‘cikk’ kategória archívum

Fuvolaiskolák a 18. századtól a 21. századig

2017 12 09

…német nyelven

Ezzel az anyaggal már megint a német nyelv szerelmeseinek kedvezek. Carolin Nastoll kétrészes írásműve hasznos és nem túl terjedelmes összefoglaló a fuvolaiskolák négy utolsó évszázadáról - szerintem nagyon hasznos áttekintés, főleg, hogy ebben a témában már több hasonló forrással is foglalkoztam. Ezt az anyagot a német Flöte Aktuell újság adta közre 2009ben.

Itt az 1. rész a 18. és 19. századról szól:

És a 2.rész - a 20. és 21.század:

Emlékkoncert Bartók tiszteletére

2017 09 30

Fábián Tímea ~ Parlando 2017/4

Tavasszal nagyszabású hangverseny keretében emlékeztek meg Bartók Béláról a Péceli Parnasszus Alapítvány által szervezett eseten fellépő művészek - Bokor Jutta, Bokor Ildikó, Fábián Tímea, Fernandes Andrea, Foskolos Péter, Király Csaba és Szvorák Katalin. A műsor során a közönséget Zelinka Tamás kalauzolta ismertetőivel. A hangverseny hanganyaga és a hozzá tartozó cikk Fábián Tímea tollából viszont csak mostanában látott napvilágot. Ízelítőként mi mást is mellékelhetnék, mint a Bartók-Arma Szvit felvételét - a cikk végén találjuk.

Részlet a cikkből:

Az alapítvány és az esten fellépő művészek egy különleges műsor összeállítással adóztak 2017. május 21-én a XX. század kiemelkedő komponistájának, Bartók Bélának az emléke előtt. A koncerten elhangzó népdalok, eredeti zeneművek illetve két átirat (Székely Zoltán hegedűművész és egy egykori tanítvány, Paul Arma, azaz Weiszhausz Imre által készítettek) mellett prózai szöveggel valamint képi vetítéssel egészült ki a műsor. A művekről és a hozzájuk kapcsolódó, érdekes történetekről szóló szöveges ismertetőt Zelinka Tamás prezentálta nagy sikerrel. A koncert alatt bemutatott vetítésanyag további információkkal szolgált a hallgatóság számára a szerzőről, családjáról, valamint életének főbb állomásairól. A Bartóktól, kortársaitól és egykori tanítványától, Székely Júliától származó idézetek pedig jól kiegészítették a hallottakat.

A teljes cikk az alábbi ikonra kattintva olvasható, és megtaláljuk benne a hangverseny többi hangfelvételének linkjét is:

Zeneként Fábián Tímea és Bokor Ildikó előadását halljuk az esten készült koncertfelvételen.

Bartók Béla - Paul Arma ~ Suite Paysanne Hongroise
Előadják: Fábián Tímea (fuvola) és Bokor Ildikó (zongora) - 2017.05.21.

2017ben is (V)irtózok

2017 06 17

A média azt szereti, ha ő szabja meg mi történik a társadalomban“.

Mike Oldfield ~ Amarok

Előfordulhat, hogy valakinek jót tesz a médiafelhajtás, de általában nem így van. Az ilyen jellegű műsorok elveszik a tárgyról a fókuszt, és áthelyezik a személyre. Pedig nem a személy a fontos, hanem hogy ő azt csinálhassa, ami iránt elkezdett érdeklődni. Ezért nem tartom üdvösnek, ha túl hamar felfedezik a tehetséget. Gyerekkorban ugyanis még csak tehetségfejlődésről beszélhetünk, és ez nagyon könnyen rossz irányba terelhető.” (…) “Csodagyerekként kezdik kezelni őket, de én ilyenkor mindig megkérdezem, hogy mi fontosabb: a gyerek vagy a csoda? Bőven elég lenne, ha egy ilyen személynél konstatálnák az érdeklődését, mert ő úgyis azon a területen kezd el dolgozni. Már réges-rég tudjuk, hogy a siker 99 százalék munkából, 1 százalék tehetségből tevődik össze.”

Forrás: hvg

Gyarmathy Éva, pszichológus gondolatainál nem is választhattam volna jobb felütést - a teljes cikk a fenti linken olvasható. Előrebocsájtom a legeslegfontosabb információt: összesen ha 5 percet láttam a műsorokból sokat mondok. Ennek egyik oka, hogy nem érdekel igazán, nem köt le, a másik, hogy csak nagyon nehezen tudom elviselni. Sokat gondolkodtam írjak-e, írhatok-e emiatt egyáltalán róla, de végül úgy döntöttem már csak azért is megérdemel a dolog egy bejegyzést, mert sok kollégám nézi az adásokat és foglalkoztatja őket a műsor - velem ellentétben sokuk igen lelkes… Ahogy a Kedves Olvasó már sejti, igen, nem szeretem ezt a Virtuózok-at, sőt rendkívül károsnak tartom.

Az Köztelevízió nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta ezt a műsort. Nyilván való, hogy a “Ki mit tud?” jellegű műsoroknak nálunk nagy hagyománya van, és már őrületes igény volt egy színvonalasabb, értelmesebb és tartalmasabb produkcióra a valóság show-k között. De hol vannak már azok az idők amikor a zsűri egy néptáncprodukciót követően 10 percet is eldiskurált… A Virtuózok bár tehetségkutató műsornak nevezi magát, de senki ne higgye, hogy tényleg az. Alapvetően kétféle tv-show van: a bentlakásos, egymás agyára menős, az alacsonyabb IQ-jú piacnak, és a casting-szituációs az értelmesebbjének (és van, ahol e kettő egybeolvad). Akárhogy forgatom ez egy valóság show, ahol szigorúan a tv szempontok adják a játékszabályokat. De most nem arról akarok íni, hogy például hogyan történik a szereplők megkeresése és megrostázása, - erről amúgy is hallani innen-onnan infókat, akár saját környezetünkből is.

Mindenek előtt le kell szögezni, hogy óriási tapasztalati tőkét jelenthet egy fiatalnak, hogy egy tv stúdióban, egy tv adásban szerepelhet, játszhat. De óriási kihívási is, aminek megvannak a veszélyei. Valahány interjút olvasok világhírű, nagy színésszel, előadóművésszel, zenésszel mind azt mondják: nincs rövidebb út, el kell végezni a melót, ki kell várni az érési időt - nem lehet rövidíteni. A műsor egyértelműen azt sugallja, hogy van rövidebb út, és különösen azt, hogy a tehetségek ehhez joga van. És ki más adhatná meg a tehetségnek ezt az alanyi jogot, mint a média..? Az egyszeri televízió néző joggal kérdezheti vajon mi a csudát csinál egy klasszikus zenét tanuló fiatal évekig egy konziban és egy főiskolán, amikor néhány hét alatt felragyoghat a csillaga?

A társadalom azt a hibás szemléletet tette magáévá, hogy az ismertség azonos a művésszé válással, - miközben valójában teljesen független attól. Nem véletlen, hogy művészeti tanulmányok úgy alakultak ki, hogy kb 23-25 éves korra fejeződik be az intézményes tanulás, és az igazi, egyéni művészi munka 35-40 táján teljesedik ki. A ma élő nagy művészek pályaíve is ezt támasztja alá, és egyszerűen nem lehet az időt, az érést megspórolni, nincs kerülőút. Állandóan a gyermek Mozart a hivatkozási alap, állandóan őt akarja média újrakreálni, klónozni, azt a zsenit, akinek összesen 35 év volt kiszabva, és így persze, hogy mindent előbb és gyorsabban “kellett” csinálnia.

Ez azonban csak a jelenség egyik oldala, nem csak itt van félregombolva a kabát. A produkció erősen összemossa a színpadi teljesítményt és a tehetség mibenlétét. Az, hogy a nyilvánosság lett a mércéje a zenei képességnek, illetve a zenei képesség és a színpadi jelenlét minősége teljesen összemosódott eléggé újkeletűnek mondható. Pedig volt idő amikor az számított tehetséges zenésznek aki egy cantus firmus-hoz jóféle ellenpontot társított, vagy éppen jól rögtönzött, esetleg gyorsan össze tudott dobni egy kantátát.  A 19.század óta természetesnek vesszük, hogy az számít zenei tehetség-nek, aki maga- és üzembiztosan tud teljesíteni nyilvános közegben. Vagyis: ha valaki mélyen és helyesen megért egy művet/szerzőt és azt saját egyéniségével átitatva szólaltatja meg tehetségnek tartjuk - ám semmit sem ér az egész ha nyilvánosan nem tudja azt hozni amit a “négy fal között”. Tulajdonképpen azt tartjuk tehetségnek, aki ugyan olyan oldottan, magabiztosan játszik egy elő adásban egy televízióstúdióban este 10kor, mintha otthon lenne - de ez egyáltalán nem zenei kérdés hanem idegrendszeri konstitúció kérdése.  A zenei tehetségnek erre a definíciójára a média csak ráérősített - és akkor ez még enyhe kifejezés. És az ugyan olyan abszurd, mintha ma rátermett ellenpontírokkal népesítenénk be egy valóságshow-t.

És végül még egy félregombolás, hamisság két médiás varázsmondat köré építve, az egyik: a produkció azt sugallja, hogy a tehetség egyéniség is. Aki volt már média válogatón biztos hallotta azt a kifejezést, hogy “egyéniségeket keresünk”. Ez, bár igaz, de a szereplők életkora miatt gyakorlatilag így vicc kategória. Igen, a média tudja úgy láttatni, megjeleníteni az előadói teljesítményt a fényekkel, a beállításokkal, a darabválasztással, hogy ez egy egyéniség produktuma - valójában a show produktuma. És az egyéniség kérdéséhez kapcsolódik a másik médiás varázsmondat, hogy “legyen az illetőnek története”. Hallottam olyan jelöltről, aki azért nem jutott be a műsorba, mert nem volt elég “érdekes” a családi, magánéleti háttere…

Végül itt egy korábbi cikk, azt hiszem a Virtuózok első évadának tapasztalatairól, a Parlando-ból:

http://www.parlando.hu/2015/2015-3/GulyasCsilla-beszamolo_Virtuozok.pdf

Azon gondolkodtam egy ilyen cikk végére még is milyen videót, zenét válasszak, hiszen jó lenne valami pozitív végkicsengést adni. Végül Wendler Enikő és Csabay Zsuzsanna közös produkciójára bukkantam amely a Viruózok újévi gálája volt a Zeneakadémián idén január elsején. De az örömöm itt sem volt felhőtlen. Bár ésszerű ötlet volt a két fuvolást egy műben szerepeltetni, meglepett, hogy a Doppler művet milyen erősen meghúzták - alighanem műsorterjedelmi okokból. Nem csak arról van szó, hogy a két művésznő nyilván szívesen és hasonló színvonalon szólaltatta volna meg a teljes kompozíciót, hanem rendkívül zavaró, hogy az általam talált műsorokban sehol sincs ez feltüntetve - simán lehetett volna jelezni, hogy “részleteket hallunk…”. Mert nem kevés hiányzik a darabból, lássuk csak! A kompozíció bevezető része változatlan formában van a téma bemutatásig, amelyet megdöbbentő módon nem a variáció követ, hanem a pastoral jellegű lassú rész. Utána elindul a gyors, Poco meno téma, de nem kerül kidolgozásra, mert mintegy 65 ütem kihúzásra került, az Esz-dúr szakasszak egyetemben. Innen az előadás rögtön a Finalé-ra ugrik az utolsó néhány ütemre… sajnos. Mondanom sem kell, hogy ezek a “megoldások” lórugás-szerűen hatnak arra, aki ismeri a darabot, de annak is furcsa, aki érti a zenét. Viszont, ami fő, hogy Dopper művét sikerült 10 perc alatt tartani… Ehhez nem, inkább a két fuvolaművésznő előadásához - Gratulálok!

Doppler - Magyar fantázia 12. perctől: Wendler Enikő, Csabay Zsuzsanna - fuvola

http://www.mediaklikk.hu/video/virtuozok-ujevi-koncertje/

Budapest Fuvola Akadémia - 2016

2017 04 09

beszámoló

Itt olvasható:

Közzétette: Czeloth-Csetényi Gyula – 2017. március 22.

Bálványimádás

2017 01 17

Bálványimádás a fuvolametodikában

Az, hogy a fuvola metodika változik az évtizedek alatt teljesen természetes jelenség. Az itt következő cikkben néhány olyan momentumra szeretnék rámutatni, amelyek nem állták ki az idők próbáját, illetve a félreértésből adódnak.

Tanulmányaim során élénken emlékszem arra a gyakorlatra, amely a fuvola helyes tartását volt hivatva elősegíteni. Ennek során a hangszert csak jobb kézzel kellet tartanom egyensúlyban úgy, hogy ne billenjen el semmilyen irányban. Nekem valamilyen NDK fuvolám volt a zeneiskolámban, aminek jókora súlya volt és már csak ezért sem sikerült kiviteleznem ezt a gyakorlatot, pedig - emlékszem - még házi feladatnak is megkaptam. Ez akkor egy széltében-hosszában ismert, sőt elvárt gyakorlat volt, de úgy tudom ma már ez a metódus eléggé ki ment a divatból, én magam száműztem tanári eszköztáramból eléggé hamar. Már tanulóként és tanár ként is azt vettem észre, hogy irreális munkát ad a jobb kéz kisujjának, amit egyébként pont, hogy fel kellene szabadítani. A későbbiekben ebből rengeteg probléma adódik, főleg, mert a kisujj eleve folyamatosan nyomja a disz-billentyűt. Arról nem beszélve, hogy a fuvolát nem így tartjuk - legalábbis felnőttként nem így érzékelem. Azt tapasztalom, hogy elsősorban a bal kar tartja a hangszert, a jobb karnak inkább csak kiegyensúlyozó szerepe van, ami elég kritikus ha csak a kisujj nyomja a maga billentyűjét.  Ezzel egy bálvány le is dőlt - mindannyiunk szerencséjére. Lépjünk tovább.

A másik metodikai fogás, ami hosszú idő át a fuvolázás alfája és omegája is volt egyben, nos ez a “huhogás”. Kevés dolog van ami ennyire ellenszenves nekem, mint ez, tanuló és tanár koromból egyaránt. Igazából tanuló koromban utáltam és csak tanári pályám elején alkalmaztam. Szerintem semmi köze a fuvola megszólaltatásához, egyszerűen nem csinálunk így. Bizonyos helyzetekben, pl. modern zenében van jogosultsága, de hogy ez egy metodikai pillér lenne azt erősen kétlem. Az kétségtelen, hogy igen gyorsan lehet vele látványos eredményt elérni egy zeneiskolásnál, és ez verseny- vagy felvételi szituációban jól jöhet, de egyébként nem vagyok meggyőződve a hasznosságáról, és amennyire érzékelem ma már ez a gyakorlat a helyére került. Van róla egy anekdota is, sőt kicsit több mint anekdota. Nicolé-vel  kapcsolatos, aki valamikor a 60as, 70es évek fordulóján kurzust tartott a Zeneakadémián. Természetesen az egész ország ott ült az alsó foktól a felsőig, akkor egy ilyen kurzus ritkaság számba ment. Adott tanulónak sehogyan sem volt elég nagy hangja egy bizonyos darabhoz, ezért Nicolé a következőt tette: levette a nadrágszíját és az illető dereka köré tekerte, hogy érezze a helyes levegővételt, és ezt követően kérte a nálunk “huhogás” ként elhíresült technikát. Ez eredmény nagyon gyors és látványos volt - kis hangból nagy hang lett. Ezt követően mindenki mintegy rákattant erre a gyakorlatra és alkalmazta mindenkinél. Nem voltam ott - nem is lehettem - de tény, hogy egy tanulság mindenképpen van: így válik mechnikussá egy olyan probléma megoldás, amit egy adott személy (Nicolé), egy adott szituációban, egy adott problémára adott.

De lépjünk tovább, és fordítsuk vitorlánkat mélyebb vizek felé.

Itt van például Marcel Moyse megkerülhetetlen műve, a De la sonorité. Az egyik érdekességre tanárom, Jochen Gärtner hívta fel a figyelmemet. A Hangindítás című fejezet egy eléggé különös mondattal kezdődik, franciául az látjuk: Langue sortie.

Ez bizony annyit jelent, hogy kidugott nyelvvel. A kötetben az eredeti francia szöveg mellett ott az angol és a német fordítás is, ezeket is érdemes szemügyre venni mielőtt tovább lépnénk. Az angol verzió sem hagy kétséget: With the toungue out. Egyedül a német tér el az eredeti és az angol megfelelőjétől: Mit vorgehaltener Zunge - innen vehette Barnabás Zoltán, - aki anno a művet magyarra fordította - az “előretett nyelvet” a magyar fordításban, amely valljuk be kicsit mást jelent a korábbiakhoz képest. A kérdés tehát így hangzik: ki kell dugni a nyelvet hangindításkor? Erre mindenki joggal vághatja rá, hogy “NEM!” - de mi van akkor ha ezt maga Marcel Moyse írja? Mert ezt írja. Ráadásul pizzicato-szerű hangzásról is beszél, és ezt nem lehet máshogy létrehozni csak úgy, hogy a nyelvet a hangindítás pillanata előtt valóban kissé az ajkak közé dugjuk és indításkor visszahúzzuk - ki lehet próbálni tükör előtt. Moyse nyilván azt szeretné, hogy a fuvolahang a lehető leggyorsabban stabilizálódjon, de ezt a nyelv pontos helyzetével éri el, és nem rekesszel, vagy bármi egyébbel, ezért tesz kis szüneteket a hangok közé, hogy legyen idő a gyakorlat folyamán újra és újra pozicionálni a nyelvet. És persze egy darabban nem kell minden egyes hangot így indítani - főleg nem egy sorozat staccato-t - , de egy frázis kezdésnél, vagy egy levegővétel után nagyon is van létjogosultsága. Én személy szerint nem hallom, hogy nálunk használná bárki ezt a technikát, így ahogy Moyse írja - de az is lehet, hogy rosszul hallom. Külföldieknél és főleg jazz-fuvolásoknál viszont hallható.

Még fontos lehet megjegyezni, hogy Barnabás Zoltán azért használhatta a német szöveget a fordítás forrásaként, mert az ő generációja ebben a nyelvben mozgott otthonosan. Másrészről nyilván óvatos is volt, lévén ő maga is tanított egész életében, tehát nem akart félreértésre okot adni, és drasztikusan eltérni a bevett metodikai gyakorlattól.

Egyébként Gärner fel is írta valamelyik kottámra, hogy Lounge sortie - alighanem a Kecsketánc (nyilván a gyors rész) és/vagy a Chant de Linos volt az.

A másik gyanús pont szintén e kötetből való, az első fejezetben, amely a hang kiegyenlítettségéről szól. Mindenki ismeri a lefelé ereszkedő gyakorlatot, ezzel indul a fejezet, de amikor Moyse a harmadik regisztert kezdi tárgyalni így szól:

Azaz - Barnabás Zoltán fordításában:

Barnabás Zoltán fordításában: “A harmadik, magas regiszterben - mivel minden hang az ujjkombinációk és az ajaknyomás eredménye - a légoszlop hosszúságának alig van szerepe, különösen piano játékban”. Ettől a mondattól minden becsületes tanár ereiben meg kell hűljön a vér. Érdemes elolvasni a két másik nyelven is, nincs kétség. Ami engem illet mást sem hallottam tanulmányaim során, mint azt, hogy a 3. oktávon aztán végképp támasztani kell, piano-ban meg főleg. Moyse ennek totál ellent mond - és ha valaki tudta, ő tudta. Lényegében azt mondja, hogy a fogáson túl az ajkak feszültségének van döntő szerepe, a légoszlop másodlagos - és még hozzá teszi, hogy “különösen piano-ban”. Tisztázásra vár mit jelent az “ajaknyomás” - vélhetően összehúzott szájnyílást? (”…pression des lévres…”) Vagy valami mást? És mint jelent a légoszlop hossza? (…”la longueur de la colonne d’air ne joue pas toujours un role prépondérant…“) Ez egyenlő lenne a rekesz nyomásával, vagy annak hiányával? Esetleg azt jelenti nem kell olyan mélyre venni és mélyről fújni a levegőt, mint egyébként? (Én erre az utóbbira tippelnék…) Egy biztos; a magam részéről arra jutottam, hogy Moyse-nak igaza lesz és nem a támasz számít hanem az ajkak (ill. az ujjkombinációk, amibe esetlegesen segédfogás is beleférhet), és minél halkabban akarunk ott fent játszani annál inkább igaz mind ez. Moyse egyébként az egész De la sonorite-ban hihetetlen erőfeszítést tesz arra nézve, hogy megértesse az ajkak munkáját. Állandóan visszatérő gondolat, és az egész kötetet átható üzenet az, hogy az ajkak dolgoznak is meg lazák is, egyfajta rugalmas munkát kíván meg tőlük. Valahogy Moyse azt akarja üzeni, hogy nem feszesek, de nem is teljesen passzívak. Egyébként talán ez  - már mint az ajkak - a legnehezebb pontja az egész fuvolametodikának.

A Moyse kötet Barnabás Zoltán magyar szövegével (csak a szöveges oldalakat tettem bele, tehát nem a teljes kötet) itt található. És az eredeti kötet, pedig itt.

De álljunk csak meg egy pillanatra! Ugye nem én lettem az ügyeletes “megmondóember”  a De la sonorité-vel kapcsoltban?!

Valójában amire rá szerettem volna mutatni a fentiekkel egy jelenség. Mindenki, aki tanított már akármilyen fokon találkozhatott már a következő helyzettel. Adott egy metodikai helyzet, valamit meg szeretnénk tanítani, egy technikát, valamilyen speciális testhasználatot a hangszerrel kacsoltban. Ilyenkor óvatosnak kell lenni, hiszen könnyen adódhat félreértés, vagyis a tanuló valami teljesen más fog csinálni ahelyett, amit kérünk. Ráadásul sok esetben fuvolán igen nehéz visszaellenőrizni, hogy a kért mechanizmus megszületett-e és ha igen jól születette-e meg. (Ugyan ezzel a problémával foglalkozik Jeney Zoltán is egy 1964es Parlando-ba írt írásában, itt posztoltam nem is régen).
Adott tehát egy valós veszély, hiszen nem szeretnénk, hogy a tanuló valami mást, esetleg egy káros mechanizmust tenne magáévá. Ezért trükközünk mi tanárok, és gyakran egy metaforát tanítunk, vagy abba burkoljuk a kért technikát. A metafora kevesebb veszéllyel jár - legalább is látszólag. A klasszikus idevágó példa a vibrátó. A fentebb említett Jochen Gärtner erről is sokat tudna mesélni - mesélt is a Das Vibrato című könyvében, illetve az ehhez kapcsolódó kutatásával. Mindenki a rekeszt kezdi emlegetni ha vibrátót tanulunk, mert egy tanár sem szeretné ha a tanítvány a torkát szorongatná. Ugyan akkor már három évtizede tisztázódott, hogy nincs ember a földön, aki a légoszlopot rekeszizommal tudná vibrátóra fogni. Ez tehát egy metafora. És visszakanyarodva az kidugott nyelvhez, természetesen ez is egy olyan dolog, amit nem szívesen vállal fel senki, főleg zeneiskolásakkal szemben nem, hiszen a hangindítást mindjárt az elején tanítjuk.

Mi a baj ezzel? Az, hogy nem a valóságot tanítjuk. Egy bizonyos pontig van jelentősége a metaforáknak, hiszen a félreértés veszélye adott, de az is biztos, hogy kell - kellene - lennie egy pontnak a tanulás folyamán, amikor tiszta víznek kell kerülnie a pohárba. Ellenkező esetben a tanuló sok év, vagy évtized elmúltával jön rá arra, hogy egy adott technika testi szinten hogyan valósul meg valójában - és ennél kevés dolog van ami sokkolóbb.

És adódik egy másik probléma is főként a Moyse kötet kapcsán. Nem ugyan az tanulni/tanítani egy metodikát könyvből, és nem ugyan az tanulni/tanítani egy metodikát úgy könyvből, hogy közben élő kapcsolatom van azzal a fuvolakultúrával - esetünkben a franciával - ami ezt létre hozta. A kötetet mindenki megveheti és el is olvashatja a szöveget, de ha nem kap első kézből - azaz az adott fuvolakultúrából és annak értékrendjéből - származó instrukciókat könnyen eltévedhet. A fuvolázás végeredményben egy szájhagyomány, amelynek szerencsés esetben részletes, írott vezérkönyvei is vannak, de a könyv - és annak szövegei, gyakorlatai -  nem maga a hangzó valóság. A szájhagyomány részévé kell válni.

És erről eszembe jut egy film - bár nem a témához tartozik: Lost in Translation - látta valaki ezt a filmet? Azaz: Fordításban elvész. És ez nem csak a szöveg fordítására igaz, hanem egy metodika által leírt teljes fuvolázási értékrendre. A fuvolázás - szájhagyomány; ezt jó észben tartani.

Végül álljon itt egy Marcel Moyse felvétel - ha már ennyit emlegettük a mestert - George Hüe, Fantázia; nem a teljes mű, csak részletek:

A Marcel Moyse Társsaság honlapja:
http://moysesociety.org/

Robert Bigio:
http://robertbigio.com/moyse.htm

FUVOLASZÓ

2017 01 01

Egyszer volt, hol nem volt…

Volt egyszer egy fuvolás újság, úgy hívták, hogy Fuvolaszó. A kiadvány kb. négyszer jelent meg évente, és - némi kihagyással - csak nem két évtizeden keresztül volt sokak kedvenc olvasmánya. Most összegyűjtöttem az összes online elérhető anyagot (legalábbis remélem, hogy az összest), az itt következő állomány - valamennyi teljes szám - Illés Eszter oldaláról való, aki a folyóirat utolsó szerkesztője volt. Alighanem érdekes lesz újra olvasni az alábbi anyagokat.

Gary Schocker interjú(Fuvolaszó 2009/2)

David Chu interjú (Fuvolaszó 2010/1) – a BSF Magazinja és a Japán Fuvolás Újság is leközölte.

Köszeghy Péter interjú (Fuvolaszó 2010/2)

Eloy Flutes interjú (Fuvolaszó 2010/2) – a BSF Magazinja is leközölte, együttműködésben készült Elisabeth Hobbs-al;

Interjú Szilágyi Szabolccsal (Fuvolaszó 2010/3)

Johan Brögger – az újítások mestere (Fuvolaszó 2010/3)

Louis Lot – a Böhm-fuvola Stradivari-ja (Fuvolaszó, 2010/2)

Az alábbi anyagok nem teljes újságok, csak az általam írt cikkek a Fuvolaszó kezdeti éveiből:

További cikkek - 1993,1994,1995:
http://www.czeloth.com/hun_cikkek.html

Boldog Új Évet Kívánok Minden Kedves Olvasónak!

Devienne

2016 12 12

François Devienne (1759 – 1803) koncertjeit, szonátáit mi is játszuk, már a zeneiskolától kezdve - ki ne ismerné a Devienne duókat..? A két korszak határán élt mester nem csak a fuvolának, de a fagottnak is értő játékosa volt, a Conservatoire fuvolatanáraként pedig metodikájával (Méthode de Flûte Théorique et Pratique, 1793) a Francia Fuvolaiskola jelentős képviselői közé is beírta magát.

De vajon tudjuk hogyan kell játszani a kadenciális helyeket a műveiben? Anthea Conway-White, kanadai barokk fuvolás cikket írt a témáról, itt olvashatjuk.

A Böhm-fuvola és metodikájának kialakulása Magyarországon

2015 06 05

Hosszabb idő után publikációra adtam a fejem. A 2014ben fejlesztett cikkemet, - amit eddig csak jelszóval rendelkezők olvastak - most megjelentette a Parlando online zenei folyóirat.

Az írás elejét itt közlöm, a folytatáshoz kattintsunk a linkre az idézet végén:

“Talán egy fafúvós hangszer sem változott akkorát, mint a fuvola Theobald Böhm újítása révén. Hangszerreformja máig ható hullámokat vet, és éppen ezért rendkívül fontos tanulmányozni Böhm munkásságát, de zeneszerzői tevékenységét is, különös tekintettel pedagógiai műveire. Ebben a cikkben azt a kérdést vizsgálom milyen sajátos események vezettek a Böhm-fuvola metodikájának kialakulásához hazánkban. Áttekintem a hangszer kialakulásának, és elterjedésének körülményeit, kísérletet téve arra, hogy nyomon kövessem az új hangszer térhódítását, úgy térben – tehát földrajzi tekintetben –, mint időben, olykor geopolitikai és történelmi sajátosságokat is szem előtt tartva. Mindezt azért, hogy helyes önértékeléssel jelölhessük ki saját helyünket a világ fuvolázó nemzetei között.

Az alábbi írásos forrásokat használtam:
- Rick Wilson régi fuvolákkal foglalkozó oldala: http://www.oldflutes.com
¬- Dr. Szabó Antal: Theobald Böhm és fuvolái (2007).
- Dr.Csetényi Gyula: A Doppler testvérek.
- Leonardo De Lorenzo: My Complete Story of the Flute, Texas Tech University Press, 1992.

Továbbá igénybe vettem a fuvolaépítés történettel foglalkozó hangszerész, Robert Bigio (díjnyertes könyvek szerzője; http://www.robertbigio.com/), valamint Gian-Luca Petrucci (Emeritus Professzor a Santa Cecilia Konzervatóriumban, Rómában) személyes segítségét is, amelyet ezúton is köszönök.
Az alábbiak szerint haladunk:
- felvázoljuk Böhm munkásságát röviden;
- ismertetjük milyen hozzáállással fogadták az új modellt a különféle nemzetek fuvolásai, és
- megkíséreljük nyomon követni hangszerének elterjedését térben és időben, különös tekintettel,
- az Osztrák-Magyar Monarchiára, illetve
- részletesebben megvizsgáljuk a hazai helyzetet, hogy végül
- következtetéseket vonhassunk le a fentiekből saját fuvolapedagógiánk sajátosságairól.”

Folytatás a Parlando-ban, itt…

Böhm halálának 100. évfordulóján tartott emlémkkoncert plakátja

III. Nemzetközi Fuvolafesztivál Pécelen - 2014

2015 01 15

Zelinka Tamás beszámolója

A 2010-ben indított „Nemzetközi Fuvolafesztivál-Pécel” elnevezésű, akkor még országos, mostanra már nemzetközi érdeklődésre igényt tartó rendezvény kétévente kerül megrendezésre a barokk stílusban épült péceli Ráday-kastélyban. A fesztivál szervezője és létrehozója a Péceli Parnasszus Alapítvány: az eseménysorozat szakmai segítője és program-koordinátora Fábián Tímea fuvolaművész.

A Fuvolafesztivál alapítóinak és rendezőinek a kezdetektől fogva az volt az egyik legfőbb célja, hogy a hazai, illetve külföldi fuvolaművészeket, fuvolás műhelyeket kellemes körülmények között megismertessék a legjelesebb magyar előadók mellett a komoly szakmai hírnévvel rendelkező külföldi művészekkel, akiket a koncertezés mellett mesterkurzusok vezetésére is felkérnék.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9d/R%C3%A1day-kast%C3%A9ly_%287216._sz%C3%A1m%C3%BA_m%C5%B1eml%C3%A9k%29_2.jpg/261px-R%C3%A1day-kast%C3%A9ly_%287216._sz%C3%A1m%C3%BA_m%C5%B1eml%C3%A9k%29_2.jpg

Hansgeorg Schmeiser

A koncerteknek és az előadásoknak kezdetektől fogva a Ráday kastély díszterme az otthona, amelynek falát 1766-ban készült freskók díszítik. Az első fesztiválon Doppler Károly halálának 110. évfordulójáról emlékeztek meg, …

… folytatás itt, a Parlando-ban.

Elek Tihamér (1950-2001) 65 éves lenne

2015 01 11

Január 11én lett volna 65 éves, és már lassan 15 éve nincs közöttünk. Ő Elek Tihamér, minden idők magyar fuvolázásának legzseniálisabbja. Ha köztünk lenne a születésnapi koncertjén legalább olyan kitűnően játszana, mint 35 vagy 45 évesen. Hihetetlen, hogy már több fuvolásgeneráció is felnőtt úgy, hogy őt nem ismerhette személyesen, - és óriási szerencséje volt az én generációmnak, hogy ismerhette.

Az én esetemben ez dupla szerencse is, mert tanítványa voltam. Már régóta készülök egy hosszabb cikkel, írással tanáromról, Elek Tihamérről. A publikáció apropóját halálának 10. évfordulója adta volna, de nem tudhattam, hogy addigra megszűnik, illetve bizonytalanság övezi a Fuvolászó megjelenését. Ez a hajó tehát elment. De végül azt gondoltam, nem kell sem a kerek évforduló, sem az újság ahhoz, hogy Tihiről megemlékezzek, - miért ne tehetném meg ezt bármikor, akár a saját bolgomon?

Elek Tihamér Debussy játékát felidéző videofelvétele (1987. VII 4.)

Életemben kevés szakmai szerencséje közül az egyik biztosan az volt, hogy Tihinél tanulhattam. Igazi őstehetség volt, aki elképesztően érezte a fúvós hangszerek és a zene legbelső lényegét. Noha Orosházán született ízig-vérig francia fuvolás volt, nem csak hangszeres megszólalásában, de emberi jelenségében is - legalábbis az én szememben. Imádta is tanítani a 20.századi francia fuvolazenét. De meg kell jegyeznem azt is, hogy rendkívül szívesen, kreatívan és igen hatékonyan tanította a modern zenét. Ma már kevesen tudják, de tőle származik néhány Paganini Caprice kettősfogásos átirata, többek között a Vadászat-ot dolgozta fel ilyen módon; soha sem írta le (mondván, hogy ez tulajdonképpen semmiség…), csak megmutatta tanítványainak.

Tihi soha, semmilyen körülmények között sem mondott negatív véleményt senkiről. De fuvolázásról (és a fuvolásokról) meglehetősen sarkos véleménye volt, (ez utóbbit csak ritkán hangoztatta, gyakorlatilag úgy kellett belőle szinte kiprovolálni), de játéka egyáltalán nem volt merev, bármikor, bárkihez képes volt alkalmazkodni. Egyéni, de alkalmazkodó is tudott lenni egyszerre. Egészen egyedi látásmódot, és megközelítést köszönhetek neki, nem különben a fuvolaépítés iránt kialakult, máig tartó érdeklődésemet. Olyan titkokat adott át a fuvolával és hangszerész tudásával a tanítványainak, ami - állíthatom - világviszonylatban is egyedül álló. Nála tanultam meg nagyra becsülni a francia fuvolajátékot és fuvolaépítést, tőle hallottam először a Louis Lot nevet - amit ő is csak hangját kissé lehalkítva, szinte mágikus tisztelettel ejtett ki…

Tihi életének egy szerencsés időszakában kerültem hozzá tanulni, jó formában volt, tele ötletekkel. Hangszerjavítói és fuvolakészítői munkássága összefonódott az akkor fejlődésnek indult ROSÉ Hangszerüzlettel, amely ma is az Opera mellett, a Hajós utcában található. Az Opera és a Főiskola mellett ez volt igen kedvelt, fő tartózkodási helye. Tihi fuvolázása nem egy megtanult készség volt, hanem egy olyan tudás, ami bármikor előhívható. Egyszer történt, hogy Ibert koncertjét tanultam, éppen zongorás próbán játszotta az első tételt. Tél volt, Tihi próbáról jött, kicsit késett. Amint belépett előkapta a fuvoláját és előjátszotta az első oldat, úgy kihűlt kézzel, kabátban, kotta nélkül. Nem hiszem, hogy sokan vannak azok, akik erre így képesek.

Nem csak a hangszeres tudása volt egyedülálló, hanem a zenekari tapasztalata is kivételes volt. A zenekari játékot ő tudta igazán tanítani, szívesen is tette. Nem csak az intonációs hallása volt kitűnő, hanem a hangszínhallása is. Annak ellenére, hogy mérhetetlenül sok értékes dolgot tanultam tőle, tudásának csak a töredékét tudtam magamévá tenni. Sok mindent, amiről beszélt csak később értettem meg.

Igazi vizionáló feltaláló volt, az általam ismert egyetlen polihisztor. Órákat lehetett a fuvola lehetséges fejlesztési irányairól beszélgetni vele. A második évben megkörnyékeztem, hogy készítene-e nekem egy fuvolafejet. A dolog eleve kínos volt, mert tudtam nem fog elfogadni pénzt a munkájáért. Soha senkitől sem fogadott el pénzt a munkájáért. Nagyon lelkesítette a dolog, és azt mondta: „Neked normál fejet kell csinálni”. Máig nem tudom ez mit jelentett, de volt szerencsém a fej elkészítésének majdnem minden fázisánál jelen lennem. Tihi úgy dolgozott az ezüst lemezzel, mint aki papírt hajtogat. Úgy láttam a világ legegyszerűbb dolga fuvolafejet készíteni – persze csak neki volt az. Máig ezt a fejet használom, nem egyszerűen tiszteletből, hanem mert nagyon jól működik.

A főiskola vége felé tartottunk egy közös koncertet a Liszt Múzeumban, ahol egyik kedvencét Wagner Wesendonk dalait játszotta fuvolán. Ennek a koncertnek meg van valahol a felvétele, be fogom digitalizálni.

Egyébként Tihamérnek sok felvétele van – azt hiszem főleg a Rádióban –, de tematikus fuvola-zongora lemezt soha sem készített – kár. Jó lenne egyszer összegyűjteni a felvett anyagot és egyben kiadni. Rendkívüli érték lehetne. Úgy érzem Tihi emléke kezd egy kicsit elhalványulni a fuvolások emlékezetében. Jó lenne, ha a 70. és a 75. évfordulóról a hazai fuvolástársadalom méltó módon megemlékezne, összefogással, egyetértésben, hogy Elek Tihamér emlékét semmi sem homályosíthassa el az idő múlásával. Emberi karakterével messze mindenki előtt járt, lenyűgöző fuvolázása szerénységgel, személyisége ma már ritka, tiszta erkölcsi tartással párosult. Ha már tehetséget nem is, de szerénységet tanulhatott volna tőle a szakma.

A Liszt-, Bartók-Pásztory és Doppler-díjas művész 2001-ben, 51 éves korában hunyt el.

A 13. sz szoprán ária Bach: János Passiójából
Kertesi Ingrid és Elek Tihamér előadásában:

4 melléklet:
Pap János: Elek Tihamér interjú
Elek Tihamér Jeney Soliloquium-át játsza.
Tősér Dániel 2001es emlékezését a Parlando hasábjain itt olvashatjuk.
A emlékek a ROSÉ hangszerüzlet emlékoldalán.

Valamint egy emlékkoncert összefoglaló:
Megemlékezés - 2010. március 31.
Matuz István, Bálint János és Gyöngyössy Zoltán fuvolaesttel tisztelegtek Elek Tihamér emléke előtt:

Dehir - Elek Tihamérra emlékeztek