‘link’ kategória archívum

Dömötör Johanna mesterkurzusa

2017 04 20

http://www.johannadomotor.com/de

http://www.johannadomotor.com/de/music

Budapest Fuvola Akadémia - 2016

2017 04 09

beszámoló

Itt olvasható:

Közzétette: Czeloth-Csetényi Gyula – 2017. március 22.

Sakuhacsi kurzus

2017 03 01

Talán még nem késő jelentkezni:

“A Tan Kapuja Buddhista Egyház a tavaszi félévben ismét 15 alkalomból álló sakuhacsi (japán bambuszfuvola) kurzusokat indít, kezdők (újrakezdők) számára is. A foglalkozásokra hétfői és szerdai napokon kerül sor, mindkét napon 16.15 órai kezdettel. Az érdeklődők szükség esetén, kaució ellenében tanulóhangszert igényelhetnek.
Helyszín: A Tan Kapuja Buddhista Egyház (1098 Budapest, Börzsöny u. 11.), a Kollégium épülete
Az első foglalkozás időpontja: 2017. február 6, illetve 8.
Jelentkezési határidő: nincs
Jelentkezés: kenez.laszlo(kuk)gmail(pont)com
A teljes tanfolyam díja: 7.500,- Ft”

Forrás: http://kenezlaszlo.hu/index.php/kurzus

A kurzust Kenéz László tartja, aki így vall magáról:

(…) “Japán zenével 2011 óta foglalkozom intenzíven. Elsődleges érdeklődési területem a zen buddhizmus sakuhacsira íródott zenéje (honkjoku), illetve a hangszeres meditáció gyakorlata (szuizen). Tradicionális japán zenei tanulmányaimat 2013 óta Justin Senryu irányításával végzem. Emellett előszeretettel játszom modern előadási darabokat és saját kompozíciókat is, miként a hangszer a hagyományoktól eltérő improvizatív megszólaltatásának, színházi alkalmazásának lehetőségei is foglalkoztatnak. Repertoáromat a japán klasszikus kamarazene (szankjoku) irányában is bővítem, több alkalommal is felléptem Csordás Gyulával (koto) és Keidzsiro Takakuval (samiszen, ének)“.(…)

Egy felvétel következik, rövid improvizáció Kenéz Lászlótól és a hozzá tartozó bevezetésből egy részlet: (…)”A tél végén vagyunk, már olvad a hó, csordogál a patak s a kert egyre inkább megtelik tavaszi természeti zajokkal és zörejekkel, madárhangokkal, mígnem egyszer csak kinyílik a cseresznyefa virága és megszólal a Sakura tradicionális dallama. A darab vége az elcsendesedő esti kert nyugalmát, a talajt átitató víz neszezését idézi. Az illusztráció Hokusai Katsushika egy tavaszi témájú képe, a Goten hegy (1832 körül)”.

A felvétel itt található (sajnos a beágyazás nem engedélyezett).

Néhány gondolat a kurzus elé (szintén a honlapról, innen):

(…) “A kurzus zenei anyagát a Csósi (調子), Hangolás vagy Ráhangolódás című eredeti zen buddhista darab adta. Rövid, 18 lélegzetet számláló darabról van szó, amely hagyományos kezdő darab, nemcsak a tanulásban, hanem a nyilvános előadásokon, az otthoni vagy közös meditációkon is. Egy japán mester szerint, aki e darabot megtanulja, mindent tudni fog, ami a zen buddhista darabok, a honkjokukel játszásához szükséges. A sakuhacsi repertoár hosszú és hallhatóan igen nehéz darabjaihoz képest e darab egyszerűsége ezért csalóka, hiszen a legegyszerűbb megvalósítása a legnehezebb minden művészetben (ahogy a zenben is), így kitartó, elmélyült munkát követel. Virtuóz módon, gyors futamokat játszani a sakuhacsin, akármilyen furcsán hangzik is ez, könnyebb, mint egyenletesen, simán és hosszan megfújni egyetlen hangot. A kurzus során a résztvevők a Csósi minden fontos technikai elemével megismerkedtek, a többi pedig csak a gyakorláson múlik”.
(…)

Befejezésül egy másik felvétel, a korábbi improvizációval és a jelenlegi évszakkal ellentétben ez az őszről szól és megkomponált mű: Fukuda Rando - Miyama Higurashi (Tücsök a völgyben).

“A mű a kora ősz hangulatát ragadja meg; a hegyek között, a távoli völgyben, egy eldugott zugban még énekel a tücsök, de hangja már nem a nyarat, hanem az elmúlást juttatja eszünkbe; a tónus melankolikus, a lassan hűlő levegőben már ott lebegnek a búcsúszavak.
A darab 1928-ban íródott úgynevezett modern honkyoku. A honkyuko szó “eredeti, régről áthagyományozódott zeneművet” jelent, amelynek szerzője ismeretlen, s amelyet zen szerzetesek örökítettek nemzedékről-nemzedékre századok óta. A modern honkyoku elnevezés arra utal, hogy a darab szerzője e tradícióra tekintettel komponálta művét. A hangvétel a népdalok világát idézi, de az előadásmód már a korabeli „új japán zene” mozgalom eszményeihez igazodik”.

Itt hallgathatjuk meg.

Kenéz László honlapján még elméleti értekezéseket is találhatunk a sakuhacsi játékról magyar nyelven. Íme egy részlet:

Hiszamacu Fujo: Monológ (Hitori Kotoba, 1830)

Aki a sakuhacsit kívánja tanulmányozni, annak távol kell tartania magát a világi gondolatoktól, el kell határolódnia vágyaitól és sutba kell hajítania a „jobb” és a „rosszabb” fogalmait. Elméjét a hasára, a köldöke alatti területre kell összpontosítania, mert itt hallhatja meg a bambusz hangját. Ez a legfontosabb dolog. Emiatt kell csukott szemmel is játszania. Különösképp a kezdők figyeljenek erre, mert a nyitott szem világi gondolatokat ébreszthet“. (…)

További értekezéseket olvashatunk itt.

AyaTunes

2017 01 28

by Andrea Fisher

Az AyaTunes Andrea Fisher fuvolaművész, producer cd-je. Az album elsősorban meditatív kompozíciókat tartalmaz, tradicionális Észak-amerikai valamint Távol-keleti hangvételben, és bevételének 25%-a jótékony célra, az ACLU (American Civil Liberties Union) szervezethez kerül. Ezen kívül a 3.track ( a kompozíció címe Standing Rock remélem nem kell elmagyaráznom mi az…) teljes bevétele a Waterkeeper Alliance-hez kerül.

Vásárlás (akár track-enként):
https://ayatunes.bandcamp.com/releases


A felvételsorozat meglehetősen hosszú felvételekből áll, - a teljes játékidőt nem adtam össze, de 140 perc körül van - csak az utolsó felvétel, amely önálló anyagnak is tekinthető 54 perces. Andrea Fischer tíz fuvolafajtát szólaltat meg a cd-n, és valamennyi saját kompozíció. Kivételt képez Arvo Pärt Spiegel Im Spiegel című műve, ami természetesen feldolgozás és korábban már írtam róla,mint lehetséges fuvoladarabról.

1. Renewal 12:24
2. Whales and Violins 07:02
3. Standing Rock 09:46
4. Shaman 10:50
5. Interlude 08:43
6. For Krishna 14:07
7. Sitar 10:20
8. Jungle 08:04
9. Spiegel Im Spiegel 08:16
10.Binaural Beats: Healing Frequencies with Flutes 54:08

Bálványimádás

2017 01 17

Bálványimádás a fuvolametodikában

Az, hogy a fuvola metodika változik az évtizedek alatt teljesen természetes jelenség. Az itt következő cikkben néhány olyan momentumra szeretnék rámutatni, amelyek nem állták ki az idők próbáját, illetve a félreértésből adódnak.

Tanulmányaim során élénken emlékszem arra a gyakorlatra, amely a fuvola helyes tartását volt hivatva elősegíteni. Ennek során a hangszert csak jobb kézzel kellet tartanom egyensúlyban úgy, hogy ne billenjen el semmilyen irányban. Nekem valamilyen NDK fuvolám volt a zeneiskolámban, aminek jókora súlya volt és már csak ezért sem sikerült kiviteleznem ezt a gyakorlatot, pedig - emlékszem - még házi feladatnak is megkaptam. Ez akkor egy széltében-hosszában ismert, sőt elvárt gyakorlat volt, de úgy tudom ma már ez a metódus eléggé ki ment a divatból, én magam száműztem tanári eszköztáramból eléggé hamar. Már tanulóként és tanár ként is azt vettem észre, hogy irreális munkát ad a jobb kéz kisujjának, amit egyébként pont, hogy fel kellene szabadítani. A későbbiekben ebből rengeteg probléma adódik, főleg, mert a kisujj eleve folyamatosan nyomja a disz-billentyűt. Arról nem beszélve, hogy a fuvolát nem így tartjuk - legalábbis felnőttként nem így érzékelem. Azt tapasztalom, hogy elsősorban a bal kar tartja a hangszert, a jobb karnak inkább csak kiegyensúlyozó szerepe van, ami elég kritikus ha csak a kisujj nyomja a maga billentyűjét.  Ezzel egy bálvány le is dőlt - mindannyiunk szerencséjére. Lépjünk tovább.

A másik metodikai fogás, ami hosszú idő át a fuvolázás alfája és omegája is volt egyben, nos ez a “huhogás”. Kevés dolog van ami ennyire ellenszenves nekem, mint ez, tanuló és tanár koromból egyaránt. Igazából tanuló koromban utáltam és csak tanári pályám elején alkalmaztam. Szerintem semmi köze a fuvola megszólaltatásához, egyszerűen nem csinálunk így. Bizonyos helyzetekben, pl. modern zenében van jogosultsága, de hogy ez egy metodikai pillér lenne azt erősen kétlem. Az kétségtelen, hogy igen gyorsan lehet vele látványos eredményt elérni egy zeneiskolásnál, és ez verseny- vagy felvételi szituációban jól jöhet, de egyébként nem vagyok meggyőződve a hasznosságáról, és amennyire érzékelem ma már ez a gyakorlat a helyére került. Van róla egy anekdota is, sőt kicsit több mint anekdota. Nicolé-vel  kapcsolatos, aki valamikor a 60as, 70es évek fordulóján kurzust tartott a Zeneakadémián. Természetesen az egész ország ott ült az alsó foktól a felsőig, akkor egy ilyen kurzus ritkaság számba ment. Adott tanulónak sehogyan sem volt elég nagy hangja egy bizonyos darabhoz, ezért Nicolé a következőt tette: levette a nadrágszíját és az illető dereka köré tekerte, hogy érezze a helyes levegővételt, és ezt követően kérte a nálunk “huhogás” ként elhíresült technikát. Ez eredmény nagyon gyors és látványos volt - kis hangból nagy hang lett. Ezt követően mindenki mintegy rákattant erre a gyakorlatra és alkalmazta mindenkinél. Nem voltam ott - nem is lehettem - de tény, hogy egy tanulság mindenképpen van: így válik mechnikussá egy olyan probléma megoldás, amit egy adott személy (Nicolé), egy adott szituációban, egy adott problémára adott.

De lépjünk tovább, és fordítsuk vitorlánkat mélyebb vizek felé.

Itt van például Marcel Moyse megkerülhetetlen műve, a De la sonorité. Az egyik érdekességre tanárom, Jochen Gärtner hívta fel a figyelmemet. A Hangindítás című fejezet egy eléggé különös mondattal kezdődik, franciául az látjuk: Langue sortie.

Ez bizony annyit jelent, hogy kidugott nyelvvel. A kötetben az eredeti francia szöveg mellett ott az angol és a német fordítás is, ezeket is érdemes szemügyre venni mielőtt tovább lépnénk. Az angol verzió sem hagy kétséget: With the toungue out. Egyedül a német tér el az eredeti és az angol megfelelőjétől: Mit vorgehaltener Zunge - innen vehette Barnabás Zoltán, - aki anno a művet magyarra fordította - az “előretett nyelvet” a magyar fordításban, amely valljuk be kicsit mást jelent a korábbiakhoz képest. A kérdés tehát így hangzik: ki kell dugni a nyelvet hangindításkor? Erre mindenki joggal vághatja rá, hogy “NEM!” - de mi van akkor ha ezt maga Marcel Moyse írja? Mert ezt írja. Ráadásul pizzicato-szerű hangzásról is beszél, és ezt nem lehet máshogy létrehozni csak úgy, hogy a nyelvet a hangindítás pillanata előtt valóban kissé az ajkak közé dugjuk és indításkor visszahúzzuk - ki lehet próbálni tükör előtt. Moyse nyilván azt szeretné, hogy a fuvolahang a lehető leggyorsabban stabilizálódjon, de ezt a nyelv pontos helyzetével éri el, és nem rekesszel, vagy bármi egyébbel, ezért tesz kis szüneteket a hangok közé, hogy legyen idő a gyakorlat folyamán újra és újra pozicionálni a nyelvet. És persze egy darabban nem kell minden egyes hangot így indítani - főleg nem egy sorozat staccato-t - , de egy frázis kezdésnél, vagy egy levegővétel után nagyon is van létjogosultsága. Én személy szerint nem hallom, hogy nálunk használná bárki ezt a technikát, így ahogy Moyse írja - de az is lehet, hogy rosszul hallom. Külföldieknél és főleg jazz-fuvolásoknál viszont hallható.

Még fontos lehet megjegyezni, hogy Barnabás Zoltán azért használhatta a német szöveget a fordítás forrásaként, mert az ő generációja ebben a nyelvben mozgott otthonosan. Másrészről nyilván óvatos is volt, lévén ő maga is tanított egész életében, tehát nem akart félreértésre okot adni, és drasztikusan eltérni a bevett metodikai gyakorlattól.

Egyébként Gärner fel is írta valamelyik kottámra, hogy Lounge sortie - alighanem a Kecsketánc (nyilván a gyors rész) és/vagy a Chant de Linos volt az.

A másik gyanús pont szintén e kötetből való, az első fejezetben, amely a hang kiegyenlítettségéről szól. Mindenki ismeri a lefelé ereszkedő gyakorlatot, ezzel indul a fejezet, de amikor Moyse a harmadik regisztert kezdi tárgyalni így szól:

Azaz - Barnabás Zoltán fordításában:

Barnabás Zoltán fordításában: “A harmadik, magas regiszterben - mivel minden hang az ujjkombinációk és az ajaknyomás eredménye - a légoszlop hosszúságának alig van szerepe, különösen piano játékban”. Ettől a mondattól minden becsületes tanár ereiben meg kell hűljön a vér. Érdemes elolvasni a két másik nyelven is, nincs kétség. Ami engem illet mást sem hallottam tanulmányaim során, mint azt, hogy a 3. oktávon aztán végképp támasztani kell, piano-ban meg főleg. Moyse ennek totál ellent mond - és ha valaki tudta, ő tudta. Lényegében azt mondja, hogy a fogáson túl az ajkak feszültségének van döntő szerepe, a légoszlop másodlagos - és még hozzá teszi, hogy “különösen piano-ban”. Tisztázásra vár mit jelent az “ajaknyomás” - vélhetően összehúzott szájnyílást? (”…pression des lévres…”) Vagy valami mást? És mint jelent a légoszlop hossza? (…”la longueur de la colonne d’air ne joue pas toujours un role prépondérant…“) Ez egyenlő lenne a rekesz nyomásával, vagy annak hiányával? Esetleg azt jelenti nem kell olyan mélyre venni és mélyről fújni a levegőt, mint egyébként? (Én erre az utóbbira tippelnék…) Egy biztos; a magam részéről arra jutottam, hogy Moyse-nak igaza lesz és nem a támasz számít hanem az ajkak (ill. az ujjkombinációk, amibe esetlegesen segédfogás is beleférhet), és minél halkabban akarunk ott fent játszani annál inkább igaz mind ez. Moyse egyébként az egész De la sonorite-ban hihetetlen erőfeszítést tesz arra nézve, hogy megértesse az ajkak munkáját. Állandóan visszatérő gondolat, és az egész kötetet átható üzenet az, hogy az ajkak dolgoznak is meg lazák is, egyfajta rugalmas munkát kíván meg tőlük. Valahogy Moyse azt akarja üzeni, hogy nem feszesek, de nem is teljesen passzívak. Egyébként talán ez  - már mint az ajkak - a legnehezebb pontja az egész fuvolametodikának.

A Moyse kötet Barnabás Zoltán magyar szövegével (csak a szöveges oldalakat tettem bele, tehát nem a teljes kötet) itt található. És az eredeti kötet, pedig itt.

De álljunk csak meg egy pillanatra! Ugye nem én lettem az ügyeletes “megmondóember”  a De la sonorité-vel kapcsoltban?!

Valójában amire rá szerettem volna mutatni a fentiekkel egy jelenség. Mindenki, aki tanított már akármilyen fokon találkozhatott már a következő helyzettel. Adott egy metodikai helyzet, valamit meg szeretnénk tanítani, egy technikát, valamilyen speciális testhasználatot a hangszerrel kacsoltban. Ilyenkor óvatosnak kell lenni, hiszen könnyen adódhat félreértés, vagyis a tanuló valami teljesen más fog csinálni ahelyett, amit kérünk. Ráadásul sok esetben fuvolán igen nehéz visszaellenőrizni, hogy a kért mechanizmus megszületett-e és ha igen jól születette-e meg. (Ugyan ezzel a problémával foglalkozik Jeney Zoltán is egy 1964es Parlando-ba írt írásában, itt posztoltam nem is régen).
Adott tehát egy valós veszély, hiszen nem szeretnénk, hogy a tanuló valami mást, esetleg egy káros mechanizmust tenne magáévá. Ezért trükközünk mi tanárok, és gyakran egy metaforát tanítunk, vagy abba burkoljuk a kért technikát. A metafora kevesebb veszéllyel jár - legalább is látszólag. A klasszikus idevágó példa a vibrátó. A fentebb említett Jochen Gärtner erről is sokat tudna mesélni - mesélt is a Das Vibrato című könyvében, illetve az ehhez kapcsolódó kutatásával. Mindenki a rekeszt kezdi emlegetni ha vibrátót tanulunk, mert egy tanár sem szeretné ha a tanítvány a torkát szorongatná. Ugyan akkor már három évtizede tisztázódott, hogy nincs ember a földön, aki a légoszlopot rekeszizommal tudná vibrátóra fogni. Ez tehát egy metafora. És visszakanyarodva az kidugott nyelvhez, természetesen ez is egy olyan dolog, amit nem szívesen vállal fel senki, főleg zeneiskolásakkal szemben nem, hiszen a hangindítást mindjárt az elején tanítjuk.

Mi a baj ezzel? Az, hogy nem a valóságot tanítjuk. Egy bizonyos pontig van jelentősége a metaforáknak, hiszen a félreértés veszélye adott, de az is biztos, hogy kell - kellene - lennie egy pontnak a tanulás folyamán, amikor tiszta víznek kell kerülnie a pohárba. Ellenkező esetben a tanuló sok év, vagy évtized elmúltával jön rá arra, hogy egy adott technika testi szinten hogyan valósul meg valójában - és ennél kevés dolog van ami sokkolóbb.

És adódik egy másik probléma is főként a Moyse kötet kapcsán. Nem ugyan az tanulni/tanítani egy metodikát könyvből, és nem ugyan az tanulni/tanítani egy metodikát úgy könyvből, hogy közben élő kapcsolatom van azzal a fuvolakultúrával - esetünkben a franciával - ami ezt létre hozta. A kötetet mindenki megveheti és el is olvashatja a szöveget, de ha nem kap első kézből - azaz az adott fuvolakultúrából és annak értékrendjéből - származó instrukciókat könnyen eltévedhet. A fuvolázás végeredményben egy szájhagyomány, amelynek szerencsés esetben részletes, írott vezérkönyvei is vannak, de a könyv - és annak szövegei, gyakorlatai -  nem maga a hangzó valóság. A szájhagyomány részévé kell válni.

És erről eszembe jut egy film - bár nem a témához tartozik: Lost in Translation - látta valaki ezt a filmet? Azaz: Fordításban elvész. És ez nem csak a szöveg fordítására igaz, hanem egy metodika által leírt teljes fuvolázási értékrendre. A fuvolázás - szájhagyomány; ezt jó észben tartani.

Végül álljon itt egy Marcel Moyse felvétel - ha már ennyit emlegettük a mestert - George Hüe, Fantázia; nem a teljes mű, csak részletek:

A Marcel Moyse Társsaság honlapja:
http://moysesociety.org/

Robert Bigio:
http://robertbigio.com/moyse.htm

3 új Mozart mű fuvolára

2017 01 07

köztük két fuvolaverseny

A hónap végén esedékes a zeneszerző születésének nem túl kerek, 261 évfordulója - de ezt az időpontot e sorok írja nem bírta kivárni ezzel a cikkel. Aligha vitatható, hogy Mozart fuvolaművei rendkívül fontos szerepet játszanak hangszerünk irodalmában. A most megtalált három új fuvolamű kicsit talán ellentmondani látszik annak a hitnek, hogy a zeneszerzőóriás nem kedvelte ezt a hangszert.

James Strauss 2016ban három, eddig ismeretlen művet fedezett fel, amelyeket most cd-n is rögzített. A felvételek a Strasbourgi Szimfonikus Zenekarral, Manuel Mendoza vezényletével, valamint Andrea Mogavero olasz fuvolaművész közreműködésével készültek. A cd költségeit a cikk végén mellékelt forráslinken támogatni is lehet adományokkal.

Az első mű egy fuvolaverseny Mozart barátjától, Johann Baptist Wendling-től, aki a mannheim-i udvari zenekar fuvolása volt. Mozart említi apjához írt, 1777 november 22én kelt levelében, hogy együttműködik vele, egy fuvolaversenyen dolgoznak, amelyben a fúvós részeket ő írja. A mű Emily Gunson Wendling katalógusában GUN 20-as számot viseli (link a cikk végén is megtalálható, érdemes tanulmányozni Wendling műveit).

A második darab a nemrégiben Lengyelországban előkerült rejtélyes kézirattal, egy oboaversennyel kapcsolatos. Tudjuk, hogy 1777 július 25én egy Johann Thomas Cassel nevű fuvolás egy Mozart által írt fuvolaversenyt próbált Salzburg-ban. Ebben az időben Mozart általunk is ismert fuvolaversenyei még nem léteztek, tehát nagy valószínüséggel ez a hiányzó harmadik lesz a legkorábbi. A Lengyelországban talált anyag valószínűleg egy átirat lesz A rekonstrukciót Anders Muskens készítette.

A harmadik darab egy hangszerelés, amely Mozart halála után készült, a K. 448as jegyzékszámú kétzongorás szonáta szimfónia concertante változata. A dán kiadó, C.G. Menzel hangszerelte meg két szólófuvolára, 2 oboára, 2 kürtre, 2 trombitára, timpánira és vonósokra. A szólófuvolák technikai elvárásait már nem Mozart korabeli fuvolára, hanem későbbi modellre utalnak.

Az alábbi, mintegy 11 perces videóban James Strauss beszél a projektről és hosszabb részleteket hallhatunk a művekből, valamint kéziratrészleteket is láthatunk - de mindenek előtt hallgassuk, egyik szebb, mint a másik:

Forrás:
https://www.gofundme.com/mozart-3-new-flute-discoveries-cd

James Strauss
http://jamesstrauss.org/

Orchestre Symphonique de Strasbourg
http://www.symphonique-strasbourg.eu/

Emily Gunson’s Wendling Catalogue
http://www.emilygunson.com/wendling

Bicsák Mátyas a Kossuth Rádióban

2016 12 28

Arcvonások

2016 szeptember végén Bicsák Mátyással készített beszélgetést az Arcvonások című rádióműsor. Mátyás azon kevés fuvolások egyike, aki zenei tanulmányaival párhuzamosan komolyabb szintű egyetemi végzettségeket is szerzett, nem csak itthon, de külföldön is. Fuvolásként tanult a 2007 és 2009 között a Berlini Filharmonikusok Zenekari Akadémiájának tagja volt, Andreas Blau növendéke ként. Jelenleg a Wiesbadeni Állami Operaház első szólófuvolása. Mátyást anno én is tanítottam konzis korában és már akkor sem tudtam neki sok újat mondani, meglehetősen jól ismerem a hangszeres képességeit. Remélem, hogy az esetleges időhiánnyal küzdő, fiatalabb fuvolások számára érdekes lesz ez a beszélgetés. Nem tudom a mai fuvolásgenerációk mennyire ismerik őt, és már csak ezért is feltétlenül ajánlom ezt a tanulságos beszélgetést.

A beszélgetést a műsoroldalon érhetjük el, vagy közvetlenül a hangszóró ikonra kattintva. Bicsák Mátyás saját oldalának linkjét a poszt végén találjuk.
Ezzel búcsúzunk a 2016os évtől. Jó szórakozást!

Ez a műsoroldal:
http://www.mediaklikk.hu/2016/09/27/arcvonasok-bicsak-matyas-fuvolamuvesz/

Web: http://bicsak.de/?lang=hu

René Le Roy

2016 12 26

René Le Roy 1918ban diplomázott a Conservatoire-ban, tanárai Adolphe Hennebains, Léopold Lafleurance és Philippe Gaubert voltak. 1922ben alapította a fuvolán kívül hárfát és vonós triót magában foglaló Quintette Instrumental de Paris-t. 1952 és 1968 között a New York City Opera Orchestra szólófuvolása volt, majd 1971-től a Conservatoire kamarazene professzoraként tevékenykedett. Kifejezetten fuvolás tanítványa kevés volt, még is közöttük az egyik Geoffrey Gilbert különös jelentőséggel bír, mert ő volt William Bennett, Sir James Galway, Susan Milan, Stephen Preston és Trevor Wye tanára is. René Le Roy még egy jelentékeny metodikai munkát is írt A fuvola címmel, amelyet 2000ben fordítottam le: Le Roy - A fuvola.

Le Roy-nak számos fontos fuvolaművet írtak az évek során:
Arthur Honegger - Kecsketánc, 1922,
Jean Rivier - Oiseaux tendres, 1935,
Joseph Guy-Ropartz - Sonatine pour flûte et piano, 1931,
André Jolivet - 4. Incantation, 1936,
Bohuslav Martinu - Trió fuvolára, csellóra és zongorára, 1943.

Az alábbi archív felvételen Honegger Kecsketánc-át játsza:

Képek:
http://www.mediathequemahler.org/actualite/portrait/portrait-rene-le-roy.html

Opening Gala - Sir James Galway

2016 12 08

Galway Flute Festival Opening Gala 2016


Happy Birthday to Sir James Galway!

Nem hiszem, hogy van még egy olyan fuvolás, aki olyan nagy hatással van a fuvolázásra, mint ő. Az alábbi videó a 2016os Galway fesztivál nyitókoncertje. Hihetetlen az a hangi és technikai biztonság, ahogy Galway ezt a műsort játsza, még sem ezt emelném ki, hanem azt az érzelmi frissességet ami az egész előadást jellemzi. A videó alatt mellékeltem két német nyelvű interjút 1990ből és 2001ből, de megadtam egy linket is ha valaki pdf-ben szeretné olvasni.

Sir James Galway idézetek a 2013as fesztiválról:

-Életed minden napján hallgasd nagy énekesek előadásait.
-Ne üsd a billentyűket!
-Isten nem fog csak úgy megáldani jó hanggal egy napon - neked kell tenned érte!
-A gyakorlás teljes elkötelezettség közted és a fuvolád között.
-Ne csak azt játszd, amit a kottában írnak - játsz úgy mintha egy történetet mesélnél el.

Galway Flute Festival Opening Gala Concert

Galway Flute Festival Opening Gala Concert Live!

Közzétette: Sir James Galway – 2016. július 22.

További videók:
https://www.facebook.com/JamesGalwayFlute/videos

Két németnyelvű interjú Sir James Galway-al.

Viviana

2016 11 11

Musk and Mascara

Viviana Guzmán - fuvola
Gary Schocker - zongora
A live recording of a concert at the NFA 2014 Convention in Chicago.

Viviana Guzmán:
http://www.viviana.org/
https://en.wikipedia.org/wiki/Viviana_Guzm%C3%A1n

A kotta:
http://www.sheetmusicplus.com/title/viviana-sheet-music/19985869