‘aranyfuvola’ címkével ellátott bejegyzések

A Galway-Nagahara együttműködés

2015 01 02

Fuvolások és fuvolaépítők mindig is szorosan együttműködtek, ha arra lehetőség adódott. 2014ben már beszámoltam egy ilyen kapcsoltról, a tavalyi évben ez volt  az egyik legnagyobb fordítási munkám. Arra gondoltam induljon jól a 2015ös év is, és bemutatok egy másik nagyon jelentős együttműködést, amelynek anyaga már egy ideje fordításra várt.

Sir James Galway mindig is élénk párbeszédet folytatott azokkal a világcégekkel, akiknek a hangszerét használta, és a gyártók is nagy figyelemmel hallgatták a világhírű művész elgondolásait. Galway-ról nyugodtan elmondhatjuk, hogy ezáltal jelentősen hozzájárult a 20.század második felében folytatott fuvolaépítés mikéntjéhez.

Az alábbi bejegyzés tulajdonképen két cikket tartalmaz; mindkettő Sir James Galway és Kanichi Nagahara együttműködését meséli el - az első írás Sir James Galway-től származik, a másodiknak Mr. Nagahara a szerzője. A forrás megjelöléseket az egyes cikkek végén találjuk.

Nagahara - 501

2005 márciusában a részt vettem a Vancouveri Fuvolafesztiválon, és ez egyik szabad napomon - ami amúgy elég ritka - elindultam meghallgatni barátomat, David Nicholson-t aki a Prokofjev szonátát tanította. De nem jutottam el hozzá, mert útközben megpillantottam egy jelet, a Nagahara jelét, és eldöntöttem, utána nézek mi ez egyáltalán. Emlékeztem rá, hogy egy nappal korábban tanítottam egy fiatal diáklányt, aki Nagahara fuvolán játszott. Ez volt az első alkalom, hogy ezzel a névvel találkoztam, de a hangszereiket soha sem próbáltam ki. Ekkor még nem tudtam róla semmit, és nagy meglepetés volt számomra. Mr. Kanichi Nagahara személyesen ott volt és megmutatta nekem az eladó fuvolákat. Kipróbáltam egyet és úgy találtam, hogy minden tekintetben kiváló. Ez volt az egyetlen aranyfuvola, ami ott és akkor elérhető volt.

Sajnos a fuvola, amit kinéztem magamnak már el volt adva, és a tulajdonos csak ott hagyta, hogy a fesztivál ideje alatt más is kipróbálhassa. Miután játszottam a rajta, megkérdeztem vajon megkaphatom-e a hangszert egy időre, hogy eljátszam Mozart D-dúr fuvolaversenyét, azon a koncerten amit a fesztiválon adok. Nagyon elégedett voltam ezzel a fuvolával, de sokan azt mondták nem hallják a különbséget. De én hallottam. Ezen a fuvolán olyan könnyű volt játszani, és éreztem ez a hangszer megadná nekem azt a könnyed érzést, amit mindig is kerestem.

Kanichi személyes hozta el nekem New York-ba azt a Nagahara fuvolát, aminek 501es volt a száma, és amelyen attól a pillanattól kezdve játszom. Ez a fuvola gyorsan megszólaltatható, színekben gazdag hangja van, és első látásra beleszerettem. Ahogy megkaptam az első dolog, ami megfogott a párnázása volt. Ennek a fuvolának soha sem volt szüksége beállításra, és mindig úgy takart, ahogyan az első napon, még hosszú hónapokkal később is.

Az 501es számú fuvolal volt az a hangszer, amin a múlt évig játszottam, amikor is Kanichi megalkotta a Sir James Galway modellt. Ezt a fuvolát közös megbeszéléseink eredményezték. Javaslatokat tettem és ő beépítette őket abba a fuvolába, amelyen most játszok. Kipróbáltam rengeteg különféle fuvolafejet is, és ennek eredménye lett a Sir James Galway fuvolafej. Ez egy különleges fej, amitől minden fuvola jobban szól, amivel eddig kipróbáltam. Arra biztatlak, Te is próbálj ki egy ilyen fejet a magad hangszerén, hogy lásd a különbséget. Ez a fuvolafej jobb staccato-t eredményez, több hangszínlehetőséget és áthatóbb hangot ad, valamint lehetőséget nyújt, hogy jobban játsz bármely fuvolán, amivel használod. Természetesen legjobb Nagahara fuvolával használni. Ezzel azt mondom, ha van egy ilyen különleges fuvolafejed ez lehet az első lépés, hogy Nagahara fuvolád is legyen. Egy ilyen hangszerrel a nehézségek legtöbbje eltűnik.

Nem kétséges, hogy az én fejemben ezek a fejek és fuvolák a legjobbak, amin valaha játszottam. Szívesen látnálak Téged is a Nagahara fuvolák világában, ahol a szolgáltatás és a fuvolák is különleges minőséget képviselnek. Ezeken a fuvolákon játszanak a világ profi fuvolásai.

Sir James Galway.
August 28th 2013.

forrás: http://jamesgalway.com/index.php?page=blog

Sir James Galway és Kanichi Nagahara

A Galway Model fuvolafej - a hangszerkészítő gondolatai.

Már nagyon rég óta hallgatom Sir James Galway muzsikáját. Hét évvel ezelőtt hirtelen kapcsoltban kerültünk egymással és azóta az én hangszeremet, a Nagahara fuvolát használja. Azóta hangszerkészítői inspirációimat nagyban Sir James Galway elgondolásaiból, szemléletéből és játékmódjából merítem. Sir James hangja nagyon különleges és  egyedi, mindemellett ő soha sem kért konkrét dolgokat a hangszerkészítőktől. Nagyon közelről figyelhettem meg  játékát, hogy pontosabb képet kapjak arról mit szeretne, és azután modellről modellre kísérleteztem ki azt a fuvolát, ami leginkább illik a játékához. A fuvolával kapcsoltos gondolatainkat is megosztottuk egymással, és végig gondolva ezeket a beszélgetéseket megértettem zenei elképzeléseit is, amely sokat segített a kísérletezés folyamatában.

Kér éve fejlesztettük ki a Nagahara-Galway fuvolát az ő elképzelései alapján. Megtartottuk az eredeti standard fejet, mert Sir James valóba nagyon kedvelte, de képsőbb úgy döntöttünk tovább lépünk előre a fuvolafej kialakítását illetően. Nagyon boldog voltam amikor első alkalommal mutathattam be a világnak a Galway- fuvolafejet a 2011es japán Sir James Galway turnén. A fuvolások rendkívül pozitívan fogadták az új modellt és a kereslet azóta is nő.

Fuvolakészítőként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy Sir James Galway-al dolgozhatok. Harmincöt éves fuvolafej készítői tapasztalattal a hátam mögött biztosan állíthatom, hogy a Galway model fuvolafej valóban a legnagyobb teljesítmény és mérföldkő a munkásságom során.

Kanichi Nagahara - Nagahara Flutes

forrás: http://www.nagaharaflutes.com/index.html

forrás: http://www.nagaharaflutes.com/Galway%20Headjoint%20%20Ad.pdf

Az Üveghegyen is…

2013 10 02

…meg az aranyfuvolán is túl! - ez lehetne ennek a cikknek a címe; vagy inkább “kalandozás a Mendelejev-féle periódusos rendszerben“. Mert vannak, akik már felébredtek az aranyfuvola mámorából. Közéjük tartozik Bradley Garner is, aki tanári és előadói pályája mellett 30 éve foglalkozik fuvola és fuvolafej fejlesztéssel. Ennek eredménye a Garner Headjoints vállalkozás, amely több különlegességgel is bír, így saját szabadalmakat is magáénak mondhat. De a cég elsősorban a szokatlan anyaghasználattal tűnik ki, mert olyan fémeket is használ, amik eddig a fuvolakészítésben nem kerültek előtérbe. Ilyen például a Nióbium, a Tantál és a Volfrám, amelyek nem csak különleges megjelenést kölcsönöznek, de legalább olyan, vagy még jobb tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a közismert nemesfémek. A gyártó a szokásos anyagok mellett - arany, ezüst - a fenti három fémből kínál fejeket.

Tantál fuvolafej

A fejek további érdekessége az un. “Power Band” ,amely szinte minden képen jól látható, ha ellátogatunk a gyártó saját oldalára és megnézzük a képeket. Ez a megoldás a fuvolafej kémény rögzítésének egy anyagroncsolás mentes, alternatív megoldása, amely maradéktalanul átadja a rezgést a csőnek. A fejek további érdekessége, hogy mindössze egyetlen befúvónyílás kialakítást alkalmaznak, a variációs lehetőséget az anyagok biztosítják, illetve így a fejeket könnyebb összehasonlítani. Csak egy képet linkeltem át, a többit a gyártó oldalára átugorva lehet megnézni - érdemes…
Most pedig beszéljen maga Brad Garner, az alábbi videón fúj is néhány szép hangot:

forrás: garnerheadjoints

DUET~FLUTEJAZZ

2013 08 19


null
A Duet-flutejazz az Amazon-on.


Duet-flutejazz a boston-i fuvolaépítő, David Williams és Terje Gewelt (upright bass) közös produkciója.

Mostanában egyre többet időzök a Williams Flutes oldalán, de talán még annál is többet David Williams SoundCloud csatornáján, ahol jobbnál jobb felvételeket találok; (többek között itt találtam meg a múltkori hivatkozásomat Gary Schocker 8.fuvola-zongora szonátájából, a szerző előadásában). A fuvolásból lett fuvolaépítő a neves Berklee College of Music hallgatója volt, Paige Brook és Ray DesRoches tanítványaként, de a jazz mellett számos más műfajban is kipróbálta magát.

Ami Terje Gewelt-t illeti, ő szintén a Berklee-re járt, tanárai Jaco Pastorius és Dave Holland voltak. Terje Gewelt játéka 80 CD-n hallaható olyan skandináv, európai és amerikai jazz-zenészek társaságában, mint Billy Cobham, Tommy Smith, Misha Alperin, Michael Schrieve, kiadói között ott találjuk a RCA-t, CBS-t, a Blue Note-ot és a ECM-t is.

FluteJazz

A Duet-flutejazz album érdekessége, hogy felvételei, élőben, egy kis bostoni bárban készültek 1986-ban. A cd koncepciójáról - azon túl, hogy egy “pőre” fuvola-basszus összeállításról van szó - azt kell tudni, hogy a fuvolát nem akusztikus hangszert ként, hanem, mint elektronikusan erősítettet alkalmazza; - hasonlóan ahhoz a különbséghez, ami az akusztikus és az elektromos gitár között van. Ez a megközelítés a 80években még meglehetősen radikálisnak számított a jazzben. Két saját kompozíció is hallható a felvételsorozatban, a 4.track a két előadó közös műve, a 7.track David Willimas kompozíciója. Érdemes tehát az összes felvételt meghallgatni a fentebb már jelzett linken.

De talán még ennél is fontosabb, hogy minden felvétel élőben készült és mindenféle utómunka, vagy módosítás nélkül kerültek kiadásra. A fuvolában hallható effektek az előadás folyamán, két, pedálokkal vezérelt Lexicon PCM42 alkalmazásával kerültek felvételre (összesen 10 pedál). Valamennyi számban a No.1-es számú Williams Flute hallható - minden bizonnyal a hangszerkészítő első hangszere - , amely 18k aranyfuvola, ezüst mechanikával.

A Duet-flutejazz album felvételei:
1. Swedish Pastry (Barney Kessel)
2. Footprints (Wayne Shorter)
3. Autumn Leaves (Johnny Mercer)
4. Gail’s Song (Williams/Gewelt)
5. Up Jumped Spring (Freddie Hubbard)
6. In A Sentimental Mood (Duke Ellington)
7. Intersections (Williams)
8. Someday My Prince Will Come (Churchill)
9. Windows (Chick Corea)

A teljes anyag az iTunes-on is elérhető.

rebolg - Csider Károly aranykoszorús hangszerkészítő mester

2013 05 04

A cikk forrása a bejegyzés végén található; sajnos nem derül, hogy ki belőle ki és mikor készítette az interjút. A beszélgetés közepén a lemezborító képe, amelyen az aranyfuvola hallható - 4 előadó kezében is megfordul - az én hozzátételem, csak úgy mint a cikk végén az aranyfuvola kép.


Vannak emberek, akik meghatározzák környezetüket, akiknek a neve összekapcsolódik azzal, amit tesznek. Bizonyos szempontból a nevük a szakmát jelenti. Csider Károly ilyen ember. Legendás vendéglátó, híresek a borospincéjében tartott összejövetelek. Műhelye már a 80-as években találkozóhelye volt szaxofonosoknak, fuvolásoknak.. A riport kedvéért a Fon-Trade-ben találkozunk, ahol állandó a jövés-menés, nem tudunk szinte egy szót sem váltani. „Károly, mi legyen ezzel, mit csináljunk azzal?” Végül elmegyünk Károly lakására, hogy beszélgetni tudjunk. A lakás teljesen eredeti, minden egyedi benne. Ízlésről, kapcsolatokról árulkodik minden. Egyszerre több boltot működtető üzletember, hangszerész mester, művészeti alkotásokat gyűjtő galéria tulajdonos, mecénása lemezeknek, könyveknek. Egyszerre él a jelenben, de ugyanannyira ott él benne a már elveszett múlt, a nagy kézműves mesterek kora. Akik zenészekkel fedezték fel a muzsikát és együtt haladtak a pályájukon. Alapvetően polihisztor, minden megnyilvánulásában ezt erősíti meg. Amikor a nagy elődöket idézi, hangszerész mesterekről beszél, nem külön fafúvós, vonós vagy pengetős hangszerkészítőkről. Mesterekről, a szó teljes értelmében. Csider Károly párhuzamos, több szinten folyó életet él. Több élet, több ember rejlik benne.


Kettős jubileum előtt áll.

Igen, egyrészt 25 éve nyitottam meg önálló műhelyemet a Kiss József utcában, másrészt a Fon-Trade Kft. 15 éves lett ebben az évben.

Sikeres hangszerész, de sikeres kereskedő is. Összeegyeztethető a kettő?

Nehezen, sőt egyre nehezebben. A javításhoz, restauráláshoz összeszedettség, elmélyültség kell. A bolt forgatagában erre már nem volt lehetőségem. Az üzlet szervezése is egy másfajta tevékenységet kíván. Így nem könnyű a két dolog összeegyeztetése. Ma már a javítási munkákat is inkább irányítom, jómagam csak a professzionális, úgymond mester hangszerekkel foglalkozom.

Tudom, hogy egyedül Ön készített Magyarországon arany fuvolát.

Igen, ez egy 10 és 14 karátos aranyból készült, forrasztott lyukas testű, ezüst billentyűs hangszer, amire tényleg nagyon büszke vagyok, mert igazán jól sikerült – a fuvolások szerint is. Elsősorban belső, szakmai indíttatásból, magamnak készítettem, de jónéhány koncerten, lemezfelvételen szerepelt már sikerrel.

A kereskedelem sok mindent megváltoztatott.

Nem csak a kereskedelem, a világ is sokat változott. Annak idején a muzsikusoknak több idejük volt, így a műhelyemben zenéről, hangszerekről, újdonságokról beszélgettünk. Nekem mindig nagyon fontos volt a jazz - sokszor együtt fedeztük fel az új zenéket. Nem véletlenül mondták, hogy a Csidernél bárki megtalálható, valószínűleg előbb, mint otthon. Így sok koncert itt, a műhelyben szerveződött. Igaz, nem volt mobil – de még vonalas telefon se sűrűn.

Ez másfajta részvételt jelentett a világban.

Nekem nagy szerencsém volt, hogy még ismerhettem a nagy elődöket, akik még a háború előtti, igazi hangszer készítésben dolgoztak. Tanulhattam tőlük. A Schunda, Sternberg és Stowasser gyárakban az akkori korok mesterei teljesen más szemlélettel álltak a munkához és a szakmához, mint a mai generáció. Szemléletről és egyéniségről beszélek, ami soha nem jön már vissza. Nem felejtem el, amikor önálló ipart kezdtem, a mellettem lévő üzletben volt egy idős maszek asztalos bácsi. Nagyon sokat dolgoztam, bizony sokszor már hajnalban a műhelyben voltam, késő éjszakáig. Egyet nem tudtam soha, előbb jönni, mint a szomszéd iparos. Már hajnali fél négykor égett nála a villany. Annak a nemzedéknek ez természetes volt.

Gondolom, nem volt könnyű önállóvá válni.

Nehéz volt sok szempontból, működési engedélyhez sem volt könnyű hozzájutni. A meszekok a „megtűrt” kategóriába tartoztak. Abban volt nagy szabadságunk, hogy dolgozhattunk éjjel-nappal, ha akartunk. Ez nagyon jó volt számomra. Persze volt olyan kolléga, aki nem igazán tudott élni ezzel a „szabadsággal”, így idővel tönkrement, eltűnt a szakmából. Viszont aki komolyan foglalkozott a munkájával, az jól meg tudott élni belőle. Számomra a legnagyobb fájdalom ezekből az időkből, hogy megfosztottak minket az utazás lehetőségétől.

Muzsikus múltja gondolom, hozzájárult a szakmai sikerekhez.

Igen, kamaszként zenész akartam lenni, játszottam fuvolán, klarinéton és szaxofonon. Egy ideig aktív zenészként is tevékenykedtem. Elég jól ment, de azt a mércét, amit felállítottam magammal szemben, valószínűleg nem tudtam volna teljesíteni. Viszont hangszerészként másképp álltam a szakmai problémákhoz, mint azok a javítók, akik nem voltak muzsikusok. Hangszerészként így hamar jelentős sikereket értem el. Megízleltem a manuális munka örömét, egy másfajta „alkotás” élményét. Éreztem, hogy ez az én igazi világom, ahol meg tudok felelni saját mércémnek is. A zenészek által felvetett kérdések, akusztikai és játéktechnikai problémák mindig különösen izgattak, hiszen muzsikusként is álltam mindehhez.

Később elkezdett külföldre járni.

Amikor lehetővé vált, azonnal elkezdtem utazni. Persze mindig is erre vágytam, a világot felfedezni akartam. Ezek a túrák legtöbbször egyben tanulmányutak is voltak, így rengeteg technológiát ismertem meg világszerte. Ez is egy belső késztetés volt számomra, mert már rég jól menő és sikeres iparos voltam, amikor például Japánban hónapokra beültem egy fuvolakészítő gyárba dolgozni és tanulni. Ez nagyon jó iskola volt úgy szakmailag, mint emberileg, morálisan. Persze az mindig nagy élményt, elégedettséget okozott, hogy külföldön díjazták a szakértelmemet. Ez abból is adódott, hogy nekünk itthon az anyag-, szerszám- és eszközhiány miatt borzasztó nehézségekkel kellett szembenéznünk a javítások során. Sokszor olyan módszereket kellett alkalmazzunk, melyek elképesztő kreativitást igényeltek, amikre a nyugati országokban semmi szükség nem volt. Például ezüst kanálból készítettünk fuvola szájrészt. Párizsban tanultam a Straubinger-féle  párnázási eljárást. A 3 napos kurzust személyesen David Straubinger tartotta tizenegynehány hangszerésznek Európa legkülönbözőbb országaiból. David addig még csak nem is hallott Magyarországról, nem győzött csodálkozni, hogy mit keresek én ott. Azt hitte, valahonnan Ázsiából érkeztem, ahol lovakon közlekedünk. De miután másfél nap alatt, elsőként és kifogástalanul végeztem a hangszer párnázásával (a többségnek a 3 nap is kevés volt erre), egyszerűen nem értette a dolgot, milyen hely lehet az, ahonnan jöttem, mert ő ilyet még nem látott. Azonnal meg is látogatott Budapesten. Persze én is számos alkalommal jártam a műhelyében, Indianapolis-ban – sőt méltónak talált arra, ami egyébként nem szokásos, hogy megtanítson a fuvolakészítés titkaira.

Ez a magyar kreativitásnak is köszönhető?

Bizonyos értelemben igen, meg nyilván annak a biztonságnak is, amit az előbb említett szakmai kényszerek gerjesztenek.

Hogyan látja a szakma jövőjét ?

Van egy világjelenség, mely szerint egyre kisebb az igény a szakmánkban a speciális szaktudásra. A nagy gyárak nem fizetnek meg, nem foglalkoztatnak képzett szakembereket, csak olcsó betanított munkásokat. Tele van a piac filléres, gagyi hangszerekkel, amiket nem érdemes javítani sem. Inkább eldobják és vesznek helyette egy újat. A jelenség most kezd még élesebbé válni, a kínai termékekkel árban már nem lehet versenyre kelni. Néhány éve a Kínából érkező hangszerek minden szint alatt voltak, mára viszont jelentősen változott a helyzet: elfogadható minőséget is képesek produkálni elképesztően alacsony árakon. Egy út van számunkra: a régi mester hangszerek állagát megóvva és azok megbecsültségét növelve lobbizni a minőség iránti igényért, hiszen professzionális hangszerekre mindig szükség lesz. Igazi karaktere, egyénisége csakis egy mester által készített hangszernek van.

És van még egy másik jelenség: az internet, amely viszont a hagyományos kereskedelmet teszi tönkre. Mindig van egy olcsóbb ár, amit az interneten megtalál az érdeklődő. Sok elektronikus hangszert árusító bolt szenved ettől. A szakboltban a vevő kipróbálja a terméket, konzultál a szakeladóval, majd megrendeli valahol a neten. Minket, fúvósokat ez még nem érint annyira súlyosan, mivel ezeket a hangszereket szeretik kipróbálni, megfújni vásárlás előtt.

Változik az élet, a szakma és sajnos nem a legjobb irányba. Ön viszont fenntartja azt a világot, amiben elkezdett dolgozni.

Igyekszem „testközelben” lenni a hangszerekkel. A Straubinger-féle párnázást csinálom fuvolákon, amikor időm engedi, öreg hangszereket restaurálok, fuvolafejeket készítek. Gyűjtöm a hangszereket, a hangszerekkel, zenével kapcsolatos művészeti alkotásokat. Bizonyos értelemben ennek a vágynak felel meg a bécsi hangszer üzletem, amely galériaként is funkcionál. Emellett több lemezt, kottát, könyvet is kiadtam – ebben persze sohasem üzleti szempontok vezéreltek.

A nagy hangszerészek mindig is foglalkoztak mecenatúrával. Többek között Schunda is.

Igen, ez talán egy lelki igény, késztetés az életemben. Úgy érzem, ez teljesebbé teszi a munkámat. Mivel a zenéből, a zenészekből élek, illik visszajuttatni valamit oda, ahol szükség van rá. Bátran állítom, hogy ebben úttörő voltam a szakmában. Sajnos, mint tudjuk, a tehetség, a jószándék és a pénz nem mindig járnak együtt. Sok helyen elkel a segítség. És ha valami az én segítségemmel tud megvalósulni, különös öröm számomra, hogy benne lehettem, még ha nem is én álltam a színpadon egy hangszerrel a kezemben.

Térjünk vissza a Fon-Trade-hez. Rengeteg hangszert látok itt.

Az álmunk az volt, hogy olyan üzletet hozzunk létre, ahol lényegében minden van, hogy különféle márkákat, modelleket össze lehessen hasonlítani. A nagy invesztíció miatt a hangszerboltok többsége erre képtelen és igazából kereskedelmi szempontból nem is egy nagy buli, mivel lassú a forgás, lassan jön vissza a befektetett összeg. Viszont, amikor egy muzsikus, egy vásárló bejön hozzánk, a hangszerek óriási, kipróbálható kínálatából tud választani és megtalálja magának az igazit, akkor úgy gondolom, jó az irány.

Nagykereskedelmi tevékenységet is folytatnak.

Igen, ez egy negyedik vállalkozásom, amely a többi üzletemtől függetlenül működik és csak kereskedőkkel áll kapcsolatban. Úgy gondolom, palettáját tekintve áraival Európa bármely hangszer nagykereskedésével felveszi a versenyt. Mindig törekedtem arra, hogy a kereskedő kollegákkal is jó legyen a viszony. Gyűlölöm a – főleg az utóbbi időkben divatba jött – mentalitást, gondolkodást, harcot, „majd én tönkreteszem!” stb. Egy hajóban evezünk, találjuk meg az utat a korrekt együttműködéshez, ha lehet. (Nehéz…)

Lényeges dolog: híres a vendéglátásáról, akár egy egész disznót is levágnak Önnél ilyenkor. Üzlet ez? Barátság?

Hát, szeretem a finom ételeket, a borokat, amit egyébként jómagam termelek is. Nagyon fontos a társaság, hiszen az ember a kapcsolataiban tanul meg mindent. A zenei élet kiválóságai tisztelnek meg vendégségükkel egy-egy ilyen alkalomkor, ők természetesen jó barátaim is egyben. Üzlet ? Barátság ? Érdekes, a napokban végiggondoltam a külföldi üzleti (import) kapcsolataimat, és kiderült, hogy jórészük szintén barátsággá vált az idők folyamán. De akikkel a távolság, vagy az elfoglaltság miatt mégsem, azokkal is erős a kölcsönös szimpátia, hasonló a gondolkodásunk. Nehezen tudok bárkivel üzletelni, aki nem az én világom, például, mert nyálas, pitiáner, vagy túlságosan üzleties a gondolkodása. Így ezek a partnerek el is maradtak. Fontos, hogy jól érezzem magam azzal és abban, amit csinálok. Csak az üzlet kedvéért képtelen vagyok jó pofát vágni.  

De visszatérve a kapcsolatokra: igen, nagyon fontos a társ, a közös élmény, emlék. Volt, hogy utaztam külföldre és egyedül töltöttem egy időt valahol., ahol történt velem egy és más. De mivel ezt nem volt kivel megosztanom, nincs kivel visszaemlékeznem rá, olyan, mintha meg sem történt volna, ott sem lettem volna. A kapcsolataimban élek.

Kiléptünk az utcára a lakásból, autók mennek, az utcán emberek, villamos fékez. Belépünk ismét az üzletbe, megint jönnek: „Károly, hogy legyen?”. Az idő sebessége változott meg nagyon gyorsan. De mégis megmaradt valami finom lassúság, ami ott szövődött halkan az események mögött. A nagy elődök világa, a számtalan együtt meghallgatott lemez hangulata, a baráti összejövetelek íze. Megértettem az egymás mellett zajló életeket. Csider Károly különleges egyéniség. Több életet él párhuzamosan.

forrás:https://sites.google.com/site/2012megjeltech/erdekesseg/interju

rebolg - Interjú Magyarország leghíresebb fuvolaművészével, Horgas Eszterrel

2013 04 07

Írta: 

„…Milyen egyedül van a szépség a világon! Milyen elhagyott, milyen finom és törékeny! Egy zongoránál ezt nem hallani, még egy hegedűnél se, mert a durva anyag zeng bennük - de egy fuvola csak a levegővel játszik. A légi semmivel.”

Mióta zenél?

Amióta az eszemet tudom. Soha nem merült fel igazán hogy mást is csinálhatnék hivatásként, mint a zenét.

Mikor léptél a zene földjére?

Már az általános iskolában. Hat éves koromban zeneibe kerültem, és az ének tanárnőm nagyon hamar kiszúrt magának. Hét éves voltam, mikor furulyázni kezdtem és nyolc, mikor zongorázni majd fuvolázni is.

Miért pont a fuvola?

Kiütéssel győzött minden hangszerrel szemben a fuvola. Én úgy hiszem erre születtem.

Milyen volt Kovács Lóránt és Sebők Erika keze alatt tanulni?

18 éves voltam, mikor felvételt nyertem a Zeneművészeti Akadémiára. Hihetetlen boldogság volt. Kovács Lóránt  osztályába kerültem, ahol olyan növendékek voltak, akik mind nemzetközi versenyeken nyertek, és az ország legjobb fuvolásai lettek. Sebők Erika is a tanár úr növendéke volt. Mikor Japánba ment tanítani Kovács Lóránt, engem is el akart vinni, de én inkább maradtam, így helyettesénél, Sebők Erikánál tanultam. Egy percig sem bántam meg, mert rengeteget tanultam tőle. Neki köszönhetem, hogy olyan zenekarokban dolgozhattam mellette, mint a Fesztivál Zenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és az Állami Hangverseny Zenekar. Csodás tanuló évek voltak!

Volt olyan darab, mű, vagy műfaj, amit nem szeretett?

Én minden jó zenét szeretek.  Mindent, amit érteknek és igaznak érzek.

Meséljen kicsit a Forrás Kamarazenei Műhelyről! Mi ez pontosan? Mikor és miért jött létre?

Az akadémiai évek alatt meghatározó élmény volt Kurtág György és Rados Ferenc növendékének lenni. Talán tőlük tanultam a zenéről a legtöbbet. Kamarazenét tanítottak, de csak különlegesen tehetséges növendékeknek. Elsősorban zongorista és vonós növendékeknek. Ezért is őrült jó és megtisztelő volt fúvósként hozzájuk járni.

A két mesterem növendékeiből alakítottam a Forrás kamarazenei műhelyt. Meghatározó volt ez az időszak is. Sok új művet fedeztünk fel, nagy élmény volt, hogy sikerült egy olyan szellemi műhelyt létrehozni, amilyen még nem igen volt Magyarországon.  Nagyon imádok csapatban is muzsikálni. A kamarazene óriási lehetőség, hogy azt a fajta humánus és lelket melengető állapotot megmutassa, ami az emberi létezés egyik legmagasabb formája.

Sok kortárs darabot is játszottunk. Izgalmasak voltak, de nem tudtam mindig száz százalékig azonosulni velük. Nekem pedig a legfontosabb, hogy a színpadon azt fuvolázzam, amit érzek, gondolok. A kamuzás nyomait sem szeretem. Persze itt nem is arról volt szó, hogy nem igazat játszottunk. De engem az is zavar, ha nem értem minden hangját annak, amit játszom.

Egyértelmű volt, hogy meg kell találnom a saját hangjaimat, a saját darabokat.

Ön átírta fuvolára a négy évszakot. Miért pont ezt?

Nagyon fontos és – számomra – izgalmas versenyművek ezek. Eredetileg hegedűre írta a mester, de tulajdonképpen írhatta volna fuvolára is. Ha akkor tudta volna technikailag a fuvola azt, amit a mai modern hangszer már tud, talán sokkal több szóló irodalom született volna rá. Ezek a versenyművek programzenék, pontos dramaturgiai utasításokkal. Csodálatos élmény, hogy már a barokk korban is tudták, hogy a zene nem csak az érzelmekre ható valami, hanem a szellemre és lélekre ható állapotokat, gondolatokat közvetít, mint az irodalom, a festészet vagy bármely más művészet.

A Négy évszak, a négy hegedűverseny átirata egyértelműen illeszkedik abba az útba, amit én járok, amit én keresek. A zene beszél és szavak nélkül minden elmond!

Kikkel dolgozott már együtt?

A pályám egyik legjobb része, hogy csodálatos muzsikusokat találtam magamnak, hihetetlen tehetségű emberekkel hozott össze a sors. A hazai művészek mellett a világ nagy formátumú muzsikusaival is zenélhetek, zenélhettem. A Grammy-díjas Al Di Meola vagy Natalie Cole, a klasszikus zene nagy művészei, mint Rampal és Rosztopovics. A hazai művészek közül Kocsis Zoltán vagy Perényi Miklós, az Amadinda ütő együttes vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a jazz műfaj nagy egyéniségei, így Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Fekete Kovács Kornél és még hosszasan sorolhatnám. Meghatározó élmény, hogy sok-sok alakítás után sikerült egy nemzetközileg is elismert csapatot létrehoznom. A ClassJazz Band zenekaromban az ország élbeli muzsikusai zenélnek. Cseke Gábor, Hárs Viktor, Dajka Krisztián és Gyenge Lajos évek óta stabil munkatársaim.

Mi a legszebb emléke, ami a zenéhez, a fuvolához fűződik?

Nincs legszebb. A fuvolázás maga az élet. Vannak meghatározó élmények, mikor rájövök, megtapasztalok olyan állapotokat, amivel tágítani tudom a fuvolázás lehetőségeit.

Persze csodás emlékek a koncertek közül jó pár. Nemrég egy 14 koncertből álló turném volt Mexikóban. Mind a 14 koncertem álló ovációval fejeződött be. De csodás volt Al Di Meolával és nagy zenekarral játszani a horvátországi pulai Arénában a Carment.

Mikor és milyen alkalomból kapta az aranyfuvoláját?

Az első fuvolámat a szüleim vették, ez egy tanuló Yamaha fuvola volt. Mikor zeneakadémista voltam és már dolgoztam, meg tudtam venni egy kézzel készített ezüst fejű hangszert. Később a Forrás Kamrazenei Műhely pályázat útján nyert hangszerekre támogatást. Akkor kaptam egy ezüst testű, de már aranyfejű fuvolát. A szóló pályám olyan sikeresen alakult, hogy szponzorok segítségével megkaptam az első arany hangszerem 2000-ben.

Sajnos ez nem sokáig lehetett az enyém, mert 2002-ben ellopták. 2003-ban kaphattam egy új hangszert – szintén szponzorok támogatásával –, egy csodálatos, kézi készítésű arany hangszert. A mai napig ezen játszom.

Hogy fér bele a rengeteg fellépés közepette az, hogy tanítson?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én dönthetek a koncertjeimről. Nem tartozom semmiféle céghez, ügynökséghez, akik eldöntenék helyettem, mikor és hová mehetek. Ez persze nem könnyű, hisz saját magamnak kell intézni az ügyeket. Viszont olyan szabadságot ad, ami nélkül én nem tudnék létezni. Ezért aztán az is az én döntésem, hogy tanítok.  A tanítás fontos lehetősége annak, hogy át tudjam adni mindazt, amire rájövök, és egyben újra és újra szembesülhetek a tanítványaimon keresztül a megoldandó nehézségekkel. Jelenleg 12 növendékem van, ez a végső határa annak, amit elbírok, de nagyon szeretem.

Milyen tanárnak tartja magát?

Azt hiszem sokat fejlődtem az elmúlt évek alatt, talán nem szerénytelenség, ha azt hiszem, jó tanár vagyok. Fontos, hogy nagyon szeretnek és bíznak bennem a növendékeim. Szépen alakul a karrierjük, az életük. Sikerül partnernek lennem azon az úton, ami rávezeti őket arra, hogy kik is ők valójában, mi a dolguk ezen a világon. Van olyan tanítványom, aki már Londonban él és a világ legnagyobb ügynökségénél van számon tartva. Van, aki tanít, aki zenekarban játszik és persze van olyan is, aki már nem fuvolázik, mert az életében a  zenénél fontosabbá vált az, hogy jó  anya lehessen.

Van valami rituálé, amit minden színpadra lépés előtt megcsinál?

A koncertek előtt mindig van egy pont, amikor már nem szeretek senkivel sem beszélni, csak magamban lenni.

Ez változó, hogy mikor érkezik meg, de biztosan érzem és akkor el is vonulok. Általában a légzésemre figyelek és próbálom kiüríteni magam. Minden alkalommal azt kívánom, legyek alkalmas arra, hogy megtörténhessen, aminek meg kell történnie:  közvetítő lehessek ég és föld között.

Mi az, amit minden koncertre magával visz? A fuvoláján kívül természetesen.

A tudásomat, a lelkemet, a szeretetemet.

Ki a példaképe?

Rengeteg művészt, alkotót csodálok, de példaképem nincs. Hiszem, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálnia, akkor lehet sikeres.

Mi volt a gyermekkori álma?

A gyermekkori álmaimat, az életem messze felülmúlta. Álmodni sem mertem, hogy a zene ilyen magasságokba repít.

Kérdések egy fiatal fuvolistától, Knoll Petrától:

Milyen zenéket szokott hallgatni szabadidejében?

Az én életemben mindig szól a zene. Ha éppen nem rádión vagy CD lejátszón, akkor itt belül énekelgetek. Hol klasszikusokat, hol jazzt, hol csak egy tinglitangli slágert.

Volt, amikor fel akart hagyni a zenéléssel?

Mikor ellopták a hangszerem, akkor nagyon rossz állapotba kerültem. Komolyan elgondolkoztam, hogy itt a vége…

A fuvolán kívül melyik a kedvenc hangszere?

Nagyon szeretem  a zongorát, gitárt. Csodálom az  énekeseket is, akiknek „beépített” hangszerük van.

Ha nem zenélne és tanítana, akkor mivel foglalkozna szívesen?

Nagy feladat lenne kitalálni, hogy mit is csinálnék, mert ez az életem.

Volt olyan mű a pályája során, ami igazán megizzasztotta?

Minden.

Mik a tervei a jövőre nézve?

Idén lesz 25. éve, hogy színpadra álltam és idén jelenne meg  a 25. albumom. Ezt szeretném megünnepelni. Illetve hosszútávon szeretnék egy összművészeti iskolát létrehozni.

Tudna zene nélkül élni?

Nem hinném.

Köszönjük az interjút! Aki pedig kedvet kapott a fuvolázáshoz, annak nincs más dolga, mint beiratkozni egy zeneiskolába, és sok munkával, kitartással, a zene iránti határtalan szeretettel akár ő lehet a következő csodálatos fuvolaművész az országban.

Horgas Eszter koncertjeinek időpontjait megtaláljátok a művésznő honlapján.

www.horgaseszter.hu

Horgas Eszter wikipedia

forrás: http://ertunk.hu/

Ráadásként… még egy, régebbi interjú Horgas Eszterrel.

Fuvolafej itthonról - beszélgetés Szederkényi Mátéval

2012 08 27

Az ígért három, nagy interjú közül a második is megérkezett. Régi tervem, hogy beszélgetést készítsek Szederkényi Mátéval, aki az itthoni fuvolafej készítés jelenleg egyetlen képviselője. Munkáival és munkái dícséretével már többször találkoztam, de vele, személyesen alig, szinte csak futólag. Azért is tartottam fontosnak elkészíteni ezt a beszélgetést, mert Máté bizonyos értelemben Elek Tihamér nyomdokán halad (aki nem csak tanárom, de fuvolám fejének készítője is volt) a fuvolával kapcsolatos munkálkodásait illetően. Remélem, egy nap én is Máté egyik vásárlója lehetek.

- Hogyan kerültél kapcsoltba a hangszerészettel, és azon belül a fuvolafej készítéssel?
Szederkényi Máté: -1996-ban érettségiztem a Deák Ferenc Téri Evangélikus Gimnáziumban, ahol - ha jól emlékszem - az osztályból én voltam az egyetlen aki nem adott be felsőoktatási jelentkezést, hanem olyan képzést kerestem ahol szakmát lehetett tanulni. Elég nagy “bütykölgető” voltam, s viszonylag alapos zenei múlttal is rendelkeztem (10 évet töltöttem el a Bem utcai majd a solymári zeneiskolában fafúvós tanszakon mint klarinétos növendék s fúvószenekari tag…), így vonzott a jelentkezés lehetősége a budapesti zeneakadémia fa és rézfúvós hangszerész - akkor meg kétéves - képzésére. Sikerült a felvételi, s a tanulmányokhoz elengedhetetlen tanműhelyt is találtam ROSÉ kft. Hajós utcai műhelyében. Nagyszerű kis CSAPATBA kerültem, olyan EMBEREKTŐL tanulhattam a szakmát mint Juhos Tibor, Elek Tihamér, Beleznay Tibor, Tóth József. Szerettem is a munkát s miután meg voltak velem elégedve a képzés után az inas-segéd éveimet is ott tölthettem a cégnél, mint alkalmazott (1998-2006). A fejkészítéssel közelebbről Tihamér révén ismerkedtem meg. A szakdolgozatom témája is Ő, és a fuvola-illetve a kézi fejkészítés volt. Bár furcsa, de konkrét saját munkára már csak Tihi halála után került sor, de amíg egymás mellett dolgoztunk a műhelyben nagyon sokat elleshettem, hiszen rengeteg zenész járt hozzá „állításra” vagy egy kis alakításokra. Nagyon szerettem a laza közvetlen stílusát s azt, hogy semmitől sem ijedt meg, minden munkában látta a kihívást, ami nem félelemmel hanem erővel, és hihetetlen munkakedvvel töltötte el… Nagyon jó EMBER volt, talán túl jó is… A fuvolafej készítés területén egyértelműen Tihamér hatott rám …s mind a mai napig azt a hangot keresem s igyekszem beleépíteni a fejeimbe, amit talán Ö is szeretett. Nem szerette a nagyon nagy hangerőt, az amerikai stílust, de mégis tudott valamit amitől a franciás hang egy kicsit modernebbé, korszerűbbé vált. A francia iskola volt munkáinak az alapja, de már nagy hatást gyakorolt rá Albert Cooper munkássága is; mondhatjuk, talán egy ötvözetet alkotott az angol-francia-német iskolákat képviselve, s persze nagyon sokat beletett saját magából is, hiszen enélkül nem lehet csinálni ezt a szakmát sem. Én is igyekszem követni a kedvelt iskolákat, de ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetek, hogy a saját megérzéseim is belekerüljenek egy-egy munkámba. Szándékosan mondtam a megérzést, hiszen mind a mai napig keresem a végcélt, amit magam sem tudok igazán konkrétan megnevezni, de talán az ezzel járó állandó kételkedés is ad erőt a folyamatos fejlesztésekhez, alakításokhoz.

- 2006ban önállósítottad magad, mint fuvolafej készítő - milyen út vezetett idáig?
Sz.M. – Igen, 2006-ban önállósítottam magam, mint hangszerész. Korábban is említettem, hogy nagyon szerettem a Hajós utcában dolgozni, de mégis mint egy ifjú “lázadó” vágytam arra, hogy a magam útját járjam. A műhelyben többnyire javításokat végeztem, de szerettem volna alkotni is saját dolgokat… Láttam a külföldi példákat a nyugati fejkészítő mesterektől, önálló nevek, saját műhely… Gondoltam miért ne tudnék én is kialakítani egy hasonlót. Így, bár elhagytam ROSÉ-t, de folyamatos kapcsolatban maradtam, hisz nagyon sokat segítettek, hogy személyes kapcsolatokat alakíthassak ki a hazai fuvolásokkal. Ők szintén sokat segítettek a fejlődésemben, hiszen, mivel Tihi elment eléggé magamra maradtam. Nagyon sokat dolgoztam, hogy először is egyáltalán egy megszólaltatható fejet készítsek. Kezdetben vörösrézből dolgoztam s miután már egy-két fogás belekerült a kezembe mertem hozzányúlni a nemesebb anyagokhoz, mint az alpakka, illetve az ezüst… De soha nem felejtem mikor először dolgoztam arannyal, teljesen kivert a víz mire végeztem a forrasztással. Érdekes, hogy magamra voltam hagyva, de mégsem, mert ha Tihi hozzáállása eszembe jutott teljesen felszabadultam s bátran vágtam bele az új kockázatosabb feladatokba is.

- Munkád során milyen elveket, eszméket követsz?
Sz.M. - Nincsenek elveim inkább elképzeléseim, elfogadom s tisztelem az alap tanításokat, iskolákat, de nem adom fel a saját gondolataimat sem, s igyekszem minden erőmmel azok megvalósítására. Ha valaki próbál lebeszélni valamiről átgondolom az érveket ellenérveket, de ha látok benne egy kis lehetőséget megcsinálom, s megyek előre.

- Szerinted az anyagválasztás hogyan befolyásolja a fuvolafej tulajdonságait?
Sz.M. - Az alapanyag rendkívül fontos, talán a legfontosabb, megköti az ember kezét, de mégis korlátlan lehetőségeket biztosít akkor ha megtanulunk bánni vele, s kihasználjuk a tulajdonságait s esetleg ötvözzük is azokat. A fuvolánál sok-sok lehetőség létezik hiszen olyan fafúvós hangszer, amiben a modern, mai napi alakjánál sehol semmi fát nem találunk, de éppen ezért ha elővesszük a korábbi modelleket sok variációt el tudunk készíteni. Gondolok itt például a - főleg nagyzenekaroknál- ma már elég népszerű fafej/fémtest kombinációra.
- Hogyan látod a fuvolafej készítés jövőjét? Van még egyáltalán feltáratlan terület ebben a munkában?
Sz.M. - Jövője biztos, hogy van s feltáratlan területek is, előttem mindenféleképpen. Őszintén szólva mind a mai napig fogalmam sincs, hogyan szólal meg s milyen fizikai folyamatok játszódnak le, de talán ezt nem is bánom hiszen nem megtervezett gépeket szeretnék készíteni, hanem testrészeket amiket a zenész hosszabb rövidebb idő után a magáénak érezhet. Így a jövő lehetőségei szinte korlátlanok, minden egyes új zenész akivel közösen dolgozhatok rejti magában az újdonságokat is. Két ugyanolyan fejet szerintem még nem készítettem talán, ez a feladat nehezebb is lenne számomra mint egy-egy munkát testre szabni.

- Amikor egy fuvolás fejet rendel tőled konkrét elvárásai vannak, vagy csak keresgél valamilyen új hangzást?
Sz.M. - Ez változó. Ittzés Gergővel például nagyon konkrét elképzeléseket követünk minden egyes új munkánk során. Vannak akiknek megtetszik egy egy típus, vagy hang, s az vezet a megrendeléshez, de olyan is előfordul, hogy a zenész azt a fejet vásárolja meg ami először nem is tetszik neki, de egy két állítás után megtalálja benne azt amit keresett.

- Milyen visszajelzéseket kaptál a munkáidról a fuvolásoktól? Kik használják rendszeresen a fejeidet?
Sz.M. - A középiskolai szinttől az akadémiáig sok növendék használja a Seder fejeket. Végzett zenészek is többen fújnak a fejeimen, például Siklósi Tamás (első fafej megrendelőm), Szilágyi Szabolcs (ezüst), vagy Bertalan Andrea (fa) és Ittzés Gergővel (arany, fa, illetve piccolo fej) mondhatni kiváló, és igen szoros, gyakori munka, s baráti kapcsolatban állok. Sokan visszajárnak egy két finomításra, ami után elégedetten távoznak a műhelyemből, de ezt minden egyes megrendelésnél elmondom s kérem is ha bármi észrevétel gond van keressenek bátran, mert szinte minden esetben egy-két finomítással, utómunkával csiszoljuk ezt, a hangszer talán legérzékenyebb részét igazán testhezállóvá. Érdekes tendenciát figyeltem meg az évek során miszerint külföldön népszerűbb vagyok, mint idehaza. Az is figyelemre méltó, hogy azok a hazai fuvolás növendékek akik hozzám fordultak külföldön folytatják, vagy végzik tanulmányaikat. Külföldi Seder fuvolafej tulajdonosok közt megemlíteném Ibon Perezt Baszkföldről, illetve Ory Schneor-t, aki Jacques Zoon madridi növendéke volt az elmúlt évek során.

Robert Schumann - 3 Románc, Op.94 Ory Schneor és Cameron Roberts előadásában. A fej ezüst, aranykéménnyel:

- Szeretném ha még mesélnél egy másik tevékenységedről - amely látszólag nincs közvetlen kapcsoltban a munkáddal: ez pedig a The Running Project.
Sz.M. - A „The Running Project” egy kis kezdeményezés Feleségem s részemről, közös munkáink tükre, illetve a hazai távfutó utánpótlásnevelésre irányuló figyelmességünk. Andival 2009 óta dolgozok együtt edző-tanítvány kapcsolatban, aminek termése jelenleg 4 felnőtt, egyéni, magyar bajnoki cím. 2004 végeztem a TF-en atléta szakedző szakon, Andi is ott végzett testnevelő tanár szakon, ott ismerkedtünk meg - én vagyok az edző.

- Visszatérve a fuvolafej készítéshez, milyen közelebbi és távolabbi terveid vannak még ezen a területen? Lehetséges, hogy egy napon majd teljes fuvolát is készítesz?
Sz.M. - Komplett fuvolakészítés rendkívüli biztos, erős anyagi hátteret követel, amivel sajnos jelenleg nem rendelkezem. De a barokk (korabeli) hangszerkészítés egyre inkább izgatja a fantáziámat, olyannyira, hogy már az ehhez szükséges szerszámokkal, alapanyagokkal rendelkezem. Most már “csak”a munka hiányzik.

- További jó munkát, és sok sikert kívánok! Köszönöm a beszélgetést!


Bernhard Hammig sem tétlenkedik…

2012 07 06

null

.
null

forrás: http://www.hammig-flutes.com

Louis Lot – a Böhmfuvola Stradivari-ja

2012 03 17

Alábbi írásom a Fuvolaszó 2010es első számában jelent meg - ez csak egy újraközlés, némi kibővítéssel.

A XIX.századig a fuvola szinte alig változott, csupán annyi történt, hogy a fa testre egyre több billentyűt helyzetek el. Már régóta érlelődött egy nagyarányú hangszerreform lehetősége. A Louis Lot fuvola kialakulása szorosan kapcsolódik Theobald Böhm zseniális fuvolafejlesztői munkásságához. Böhm 1830-as évek elején több koncertkörutat is tett Londonba, illetve Párizsba, hogy megreformál hangszerét megismertesse. Bár játékát nagyra értékelték a hangszer maga nem aratott átütő sikert. Azonban 1834-es párizsi látogatása alkalmával Louis Dorus (1813-1896) és Paul Hippolite Camus (1796-?) (nem tévesztendő össze a zeneszerző Pierre Camus-vel, a Chanson et Badinerie szerzőjével) az új hangszer mellé álltak. Dorus a párizsi Nagyopera fuvolásaként, - és később a Conservatoire tanárként - sokat tett a hangszer francia földön való népszerűsítéséért, később iskolát is írt az új fuvolára. Camus, mint a párizsi Olasz Opera szólistája szintén sokat tett az új fuvola elterjedéséért. Kettőjüknek tehát elévülhetetlen érdeme volt a Böhm-fuvola franciaországi elterjedésében, noha Toulu, a Conservatoire akkori professzoraként nem pártolta az új hangszert. Őt tanítványa Demersemann követte volna, aki szintén ellenségesen viseltetett az erősen megreformált hangszerrel szemben, de addigra már a Böhm fuvolája olyan befolyást gyakorolt Európában, és Amerikában is, hogy a kinevezést 1860ban végül Dorus kapta meg.

A u.n. francia-modell kialakulásához az a tény vezetett, hogy Dorus és Camus szükségesnek tartotta a Böhm által előnyben részesített nyitott gisz elhagyását. (Nyitott giszes hangszer esetében a bal kéz kisujj mindig lenyomva tartja a gisz kart; ez felel meg a g hangnak. Giszt úgy kapunk, hogy elengedjük a billentyűt, tehát éppen ellentétesen mint a mai hangszereken). Mindezt azért tették, hogy az új fogásrendszert ezzel is könnyebbé tegyék. Böhm sohasem nem örült ennek a változtatásnak – és akusztikailag is indokolatlan, sőt hibás – de szemet hunyt at átalakítás felett, mert így találmánya gyorsabb elterjedését remélte.

Az érdeklődés lassan, de biztosan növekedett, így Böhm engedélyt adott a gyártásra, Londonban Rudall & Rose (a későbbi Rudall, Carte and Co.) cégnek, valamint Párizsban, Godfroynak és Lot-nak. Louis Lot (1807-1896) ekkor még Clair Godfroy Aîné (1774-1841) és fia Vincent keze alatt dolgozott, együttműködésük oly szoros volt, hogy 1833ban Godfroy lányát, Caroline-t vette feleségül. Lot 1855ben önállósította magát, de a szoros együttműködés jegyében Godfroy műhelyéhez közel nyitotta meg sajátját.

Louis Lot kiváló munkái már Gorfroy-ék keze alatt is nagy hírnévre tettek szert. Kiváló fuvolaépítői érzéke mellett, kifinomult esztétikai ízlése volt. Ismertsége csak fokozódott az új hangszer terjedésével és azzal, hogy Böhm is nagyra tartotta, sőt nagyszámú megrendelőit, akiknek igényeit már nem volt kapacitása kielégíteni hozzá irányította.

Böhm, bár maga tanult aranyműves volt soha sem készített aranyfuvolát. Az első ilyen hangszert a Rudall-Carte készítette 1865ben, de nem sokkal késöbb Louis Lot is megalkotta első ilyen hangszerét 18k aranyból. Ez a fuvola később Jean-Pierre Rampal birtokába került - alighanem ezt a fuvolát hallhatjuk az alábbi videón:

Legendák és tények összemosódnak Lot fuvoláival kapcsolatban, sokan találgatják ma is mi adja fuvoláinak különleges hangját. Nézzünk néhány jellegzetességet, amelyek hangszereit jellemezték. A nyitott billentyűk és a nyitott gisz mellett – amely a francia-modell legfontosabb ismertető jegyei – különös érdeklődést mutatott az anyag iránt. Lot nem használta a szokásos ezüstöt (900as és a ma szokásos 925 finomságot), hanem az 958ast, az u.n. francia vagy brit ezüstöt részesítette előnyben. Ez volt az ékszerészek szabványos ezüstje Angliában 1697 – 1719 között, ezért hogy megakadályozzák az ezüst pénzérmék ékszerkészítés céljára való felhasználását. Egy másik érdekesség, hogy soha sem használt húzott csövet, hanem mindig egy ezüst lemezt hajlított cső alapkúra. Kétségtelen, hogy a puha ezüsttel könnyű így dolgozni. Ma is találgatják, hogy volt-e ennek valamilyen más, különleges oka, vagy csak így volt egyszerűbb dolgozni. Lehet, hogy ezzel függ össze hangszereinek sötét, és gazdag hangja, amely ugyanakkor fókuszált is a mély regiszterben, és amelynek még ma is hírnevét köszönheti. Gyakran éri kritika - jogosan - Lot fuvoláit gyenge mechanikájuk miatt. A billentyűk kicsik és nem megfelelő tömegűek. Gyakran látják el mai billentyűzettel őket, de ilyenkor a kémények cseréjére is szükség van, mert azok szintén elég vékonyak. Ha mai hangolásnak megfelelően játszani akarunk egy Louis Lot fuvolán a hangnyílásokat egyébként is szükséges áthelyezni, mert ezek a fuvolák 435 körüli hangolásban készültek. Egy felújított és koncertkörülmények között is használható Louis Lot fuvola ára akár 35.000 dollár is lehet. Átalakított mechanikájú hangszert használ William Bennett is, aki az Altus-tól kért segítséget fuvolája felújításához. Ugyan ez a cég egy limitált kiadású modellt is kibocsájtott 946 finomságú ezüstből, amely a lehető legpontosabban követte Lot modelljét, és amelynek hangja nagyon hasonló az eredetihez. Ma már ritkán kerül elő ismeretlen Lot fuvola, de ára felújítás nélkül is igen magas.

Az 1867es párizsi Világkiállításon Louis Lot bemutatta immár kiforrott, és saját jellegzetességekkel bíró fuvoláját, amelyek a vékonyabb cső, nagyobb hangnyílások, szögletesebb befúvónyílás, valamint a nyitott billentyűk és a Dorus által javasolt , ma is ismert gisz billentyű.

1887ben egy újabb fontos elágazásához érkezett a fuvola francia-modelljének története. Ebben az évben vásárolt hangszert Charles Molé, aki a Bostoni Szinfónikusok fuvolásaként a párizsi Conservatoire-ben végzettek egész sorát nyitotta meg a zenekarnál. Közülük szinte valamennyien Lot hagszerén játszottak. Molé hangszere volt az első ezüst és egyben h-lábas darab Lot műhelyéből (No. 4358).

Amikor George Winfield Haynes (1866-1947) és bátyja William Sherman Haynes (1864-1939) megnyitotta műhelyét Bostonban gyakorlatilag ezeket a fuvolákat másolták, csak úgy, mint Böhm & Mendler modelljét.

null

A fenti Bonneville 1919 körüli fuvolán (#: 3608) Gary Schocker játszik. Anyaga maillechort (vagyis alpakka), első készítői, Maillet és Chorier, neve után:

Tovább folytava az amerikai szál követését, Haynes-ék tehát azt, a már fentebb leírt jellegzetesen francia mintájú, Lot-féle fuvolát tették meg sztandard hangszerüknek, mint profiknak szánt fuvolát. Tőlük önállósította magát 1927ben Verne Q. Powell, aki szintén neves céget alapított. Ezzel a francia-modell hatása Észak-Amerikára is kiterjed, így már nagyobb hatást gyakorolva mint Böhm eredeti fuvolaideálja. A francia fuvolaépítés és hangzásideál tehát döntő befolyást gyakorolt a tengerentúlon is.

Louis Lot legkedvesebb közvetlen segédjének, Henry Villette-nek adta át az üzletet. Villette legalább olyan kiváló fuvolakészítő volt mint Lot. Az ő idejében készült fuvolák külön értéket képviselnek. Akárcsak annak idején Lot, ő is házasság révén került rokonságba főnökével. Ezzel vált teljessé a francia fuvolaépítés vonala immár családi kapcsolat útján is: Godfroy-Lot-Villette. Őt követte Debonneetbeau de Coutelier 1889ig, Emile Barat 1904ig, Ernest Chambille 1922ig, majd az ő lánya Pauline Gabrielle Chambille vette át az üzletet. Eközben az érdeklődés egyre csökkent a műhely fuvolái iránt, jóllehet a márkanév megmaradt. A Lot „dinasztia” 1951ben ért tragikus véget amikor Pauline Gabrielle Chambille öngyilkos lett. A műhely hamarosan örökre bezárt és a márkanév a Strasser / Marigaux / Lemaire birtokába került.

A műhelykönyvek homályos módon egy amerikai nő birtokába kerültek, és azóta sem hozzáférhetőek. Ezért várják még a mai napig is egyre újabb fuvolák felbukkanását. Még ha nem is sikerült megfejteni Louis Lot fuvoláinak titkát, munkássága mai napig hatással van a világ fuvolagyártására, hiszen nyitott billentyűs, zárt giszes modell vált egyeduralkodóvá, Böhm intelmei és az akusztika ellenére.

Az alábbiakban néhány brit fuvolás következik, akik ma is c-lábas, nyitott-, illetve csukott billentyűs, 1900 előtti Louis Lot hangszert használnak:

William Bennett

Richard Davies ex Princ. London Symph Orch.
Emily Beynon Princ Scottish Chamber Orchestra

Lorna McGhee
Sarah Newbold princ of Concertegebeow Orchestra, Amsterdam
Lenore Smith princ, London Phil. Orch.

Michael Cox princ, Royal Phil. Orch.

Richard Taylor BBC Symph Orch.

Michael Hurst ex London Symph. Orch.

Luke Strevens princ, Royal Opera House Orch.

Douglas Townend princ, Touring Ballet Orch.
Gareth Davies,
Trevor Wye ex BBC Welsh Orch.

BEFEJEZÉSÜL

De, hogy ne legyen ennyire szomorú a történet vége íme egy szép befejezés. A cikk kidolgozása után találtam még érdekességeket. Például felmerül Claude Rive neve aki, csak úgy mint Bonneville, Godfroy tanítványa volt. Műhelyét 1877ben nyitotta meg, akkor amikor Bonneville is , vagyis nem sokkal Louis Lot 1976os visszavonulása után. Rive műhelyéből évente kb. 50 fuvola került ki, az egyiket az alábbi képen láthajuk - C. Rive #: 396 (további képek a képre kattintva):

Anyaga egészen különleges, neve vermeil, amely ezüst és arany kombinációja (bizonyos esetekben más nemesfémeket is alkalmaznak), és hagyományosan ékszerészek használják. Eszerint az ezüstöt legalább 14karátos arannyal vonják be, amely 2.5 microméter vastagságúnak kell lennie. Ezen a fuvolán a lehető legtökéletesebb minőségű ez a technológia és a kidolgozása is. A fenti képeket megnézve, és a fuvolát meghallgatva elmondhatjuk, hogy Rive csak a mennyiség tekintetében volt “kis mester” - a hangszere, amely 1883 körül készülhetett igazi remekmű. A fuvolát az alábbi videón Gary Schocker szólaltatja meg 50.születésnapján - Poulenc-szonáta, I.tétel.:

Források:

Dr.Szabó Antal: Theobald Böhm és fuvolái

Michael C Botha: A Brief History of The Louis Lot Flute

http://www.antiqueflutes.com/ - innen valók a képek

© Czeloth-Csetényi Gyula 2010


ELOY FLUTES kiállítás

2010 05 21

21.05.2010 ELOY FLUTES - Show and exhibition in Budapest!

Az interjú itt található!

Exhibition, Trying, Buying!

Magas mínőségű arany- és ezüstfuvolák, fuvolafejek, valamint a védett Mokumeum© eljárással készült prémium kategóriájú fuvolák megtekintése, kipróbálási lehetőséggel és vásárlással! Csak egy napig!

Budapest,IX. kerület Páva u. 10-12. Music-House of Concerto Budapest

10AM opening - short recital on Eloy Flutes

10.00AM exhibition, free testing, buying

6.00PM end of event

Eloy Show Budapest 2010