Itt ér véget…

Számomra itt ér véget a blogolás.

A magyarázat nagyon prózai – egyszerűen időhiánnyal küzdök és ebből adódóan már az utóbbi, körülbelül egy évben nem tudom azt a szintet, de még a mennyiséget sem hozni, ami az általam elfogadható lenne.

Kilenc éve, amikor útjára indult a blog még közel sem volt ennyi adminisztratív feladatom a zeneiskolai munkahelyemen és nem jelentett problémát egy-egy posztot vagy akár fordításokat is elkészíteni. Viszont mára a helyzet tarthatatlanná vált, és gyakorlatilag 90 körüli vázlat várakozik kidolgozásra – ezek egy része már aktualitását is vesztette és valószínűleg soha sem készül el.

Sok mindent mondhatnék, az a minimum, hogy még rengeteg ötletem lenne milyen témákat lehetne feldolgozni. Szerettem volna például  sokkal több videóinterjút készíteni, viszont ezeknek a projekteknek az előkészítése (megbeszélés, interjú időpont és hely egyeztetése, utómunka) és kivitelezése a jelenlegi technikai és időbeli lehetőségeim miatt elmaradt – pedig az eredmény igen látványos szokott lenni. De a hangszeres oktatást fojtogató, tudományos alapú pedagógia papirszapirító bürokráciája engem is utolért.

Az elmúlt években igyekeztem a lehető legnagyobb nemzetközi kitekintést adni, miközben a hazai fuvolásokat is megpróbáltam egyenlően és méltányosan megjeleníteni – még akkor is ha egy-egy szereplő művészete vagy éppen emberi karaktere nem áll/állt közel hozzám. Ebből adódóan lassan kialakult, hogy rang lett megjelenni ezeken az oldalakon, ami nekem roppan hízelgő volt, bár paradox módon a rangot éppen az általam megjelenített művészek generálták a blognak.

Ezzel kapcsolatban aztán egyre több konkrét megkeresést kaptam, hogy jó lenne ha ez-az megjelenne nálam, és ezeket igyekeztem teljesíteni is. De egy idő után rendkívül nyomasztóvá vált, hogy másokat promótáljak – nem maga a promóció kényes feladata vált terhessé (bár ez sem egyszerű), hanem, hogy mindezt időre tegyem.

Kezdetben – 2010 táján – saját szórakoztatásomra csináltam az egészet, és fokozatosan nőtte ki magát a blog abba az irányba, amiben ma látható, sőt egy idő után vállaltan is megpróbáltam egy kicsit a szakma közös nevezője lenni.

Az évek során sok minden történt a helyreigazítást kérő, sarkos levéltől kezdve a letiltott interjúig, viszont nem egyszer köszöntek vissza mások tevékenységében az általam felvillantott, vélhetően először magyar nyelven előforduló anyagok.  Volt tehát minden, amit el lehet képzelni, de úgy gondolom ez ennek a műfajnak a velejárója, és ami az emberi természetet illeti új, drámai felismerések nem értek.

Végül még is csak az időhiány a fő ok. Még ha a jövőben vissza is térnék a blogoláshoz egészen biztos, hogy az teljesen más jellegű, személyesebb lesz, mint amit korábban csináltam, számomra a közösségi küldetés – ha volt ilyen – itt és most véget ért.

Kategória: Napról-napra | Címke: | Szóljon hozzá most!

Végre…

Andreas Blau

A felvétel amit már nem tudom mióta várok… Megjelent Andreas Blau (1949-ben született) búcsúkoncertjének teljes anyaga, amelyben a Reinecke koncertet játsza, plusz a Syrinx-et. A Yannick Nézet-Séguin vezényletével előadott művet természetesen a Berlini Filharmónikusok kísérik. Míg mások jöttek-mentek Andreas Blau 45 évig(!) volt az együttes szólófuvolása – olyan fuvolások mellet, mint Sir James Galway, Emanuel Pahud (a fuvolaverseny felvételén ő fúj, pl. 6:09-nél láthatjuk is) vagy Karlheinz Zöller -  és a 2013/14-es szezon végén vonult vissza – na nem a fuvolázástól, csak a zenekartól – de továbbra is fellép az 1996 óta létező „14 Berliner Flötisten“-el, akikkel tavaly ilyenkor Budapesten is megfordult, valamint szólóban is színpadra lép és teszi mindezt 70 évesen.

~ A fotó forrása és a kapcsolódó cikk itt található ~

A Reinecke művet rendkívül letisztul, minden magamutogatástól mentes, ugyan akkor nagyon mély muzikalitással hallhatjuk – természetesen maximális technikai perfekció mellett – olyan megközelítés ez amely ma gyakorlatilag hiánycikk. Szerencsére sok kameraállásból, közeli képekkel tarkítva kapjuk a közvetítés felvételét (5:43-tól például az automata Bé használatára láthatunk egy érdekes példát – ezért vicces nekem ha valaki a hosszú-bé használatát erölteti, ha Herr Blau-nak ez így jó, akkor legyen nekünk is jó).

Némi utánajárással azt is kiderítettem miféle fa fuvolán játszik Andreas Blau: nos, talán nem meglepő, hogy nem valamelyik nagy, mainstream világmárka hangszerén, hanem egy abszolút exkluzív Anton Braun fuvolán.  Az öreg Anton Braun még az 1800-as évek végén Temesváron alapította meg hegedűműhelyét. A jelentős magyar felmenőkkel rendelkező család később Kolozsváron, majd Szegeden tevékenykedett, de Németországba már úgy került, hogy fúvós hangszerekkel foglalkoztak – elsősorban piccolókkal és fuvolákkal. A műhelyben ma Anton Braun és lánya, Antonia Simon dolgoznak, ők ketten megrendelésre csinálnak mindent.


I. Allegro molto moderato [00:45] II. Lento e mesto [09:09] III. Finale: Moderato – In tempo animato – Tempo I – Più mosso [16:07] Syrinx [25:22]

Aki esetleg rövidebb és még frissebb anyagra vágyakozik – bár szerintem a Reinecke koncert meghallgatása kötelező, akár többször is – annak mellékeltem Andreas Blau-tól még zongorás anyagot is – itt alább Milhaud Saudades de Brazil sorozatából játszik átiratot:

Darius Milhuad  Brazileria

2019, január, Szöul – Andreas Blau és James Jaewon Moon

De ugyan ezen a koncerten Monti Csárdását is megszólaltatta (A további videók itt találhatóak), és egészében véve megállapítható, hogy a 70 éves Andreas Blau csúcsformában van:

Kategória: Hangverseny, Napról-napra, videó | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Mosaic II

Louis Anthony deLise

Megérkezett az újabb tétel, szám szerint az ötödik hiszen egészen év végéig minden hónapban letölthetünk egy-egy tétet a FLUTEPROSHOP oldaláról. Ez a darab is könnyen játszható, igen kellemes zene. Ha valakit érdekel a letöltés mikéntje és csak most kapcsolódott be ebbe a kis menetbe itt olvashat bővebben a témáról. A letöltő link itt található.

Kategória: Napról-napra, mp3, új kotta | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Félúton | két fesztivál között

Nina Assimakopoulos látogatás jó alkalom volt egyfajta visszatekintésre is az elmúlt, 2018-as Budapest Flute Academy fesztiválra – hiszen e pillanatban két fesztivál között vagyunk “félúton”. A 2018-as beszámolóval akkor elmaradtam (ezzel is…), de talán jobb is, mert az idő múlásával sokkal inkább a markánsabb élmények kerültek előtérbe. A 2018-as fesztiválon kétség kívül erős dózist kaphattunk minőségi fuvolázásból.

A fesztivál a Quintessenz együttes fuvolaegyüttes workshopjával kezdődött, amelyet Gareth McLearnon – Haynes European Artist-in-Residence – kompozíciójának, a “Single Yellow Line”-nek az előadásával végződött a szerző vezényletével. Előadók tekintetében mondhatni “hungarian-all-stars” együttes állt össze erre az alkalomra, vélhetően ennek tudható be, hogy talán ez a legjobb előadás a darabból, ami az interneten fellelhető.

Az első napon hivatalos koncertjén Sandrine Tilly, Gazuly Anna, valamint Marina Piccinini mellet a jazz képviselőjeként Geoff Warren lépett fel. A klasszikus előadók tekintetében három különféle, de minőségi szempontból egyenrangú hangi koncepciót és előadói személyiséget láthattunk.

A kora estét Sandrine Tilly nyitotta meg francia műsorral, elsősorban repertoár darabokat játszott amelyek közül Takemitsu Voice és talán a Dutilleux Szonatinát lehetne kiemelni. Előbbit azért, mert ritkán halljuk itthon, a második azért, mert ritkán halljuk ilyen minőségben. Ide kívánkozik még az az anekdota is, hogy a művésznő csupán néhány órával a koncert előtt megkedvelte és kölcsönkérte az egyik kiállító fuvolafejét a koncertjére és azon is játszotta a teljes műsorát. Ez szokatlan és merész lépés nagyfokú magabiztosságra vall és ennek megfelelő, kiművelt fuvolázást hallhattunk tőle.

A következő előadó Garzuly-Wahlgren Anna volt, akit ilyen terjedelemben nem hallhattunk még fuvolázni itthon. A művésznő a teljes műsorát a fa fuvolafejen játszotta tekintet nélkül arra, milyen korszakból származott a mű. Tőle a Prokofjev Szonátát emelném ki, (sőt ha az egész estből egyetlen művet választanék ezt választanám), mert a fa fuvolafej használatával összefüggő előadói koncepció révén a szonáta olyan aspektusai keültek előtérbe, amelyek addig ismeretlenek voltak előttem – szeretném hinni mások előtt is. Nevezetesen Garzuly Anna előadásában a szonáta bukolikus jelleget és dimenziót kapott, amely egy új értelmezési réteg lehet a darab egészének tekintetében – mondhatni eddig ismeretlen húszfilléresek estek le, legalábbis számomra. A műsor másik érdekessége a repertoárba kívánkozó szólókompozíció, Eötvös Péter Cadenza ( “Shadows”) című műve, illetve kiemelném még Kurtág György Hommage á Johann Sebastian Bach valamint Doloroso szólódarabjainak előadását – főleg az utóbbit, amelyet talán akkor és ott hallhattam a legkiforrottabb előadásban.

Végül Marina Piccinini foglalta el a színpadot, aki “csupán” két művet játszott, de annál nagyobb szabásúakat: az egyik Richard Strauss Szontájának fuvola-zongora verziója, a másik Michael Colgrass nagy igénybevételt kívánó “The Wild Riot of the Shaman’s Dreams” című szólódarabja volt. Ez is kitűnő műsorösszeállítás volt egy olyan előadótól, aki a három fuvolás hölgy közül talán a legintenzívebb és legenergikusabb előadó volt. Mindhárom művésznő mesterkurzust is adott a fesztivál ideje alatt.

Végül az estet Geoff Warren oldotta fel jazz műsorával és kiemelkedő jazz-fuvolázásával, akihez olyan magyar jazz-kiválóságok társultak, mint Szendőfi Péter, Fónay Tibor és Tálas Áron.

A következő napon sem maradtak a látogatok hangverseny nélkül, mert a kiállításokkal párhuzamosan zajló mesterkurzusok mellett egy, pontosabban két délutáni koncertre is sor került. Az első fellépés a Garzuly Annához köthető Quintessenze együttesé volt. A fuvolakvintett érdekessége, hogy művészei Németország vezető zenekaraiban játszanak, és nem sok fellépést vállalnak egyrészt az időpont egyeztetés nehézsége miatt, másrészt, hogy tartani tudják az általuk megcélzott minőséget. Azt hiszem sokak véleményét tolmácsolom amikor azt mondom, hogy ilyen magas színvonalú ensemble-játékot fuvolásoktól talán még soha sem hallhattunk. Ezt azok is megerősítették, akik (velem ellentétben) néhány héttel korábban a 14 Berlini Fuvolás koncertjére eljutottak a Budapesti Vigadóba. A Quintessenze egyértelműen a fuvolaegyüttes kamarazenélés élvonalát képviseli világviszonylatban is, és ez nem csak rendkívül kidolgozott és összeszokott játékuknak köszönhető, hanem kitűnő átirataiknak, amelyet az együttes piccolósa, Gudrund Hinze készít el. A műsor fénypontja mindenképp Bartók 3. zongoraversenyének lassú tételének Quintessenze verziója volt, amely nem csak merész és kitűnő átirat-ötletnek bizonyult, hanem végtelenül míves és ihletett megszólaltatásával a fesztivál revelációs pillanata is volt.
A délután második koncertjén Ittzés Gergely lépett fel önálló, meglepetés műsorral, amelyben egy adott, közismert dallamot dolgozott fel úgy, hogy azzal a világ fuvolázásainak stílusait jelenítette meg – természetesen végig szólófuvolán. Az általam eddig ismeretlen műsor jelentő sikert aratott.

A fesztivál mesterkurzusokkal zárult amikor is a harmadik napon Garzuly Anna és Gudrun Hinze tartott fuvola, illetve piccoló mesterkurzust – mindketten a Quintessenz együttes egy másik tagjai.

Ezek után nem meglepő, hogy felfokozott kíváncsisággal tekintünk a 2019-es Academy elé.

http://budapestfluteacademy.com/

Kategória: Napról-napra | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Nina Assimakopoulos | Masterclass

2019 május 12 vasárnap, 15.00 óra

Nina Assimakopoulos

A Budapesti Fuvola Akadémia (Budapest Flute Academy) – szinte pontosan a két, nagy fesztivál között félidőben -  egynapos mesterkurzust hívott életre. Ez alkalommal a West Virginia University fuvola professzora, Nina Assimakopoulos látogat el a Budapest Music Center-be.  A dolog érdekessége, hogy a művésznő már kereste a kapcsolatot az akkor még létező és funkcionáló Magyar Fuvolás Társasággal valamikor a kétezres évek elején, és meghívására csak azért nem került sor, mert akkor a hazai fuvolás társadalom már annyira zilált állapotban volt, hogy kockázatos lett volna bármilyen nagyobb rendezvényt kivitelezni…

Nina Assimakopoulos (itt találjuk videócsatornáját) valószínűleg nem véletlenül kereste a kontaktust nálunk, hiszen abban az időben tanult Münchenben, Paul Meisen osztályában, amikor több magyar fuvolás is megfordult ott. Ami engem illet három szóló cd-n keresztül is ismerem művészetét (ezen az oldalon az alsó három, a legújabbak nincsenek meg…), de ötöt készített eddig, amelyből a legutóbbit Grammy-díjra jelöltek. Az én két lemezemen amerikai zeneszerzőnők szólódarabjait rögzítette, egy másikon egy teljes cd-t szentelt a Syrinx tematikának – hihetetlen, de ebből a témából egy teljes lemezt ki lehet hozni, de úgy, hogy számomra szinte teljesen ismeretlen szerzők és darabok találhatóak rajta és a kompozícióknak legalább a fele nem kortárs mű.

Nina Assimakopoulos a fuvolázás mellet nem csak fest, hanem jelentékeny sorttevékenységet is magáénak tudhat, például rendszeresen triatlonozik és hobbija a hegymászás is – aki követi a Facebook-on láthatja, hogy egészen ijesztő dolgokat művel, és a csúcsra felérve fuvolázik is valamit természetesen. Őszintén szólva fogalmam sincs hogyan egyezteti mindezt össze a fuvolázással, beleértve professzori állását is, és egyáltalán nem jellemző, hogy egy hangszeres zenész ennyire komoly szinten sportoljon, főleg nem egy fuvolás…

Ennél talán még fontosabb, hogy cd-i mellett új, metodikai kiadványát is vélhetően elhozza nekünk Budapestre.  Tehát színes egyéniségre számíthatunk, aki egyben a modern zene képviselője is, hiszen több, mint 83 mű keletkezése és bemutatója köthető hozzá. A program oldala a BMC honlapján: https://bmc.hu/programok/budapesti-fuvola-akademia-nina-assimakopoulos-kurzusa.

A koncert műsora

Kategória: Napról-napra, link, videó | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

TWEET

Pikkolós gyöngyszemek ~ Kanyó Dávid sorozata

Folytatódik Kanyó Dávid sorozata, amelyben pikkolós darabokat mutat be, ha jól számolom ez a második hangverseny. A sok csillag a művek mellett nem az éjszakai üzemmódot jelenti, hanem pontosan azt amit jelent, vagyis valamennyi mű bemutató, de legalábbis magyarországi bemutató.  Ez is jelzi, hogy a pikkoló irodalmat illetően van még mit behoznunk itthon, tehát itt az alkalom! A képre kattintva a BMC honlapján is megnézhetjük az esemény részleteit.

Kanyó Dávid

Ott Rezső: Sonata Fantasy *
Daniel Dorff: TWEET **
Horváth Márton Levente: Átváltozás *
Pánczél Tamás: Szeretet himnusza – kísérőzene *
Barry McKimm: AIR **
Dobszay-Meskó Ilona: Pezzo per ottavino e pianoforte *

* ősbemutató
** magyarországi bemutató


Közreműködik:

Kanyó Dávid – pikoló, fuvola
Réti Balázs – zongora
Onczay Zoltán – gordonka

Kategória: Napról-napra | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Természetes fény

Louis Anthony deLise

Megérkezett az újabb tétel, ha jól számolom a negyedik. Én már le is töltöttem – ingyen… Az évszaknak megfelelő, tavaszias a cím és a hangvétel is. Erről a témáról itt olvashatunk többet. A letöltő link itt található.

Kategória: Napról-napra, mp3, új kotta | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Dömötör Johanna és Simon Dávid ~ kettős interjú

Kettős Mesterkurzus | BMC | 2019.április 27-28

Hamarosan kettős mesterkurzusra kerül sor a BMC-ben, ahol két magyar, de mégis nemzetközi művész osztja meg tapasztalatait és tudását a hazai és nemzetközi résztvevőkkel. Két régi kedves ismerősömről van szó (volt szerencsém őket anno picit tanítani is)Dömötör Johannát (2012 óta a linzi Anton Bruckner Egyetem professzora) és Simon Dávidot (2018 márciusa óta a dél-koreai Kangnam University fuvola professzora) egy közös interjúban szólaltattam meg. Az interjú végén pedig a jelentkezéssel kapcsolatos információkat is megtalálhatjuk – még van néhány szabad hely, de a jelentkezés április 13-án zárul! (A jelentkezési információk a Papageno oldalán is megtalálhatóak itt).

Dömötör Johanna

- Dömötör Johannával már régóta ismerjük egymást, de erre kérlek egy kicsit mesélj arról, hogyan kerültél kapcsoltba a fuvolázással?

Dömötör Johanna: Körülbelül 6 éves voltam, amikor a két nővérem elkezdett fuvolázni, és nagyon el akartam őket kíserni fuvolaórára, nem akartam lemaradni semmiről amit csináltak. Egy nap aztán én is belefújtam a hangszerbe, akkor dőlt el hogy én is fuvolázni fogok. Ugyanígy történt ez a kis húgommal is, végül már mind a négyen fuvoláztunk.

- Felmerült, hogy a Zeneakadémia régi fuvola professzorának, Dömötör Lajosnak vagy a leszármazottja – mondanál erről valamit?

Dömötör Johanna: Ez még nem bizonyosodott be, de nem csodálkoznék… De a krefeldi szaxofon professzor, Dömötör László professzor úr és az édesapám családja között bizonyos rokoni kapcsolat fennállt.

- Ha jól tudom a Bartók Konzervatórium után lényegében külföldön tevékenykedtél. Kérlek mesélj arról, hogyan alakultak a pályád ezután és arról is kik voltak azok a fuvolások, akik meghatározóak voltak számodra!

Dömötör Johanna: A legelső és a legmeghatározóbb hatást Csetényi Gyula professzor úrtól kaptam. Ő támogatta, hogy tanulmányaimat a Bartók Konzi után Stuttgartban, Jean-Claude Gérard professzornál folytassam. A diplomámat Andrea Lieberknecht professzornőnél szereztem meg, végül a szólista diplomámat Davide Formisano professzornál kaptam meg. Utána a milánói Scalaban Zenekarában játszottam, néhány hónap múlva pedig a Bázeli Szimfonikus Zenekarának szólófuvolása lettem. 2012 óta a linzi Anton Bruckner Universität-en fuvola professzorként tanítok.

- Igaz, hogy német nyelvterületen Te vagy a legfiatalabb fuvola-professzornő?

Dömötör Johanna:2012ben – 26 éves koromban – ez igaz volt. Azóta eltelt hét év. Ki tudja…

- Nem ez a mesterkurzus lesz az első találkozásod a magyar fuvolásokkal. Milyen tapasztalataid voltak eddig az itthoni fuvolásokkal kapcsoltban?

Dömötör Johanna:Feltűnő számomra, hogy a magyar fuvolások technikai és zenei színvonala magas, ezért is szívesen látom hogyha magyar fiatalok felvételiznek az osztályomba, mert emelik a nívót.

- Egy mesterkurzuson vagy a főiskolán melyek a legfontosabb pontok a tanításodban?

Dömötör Johanna:A hangképzésre nagy súlyt fektetek, ezen a téren igen jó eredményeket értem el. Sokéves tapasztalatom során bebizonyosodott, hogy milyen nagy szerepe van a test különböző izmai feszültségének vagy lazításán való apró változtatásoknak. Ezek a kis különbségek, változtatások automatikuson a technikára is nagy hatással vannak.

- Egy kurzus-szituációban szerinted a fuvolajáték milyen aspektusait lehet eredményesen feldolgozni?

Dömötör Johanna: Egy kurzus egy jó tanárnál szinte mindig egy AHA-élmányt eredményez. A kurzus tanítványaival megoldásokat találunk a gyenge pontok korrigálására. Legtöbbször kiderül, hogy nem új, amit hallanak, csak kell nekik néha egy másik megközelítés.

- Milyen terveid vannak a jövőben?

Dömötör Johanna: Pillanatnyilag egy szóló cd felvételén dolgozom. Több mint a felét már felvettük és nem sokára megjelenik. A távolabbi terveim között szerepel egy könyv megírása, de ezzel kapcsolatban pillanatnyilag nem akarok elárulni semmit…

Simon Dávid

Simon Dáviddal már régen találkoztam utoljára.

- Arra kérlek, Dávid mutasd be kicsit – számomra is – a pályádat hiszen utoljára konzis korodban voltunk szorosabb kapcsolatban és felnőtt közben itthon egy olyan generáció , aki nem feltétlenül tud Rólad!

Simon Dávid: Akkor kezdjük az elején. Talán sose lettem volna zenész, ha nincs egy csodálatos és szigorú zeneiskolai tanárom, Kováts Krisztina. Majd a Bartók konziba kerültem Dr. Csetényi Gyulához, ekkor kezdett el kiforrni számomra egy hangideál. Utána négy évig Pesten maradtam még, a főiskolán, Szabó Antal osztályában. Az ott megszerzett technikai tudásért nagyon hálás vagyok. Elképesztő mennyiségű skálázás, etűdözés volt. Volt külön trillaskála vizsga is (ilyen pl. van még vajon?). A mai napig rendszeresen végig játszom az összes dúrt, mollt, egészhangú és kromatikus skálákat kiegészítve a szűkített, bővített akkordokkal, kis – és nagy tercmenettel. Ez tíz perc, de ez az alapja mindennek. Máris elkalandoztam, bocsánat!
De visszakanyarodva…az itthoni diplomám után felvettek a müncheni főiskolára Bajor Állami Ösztöndíjjal. Három évig tanultam a világhírű Adorján- házaspár irányítása alatt, közben beleszagoltam kicsit a barokk fuvolázásba is, amit már rég nem művelek, hasznát azonban a mai napig érzem. A tanulmányaim után még három évig maradtam kinn. Akadémiai állást nyertem a Müncheni Rádiózenekarnál és a Müncheni Szimfonikusoknál, majd a Passaui Opera szerződtetett tagja lettem. Innen tértem haza, amikor hat évvel ezelőtt próbajátékot nyertem a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarába. Tavaly pedig Dél- Koreában kaptam egy megtisztelő lehetőséget, hogy a szöuli Kangnam Egyetem fuvola professzora legyek, ahol immáron a harmadik szemesztert “taposom” tanárként.

- Hosszú ideig tartózkodtál külföldön, az ilyesmi nem múlik el nyomtalanul. Mik voltak azok a markáns hatások, esetleg személyek, akik hatottak Rád?

Simon Dávid: Sőt, ahogy említettem, jelenleg is külföldön vagyok, Koreában. A hat év Németország valóban nagy hatással volt rám. A legelemibb élmény talán az volt, hogy úgy éreztem, leveszik a vállamról a terhet. Ebben a pozitív szemléletű környezet nyilván fontos szerepet játszik, oldott hangulatban könnyebben sikerülnek a rázós állások is. A mai napig képes vagyok azonban hatalmas elvárásokat támasztani magammal és bárki mással szemben, ezzel aztán néha csak önmagát gátolja az ember. Másfelől a szakmai igényességről nem tudok lemondani. Ezerféle módon meg lehet szólaltatni egy hangot, de a képzetlen vagy igénytelen hangszerkezelést nem fogadom el se magamtól, se a növendékeimtől, ebben nincs komprumisszum. A hangnak van egy élete. Eleje, közepe, vége, hogy hova tart és azt fizikailag miként valósítom meg… ezeknek a tudatos kezelése az, amivel azt hiszem, több lettem ott. Szerintem egy szint felett a görcseink hátráltatnak leginkább. Például ha a vizsgán bejön a diákom és látom, hogy hófehérre van sápadva, miközben baromi tehetséges, akkor sokat tud segíteni egy kedves köszönés, egy biztató pillantás. Néha nem hisszük el, hogy milyen sokra vagyunk képesek és egyetlen korlátunk a fejünkben van. Ilyenkor a külső megerősítés szárnyakat adhat.

- Egyszer egy interjúban azt mondta (Papageno – 2017) , hogy a németeknél a zenekari képzés “mindent visz”. Erre felkaptam a fejem, mert a saját tapasztalatom is ez volt anno, amikor Németországban tartózkodtam. Kifejtenéd ezt egy kicsit bővebben? (Én ugyan is a német fuvolásképzés komoly hátulütőjének tartom, hogy ennyire egyirányú a szemlélet).

Simon Dávid: Egy Brahms szimfóniában az ellenszólamot második fúvósként bejátszani teljes szívből, de figyelve az intonációs és hangi környezetre, szerintem ez sokkal többet jelent, nemesebb feladat mint mondjuk a Carmen-fantáziát végig gurgulázni. Egyszerűen magasabb zenei értéke van. Nincs egyetlen fuvolista se, aki csak szólistaként meg tudna élni, ugyanakkor a szólisztikus feladatok nyilván nagy motivációs erővel bírnak. A zenekari zenélés egy szakma, meg kell tanulni, a képzés részének kell lennie. Németországban van a legtöbb zenekar, biztos egzisztenciát jelent egy állás, szóval érthető a célirányos képzés. Ez nem jelenti azt, hogy ne kellett volna a legnehezebb darabokkal ugyanúgy kiállnunk, de jellemző az a szemlélet, hogy amíg nincs állásod, nincs útleveled.
Ami érdekes, hogy a németeknél jóformán nincs konzi. Bekerülnek a fősulira csetlő-botló fuvolistaként, viszont a profi és nagyon tudatosan felépített szakmai felkészítésnek köszönhetően aztán óriásit fejlődnek, és akár öt év múlva már van egy szuper állásuk. Hogy ez egész pontosan miért van, csak ötleteim vannak, biztosan nem sikerült megfejtenem. Viszont nyilván van egy kontinuitása a dolgoknak. Megvannak a lépcsőfokok: zenekari állások minden héten közös órán, pikoló óra, próbajáték- szimulációk, aztán a zenekari akadémiák, praktikumok rendszere segíti a minél könnyebb és gyorsabb tanulást és beilleszkedést.

- Magyarországi tanulmányaig óta eltelt több, mint két évtized. Hogyan látod a magyar fuvolázás helyzetét akkor és most nemzetközi mércével mérve?

Simon Dávid: Mármint a konzis tanulmányaim kezdete óta telt el pont húsz év. Nyilván nem nekem kell 34 évesen a magyar fuvolázást kiértékelnem, nálam sokkal nagyobb karriert befutott emberek megteszik ezt.
Az elmondható, hogy komoly német zenekarokban játszanak magyar fuvolisták, és jóformán alig hallani itthon róluk, ezt egy kicsit sajnálom, mert remek hangszeresekről van szó, akiktől tanulhatnak a fiatalok, akik példaképek lehetnek.
Bár nem vagyok nagy híve, de a nagy versenyeken is rendre van magyar fuvolás a döntőkben, szóval nem állunk ilyen téren rosszul.
Zenészként nem kell sehol magyarként szégyenkeznünk, a múltunk és a jelenünk is magabiztosságra kell, hogy okot adjon, ez biztos. Ugyanakkor szerintem magyar fuvolaiskola tulajdonképpen nem létezik. Ez nem feltétlen hátrány, de nincs egy olyan egyértelmű szemlélet, mint mondjuk a franciáknál vagy a németeknél. Nálunk talán a magas technikai követelmények a leginkább általánosnak mondhatóak. A világ lassan minden részén vannak elképesztően jó fuvolások, a legmagasabb szinten pedig legyünk őszinték, nincs sok magyar. Pár napja voltam például Szöulban Denis Bouriakov koncertjén, ami után egy óráig úgy éreztem, hogy akár el is adhatom a fuvolámat, mert ezek a kvalitások elérhetetlenek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne lenne egy rakás remek magyar fuvolista, sőt, elképesztő, mennyien tudnak ma már jól játszani, sokak azonban még így se tudnak megélni belőle. Amit hiányolok Magyarországról, az a kitekintés, kicsit belügy, ami nálunk történik. Ezért is örülök, hogy hamarosan Budapesten tart kurzust Dömötör Johanna, egy kiváló magyar fuvolista, és megtisztelő, hogy én is részese lehetek a projektnek.

Az esemény támogatójaó: YAMAHA Music Branch Europe, Ausztria

AZ esmény linkje a BMC honlapján (amely a kéek forrása is): https://bmc.hu/programok/doemoetoer-johanna-es-simon-david-mesterkurzusanak-zarokoncertje

Kategória: Napról-napra | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Ritka felvételek No.3 Jean-Pierre Rampal

Budapest, Zeneakadémia ~ 1968

Ez a felvételtöredék, amely Jean-Pierre Rampal első magyarországi koncertjéről való. Nem volt könnyű kideríteni mikor volt a koncert, többeket is megkérdeztem, végül Kovács Lóránt adta meg a választ, sőt azt is, hogy Szűcs Lóránt volt a művész zongorista partnere. Ez nyilvánvalóan nem lehet a teljes anyag, egyrészt túl rövid (mindössze 24 perc) más részt – úgy tudom – többek között a Poulenc szonátát is játszotta akkor. A felvétel historikus jelentőségét aligha lehet eléggé hangsúlyozni és rövidsége dacára rendkívül becses, ugyan is néhány nagyon fontos művet fogunk hallani. Még annyit tennék hozzá az anektodázás kedvéért, hogy egyesek tudni vélik (a közlő Elek Tihamér volt) hogy, Rampal nyaralásból érkezett Budapestre (Korzikáról…?), úgy, hogy előtte nem járt Párizsban és a Poulenc szonáta zongoraszólamát nem hozta magával – természetesen örült hajsza indult a stimmért, mert akkor még nálunk ez a darab nem volt annyira ismert, kotta is alig volt belőle…

A következőket műveket halljuk:

00:00 Beethoven – Serenade, op.25
17:09 Debussy – Syrinx
19:44 Honegger – Le Danse de la Chèvre
23:23 Ibert – Entr’acte (befejezetlen)

Jean-Pierre Rampal – fuvola
Szűcs Lóránt – zongora

Rendkívül kidolgozott fuvolázást hallhatunk a 46 éves Rampal-tól, aki nyilvánvalóan csúcs formában volt akkor. A fuvolahang rendkívül projektív, szinte világít még a megkopott felvételen is, és hihetetlenül könnyed, fluid a technika. Gyakorlatilag minden darab repertoár mű, és két fontos szólódarabot is hallhatunk! Külön felhívnám a figyelmet a Syrinx-re, annak rendkívül szenvedélyes, sőt drámai előadására, ami azért lehet érdekes, mert mostanában egy hűvösebb interpretációs megoldás hódít ezzel a kulcsművel kapcsoltban. Az ezt követő Honegger mű is rendkívül meggyőző, szuggesztív minden tekintetben, Rampal egy-két kezdőhanggal képes hangulatot teremteni, megragadni egyes karaktereket. Az Ibert darab sajnos már töredékes, de itt is abból a könnyedségből kapunk ízelítőt, amelyet a kezdődarabban, a Beethoven szerenádban hallhatunk. A felvétel forrása orsós magnószallag volt.

Kategória: Napról-napra, link, mp3 | Címke: , | Szóljon hozzá most!

2019 Nielsen Flute Competition Winners !!!

1st Prize: Josephine Olech
2nd Prize: Marianna Julia Żołnacz
3rd Prize: Rafael Adobas Bayog

Gondolom már mindenki tudja a végeredményt, de azért ha már korábban foglalkoztam vele illik rá visszatérni. Nyugodtan mondhatom minden versenyző emberfeletti teljesítmény nyújtott, és jó volt látni, hogy a döntőben – ahol a zsűri a Mozart versenyműből csak II. és III. tételt kért a Nielsen Koncert mellé – végre felszabadultabban játszhattak a versenyzők.

Most teljesen kiegyenlített díjkiosztás születhetett, vagyis nem volt megosztott és nem kiadott díj (e két dolog általában együtt jár). Csak érdekességkén jegyzem meg, hogy a legutóbbi kobe-i versenyen egészen extrém díj elosztás született (itt található), olyan amilyet még életemben nem láttam ilyen nagy versenyen – volt megosztott első díj, nem volt 2. díj, de volt 3 felé(!) osztott harmadik díj…! Hamarjában nem is tudom láttam-e már ilyen kiosztást kobe-ban vagy máshol.

Az szerintem mindenképp jobb ha  egy díj-egy emberes felállás van, de én is látom, hogy elképesztően kiegyenlített egy-egy ilyen világverseny mezőnye és egészen hajmeresztő apróságok döntenek továbbjutásról, vagy tovább nem jutásról. A másik, hogy egyre alacsonyabb az átlagéletkor. Őszintén szólva fuvolásként fel nem foghatom, hogy 16-17 éves fiatalok hogyan tudnak eljutni a repertoárba odáig, hogy egy ilyen sokfordulós verseny anyagát kézbe tartsák. (Nyilván célirányosan tanulnak és szorgalmasak…).

Személy szerint úgy gondolom, hogy a Nielsen verseny három döntőse annyira kiegyenlített minőséget képviselt egymáshoz viszonyítva, hogy nem tudnék közöttük sorrendet felállítani. A két fiatal hölgy ugyan azt a – hogy is mondjam? – “teátrális” muzikalitást jelenítette meg a színpadon, de úgy éreztem Żołnacz kisasszony mindezt talán jobban képviselte és hangban is meg tudta jeleníteni, míg a francia Olech kisasszony – mint rangidős – nagyobb rutinnal játszott. A spanyol fiatalember tűnt nekem a koherensebbnek személyiségét és játékát illetően, és időnkénti mókamestersége ellenére ő tűnt a legtermészetesebbnek is. De mondom, mindez közvetítésen keresztül úgy, hogy nem láthattam minden fordulót és hangsúlyozom nüanszokról van szó!

Egyébként le a kalappal, mert a közvetítés kitűnő volt a hang- és képminőséget illetően is. A döntőben több kameraállás, mozgó kamara, közeli képek! Bizonyos tekintetben még többet nyújott mintha ott lettem volna. Eltűnődtem, vajh’ mikor lesz nálunk így közvetítve a Budapesti Nemzetközi Fuvolaverseny…?

Kategória: Napról-napra | Címke: , , | Szóljon hozzá most!