‘Napról-napra’ kategória archívum

live stream ~ Juliette Hurel és Lorna McGhee

2018 05 19

Galway Flute Academy ~ 2017

Mindkét előadóval találkozhattunk már korábban - Lorna McGhee egy áprilisi posztban tanított és játszott, Juliette Hurel nem sokkal ezelőtt mutatkozott egy, a kilencvenes évek végéről származó tv anyagban. A mostani videó a tavalyi Galway Flute Academy-n készült, ahol minkét művésznő egy-egy koncertfélidőt ad.

Juliette Hurel műsora a 18. percél kezdődik:
Saint-Saëns - Románc
Saint-Saëns - Odelette

Lorna McGhee műsora a 47. percben kezdődik:
Kattenburg - Piece
Ravel - Sonata opus posthumus
Vitali - Chaconne

Budapest Flute Academy ~ 2018

2018 05 15

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik az idő - már el is telt két év az első Budapest Flute Academy óta! Anno - 2016ben - azt írtam ez lesz az utóbbi 10-15 év legfontosabb fuvolás eseménye - hitem szerint így is lett, ezt megerősíthetik azok is akik ott voltak -  és most egy kicsit bajban vagyok, mert nem tudok újabb, erősebb jelzőket találni. Úgy tűnik sikerül még egy lapáttal rátenni a korábbi eseményre, mert az idei fesztiválprogram nagyon gazdag, legjobb ha időrendi sorrendben tekintjük át a majdnem három nap eseményeit.

Első nap - május 26, szombat - BMC, Mátyás utca 8

15.00 ~ A nyitó program a lipcsei

A szombathelyi születésű művésznő Kovács Lóránt osztályából, Zeneakadémiai tanulmányai közben nyert felvételt Münchenbe, Paul Meisen-hez, majd ezt követően


Ezt követi 17 órakor

1) Debussy Syrinx, 2) Gaubert Nocturne és Allegro scherzando, 3) Poulenc Szonáta, 4) Takemitsu Voice, 5) Dutilleux Szonatina.

Debussy ~ Syrinx

Sandrine Tilly a toulouse-i l’Orchestre National du Capitole szóló fuvolása és a Institut Supérieur des Arts de Toulouse fuvolaprofesszora. A művésznő a párizsi Conservatoire-ban fejezte be tanulmányait, Pierre Yves Artaud tanítványaként. Világszerte rendszeresen ad mesterkurzusokat és szólókoncerteket kamarazenei formációjában is, rádió és televízió adások szerepelője, valamint fellép duót alkotva Anne Le Bozec zongoraművésznővel (Duo Tilly-Le Bozec) is. Sandrine Tilly a Verne Q Powell Flutes művésze.

http://www.sandrinetilly.com/

Itt jegyezném meg, hogy a fesztivál ideje alatt a fellépő művészekhez tartozó gyártók is képviseltetik magukat, jelesül  a Wm. S. Haynes Flutes, a Powell Flutes, a Yamaha, valamint a Mancke Headjoints és a  Adams European Flute Centre is. Aki tehát a “fuvolakóstolgatást” szereti annak is jut bőven lehetőség…

Eötvös Péter Cadenza ( “Shadows”) című művét. A nyitó mű Mendelssohn Rondo Capriccioso , a záró darab a Prokofjev Szonáta.

Kurtág ~ Hommage á J.S.B.

Michael Colgrass “The Wild Riot of the Shaman’s Dreams” című szólódarab is helyett kapott (itt hallgathatunk bele), amely nyilvánvaló módon hazai bemutató lesz. Valamint elhangzik egy, a fuvolarepertoárba is helyet kérő mű, Richard Strauss Op. 18-as hegedű-zongora szonátájának fuvola verziója, természetesen a művésznő adaptációjában.

Paganini Caprice ~ részlet

Marina Piccinini a világ vezető fuvolaművészeinek egyike, személyében olyan világsztárt köszönthetünk, aki első alkalommal mutatkozik be nálunk. A kezdeti lépéseket leszámítva szinte teljesen autodidakta volt egészen addig, amíg tizennyolc évesen felvételt nyert a new york-i Julliard School-be Julius Baker osztályába, majd később Jeanne Baxtresser-nél és Auréle Nicolé-nál folytatta tanulmányait. Rendszeresen fellép a világ vezető zenekaraival és kamaraművészeivel, és olyan fesztiválok rendszeres vendége, mint a Marlboro Festival vagy a Saito Kinen Festival, ahova Seiji Ozawa személyesen hívta meg, továbbá Valamint Boston Symphony és a New York Philharmonic vendég-szólófuvolása is. Számos lemezfelvételt készített többek között zongoraművész férjével, Andreas Haefliger-el. Marina Piccinini támogatja a modern fuvolaművek megszületését is, és jelenleg a baltimore-i Peabody Institute professzora.

http://www.marinapiccinini.com/

nem először jár nálunk, a jazz-fuvolaművész az Egyesül Királyságból érkezik a Fesztiválra. Jazzhangversenyén magyar jazzkiválóságok csatlakoznak hozzá -  Szendőfi Péterrel, Fónay Toborral és Tálas Áronnal alkot majd formációt.

http://www.geoffwarren.com/site/

Geoff Warren & Enrico Zanisi duó

Második nap - május 27, vasárnap - Ádám Jenő Zenesikola, Köztelek utca 8

A vasárnap szakmai szempontól “főfogásnak” tekinthető, amelyben a részvevők verbálisan is kinyilvánítják nézeteiket a helyes fuvolajátékot illetően - más szavakkal: kurzusokat tartanak. Nézzük sorra:

9.30tól Marina Piccinini mesterkurzusát hallhatjuk egészen 13.30ig – innentől Sandrine Tilly-é a főszerep.
15.30kor “Meet the maker” címszó alatt Tobias Mancke-val találkozhatunk, aki természetesen fuvolafejeit is elhozza - ő is már járt nálunk és kellemes emlékeket őrizhetnek azok, akik akkor kipróbálták fuvolafejeit.

16 órától egy másik elméleti előadás következik “Your Flute, Your Sound, Your Personality!” címmel, amelyet Peter Swinkels, az Adams Flute Centre vezetője tart.

A délután felfrissülést 17 órától Ittzés Gergely biztosítja, aki így vall koncertjéről: “Képzeljünk el a csapat zenészt kezükben a legkülönfélébb fuvolafélékkel. Nemzeti viseletükbe öltözötten állnak sorba, és türelmetlenül várják a pillanatot, mikor a közönség elé léphetnek, hogy bemutassák saját, szeretett zenéjüket. Azonban azt a feladatot kapták, hogy mindannyian ugyanazt a világszerte ismert dallamot adják elő saját stílusukban“. A folytatást itt találjuk.

http://ittzesgergely.hu/

Ittzés - L’effet Doppler

Kora este, 18 órakor a Quintessenz Leipzig Flute Ensemble koncertjét hallhatjuk először Budapesten.

Harmadik nap - május 28, hétfő - BMC, Mátyás utca 8

A harmadik nap is tartogat érdekességeket. Garzuly Anna mesterkurzusa reggel 8.30tól délig tart, vele párhuzamosan pedig a Quintessenz együttes egy másik tagja Gudrun Hinze tart piccoló mesterkurzust - ez utóbbi kezdeményezés is újdonságnak számít - befejezésül az ő videóját illesztettem be:

Daniel Dorff - TWEET for solo Piccolo

Tōru Takemitsu szólófuvolaművei

2018 05 08

Voice (1971)
Itinerant (1989)
Air (1995)

Ma egy régóta (túl régóta…) várakozó posztom kerül publikálásra, amelyben Toru Takemitsu szólófuvolaműveit veszzük sorra, összesen hármat - ahogy tettem ezt korábban Hosokawa esetében is. Hadd idézzek ebből a korábbi posztból: Egy tájékozott, zeneértő barátom egyszer azt mondta két japán zeneszerző van, akiről érdemes tudni - Takemitsu, a “sztár”, és Hosokawa - a “zseni”. Nos ma az előbbi szerző, “a sztár” kerül sorra, és már csak azért is érdemes e két mestert együtt emlegetni hiszen Hosokawa egyértelműen vállalta a Takemitsu felől érkező hatást. Egyben ezzel lezárul egy nagyobb, keleti irányba tett kör is, amely Toshio Hosokawa bemutatásával kezdődött ősszel, folytatódott Nagy Ákos keleti ízeket hordozó Ame No Nori Fue című darabjáról készült beszélgetéssel, és most, ezzel az anyaggal ér véget - de még e cikkben felbukkanó zeneszerzőkkel kapcsoltban tervezek egy-egy rövidebb posztot nyáron…

Hosokawa-val ellentétben Takemitsu életműve sajnos lezárt, ezért igyekszem a szólódarabokon kívül egy kicsit bővebb kitekintést adni a szerző fuvolás vonatkozásairól. Ahogy korábban írtam Hosokawa-val kapcsolatban is, ez a poszt a minimumbevitelt sem fedezi Takemitsu-ból…

Tōru Takemitsu (1930–1996) életrajzát sokfelé, sokféle nyelven elolvashatja az, aki kicsit utána néz, tehát ezzel nem is nagyon fárasztanám az Olvasót. Csak néhány főbb állomást vázolnék fel. A szerző 1930ben született és gyermekkorában családjával rövid ideig a japánok álltal megszállt kínai területen, Mandzsuriában élt. Édesapjának engedélye volt, hogy otthonában jazz-zenét hallgathasson, illetve ő maga szenvedélyes shakuhachi játékos volt - ezek a zenei hatások alapvetően hatással voltak Takemitsu-ra. Az iskolás évekre tért vissza a család a japán szigetre, ahol Takemitsu-nak hamarosan meg kellett szakítania tanulmányait, mert besorozták katonának 14 évesen. A keserű szolgálat ideje alatt érte az első hatás a nyugati zenéből, amelyet egyébként tilos volt hallgatni Japánban - azonban néhány társával titokban francia chanson-okat hallgattak gramafonon.

A háború után megbetegedett és sok időt töltött kórházban, ahol még további hatások érték a nyugati zenekultúrából. Ezek a benyomások mély hatással voltak zeneszerzői tevékenységének alakulására. Takemitsu később úgy írta le ezt, hogy a háborús élmények miatt távolodott el a japán tradicionális zenétől, amelynek hallatán keserű érzések fogták el. Tizenhat éves volt, amikor első darabjait írta, amelyek számára ez emberi létezés oka és definíciói voltak - ahogy ő utalt erre.

Maga a zene vonzott. (…) A háború után nem maradt már csak a zene. A zenét választva tudtam meghatározni identitásomat”.

Noha Takemitsu (a lenti képen jobbról az ötödik, mögötte vastagkeretes szemüvegben Kazuo Fukushima, mellette jobbra, az első sorban Joji Yuasa, mindhárman fuvolaérdekeltségű zeneszerzők) vett néhány magánórát lényegében autodidakta volt. Neki és egész generációjának meghatározó elindítója a Jikken Kōbō (”Kísérleti Műhely”) volt, amelynek különféle területekről verbuválódott művészek voltak a tagjai, akik szembe helyezkedtek a művészet japán tradíciójával, és célkitűzésük volt, hogy bemutassák a kortárs nyugati alkotásokat a japán közönségnek. A csoporthoz tartozott néhány, a fuvolairodalomban is szerepet játszó jelentős zeneszerző is, mint Kazuo Fukushima, és Joji Yuasa. Ezekben az időkben - az 50es évek elején - kezdett foglalkozni Takemitsu kompozícióiban az ütemvonal nélküli lejegyzéssel és magnó használatával is.

null

(photograph © Kitadai Shōzō, provided by Taro Okamoto Museum of Art, Kawasaki) Jikken Kōbō, 1954

Az áttörést - a nemzetközi figyelmet - az 1957ben komponált Requiem-el érte el, amelyet Sztravinszkij 1958as japán útja során koncerten hallott. Visszatérve az Államokba az ő közbenjárására rendelt tőle művet a Koussevitsky Foundation, ez volt a Dorian Horizon, (1966), amelyet a San Francisco Symphony Orchestra mutatott be. Innentől kezdve a nyugati ismertség tekintetében nem volt megállás Takemitsu számára. A következő évtizedekben egymás után kapta a különféle felkéréseket és zeneszerzői díjakat, ő lett a legismertebb 20.századi japán zeneszerző, és ezzel utat nyitott és mutatott hazájában az utána jövő generációknak is.

A Jikken Kobo négy zeneszerője 1953ban, balról: Hiroyochi Suzuki, Takemitsu, Keijiro Sato, Joji Yuasa.

Még a Jikken Kōbō évei alatt ismerkedett meg John Cage művészetével, amikor Toshi Ichiyanagi, amerikai tanulmányútjáról hazatérve bemutatta a Concert for Piano and Orchestra című Cage művet. Bár nem feltétlenül fontos, de nem is mellékes, hogy e japán zeneszerző volt Yoko Ono első férje, és utóbb ő írt emlékdarabot Takemitsu halálára - a mű érdekes módon egy szólófuvola darab, Still Time IV a címe.

A találkozás John Cage-el meghatározó volt Takemitsu számára, ekkor kezdett kísérletezni egy lazább, grafikus notációval, - példa erre e cikk végén ráadásként mellékelt trió, a Ring. Cage élénk érdeklődés mutatott a Zen iránt és Takemitsu-t is a japán tradíció felé fordította. Így vall erről a szerző:

“Mély hálával tartozom John Cage-nak. Ennek oka, hogy életemben és fejlődésem során igyekeztem megtagadni és elkerülni mindent ami “japán”-os. Jelentős mértékben a vele való találkozás fordított a tradíció értékelése felé”. (…) “Egy nap Bunraku bábszínházban voltam és megdöbbentett a japán zene ragyogása, mélyen meghatódtam és azon tűnődtem hogyan kerülhette el a figyelmemet a japán zene eddig”.

Takemitsu ezt követően kezdett műveiben - kamara- és nagyzenekari darabjaiban egyaránt - olyan tradicionális, japán hangszereket is használni, mint a biwa, sho és a sakuhacsi.

És így érkezünk el a 70es évekhez, innentől az életpályát a fuvolára írt szólódarabok tükrében követjük. Előre bocsájtom még, hogy mindhárom tárgyalt mű a fuvola kiemelkedően alapos ismeretét mutatja zeneszerzői oldalról, és ez az ismeret a Itinerant és a Voice esetében a modern fuvolatechnikára is kiterjed. Egészében véve Takemitsu életműve igen gazdag, és jellemző módon - úgymond - nincs benne gyenge láncszem; bármilyen összeállításhoz nyúl, mindig kvalitásos mű kerül ki a kezei közül, és - ami számunkra nem elhanyagolható - szereti a fuvolát kamaraműveiben is alkalmazni. Alkalmazott zenéjével is minőséget képviselt, hiszen körülbelül 130 kompozíciója mellett rengeteg, több, mint 100 filmzenét is írt. Innen, nyugatról nézve az egyik legfontosabb Kurosawa Ran (1985) című filmjéhez készült. Ennek egyik kulcsjelenetében a szereplő fuvolázik - egész pontosan Ryūteki-n ( 龍笛) játszik. A piccoló-/fuvolaszólót Tilmann Dehnhard lejegyzésében láthatjuk (Flöte aktuell, 2005/1):

Érdekességként még ide tartozhat, hogy Takemitsu zeneszerzői tevékenysége mellett írt detektív regényt is, és szerepelt a japán tv-ben , mint szakács-celeb. Most pedig jöjjenek a szólófuvola művek, amelyeket a szokásostól eltérően egyetlen előadótól, Robert Aitken-től halljuk.

Voice (1971)

A mű Takemitsu legkorábbi és vélhetően legnépszerűbb szólófuvolaműve a három közül. A darab Auréle Nicolé-nek készült azok után, hogy a fuvolaművész, Heinz Holliger valamint Ursula Holliger bemutatta az Eucalypts I cimű triót fuvolára, oboára és hárfára valamint vonós zenekarra (itt hallhatjuk a felvételt az előadókkal), amelyet Paul Sacher rendelt az Osakai Világkiállítást (1970) követően a Zürich Collegium Musicum-nek. Utóbb Takemitsu mindhárom szólistának egy közös művet is írt, ez lett az Eucalypts II , és végül mindhárom játékosnak egy-egy szólókompozíciót is ajánlott ; Ursula Holliger-nek a Stanza II hárfára és magnószallagra (csodaszép darab, itt hallható), Heinz Holliger-nek a Distance-ot oboára és sho-ra, és Nicolé-nek 1971ben a Voice-t.

Ami a Voice-t illeti Takemitsu szöveget is ad a fuvolásnak, amelyet a japán költő, Shūzō Takiguchi (1903-1979) - a fenti nagy, csoportképen ő balról a második, ő volt a Jikken Kobo vezetője és névadója is - Proverbes faits a la main című (1970) anyagából vett kölcsön, emelt ki. (A kötet címe valami olyasmit jelent, hogy Kézzel készült közmondások, vagy Barkácsolt közmondások). A szöveg kétszer hangzik el, (franciául és angolul is) ezáltal egyfajta egyszemélyes színházat hozva létre a fuvolás előadó által.

Anno a darabot életemben először Bodoky Gergelytől hallottam, (de már azt megelőzően Anne La Berge bemutatta nálunk az egyik Debreceni Fuvolás Találkozón, és ezt tekinthető hazai bemutatónak is. Ezt jóhiszeműen állítom… tehát simán lehet valótlan is), és már akkor felvetődött bennem miért idegen nyelveken mondjuk a szöveget, miért ne hangozhatna el legalább egyszer magyarul, ha itthon adjuk elő?

Az eredeti szöveg: “Qui va la? Qui que tu sois, parle, transparence! … Who goes there? Speak, transparence, whoever you are!”.

Javaslatom:

“Ki megy ott? (
vagy Ki van ott?)
Akárki vagy, beszélj, mutatkozz meg!”

Vagy a második sor így talán jobb:
Akárki vagy, beszélj, árnyalak!”

Tudom nem valami míves, - lehet még finomítani - de ami a lényeg a magyar hallgató is közvetlen kapcsolatba kerülhet a darab egészével. (Mindegy, úgy is csak viccelek, nem akarok senkit rábeszélni…. még véletlenül sem. Majd én megcsinálom…).

Robert Aitken - fuvola

Itinerant (1989)

Az 1989es Itinerant már egészen más inditatásból született. A darab alcíme In memorian Isamu Noguchi, amely utalás Takemitsu jóbarátjára, a szobrász-filozófusra, akit a zeneszerző gyakran az “világpolgárság intuitív előfutára” ként említ. Ír-japán szülők gyermekeként Los Angelesben született, de Japánban járt jezsuita iskolába, később az Államokban járt orvosi egyetemre, de végül szobrászatot tanult és New York-ban telepedett le. A Második Világháború után tért vissza Japánba, ahol a Jikken Kobo kereti között találkozott Takemitsu-val. Bár az általa tervezett Hirosima emlékművet nem fogadták el, Noguchi számára továbbra is fontos volt a japán-a,erikai kulturális csere, és élete folyamán újra és újra visszatért Japánba inspirációért. Isamu Noguch számos alkotást hagyott hátra az USA-ban és Japánban is, így például ő tervezet és valósította meg 1964ben az IBM udvarát, egyik utolsó monumentális munkája pedig Japánban a közel 200 hektáros Moereneum Park, ami lényegében egy épített táj.

Isamu Noguchi egyébként e művön kívül is jelentékeny hatást gyakorolt Takemitsu művészetének alakulására. Általában véve keleten a fuvola jelentésköre gyökeresen más, mint nyugaton - sokszor az elmúlással, az ősszel, kifejezetten a november hónappal, sokszor a halállal áll közelebbi kapcsoltban ez a hangszer. Nem véletlen tehát, hogy keleti zeneszerzők előszeretettel írnak emlékdarabot fuvolára.

A darabban meghatározó szerepet tölt be a szünet, a csend, amely nem teljesen egyenértékű az európai kultúrában gyökerező zene szünetével (a szerző háromféle fermáta-értéket használ). Takemitsu néha egész rövid, lírai szakaszokat tagol szünetekkel, amely jelentőségben és időtartamban is egyensúlyt képez a hangzó szakaszokkal. A hangzó szakaszokkal előkészített csendet, “űr”-t a japán esztétika MA-nak nevezi. A MA megtalálható a Voice-ben is, de ott a csend pillanatainak előkészítése teljesen már természetű - így a csend /MA minősége is más. A MA természetének megértése kulcsfontosságú nem csak Takemitsu szólófuvola műveihez, de más japán szólófuvolára írt darabok előadásához is.

A mű Noguchi halálára készült, és személyes hangvétele okán koránt sem biztos, hogy koncerttermi előadása helyénvaló-e egyáltalán - és valóban, ritkán is hallható. A cím vándor-t jelent, ami egyszerre utalás Noguchi kulturális hátterének sokszínűségére, kontinenseken és műfajokon átívelő életútjára, de ugyan akkor az emberi lélekre is. Egyes vélekedés szerint (ez nem Takemitsu véleménye!) a darab utolsó cressendalo magas Bé hangja, azt szimbolizálja, ahogy a lélek kiszakad a testből… Jellemző, hogy az Itinerant-al és az itt következő Air-el kapcsolatban is meglehetősen kevés az elérhető információ - a Voice-hez képest - , maga Takemitsu is szűkszavúan nyilatkozott e műről.
A mű ősbemutatója New Yorkban volt, 1989ben, a Isamu Noguchi Múzeum átadásakor Paula Robinson szólaltatta meg a darabot.

Robert Aitken - fuvola

Air (1995)

Ami az Air-t (1995) illeti bizonyos értelemben kakukktojás a három szóló fuvoladarab között, ugyan is eredetileg egy el nem készült versenymű-féleség fuvolaszólója. A kompozíció elkészültét Takemitsu halála hiúsította meg. A darab - egyes vélekedések szerint - a BBC által rendelt fuvola-hárfa és zenekar összeállítású darab fuvolaszólama. A szóló végül Auréle Nicolé-hez került hetvenedik születésnapja alkalmából, mint ahhoz a személyhez, aki egyike volt Takemitsu nyugati megismertetésének úttörői közül, hiszen a szerző szólófuvola kompozíciónak sora a Voice-vel kezdődik, amelynek ajánlása Nicolé-nek szól. Az Air címében egyszerre utal a fuvolás által a hangszer megszólaltatására szolgáló közegre, valamint a zenei tételre, amellyel főleg a barokk korszakban találkozhatunk - ezzel finoman utalva Takemitsu tonalitáshoz való vonzalmára, késői hangvételére, amelyet a tonalitás felé való elmozdulás, valamint korai éveinek példaképéhez, Debussy hangvételéhez való hasonulás jellemez. Az Air tehát, mint szólómű gyökeresedett meg a repertoárban és valóban képes így funkcionálni.

Robert Aitken - fuvola

RING (1961)

Ráadásként egy csinos és különleges triót mellékeltem még, jelezve, hogy Takemitsu életműve ad még bőven feladatot a fuvolának a szólódarabokon kívül is.

Dora Mocan - fuvola
Francesca Naibo - terc-gitár
Mathilde Chiappone - lant
Élő felvétel, 2015, Hochschule der Künste Bern

Elaine Shaffer

2018 05 05

Bach ~ Szonáták

Elaine Shaffer gyakorlatilag autodidakta volt, egyetlen tanárán, William Kincaid-en keresztül mindössze két generációra van Paul Taffanel-től, akihez a kapcsolódást az Államokba elszármazott George Barrére biztosítja. Eleinte a Kansas City Philharmonic második fuvolása volt mindössze egy évig, onnan kerül későbbi férje, a karmester Efrem Kurtz segítségével a Houston Symphony Orchestra-hez, ahol öt éven át volt szólófuvolás. De még ez sem volt az amire vágyott, ugyanis kifejezetten koncertező előadóművész szeretett volna lenni, olyan aki lemezfelvételeket is készít - pedig abban az időben már az is rendkívül ritkának és szokatlannak számított, ha nő töltött be szólófuvolás pozíciót egy zenekarban.

Efrem Kurtz (1900-1995) és Elaine Shaffer (1925-1973), 1965.06.04. (fotó: Erich Auerbach)

Férjével Európába - Svájcba - költözött ahol sikerül nem csak szólókarriert építenie, de olyan muzsikusokkal játszhatott együtt, mint Yehudi és Hephzibah Menuhin, valamint George Malcolm. Ernest Bloch neki dedikálta két művét, a Modális Szvit-et és - vélhetően - a Two Last Poems-t. Barátai között voltak Marc Chagall, valamint Herman Hesse is.

Kincaid nem sokkal halála előtt neki adta a Verne Q. Powell Company által készített platina fuvoláját, Elaine Shaffer ezt használta élete hátralévő részében. A hangszer a világ egyik legdrágább fuvolája, 1986ban 187.000$-ért kelt el egy aukción, és ma - kissé szerencsétlen módon - sajnos nincs használatban, kiállítási tárgy a Metropolitan Museum of Art in New York City-ben.

null

William Kincaid 1967es halála nagyon megviselte a művésznőt, mert tanár és tanítványa között különleges kötelék volt. John Solum, - egy úttörő barok fuvolás - a tanítványok csoportjával előmozdította, hogy Aaron Copland darabot írjon Kincaid emlékére; ez volt a Duo for Flute and Piano, ami valójában egy háromtételes szonáta, és az amerikai fuvolairodalom egyik legfontosabb műve. Solum Shaffer-t és Hephzibah Menuhin-t kérte fel a darab bemutatójára, amelyre 1971 októberében került sor.

Nem sokkal később tüdőrákot diagnosztizáltak nála, noha soha sem dohányzott és svájci hegyek között élt. A számára két legfontosabb tervét még be tudta fejezni: a Bach szonáták felvételét, és a Copland darab rögzítését. Elaine Shaffer nem sokkal a felvételek befejezése után hunyt el Londonban 1973 február 19én. A New York Times nekrológjából megtudhatjuk, hogy 1973 márciusában Budapesten készült fellépni - ami alighanem fontos állomása lehetett volna nem csak a hazai koncertéletnek, de akár fordulópontot is jelenthetett az itteni fuvolakultúra alkulása szempontjából is.

Elaine Shaffer felvételein keresztül élénk hatást fejtett ki a következő fuvolás generációra, az a fajta érzelemdús, mondanivalóban gazdag, dramatikus Bach-játék, amit az itt következő felvételeken képvisel ma már szinte teljesen kiveszőben van.

1) Bach ~ Szonáták BWV.1030, 1032 és 1034.

2) BWV 1033, 1035, 1031 és 1020.

Elaine Shaffer - fuvola, George Malcolm - csembaló, Ambrose Gauntlett - gamba ~ 1965-1966

…és a légzés - avagy…

2018 04 28

9 dolog

Peter Jacobson cikke énekeseknek szól, de gyakorlatilag fuvolás szempontból is teljesen megállja a helyét ~ “9 dolog, amit az énekeseknek a testükről tudniuk kell“:

1. Az egész tested a hangszered, nem csak a hangkeltésre szolgáló apparátus.
2. A koponya elhelyezkedése a gerincoszlop végén direkt hatással van a hangminőségre.
3. A fájdalom és a diszkomfort érzet forrása a krónikusan túlfeszített és megrövidült izmok.
4. Minél inkább irányítani akarjuk a légzést, annál kevésbé tudjuk kontrollálni.
5. A ziháló légzés feszültséget jelez és hibás hangképzést mutat.
6. A 24 bordánk van (mindkét oldalon 12), amelyek képesek a mozgásra.
7. A tüdő a mellkasban van és a rekeszizom pedig pontosan alatta helyezkedik el.
8. A rekeszizmon közvetlenül kontrollálni nem lehet.
9. Tudatos tervezéssel megtalálhatjuk a könnyedséget a hangkeltés folyamán.

Az eredeti - bővebb - cikk linkje:
http://www.totalvocalfreedom.com/9-things-singers-need-know

Szimicsevics Judit és Ötvös Gábor

2018 04 24

Szimicsevics Judit és Ötvös Gábor a május 25-i Bicskei Regionáis Fuvolás Találkozó előadói lesznek - az alábbi interjúban munkájukról beszélnek, valamit egy másik videón egyik új kompozíciójukat hallhatjuk, ami ezúttal egy népdal feldolgozás, és a harmadik, rövidke anyagban pedig a Találkozó elindítója, Frank Éva beszél a kezdetekről.

Interjú Ötvös Gáborral és Szimicsevics Judittal

Csillagom révészem ~ átirat

Interjú Frank Évával

Sir James Galway és Marisa Robles

2018 04 21

Mozart fuvola-hárfa versenye

Azt hiszem nehéz lenne felsorolni, hogy 30 év alatt Sir James Galway és Marisa Robles hányszor adták elő Mozart fuvola-hárfa versenyét, de annyi bizonyos, hogy tökélyre vitték ennek a műnek az előadását és aligha létezik fuvolás akinek nincs legalább egy Galway-Robles Mozart Fuvola-hárfa verseny felvétele otthon a polcon.

Ez az 1993as tv-adás nálunk is műsoron volt, itt Michael Tilson Thomas és a London Symphony Orchestra társul a két szólistához. A kezdő pontot a műhöz állítottam, de az műsor első 20 percében a szólistákon és a karmesteren kívül Dudley Moore - a brit komikus, színész és zongorista - is szerepet kap, a művészek őt vezetik be a darab zenei és technikai rejtelmeibe, de némi kamarázásra is sort kerítenek, de ízelítőt kapunk a mű próbafolyamatából is.

A felvétel minden tekintetben kiváló, a két szólista kommunikációja tökéletes, és ami nem elhanyagolható az internet esetében a Youtube-os hangminőség is kitűnő.

live stream ~ Karl-Heinz Schütz

2018 04 17

Joachim Andersen (1847–1909) ~ op.3.

Egy pedagógiailag talán kellőképp jegyzet, de zeneszerzőként sajnos kissé alábecsült, 19.századi fuvolás ritkán hallható, igen nehéz, összetett műve, kitűnő, élő előadásban:

Joachim Andersen (1847–1909) ~ Koncertstück (Morceau de Concert), op.3. - előadják:
Karl-Heinz Schütz - fuvola és Eliko Akahori - zongora. 2015, február New York. A címre kattintva kottából is követhetjük a darabot.

A kompozíció egyébként arról “híres” ,hogy ez a darab volt a kötelező mű 1895ben, - Paul Taffanel professzorsága idején - a Conservatoire versenyén, ezzel a művel nyerte abban az évben a megmérettetést George Barrère.

Morton Feldman - Trio for Flutes (1972)

2018 04 14

Morton Feldman - Trio for Flutes

Forrás: https://www.theguardian.com/

Morton Feldman (1926-1987) már “járt” nálunk, a blogon, akkor fuvolaversenye került reflektorfénybe. Most újra visszatérek a szerzőhöz, mert miniatűr fuvolatriójának ráadásul magyar vonatkozása is van! Mindössze egyetlen felvételt találtam, - de jó is lenne, ha volna magyar előadású videó belőle a neten… Nem is értem eddig miért nem karolták fel a fuvolások nálunk ezt a darabot.

Feldman szívesen foglalkoztatta a fuvolát nagyobb terjedelmű kamaraműveiben is. A Why Patterns? (1978), Crippled Symmetry (1983), For Philip Guston (1984) és a For Christian Wolff (1986) mind olyan kompozíciók, ahol a fuvola központi szerepet kapott.

Noha Feldman alkotói pályája vége felé erősen vonzódott a hosszú darabokhoz, fuvolatriója mindössze 4 és fél perces, a szerző léptékéhez képest gyakorlatilag miniatűr kompozíció. Feldman életében a mű nem hangzott fel, sőt sokáig csak kéziratban létezett. A címet nem ő, hanem Eberhard Blum adta, aki az 1989 május 31-i berlini ősbemutatón Christiane Hellman és Johanna Kassner társaságában előadta a triót. A darab ebben az időben - azaz a szerző halála után körülbelül két évvel - került kiadásra.

A szerző a művet 1972 március 5-re keltezte, az ajánlás Sophie Kotanyi-nak szól. A hölgy Budapesten született értelmiségi, képzőművész családból 1953ban, de 1957től Brüsszelben élt és nevelkedett. Feldman-al berlini tanulmányai idején találkozott 1971-72ben, amikor a Német Film- és Televízió Akadémián tanult. Sophie Kotanyi később elismert dokumentumfilmes lett, és az ő tulajdonában volt a darab kézirata is, amely megírása után 17 évvel hangzott fel első alkalommal.

Kottarészlet a darab kezdetéről.

A művet előadja a Time’s Arrow , a Boston University-n, 2014 február 26án:
Ju Hee Kang - fuvola
Lara Randall - fuvola
Gabriela Ruiz - fuvola

Eberhard Blum:
http://www.editions75.com/English/photoEberhardBlumEnglish.html

Forrás:
http://www.cnvill.net/mftrio.htm

Kotta:
http://www.universaledition.com/Trio-Morton-Feldman/composers-and-works/composer/220/work/12679

Művei:
http://www.cnvill.net/mfworks.pdf

Sebők György gondolatai

2018 04 10

Találtam egy régi - 2003as - Parlando-t, onnan vettem át az alábbi gondolatébresztő cikket, illetve bevezetés ként mellékeltem hozzá egy rövid, de fontos videót.

György Sebök, une leçon de musique from / altomedia on Vimeo.

A lámpalázról
“Azt szoktam mondani, hogy a lámpaláz a büszkeség egyik fajtája. Amikor azt hiszem: hogy én nem engedhetem meg magamnak, hogy melléüssek, megakadjak. Ha ilyen óriási felelősséget rakok a vállamra, akkor félni fogok és ezzel előkészítem a katasztrófát… De ha van bennem kellő szerénység és elfogadom tökéletlenségem, akkor kevésbé félek. Tudjuk a régi perzsaszőnyegekbe a tökéletlenségek vannak beleszőve. A készítők nem akarták meg­sérteni a Korán előírását, mely szerint egyedül a Teremtőt illeti a tökéletesség. Nos, nekünk nem kell mesterségesen hibát csinálnunk, elég elfogadnunk az adottságainkból származókat.

A tanításról

Először is megpróbálom „megtanítani” az illetőnek azt, aki Ő, nem azt, aki én vagyok. Annak semmi értelme sincs, hogy egy kópiát csináljunk. Az ember alapprincípiumokat át tud adni, vagy amiket tapasztalt az életben, de tulajdonképpen együtt kutatjuk azt, hogy mit akart a komponista. Meg kell próbálni megtanítani a zenét, azt a zenét, ami létezett, mielőtt papírra került, ha azt sikerül megtalálni, vagy az egyik verzióját abból, akkor valami sikerült. A technika olyan dolog, mely sokszor konfliktusba kerül a zenével. Több módon is konfliktusba kerülhet. Pl. úgy, hogy átveszi a zene szerepét azzal, hogy az illetőnek az izmai muzsikálnak. Az izmoknak nincs sok zenei mondanivalójuk.

A tanítás egyfajta tisztogatás. A zongorázás közbeni félelem rossz tanácsadó, mely rossz mozdulatokhoz vezet és rossz szokások keletkeznek. Ez olyan, mintha valaki jégen sétál és mindig fél, hogy elcsúszik és a végén megtanul egy olyan járásmódot, hogy a járdán is úgy sétál. Valakit megszabadítani a félelmétől fontos dolog, de megváltoztatni valamit nagyobb eredmény, mint megtanítani valakit arra, hogy ugyanazt a rosszat jobban csinálja.

A növendék jó érzését kell megteremteni. Azt is meg kell tanítani, hogyan érezze jól magát a zongora mellett. A spontán zongorázás állapotába kell elvezetni, s a megvilá­gosodáspillanatához. Ez a pillanat olyan, mint amikor színes lesz a fekete-fehér televí­zió!

Már tanítvány koromban tudományosan próbáltam figyelni bármely tanár mód­szerét. Átadni valamit amit más nem tud, ez a legcsodálatosabb dolog a világon.

A jó tanár sohasem kíván lehetetlent. A pedagógia csak katalógus, az alkalmazást személyiségekre, adott esetekre kell szabni. Mégis léteznek általános szabályok, pl. végy levegőt ű frázisok közt!

Az emberi megnyilvánulások titokzatos helyről jönnek. A tanítás során az ember legfontosabb dolga, hogy elhárítsa az akadályokat.

A gyakorlásról és a zenei ihletről
Prevernek van egy verse, amelynek témája, hogy hogyan kell, egy madarat festeni. Ha valaki festeni akar egy madarat, akkor először egy kalitkát kell minél szebbre festeni, és esetleg egy nap megjelenik a madár és beleszáll. De, ha egy szép napon elkezd énekelni, akkor be kel! csukni a kalicka ajtaját és lassan kivenni a madár farkából egy tollat és azzal beírhatja a nevét a kép sarkába. Amikor gyakorol valaki, akkor a kalitkát gyakorolja és a madár jön vagy sem.

Az élet nehéz periódusainak elviseléséről
A nehéz dolgok mind epizódok az életben. Amikor az embernek jól megy, akkor esik depresszióba. Amikor igazi problémák vannak, akkor az ember nem kesereg. Tudomásul veszi mint tényeket, de nem meri átélni.

A mesterkurzusokról
Ez olyan, mint egy visszhangkamra, ez kiegészítő képzése a tanításnak. Annak nem lenne értelme, hogy mindig 100 ember hallgassa az órát, mert négyszemközt is kell lenni a növendékekkel, aki esetleg el akarja mesélni a bánatát, ami nem tartozik másra.

A kurzusok egy generációval való kapcsolatot teremtenek. Olyan ez, mintegy vita­min. (Kutas János 1997). Itt szó van a zongorázás filozófiájáról, fiziológiájáról a test­mozgásig. Hová néz a szemével, mikor lélegzik, mit akar a zene. A világ mindenfajta megnyilvánulását bekapcsolja.

Á zene misztérium, de a zongorás mesterség, seregnyi fizikai problémával. Ezeket meg kel! oldani számtalan segédeszközzel. A jógától kezdve Sztanyiszlavszkij módszerig bármi jó lehet: csak arra kell vigyázni, hogy egyik rendszerből se legyen metódus. Bármilyen gyönyörű eszmével kívánok mindent megmagyarázni, - rögeszmére lelek. Ezek eszközök. A cél más. Egy egyszerű példával megvilágítva mindezek szerepe a tanítás­ban annyi, mint a cipőkanálé . Az pedig csak addig kell, míg felveszem a cipőt. Nem hagyom benne a cipőkanalat.”

Sebők György a mesterkurzusokon számtalan hasonlattal segítette a zene igazi megszületését. Interjúk során utalt arra ,hogy mindig öröm volt számára, amikor a tanítványok évekkel később is visszajeleztek, hogy most értik igazán a kurzusok jelentőségét, amely napi munkájukban visszatükröződik.

* Sebők György vallomásait interjúkból és a mesterkurzusain szerzett tapasztalataimból merítettem. Az itt bemutatott példák nem konkrét darabokhoz kötődtek, hanem általános érvényű igazságok.

- Dombi Józsefné -

És egy ráadás, ami már nem e cikk része ,de a témához tartozik:
Itt olvasható: Kovács Sándor - Hogyan gyakoroljunk?