Figyelem!

Felhívom a figyelmet, hogy a blog (http://www.czeloth.com/blog) és az oldalam (http://www.czeloth.com) valamennyi tartalma magántulajdon – fájlok, dokumentumok, stb – az ide tartozó linkekkel együtt. Ezekből bármilyen részletet közölni, idézni, vagy az ide mutató külső vagy belső linkeket használni, beágyazni az én írásos engedélyem nélkül nem lehet és jogi következménnyel jár. Mindez vonatkozik az általam működtetett valamennyi más oldalra is (Youtube, Soundcloud, Facebook, stb.).

“Miért?!” – kérdezheti a rémült Olvasó.

Az ok nagyon egyszerű. A blog lassan 12 éve működik, ezalatt az idő alatt saját jogán lett az, ami ma. Ma már nem kevés olyan tartalom van rajta, ami egyedi és sehol máshol nem fellelhető. A blognak nincs szüksége reklámra, – ez világosan látszik a látogatottsági adatokból – és gyakorlatilag versenytárs nélküli ezen a nyelvi területen, amely nem csak Magyarországot jelenti. Ha reklámot akarnék rajta futtatni megtehettem volna már rég, és ha reklámozni akarnám azt is megtehetném, mondjuk a saját Facebook profilom segítségével. De nem teszem, mert ez az oldal megáll így minden közösségi média segítsége nélkül.

Az itt található szakmai információk bárki okulását szolgálhatják, de nem használhatóak fel újra semmilyen formában engedély nélkül, még hivatkozásként sem. Ez pontosan azt jelenti, hogy megelégeltem az a hosszú ideje tartó tendenciát, hogy az itt található, gyakorlatilag hiánypótoló és egyedi anyagokat második fél használja fel bármilyen céllal, ahogy éppen eszébe jut.

Kategória: Napról-napra | Címke: | Szóljon hozzá most!

Bruno Maderna ~ Concerto per flauto e orchestra (1954)

Kínos vagy nem kínos – én nem tudtam, hogy Bruno Maderna (1920-1973) írt fuvolaversenyt. Ráadásul ilyen jót! A mű, a Concerto per flauto e orchestra 1954-ben keletkezett és időtartamát tekintve alig több, mint 8 perc, viszont e rövid idő alatt a zenekar és a szólófuvola csaknem minden arculatát felvonultatja. Mint érdekességet és tájékozódási pontot említem, hogy Maderna és Petrassi fuvolaversenye (1960) között pont félidőben keletkezett Szervánszky Endre koncertje (1957) a vasfüggöny mögött egy teljesen eltérő világnézeti, politikai közegben, más zeneszerzői nyelvezettel.

Thaddeus Watson – fuvola
Frankfurt Radio Symphony Orchestra, vez. Arturo Tamayo.

Kategória: Napról-napra | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Henri Lazarof ~ Cadence V (1972)

Cadence V, fuvolára és hangszallagra (1972)

Tudom, nálunk Sir James Galway úgy híresült el, mint a szalondarabok fuvolaművésze, de ez csupán a hazai tudásdefficitnak tudható be, mert a művész – ahogy azt egy korábbi posztban is hallhattuk – jelentős tevékenységet fejtett ki a modern fuvolázás területén is. A korábban már bemutattam Henri Lazarof fuvolaversenye mellet írt egy másik darabot is a szerző a fuvolásnak, ezúttal szólófuvolára. A mű a Cadence sorozat darabja, abból is az ötödik és a szóló mellé hangszalagot társít.

Henri Lazarof összes műve:
http://www.pytheasmusic.org/lazarof.html

Kategória: Napról-napra | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Camilla Hoitenga – koncert

Kőszeghy Péter születésnapjára időzítettem ezt a nyár végi online koncertet, amelyen Camilla Hoitenga két művet is előadott a külföldön élő, de diákkorában még magyar fuvolástól. Kőszeghy Péter rengeteg fuvolaművet írt, de itthon szinte semmi sem hangzott el tőle – kivétel talán a Matuz Istvánnak (OWOO) és Siklósi Tamásnak (SATURN WAYS) írt fuvolaversenyek (plusz pár éve játszottam egy szólóművét, a Niobe-t).
A fuvolaversenyek sorát a Camilla Hoitenga-nak (Marcel Moyse tanítvány) írt SOULFLIGHT (the edge) című versenymű nyitotta meg és a művésznő számos más mű keletkezése körül is aktív szerepet vállalat, így legutóbb az alábbi koncerten elhangzó Breathe Only-nál is. A hangverseny összesen 28 perc és az első mű, a LAVA is Kőszeghy Péter kompozíciója, a második darab is fuvolaszóló, amely Stefan Hakenberg In a Heartbeat című izgalmas műve.

Boldog Születésnapot , Péter!

English:
In this short concert Camilla plays works by some of her favorite composers at Casa della Musica San Michele; all pieces are Italian premieres

Program:

Peter Koeszeghy*, Lava for solo flute
Stefan Hakenberg, In a Heartbeat for solo flute
Peter Koeszeghy*, Breathe Only for flute and piano

A teljes koncert linkje itt található.

Camilla Hoitenga – fuvola
Daniele Nava – zongora

Kategória: Napról-napra | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Henri Lazarof ~ Concerto per flauto e orchestra

Sokan azt gondolják, hogy James Galway fuvolás személyisége semmilyen kapcsoltban nincs a modern zenével és az modern fuvolázással. Ez azonban óriási tévedés, hiszen rengeteg modern mű megszületése kötődik a nevéhez. Ezek közül az egyik, egy igen régi – és addig általam sem ismert mű – Henri Lazarof kompozíciója, amely egy kéttételes fuvolaverseny. A szerző bulgár születésű – rövid ideid Petrassi tanítványa volt Rómában – és aktív éveit az University of California zeneszerzés tanáraként töltötte.

A mintegy 18 perces versenymű merész, gazdag hangszerelésű – a szerző rézfúvósókat és ütőket is bőven foglalkoztat – és messzemenőkig kiaknázza a nagyzenekar hangzását, de a fuvolás képességeit is. Jól hallható ez a például 10. perc táján induló szakaszban, ahol a James Galway-tól megszokott kivételes hangi magabiztossággal szól a modern mű fuvolaszólama.

A tételek:
I. Il più lento possibile
II. Semiminima = 108-120

Henri Lazarof (1932-2013): Concerto per flauto e orchestra (dedicated a James Galway) (1973)
James Galway – fuvola, és a New Philharmonia Orchestra, London vezényel a szerző, Henri Lazarof (1975).

Kategória: Napról-napra | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Giulio Briccialdi Magyarországon és Erdélyben

Ahogy ígértem a korábbi posztban egy utolsó, nyár végi nekilendüléssel feltárom az egyik legérdekesebb 19. századi mozzanatot fuvolázásunk történetében, nevezetesen Giulio Briccialdi látogatását – jobban mondva látogatásait. Amennyire látom a művész életének ezen epizódja nemzetközi szinten még feldolgozatlan ebben a pillanatban.

Az 1840-es évek első felében, a forradalomhoz közeledve már intenzív zenei élet volt Pest-Budán, amelyből a fuvolások is kivették a részüket, beleértve a külföldi kiválóságokat. Dopplerék és Erkel már a Nemzeti Színház életének részesei voltak, és ha Briccialdi nem is tudta nekünk elhozni a Böhm-fuvolát látogatása a nehézségek ellenére – sőt néha a kitapintható feszültségek dacára – is emlékezetes maradt a művésznek és közönségének, de a szakmának is.

Most, így nyár végén a blog pihenőre vonul és a következő időszakban csak havi egy (maximum két) posztot tudok előkészíteni – de lehet még annyit sem. De persze ez nem jelenti azt, hogy a színfalak mögött nem folyik a munka…

Czeloth – Giulio Briccialdi Magyarországon és Erdélyben 1.0.pdf

Kategória: Napról-napra | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Heindl… de melyik?

2020. június 25-én a Budapest – Boston című posztomban foglalkoztam a Boston Symphonie Orchestra szólófuvolásával, Edward Martin Heindl-el és a vele kapcsolatos magyarországi adatokkal is, de akkor nem jutottam a téma végére, mert sehogyan sem stimmeltek az adatok. Akkor elveszítettem a téma fonalát és így volt ez egészen mostanáig, mert megtaláltam Tom Moore idevágó tanulmányát, amely végre tisztázza a Heindl-kérdést – így a magyar vonatkozásokat is, már amennyire lehetséges. A továbbiakban az ő munkáját ismertetem. (Talán az Olvasók emlékeznek Tom Moore készítette a Nagy Jakab életrajzot is, amelyet a Cikkek, írások menüpontban találhatunk meg).

De miért fontos a kérdés? Bizonyára észrevette már az Olvasó, hogy a Böhm-fuvolázás korai adatait próbálom megtalálni, vagy legalább tisztázni fuvolázásunk történetében, és jó eséllyel ebben a pillanatban négy személy jöhet szóba ezzel kapcsoltban – kettő magyar, kettő külföldi: Amtmann Prosper és Kohlert Gyula a század első és második feléből, míg a század közepe táján Giulio Briccialdi és Heindl úr jöhet szóba. Az első kettő művésszel és a felvetéssel már foglalkoztam egy-egy cikk keretében, Briccialdi-val a jövőben készülök foglalkozni, Magyarországon és Erdélyben is fellépett több alkalommal. (A vele kapcsolatos cikk hamarosan elkészül és mivel hosszabb anyag pdf-ben lesz letölthető). Heindl úr pedig most kerül sorra – no, de melyik is?

Nem szeretném, hogy a Kedves Olvasó mind a tíz körmét lerágja az izgalomtól, tehát előrebocsájtom a megfejtést: több Heindl is volt. A testvérek (legalább) öten voltak, a lányok, Babette, és Sophia énekesnők lettek, a három fiú pedig fuvolázott. Alexander volt a legidősebb, ő egyértelműen Böhm tanítványa volt, a sorban őt követte Edward Martin, aki a BSO szólófuvolása lett az Államokban, és  Johann Eduard volt az, aki nálunk is fellépett Anton Rubinstein kamarapartnereként, de szólóban is. De, hogy ne legyen túl egyszerű a dolog az apa (Joseph) is fuvolás volt, illetve lehet, hogy volt egy Joseph Johann nevű testvér is.

Alexander 1819?
Johann Eduard 1826.11.12
Edward Martin 1837.03.25

Alexander

Az első híradás Alexander-ről szól 1834-ből, amikor testvéreivel lépett fel (a cikkben csak ő van megnevezve), fuvolázott és Theobald Böhm tanítványaként említették meg. Gyakorlatilag kiemelkedő tehetségként írják le, de később nem hallani róla.

Edward Martin

Edward Martin volt az, aki a három fiú közül Észak-Amerikába ment és a Boston Symphonie Orchestra szólófuvolása lett, és gyakorlatilag minden európai említés nem rá, hanem öccsére Eduard-ra vonatkozik. Edward Martin életútja szinte csak észak-amerikai tartózkodásától kezdve dokumentálható, és miután 1881-től ő lett a BSO szólófuvolása 1888-ban felkeresett két rhode island-i ezüstművest,  William és George Haynes-t, hogy építsen neki egy Böhm-rendszerű fa fuvolát. Ilyen módon Edward Martin döntő szerepet játszott abban, hogy kialakuljon Haynes cég. Mivel ő  lett a leghíresebb az utókor számára minden információ nála fut össze, tekintet nélkül arra, hogy tényleg róla szólt az adott hír, vagy sem.  Tehát nemzetközi szinten is óriási ebben a kérdésben a zavar. Érdekes, hogy Edward Martin neve még a W.M. Haynes honlapon is hibásan szerepel…  Ahogy azt már korábban kimutattam ő volt Kohlert Gyula – Doppler Ferenc tanítványnak – kollégája egy évadon keresztül.

Johann Eduard

Johann Eduard volt az, akiről a  legtöbb európai sajtóanyag szól, így magyar sajtóemlítéseket is találhatunk. Ő volt az, aki nálunk koncertezett Anton Rubinsten-el duóban, de több szólókoncertje is volt, és egyébként is fényles karriert futott be váratlan halála ellenére. Böhm alkotótársa és barátja, Schafhäutl szerint Johann Eduard játéka olyan nagy hatással volt Anton Bernhard Fürstenau-ra, hogy emiatt küldte fiát Moritz-ot Böhm-höz tanulni.

Johann Eduard-ról nálunk mindig fokozott lelkesedéssel számolt be  a sajtó és játékát Briccialdi-éhoz hasonlították, aki azokban az években többször is járt nálunk. Egy 1844-es pozsonyi beszámoló is foglalkozik vele, Karácsony körül, decemebr 25-én tartott hangversenyre Bécsből hívtak jeles művészeket, így Johann Eduard Heindl-t is. A Hírnök beszámolója egyenlőségjelet tesz Heindl és Briccaldi közé, és kiemeli, hogy a német művész kotta nélkül játszott. (A rengeteg 19. századi, magyar koncertbeszámoló között, amit átnézem ez az egyetlen, ahol erre is kitérnek és jó lenne tudni, mennyire számított ez szokatlan, vagy éppen bevett gyakorlatnak a fuvolások körében…)

… Ábrány és változatok fuvolára Fürstenautól játszva Heindl Eduard úrtól, ki érzésteli, rendkívül tiszta, művészetdús kezelésével ezen hangszernek bizonyitá, mikép ez az első rendű hangszerek között áll, melly egymagában ép úgy, mint más hangszerek kíséretében nagy hatást képes szülni. Ezek az első felvonásban adatának.— A másodikban ismét egy nyitány Prochtól, regényesdallam Nottes urlól hegedűre; „Fido al sua regina“ dal Donizetti Roberto Devreux czimü daljátékából énekelve Kaiderspeck kisasszonytól, — és végre Ábrány Böhmtől, előadva Heindl Eduard úrtól, ki ismét a legnagyobb tetszést vívta ki magának. Meglepő volt, hogy hangjegyek nélkül játszott hibátlanul, melly utóbbit úgy látszik, leginkább biztosítja a zeneművészetben az előbbi. Mondják, hogy a bravourban jelesebb, tisztaság és gyorsaságban ollyan mint az európai hirü Briccialdi, kit ikervárosunkból óhajtva várunk, és reméljük, mikép hazánkbani hoszasb tartózkodásának itt is szentelend időt, mellyel reánk nézve óhajtott hangversenyeivel élvezetdússá fog tenni. Hirnök, 1844. január-december (8. évfolyam, 1-104. szám) 1844-12-31 / 103-104. szám

Egy másik, 1846-os beszámoló is egészen részletesen foglalkozik a két művész összehasonlításával és párhuzamot von közte és Briccialdi előadói jelensége között, aki 1842-1845 között fordult meg nálunk többször is. Meglepő és érdekes, hogy a beszámoló Heindl-t tartja a nagyobb virtuóznak, míg az olasz művészt inkább lírikusnak írja le.

Honderü, 1846-11-24 / 21. szám

Feltehetően ő rendelte azt Böhm-fuvolát, amely fémből készült és 1848 (egyes adatok szerint 1849) március 16-án kézbesítették Bécsbe. De a hangszert sokáig nem élvezhette, mert 1849 szeptemberében a sajtó már a tragikus balesetérő számol be, amely során egy eltévedt golyó eltalálta és meghalt. Haláláról számos verzió van forgalomban, csak az eltéved golyó stimmel, a hely és a mód változik. Az egyik változat szerint egy lőtéren sétált át, egy másik forrás szerint a Dunán hajózott, vagy egy tavon kelt át.

Annyi talán bizonyosan megállapítható, hogy Johann Eduard nem tudta elhozni Magyarországra a Böhm-fuvolát – ebben váratlan halála és az 1848-49-es forradalmi események is megakadályozhatták.

Tehát arra a kérdésre, hogy találkozhatott e a hazai fuvolás szakma és közönség a Böhm konstruálta modern fuvolával a 19. század folyamán a válasz ebben a pillanatban:  nem. Sőt hozzá tehetnénk: “hajszál híján” nem. (És gyorsan még kiegészítem annyival, hogy a Briccialdi-val kapcsolatos adatokat még nem teljesen ellenőriztem el). Ha ez igaz, akkor Louis Fleury volt az első, aki három egymást követő éveben – 1912, 1913, 1914 – a modern fuvolát megszólaltatta hazánkban, és valószínűleg ez az élmény lehetett a fordulópont, amikor a fuvolások nagyobb figyelemmel fordultak a modern hangszer felé. És persze aligha lehetett volna ennél autentikusabb és meggyőzőbb “nagykövet”, mint Fleury.

Kategória: Napról-napra | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Külföld előtt

Milyen jó lett volna, ha valaki anno ezt így ezt elmagyarázza nekem valamikor az 1990-es évek elején, mielőtt külföldre mentem és tájékozódni próbáltam… Persze nem csak az információ hiányzott, hanem Youtube sem volt, meg videózás sem, meg vlog sem… Most viszont van, és Baglyas Cinci meglehetősen jól csinálja ezt a műfajt, jelenleg úgy tudom ő az egyetlen, aki a vlog-ozást nálunk fuvolásként képviseli.

Mondjuk ha lett volna ilyen lehetőség és csináltam volna valami hasonlót müncheni tanulmányaim alatt biztos, hogy halál unalmas lett volna a nézőknek. Nem azért mintha Jochen Gärtner ne lett volna egészen extra-kiváló tanár, hanem mert elképesztően monoton módon teltek a napjaim. Az életemet tulajdonképpen a spórolás, jobban mondva a pénztelenség, valamint a napi gyakorlás határozta meg.

Ha aznap nem volt óra így telt egy napom: reggel 6-kor keltem München elővárosában és 8 előtt már a Főiskolán kellett lennem, mert 8 előtt kellett bejelölni magamat aznapra, hogy melyik termekben szeretnék gyakorolni. Ha picit elkéstem nem kaptam termet, vagy csak egy pár órára. Nekem délelőttre és délutánra is kellett terem és ha ez nem jött össze az gond volt – tehát mindenképp korán kellett érkeznem, télen világosodás előtt… Kétféle terem volt – ablakos és az ablak nélküli. Nyilván az előbbit preferáltam – ahogy mindenki – de sokszor meg kellett elégednem az egyébként nem rossz akusztikájú, de rém sivár betonszobákkal. Tehát f9-től kb 12-ig gyakoroltam, ez volt a gyakorlásom első szakasza. Utána elmentem a Königs Platz-ra, ahol a központi diákmenza volt és 1 körül már nem voltak annyian sokan. Viszont ez egy kb 1.5 órás program volt mindennel együtt, ha közelebb ültem be volna bárhova az sokkal drágább lett volna. Kb 2 körül értem vissza a suliba, ahol már várt a termem. De előtte vettem az automatából egy nagy Mars szeletet, hogy délután ne éhezzek meg idő előtt. Attól függően, hogy mennyi időre tudtam délutánra termet foglalni, akár este 6-ig is maradhattam, de 5-6 körül már végleg megéheztem. Így aznapra befejeződött a gyakorlásom, mert még vásárolnom kellett valami olcsóbb boltban másnapra és hétvégére. Este 7-8 körül vacsora, és előkészítettem a következő napot, ami egyébként ugyan ilyen volt. TV-m nem volt és az első 3 hónapban senkit nem ismertem, nem voltak ismerőseim. És ez így ment minden nap… persze volt fuvolaóra is, meg jártam koncertekre néha, de egy átlagos nap így nézett ki. Hétvégén gyakorlás az albérletben (ha lehetett) vagy az iskolában… de volt hogy elmentem valahova a szabadba, ami ingyen volt, mert nem bírtam a bezártságot. Na, erre vlogozni kár lett volna….

Kategória: Napról-napra | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Most vagyok igazán bajban…

Most vagyok igazán bajban, mert ha a szerénytelenség alaptulajdonságaim között lenne kezdhetném ezt a bejegyzést így, hogy “az Olvasó az utóbbi 30 év legfontosabb szakmai írását tartja a kezében… stb…”

Ezért inkább úgy kezdem, hogy az őszi megjelenésre szánt cikkemet – ami lényegében a Parlando-ban már megjelent (és itt is elérhető) anyagom, “A magyar 19. századi magyar fuvolázás újabb adatai” című munka kiegészítése – már most elérhetővé teszem, mert szerintem ilyenkor nyáron mindenkinek több kezdve és ideje van olvasni. A címe “Fuvolaművészet és fuvolaépítés Magyarországon az 19. század első felében” – és lényegében ebből a témából már belengettem bizonyos információkat a június 12-én tartott webes előadásomon. Ahogy akkor ígértem ebben a rendezettebb, írott formában sokkal könnyebb lesz tájékozódni az anyagban.

A témával való foglalkozás folyamán ugyan az volt az érzésem, mint a pár napja bemutatott elefántcsont fuvola történetével kapcsoltban. Tudvalévő, hogy ez a hangszer egyenesen Nagy Frigyes udvarából került Magyarországra, de ez a tény a fuvolások 99%-a  előtt ismeretlen volt, mert az információk ott vannak ugyan, de vagy szét vannak szóródva, vagy annyira rejtettek, hogy nem megtalálhatóak. Az elefántcsont fuvola esetében mindössze alig néhány ember ismerte annak teljes történetét. Ugyan ez volt az érzésem az 1800-as évek tanulmányozásakor, vagyis az információk ott vannak (újságcikkekben, régi könyvekben, régebbi és újabb zenetudományi és egyéb dolgozatokban), de még soha senki nem nézte át ezeket fuvolás szemmel.

Én magam az életem nagyobbik felét abban a hitben éltem le, hogy a fuvolázás nálunk a Doppler-testvérekkel kezdődött. (Ez bizonyos értelemben igaz, hiszen magasabb és újabb szintre emelték a fuvolázást – de hogy a fuvolázásunk velünk kezdődött volna ez az állítás így védhetetlen). Az ő tevékenységüket teljes homály követi, amelyből egy pillanatra feldereng Burose Adolf alakja, majd újabb szünet és sejtelem után Jeney Zoltán következik, akitől már többé-kevésbé egyenes út vezet máig. A közbeeső időkből szinte semmi megfogható nem volt számomra, arról meg végképp nincs információ hogyan történt az a kifinomult tudásátadás, amit végső soron fuvolaiskolának, vagy fuvolakultúrának nevezhetünk. A magyar fuvolázás története egy eddig el nem mondott történet és harminc évvel a rendszerváltás után még mindig ott tartunk, hogy gyakorlatilag saját fuvolázásunk múltját még ma sem ismerjük – és nem is kutatjuk. Pedig ez a történet ott van csak fel kell deríteni és el kéne mondani.

Nagyjából így áll most saját fuvolatörténeti szemléletünk, és ugyan ez a helyzet fuvolázásunk kezdeteivel is. De ha a szétszóródott információkat összegyűjtjük és rendezni kezdjük akkor egy meglehetősen koherens és követhető történet mutatja meg magát, amely nem más, mint saját fuvolakultúránk identitása. Ennek a kirakósnak az egyik, 1800-tól 1850-ig terjedő  darabja az alábbi cikk, amelyben több mint tíz olyan fuvolást nevesítek, – az ismert, vagy kevésbé ismert arisztokratákon kívül – akik jelentős módon hozzájárultak fuvolakultúránk ápolásához, alakulásához.

Habár nem vagyok kutató és ez nálam nem doktori, vagy DLA téma – csak saját érdeklődésből foglalkozom vele – tudományos igényű feldolgozásra törekedtem, lehetőség szerinte pontos adatolással. Így indul a cikk:

“BEVEZETŐ GONDOLATOK
A Parlando-ban (2020/3) májusában megjelent, „A 19. századi magyar fuvolázás újabb adatai” című munkám folytatásaként tüzetesebb vizsgálat alá vettem a 19. század első felét azzal a céllal, hogy jobban feltérképezzem a fuvolázás és fuvolaművészet szerepét e korszak zenei, kulturális és társadalmi életében. Több tényezőt és a jelzett időszakot vizsgálva alábbi kérdéseket szem előtt tartva kutattam a témát úgy, hogy a válaszokat lehetőleg
sajtóreferenciákkal és dokumentumokkal is alá tudjam támasztani:
- kik taníthattak fuvolát?
- kik lehettek a tanítványok?
- milyen repertoárt játszottak?
- volt-e fuvolaépítésünk a jelzett korszakban?
- milyen intézményekben folyhatott fuvolaoktatás?

A vizsgálódás ezen szakaszában a adatok és tények összegyűjtése fontosabb volt, mint az ebből fakadó esetleges hipotézisek felállítása és igazolása, bár bizonyos máig ható tendenciákat nem nehéz felismerni. Remélhetőleg ez a mostani „utazás” is nyújt annyi érdekességet, mint a korábban megjelent cikk, és hozzájárul a hazai fuvolakultúra egy mélyebb és valóságosabb identitástudatának kialakulásához. (…)” FOLYTATÁS ITT

Kategória: Napról-napra | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

És ennek már 26 éve…

Az alábbi fekete-fehér kép még a régi Flöte Aktuell-ben jelent meg 1994/3-ban az akkor aktuális Sir James Galway Fuvolaszemináriumról. A képen jobbról balra a kvártettező fuvolások Bulent Evcil ,Claudio Montafia, Raffaele Trevisani és Sir James Galway. A képet tehát régóta ismerem, de soha színesben nem láttam, míg néhány napja Evcil Bülent nem posztolta a Facebook-on az eredetit. Ekkor jöttem rá, hogy a képen én is rajta vagyok. A kép bal felső sarkában vagyok a színes ingben, előttem fekete ingben Hiroshi Aoki – a Muramatsu gyár akkori főmérnöke – megy befelé a nagyterembe. És ennek már 26 éve…

Kategória: Napról-napra | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!