‘interjú’ címkével ellátott bejegyzések

előretekintő ~ Nemzetközi Fuvolafesztivál - Pécel, 2018

2018 06 23

2018. szeptember 28-30

Már nem kell sokáig várni és újra elérkezik egyik állandó fesztiválunk, a Péceli Nemzetközi Fuvolafesztivál is. Nem túlzást azt állítani, hogy a program miden korábbinál erősebb és színesebb, amelyben helyett kapott több hangverseny, mesterkurzus és több elméleti előadás is. Csak felsorolásszerűen a nevek: Olga Ivusheikova, Győri Noémi, Barth István, a Flautone Quartet - alább a plakáton tanulmányozhatjuk a pontos műsort:

A fesztivál orosz vendégével, Olga Ivusheikova-val Csalog Benedek készített igen érdekes interjút, amely a Parlando-ban is megjelent, de ha valaki elvétette most itt is megtalálja.

http://www.parlando.hu/2018/2018-5/Olga.htm

Egy idézet kedvcsinálónak:
A peresztrojka előtt csak egy régimódi iskolát követtünk, szerencsétlen módon Oroszországban a német iskola terjedt el, nem a francia. Néhány német fuvolista is működött Oroszországban, pl. Krecsman, aki a szentpétervári konzervatóriumban tanított, és tanítványai is a német iskola szerint játszottak. Krecsman tanítványa volt Szibin, nála tanult Platonov, és az ő tanítványa volt Dolzsikov. A forradalom után nem volt kapcsolatunk a nyugati fuvolás világgal, a tanárok rendkívül konzervatívok voltak, nem volt semmiféle információjuk a fuvolázással kapcsolatban”.
A folytatást tehát a fenti linken találjuk.

Az interjúban sok érdekességet olvashatunk még az orosz fuvolaiskola közelebbi és távolabbi múltjában történtekről, amely sok ponton közös mozzanatokat mutat a nálunk történtekkel.

Ha nem tévedek a művésznő személyében először tart hazánkban orosz fuvolaművész fuvola-mesterkurzust, ez már önmagában is fontos mérföldkő lehet.

茶 禅 一 味

2018 03 07

Ame no nori fue és változatai

Nagy Ákos szólófuvolaművéről, az Ame No Nori Fue-ról váltottam néhány szót a szerzővel, kísérletet téve arra, hogy összefoglaljuk az elmúlt évek alatt keletkezett egyes verziókat - ha lehet, felvételekkel is illusztrálva - illetve ennek kapcsán néhány további gondolatot is megosztottunk.

Az első felvétel - Détári Anna előadásában:

Mi, hangszeres játékosok a klasszikus zene megközelítésekor megtanultuk, hogy alapvetően a kottát kell megszólaltatni, és nem árt az adott korral és kulturális háttérrel némiképp tisztában lenni. De nekem úgy tűnik, hogy az Ame no nori fue esetében inkább a hangulat a döntő és a kulturális hátterével az ami döntő.

N.Á.: A darab egyébként nem előadónként, hanem jószerivel előadásonként változik. Jelenik Krisztián, Siklósi Kristóf, Bán Máté, Bánki Berta, - hogy csak azokat említsem, akikkel nincs felvétel - is rendre mindig máshogy adják elő. Ez nem az „ahányszor megszólal, mindig más és más” felfogás miatt van így, hisz ez nem egy Beethoven szimfónia. Vélhetőleg a darab fejlécére kiírt utasítás sarkalja őket erre. Illetve talán az is, amikor velem dolgoznak, mert arra bátorítom őket, hogy párbeszédet folytassanak műveimmel és más szerzők műveivel is, hisz a muzsika nem egy enyv segítségével kifeszített vászonra festett portré kép. Az, amit és az, ahogy festünk is folyamatosan változik a zenében, hiába azonosak a határvonalak.

Ezt akartam kérdezni, hogy a darab fejlécére írt utasítással eleve egyfajta “egyszemélyes színház” felé akartad irányítani az előadót?

N.Á.: Nem, nem volt ilyen szándékom. Az azonban felmerült bennem többször is, hogy valahogy le kell bontsam a megszokás és a rutin falait. Mivel a legtöbb hangszeres játékos, ahogy említetted is megtanulta, hogy alapvetően a kottát kell megszólaltatnia és nem a zenét, ezért ismét ehhez szerettem volna visszavezetni az előadóimat. Van, valami, ami már a lejegyzés előtt szólt és lesz valami, ami a lejegyzés után fog majd szólni. Döntően ezt hívjuk zenének. Az erre való ügyes, vagy ügyetlen megoldások koránt sem mind rögzítettek. S itt most nem feltétlen csak erről a darabról beszélek.

Matuz Gergő például meghajolt és letérdelt a mű végén a 2017-es Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban tartott májusi Japán Napok alatt. Erre nem én kértem, maga tett így, mindenféle intenció nélkül. A darab hívta ezt a fajta megközelítést létre, azt hiszem. Ebben nyilván nagy szerepet játszik az általad is felvetett szociokulturális háttér.

Matuz Gergővel:

Nem tudom már mi a kronologikus sorrend, hogy melyik verzió után, melyik verzió következik. Bennem ez már teljesen összekeveredett. Nagyon sokszor hangzott el már a mű 11 év alatt. Próbálok arra törekedni, amit Bartók vallott, illetve saját praxisában meg is valósított, hogy egy adott mű sose hangozzék el ugyanúgy, hisz éppen a rutintól és a bevett gyakorlatoktól távolít. Emiatt változik akár a tempó, a dinamika, még hangok és formarészek is átkerülhetnek teljesen más helyekre is. A darab sorsa ugyanúgy bizonytalan és állandóan mozgásban van, mint az életben bármi.

Nem mindegyik művemmel van ez így, de ez a magatartás jellemző rám mégis. Bizalmatlan vagyok a kottával szemben, ahogy ezt többször jeleztem is.

Ittzés Gergővel a Műcsarnokban, elektronikusan (ez részlet…):

Már régebb óta meg akarok kérdezni valamit az Ame no-val kapcsoltban, nevezetesen, hogy a darabban döntő szerepet játszik egy kvártból és nagy szekunkból álló motívumcsíra (összesen egy T5 távolság). Ez egy nagyon kicsiny építő elem, (ennél kisebb már csak akkor lehetne, ha két hang lenne, ami egy hangközt ír le) volt előtted valamiféle példa, tapasztalás a távol-keleti zenéből?

N.Á.: Igen, határozottan volt. Ebben a művemben, a fuvolanégyesemben [Veiled wince], a Soli[e]tude-ben, A gyermek Nārāyaṇ(a) című duó/trió darabomban, de akár a fentebb már említett Chiaroscuro-ban és elektronikus műveimben is, pl. a Recitazioni-ban, vagy másokban is távol-keleti zenék vázát használtam. Igyekeztem annyira megismerni mind a mon-khmer, mind a gamelan, mind a japán és az indiai zenei kultúrákat, hogy valóban mélyebb gyökerükig hatolhassak. A gagaku-t kivéve volt szerencsém élőben is hallani ilyen előadókat, zenekarokat a helyszínen, tehát nem stilizált és eleuropaiasodott formában.

Angor Watban ilyen zenekarok “kísérik” a látogatókat:

Az Ame no nori fue-ban igazából másról se szól a kompozíciós játék, mint arró, hogy az a nagyon kevés hangról és a fisz központi szerepéről. Lessing-el feleselve paradox módon pont ez a tiszta kvintet kitöltő motívumcsíra dekonstruálja a darabot. Egyébként rokon a magyar népzene egyik legfőbb sajátosságával is ez a moívumcsíra, annak ellenére, hogy a mi zenénk ahemiton, vagyis félhang nélküli. A kvárt-szekund modellre gondolok. Igen gyakori a dó-szó-lá finálisz képlet.

Teruhisa Fukuda, aki shakuhatchi sensei, mikor megmutattam neki az Ame no nori fue-t és a Soli[e]tude-öt, csak annyit felelt rá, hogy tetszik neki, hogy ráérek, van mindenre idő és bár hallani az inspirációs forrást mégis nagyon más, mint a tradicionális japán zenék. Azt külön kiemelte, hogy “amikor én szélhangot [a shakuhatchi egyik befúvására érti] játszom kissé hosszabban teszem azt és nem fölfelé, hanem jobbra és balra irányítom a hangot.”

Veiled wince (Fátyolos rezdülés) ea.: Kaczander Orsolya, Matuz István, Matuz Gergely, Fülep Márk - fuvola

Említteted a 10 évet, és arra gondoltam, hogy a darab máig tartó előadói népszerűsége, “életrevalósága”erősen köszönhető annak, hogy az előadás megújítható, illetve előadónként és előadásonként is változik. Milyen szerzői, vagy éppen emberi magatartás munkál Benned, hogy ennyire nyilvánvalóan elengeded a mű és az előadó kezét? Van előtted zenetörténeti példa?

N.Á.: Igen, hogyne. Európában jelenlegi ismereteink szerint döntően nem írták le évszázadokig a versenyművek kadenciáit a szerzők, hisz azt a versenymű előadóira bízták. A jazz és az úgynevezett szabad zene gyakorlata is ezt a fajta előadói megközelítést erősítik. Valamint ott van az Európán kívüli tradicionális zenék és népzenék birodalma, ahol eleve a rögzítés elindítója a zenének és nem kerékkötője.

Ha le is van jegyezve az adott zene, akkor az pusztán a kontúrja, a körvonala, vagy csak szavak, kifejezések segítségével próbálja meg vélhetőleg tudatosan pontatlanul rögzíteni, hisz a hagyomány tovább örökítése és a tan átadása nem a megszilárdításban, hanem az organikus fejlődésben, organikus változásban rejlik.

Bizonyosan e három magatartás befolyásolta az Ame no nori fue-hez hasonló több verzióban is létező műveim lejegyzését. Persze nem elhanyagolható az sem, amit a logisztikai szempontok hívnak életre. Chiaroscuro című ütőhangszeres ciklusom nem véletlenül létezik ütőhangszeres szeksztett, preparált zongorás és elektronikus verzióban is.

Bán Máté előállt egy a FSZEK Zenei Gyűjteményében tartott koncertünk során azzal az ötletével, hogy Ruptura című, Détári Annának altfuvolára írt, művem basszus hangszeren jobban szól(na). Azóta is így interpretálja ő is, és nővére Bán Annamari is.

De hogy mondjak egy másik példát is. Idén március közepén Hollandiába utazom előadásokat tartani és koncertezni. Amszterdamban Kis “Dodó” Dorottya furulyaművész fogja megszólaltatni fuvolára írt darabjaim némelyikét, illetve velem közösen fog, műveimet alapul véve, komprovizálni.

Hasonlóra törekszünk az idén januárban alakult Ensemble Aliquot-al is. Egyrészt előadjuk a műveket, másrészt az adott darabok alá, fölé, mellé improvizálunk. Tehát részint kompozíciós, részint improvizációs, tehát komprovizációs munkát valósítunk meg.

Ame no nori fue paraphase - a darab második verziója:

A darabból máig két notáció létezik. Mi ennek az oka, története?

N.Á.: Ami az Ame no nori fue-t illeti, ott kettőnél többről tudok, de az is lehet, hogy tévedek. Elvégre ennek fenntarthatom a jogát. (nevet). Vagy az is lehet, hogy bizonytalan, esetleg rendetlen, vagy netán újból és újból a már ismertet felülíró vagyok. Bosszantó és fárasztó jellemvonás lehet mindegyik.

Az előadói szabadságot tekintve ennél a konkrét darabodnál szerinted hol húzódik a határ? Mi az amikor már nem az és úgy szól, ahogy “megkomponáltad”?

N.Á.: A választ máshonnét kezdem és bízom benne, hogy mindenki megérti. Lehet még én is (nevet).
Történt nem oly rég, vagy tán már igazán régen, de az is lehet, hogy tegnap… de történetem szempontjából igazából mindez nem is fontos. Két ember elment Zhaozhou Congshen-hez.

Zhaozhou Congshen fogadta őket.

- Honnét jöttél? - kérdezte Zhaozhou Congshen az elsőt.
- Északról. - felelte az.
- Északról? - kérdezett vissza a mester.
- Igen, északról! - válaszolta az.
- Rendben. Menj igyál egy teát! - mondta Congshen.
- Honnét jöttél? - kérdezte Congshen a másodikhoz fordulva amazt.
- Délről. - válaszolta.
- Délről? - kérdezte ugyanazzal a hangsúllyal Congshen, mint az előbb a másikat.
- Igen délről. - felelte az.
- Rendben. Menj igyál egy teát! - mondta Congshen.

A szolgáló - mert a zen mestereknek mindig is volt szolgálójuk - látva és hallva a történteket Congshen elé sietett és a következőt kérdezte tőle:
- Mester! Hogy lehet az, hogy a két ember, két különféle helyről jött és te mind a kettőnek ugyanazt mondtad, hogy menjen és igyon egy teát?
- Szolgáló? - szólította meg Congshen, - Menj igyál egy teát!

Angeliki Sousoura videója - Ame no nori fue:

Nagy Ákos néhány műve Göllesz Zoltán kiadásában: http://hangverseny.hu/akos-nagy/

Bicsák Mátyas a Kossuth Rádióban

2016 12 28

Arcvonások

2016 szeptember végén Bicsák Mátyással készített beszélgetést az Arcvonások című rádióműsor. Mátyás azon kevés fuvolások egyike, aki zenei tanulmányaival párhuzamosan komolyabb szintű egyetemi végzettségeket is szerzett, nem csak itthon, de külföldön is. Fuvolásként tanult a 2007 és 2009 között a Berlini Filharmonikusok Zenekari Akadémiájának tagja volt, Andreas Blau növendéke ként. Jelenleg a Wiesbadeni Állami Operaház első szólófuvolása. Mátyást anno én is tanítottam konzis korában és már akkor sem tudtam neki sok újat mondani, meglehetősen jól ismerem a hangszeres képességeit. Remélem, hogy az esetleges időhiánnyal küzdő, fiatalabb fuvolások számára érdekes lesz ez a beszélgetés. Nem tudom a mai fuvolásgenerációk mennyire ismerik őt, és már csak ezért is feltétlenül ajánlom ezt a tanulságos beszélgetést.

A beszélgetést a műsoroldalon érhetjük el, vagy közvetlenül a hangszóró ikonra kattintva. Bicsák Mátyás saját oldalának linkjét a poszt végén találjuk.
Ezzel búcsúzunk a 2016os évtől. Jó szórakozást!

Ez a műsoroldal:
http://www.mediaklikk.hu/2016/09/27/arcvonasok-bicsak-matyas-fuvolamuvesz/

Web: http://bicsak.de/?lang=hu

Interjú Détári Annával

2016 05 08

Interview with Anna Détári about focal dystonia

Ez a videóinterjú lényegében a Détári Annával készült korábbi beszélgetés folytatása - akkor ígértem visszatérünk még az Anna által érintett témára nagyobb terjedelemben. Érdemes tehát a régebbi anyagot is elolvasni, noha a mostani interjú teljesen önállónak is tekinthető már csak azért is, mert Détári Anna segítségével angol felirat is készült hozzá. Szükség volt erre azért is, mert a téma miatt nemzetközi érdeklődésre is számítani lehet. A fokális disztónia egy olyan betegség ami sok zenészt érinthet itthon és külföldön is - pontos számot nem lehet tudni, mivel nálunk még az orvosok sem ismerik fel azt a betegséget. Eddig Dr. Pásztor Zsuzsa (Zenei Munkaképesség Gondozás - Kovács-módszer) írta a legátfogóbb cikket e témában a Parlando hasábjain, a 2015/5ös számban, azért, mert a munkája során egyre több bajba került zenésszel találkozott - érdemes ezt a cikket is tanulmányozni. Ilyen értelemben tehát az itt következő interjú hiánypótló - nem tudok róla, hogy készült volna hasonló beszélgetés gyógyult disztóniással Magyarországon:

Interjú Détári Annával

2015 03 28

Régi kedves ismerősömmel, pályatársammal, Détári Annával készítettem egy beszélgetést. Ismeretségünk még Anna zeneiskolás éveire nyúlik vissza, ekkor találkoztam vele Schweitzer Ivánné, (Juli néni) Gyakorlati tanítás vezetőnk óráin, persze, mint zeneiskolással. Útjaink jó ideig párhuzamosan futottak, de - ahogy az gyakran lenni szokott ezen a pályán - egy idő után szem elöl tévesztettük egymást. Az utóbbi időben Anna egyre többet hallatott magáról, ekkor kerestem meg és készítettünk egy rövidebb, bevezető jellegű beszélgetést egyik koncertje, egész pontosan saját versekkel ötvözött szólófuvolaestje kapcsán. Most úgy döntöttünk, hogy egy nagyobb beszélgetés keretében megpróbáljuk összefoglalni eddigi pályáját, és előrevetítjük lehetséges terveit. Annyit azért előre kell bocsájtanom, hogy tartalmilag nem szokványos anyagot sikerült készítenünk. Egészen biztos, hogy az interjú nem csak a 2015ös év, de talán a blog legérdekesebb cikke.

Mik voltak a zenével kapcsoltos első benyomásaid?
Détári Anna: A zenéhez nagyon hamar közel kerültem. Az családi legendák szerint egy otthon talált furulyán, és egy másfél oktávos játék zongorán a TV reklámok zenéit, és minden egyéb általam hallott dallamot kikeresgéltem. A zongorácskára még emlékszem is, addig nem nyugodtam, amíg pontosan meg nem találtam azokat a hangokat, amiket hallani akartam, órákig pötyögtem a körömnyi kis billentyűkön. Az általános iskolában a zenei osztályba írattak, és a családom aztán örökölt egy pianinót, innen pedig egyenes út vezetett a zeneiskolába, ahol Rozsnyai Erika néni növendéke lettem. A zongorázást nagyon élveztem, rengeteget játszottam, keveset gyakoroltam, közben pedig az Egyetemi templom kórusában énekeltem, amit Dauner János atya vezényelt. Ez az ének- és zenekar rendkívül színvonalas, nagy létszámú együttes volt, komoly műveket tanultunk be és adtunk elő egész estés koncerteken, és ez hamar természetessé vált. Mivel kicsi voltam, és szopránt énekeltem, általában a fuvolák mögött álltam a fellépéseken, és emlékszem, hogyan figyeltem őket, és mennyire elbűvölt a hangszer hangja. Tizenegy-tizenkét éves lehettem, mikor kitaláltam, hogy szeretnék megtanulni egy másik hangszert a zongora mellett. Csellózni vagy fuvolázni szerettem volna, de a zeneiskolában nem volt hely egyik tanszakon sem. Végül félévtől megüresedett egy hely Sweitzer Ivánné, Juli néninél, és így eldőlt, hogy fuvolázni fogok. Azt hiszem Juli néni nélkül soha sem lett volna belőlem fuvolás. Az ő hihetetlen stílusa és szakmai tudása nagyon nagy hatással volt rám, folyamatosan a termében lógtam, amikor csak tehettem, hallgattam a többieket, és amikor egy óra elmaradt, már álltam is felhang-képezni.

Hogyan terelődtél a fuvolás pálya felé?
Détári Anna: Nem emlékszem pontosan, hogyan született a döntés, hogy fuvolás leszek. Annyira egyértelműen követték egymást az események, hogy bennem fel sem merült, hogy mással is foglalkozhatnék. A felvételim évében volt Országos Fuvolaverseny, a budapesti fordulón Doppler Nocture-jét játszottam, és a szünetben Gyöngyössy Zoltán odament a tanáromhoz. Fel van véve a Bartókba – mondta – csak jöjjön el a felvételire. És nem mentem el. Juli néni jobb helynek tartotta Kecskemétet, és a Dratsay házaspárt, így ezt az epizódot el sem mondta nekem, Gyöngyössy tanár úrtól tudtam meg évekkel később, mikor a főiskolán a növendéke lettem. Nem tudom, hogyan alakult volna a szakmai karrierem, ha akkor a Bartókba megyek, de gyakran elgondolkozom rajta, mi alakult volna másként. Így viszont a Kodályban kezdtem tanulni Berényi Bea növendékeként. Ezek az évek először ízleltették meg velem a professzionális zenész-lét stresszét, a teljesítés kényszerét, nagyon más világba kerültem, mint a zeneiskola szeretett teli légköre. Az érettségimen Sáry József elnökölt, ekkor találkoztunk először, és ez a szakmai kapcsolat indította el a kortárs zene iráni érdeklődésemet. Olyannyira, hogy a főiskolai szakdolgozatomat az ő fuvolaműveinek elemzéséből írtam, és a diplomahangversenyen műsorra tűztem Soledad című művét. De életem legmeghatározóbb mesterével a főiskola második éve utáni nyáron, Debrecenben találkoztam egy kurzuson. Gyöngyössy Zoltán a kurzus tíz napja alatt lebontotta és újra felépítette azt, amit addig a fuvolázásról, technikáról, hangképzésről gondoltam. Amikor bementem az első napon, rengeteg anyaggal, az első öt hang után leállított és nekiállt velem hangképezni, és abba sem hagytuk ezt a nyolcadik napig. Emlékszem, kért valamit, és én a szemem sarkából figyeltem az arcát, hogy reagál, jó-e az, amit csinálok. Leállított, és megkérdezte: neked tetszik ez a hang? Nem feleltem azonnal, mire folytatta: ne az érdekeljen, hogy nekem tetszik-e. Ez a te hangod, neked kell jónak találnod. Ha tényleg arra mész, hogy gondolkodás nélkül teljesítsd, amire kérlek, akkor holnap hozok egy doboz kockacukrot, és kapsz egyet, ha ügyes voltál! Végül hozzátette: nem az oviban vagyunk. Attól kezdve minden órán, mikor nem maximálisan magamra figyeltem, ő pöckölt egyet az ujjával, minta egy cukrot passzolna oda nekem. Egy életre szóló lecke volt. Mintha tíz nap alatt egyszerre kaptam volna meg több év fejlődését. Gyöngy egy újfajta gondolkodási struktúrát tanított, filozófiát, és életszemléletet a fuvolázáson keresztül. Ahogy ő mondta mindig: a fuvolázás az én filozófiám. Soha nem éltem meg korábban, és később sem olyan ugrásszerű pozitív fejlődést, mint amit a vele való találkozás jelentett. A főiskola utolsó évét már az ő növendékeként végezhettem, és további két évet a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, azt hiszem, hogy ez az a három év, ami teljes egészében megalapozta a szakmai tudásom és hozzáállásom. Van egy kis füzetem, ahová lejegyezgettem az instrukcióit, tanításait, gondolatait és természetesen az aranyköpéseit is. Mai napig újra és újra kinyitom, a mai napig segít. Arra gondolok: mit mondana erre Gyöngy? Aztán gyakran látom maga előtt az ujjait, ahogy a képzeletbeli cukrot pöcköli felém.

Milyen szakmai és emberi benyomásokból építkeztél még fuvolásként?
Détári Anna: Meghatározó fordulópont volt az Auréle Nicolet-tel való talákozás. Berio Sequenza- t játszottam neki a pesti kurzusán, ami az egyik kedvenc darabja, így szerencsémre bőségesen szánt rá időt. Az elképzelés és a gesztusok fontosságát tanította. A darabot először el kellett „énekelnem”, kiabálnom a dinamikai reihe-ét tökéletesen betartva. Aki ismeri a darabot, azt tudhatja, hogy ez szinte teljesen lehetetlen. Mindenesetre a rám szánt egy órából 45 percet kiabáltam, negyed órát fuvoláztam, és teljesen elégedetten távoztam.

Mihez kezdtél diploma után? Általában a fuvolások előtt 3 út áll: zenekar, tanítás, vagy koncertezés - vagy ezek kombinációja. Azt hiszem a koncertezés a legnehezebb kenyér Magyarországon, fiataloknak még mindig kevés a lehetőség. Arra gondolok, hogy ez egy elég nehéz pillanat amikor egy hangszeres hirtelen kikerül az iskolákból - így van ez ma is, és így volt régebben is… A Te esetedben ez hogyan történt?
Détári Anna: A pécsi diplomám után megpróbáltam a felvételit a DLA-ra, akkor 18 embert vettek fel, és én lettem a tizenkilencedik. Őszintén szólva teljes pánik lett úrrá rajtam, mikor a nyár a végéhez közeledett, nem igazán tudtam mit kezdeni magammal. Szeptemberben felhívtak, hogy vállalok-e egy zeneiskolai félállást, és mivel nem volt jobb ötletem, elfogadtam. Hat évet tanítottam Diósdon a művészeti iskolában, és ez a hat év pont elég volt arra, hogy rájöjjek: ez az életmód nem igazán nekem való. Pár évvel később elkezdtem tanítani Nagykovácsiban is, az American International School of Budapest iskolában, ott a mai napig is tanítok angolul fuvolát.

A kortárs zenéhez tehát meg volt a kapcsolatod. De - gondolom - kortárs szerzőkkel is kapcsolatba kerültél…
Détári Anna: Nem találtam a helyemet, nem volt igazán meghatározó csapásvonal. Dolgoztam kisegítőként az Operett Színház zenekarában négy évig, hakniztam itt-ott, és évről évre megpróbáltam adoktori felvételit, újra és újra sikertelenül. 2009-ben találkoztam Nagy Ákos zeneszerzővel, akivel egy nagyon gyümölcsöző kapcsolat indult. Ákos nagy vehemenciával szervezte a koncerteket, így rendszeres fellépési lehetőséghez jutottam, eljátszottam az összes fuvolaművét.

Nagy Ákos - Soli(e)tude, Fuvolamaraton az A38 hajón, 2014

Amikor ezt az interjút előkészítettük elhatároztuk, hogy mindenképpen beszélünk egy olyan kérdésről, amely Téged személyesen is érint.
Détári Anna: 2010 nyarán a Művészetek Völgyében volt két koncertem, az egyik szólóest, a másikon Matuz Gergővel játszottunk közösen. A koncert után kezdtek furcsa érzeteim támadni, nem indultak jól a hangok, diszkomfortos volt a hangképzés, de akkor ezt betudtam a hangképzés hiányának és a fáradtságnak. Két héttel később már egyetlen hangot sem tudtam megfújni a hangszeren. Ha megpróbáltam, a szám teljesen másként reagált, összerándult a felső ajkam, és nem voltam képes megtartani a befúvónyílást. Eleinte csak annyit érzékeltem: nem működök, nem tudok fuvolázni. Az, amibe belefektettem az elmúlt 15 évemet, megszűnt létezni.

Sikerült végül meghatározonod, hogy voltaképpen miről van szó?
Détári Anna: Fokális disztóniás lettem, bár ezt akkor még nem tudtam, csak évekkel később kristályosodott ki ez a diagnózis. A fokális disztónia, vagy másik nevén feladat-specifikus disztónia csak és kizárólag egy adott tevékenység végzését gátolja meg. Én fütyültem, grimaszoltam, kifogástalanul artikuláltam, az egyetlen dolog, amire képtelen voltam, az a fuvolázás volt. Később megismertem olyan gitárost, aki a beteg kezével remekül zongorázott, de amit közel került a gitárhoz, görcsbe rándultak az ujjai. A betegség lényegében felbontja, illetve összekuszálja az adott agyi terület és az izomzat közötti idegkapcsolatot, az izom (esetemben az ajkak körül) ellentmondásos parancsokat kap az idegrendszertől, ezért nem tud funkciójának megfelelően működni. Ezeket a információkat ismét jóval később, külföldi honlapokon találtam meg. Legalább négy neurológusnál jártam, aki nem ismerte fel a betegséget és teljesen tehetetlen volt. Akadt olyan is, aki művészhisztiként kezelte, és lórúgásnyi nyugtatót írt fel. Volt, aki a szemembe mondta, hogy semmi bajom. De ha adott esetben találtam volna egy olyan orvost, aki felismeri a betegséget, akkor sem kaphattam volna segítséget, hiszen az orvostudomány mai álláspontja a fokális disztóniáról az, hogy gyógyíthatatlan.

Hogyan sikerült még is fogást találni a problémán?
Détári Anna:
Én négy évvel később 22 koncertet adtam három hónap alatt. De ez egy hosszú és küzdelmes út vége. Az első másfél év mély depresszióban telt. Sorra lemondtam a koncertjeimet, eljártam tanítani, hangszer nélkül, és órákat álltam a tükör előtt a fuvolafejjel, hogy megpróbáljak egy hangot kicsikarni belőle, teljesen sikertelenül. Azután szépen lassan, ahogy a depresszív állapot lassan elmúlt, elkezdtem megoldásokat keresni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a négy év alatt egyetlen egy nap sem volt, amikor arra gondoltam volna, hogy feladom ezt a harcot.

Feltételezem rengeteg tapasztalatot szereztél, és jövőbeli terveid ehhez kapcsolódnak.
Détári Anna:
A kimerítő ősz után egy kis átmeneti gyengeséget tapasztaltam, ezért ismét elvonultam a színpadtól, és azt az időt, amit most kénytelen vagyok újra a problémára szánni, azzal is kitöltöm, hogy elkezdtem egy könyvet írni a tapasztalataimról, és a fokális disztónia gyógyításáról. A probléma sokkal több zenészt érint, mint gondolnánk. Németországi felmérések szerint minden századik professzionális zenész tapasztal fokális disztóniát az élete során. Spontán gyógyulás nincs, nem lehetséges, az idegpályák nem állnak maguktól a helyükre. Gyógyszer nincs, és kúra nincs. Néhány elszigetelt eset van, akik önmagukat diagnosztizálják, és gyógyítják (például Róth Ede gitárművész, és tanítványa, Mester Sándor), de ma Magyarországon, fokális disztóniásként külső segítséget kapni nem lehet.

Mester Sándor egy dokumentum filmet is készített a témáról, de ezzel együtt ez a probléma még mindig teljesen feltáratlan terület nálunk is.

Détári Anna: Ezért döntötem úgy, hogy egy könyv formájában összefoglalom a tapasztalataimat, megosztok minden információt, amihez hozzájutottam, és leírom az önmagamon sikeresen alkalmazott terápiát. Itt meg kell említenem Pálhegyi Máté fuvolaművészt, aki nélkül a fuvolás, aki vagyok, nem születhetett volna újjá. Az első pillanattól mellettem állt, és ketten próbáltunk meg összerakni egy olyan gyakorlatsort, ami javíthat a disztóniás tüneteimen. A helyzet olyan súlyos volt, hogy az első két évben még egy gyertyát sem tudtam elfújni, mert túlságosan hasonlított a szájtartás a fuvola Ansatzhoz. A közös munkánk tiszta vakrepülés volt, egyikünk sem ismerte a betegséget vagy fizikai tünetek okát, de kitartóan dolgoztunk. A fizikai szinten túl komoly lelki és pszichés munkára is szükség volt, ezeknek a leírását mind tartalmazni fogja a könyvem. Elöljáróban csak annyit, hogy a betegség részben a mai profi zeneoktatás stresszes versenyszellemének következménye, ezért nagyon fontos lenne odafigyelni a következő generációra. Senkinek sem kívánom ezt a rettenetes veszteségélményt, holott én hosszú távon profitáltam belőle. Az ember kénytelen kiépíteni egy másfajta, egészségesebb hozzáállást a hangszerjátékához, és az egész életéhez, különben benne ragad a disztóniás állapotban. Meggyőződésem, hogy minden típusú fokális disztónia gyógyítható, amire szükség van az a nyitottság, a mesebeli királyfik halált megvető bátorsága és sok-sok derű.
Szeretnék a jövőben disztóniásokkal foglalkozni, megosztani a tapasztalataimat és segítséget nyújtani, nem csak a könyvön keresztül, de személyes terápiával is.

Hogyan tervezed a könyv megjelentetését?

Détári Anna: Magyarországon még keresek kiadót, és hálás vagyok minden jótanácsért és tippért, ha valakinek van ötlete, kérem,hogy keressen meg személyesen, az e-mail címem: detaria[kukac]gmail.com. Az viszont már biztos, hogy az elkészülte után a könyvet lefordítom angolra, és az Amazon weboldalakon keresztül megrendelhető lesz. És ha valakinek a diszóniával kapcsolatos tapasztalatai vannak, keressen meg privátban a Facebook oldalamon!
Köszönöm a beszélgetést!

Détári Anna verses szólóestje a BMC könyvtárában - 2014.11.19:

Détári Anna: Fecskevonuláskor
Nagy Ákos: Ame no nori fue
André Jolivet: Cinque Incatations (III.)
Détári Anna: Notturno
Détári Anna: Requiem
André Jolivet: Cinque Incatations (IV.)
Détári Anna: Ketrec
André Jolivet: Cinque Incatations (V.)
Détári Anna: Kert
Johann Sebastian Bach: d-moll Prelude
Détári Anna: Idill
Détári Anna: Átadás
Baráth Bálint: Itako no arioso
Détári Anna: Kavalkád
Nagy Ákos: Legyek násza
Détári Anna: Hajnali vers szeretőmnek
Johann Sebastian Bach: G-dúr Sarabande
Détári Anna: Összeborulás-vízió
Détári Anna: Utóérzet
Achille-Claude Debussy: Syrinx
Détári Anna: Szilárd halmazállapot
Heinz Holliger: Sonate (in)solit(air)e (XII. Passacanaille)
Nagy Ákos: Soli(e)tude
Détári Anna: Eső után

hangverseny - “Párhuzamos életek”

2015 03 24

Szilágyi Szabolcs és Borbély László hangversenye

a Rákoshegyi Bartók házban. 2015.03.27. - 16 óra

Bartók Béla halálának 70. és
Dohnányi Ernő halálának 55. évfordulója alkalmából.

-Mondanál néhány szót a  közelgő tematikus koncertedről?
Szilágyi Szabolcs: A Rákoshegyi Bartók Zeneházban koncertezünk Borbély László zongoraművésszel “Párhuzamos életek” címmel - a Bartók és Dohnányi évfordulóval kapcsoltban. Lesz koszorúzás, beszédet mond az alpolgármester, szóval elég reprezentatív esemény lesz. Itt küldöm a linket.
-Ahogy arról már beszámoltam a Dohnányi szólóművel vendégszerepeltél az Összamerikai Fuvolástalálkozón, New Orleans-ban, de most ezzel a nagyobb anyaggal is útra kelsz…
Szilágyi Szabolcs: És újra Észak-Amerikába, de ezúttal Kanadába, Torontóba utazom. Június 19-én lesz koncertem a “Párhuzamos Életek” anyaggal a Kanadai Fuvolás Társaság közgyűlésén, természetesen a szólózongoradarabok nélkül. Így a műsor a következőképpen alakul : Dohnányi Ária, Passacaglia, Bartók 3 csíkmegyei népdal, Dohnányi cisz-moll szonáta majd a Bartók-Arma Parasztdalok.
-De ez a koncertműsor most hangzik el először?
Szilágyi Szabolcs: Ez a koncertanyag volt már Pekingben, tehát évek óta folyamatosan dolgozom rajta. Van hozzá egy bemutató előadás is - projectoron diákat vetítünk kottarészletekkel, fényképekkel, szöveggel - angol nyelvterületen Lecture Recital-nak hívják az ilyesmit - illetve felvettük a zenetudományi intézettel is a kapcsolatot és lesz folytatás. A legfontosabb pedig, hogy októberre van betervezve az anyag lemezfelvétele, és ez után mindenképpen tervezünk még egy “lemezbemutató” koncertet idén. A műsor folyamatosan bővül, felvesszük a Román Népi Tácokat is Bartóktól.

Tehát a Rákoshegyi Bartók házban elhangzó koncert műsora a következő:

Szilágyi Szabolcs (fuvola) és Borbély László (zongora)

Dohnányi: Cascades Op.41
Dohnányi: Aria Op.48 No.1
Dohnányi: Passacaglia Op.48 No.2
Bartók: Három csíkmegyei népdal
Bartók: Allegro Barbaro
Dohnányi: Szonáta hegedűre és zongorára Op.21 (Ittzés Gergely átirata)
Bartók: “Hajsza” a Szabadban ciklusból
Bartók - Paul Arma : Suite paysanne hongroise

Fővédnök: Fohsz Tivadar, Budapest Főváros XVII. Kerület Rákosmente Alpolgármestere

Belépőjegy: 1500 Ft

Link: Szilágyi Szabolcs

születésnap - Madarász Iván

2015 02 10

Madarász Iván három fuvolaversenyt is írt (eddig…) hazai fuvolásaink számára:
Concerto F(L)A - Bálint János számára;
Flautiada - Csetényi Gyula részére (apukám); és a
Episodi Concertanti-t Gyöngyössy Zoltánnak.

Ez utóbbi még nem szerepel a fenti wikipédia címszóban. Az Episodi-t - ismert okokból - Oross Veronika rögzítette felvételen; a Hungaroton oldalán bele hallgathatunk.

Madarász Ivánnal Illés Eszter készített interjút 2009ben az akkor még létező Fuvolaszó hasábjain, itt olvashatjuk.

Boldog születésnapot kívánunk!

Szigeti István: Hommage a Madarász



Madarász Iván: Concerto FLA



NobilArt koncert
Matuz Gergely fuvola, Artemisia kamarazenekar
Vezényel: Gulyás Nagy György

A mennyei fuvola átváltozásai

2015 02 09

Nagy Ákossal készített rövid beszélgetésemnek kettős aktualitása van. Az egyik, hogy a m2 műsorra tűzi ma a Kortársak az A 38 hajón: Fuvolamaraton - Flute Charm címmel a koncert felvételét. Hogy egész pontos legyek az adás már nem hétfőn lesz, hanem 00:05 perckor kedden - hogy ez este, vagy hajnal mindenki eldöntheti maga. A másik aktualitás a Mennyi fuvola (Ame no nori fue) című fuvoladarab, amelynek egyik verziója a tv műsorban is elhangzik, illetve azóta újabb változat készült belőle - ennek okán szólítottam meg a szerzőt.

Kedves Ákos, kezdjük tehát azzal, hogy adva van egy szóló darab - ami mostanában elég nagy népszerűségnek örvend, mondhatni az egyik legjátszottabb mű. Az Ame no nori fue-ról (Mennyei fuvola) van szó, amelyből szerzője, Nagy Ákos most új verziót készített.
Kérlek, igazíts el minket a verziók között - nyilvánvaló módon a szólóverzió az első. A második változatról is beszámoltunk ezen a blogon, kérlek erre is utalj vissza mielőtt a legújabb változat bemutatásába kezdenél!

Nagy Ákos: Nem tudom, hogy melyik a legjátszottabb fuvolamű ma Magyarországon, de végül is nem is fontos. Egy darab értékét azt hiszem nem a játszottsága dönti el. Egy kompozíció kapcsán egyetlen egy dolog fontos, tudniillik az, hogy régi, vagyis már ismert és ismeretlen, új esetleg még nem ismert, vagy nem felismert elemei, hogyan illeszkednek, illeszkednek-e egyáltalán és az, hogy a szerzői szándék megvalósul-e. Ezenfelül fontos az absztrakció és annak színvonala. Ha ezek mindegyikére őszintén igennel válaszolunk, akkor jó darabról beszélhetünk. A többi a managerek, a brandépítők és a zenetörténészek dolga. Engem sose érdekelt az, amit mesterségbeli tudásnak hívnak; tudom a zeneakadémiákon ez egy elengedhetetlen tényező. Számorma ez teljesen érdektelen. A “fogások” nem zsigeri, hanem tanult válaszok, csak kondíció kérdése az egész s a darab és szerzője ettől még mindig lehet pocsék és teljesen érdektelen.

Ame no nori fue című 2007-es művem, amit egyébként egyáltalán nem tartok sikerültnek, többféle előadásmódban és többféle modorban is megszólaltatható, amire a kottakép és annak írásos szövegezése is utal. (Itt lent hallható Détári Anna előadásában).

Ame no nori fue paraphase – amire gondolsz, mint második verzió – a Veiled wince (Fátyolos rezdülés) című fuvolakvártettem utolsó, záró tétele, amely a nyitó tétel parafrazeált változata. Az eredeti anyagot kommentárokkal dúsítottam, amelyek egymásba kapaszkodó heterofon hangszőttesként úsznak a szóló hangszer alatt. Kusza ritmusaik a nagy tempó miatt körülbelül az észlelési határ értékén mozognak, így néhol összefolynak, néhol kitisztulnak és ‘valódi dallamként’ hatnak; persze mindezek nagyon rövid, egy-két ütemig, ideig tartó kommentárok, leágazások az anyag testéről.

Veiled wince (Fátyolos rezdülés) - felvétel és kottakép, (ez a verzió hangzik el a televíziós műsorban is:):

Korábban már említettem ellenérzésemet a lejegyzett zenék kapcsán. Beszéltük, hogy a “zenei gyapotszedők” státuszát egyszer s mindenkorra szeretném felszámolni, ezért gyakori, hogy darabjaim bizonyos pontjain szöveges instrukciók találhatóak, amelyek egyfajta támpontot, eligazodást adnak csupán; irányítják a muzsikust, de a játékukat nem kötik gúzsba, hanem felszabadítják. Nemcsak szeretem, de vágyom is, hogy műveim új és újabb formában is létezzenek. Az irányított és a szabad improvizáció évek óta nagyon fontos részévé vált kompozíciós technikámnak. 2013 őszétől Keresteš Szabolccsal és Baráth Bálinttal Tri(o)KeBaNa néven alkalmi formációkat alkotunk hangfestőkkel a Hungarian Soundpainting Orchestra zenészeivel és más muzsikusokkal.

A Műcsarnokban hallott verzió [Visszképek és tükörhangok 2015.01.29. Ittzés Gergely előadása itt fent - a fenti videó] éppen ezt a parafrazeált variánst folytatja. Gergő megkeresett, hogy szívesen előadná a darabot. Kérése azonban az volt, hogy valahogy tegyük indokolttá, hogy a kompozíció bekerül egy elektronikus zenei koncert elejére, tehát dolgozzunk vele. A megoldás adott volt: felvettük többféle módon a leírt anyagot, amit én otthon manipuláltam. Ezeket aztán meghatározott helyen elindítja egy technikus az élő játék közben.

Elképzelhető, hogy készítesz még más változatokat is a darabból?
Nagy Ákos: Elképzelhető. Illetve, mint utaltam rá többször is, folyamatosan változik a darab, mert akik eddig előadták mindig saját képükre szabták a megkötések szerint s mindig változtattak valamit azon, ahogy előzőleg megszólaltatták. Tehát ők folyamatosan átírják. Matuz Gergely a be/kivonuláskor (a darab elején és végén) például a cső másik végét fújja meg. Angeliki Sousoura értelmezése egészen más, mint Détári Annáé vagy Bán Mátéé és sorolhatnám a többi fuvolást…

Köszönöm a beszélgetést!

reblog - Baráth Bálint interjú

2015 02 05

Baráth Bálint zeneszerzőt korábban már én is megszólaltattam, az interjút itt találjuk. De ezt az interjút Szabó Kriszta készítette, a folytatáshoz a linket az idézett szöveg végén találjuk.

- Hol helyezed el magad a kortárs zenei életben?

- Nehéz megmondani, manapság nincs egy közös zenei nyelv, ahol bárki is el tudná helyezni magát. Ami azt illeti, én az akusztikus zenében összefoglaló típusnak, az elektronikusban viszont keresőnek mondom magam. Ellentét ez is, amint annyi minden nálam. Előadóként mindenféle zenét szeretek játszani, mert hiszem, hogy az, aki arra jut, hogy komponáljon és ezért ki is áll, rendelkezik egy ötlettel vagy logikával, amivel érdemes foglalkozni. Egy jó példa erre Ravel Le Gibet című darabja.

A zenével tűzdelt folytatást itt olvashatjuk…

Zenei illusztrációként A vak sámánasszony álmát választottam, Détári Anna előadásában - 2009. Természetesen szólófuvola darab…

születésnap - Matuz István

2015 01 21


Kőszeghy Péter - OWOO
Kamarakoncert Matúz Istvánnak


Ma Matuz István születésnapját ünnepeljük, a neki írt kamarakoncerttel. A műről a szerzővel, a Németországban élő Kőszeghy Péterrel beszélgettem. A bejegyzés legvégén, a videó alatt elhelyeztem egy linket Fülep Márk Matuz Istvánról írt cikkéhez, címe: MATUZ ISTVÁN: FEJETLENEN – JELENET FEJETLEN FUVOLÁ(S)RA.

Boldog születésnapot kívánunk!

Néhány éve - 2010ben - készítettem egy interjút Kőszeghy Péter, zeneszerzővel, ami a Fuvolaszóban jelent meg. Akkor és ott megemlítettük, hogy készül egy fuvolaverseny Matuz István részére. Mivel a darab akkor a tervezés stádiumában volt semmi közelebbit nem lehetett róla tudni, ezért most - úgy éreztem - érdemes visszatérni erre a témára. Főleg, hogy már videó felvétel is van belőle, tehát meg is hallgathatjuk. Ezzel kapcsolatos kérdéseimmel kerestem meg Kőszeghy Péter.

Péter, én persze utána néztem, de elmondanád az Olvasóknak mit jelent a kissé rejtélyes cím?
Kőszeghy Péter: OWOO (vagy OBO) jelentése: Mongólia sztyeppéin elterjedt “kőhalmaz” értendő a név alatt, ami rituális célokra van “felépítve”. Mongólia és Tibet hegyei között több ilyen összegyűjtött kőhalom található. Ezek a helyszínen található nagyobb kövekből lettek összerakva, általában 2-3 méteres magasak, a közepén színes (töbnyire kék) anyagcsíkokkal és fa botokkal díszítetten.

null


Milyen célt szolgálnak ezek az építmények?

Kőszeghy Péter: Az OWOO-k, mint Úti-istenségek több hegyi átkelő közelében is megtalálhatók. A múltban az elesett harcosok szimbólumai is voltak ezek a kőhalmazok. Csata előtt a környéken lakók jelképesen minden harcosnak egy követ raktak ezekre a kőhalmokra: amelyik harcos elesett az ütközetben, annak a köve a halmon maradt.

null

Hogyan kapcsolódik mindez a darabhoz?

Kőszeghy Péter: Ha egy utazó egy ilyen kőhalmazhoz ér Mongóliában, egy sámánikus rituálét gyakorol: háromszor körbesétál az OWOO körül, és minden egyes kör után egy újabb követ tesz fel a halomra. Ez a rituálé arra szolgál, hogy az úton, ami még a vándor előtt áll, semmi szerencsétlenség ne érje.
Nos, a Kamarakoncert Fuvolára és Kamaracsoportra ilyen alapon íródott, Matuz Istvánnak. Végül is ez egyfajta “Rituálé”, olyan értelemben, hogy István életében ne történjen szerencsétlenség. Egyfajta amulett a darab. A három “tétel” ,a három zenei sétát jelenti az OWOO körül.

Köszönöm a válaszokat!

Most pedig hallgassuk meg a darabot:


Matuz István - fuvola; EAR Ensemble

Fülep Márk Parlando-ban megjelent cikke itt olvasható.

Web: www.koeszeghy.net