‘link’ kategória archívum

dolgozatok - A 17-18. századi fuvola intonációs körei

2017 08 12

Suszter Ágnes dolgozata

Lassan a végéhez közeledik a dolgozatok című sorozat, amelyben doktori szakdolgozatokat mutatok be, olyanokat amelyeket érdemes elolvasni, és nyilvánosan is elérhetőek a világhálón legfeljebb nehéz őket megtalálni. Remélem mindenki számára hasznos időtöltés jelentett ezeknek az anyagoknak az áttanulmányozása és ha újabb diploma munkák kerülnek fel visszatérek e sorozattal. A szerzők természetesen mind hazai fuvolások, ez a cikk e sorozat sokadik, vélhetően egyik utolsó darabja - legalábbis egy időre…

Bach ~ Á-dúr szonáta - kéziratrészlet

Sokaknak talán rémisztően hat a cím, de érdemes megismerkedni a Suszter Ágnes által elkészített igen terjedelmes és alapos munkával. A szokott módon álljon itt egy kedvcsináló idézet a 2010 keltezésű dogából:

A repertoár bővítés talán kissé elhanyagolt, vagy föl nem fedezett oldala a komplex vokális instrumentális művek területe. Jóllehet sok zeneszerző életművének éppen a csúcspont-szerű pillanatai esnek az oratórikus művészet területére, és egy adott hangszer, például a fuvola szerepéről és jelentőségéről óhatatlanul csak hiányos képe lehet annak, aki ezeket akár kényelemszeretetből, akár más okokból egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Az oratórikus művek szövegösszefüggése és a drámai szituáció ráadásul kulcsot ad az előadó és a hallgató kezébe érzékletes képeivel. Ezek ugyanis legtöbbször, sőt szinte mindig félreérthetetlen intonációkat tárnak elénk. Éppen ezzel vetnek új fényt a nem szöveges darabokra is.

(…)

2000. október 21-én a XVIII. Debreceni Országos Fuvolástalálkozón Karasszon Dezső egy nagy zeneszerző életművén belül próbálta meg ennek a szemléletmódnak az érvényesítését. Előadásának címe: „Johann Sebastian Bach és a fuvola esztétikája” volt. A bachi fuvola-intonációk meghatározására négy kategóriát vezetett be:
a ,,panaszkodó-”,
a ,,szaladó-”,
a ,,pasztorális-” és
a ,,harangozó” fuvola kategóriáját. Vonzó lehetőségnek tűnt az előadás gondolatmenetét más szerzőknél kipróbálni, illetve megvizsgálni, hogy a kategóriák másnál alkalmazva is beválnak-e, vagy hogy lehet-e azokat az eddigiektől eltérő típussal bővíteni, akár 17. századi szerzőknél, akár például a kortárs Georg Friedrich Händel (1685-1759) életművében.
Ujfalussy feltételezését alapul véve tovább menve: vajon ezek az intonációk valóban jelen vannak, jelen lehetnek a pusztán hangszeres művekben is? Motivikus megjelenésük szerint párhuzamba vonhatók-e az oratórikus művekbeli társtételeikkel?

Az alábbi linken olvasható a teljes anyag:

http://docs.lfze.hu/netfolder/public/PublicNet/Doktori%20dolgozatok/suszter_agnes/disszertacio.pdf

Jó lett volna legalább egy videót találnom a bejegyzéshez - lehetőleg olyat, amelyben Karasszon Dezső és Suszter Ágnes együtt játszanak, hiszen léptek fel együtt - de sajnos nem találtam. Nagy kár…

A metaforák és veszélyeik

2017 08 05

Teaching and Learning Music: Being Mindful of Metaphors ~
Bill Plake

Bár tudom, hogy az augusztus szakmai szempontból is uborkaszezon, de újra itt egy elméleti jellegű írás, ezzel kezdjük a hónapot. Ahogy ez év elején írtam egy cikkemben (itt), meglehetősen sok félreértéshez vezetnek a metaforák és tisztázatlan utalások, költői képek a tanítás során. Mint kiderült nem csak én gondolom így, hanem a földteke másik oldalán Bill Plake is erre az eredményre jutott egy nem régiben publikált blogbejegyzésében, és amely meglehetősen egybe cseng az általam hangoztatott nézetekkel. A disztóniából felgyógyult, Alexander Technique tanár és jazz zenész a fuvolázást is műveli, és már találkozhattunk vele itt, a blogon. Írása nagyon érdekes és megnyugtató abból a szempontból, hogy a világ másik felén is ugyan azokkal a metodikai problémákkal találkoznak mások, mint mi.

Akit érdekel, itt egy hosszabb lélegzetű interjú a szerzővel, Bill Plake-el:
https://youtu.be/NuyZ0J0amS4

Itt az eredeti link (mindenképp érdemes elolvasni eredetiben is) és most lássuk a cikket:

Valahányszor Alexander Technique leckéket adok muzsikusoknak nem szokatlan, hogy bizonyos félreértésekre derül fény a hangszeres játékkal kapcsolatban. Gyakran előfordulnak anatómiai és/vagy élettani félreértések, amelyek az adott hangszerre, annak fizikai igényeire jellemzőek. Sok tévedés van az egyes hangszerek akusztikai alapismereteivel kapcsoltban is.

Mindkét esetben ezek a félreértések sok felesleges energiába kerülnek, amely megakadályozza, hogy a muzsikus hatékonyan fejlődjön a saját potenciáljának megfelelően. Sok oka lehet annak, hogy ezek az elképzelések kialakulnak és megerősödnek, de itt és most egy sajátos fajtának szeretném szentelni a figyelmet: a fizikai realitással kapcsolatos zavaros metaforáknak.

A metaforák nagyon hasznosak lehetnek elvont dolgokkal kapcsolatos vizuális képek megalkotásában csak úgy, mint egy adott koncepció vagy tárgy észlelésének kibővítésében. Néha egy-egy hatásos metafora kiválthatja az “aha!”-élmény pillanatát, amelyet tanár és diákja is kedvel. Mégis, a zenetanulásában és tanításában a metaforák néha “kétélű fegyverek” (metafora ez is!), és éppen annyi problémát okoznak, amennyit megoldanak.

Ha egy metafora segít egy elvont, elméleti kérdést pozitív pszicho-fizikai élménnyé átalakításában, akkor igen, a metaforák csodálatosak. De ha egy metafora eltávolít a valóságos fizikai realitástól, akkor ez a legjobb esetben is csak korlátozottan lehet hasznos, és hátrányos módon még be is avatkozik a tanulási folyamatba (a legrosszabb esetben!).

Íme néhány metafora, amit hangszeres muzsikusok használnak:

~Ujjaid “táncoljanak” a billentyűkön…
~A hangod “pattanjon vissza” a falról…
~A karod “repüljön ki” a válladból…

Itt alább bemutatok néhány gyakori metaforát, amelyekkel tanulói és oktatói munkám során találkoztam, mint fúvós, és amelyek a legjobb esetben is csak vegyes eredménnyel jártak. Az első anatómiai/fiziológiai dolgokat, a második akusztikával keveredik kapcsolatba.

Nézzük meg őket:

1. “Lélegezz a hasadba.” (vagy a has, mint tüdő metafora, ahogy én hívom). Először is nem lehet levegő venni a hasba, mert a tüdő nem ott van. Ezzel a metaforával gyakran arra ösztönzik a tanulót, hogy több hasizmot használjon a légzés során, illetve meg akarják vele előzni a felületes, sekély, klavikuláris légzést a mellkas felső részében.

Mi a probléma ezzel?

Ha ennyire nagy hangsúlyt kap az, hogy a levegőt “lefelé nyomjuk” , akkor előfordulhat, hogy a tanítvány visszaél a fej-nyak-gerinc mechanizmussal. Ennek általában az a vége, hogy a tanuló megpróbálja összepréselni, torzítani a gerincét korlátozva ezzel a mellkas rugalmas, szabad kiterjedését, ami szükséges lenne a hatékony légzéshez.

Minden alkalommal, amikor a légzéssel foglalkozunk egy-egy hallgatóval, bemutatom és elmagyarázzam nekik (képeken és videókon keresztül) a tényleges, összehangolt mozgásokat a légzésnél, és gyakorlati segítséget adok ahhoz, hogy élvezhessék ezt a természetes és hatékony koordinációt.

Ahelyett, hogy “belélegeznének a hasukba”, bátorítom őket arra, hogy érzékelje a törzs háromdimenziós kiterjedését és összehúzódását, amely pontosan leírja a légzés fizikai mechanizmusát. (Azt javaslom, hogy Önök is ugyanezt tegyék.)

2. “A nyelv egy olyan szelep, ami elindítja a hangot”. Mégegyszer: ez egyáltalán nem utal arra, mi történik akusztikailag. Nem számít milyen hangszeren játszunk, a nyelv nem indítja el a hangot. SOHA (kielemés tőlem). A fókuszált légáramlás indítja el a hangot. Ezt a “szelep”-metaforát gyakran használják arra, hogy a nyelv pontosabb dolgozzon.

Mi a probléma ezzel?

Biztosak lehetünk abban, hogy a nyelv nagy hatással lehet a légáramlás pontos kezdésének meghatározására, és a a hang leállítására. De nem teheti azt, amit csak a légáram tehet. Ha úgy gondolsz a nyelvedre, mint a “szelepre”, amely elkezdi a hangot, akkor arra ösztönözhet, hogy túlságosan belsőleg összpontosítson a hangzás előállítására.

Ez az ajkak “mikro-menedzsmenedzseléséhez” vezethet, ami túlzott állkapocsfeszítést és megelőlegezett “felkészülést” okozhat, amikor egy frázist kezdünk. Ez viszont megakadályozhatja, hogy teljes mértékben felismerjük és támaszkodjunk a hangzó mechanizmusokra, ami a levegőnek a hangszerbe történő feláramlásával kapcsolatos.

Ahelyett, hogy a nyelvre, mint “szelepere” gondolnánk a diákjaimat arra ösztönözöm, hogy tekintsék az artikulációt a hang részének. A hangképzés fúvós hangszeren magában foglalja a koncepciót (elképzelést) és a levegő mozgását is (többek között).

Tehát ahelyett, hogy “nyelvszelepre” gondolnánk az artikuláció során, próbáljuk meg pontosan elképzelni a kívánt artikulációt (lényegében a zenei kifejezést!). Ha elég világos, akkor az agy hatékonyan koordinálja a fizikai mechanizmusokat, hogy megvalósítsa a zenei szándékot. Ez az, amit a gyakorlatban sajátíthatunk el.

Végül is nem azért vagyok itt, hogy mindenkit lebeszéljek a metaforáktól. A metafora pozitív célokat szolgál mind a tanításomban, mind a tanulásomban. De azt javaslom, hogy legyen mindenki óvatos, amikor használja őket (mind a tanítás, mind a tanulás során).

A metafora (mint bármely más gondolat) arra késztet bennünket, hogy konkrét módon reagáljunk. Ha a diákjaid konstruktív, rugalmas és feltáró módon reagál, amely jobb koordinációt, jobb megértést és jobb zenét eredményez, akkor nagyszerű! Mindenképpen használd!

De még akkor is meg kell győződni róla, hogy tanuló (vagy mi magunk) tisztában van-e vele valójában mi történik. (Röviden: a  metafora az metafora!) Szánjunk időt arra, hogy megtanuljuk megértessük az anatómia, fiziológia és akusztika kifejezetten a hangszeres játékra vonatkozó momentumait.

A metafora és a fizikai valóság közötti megkülönböztetés segít abban, hogy tanulóid tovább fejlődjenek, és kíváncsiak maradjanak.

Jean-Pierre Rampal ~ 1968

2017 07 29

Budapest - Zeneakadémia

Akár a 2012es, “Ritka felvételek” című sorozatomhoz is kapcsolódhatna ez a felvételtöredék, amely Jean-Pierre Rampal első magyarországi koncertjéről való. Nem volt könnyű kideríteni mikor volt a koncert, többeket is megkérdeztem, végül Kovács Lóránt adta meg a választ, sőt azt is, hogy Szűcs Lóránt volt a művész zongorista partnere. Ez nyilvánvalóan nem lehet a teljes anyag, egyrészt túl rövid - mindössze 24 perc - ,más részt úgy tudom többek között a Poulenc szonátát is játszotta akkor. A felvétel viszont annál is becsesebb, mert néhány nagyon fontos művet fogunk hallani, egész pontosan a következőket:

00:00 Beethoven - Serenade, op.25
17:09 Debussy - Syrinx
19:44 Honegger - Le Danse de la Chèvre
23:23 Ibert - Entr’acte (befejezetlen)

Jean-Pierre Rampal - fuvola
Szűcs Lóránt - zongora

Rendkívül kidolgozott fuvolázást hallhatunk a 46 éves Rampal-tól, aki nyilvánvalóan csúcs formában volt akkor. A fuvolahang rendkívül projektív, szinte világít még a megkopott felvételen is, és hihetetlenül könnyed, fluid a technika. Gyakorlatilag minden darab repertoár mű, és két fontos szólódarabot is hallhatunk! Külön felhívnám a figyelmet a Syrinx-re, annak rendkívül szenvedélyes, sőt drámai előadására, ami azért lehet érdekes, mert mostanában egy hűvösebb interpretációs megoldás hódít ezzel a kulcsművel kapcsoltban. Az ezt követő Honegger mű is rendkívül meggyőző, szuggesztív minden tekintetben, Rampal egy-két kezdőhanggal képes hangulatot teremteni, megragadni egyes karaktereket. Az Ibert darab sajnos már töredékes, de itt is abból a könnyedségből kapunk ízelítőt, amelyet a kezdődarabban, a Beethoven szerenádban hallhatunk.

Budapest Flute Academy ~ 2018

2017 06 21

Még messze van, de szervezési szempontból egyáltalán nincs messze… - mert mostanra kikristályosodni látszik a 2018as BFA programja, amelyet a papageno.hu folytatásokban közöl mostantól kezdve - én is ezt fogom tenni, és végül lesz majd egy összefoglaló poszt is. Az már biztos, hogy olyan fuvolás hírességek látogatnak hozzánk, akik legalább akkor feltűnést fognak kelteni, mint a 2016os vendégek. Itt van elsőként Marina Piccinini, akinek azért is örülök, mert korábban már “szinte látnoki módon” írtam róla (ebben a korábbi posztban található egy link, amelyen egy részletesebb önéletrajzi anyagot is olvashatunk róla), őszintén szólva nem is értem miért nem járt nálunk eddig, itt lakik a szomszédban, Bécsben… A tavalyi évben a Galway Flute Festival vendége volt, koncertjét előben is láthattuk. Még annyit tennék hozzá, úgy tudom a művésznő a Julliard School -ig szinte teljesen autodidakta volt, csupán a kezdeteknél volt rövid ideig tanára.

Íme egy kis ízelítő az említett cikkből:

“Második alkalommal kerül megrendezésre 2018. május 26-28. között a Budapesti Fuvola Akadémia programsorozata. A BMC mellett ezúttal a Festetics-palota lesz a rendezvény másik helyszíne, vendégprofesszorként pedig napjaink egyik legfoglalkoztatottabb fuvolaművésze, Marina Piccinini érkezik hazánkba.
Piccinini gyermekéveit Brazíliában, Svájcban és Kanadában töltötte, itt kezdett el fuvolázni. Jeanne Baxtrasser tanácsára felvételizett a Juilliard School of Musicba, ahol a legendás Julius Baker osztályában diplomázott. Európai utazásai során tanulmányokat folytatott Auréle Nicolet mesterkurzusain is.”

(…)

Folytatás itt.

A papageno.hu is ezt a zenét választotta, amit én választottam volna, tehát én is ezt teszem ide: Marinia Piccinini egyik legérdekesebb és legeredetibb felvétele, a Bach-szonáta lemez, amelyen két gitárral,- Brasil Guitar Duo - játszik együtt! A g-moll szonáta, (BWV.1020) az első tételét halljuk:

Marina Piccinini albumjai a Spotify-on:
https://open.spotify.com/search/albums/marina%20piccinini

2017ben is (V)irtózok

2017 06 17

A média azt szereti, ha ő szabja meg mi történik a társadalomban“.

Mike Oldfield ~ Amarok

Előfordulhat, hogy valakinek jót tesz a médiafelhajtás, de általában nem így van. Az ilyen jellegű műsorok elveszik a tárgyról a fókuszt, és áthelyezik a személyre. Pedig nem a személy a fontos, hanem hogy ő azt csinálhassa, ami iránt elkezdett érdeklődni. Ezért nem tartom üdvösnek, ha túl hamar felfedezik a tehetséget. Gyerekkorban ugyanis még csak tehetségfejlődésről beszélhetünk, és ez nagyon könnyen rossz irányba terelhető.” (…) “Csodagyerekként kezdik kezelni őket, de én ilyenkor mindig megkérdezem, hogy mi fontosabb: a gyerek vagy a csoda? Bőven elég lenne, ha egy ilyen személynél konstatálnák az érdeklődését, mert ő úgyis azon a területen kezd el dolgozni. Már réges-rég tudjuk, hogy a siker 99 százalék munkából, 1 százalék tehetségből tevődik össze.”

Forrás: hvg

Gyarmathy Éva, pszichológus gondolatainál nem is választhattam volna jobb felütést - a teljes cikk a fenti linken olvasható. Előrebocsájtom a legeslegfontosabb információt: összesen ha 5 percet láttam a műsorokból sokat mondok. Ennek egyik oka, hogy nem érdekel igazán, nem köt le, a másik, hogy csak nagyon nehezen tudom elviselni. Sokat gondolkodtam írjak-e, írhatok-e emiatt egyáltalán róla, de végül úgy döntöttem már csak azért is megérdemel a dolog egy bejegyzést, mert sok kollégám nézi az adásokat és foglalkoztatja őket a műsor - velem ellentétben sokuk igen lelkes… Ahogy a Kedves Olvasó már sejti, igen, nem szeretem ezt a Virtuózok-at, sőt rendkívül károsnak tartom.

Az Köztelevízió nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta ezt a műsort. Nyilván való, hogy a “Ki mit tud?” jellegű műsoroknak nálunk nagy hagyománya van, és már őrületes igény volt egy színvonalasabb, értelmesebb és tartalmasabb produkcióra a valóság show-k között. De hol vannak már azok az idők amikor a zsűri egy néptáncprodukciót követően 10 percet is eldiskurált… A Virtuózok bár tehetségkutató műsornak nevezi magát, de senki ne higgye, hogy tényleg az. Alapvetően kétféle tv-show van: a bentlakásos, egymás agyára menős, az alacsonyabb IQ-jú piacnak, és a casting-szituációs az értelmesebbjének (és van, ahol e kettő egybeolvad). Akárhogy forgatom ez egy valóság show, ahol szigorúan a tv szempontok adják a játékszabályokat. De most nem arról akarok íni, hogy például hogyan történik a szereplők megkeresése és megrostázása, - erről amúgy is hallani innen-onnan infókat, akár saját környezetünkből is.

Mindenek előtt le kell szögezni, hogy óriási tapasztalati tőkét jelenthet egy fiatalnak, hogy egy tv stúdióban, egy tv adásban szerepelhet, játszhat. De óriási kihívási is, aminek megvannak a veszélyei. Valahány interjút olvasok világhírű, nagy színésszel, előadóművésszel, zenésszel mind azt mondják: nincs rövidebb út, el kell végezni a melót, ki kell várni az érési időt - nem lehet rövidíteni. A műsor egyértelműen azt sugallja, hogy van rövidebb út, és különösen azt, hogy a tehetségek ehhez joga van. És ki más adhatná meg a tehetségnek ezt az alanyi jogot, mint a média..? Az egyszeri televízió néző joggal kérdezheti vajon mi a csudát csinál egy klasszikus zenét tanuló fiatal évekig egy konziban és egy főiskolán, amikor néhány hét alatt felragyoghat a csillaga?

A társadalom azt a hibás szemléletet tette magáévá, hogy az ismertség azonos a művésszé válással, - miközben valójában teljesen független attól. Nem véletlen, hogy művészeti tanulmányok úgy alakultak ki, hogy kb 23-25 éves korra fejeződik be az intézményes tanulás, és az igazi, egyéni művészi munka 35-40 táján teljesedik ki. A ma élő nagy művészek pályaíve is ezt támasztja alá, és egyszerűen nem lehet az időt, az érést megspórolni, nincs kerülőút. Állandóan a gyermek Mozart a hivatkozási alap, állandóan őt akarja média újrakreálni, klónozni, azt a zsenit, akinek összesen 35 év volt kiszabva, és így persze, hogy mindent előbb és gyorsabban “kellett” csinálnia.

Ez azonban csak a jelenség egyik oldala, nem csak itt van félregombolva a kabát. A produkció erősen összemossa a színpadi teljesítményt és a tehetség mibenlétét. Az, hogy a nyilvánosság lett a mércéje a zenei képességnek, illetve a zenei képesség és a színpadi jelenlét minősége teljesen összemosódott eléggé újkeletűnek mondható. Pedig volt idő amikor az számított tehetséges zenésznek aki egy cantus firmus-hoz jóféle ellenpontot társított, vagy éppen jól rögtönzött, esetleg gyorsan össze tudott dobni egy kantátát.  A 19.század óta természetesnek vesszük, hogy az számít zenei tehetség-nek, aki maga- és üzembiztosan tud teljesíteni nyilvános közegben. Vagyis: ha valaki mélyen és helyesen megért egy művet/szerzőt és azt saját egyéniségével átitatva szólaltatja meg tehetségnek tartjuk - ám semmit sem ér az egész ha nyilvánosan nem tudja azt hozni amit a “négy fal között”. Tulajdonképpen azt tartjuk tehetségnek, aki ugyan olyan oldottan, magabiztosan játszik egy elő adásban egy televízióstúdióban este 10kor, mintha otthon lenne - de ez egyáltalán nem zenei kérdés hanem idegrendszeri konstitúció kérdése.  A zenei tehetségnek erre a definíciójára a média csak ráérősített - és akkor ez még enyhe kifejezés. És az ugyan olyan abszurd, mintha ma rátermett ellenpontírokkal népesítenénk be egy valóságshow-t.

És végül még egy félregombolás, hamisság két médiás varázsmondat köré építve, az egyik: a produkció azt sugallja, hogy a tehetség egyéniség is. Aki volt már média válogatón biztos hallotta azt a kifejezést, hogy “egyéniségeket keresünk”. Ez, bár igaz, de a szereplők életkora miatt gyakorlatilag így vicc kategória. Igen, a média tudja úgy láttatni, megjeleníteni az előadói teljesítményt a fényekkel, a beállításokkal, a darabválasztással, hogy ez egy egyéniség produktuma - valójában a show produktuma. És az egyéniség kérdéséhez kapcsolódik a másik médiás varázsmondat, hogy “legyen az illetőnek története”. Hallottam olyan jelöltről, aki azért nem jutott be a műsorba, mert nem volt elég “érdekes” a családi, magánéleti háttere…

Végül itt egy korábbi cikk, azt hiszem a Virtuózok első évadának tapasztalatairól, a Parlando-ból:

http://www.parlando.hu/2015/2015-3/GulyasCsilla-beszamolo_Virtuozok.pdf

Azon gondolkodtam egy ilyen cikk végére még is milyen videót, zenét válasszak, hiszen jó lenne valami pozitív végkicsengést adni. Végül Wendler Enikő és Csabay Zsuzsanna közös produkciójára bukkantam amely a Viruózok újévi gálája volt a Zeneakadémián idén január elsején. De az örömöm itt sem volt felhőtlen. Bár ésszerű ötlet volt a két fuvolást egy műben szerepeltetni, meglepett, hogy a Doppler művet milyen erősen meghúzták - alighanem műsorterjedelmi okokból. Nem csak arról van szó, hogy a két művésznő nyilván szívesen és hasonló színvonalon szólaltatta volna meg a teljes kompozíciót, hanem rendkívül zavaró, hogy az általam talált műsorokban sehol sincs ez feltüntetve - simán lehetett volna jelezni, hogy “részleteket hallunk…”. Mert nem kevés hiányzik a darabból, lássuk csak! A kompozíció bevezető része változatlan formában van a téma bemutatásig, amelyet megdöbbentő módon nem a variáció követ, hanem a pastoral jellegű lassú rész. Utána elindul a gyors, Poco meno téma, de nem kerül kidolgozásra, mert mintegy 65 ütem kihúzásra került, az Esz-dúr szakasszak egyetemben. Innen az előadás rögtön a Finalé-ra ugrik az utolsó néhány ütemre… sajnos. Mondanom sem kell, hogy ezek a “megoldások” lórugás-szerűen hatnak arra, aki ismeri a darabot, de annak is furcsa, aki érti a zenét. Viszont, ami fő, hogy Dopper művét sikerült 10 perc alatt tartani… Ehhez nem, inkább a két fuvolaművésznő előadásához - Gratulálok!

Doppler - Magyar fantázia 12. perctől: Wendler Enikő, Csabay Zsuzsanna - fuvola

http://www.mediaklikk.hu/video/virtuozok-ujevi-koncertje/

Visszhang

2017 06 10

Emmanual Pahud és Eric La Sage a Zeneakadémián


Végre napvilágot látott egy, a szakmai valóságot valamint Emmanuel Pahud hangszeres kvalitásait és színpadi jelenségét híven tükröző beszámoló Csengery Kristóf tollából. Ez az első általam ismert recenzió, amellyel teljesen egyet tudok érteni. Kiragadnék kedvcsinálóul néhány gondolatot, mielőtt az egész cikk linkjét megadnám - érdemes elolvasni. Elsőként egy érdekes hangversenytörténeti adalék:

Őszintén szólva nem is tudom felidézni, mikor volt legutóbb fuvola–zongora szonátaest a Zeneakadémia nagytermében. Egyetlen hasonlóra sem emlékszem, kivéve Aurèle Nicolet (Pahud későbbi tanára) és Kocsis Zoltán közös hangversenyét. Ennek pontos dátumát nem tudom, de aligha lehetett máskor, mint 1973. október 22-én – e koncert napján halt meg ugyanis Pablo Casals, akinek emlékére a két muzsikus eljátszotta Bach “Komm, süßer Tod” című geistliches Liedjét. Még egy hasonló alkalom rémlik: amikor Severino Gazzelloni lépett szonátaesten a Zeneakadémia nagytermének pódiumára – több hasonló esemény nem ugrik be negyvenöt év statisztikájából. Ez bizony nem sok… (Rampal is fellépett kamara-hangversenyen a Zeneakadémián, de az korábban volt, mint Nicolet vagy Gazzelloni koncertje – azt a hangversenyt még csak rádióközvetítésben hallhattam.)
(…)


Magam kritikusként az évek során csak lassan barátkoztam meg Pahud zsenialitásával. Eleinte nem tetszett a hangja, amelyet fent kissé levegősnek véltem, lent pedig, úgy éreztem, ez a tömör, sűrű tónus hátrányosan különbözik Rampal hajdani – hatalmas, öblös és ugyanakkor hihetetlenül laza – egyvonalas oktávjától. Az igazat megvallva Pahud hatásközpontú előadásmódjától is idegenkedtem olykor. De már három-négy éve nálam is megtört a jég: be kellett látnom, hogy ez a csodálatos művész nem véletlenül lett a Berlini Filharmonikusok szólófuvolása. Most még többet és többfélét nyújtott, mint az elmúlt évek versenymű-tolmácsolásaiban – nem véletlenül, hiszen egész este őt hallgathattuk.

(…)

És a teljes cikk itt olvasható.

Divje Babe

2017 05 31

Matuz István 70 éves

Matuz István idén töltötte be hetvenedik életévét. Ebből az alkalomból számos koncertet ad, ahol a pályája során fontos művekből és szerzőkből válogat, természetesen saját kompozíciói mellet is. De erre az alkalomra - a kerek évfordulóra - művek is születtek, ebből villantunk most fel egyet Nagy Ákos zeneszerző segítségével. De még a beszélgetés megelőzően egy pillanatra el is gondolkodtam mennyire másképp volt ez még néhány évtizeddel ezelőtt. Matuz István valóban utat tört a modern zenének, ezen belül is a modern fuvolázásnak, tevékenységével generációknak adott példát. Emlékszem még az én tanulmányaim idején csak egy-egy fuvolás volt, aki a modern fuvolatechnikával komolyabban foglalkozott, és akkor még nem is volt az természetes, sőt inkább valamiféle lázadónak számított az, aki ezzel foglalkozott. Azután generációról generációra egyre több fuvolás mélyült el a fuvola modernebb technikájában és mára, mondhatni megfordult a helyzet. Mára a hazai fuvolások nagyobb része szívesen fordul a modern zene felé és tanulmányai részeként kapja meg az ehhez szükséges útravalót.
Nagy Ákossal most elkészült művéről beszélgettünk, de egy kicsit messzebbről közelítettünk a témánkhoz.

-Számodra (mint fiatalabb zeneszerző generáció tagjának) miben látod Matuz István munkásságának a jelentőségét?

Nagy Ákos: Az élénk érdeklődése, kíváncsisága, folyton fókuszált figyelme, a zene és a szerzõk irányába tanúsított nagyfokú alázata számos újítást eredményezett. Ezek számomra legalább ugyanannyira fontos és hangsúlyos dolgok, mint a permutációs ujjrend, a különféle multifóniák, a modifikációk, a körlégzés, a clustertrilla, a folytonos glissando.

-Te hogyan látod a hazai modern fuvolázás helyzetét? Van nemzetközi összehasonlításod ezzel kapcsoltban?

Nagy Ákos: Több külföldön élő magyar és nem magyar fuvolással állok szoros kapcsolatba, némelyikkel még barátinak is nevezhető viszonyt is ápolok, pl. Angeliki Sousoura-val, aki Pista növendéke volt Debrecenben, így emiatt van nemzetközi összehasonlításom is.

A sanyarú művészet finanszírozás, a KLIK zsarnokságai, a kortárs zene kevésbé megbecsült helyzete, az ország nagyon rossz közállapotai és az emberek között tátongó hatalmas, bár szerintem igenis betömhető(!), szakadékok ellenére mind a budapesti, mind a vidéki fuvolások nagyon jó eredményekkel büszkélkedhetnek, s nem a versenyen elért érdemekre gondolok.

Páratlan szerencsésnek mondhatja magát az a fuvolás, aki Magyarországon tanul/tanult, mert olyanokat mondhat/mondhatott mestereinek, mint Gyöngyössy Zoltán, Ittzés Gergely, Matuz Gergely és a beszélgetésünk megkerülhetetlen szereplőjét Matuz Istvánt. Feltétlen kiemelném még Romos Zsoltot és a fiatal oktatók közül Bán Máté barátomat.

-Térjünk rá a műre - mik voltak az első impulzusok, amik a komponálás felé vittek? Talán nem felesleges az első kérdésem - mit jelent a cím?

Nagy Ákos: Ősi és primitív. Elsőként nem véletlenül ez jut eszembe a modern fuvoláról. Csont, de nem hideg, hanem meleg. Ezt mi sem támasztja jobban alá, mint egy 1996-os felfedezés, régészeti szenzáció. Szlovéniában, a Divje Babe barlangban egy barlangi medve combcsontjából készült kb. 43,000 éves négylyukú töredékre bukkantak. Ez az eddig ismert legősibb dallamhangszer. Hátborzongató, hogy Krsna ugyanúgy ezen az egyszerű fúvóshangszeren játszott, mint II. Frigyes, vagy a neandervölgyi előember.

Ami erős ihletést adott, az az volt, amikor először hallottam a medve combcsontjából készült furulya rekonstrukcióját. Feltétlen szerettem volna egy a jelenlegi nyugati hangolástól teljesen eltérő új művet írni fuvolára, annyira megérintett a hangzás. Régóta használok már különféle mikrotonális [el]hangolásokat, így ez nem volt újdonság, az viszont feltétlen, hogy Pista preparációit bevethetem magam is. Gondolok itt a Fejetlenül című darabban hallható szaxofonfúvókás megoldásra.

Nagy természetjáró vagyok és barangolásaim, túráim során sokszor voltam barlangban. Mindig megejtő volt az, hogy a hang egészen máshogy viselkedik, az akusztikai környezet egészen más jellegű, mint másutt.
(Lásd még: https://en.wikipedia.org/wiki/Divje_Babe_Flute)

-A kompozíció megalkotását meglepetésnek szántad, vagy felkérést kaptál?

Nagy Ákos: Bár többször is jeleztem, több fuvolásnak is, hogy nem írok fuvolára jó ideig új darabot, de Gergő felkérésének, hogy tudniillik írjak édesapja számára egy ensemble darabot egy a Magyar Rádióban tartandó koncertre kapóra jött. Egyből elkezdett bennem mocorogni a korábbi igény, hogy megcsináljam ennek a medvecombcsontból faragott furulyának az általam konstruált verzióját. Meglepetés is volt, mert a debreceni ünnepségen adtam át végül az ünnepeltnek. A darab pontosan 70 ütemből áll, jelezve az előadó életkorát.

A teljes kotta:

-Miért döntöttél egy akusztikus összeállítás mellett (pont Pistával kapcsoltban)? (pontosan milyen ütõhangszer van az együttesben? - ezt én magam sem tudom a partitúra alapján…)

Nagy Ákos: Érdeklődésem újra inkább az akusztikus hangszerek felé fordult, illetve a korábbiakhoz képest még mélyebben érdekelnek az épített hangszerek, egyfajta DIY-irány, a hangszerek modifikációi, pl. preparációk, világa. Ha már úgy alakult, hogy akusztikus hangszerparkunk fejlődése áll, akkor valahogy mi magunk készítsünk a fentiek segítségével újabb fajta hangzásokat.

A Divje Babe egyetlen egy függesztett cintányért tartalmaz, az viszont számos megszólaltatási módozatban szerepel: kézzel kell rácsapni a cintányér szélére, gumifejű-, különféle timpani-, fa- és trinagulumverő mellett, nagybőgő vonóval, fém lánccal, műanyag és fém seprűvel kell megszólaltatni a cintányér különféle részeinél, bejárva a hangszer teljes terjedelmét.

-Milyen hangzásképre, hangzásvilágra gondoljunk a Divje Babe-vel kapcsoltban? Valamiféle atavisztikus dologra utalsz?

Nagy Ákos: A fuvola és preparált fuvola mellé vonósnégyes és a már említett ütőhangszer társul. Olyan posztszerialista, spektralista eredményekkel íródott experminetális zenéről van szó, ahol az irizáló hangszínek, a széles dinamikai tartományok és a 12 egyenlő részre osztott, lebegésmentes temperálást elhagyva folyamatos fluktáció lép fel. Mondhatnám úgyis, hogy egymásből kinövő és egymással ‘veszekedő’ bepiszkolódó színfoltok határozták meg a gondolkodásomat. Több darabomban kísérleteztem már ezzel, így ez nem újdonság. Inkább a kombinációk száma és egymásutánsiága és az egymással szembeállításuk itt az újszerűség.

Sok darabom valamiféle ősiséget próbál feleleveníteni. Mindig is érdekelt az ősi és a mai világ közötti viszonyrendszer. A kettő kibékítése és az össze nem egyeztethetőségük. A gyermek Nārāyan(a) indiai kereteposzt, a Chiaroscuro balinéz, mon-khmer tánc és árnybábjáték jeleneteket, az Ame no nori fue és a Veiled wince japán udvari zenét, gagaku-t idéz. Zongoradarabjaim némelyike halványan Kárpát-medencei és Balkán népzenei allúziókból építkezik, Lever du Soleil dans le Brouillard apparant című elektronikus és kettőskórust foglalkoztató művem szintén mon-khmer, thai és balinéz zenékből merít és egy transzállapotban elkövetett rituális gyilkosságot fest le. A sor hosszasan folytatható. Helyes tehát a sejtésed, a Divje Babe is atavisztikus zene. Egy elképzelt ősi világot tár elénk. Ha úgy tetszik könnyen kihallhatjuk belőle, akár azt is, hogy egy törzsközösség tagjai egy nagy barlangban összegyűlve misztikus szeánszon vesznek részt, ahol egy látó, egy táltos hangszerével révületbe muzsikálja a közösséget és önmagát is.

-Végül adódik a kérdés, hogy mikor és hol hallhatjuk a művet?

Nagy Ákos: Bízom benne, hogy hamarosan színre kerül Budapest koncerttermeibe. Pontos dátumot sajnos nem tudok mondani neked. A május 31. időpontra kitűzött premier, ami az ArTRIUM - a Bartók Rádió kortárszenei seregszemléje a Márvány teremben lett volna elmarad. Helyette Soli[e]tude című sakuhacsi/fuvola, zongora művem szólal meg egy új verzióban. Színező elemként ütőhangszereket társítottam hozzá.

-Köszönöm a beszélgetést!

Nagy Ákos - Divje Babe ~ első oldal:

Dömötör Johanna mesterkurzusa

2017 05 20

DÖMÖTÖR JOHANNA

MESTERKURZUSA és KONCERTJE

2017. május 28. Budapest Music Center – Könyvtár, 1093 Budapest, Mátyás utca 8.

PROGRAM

9-12 ~ kurzus

12-13 ~ ebédszünet

13-16 ~ kurzus

17-19 ~ hangverseny

KÖZREMŰKÖDNEK:

Illés Eszter, Simon Dávid, Drahos Rebeka, Hegyesi Gabriella, Szimicsevics Judit, Szikora Márton, Jakab Ágnes, Bihary Virág, Újfalusi Ivett, valamint zongorán MOCSÁRI EMMA és ÖTVÖS GÁBOR.

MŰSOR

J.S.Bach: C-dúr szonáta Dömötör Johanna

Nagy Frigyes: B-dúr szonáta Illés Eszter

Mozart: C-dúr andante Drahos Rebeka

Dutilleux: Szonatine Dömötör Johanna

Balassa Sándor: Csepeli quartett ~ ősbemutató Bihary Virág, Jakab Ágnes, Szikora Márton, Újfalusi Ivett

Dohnányi: Ária Hegyesi Gabriella

Ötvös Gábor: Feeorin tánca Szimicsevics Judit ~ Ötvös Gábor

Doppler: Andante és Rondo Dömötör Johanna, Simon Dávid


http://www.johannadomotor.com/de

http://info.bmc.hu/hirek/1888

További képek itt: http://illeseszter.com/domotor-johanna-kurzus-zarokoncert/

Budapest Fuvola Akadémia - 2016

2017 04 09

beszámoló

Itt olvasható:

Közzétette: Czeloth-Csetényi Gyula – 2017. március 22.

Sakuhacsi kurzus

2017 03 01

Talán még nem késő jelentkezni:

“A Tan Kapuja Buddhista Egyház a tavaszi félévben ismét 15 alkalomból álló sakuhacsi (japán bambuszfuvola) kurzusokat indít, kezdők (újrakezdők) számára is. A foglalkozásokra hétfői és szerdai napokon kerül sor, mindkét napon 16.15 órai kezdettel. Az érdeklődők szükség esetén, kaució ellenében tanulóhangszert igényelhetnek.
Helyszín: A Tan Kapuja Buddhista Egyház (1098 Budapest, Börzsöny u. 11.), a Kollégium épülete
Az első foglalkozás időpontja: 2017. február 6, illetve 8.
Jelentkezési határidő: nincs
Jelentkezés: kenez.laszlo(kuk)gmail(pont)com
A teljes tanfolyam díja: 7.500,- Ft”

Forrás: http://kenezlaszlo.hu/index.php/kurzus

A kurzust Kenéz László tartja, aki így vall magáról:

(…) “Japán zenével 2011 óta foglalkozom intenzíven. Elsődleges érdeklődési területem a zen buddhizmus sakuhacsira íródott zenéje (honkjoku), illetve a hangszeres meditáció gyakorlata (szuizen). Tradicionális japán zenei tanulmányaimat 2013 óta Justin Senryu irányításával végzem. Emellett előszeretettel játszom modern előadási darabokat és saját kompozíciókat is, miként a hangszer a hagyományoktól eltérő improvizatív megszólaltatásának, színházi alkalmazásának lehetőségei is foglalkoztatnak. Repertoáromat a japán klasszikus kamarazene (szankjoku) irányában is bővítem, több alkalommal is felléptem Csordás Gyulával (koto) és Keidzsiro Takakuval (samiszen, ének)“.(…)

Egy felvétel következik, rövid improvizáció Kenéz Lászlótól és a hozzá tartozó bevezetésből egy részlet: (…)”A tél végén vagyunk, már olvad a hó, csordogál a patak s a kert egyre inkább megtelik tavaszi természeti zajokkal és zörejekkel, madárhangokkal, mígnem egyszer csak kinyílik a cseresznyefa virága és megszólal a Sakura tradicionális dallama. A darab vége az elcsendesedő esti kert nyugalmát, a talajt átitató víz neszezését idézi. Az illusztráció Hokusai Katsushika egy tavaszi témájú képe, a Goten hegy (1832 körül)”.

A felvétel itt található (sajnos a beágyazás nem engedélyezett).

Néhány gondolat a kurzus elé (szintén a honlapról, innen):

(…) “A kurzus zenei anyagát a Csósi (調子), Hangolás vagy Ráhangolódás című eredeti zen buddhista darab adta. Rövid, 18 lélegzetet számláló darabról van szó, amely hagyományos kezdő darab, nemcsak a tanulásban, hanem a nyilvános előadásokon, az otthoni vagy közös meditációkon is. Egy japán mester szerint, aki e darabot megtanulja, mindent tudni fog, ami a zen buddhista darabok, a honkjokukel játszásához szükséges. A sakuhacsi repertoár hosszú és hallhatóan igen nehéz darabjaihoz képest e darab egyszerűsége ezért csalóka, hiszen a legegyszerűbb megvalósítása a legnehezebb minden művészetben (ahogy a zenben is), így kitartó, elmélyült munkát követel. Virtuóz módon, gyors futamokat játszani a sakuhacsin, akármilyen furcsán hangzik is ez, könnyebb, mint egyenletesen, simán és hosszan megfújni egyetlen hangot. A kurzus során a résztvevők a Csósi minden fontos technikai elemével megismerkedtek, a többi pedig csak a gyakorláson múlik”.
(…)

Befejezésül egy másik felvétel, a korábbi improvizációval és a jelenlegi évszakkal ellentétben ez az őszről szól és megkomponált mű: Fukuda Rando - Miyama Higurashi (Tücsök a völgyben).

“A mű a kora ősz hangulatát ragadja meg; a hegyek között, a távoli völgyben, egy eldugott zugban még énekel a tücsök, de hangja már nem a nyarat, hanem az elmúlást juttatja eszünkbe; a tónus melankolikus, a lassan hűlő levegőben már ott lebegnek a búcsúszavak.
A darab 1928-ban íródott úgynevezett modern honkyoku. A honkyuko szó “eredeti, régről áthagyományozódott zeneművet” jelent, amelynek szerzője ismeretlen, s amelyet zen szerzetesek örökítettek nemzedékről-nemzedékre századok óta. A modern honkyoku elnevezés arra utal, hogy a darab szerzője e tradícióra tekintettel komponálta művét. A hangvétel a népdalok világát idézi, de az előadásmód már a korabeli „új japán zene” mozgalom eszményeihez igazodik”.

Itt hallgathatjuk meg.

Kenéz László honlapján még elméleti értekezéseket is találhatunk a sakuhacsi játékról magyar nyelven. Íme egy részlet:

Hiszamacu Fujo: Monológ (Hitori Kotoba, 1830)

Aki a sakuhacsit kívánja tanulmányozni, annak távol kell tartania magát a világi gondolatoktól, el kell határolódnia vágyaitól és sutba kell hajítania a „jobb” és a „rosszabb” fogalmait. Elméjét a hasára, a köldöke alatti területre kell összpontosítania, mert itt hallhatja meg a bambusz hangját. Ez a legfontosabb dolog. Emiatt kell csukott szemmel is játszania. Különösképp a kezdők figyeljenek erre, mert a nyitott szem világi gondolatokat ébreszthet“. (…)

További értekezéseket olvashatunk itt.