2016 szeptember végén Bicsák Mátyással készített beszélgetést az Arcvonások című rádióműsor. Mátyás azon kevés fuvolások egyike, aki zenei tanulmányaival párhuzamosan komolyabb szintű egyetemi végzettségeket is szerzett, nem csak itthon, de külföldön is. Fuvolásként tanult a 2007 és 2009 között a Berlini Filharmonikusok Zenekari Akadémiájának tagja volt, Andreas Blau növendéke ként. Jelenleg a Wiesbadeni Állami Operaház első szólófuvolása. Mátyást anno én is tanítottam konzis korában és már akkor sem tudtam neki sok újat mondani, meglehetősen jól ismerem a hangszeres képességeit. Remélem, hogy az esetleges időhiánnyal küzdő, fiatalabb fuvolások számára érdekes lesz ez a beszélgetés. Nem tudom a mai fuvolásgenerációk mennyire ismerik őt, és már csak ezért is feltétlenül ajánlom ezt a tanulságos beszélgetést.
A beszélgetést a műsoroldalon érhetjük el, vagy közvetlenül a hangszóró ikonra kattintva. Bicsák Mátyás saját oldalának linkjét a poszt végén találjuk.
Ez a videóinterjú lényegében a Détári Annával készült korábbi beszélgetés folytatása - akkor ígértem visszatérünk még az Anna által érintett témára nagyobb terjedelemben. Érdemes tehát a régebbi anyagot is elolvasni, noha a mostani interjú teljesen önállónak is tekinthető már csak azért is, mert Détári Anna segítségével angol felirat is készült hozzá. Szükség volt erre azért is, mert a téma miatt nemzetközi érdeklődésre is számítani lehet. A fokális disztónia egy olyan betegség ami sok zenészt érinthet itthon és külföldön is - pontos számot nem lehet tudni, mivel nálunk még az orvosok sem ismerik fel azt a betegséget. Eddig Dr. Pásztor Zsuzsa (Zenei Munkaképesség Gondozás - Kovács-módszer) írta a legátfogóbb cikket e témában a Parlando hasábjain, a 2015/5ös számban, azért, mert a munkája során egyre több bajba került zenésszel találkozott - érdemes ezt a cikket is tanulmányozni. Ilyen értelemben tehát az itt következő interjú hiánypótló - nem tudok róla, hogy készült volna hasonló beszélgetés gyógyult disztóniással Magyarországon:
Régi kedves ismerősömmel, pályatársammal, Détári Annával készítettem egy beszélgetést. Ismeretségünk még Anna zeneiskolás éveire nyúlik vissza, ekkor találkoztam vele Schweitzer Ivánné, (Juli néni) Gyakorlati tanítás vezetőnk óráin, persze, mint zeneiskolással. Útjaink jó ideig párhuzamosan futottak, de - ahogy az gyakran lenni szokott ezen a pályán - egy idő után szem elöl tévesztettük egymást. Az utóbbi időben Anna egyre többet hallatott magáról, ekkor kerestem meg és készítettünk egy rövidebb, bevezető jellegű beszélgetést egyik koncertje, egész pontosan saját versekkel ötvözött szólófuvolaestje kapcsán. Most úgy döntöttünk, hogy egy nagyobb beszélgetés keretében megpróbáljuk összefoglalni eddigi pályáját, és előrevetítjük lehetséges terveit. Annyit azért előre kell bocsájtanom, hogy tartalmilag nem szokványos anyagot sikerült készítenünk. Egészen biztos, hogy az interjú nem csak a 2015ös év, de talán a blog legérdekesebb cikke.
Mik voltak a zenével kapcsoltos első benyomásaid? Détári Anna: A zenéhez nagyon hamar közel kerültem. Az családi legendák szerint egy otthon talált furulyán, és egy másfél oktávos játék zongorán a TV reklámok zenéit, és minden egyéb általam hallott dallamot kikeresgéltem. A zongorácskára még emlékszem is, addig nem nyugodtam, amíg pontosan meg nem találtam azokat a hangokat, amiket hallani akartam, órákig pötyögtem a körömnyi kis billentyűkön. Az általános iskolában a zenei osztályba írattak, és a családom aztán örökölt egy pianinót, innen pedig egyenes út vezetett a zeneiskolába, ahol Rozsnyai Erika néni növendéke lettem. A zongorázást nagyon élveztem, rengeteget játszottam, keveset gyakoroltam, közben pedig az Egyetemi templom kórusában énekeltem, amit Dauner János atya vezényelt. Ez az ének- és zenekar rendkívül színvonalas, nagy létszámú együttes volt, komoly műveket tanultunk be és adtunk elő egész estés koncerteken, és ez hamar természetessé vált. Mivel kicsi voltam, és szopránt énekeltem, általában a fuvolák mögött álltam a fellépéseken, és emlékszem, hogyan figyeltem őket, és mennyire elbűvölt a hangszer hangja. Tizenegy-tizenkét éves lehettem, mikor kitaláltam, hogy szeretnék megtanulni egy másik hangszert a zongora mellett. Csellózni vagy fuvolázni szerettem volna, de a zeneiskolában nem volt hely egyik tanszakon sem. Végül félévtől megüresedett egy hely Sweitzer Ivánné, Juli néninél, és így eldőlt, hogy fuvolázni fogok. Azt hiszem Juli néni nélkül soha sem lett volna belőlem fuvolás. Az ő hihetetlen stílusa és szakmai tudása nagyon nagy hatással volt rám, folyamatosan a termében lógtam, amikor csak tehettem, hallgattam a többieket, és amikor egy óra elmaradt, már álltam is felhang-képezni.
Hogyan terelődtél a fuvolás pálya felé? Détári Anna: Nem emlékszem pontosan, hogyan született a döntés, hogy fuvolás leszek. Annyira egyértelműen követték egymást az események, hogy bennem fel sem merült, hogy mással is foglalkozhatnék. A felvételim évében volt Országos Fuvolaverseny, a budapesti fordulón Doppler Nocture-jét játszottam, és a szünetben Gyöngyössy Zoltán odament a tanáromhoz. Fel van véve a Bartókba – mondta – csak jöjjön el a felvételire. És nem mentem el. Juli néni jobb helynek tartotta Kecskemétet, és a Dratsay házaspárt, így ezt az epizódot el sem mondta nekem, Gyöngyössy tanár úrtól tudtam meg évekkel később, mikor a főiskolán a növendéke lettem. Nem tudom, hogyan alakult volna a szakmai karrierem, ha akkor a Bartókba megyek, de gyakran elgondolkozom rajta, mi alakult volna másként. Így viszont a Kodályban kezdtem tanulni Berényi Bea növendékeként. Ezek az évek először ízleltették meg velem a professzionális zenész-lét stresszét, a teljesítés kényszerét, nagyon más világba kerültem, mint a zeneiskola szeretett teli légköre. Az érettségimen Sáry József elnökölt, ekkor találkoztunk először, és ez a szakmai kapcsolat indította el a kortárs zene iráni érdeklődésemet. Olyannyira, hogy a főiskolai szakdolgozatomat az ő fuvolaműveinek elemzéséből írtam, és a diplomahangversenyen műsorra tűztem Soledad című művét. De életem legmeghatározóbb mesterével a főiskola második éve utáni nyáron, Debrecenben találkoztam egy kurzuson. Gyöngyössy Zoltán a kurzus tíz napja alatt lebontotta és újra felépítette azt, amit addig a fuvolázásról, technikáról, hangképzésről gondoltam. Amikor bementem az első napon, rengeteg anyaggal, az első öt hang után leállított és nekiállt velem hangképezni, és abba sem hagytuk ezt a nyolcadik napig. Emlékszem, kért valamit, és én a szemem sarkából figyeltem az arcát, hogy reagál, jó-e az, amit csinálok. Leállított, és megkérdezte: neked tetszik ez a hang? Nem feleltem azonnal, mire folytatta: ne az érdekeljen, hogy nekem tetszik-e. Ez a te hangod, neked kell jónak találnod. Ha tényleg arra mész, hogy gondolkodás nélkül teljesítsd, amire kérlek, akkor holnap hozok egy doboz kockacukrot, és kapsz egyet, ha ügyes voltál! Végül hozzátette: nem az oviban vagyunk. Attól kezdve minden órán, mikor nem maximálisan magamra figyeltem, ő pöckölt egyet az ujjával, minta egy cukrot passzolna oda nekem. Egy életre szóló lecke volt. Mintha tíz nap alatt egyszerre kaptam volna meg több év fejlődését. Gyöngy egy újfajta gondolkodási struktúrát tanított, filozófiát, és életszemléletet a fuvolázáson keresztül. Ahogy ő mondta mindig: a fuvolázás az én filozófiám. Soha nem éltem meg korábban, és később sem olyan ugrásszerű pozitív fejlődést, mint amit a vele való találkozás jelentett. A főiskola utolsó évét már az ő növendékeként végezhettem, és további két évet a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, azt hiszem, hogy ez az a három év, ami teljes egészében megalapozta a szakmai tudásom és hozzáállásom. Van egy kis füzetem, ahová lejegyezgettem az instrukcióit, tanításait, gondolatait és természetesen az aranyköpéseit is. Mai napig újra és újra kinyitom, a mai napig segít. Arra gondolok: mit mondana erre Gyöngy? Aztán gyakran látom maga előtt az ujjait, ahogy a képzeletbeli cukrot pöcköli felém.
Milyen szakmai és emberi benyomásokból építkeztél még fuvolásként? Détári Anna: Meghatározó fordulópont volt az Auréle Nicolet-tel való talákozás. Berio Sequenza- t játszottam neki a pesti kurzusán, ami az egyik kedvenc darabja, így szerencsémre bőségesen szánt rá időt. Az elképzelés és a gesztusok fontosságát tanította. A darabot először el kellett „énekelnem”, kiabálnom a dinamikai reihe-ét tökéletesen betartva. Aki ismeri a darabot, azt tudhatja, hogy ez szinte teljesen lehetetlen. Mindenesetre a rám szánt egy órából 45 percet kiabáltam, negyed órát fuvoláztam, és teljesen elégedetten távoztam.
Mihez kezdtél diploma után? Általában a fuvolások előtt 3 út áll: zenekar, tanítás, vagy koncertezés - vagy ezek kombinációja. Azt hiszem a koncertezés a legnehezebb kenyér Magyarországon, fiataloknak még mindig kevés a lehetőség. Arra gondolok, hogy ez egy elég nehéz pillanat amikor egy hangszeres hirtelen kikerül az iskolákból - így van ez ma is, és így volt régebben is… A Te esetedben ez hogyan történt? Détári Anna: A pécsi diplomám után megpróbáltam a felvételit a DLA-ra, akkor 18 embert vettek fel, és én lettem a tizenkilencedik. Őszintén szólva teljes pánik lett úrrá rajtam, mikor a nyár a végéhez közeledett, nem igazán tudtam mit kezdeni magammal. Szeptemberben felhívtak, hogy vállalok-e egy zeneiskolai félállást, és mivel nem volt jobb ötletem, elfogadtam. Hat évet tanítottam Diósdon a művészeti iskolában, és ez a hat év pont elég volt arra, hogy rájöjjek: ez az életmód nem igazán nekem való. Pár évvel később elkezdtem tanítani Nagykovácsiban is, az American International School of Budapest iskolában, ott a mai napig is tanítok angolul fuvolát.
A kortárs zenéhez tehát meg volt a kapcsolatod. De - gondolom - kortárs szerzőkkel is kapcsolatba kerültél… Détári Anna: Nem találtam a helyemet, nem volt igazán meghatározó csapásvonal. Dolgoztam kisegítőként az Operett Színház zenekarában négy évig, hakniztam itt-ott, és évről évre megpróbáltam adoktori felvételit, újra és újra sikertelenül. 2009-ben találkoztam Nagy Ákos zeneszerzővel, akivel egy nagyon gyümölcsöző kapcsolat indult. Ákos nagy vehemenciával szervezte a koncerteket, így rendszeres fellépési lehetőséghez jutottam, eljátszottam az összes fuvolaművét.
Nagy Ákos - Soli(e)tude, Fuvolamaraton az A38 hajón, 2014
Amikor ezt az interjút előkészítettük elhatároztuk, hogy mindenképpen beszélünk egy olyan kérdésről, amely Téged személyesen is érint. Détári Anna: 2010 nyarán a Művészetek Völgyében volt két koncertem, az egyik szólóest, a másikon Matuz Gergővel játszottunk közösen. A koncert után kezdtek furcsa érzeteim támadni, nem indultak jól a hangok, diszkomfortos volt a hangképzés, de akkor ezt betudtam a hangképzés hiányának és a fáradtságnak. Két héttel később már egyetlen hangot sem tudtam megfújni a hangszeren. Ha megpróbáltam, a szám teljesen másként reagált, összerándult a felső ajkam, és nem voltam képes megtartani a befúvónyílást. Eleinte csak annyit érzékeltem: nem működök, nem tudok fuvolázni. Az, amibe belefektettem az elmúlt 15 évemet, megszűnt létezni.
Sikerült végül meghatározonod, hogy voltaképpen miről van szó? Détári Anna: Fokális disztóniás lettem, bár ezt akkor még nem tudtam, csak évekkel később kristályosodott ki ez a diagnózis. A fokális disztónia, vagy másik nevén feladat-specifikus disztónia csak és kizárólag egy adott tevékenység végzését gátolja meg. Én fütyültem, grimaszoltam, kifogástalanul artikuláltam, az egyetlen dolog, amire képtelen voltam, az a fuvolázás volt. Később megismertem olyan gitárost, aki a beteg kezével remekül zongorázott, de amit közel került a gitárhoz, görcsbe rándultak az ujjai. A betegség lényegében felbontja, illetve összekuszálja az adott agyi terület és az izomzat közötti idegkapcsolatot, az izom (esetemben az ajkak körül) ellentmondásos parancsokat kap az idegrendszertől, ezért nem tud funkciójának megfelelően működni. Ezeket a információkat ismét jóval később, külföldi honlapokon találtam meg. Legalább négy neurológusnál jártam, aki nem ismerte fel a betegséget és teljesen tehetetlen volt. Akadt olyan is, aki művészhisztiként kezelte, és lórúgásnyi nyugtatót írt fel. Volt, aki a szemembe mondta, hogy semmi bajom. De ha adott esetben találtam volna egy olyan orvost, aki felismeri a betegséget, akkor sem kaphattam volna segítséget, hiszen az orvostudomány mai álláspontja a fokális disztóniáról az, hogy gyógyíthatatlan.
Hogyan sikerült még is fogást találni a problémán?
Détári Anna: Én négy évvel később 22 koncertet adtam három hónap alatt. De ez egy hosszú és küzdelmes út vége. Az első másfél év mély depresszióban telt. Sorra lemondtam a koncertjeimet, eljártam tanítani, hangszer nélkül, és órákat álltam a tükör előtt a fuvolafejjel, hogy megpróbáljak egy hangot kicsikarni belőle, teljesen sikertelenül. Azután szépen lassan, ahogy a depresszív állapot lassan elmúlt, elkezdtem megoldásokat keresni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a négy év alatt egyetlen egy nap sem volt, amikor arra gondoltam volna, hogy feladom ezt a harcot.
Feltételezem rengeteg tapasztalatot szereztél, és jövőbeli terveid ehhez kapcsolódnak.
Détári Anna: A kimerítő ősz után egy kis átmeneti gyengeséget tapasztaltam, ezért ismét elvonultam a színpadtól, és azt az időt, amit most kénytelen vagyok újra a problémára szánni, azzal is kitöltöm, hogy elkezdtem egy könyvet írni a tapasztalataimról, és a fokális disztónia gyógyításáról. A probléma sokkal több zenészt érint, mint gondolnánk. Németországi felmérések szerint minden századik professzionális zenész tapasztal fokális disztóniát az élete során. Spontán gyógyulás nincs, nem lehetséges, az idegpályák nem állnak maguktól a helyükre. Gyógyszer nincs, és kúra nincs. Néhány elszigetelt eset van, akik önmagukat diagnosztizálják, és gyógyítják (például Róth Ede gitárművész, és tanítványa, Mester Sándor), de ma Magyarországon, fokális disztóniásként külső segítséget kapni nem lehet.
Mester Sándor egy dokumentum filmet is készített a témáról, de ezzel együtt ez a probléma még mindig teljesen feltáratlan terület nálunk is.
Détári Anna: Ezért döntötem úgy, hogy egy könyv formájában összefoglalom a tapasztalataimat, megosztok minden információt, amihez hozzájutottam, és leírom az önmagamon sikeresen alkalmazott terápiát. Itt meg kell említenem Pálhegyi Máté fuvolaművészt, aki nélkül a fuvolás, aki vagyok, nem születhetett volna újjá. Az első pillanattól mellettem állt, és ketten próbáltunk meg összerakni egy olyan gyakorlatsort, ami javíthat a disztóniás tüneteimen. A helyzet olyan súlyos volt, hogy az első két évben még egy gyertyát sem tudtam elfújni, mert túlságosan hasonlított a szájtartás a fuvola Ansatzhoz. A közös munkánk tiszta vakrepülés volt, egyikünk sem ismerte a betegséget vagy fizikai tünetek okát, de kitartóan dolgoztunk. A fizikai szinten túl komoly lelki és pszichés munkára is szükség volt, ezeknek a leírását mind tartalmazni fogja a könyvem. Elöljáróban csak annyit, hogy a betegség részben a mai profi zeneoktatás stresszes versenyszellemének következménye, ezért nagyon fontos lenne odafigyelni a következő generációra. Senkinek sem kívánom ezt a rettenetes veszteségélményt, holott én hosszú távon profitáltam belőle. Az ember kénytelen kiépíteni egy másfajta, egészségesebb hozzáállást a hangszerjátékához, és az egész életéhez, különben benne ragad a disztóniás állapotban. Meggyőződésem, hogy minden típusú fokális disztónia gyógyítható, amire szükség van az a nyitottság, a mesebeli királyfik halált megvető bátorsága és sok-sok derű.
Szeretnék a jövőben disztóniásokkal foglalkozni, megosztani a tapasztalataimat és segítséget nyújtani, nem csak a könyvön keresztül, de személyes terápiával is.
Hogyan tervezed a könyv megjelentetését?
Détári Anna: Magyarországon még keresek kiadót, és hálás vagyok minden jótanácsért és tippért, ha valakinek van ötlete, kérem,hogy keressen meg személyesen, az e-mail címem: detaria[kukac]gmail.com. Az viszont már biztos, hogy az elkészülte után a könyvet lefordítom angolra, és az Amazon weboldalakon keresztül megrendelhető lesz. És ha valakinek a diszóniával kapcsolatos tapasztalatai vannak, keressen meg privátban a Facebook oldalamon! Köszönöm a beszélgetést!
Détári Anna verses szólóestje a BMC könyvtárában - 2014.11.19:
Détári Anna: Fecskevonuláskor
Nagy Ákos: Ame no nori fue
André Jolivet: Cinque Incatations (III.)
Détári Anna: Notturno
Détári Anna: Requiem
André Jolivet: Cinque Incatations (IV.)
Détári Anna: Ketrec
André Jolivet: Cinque Incatations (V.)
Détári Anna: Kert
Johann Sebastian Bach: d-moll Prelude
Détári Anna: Idill
Détári Anna: Átadás
Baráth Bálint: Itako no arioso
Détári Anna: Kavalkád
Nagy Ákos: Legyek násza
Détári Anna: Hajnali vers szeretőmnek
Johann Sebastian Bach: G-dúr Sarabande
Détári Anna: Összeborulás-vízió
Détári Anna: Utóérzet
Achille-Claude Debussy: Syrinx
Détári Anna: Szilárd halmazállapot
Heinz Holliger: Sonate (in)solit(air)e (XII. Passacanaille)
Nagy Ákos: Soli(e)tude
Détári Anna: Eső után
Bartók Béla halálának 70. és
Dohnányi Ernő halálának 55. évfordulója alkalmából.
-Mondanál néhány szót a közelgő tematikus koncertedről? Szilágyi Szabolcs: A Rákoshegyi Bartók Zeneházban koncertezünk Borbély László zongoraművésszel “Párhuzamos életek” címmel - a Bartók és Dohnányi évfordulóval kapcsoltban. Lesz koszorúzás, beszédet mond az alpolgármester, szóval elég reprezentatív esemény lesz. Itt küldöm a linket. -Ahogy arról már beszámoltam a Dohnányi szólóművel vendégszerepeltél az Összamerikai Fuvolástalálkozón, New Orleans-ban, de most ezzel a nagyobb anyaggal is útra kelsz… Szilágyi Szabolcs: És újra Észak-Amerikába, de ezúttal Kanadába, Torontóba utazom. Június 19-én lesz koncertem a “Párhuzamos Életek” anyaggal a Kanadai Fuvolás Társaság közgyűlésén, természetesen a szólózongoradarabok nélkül. Így a műsor a következőképpen alakul : Dohnányi Ária, Passacaglia, Bartók 3 csíkmegyei népdal, Dohnányi cisz-moll szonáta majd a Bartók-Arma Parasztdalok. -De ez a koncertműsor most hangzik el először? Szilágyi Szabolcs: Ez a koncertanyag volt már Pekingben, tehát évek óta folyamatosan dolgozom rajta. Van hozzá egy bemutató előadás is - projectoron diákat vetítünk kottarészletekkel, fényképekkel, szöveggel - angol nyelvterületen Lecture Recital-nak hívják az ilyesmit - illetve felvettük a zenetudományi intézettel is a kapcsolatot és lesz folytatás. A legfontosabb pedig, hogy októberre van betervezve az anyag lemezfelvétele, és ez után mindenképpen tervezünk még egy “lemezbemutató” koncertet idén. A műsor folyamatosan bővül, felvesszük a Román Népi Tácokat is Bartóktól.
Tehát a Rákoshegyi Bartók házban elhangzó koncert műsora a következő:
Szilágyi Szabolcs (fuvola) és Borbély László (zongora)
Dohnányi: Cascades Op.41 Dohnányi: Aria Op.48 No.1 Dohnányi: Passacaglia Op.48 No.2 Bartók: Három csíkmegyei népdal Bartók: Allegro Barbaro Dohnányi: Szonáta hegedűre és zongorára Op.21 (Ittzés Gergely átirata) Bartók: “Hajsza” a Szabadban ciklusból Bartók - Paul Arma : Suite paysanne hongroise
Fővédnök: Fohsz Tivadar, Budapest Főváros XVII. Kerület Rákosmente Alpolgármestere
Madarász Iván három fuvolaversenyt is írt (eddig…) hazai fuvolásaink számára: Concerto F(L)A - Bálint János számára; Flautiada - Csetényi Gyula részére (apukám); és a Episodi Concertanti-t Gyöngyössy Zoltánnak.
Ez utóbbi még nem szerepel a fenti wikipédia címszóban. Az Episodi-t - ismert okokból - Oross Veronika rögzítette felvételen; a Hungaroton oldalán bele hallgathatunk.
Madarász Ivánnal Illés Eszter készített interjút 2009ben az akkor még létező Fuvolaszó hasábjain, itt olvashatjuk.
Boldog születésnapot kívánunk!
Szigeti István: Hommage a Madarász
Madarász Iván: Concerto FLA
NobilArt koncert Matuz Gergely fuvola, Artemisia kamarazenekar
Vezényel: Gulyás Nagy György
Nagy Ákossal készített rövid beszélgetésemnek kettős aktualitása van. Az egyik, hogy a m2 műsorra tűzi ma a Kortársak az A 38 hajón: Fuvolamaraton - Flute Charm címmel a koncert felvételét. Hogy egész pontos legyek az adás már nem hétfőn lesz, hanem 00:05 perckor kedden - hogy ez este, vagy hajnal mindenki eldöntheti maga. A másik aktualitás a Mennyi fuvola (Ame no nori fue) című fuvoladarab, amelynek egyik verziója a tv műsorban is elhangzik, illetve azóta újabb változat készült belőle - ennek okán szólítottam meg a szerzőt.
Kedves Ákos, kezdjük tehát azzal, hogy adva van egy szóló darab - ami mostanában elég nagy népszerűségnek örvend, mondhatni az egyik legjátszottabb mű. Az Ame no nori fue-ról (Mennyei fuvola) van szó, amelyből szerzője, Nagy Ákos most új verziót készített.
Kérlek, igazíts el minket a verziók között - nyilvánvaló módon a szólóverzió az első. A második változatról is beszámoltunk ezen a blogon, kérlek erre is utalj vissza mielőtt a legújabb változat bemutatásába kezdenél!
Nagy Ákos: Nem tudom, hogy melyik a legjátszottabb fuvolamű ma Magyarországon, de végül is nem is fontos. Egy darab értékét azt hiszem nem a játszottsága dönti el. Egy kompozíció kapcsán egyetlen egy dolog fontos, tudniillik az, hogy régi, vagyis már ismert és ismeretlen, új esetleg még nem ismert, vagy nem felismert elemei, hogyan illeszkednek, illeszkednek-e egyáltalán és az, hogy a szerzői szándék megvalósul-e. Ezenfelül fontos az absztrakció és annak színvonala. Ha ezek mindegyikére őszintén igennel válaszolunk, akkor jó darabról beszélhetünk. A többi a managerek, a brandépítők és a zenetörténészek dolga. Engem sose érdekelt az, amit mesterségbeli tudásnak hívnak; tudom a zeneakadémiákon ez egy elengedhetetlen tényező. Számorma ez teljesen érdektelen. A “fogások” nem zsigeri, hanem tanult válaszok, csak kondíció kérdése az egész s a darab és szerzője ettől még mindig lehet pocsék és teljesen érdektelen.
Ame no nori fue című 2007-es művem, amit egyébként egyáltalán nem tartok sikerültnek, többféle előadásmódban és többféle modorban is megszólaltatható, amire a kottakép és annak írásos szövegezése is utal. (Itt lent hallható Détári Anna előadásában).
Ame no nori fue paraphase – amire gondolsz, mint második verzió – a Veiled wince (Fátyolos rezdülés) című fuvolakvártettem utolsó, záró tétele, amely a nyitó tétel parafrazeált változata. Az eredeti anyagot kommentárokkal dúsítottam, amelyek egymásba kapaszkodó heterofon hangszőttesként úsznak a szóló hangszer alatt. Kusza ritmusaik a nagy tempó miatt körülbelül az észlelési határ értékén mozognak, így néhol összefolynak, néhol kitisztulnak és ‘valódi dallamként’ hatnak; persze mindezek nagyon rövid, egy-két ütemig, ideig tartó kommentárok, leágazások az anyag testéről.
Veiled wince (Fátyolos rezdülés) - felvétel és kottakép, (ez a verzió hangzik el a televíziós műsorban is:):
Korábban már említettem ellenérzésemet a lejegyzett zenék kapcsán. Beszéltük, hogy a “zenei gyapotszedők” státuszát egyszer s mindenkorra szeretném felszámolni, ezért gyakori, hogy darabjaim bizonyos pontjain szöveges instrukciók találhatóak, amelyek egyfajta támpontot, eligazodást adnak csupán; irányítják a muzsikust, de a játékukat nem kötik gúzsba, hanem felszabadítják. Nemcsak szeretem, de vágyom is, hogy műveim új és újabb formában is létezzenek. Az irányított és a szabad improvizáció évek óta nagyon fontos részévé vált kompozíciós technikámnak. 2013 őszétől Keresteš Szabolccsal és Baráth Bálinttal Tri(o)KeBaNa néven alkalmi formációkat alkotunk hangfestőkkel a Hungarian Soundpainting Orchestra zenészeivel és más muzsikusokkal.
A Műcsarnokban hallott verzió [Visszképek és tükörhangok 2015.01.29. Ittzés Gergely előadása itt fent - a fenti videó] éppen ezt a parafrazeált variánst folytatja. Gergő megkeresett, hogy szívesen előadná a darabot. Kérése azonban az volt, hogy valahogy tegyük indokolttá, hogy a kompozíció bekerül egy elektronikus zenei koncert elejére, tehát dolgozzunk vele. A megoldás adott volt: felvettük többféle módon a leírt anyagot, amit én otthon manipuláltam. Ezeket aztán meghatározott helyen elindítja egy technikus az élő játék közben.
Elképzelhető, hogy készítesz még más változatokat is a darabból? Nagy Ákos: Elképzelhető. Illetve, mint utaltam rá többször is, folyamatosan változik a darab, mert akik eddig előadták mindig saját képükre szabták a megkötések szerint s mindig változtattak valamit azon, ahogy előzőleg megszólaltatták. Tehát ők folyamatosan átírják. Matuz Gergely a be/kivonuláskor (a darab elején és végén) például a cső másik végét fújja meg. Angeliki Sousoura értelmezése egészen más, mint Détári Annáé vagy Bán Mátéé és sorolhatnám a többi fuvolást…
Baráth Bálint zeneszerzőt korábban már én is megszólaltattam, az interjút itt találjuk. De ezt az interjút Szabó Kriszta készítette, a folytatáshoz a linket az idézett szöveg végén találjuk.
- Hol helyezed el magad a kortárs zenei életben?
- Nehéz megmondani, manapság nincs egy közös zenei nyelv, ahol bárki is el tudná helyezni magát. Ami azt illeti, én az akusztikus zenében összefoglaló típusnak, az elektronikusban viszont keresőnek mondom magam. Ellentét ez is, amint annyi minden nálam. Előadóként mindenféle zenét szeretek játszani, mert hiszem, hogy az, aki arra jut, hogy komponáljon és ezért ki is áll, rendelkezik egy ötlettel vagy logikával, amivel érdemes foglalkozni. Egy jó példa erre Ravel Le Gibet című darabja.
Kőszeghy Péter - OWOO Kamarakoncert Matúz Istvánnak
Ma Matuz István születésnapját ünnepeljük, a neki írt kamarakoncerttel. A műről a szerzővel, a Németországban élő Kőszeghy Péterrel beszélgettem. A bejegyzés legvégén, a videó alatt elhelyeztem egy linket Fülep Márk Matuz Istvánról írt cikkéhez, címe: MATUZ ISTVÁN: FEJETLENEN – JELENET FEJETLEN FUVOLÁ(S)RA.
Boldog születésnapot kívánunk!
Néhány éve - 2010ben - készítettem egy interjútKőszeghy Péter, zeneszerzővel, ami a Fuvolaszóban jelent meg. Akkor és ott megemlítettük, hogy készül egy fuvolaverseny Matuz István részére. Mivel a darab akkor a tervezés stádiumában volt semmi közelebbit nem lehetett róla tudni, ezért most - úgy éreztem - érdemes visszatérni erre a témára. Főleg, hogy már videó felvétel is van belőle, tehát meg is hallgathatjuk. Ezzel kapcsolatos kérdéseimmel kerestem meg Kőszeghy Péter.
Péter, én persze utána néztem, de elmondanád az Olvasóknak mit jelent a kissé rejtélyes cím?
Kőszeghy Péter: OWOO (vagy OBO) jelentése: Mongólia sztyeppéin elterjedt “kőhalmaz” értendő a név alatt, ami rituális célokra van “felépítve”. Mongólia és Tibet hegyei között több ilyen összegyűjtött kőhalom található. Ezek a helyszínen található nagyobb kövekből lettek összerakva, általában 2-3 méteres magasak, a közepén színes (töbnyire kék) anyagcsíkokkal és fa botokkal díszítetten.
Milyen célt szolgálnak ezek az építmények?
Kőszeghy Péter: Az OWOO-k, mint Úti-istenségek több hegyi átkelő közelében is megtalálhatók. A múltban az elesett harcosok szimbólumai is voltak ezek a kőhalmazok. Csata előtt a környéken lakók jelképesen minden harcosnak egy követ raktak ezekre a kőhalmokra: amelyik harcos elesett az ütközetben, annak a köve a halmon maradt.
Hogyan kapcsolódik mindez a darabhoz?
Kőszeghy Péter: Ha egy utazó egy ilyen kőhalmazhoz ér Mongóliában, egy sámánikus rituálét gyakorol: háromszor körbesétál az OWOO körül, és minden egyes kör után egy újabb követ tesz fel a halomra. Ez a rituálé arra szolgál, hogy az úton, ami még a vándor előtt áll, semmi szerencsétlenség ne érje.
Nos, a Kamarakoncert Fuvolára és Kamaracsoportra ilyen alapon íródott, Matuz Istvánnak. Végül is ez egyfajta “Rituálé”, olyan értelemben, hogy István életében ne történjen szerencsétlenség. Egyfajta amulett a darab. A három “tétel” ,a három zenei sétát jelenti az OWOO körül.
Köszönöm a válaszokat!
Most pedig hallgassuk meg a darabot:
Matuz István - fuvola; EAR Ensemble
Fülep Márk Parlando-ban megjelent cikke itt olvasható.
A The Well Musician Jennifer Roig Francolí-val készült interjújának előzetese.
1- Az Alexander Technique Segítségével megelőzhetőek és enyhíthetőek a sérülések és a túlterhelés.
2- Enyhíti a stresszt és a túlzott feszültséget.
3- Lehetővé tesz egy könnyedebb és természetesebb mozgást.
4- Visszaállítja a természetes légzést, javítja az általános egészségi állapotot, és működést.
5- A hibás testtartást helyesre cseréli le.
6- Elősegíti a következetességet és a sikert, ezáltal megerősíti az önbizalmat és enyhíti a lámpalázat.
7- Növeli a fizikai állóképességet a jobb, összehangoltabb és kiegyensúlyozottabb izomtónus által.
8- Javítja a technikai készséget, és hangminőséget.
9- Inspirálja a kíváncsiságot és az örömteli kreativitást, így csökkentve az értelmetlen ismétlést, és az unalmat.
10- Erősíti a tudatosságot, ami célzottabb és hatékonyabb tanuláshoz vezet.
11- Fejleszti szélesebb spektrumú és szabadabb művészi kifejezést azáltal, hogy megerősíti az érzelmi folyamatok feldolgozásának képességét.
12- Segíti a rejtett potenciálok megvalósulását.
“Kedves Barátaim, Ismerőseim! Örömmel osztom meg mindenkivel aki érdeklődéssel van irántam, hogy pár nappal ezelőtt ért véget a 3rd Nicolet International Competition Kínában, Guangzhou városában, ahol az indulók között első helyezettként végeztem. A zsűri első díjat nem adott ki, így a 2. díjat vehettem át”.
Így adta hírül Duleba Lívia versenygyőzelmét Facebook oldalán. Ezek után kerestem meg, és arra kértem, hogy kicsit bővebben is számoljon be a versenyen szerzett élményeiről, és meséljen tanulmányairól és terveiről. Azt hiszem remek interjút készítettünk:
Kiknél tanultál, és ki volt a tanárod a versenyt megelőzően?
Duleba Lívia: Nyíregyházán kezdtem el a zenei tanulmányaimat a Kodály Zoltán Általános Iskolában, ahol Szabó Dénes Kossuth és nemrégiben Nemzet Művésze díjban részesült karnagy alapozta meg a világhírű Cantemus kórusban a zenei készségeimet, és a pályán való elköteleződésemet.
Feleségénél, Szabó Dénesnénél kezdtem fuvolázni, aki a kezdeti nehézségeim ellenére kitartásra ösztönzött, amiért nagyon hálás vagyok neki mai napig.
Középiskolába Miskolcra jártam 2 évet a Bartók konziba, Siklósi Tamás volt a tanárom, aki az egyéniségemen rengeteget nyitott, és mindvégig roppant lelkesedéssel állt a közös munkához.
Tamás ajánlásának köszönhetően Budapesten, a Bartók konziban folytattam a tanulmányaimat , ahol 1 évig volt szerencsém Dr. Csetényi Gyulánál tanulni. Az ő keze munkája alatt értem el első versenyeredményemet, 1. és Különdíjat vehettem át az Országos Elek Tihamér Fuvolaversenyen. Sokat szélesedett a repertoárom, és Ő készített fel a Zeneakadémai felvételire, amely sikereként az érettségi évében már Kovács Lóránthoz jártam fuvolaórára a Zeneakadémiára.
Nála 2 évet tanulhattam, ahol egy világszínvonalú osztályba kerültem, ekkor ismerkedtem meg többek közt Gábor József Tanár-Úrral. Egészen inspiráló és ösztönző volt számomra ez a közeg, a tanszakikon ámulva hallgattam az osztály felsőbb éves tagjainak játékát. Ekkor kezdtem el nemzetközi versenyekre járni, és nyíltak meg előttem a külföldi távlatok.
A Master diplomámat már Németországban , jelenlegi Professzorom, Bálint János osztályában tettem le. A nála töltött évek alatt rengeteget tanultam a színpadi jelenlétről, a zenei idők fontosságáról, és a precizitásról, egyszóval mindenről ami a fuvolázáshoz és zenéléshez tartozik. Számos nagy nemzetközi versenyre készített már fel, és a próbajáték szituációkra is nagy figyelmet fordít. Jelenleg passzív hallgatója vagyok a Hochschule für Musik, Detmold egyetemének, és többnyire egyedül készülök a versenyekre.
A Nicolet előtt Prof. Adorján Andrásnál voltam meghallgatáson Münchenben, aki idejét nem kímélve, rendkívül lelkesen, a teljes programból felkészülve a tőle megszokott magas szinten adta át tudását, ami igen nagy segítség volt.
Ittzés Gergő kurzusán is részt vettem Győrben, ahol neki köszönhetően lehetőség adódott a program szinte teljes egészét zongorával próbálni Lóránt Zsuzsa zongoraművésszel és Molnár Dénes csellistával a Weber g-moll trióját eljátszani a zárókoncerten. Mindezek mellett Ittzés Gergőtől rengeteg új hasznos tanácsot kaptam a kurzus alatt, és ízelítőt a kimerülhetetlen zenei ötleteiből.
Egy ilyen nagy és távoli versenyen rengeteg az ismeretlen tényező - időeltolódás, ismeretlen helyszínek, ismeretlen kultúra. Hogyan készültél fel lélekben ezekre a fuvolázáson kívüli körülményekre?
Duleba Lívia: Ez a kérdés a verseny előtt legalább annyira foglalkoztatott, mint néhány nehéz rész kigyakorlása a darabokban.
Mivel most jártam először Európán kívül, így amennyi információt csak lehetett, igyekeztem összegyűjteni.
Több ismerősöm járt már Kínában, illetve Csajági Veronika jelenleg is Macao-ban dolgozik, többek közt őt is megkérdeztem pár dologról az utazás előtt.
Nagyon hasznos tanácsokat adott mindenki, amiket tudtam esetenként alkalmazni, de sokszor már az is nagy segítség volt, hogy az elmondottak alapján már nem értek olyan felkészületlenül bizonyos szituációk.
Rengeteg gyógyszert vittem magammal, de az aggodalmak ellenére, semmit nem kellett végül beszednem.
Az időjárási tényezőket is figyelembe vettem, hiszen 32-38 fok között ingadozott a hőmérséklet egész idő alatt, és elképesztő fullasztó, párás, ködös volt a levegő.
Az időeltolódás volt az egyik amitől leginkább tartottam, ezért két nappal a verseny kezdése előtt már megérkeztem, és szerencsémre az első fordulóban is csak a későbbi napokon kerültem sorra. A kimerítő és rettentő hosszú utazás alatt, szinte semmit sem tudtam aludni, ezért azután akkor aludtam és annyit amennyit csak bírtam, így már másnap a reggelinél frissen ültem az asztalhoz. Sok mindenre viszont nem lehet felkészülni, de ezeknek is persze megvannak a maga szépségei.
Mi volt a műsorod? Volt olyan darab, ami különösen szerettél? Milyen volt a versenyre írt kínai darab?
Duleba Lívia: A versenyre való előválogatóként Bach Nr.2-es, d-moll Csellószvit-jének Preulde és Allemande tételeit kellett lemezre venni, illetve a 24-es Paganini Caprice-t. A Bachból Ittzés Gergő nagyszerű átiratát használtam, a Paganini-nál pedig a klasszikus Herman kiadást vettem alapul, pár apró változtatástól eltekintve.
Azt hiszem, eddig ez volt a legnagyobb program, amivel nemzetközi versenyre készültem, csak az ARD-hez hasonlítható nagyságát tekintve.
Az első fordulóban kötelezőként a Paganini 7-es Caprice-t, választhatóként kortárs darabok közül Holliger T(air)e, és a Telemann fantáziák közül a 3. h-moll-t játszottam. Nekem az első forduló különösen stresszes, hiszen fontos az első ,jó benyomás és nehezíti a helyzetet, hogy csak szóló darabok vannak a programban.
A második fordulót éreztem legjobban sikerültnek. Itt Debussy Egy faun délutánjának átirata volt kötelezőként megadva, szonáták közül a Schulhoff-ot választottam és a Doppler: Air valaques-ot virtuóz darabként.
A harmadik fordulóba jutás eredménye, előző este derült ki 7-8 óra körül, és mindössze 1óránk volt két különböző zongoristával összepróbálni a leghosszabb és zeneileg legnehezebb programot. Mivel én ráadásul az eredményhirdetés napján játszottam, így nem sok időm maradt regenerálódni. Minden erőmet összeszedve, másnap a harmadik fordulóban a két választhatóból Mozart: KV 305-ös Á-dúr hegedűszonátáját játszottam - itt nem használtam kiadott átiratot, a felkészülés során tevődött össze különböző ötletekből a versenyen előadott verzió-. Schubert Arpeggione Szonátáját választottam még, Pierre Ferroud Trois pieces darabjából a Nr.2-3-at és végül a kínai darabot. Ilyen fizikai állapotban nehéz volt végig koncentrálni, de ezzel majdnem minden versenyző így volt, szerencsére a versenydrukk átsegíti ezeken az embert.
A döntő előtt volt egy napunk pihenni, és a zenekarral - nekem a Mozart: G-dúr Koncertet- illetve a a zongoristával és csellistával a Weber triót próbálni.
Nagyon szimpatikus volt már a jelentkezésnél, hogy olyan mesterműveket mint az Arpeggione vagy a Mozart szonáta lehetőség lesz eljátszani, de talán a legnagyobb élményt a Weber trió jelentette, hiszen az egy örömteli kamarazenélés volt.
A kínai darab egy érdekes, üde színfolt volt a műsorban. A szerző röviden így ismertette a művet:
“Listening to the Flute in the Frontier” is the work of the Tang dynasty poet Gao Shi. With the lively and beautiful tone and wonderful imagination, the poem paints a beautiful picture of spring scenery beyond the Great Wall. The poem has painted the serene and quiet life of the frontier. Gao Shi uses skillfully the technique of both the realistic and the imaginary, describing the soldier’s ambition as well as the homesickness. Time travels with reality and imagination in between, from which a magnificent and touching picture reveals. The poem is of sentiment due to the homesickness, but not of depression. As an excellent piece among the poems of the frontier, it expresses the kind of lofty spirit in Tang dynasty“.
A darab technikailag semmilyen nehézséget nem rejt, egyszerű zene, helyenként sajátos kínai motívumokkal, hangzással. Sok kínai zenét hallgattam előtte az interneten, igyekeztem a kínai bambusz fuvola hangját a fülemben hallani játék közben, ami a zeneszerzőnek kifejezetten tetszett. Akit érdekel itt megtalálja a darab kottáját PDF formátumban. (3. forduló, Competition piece: Voice of Sentimental Flute ) http://www.nicoletcompetition.com/en/Repertoire.htm
Milyen terveid vannak most, a verseny megnyerése után?
Duleba Lívia: Minden megmérettetés után azt gondolom, több versenyen nem veszek részt , mert a végére fizikálisan és főként mentálisan elképesztően kimerülök, mondhatni “kiégek”. Ennek ellenére, mivel folyton keresem az új bemutatkozási lehetőségeket , szakmai kihívásokat és a legkülönfélébb zenei közegben való aktív részvételt, végül -ahogyan most is- már tervbe van véve körülbelül fél év múlva egy lehetséges nemzetközi verseny.
Még a Nicolét Verseny előtt beadtam a jelentkezésem több németországi zenekarhoz, és nagy örömömre az elmúlt napokban 1 éves szerződést kaptam a Brandenburgisches Staatsorchester zenekaránál Frankfurt am Oder-ben , ahol a zenekar egyik szóló fuvolásaként mutatkozhatok be és szerezhetek nagyobb tapasztalatot zenekari zenészként.
Ezek mellett nagy álmom és vágyam egy lemezfelvétel, amit 2015-ben - a lehetőségektől függően -szeretnék elkészíteni.
És persze minden ami zene!!
Köszönöm a beszélgetést, és még egyszer gratulálok!
Johann Sebastian Bach - É-dúr szonáta, BWV 1035
I. Adagio ma non tanto - II. Allegro Lívia Duleba - fuvola
