Külföld előtt

Milyen jó lett volna, ha valaki anno ezt így ezt elmagyarázza nekem valamikor az 1990-es évek elején, mielőtt külföldre mentem és tájékozódni próbáltam… Persze nem csak az információ hiányzott, hanem Youtube sem volt, meg videózás sem, meg vlog sem… Most viszont van, és Baglyas Cinci meglehetősen jól csinálja ezt a műfajt, jelenleg úgy tudom ő az egyetlen, aki a vlog-ozást nálunk fuvolásként képviseli.

Mondjuk ha lett volna ilyen lehetőség és csináltam volna valami hasonlót müncheni tanulmányaim alatt biztos, hogy halál unalmas lett volna a nézőknek. Nem azért mintha Jochen Gärtner ne lett volna egészen extra-kiváló tanár, hanem mert elképesztően monoton módon teltek a napjaim. Az életemet tulajdonképpen a spórolás, jobban mondva a pénztelenség, valamint a napi gyakorlás határozta meg.

Ha aznap nem volt óra így telt egy napom: reggel 6-kor keltem München elővárosában és 8 előtt már a Főiskolán kellett lennem, mert 8 előtt kellett bejelölni magamat aznapra, hogy melyik termekben szeretnék gyakorolni. Ha picit elkéstem nem kaptam termet, vagy csak egy pár órára. Nekem délelőttre és délutánra is kellett terem és ha ez nem jött össze az gond volt – tehát mindenképp korán kellett érkeznem, télen világosodás előtt… Kétféle terem volt – ablakos és az ablak nélküli. Nyilván az előbbit preferáltam – ahogy mindenki – de sokszor meg kellett elégednem az egyébként nem rossz akusztikájú, de rém sivár betonszobákkal. Tehát f9-től kb 12-ig gyakoroltam, ez volt a gyakorlásom első szakasza. Utána elmentem a Königs Platz-ra, ahol a központi diákmenza volt és 1 körül már nem voltak annyian sokan. Viszont ez egy kb 1.5 órás program volt mindennel együtt, ha közelebb ültem be volna bárhova az sokkal drágább lett volna. Kb 2 körül értem vissza a suliba, ahol már várt a termem. De előtte vettem az automatából egy nagy Mars szeletet, hogy délután ne éhezzek meg idő előtt. Attól függően, hogy mennyi időre tudtam délutánra termet foglalni, akár este 6-ig is maradhattam, de 5-6 körül már végleg megéheztem. Így aznapra befejeződött a gyakorlásom, mert még vásárolnom kellett valami olcsóbb boltban másnapra és hétvégére. Este 7-8 körül vacsora, és előkészítettem a következő napot, ami egyébként ugyan ilyen volt. TV-m nem volt és az első 3 hónapban senkit nem ismertem, nem voltak ismerőseim. És ez így ment minden nap… persze volt fuvolaóra is, meg jártam koncertekre néha, de egy átlagos nap így nézett ki. Hétvégén gyakorlás az albérletben (ha lehetett) vagy az iskolában… de volt hogy elmentem valahova a szabadba, ami ingyen volt, mert nem bírtam a bezártságot. Na, erre vlogozni kár lett volna….

Kategória: Napról-napra | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Most vagyok igazán bajban…

Most vagyok igazán bajban, mert ha a szerénytelenség alaptulajdonságaim között lenne kezdhetném ezt a bejegyzést így, hogy “az Olvasó az utóbbi 30 év legfontosabb szakmai írását tartja a kezében… stb…”

Ezért inkább úgy kezdem, hogy az őszi megjelenésre szánt cikkemet – ami lényegében a Parlando-ban már megjelent (és itt is elérhető) anyagom, “A magyar 19. századi magyar fuvolázás újabb adatai” című munka kiegészítése – már most elérhetővé teszem, mert szerintem ilyenkor nyáron mindenkinek több kezdve és ideje van olvasni. A címe “Fuvolaművészet és fuvolaépítés Magyarországon az 19. század első felében” – és lényegében ebből a témából már belengettem bizonyos információkat a június 12-én tartott webes előadásomon. Ahogy akkor ígértem ebben a rendezettebb, írott formában sokkal könnyebb lesz tájékozódni az anyagban.

A témával való foglalkozás folyamán ugyan az volt az érzésem, mint a pár napja bemutatott elefántcsont fuvola történetével kapcsoltban. Tudvalévő, hogy ez a hangszer egyenesen Nagy Frigyes udvarából került Magyarországra, de ez a tény a fuvolások 99%-a  előtt ismeretlen volt, mert az információk ott vannak ugyan, de vagy szét vannak szóródva, vagy annyira rejtettek, hogy nem megtalálhatóak. Az elefántcsont fuvola esetében mindössze alig néhány ember ismerte annak teljes történetét. Ugyan ez volt az érzésem az 1800-as évek tanulmányozásakor, vagyis az információk ott vannak (újságcikkekben, régi könyvekben, régebbi és újabb zenetudományi és egyéb dolgozatokban), de még soha senki nem nézte át ezeket fuvolás szemmel.

Én magam az életem nagyobbik felét abban a hitben éltem le, hogy a fuvolázás nálunk a Doppler-testvérekkel kezdődött. (Ez bizonyos értelemben igaz, hiszen magasabb és újabb szintre emelték a fuvolázást – de hogy a fuvolázásunk velünk kezdődött volna ez az állítás így védhetetlen). Az ő tevékenységüket teljes homály követi, amelyből egy pillanatra feldereng Burose Adolf alakja, majd újabb szünet és sejtelem után Jeney Zoltán következik, akitől már többé-kevésbé egyenes út vezet máig. A közbeeső időkből szinte semmi megfogható nem volt számomra, arról meg végképp nincs információ hogyan történt az a kifinomult tudásátadás, amit végső soron fuvolaiskolának, vagy fuvolakultúrának nevezhetünk. A magyar fuvolázás története egy eddig el nem mondott történet és harminc évvel a rendszerváltás után még mindig ott tartunk, hogy gyakorlatilag saját fuvolázásunk múltját még ma sem ismerjük – és nem is kutatjuk. Pedig ez a történet ott van csak fel kell deríteni és el kéne mondani.

Nagyjából így áll most saját fuvolatörténeti szemléletünk, és ugyan ez a helyzet fuvolázásunk kezdeteivel is. De ha a szétszóródott információkat összegyűjtjük és rendezni kezdjük akkor egy meglehetősen koherens és követhető történet mutatja meg magát, amely nem más, mint saját fuvolakultúránk identitása. Ennek a kirakósnak az egyik, 1800-tól 1850-ig terjedő  darabja az alábbi cikk, amelyben több mint tíz olyan fuvolást nevesítek, – az ismert, vagy kevésbé ismert arisztokratákon kívül – akik jelentős módon hozzájárultak fuvolakultúránk ápolásához, alakulásához.

Habár nem vagyok kutató és ez nálam nem doktori, vagy DLA téma – csak saját érdeklődésből foglalkozom vele – tudományos igényű feldolgozásra törekedtem, lehetőség szerinte pontos adatolással. Így indul a cikk:

“BEVEZETŐ GONDOLATOK
A Parlando-ban (2020/3) májusában megjelent, „A 19. századi magyar fuvolázás újabb adatai” című munkám folytatásaként tüzetesebb vizsgálat alá vettem a 19. század első felét azzal a céllal, hogy jobban feltérképezzem a fuvolázás és fuvolaművészet szerepét e korszak zenei, kulturális és társadalmi életében. Több tényezőt és a jelzett időszakot vizsgálva alábbi kérdéseket szem előtt tartva kutattam a témát úgy, hogy a válaszokat lehetőleg
sajtóreferenciákkal és dokumentumokkal is alá tudjam támasztani:
- kik taníthattak fuvolát?
- kik lehettek a tanítványok?
- milyen repertoárt játszottak?
- volt-e fuvolaépítésünk a jelzett korszakban?
- milyen intézményekben folyhatott fuvolaoktatás?

A vizsgálódás ezen szakaszában a adatok és tények összegyűjtése fontosabb volt, mint az ebből fakadó esetleges hipotézisek felállítása és igazolása, bár bizonyos máig ható tendenciákat nem nehéz felismerni. Remélhetőleg ez a mostani „utazás” is nyújt annyi érdekességet, mint a korábban megjelent cikk, és hozzájárul a hazai fuvolakultúra egy mélyebb és valóságosabb identitástudatának kialakulásához. (…)” FOLYTATÁS ITT

Kategória: Napról-napra | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

És ennek már 26 éve…

Az alábbi fekete-fehér kép még a régi Flöte Aktuell-ben jelent meg 1994/3-ban az akkor aktuális Sir James Galway Fuvolaszemináriumról. A képen jobbról balra a kvártettező fuvolások Bulent Evcil ,Claudio Montafia, Raffaele Trevisani és Sir James Galway. A képet tehát régóta ismerem, de soha színesben nem láttam, míg néhány napja Evcil Bülent nem posztolta a Facebook-on az eredetit. Ekkor jöttem rá, hogy a képen én is rajta vagyok. A kép bal felső sarkában vagyok a színes ingben, előttem fekete ingben Hiroshi Aoki – a Muramatsu gyár akkori főmérnöke – megy befelé a nagyterembe. És ennek már 26 éve…

Kategória: Napról-napra | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

THE-QUANTZ-PROJECT

Fogd a söröm…

Jobban belegondolva teljesen felfoghatatlan, miért nem készült eddig soha Quantz összkiadás. Lehet, hogy a lemezkiadók nem láttak fantáziát egy olyan összkiadásban, ami csak a világ összes fuvolását érdekli, lehet hogy sokallták a művek számát – végül is 300 fuvolaverseny és 200 szonátáról van szó alaphangon – de valahogy eddig ez elmaradt. Tényleg érthetetlen…nehéz elhinni, hogy kereskedelmileg nem érte volna meg foglalkozni legalább hosszú távon. Ezt elégelte meg Csalog Benedek és Alexis Kossenko, akik szinte egyszerre jutottak arra a gondolatra, hogy ennek ideje véget vetni, és mondták külön-külön, hogy “tartsd a söröm!” A két fuvolaművész egyesítette a két – lényegébe azonos – koncepciót és már el is kezdték a művek rögzítését. Érthető módon a járvány ezt a folyamatot is lelassította (és 300 koncert és 200 szonáta azért mégis csak szép mennyiség), arról nem is szólva, hogy egyfajta visszacsatolásként számítanak a hallgatók, a fuvolások anyagi támogatására is, hiszen a felvételek nincsenek ingyen. Elegáns módon ugyan ott tudjuk támogatni a projektet egy Paypal gomb segítségével, ahol meg is tudjuk hallgatni a hangzó végeredményt. Még annyit lehet hozzátenni, hogy mivel hosszabb távú projektről van szó, amely akár 5-8 évig is eltarthat a művészek vélhetően nem csak egyszeri, de akár vissza-visszatérő támogatók felajánlásait is szívesen veszik.

J.J. Quantz ~ h-moll szonáta QV 1:167
Siciliana – Allegro assai – vivace
Csalog Benedek ~ barokk fuvola
Tóth-Vajna Zsombor ~ csembaló

J.J. Quantz ~ g-moll koncert (2. Arioso) QV:5.206
Alexis Kossenko ~ barokk fuvola és LES AMBASSADEURS

See the detailed description of the Project and Alexis Kossenko’s introductory video on the website of the project at
WWW.THE-QUANTZ-PROJECT.COM
DONATE

Kategória: Napról-napra | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Hadicsel

Bár nem sikerült direkt bizonyítékot találni arra, hogy az elefántcsont fuvola, ami ma a Nemzeti Múzeum tulajdonában van Cörver Jánosnál (1715–1773), a piarista rendi tartományfőnöknél is megfordult, de arra gondoltam – korábbi posztomhoz csatlakozva – kicsit körüljárom e hangszer történetét, amelyet több 19. századi magyar forrás Frigyes király fuvolájának nevez. Hadtörténeti adatokon kívül még Balogh Vera és Csalog Benedek segítségére támaszkodtam.

A Frigyes-féle fuvola ma csakis digitális úton hozzáférhető a Nemzeti Múzeum gyűjteményében, itt tekinthető meg.

Emlékeztetőül: a forrás azt nem állítja, hogy ez a fuvola Cörveré lett volna – viszont azt állítja, hogy van egy Frigyes-féle fuvola Vácon és, hogy Cörver együtt játszott Frigyessel. Ezek külön közlések a szövegben, de mindkettő igaz is lehet. (A fuvola esetében látni fogjuk, hogy elég könnyű igazolni a múltszázadi sajtóközlést).

[Cörver János] Nagy műveltségű férfiú volt; a magyar, német, olasz, francia, latin és görög nyelvet teljesen bírta. Rómában és Nápolyban olasz nyelvű előadásokat tartott, francia könyvet írt s öt nyelven levelezett. Mikor Rómából távozott, így írtak róla Magyarországba: „Csillagot küldünk nektek”. Hosszabb ideig tartózkodván Párisban, többször megfordult XV. Lajos udvarában. Berlinben Frigyes király barátságát nyerte meg, s művészi módon tudván fuvolázni, Frigyes királlyal versenyt fuvolázott. (A váczi házban most is mutogatják Frigyes király fuvoláját.) Visszatérvén hazájába, egy ideig Bécsben tartózkodott, mint a rendnek prókurátora. (…)

[Forrás: Tudósítvány a Kegyes-Tanítórendiek Budapesti főgimnázumáról, Budapest, 1894-95 tanévben ~ A budapesti piarista kollégium története].

A elefántcsont fuvola – amelynek történetét eddig csak néhányan ismerték – elméletileg akkor került Magyarországra amikor Hadik András (1710-1790) 1757 októberében, a Hétéves háborúban megsarcolta Berlint. Az egyetemes hadtörténet által is számon tartott, rendkívül merész akcióval részletesen foglalkoztak a kutató is, de sajnos eddig nem találtam utalást zsákmányolt fuvolára, viszont teljesen logikusnak tűnik, ha a rajtaütés pontos menetét ismerjük. Nézzük!

Hadik András

Tudjuk, hogy a fuvolázó uralkodó – II. (Nagy) Frigyes porosz király (1712-1786) – nem jött zavarba egy kis katonásditól, így a franciákkal hadakozó csapatait ő maga irányította – mialatt Berlint lényegében őrizetlenül hagyta. (Azért volt a városban egy 5000 fős helyőrség…) Lotharingiai Károlynak, a császári sereg fővezérének támadt az az ötlete, hogy esetleg Frigyest még is csak meg kéne tréfálni, és ekkor bízta meg Hadikot, hogy meglepetés szerűen támadja meg a mélyen az ellenséges területen belül lévő Berlint. A katonailag rendkívül felkészült Frigyes sem gondolta, hogy bárki is vállalkozik egy ilyen hosszú és veszélyes útra, ám Hadik András (1710-1790), aki katonacsalád sarja volt és egész aktív életét háborúba töltötte örömmel vállalta a megtisztelő feladatot.

A példátlanul merész, ma már huszárcsínynek tűnő vállalkozást Hadik rendkívül precízen, minden részletre ügyelve tervezte meg rövid idő alatt, a támadás végső szakaszának tervét csak ő ismerte, soha nem írta le. Október 10-én indult útnak huszárcsapatával és rendkívül szigorú fegyelmet követelt, mivel a vállalkozás maximális terhelést kívánt meg a katonáktól és lovaiktól is. A gyalogságot lovakon szállította – tehát két ember ült egy lovon -  többnyire éjjel haladtak és naponta 70-80 km-t kellett megtenniük. A katonáknak tilos volt bármilyen erőszakos cselekvés az egyébként ellenséges lakossággal szemben, az élelemet pénzért kellett megvásárolni, nem ihattak alkoholt és folyamatosan harcra készen kellett lenniük éjjel és nappal. Utánpótlási vonalai nem voltak, minden ellátmányt útközben szerzett be.

Miután ellenállás nélkül kipakolt egy hadianyag raktárat, egy vasművet és egy porosz méntelepet Hadik október 15-én ért Berlin közelébe, egész pontosan a  Königs-Wusterhausen-be, a királyi kastélyhoz, ahol Frigyes gyermekkorát töltötte. Mivel október 15-e Teréz névnap feltehetően innen származik az anekdota (?), hogy a kastélyból Hadik 12 pár (vagy 24 pár) női kesztyűt zsákmányolt Mária-Terézia részére.  Más kutatók úgy vélik a kesztyűket tisztjei feleségeinek szánta figyelmességnek. Magával vitte még Frigyes kisgyermekkori csizmáját, ez  sokáig (még a 20. század első felében is) a  Hadik család tulajdonában volt. És ekkor vehette magához a fuvolát is. Joggal feltételezhető, hogy ennek a cselekedetének is logikus oka kellett legyen legalább annyiban, hogy valamelyik barátját  meglepje vele. Egy fuvola nem feltétlenül érdekes tárgy, zsákmány egy huszárgenerálisnak, hacsak ő maga, vagy valamelyik barátja nem tud rajta játszani. (Hadik András a jezsuiták iskolájában kapott mindenre kiterjedő képzést). Természetesen az is elképzelhető, hogy a fuvola zsákmányolásával Frigyes maximális felbosszantása volt a cél.

Hadik András csapatai másnap délben értek Berlin falaihoz és horribilis sarcot követeltek a várostól. A városi tanács – felmentésben reménykedve – húzta az időd, Hadik azonban nem adott ilyesmire esély, belövette a Sziléziai-kaput és egy rohammal bevette a várost. Bár a védők túlerőben voltak – mert a huszárok az 5000 fős csapatuk jelentős részét útközben védelemként hátra hagyták -  de rövid harc után feladták a küzdelmet. Hadik itt sem engedte meg az akkori időkben szokásos szabad fosztogatást katonáinak, csak a sarcra koncentrált. (Érdekes a fuvola szempontjából is, hogy a jogtalanul eltulajdonított tárgyakat később megkerestette és visszaküldte Berlinbe).

Hadikék 18-án elhagyták Berlint és 21-én már biztonságos területen találkoztak Újházy ezredessel, aki Potsdam-ot vámolta meg. A sarc nagy részét katonái között osztotta szét. A bravúros vállalkozás maximális megszégyenülést hozott az egyik félnek, míg  maximális sikert a másiknak, és Hadik András megkapta a Mária Terézia-rend nagykeresztjét. A történelem folyamán Berlint Hadik huszárjain kívül csak a Vörös Hadsereg tudta bevenni.

De a  Párizsban készült fuvola története elvileg a mai napig nyomonkövethető – ebben Balogh Vera volt a segítségemre. Dr. Radnóti Klára, a Nemzeti Múzeum főmunkatársa, szakmuzeológus írta meg a fuvola Magyarországra kerülését és további útját: Hadik a fuvolát egy barátjának, Jósika József huszárezredesnek adta (ő a berlini kalandban nem vett részt). Ő aztán ezt testvérének, a Kegyesrendi Pater Jósikának adta – innentől a fuvola végig a piartistáknál volt -, és az ő halála után pedig Orosz Zsigmond tartományfőnök vette magához, aki -  miután lehúzta róla a díszítő aranygyűrűket és vélhetően az aranybillentyűt is -  Blahó Ignác atyának adta. Ő 1784-ben a már két repedéssel meghibásodott fuvolát Szenczy Elek atyára bízta, akinek egyébként volt egy másik fuvolája is.

Ezután a fuvola végig a piaristák múzeumaiban maradt, 1818-tól váci majd a 20. század elejétől Budapesten volt elhelyezve. Itt a  legutóbbi időkben Bali János fedezte fel a hangszert, majd ennek nyomán Csalog Benedek vizsgálhatta meg, később Barthold Kuijken is megnézhette. Ahogy Csalog Benedektől megtudtam a fuvolát egy Cornet nevű, nem túl jegyzett párizsi készítő építette, akit a Lot és Hotteterre családok családfájának oldalágán lehet megtalálni. Louis Lot-nak voltak már a 18. sz. első felében is fuvolakészítő felmenői. Ezt követően került a fuvola Nemzeti Múzeum állományában, de ma sincs kiállítva, csak digitálisan érhető el egy eléggé eldugott linken.

Az útvonal (Markó)

Az útvonal (Markó)

További források:
- https://ntf.hu/index.php/2017/08/11/a-csaszarno-kesztyui-es-a-hazacsabitott-szekelyek-hadik-andras-haboruban-es-bekeben/
- Hadtörténelmi Közlemények 1941. évfolyam (42. kötet. Budapest, 1941) Markó Árpád: Hadik András altábornagy berlini vállalkozása (Arcanum)

Kategória: Napról-napra | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Nagy Frigyes és Magyarország

Egy ideje már elég világos, hogy ha a fuvolázásunk korai adatait keressük érdemes tanulmányozni a piarista rend történetét is, és a minap szerencsém volt e területen. Ilyenkor mindig azon tűnődök, hogy ezek az adatok csak nekem újdonságok, vagy esetleg másoknak is… Ha másoknak is az, akkor viszont kollektíve dobnunk kéne egy hátast, úgy szakmailag amblock….

Báró Cörver Nepomuk János (1715–1773) a piarista rendi tartományfőnök volt az 1700-as évek folyamán. Az alábbi információn akadt meg a szemem a minap a “Tudósítvány a Kegyes-Tanítórendiek Budapesti főgimnázumáról, Budapest, 1894-95 tanévben” című kötet “A budapesti piarista kollégium története” című fejezetében. A kiadvány több mint 500 oldal, tehát itt most a szerencsének tényleg nagy szerepe volt…

[Cörver János] Nagy műveltségű férfiú volt; a magyar, német, olasz, francia, latin és görög nyelvet teljesen bírta. Rómában és Nápolyban olasz nyelvű előadásokat tartott, francia könyvet írt s öt nyelven levelezett. Mikor Rómából távozott, így írtak róla Magyarországba: „Csillagot küldünk nektek”. Hosszabb ideig tartózkodván Párisban, többször megfordult XV. Lajos udvarában. Berlinben Frigyes király barátságát nyerte meg, s művészi módon tudván fuvolázni, Frigyes királlyal versenyt fuvolázott. (A váczi házban most is mutogatják Frigyes király fuvoláját.) (sic!) Visszatérvén hazájába, egy ideig Bécsben tartózkodott, mint a rendnek prókurátora. (…)

[Forrás: Tudósítvány a Kegyes-Tanítórendiek Budapesti főgimnázumáról, Budapest, 1894-95 tanévben ~ A budapesti piarista kollégium története].

Persze ilyenkor nagyon jó lenne tudni, hogy Cörver János – aki testvérével együtt már korai éveiben belépett a rendbe – hol és kitől tanult hangszert, van e fennmaradt kottaanyag és esetleg egy-két fuvola is. Lehet, hogy erről a Piaristák többet tudnak, lehet, hogy minden megsemmisült a történelem viharaiban. Azon is érdekes lehet elgondolkodni, hogy a Kegyesrendi egyházi méltóságnak és a szabadelvű uralkodónak nem lehetett túl sok közös nevezője, de az egyik nyilvánvalóan a fuvolázás volt, és Cörver ezt olyan magas szinten képviselte, hogy Frigyes – aki valószínűleg nem állt le bárkivel kamarázni – szívesen működött vele együtt egy kettősverseny, vagy triószonáta kapcsán.

Az adat, hogy Nagy Frigyes fuvolája Vácon található, már 1839-ban, a Honművész decemberi 26-i számában előkerül, de a írás, ahol olvasható inkább ironikus hangvételű -  így ez megkérdőjelezi az adat hitelességét… Mindenesetre fontos lenne biztosat tudni ebben a kérdésben. Ha hipotézisben gondolkodunk felvethetjük, hogy talán Frigyes ajándékozhatott egy hangszert Cörvernek.

(…); — hogy a’ váci múzeumban vagyon II. Fridrik fuvolája; —(…)

És… ezek után már csak arra tudok gondolni vajon mi minden lehet még, amit nem tudunk fuvolázásunk történelméből…

A Frigyes-féle fuvola ma a Nemzeti Múzeumba található: http://opac3.mnm.monguz.hu/hu/record/-/record/MNMMUSEUM1465792

Kategória: Napról-napra | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Régi magyar metodikák

A magyar fuvolázás múltjának kutatása szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy volt e a 19. században írásos fuvolametodikánk. Máig Burose Adolf Neue Grosse Flötenschule-ját tekintjük az első magyar metodikának, de, egyrészt ez már 20. századi darab (még akkor is, ha a 19.század gyakorlatában gyökerezik), másrészt sok tekintetben – nemzetközi viszonylatban is – egyedülálló munka. Ezt megelőzően nem tudjuk milyen írásos anyagot használtak a Hangászegylet, a Zenede, majd a Zeneakadémia fuvolatanárai, bár több közvetett nyoma is van annak, hogy voltak használatban ilyen művek.

1819 – Kolozsvár

Időrendben az 1800-as évek elejéről indulva érdemes egy pillantást vetni Erdélyre, ahol Kolozsváron már 1819-től kezdődően működött “muzsikai intézet” , majd konzervatórium is, fuvolaoktatással együtt. Az intézet a párizsi Conservatoire metodikáit vette alapul és ezeket a kiadványokat be is rendelete, mint alapvető tananyagot. Így lett az intézmény irányadó fuvolaanyaga Johann Georg Wunderlich (1755–1819) Méthode du Flute du Conservatoire című munkája. A művet (Méthode de Flûte du Conservatoire par M.M. Hugot et Wunderlich / Membres du Conservatoire) valójában a korábbi tanár, Antoin Hugot (1761-1803) alapozta meg, de halála miatt a kidolgozás Wunderlich-re maradt. (Érdekes, hogy kicsit hasonló az eset majdnem 100 évvel később Taffanel és Gaubert esetében…) Az egyébként német születésű fuvolaművész Jean-Louis Tulou, Benoit Tranquille Berbiguier tanára volt.

Talán nem alaptan a feltételezés, hogy az ifjú Terschak Adolf Nagyszebenben ezt a metodikát esetleg tanulhatta. De ez biztos, hogy a fuvolaművész 1882-es áprilisi kolozsvári koncertjén közreműködő zongoraművésznő, Hunwald Antónia a konzervatórium növendéke volt. Ezen a hangversenyen Terschak zongorista partnere Serly Lajos volt – Serly Tibor édesapja – és lánya, a mezzoszoprán Terschak Adolfine is közreműködött. (Lásd: Cikkek, írásokA 19. századi magyar fuvolázás újabb adatai )

1893 – Trencsén

Érdekes adat még a trencséni Katolikus Gimnázium törzsanyaga, ahol fuvolából bizonyos Weimershaus E. fuvolaiskolája volt használatban. Három napig gondolkodtam, hogy honnan ismerős ez a név, mert úgy rémlett, hogy már valahol, valahogy találkoztam vele. Még az is beugrott, hogy az E betű Emilt jelent. És végül rájöttem, hogy Julia Lutz dolgozatában, a Querflötenunterricht im 19. Jahrhundert-ban láttam. Így persze semmi érdekes nincs benne, hiszen egy iskola a sok 19. századi közül, de ha azt mondom, hogy Emil Theodor Weimershaus közvetlen Theobald Böhm tanítvány úgy már érdekes a dolog. Kétkötetes munkájának pontos címe Flöten-Schule mit vielen Uebungs- und Unterhaltungsstücken. Theoretisch-praktische Flötenschule nebst 3 Grifftabellen. A mű 1885 tájáról való és nem a Böhm rendszert tárgyalja, hanem a 9, 10 billentyűs egyszerű rendszert, így vélhetően több fuvolatípusra is kompatibilis volt.

Az aláírásban szereplő Paulik József 1884-től volt az iskola világi tanára, úgy tűnik oktatta a görög és latin nyelv mellett a zenei tárgyakat, illetve vezette az intézet zeneszertárát és együttesét is. Természetesen fuvolásokat is tanított.

Zene. Hangok s hangjegyek ismerése,, a hangszer kezelése, különféle dur- és moll-hangnembe irt gyakorlatok játszása az iskola alapján. Schröder H. Hegedűiskola. Werner J. Gordonkaiskola. Weimershaus E. Fuvolaiskola. Hetenként 3 óra kezdőknek s 3 óra haladóknak, azonkívül haladóknak heti 1 karpróba. Paulik József

[Katolikus gimnázium, Trencsén, 1893]

1894 – Budapest

Késmárky Árpád, a Magyar Királyi Ferencz József Intézet tanára volt, több metodikát is közreadott, így cimbalom és hegedű iskolája nem ismeretlen. A fuvolára készült pedagógiai célú művéről mindössze annyit lehet tudni e pillanatban, mint amit itt olvashatunk: bemutatja a hangszert, tanítja a kottaolvasást, a fogásokat, a skálákat és a különféle meneteket. Érdekes a másik tananyag is, a fuvolára írt magyar népdal-átiratok – jó lenne erről is többet tudni. Az alább említett Brunner kiadvánnyal kapcsolatban ugyan ez a helyzet.

FUVOLA Tanár: Késmárky Árpád, a magyar zeneiskola tanára. Tankönyv: Késmárky Árpád fuvolaiskolája. Tananyag az iskola szerint: A fuvola mint hangszer, a hangjegyek, az alapfogások, különféle ütemnemek, hanglépcsők. Gyakorlatul: Brunner «Száz könnyű darab fuvolára zongorakisérettel és magyar népdal-átiratok Késmárky Árpádtól.

[Magyar Királyi Ferencz József Intézet, Budapest, 1894]

1896 – Budapest

Az 1896-ban találkozhatunk először azzal a hirdetéssel, amely egy új fuvolaiskolát ajánl, elsősorban önálló, tanár nélküli képzésre amatőröknek. A szerző Weinbaum Christian, akiről annyit tudni, hogy a Vígszínház elsőfuvolása volt, és tanított – több más neves zenész mellett – egy magán konzervatóriumban, amely az Erzsébet-körúton, a Király utca és a Dob utca között volt, inkább a Bod utcához közel. Sajnos nem tudni kinek a tanítványa volt, és Fuvolaiskolája tartalma ezidáig ismeretlen.

Hírdetés
„Fuvolaiskola“. Irta Weinbaum Christian.

[Borsszem Jankó, 1896 (29. évfolyam, 1-52. (1465-1516.) szám]

A Weinbaum-féle fuvolaiskoláról itt olvashatunk egy bővebb méltatást, és a szövegből az is kiderül, hogy a mű a “legújabb” – tehát nem az első – magyar fuvolaiskola:

Zenekedvelőknek újdonság. A fuvola tudvalevőleg egyike a legkedveltebb s legszebb hangszereknek. E hangszeren most megtanulhat játszani még az is, kinek még sohasem volt fuvola a kezében, a Weinbaum Christián-féle legújabb magyar fuvolaiskola segítségével, mely érdekes iskola könnyű modorával önoktatásra kiválóan alkalmas s máris nagy közkedveltségnek örvend. Ara netto 2 frt, 2 frt 15 kr. beküldése ellenében bérmentve küldetik. Kapható a kiadóknál: Sternberg Ármin és Testvére hangszergyár.

[Ország-Világ, 1898 (19. évfolyam, 27-52. szám)1898-07-10 / 28. szám]

Weinbaum Christian játszott szólistaként is, de csak kevés adat áll rendelkezésre róla. Az egyik egy jótékonysági koncert (itt alább található, sajnos nem tudni mit játszott), a másik egy kávéház megnyitó Kiskunfélegyházán, ahol 1898. július 10-én egyedüli előadóművészként szórakoztatta Rosenthal Sámuel vendéglátóhelyének látogatóit.

A „Könyves Kálmán“ magyar irodalmi és könyvkereskedési részvénytársaság tisztikara saját nyugdíjintézete javára f. hó 16-án hangverseny és szinielőadással egybekötött pikniket rendez. Közreműködnek : Tamav Alajos zongoraművész, Mambrini Gyula hegedűművész, Weinbaum Christian fuvolaművész, a vigszinház zenekarának tagja, Vágó Béla és Fejér Dezső urak, — Radó Károlyné úrnő, Beuer Hilda és Lucs Laura kisasszonyok.

[Pesti Hírlap, 1897. január (19. évfolyam, 1-31. szám)1897-01-15 / 15. szám]

Az alábbi hirdetés több alkalommal is megjelent – innen ismerjük a magán konzervatórium tanárainak névsorát.

SOMOGYI MÓR MAGÁN ZENE-CONSERVATORIUM

Negyedik évfolyam. Negyedik évfolyam.
SOMOGYI MÓR
tanár, zongoraművész igazgatósága alatt álló, a nmlt. vallás- és közokt. m. kir. ministerium által engedélyezett
Magán-zene Conservatorium.
Erzsébet-körut 44. szám, 1. emelet.
ZENE
(dalének, operette, opera, oratorium). Tanár: Somogyi B.Carola,
a würzburgi opera v.első drámai primadonnája.
GORDONKA
Tanár : Schultz Gyula, a m. kir. operaház tagja.
SZAVALÁS
drámai előadás és monológok betanítása.
Tanár : Zilahi Gyula, a nemzeti szinház tagja.
ZONGORA
Somogyi Mór tanár, zongora
FUVOLA
Weinbaum Christian,
a Vígszinház első fuvola-müvésze.

Weinbaum Christian néhány kottát is kiadott, amelyek magyar nóták/dalok fuvolára írt átdolgozásait tartalmazzák.

Weinbaum Christian – Magyar nóták hegedűre vagy fuvolára.
1. Repülj fecském ablakára. 2. Cserebogár, sárga cserebogár. 3. Egy rózsafán megszámláltam száz rózsát 1 k.
Weinbaum Christián – 101 legszebb magyar dal hegedű vagy fuvolára. Tartalmát lásd, mint a legszebb magyar nóták I. évfolyama. Ára 3 k. netto.

A művész a 19-20. század fordulóján a VII. kerület Nyár utca 18 alatt lakott.

Kategória: Napról-napra | Címke: , | Szóljon hozzá most!

19. századi észak-amerikai fuvolák

Első pillantásra azt hihetnénk, hogy Michael Lynn előadásában barokk, vagy nem sokkal barokk utáni fuvolákat látunk, de nem. Valamennyi hangszer egyszerű rendszerű, 1820-1840 közötti észak-amerikai modell, a mesterek: Peloubet NY/NJ, William Hall & Sons NY, Whiteley NY, Weygandt Philadelphia.

A darabok: Blake’s Select Beauties és Foster’s Social Orchestra.
Azoknak, akik kottára vágynak itt találják.

00:00 Bevezető…
10:30 William Whiteley, Utica NY 6-key – Ye Banks and braes of Bonnie Doon – Saust
14:56 Chabreier Peloubet, 1-key NY/NJ – Ye Banks and braes of Bonnie Doon – Saust
19:00 Weygandt, Philadelphia 1-key – Oh Nanny Wilt Thou Gang With Me – Saus
22:30 William Hall & Son, NY 4-key – Oh Nanny Wilt Thou Gang With Me – Saus
26:00 Peloubet Terz Flute 1-key (in F) – Oh Nanny Wilt Thou Gang With Me – Saus
29:30 Peloubet 1-key (Trio) – Waltz by Strauss – Foster’s Social Orchestra

www.originalflutes.com

Kategória: Napról-napra, videó | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

Budapest – Boston

Ahogy azt a Parlando-ban 2020/3 megjelent cikkemen írtam, a korabeli sajtó szerint Kohler/t Gyula a Boston Symphonie Orchestra fuvolása volt. Igazából a cikk megjelenése után jártam utána pontosan miről lehet szó, és némi kutakodás után meg is találtam Kohlert-et a egy, a BSO-val foglalkozó oldalon, ahol a zenekar összes tagját felsoroják az alapítástól (1881) kezdve. (Ironikus módon ők nem tudják ki ő). Az ezzel kapcsolatos információk már be is kerültek a június 12-én tartott web-előadásomba. Mivel nem nagyon tudok máig sem olyan fuvolaművészről, aki itthon folytatott tanulmányait követően bármennyi ideig észak-amerikai szimfonikus zenekari tag lett volna mindenképp utána akartam járni ennek a történetnek.

Nézzünk ismétlésként egy rövid életrajzot.
Kohler Gyula 1849-ben született és Doppler Ferenc tanítványa volt. 1883-ben leszerződött az Operaházhoz, és 1884-ben ő mutatta be nálunk Carl Reinecke Undine szonátáját. 1885-ben felbukkan a neve egy igen heves vitában, amelynek momentumai a sajtóban is napvilágra kerültek. Ennek lényege az volt, hogy Nikolits Sándor – egy másik Doppler-tanítvány – ellenezte Kohler fuvolatanári kinevezését a Zenedében. Kohlert 1884táján elhagyta az Operaházat és Magyarországot is és – jelenleg úgy tudjuk – egyből az Újvilágot, Észak-Amerikát vette célba. A BSO-val foglalkozó oldalról kiderült, hogy fuvolásunk az 1885-86-os évadban játszott az együttesben, majd 1887-ben végleg megállapodott Budapesten, sőt az Operaház zenekarába is visszakerült. Népszerűségét és kiválóságát jelzi, hogy zenekari szólóit gyakran kísérte spontán taps. 1891-ben ő volt a partnere a Budapestre látogató sztár énekesnek, Adelina Patti-nak. 1893 őszétől mentális problémája egyre inkább eluralkodott, és 1894-ben elhunyt. A megemlékezésekben egyértelműen generációjának legjobbjaként említik.

Adódott tehát a felvetés, hogy kiderítsem ki játszott még a BSO-ban Kohler-el egy időben. Nem kis meglepetésemre az illető nem más, mint egy közvetlen Theobald Böhm tanítvány, aki fém, Böhm-fuvolán is játszott, a neve Edward Martin Heindl.

Edward Martin Heindl 1837-ban Bajorországban született és apjától vette első leckéit, aki szintén fuvolás volt. Két testvére Alexander és Henry Heindl szintén zenekari zenészek voltak. A Heindl testvérek 1868-ben mentek át Észak-Amerikába és 1881-től 1897-ig Edward Martin a BSO szólófuvolása volt, valamint a prominens Mendelssohn Quintette Club fuvolásaként kamarazenészként is tevékenykedett. A művész egy fertőzött fuvola kipróbálása útján kapott betegségben hunyt el 1896-ben.

Az időbeli átfedés nyilvánvaló módon adja az elgondolást, amely szerint Kohler Gyula is játszott Böhm-fuvolán legalább amikor Heindl-el együtt játszott a Bostoniaknál. Nyilvánvalóan képtelen elképzelés, hogy ebben, vagy más észak-amerikai együttesben két eltérő rendszerű fuvolás játszon együtt, akár külön-külön. Ilyen módon szinte biztosra vehető, hogy Kohler Gyula az első hazánkból, aki a modern értelemben vett fuvolán játszott. Az azonban továbbra is kérdés, hogy volt-e ilyen hangszere és itthon játszott-e rajta.

De előkerültek más nyomok is Heindl-ékkel kapcsolatban. Nem elhanyagolható, hogy a Heindl név már az 1840-es években felbukkan a hazai sajtóban. Azonban sehol sem említik, hogy fiatal gyermekről van szó, hiszen ekkor az általunk vizsgált művész még alig volt/múlt 10 éves. A sajtóanyagok nem említik, hogy az e térségben szokásostól eltérő rendszerű fuvolán játszott volna és az események időrendje is azt sugallja, hogy itt az apáról – Edward Martin Heindl édesapjáról – van szó. Ilyen módon felmerül, hogy a Bécsbe kéretett Böhm-fuvolát talán az apa rendelte – saját magának, vagy fiának. A dolog annál is érdekesebb, mert a Heindl nevű fuvolaművész Anton Rubinstein partnere volt a zongoraművész 1847-es magyarországi látogatásakor, együtt játszottak, de nem tudjuk mit… Nézzünk néhány ezzel kapcsolatos sajtó anyagot, amely azt sugallja,hogy az idősebb Heindl-nek talán saját kompozíciói is voltak, köztük magyaros jellegű variációk is:

Folyó hó 25-kén adaték a’ helybeli zeneműegyletnek ez évbeni 4-ik hangversenye. Több ismeretes bécsi zenebarátok működtek abban, ‘s köztök a’ hires fuvolyász Heindl. A’kik Briccialdit hallották, megvallják, mikép amaz ezt művészi tökélyben messze túlhaladja ; — már pedig Briccialdi Europaszerte magasztalt fuvolyász — ’s Heindl alig 20 éves ifjú. Az egyesület mind ezt, mind ez alkalommal közremunkált többi jeles vendégeit tiszteletbeli tagokul fogadó be.
[Életképek, 1845. január-június (3. évfolyam, 1/1-26. szám)1845-01-11 / 2. szám]
Ha a fenti információ helyes, vagyis az idősebb Heindl 1945-ben 20 éves volt, akkor aligha lehetett apja az 1837-ben született fiúnak, így felvetődik a kérdés, hogy talán a fiú születési adatát tudja a nemzetközi közfelfogás tévesen.

Színpadunkon múlt szerdán lépett fel Heindl fuvolavirtuóz; jelesen ’s érzelemhez szólólag hangoztató fuvoláját; úgy hogy egy szerencsétlen fuvolás föltevé magában két hétig elő sem venni hangszerét, mert — úgymond — illy bájos hangokat nem csalhat ki belőle.
[Jelenkor, 1846. január-december (15. évfolyam, 1-103. szám)1846-11-15 / 91. szám]

— A csaknem hasonlíthatlan virtuozitásu fuvolász H e i n d l úr múlt csütörtöki hangversenye épen olly érdekes volt, mint szomorú. Heindl úr annyi bravúréval és aestheticával kezeli műszerét, mint senki más.
[Honderü, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)1847-02-23 / 8. szám]
A cikkíró a kevés közönség miatt szomorú.

Verditől Fuvolaváltozatok Normából, előadja Heindl úr.
[Honderü, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)1847-03-23 / 12. szám]

Heindl fuvolász Budán is hallatá magát ’s nagy tetszésben is részesült, magyar változatai leginkább tetszettek , (…)
[Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)1847-01-31 / 534. szám]

Győri újdonságok. Jun. végén. (…) A múlt napokban szinte két fiatal, szép jövőü művész mulattatott bennünket hangversenyeivel Az egyik Heindl fuvola-, a másik Rubinstein zongora- virtuoz. (…) Heindl nem mindennapi tünemény. Midőn fuvolájának bájhangjai a fülbe gyürüdznek : mondhatni, hogy édes élvezetben részedül az ember. Különösen meghatottak a búsan elhívott magyar dallamok. — Rubinstein (moskvai származású), némellyek Liszt-féle talentumnak szeretnék tartani; (…)
[Regélő - Pesti Divatlap Pesti Divatlap, 1847. július-december (27-52. szám) Borítólapok]

És egy 1849-es adat szerint egyy bizonyos Heindl úr fém fuvolát rendelt a Böhm-Mendler műhelyből, amelyet Bécsbe kért küldeni – a fiatalabb Heindl ekkor 12 éves volt, nem valószínű, hogy a hangszert ő rendelte:
16. März 1849: Sendung von Böhm: “Eine Flöte von Argentan” für 100 fl. an “Herrn Eduard Heindl, Vorstadt Wieden 797 vis à vis dem Theater an der Wien” (Geschäftsbuch 1847-1859, Nr. 19).

A lehetséges magyarázatot Major Ervin: Rubinstein Antal és Magyarország című írása adja meg (Muzsika. Zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóirat 1. (1929)1929 / 10. szám), amelyben Heindl-el kapcsolatban ezt találjuk:

November 28-án lesz Rubinstein Antal születésének századik évfordulója. 1829 nov. 28-án (az ó-naptár szerint: nov. 16-án) született Vehvotinecben (Podolia), a XIX. századnak ez a Liszt mellett legünnepeltebb pianistája. Tüneményes sikerű hangversenykörútjain öt ízben (1847, 1858, 1867, 1870 és 1875) fordult meg hazánkban. Ezek közül az 1858-i magyarországi útja zeneszerzői munkásságára is kihatott: ekkor írta Fantaisie sur des Melodies Hongroises c. kompozícióját.
A zenetörténelem mindeddig még nem foglalkozott kellőképen Rubinsteinnal. Bernhard Vogel életrajzi vázlata1 magyarországi útjai közül csupán azt az egyet említi meg, amelyet Heindl fuvolással együtt tett 1847-ben s erről sem nyújt közelebbi adatokat. Maga Rubinstein is csupán erről az útról ír emlékiratában. D. Bernstein ezenkívül csak az 1858-i pesti hangversenyeket említi fel. Nálunk Ábrányi Kornél Rubinstein Antal halálakor c. tárcájában csak röviden és felületesen utal erre a két útra. A közelgő centennárium alkalmat ad arra, hogy magyarországi útját részletesen ismertessük.
Az 1847-i magyarországi útról mindössze annyi volt megállapítható, hogy Rubinstein Sopronban és Pozsonyban hangversenyzett. (…) Ebben az esztendőben Pozsonyban három hangversenyt rendezett, az első kettőt Heindl Edvárd fuvolással(6) együtt. Első hangversenyüket június 23-án tartották a Városi Színházban, meglehetősen üres nézőtér előtt — írja Schariczer György (…) Heindl Edvard Pestre is eljött szeptemberben, de hogy Rubinstein is vele jött-e, arranézve nincs semmiféle adatunk.

A 6-os számú lábjegyzetben megdöbbentő kiegészítést olvashatunk: “Heindl + 1849-ben Nürnbergben, az augusztusi lövészünnepélyen, ahol egy eltévedt golyó kioltotta életét. V. ö. Vogel i. m. “

Tovább növeli a zavart, hogy Rudinstein életrajzában azt írja, hogy Heindl épp a menyasszonyát ment meglátogatni miközben egy lőtéren vágott át és egy golyó halálosan megsebesítette. Ha ekkor készült nősülni gyereke még nem lehetett.

Ami tehát biztos, hogy egy Heindl nevű kitűnő, 20-as évei elején járó fuvolás több alkalommal is fellépett nálunk – egy turnén Anton Rubinstein volt a kamarapartnere (1846-47) – és egy ugyan ilyen nevű úr egy fém Böhm-fuvolát is rendelt Bécsbe (1849). De nem tudhatjuk e pillanatban biztosan, hogy csak a nevek ritka és véletlen egyezéséről van szó, vagy az említett úr a BSO szólófuvolásának édesapja volt.

Kategória: Napról-napra | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Friss

Ezen az A 19. századi magyar fuvolázás újabb adatai című cikkem új verziója, amely a Parlando-ban megjelenthez képest új és pontosabb adatokat is tartalmaz néhány képpel együtt.

Frissítések:

Doppler Ferenc származása és debütálása Pest-Budán, adatok Teschak-ról, Kohler Gyula Bostonban…

  • 2020 – A 19. századi magyar fuvolázás újabb adatai
  • Kategória: Napról-napra | Címke: , | Szóljon hozzá most!