‘mp3’ kategória archívum

Menzel nyomán

2018 03 21

Menzel festménye alapján egy-egy fuvolaversenyt válogattam a képen látható nevezetes zeneszerzőkhöz. Öt zeneszerzőt látunk, de csak négy videót, miért? Balról jobbra haladunk, Graun és Frigyes koncertjeit együtt halljuk, egymás után az első felvételen, utána C.P.E. Bach következik - ez és az utolsó felvétel barokkfuvolás - majd Adorján András következik Benda koncertjével végül jobb oldalt, a legszélén álló Quantz egy kevésbé ismert fuvolaversenyével zárul a sor… Igyekeztem időben és stílusát tekintve is eltérő felvételeket válogatni.

Carl Heinrich Graun (1704-1759) ~ D-dúr koncert
Friedrich II (1712~1786) ~ C-dúr koncert
Jean-Pierre Rampal - Antiqua-Musica Orchestra

Carl Philipp Emanuel Bach (1714-1788)~ d-moll koncert, Wq. 22
00:00 - Allegro
08:04 - Un poco andante
15:23 - Allegro di molto
Christoph Huntgeburth, Akademie für Alte Musik Berlin

Franz Benda (1722-1795) ~ Á-dúr koncert
I. Allegretto 00:00
II. Adagio 06:56
III. Vivace, ma non troppo 13:29
Adorján András, Ars Rediviva ensemble, Prague

Johann Joachim Quantz (1697-1773) ~ a-moll koncert, QV 5:238
Mary Oleskiewicz, Concerto Armonico Budapest, Miklós Spányi
00:00 I. Allegretto
08:11 II. Arioso ma non troppo
14:24 III. Allegro assai

茶 禅 一 味

2018 03 07

Ame no nori fue és változatai

Nagy Ákos szólófuvolaművéről, az Ame No Nori Fue-ról váltottam néhány szót a szerzővel, kísérletet téve arra, hogy összefoglaljuk az elmúlt évek alatt keletkezett egyes verziókat - ha lehet, felvételekkel is illusztrálva - illetve ennek kapcsán néhány további gondolatot is megosztottunk.

Az első felvétel - Détári Anna előadásában:

Mi, hangszeres játékosok a klasszikus zene megközelítésekor megtanultuk, hogy alapvetően a kottát kell megszólaltatni, és nem árt az adott korral és kulturális háttérrel némiképp tisztában lenni. De nekem úgy tűnik, hogy az Ame no nori fue esetében inkább a hangulat a döntő és a kulturális hátterével az ami döntő.

N.Á.: A darab egyébként nem előadónként, hanem jószerivel előadásonként változik. Jelenik Krisztián, Siklósi Kristóf, Bán Máté, Bánki Berta, - hogy csak azokat említsem, akikkel nincs felvétel - is rendre mindig máshogy adják elő. Ez nem az „ahányszor megszólal, mindig más és más” felfogás miatt van így, hisz ez nem egy Beethoven szimfónia. Vélhetőleg a darab fejlécére kiírt utasítás sarkalja őket erre. Illetve talán az is, amikor velem dolgoznak, mert arra bátorítom őket, hogy párbeszédet folytassanak műveimmel és más szerzők műveivel is, hisz a muzsika nem egy enyv segítségével kifeszített vászonra festett portré kép. Az, amit és az, ahogy festünk is folyamatosan változik a zenében, hiába azonosak a határvonalak.

Ezt akartam kérdezni, hogy a darab fejlécére írt utasítással eleve egyfajta “egyszemélyes színház” felé akartad irányítani az előadót?

N.Á.: Nem, nem volt ilyen szándékom. Az azonban felmerült bennem többször is, hogy valahogy le kell bontsam a megszokás és a rutin falait. Mivel a legtöbb hangszeres játékos, ahogy említetted is megtanulta, hogy alapvetően a kottát kell megszólaltatnia és nem a zenét, ezért ismét ehhez szerettem volna visszavezetni az előadóimat. Van, valami, ami már a lejegyzés előtt szólt és lesz valami, ami a lejegyzés után fog majd szólni. Döntően ezt hívjuk zenének. Az erre való ügyes, vagy ügyetlen megoldások koránt sem mind rögzítettek. S itt most nem feltétlen csak erről a darabról beszélek.

Matuz Gergő például meghajolt és letérdelt a mű végén a 2017-es Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban tartott májusi Japán Napok alatt. Erre nem én kértem, maga tett így, mindenféle intenció nélkül. A darab hívta ezt a fajta megközelítést létre, azt hiszem. Ebben nyilván nagy szerepet játszik az általad is felvetett szociokulturális háttér.

Matuz Gergővel:

Nem tudom már mi a kronologikus sorrend, hogy melyik verzió után, melyik verzió következik. Bennem ez már teljesen összekeveredett. Nagyon sokszor hangzott el már a mű 11 év alatt. Próbálok arra törekedni, amit Bartók vallott, illetve saját praxisában meg is valósított, hogy egy adott mű sose hangozzék el ugyanúgy, hisz éppen a rutintól és a bevett gyakorlatoktól távolít. Emiatt változik akár a tempó, a dinamika, még hangok és formarészek is átkerülhetnek teljesen más helyekre is. A darab sorsa ugyanúgy bizonytalan és állandóan mozgásban van, mint az életben bármi.

Nem mindegyik művemmel van ez így, de ez a magatartás jellemző rám mégis. Bizalmatlan vagyok a kottával szemben, ahogy ezt többször jeleztem is.

Ittzés Gergővel a Műcsarnokban, elektronikusan (ez részlet…):

Már régebb óta meg akarok kérdezni valamit az Ame no-val kapcsoltban, nevezetesen, hogy a darabban döntő szerepet játszik egy kvártból és nagy szekunkból álló motívumcsíra (összesen egy T5 távolság). Ez egy nagyon kicsiny építő elem, (ennél kisebb már csak akkor lehetne, ha két hang lenne, ami egy hangközt ír le) volt előtted valamiféle példa, tapasztalás a távol-keleti zenéből?

N.Á.: Igen, határozottan volt. Ebben a művemben, a fuvolanégyesemben [Veiled wince], a Soli[e]tude-ben, A gyermek Nārāyaṇ(a) című duó/trió darabomban, de akár a fentebb már említett Chiaroscuro-ban és elektronikus műveimben is, pl. a Recitazioni-ban, vagy másokban is távol-keleti zenék vázát használtam. Igyekeztem annyira megismerni mind a mon-khmer, mind a gamelan, mind a japán és az indiai zenei kultúrákat, hogy valóban mélyebb gyökerükig hatolhassak. A gagaku-t kivéve volt szerencsém élőben is hallani ilyen előadókat, zenekarokat a helyszínen, tehát nem stilizált és eleuropaiasodott formában.

Angor Watban ilyen zenekarok “kísérik” a látogatókat:

Az Ame no nori fue-ban igazából másról se szól a kompozíciós játék, mint arró, hogy az a nagyon kevés hangról és a fisz központi szerepéről. Lessing-el feleselve paradox módon pont ez a tiszta kvintet kitöltő motívumcsíra dekonstruálja a darabot. Egyébként rokon a magyar népzene egyik legfőbb sajátosságával is ez a moívumcsíra, annak ellenére, hogy a mi zenénk ahemiton, vagyis félhang nélküli. A kvárt-szekund modellre gondolok. Igen gyakori a dó-szó-lá finálisz képlet.

Teruhisa Fukuda, aki shakuhatchi sensei, mikor megmutattam neki az Ame no nori fue-t és a Soli[e]tude-öt, csak annyit felelt rá, hogy tetszik neki, hogy ráérek, van mindenre idő és bár hallani az inspirációs forrást mégis nagyon más, mint a tradicionális japán zenék. Azt külön kiemelte, hogy “amikor én szélhangot [a shakuhatchi egyik befúvására érti] játszom kissé hosszabban teszem azt és nem fölfelé, hanem jobbra és balra irányítom a hangot.”

Veiled wince (Fátyolos rezdülés) ea.: Kaczander Orsolya, Matuz István, Matuz Gergely, Fülep Márk - fuvola

Említteted a 10 évet, és arra gondoltam, hogy a darab máig tartó előadói népszerűsége, “életrevalósága”erősen köszönhető annak, hogy az előadás megújítható, illetve előadónként és előadásonként is változik. Milyen szerzői, vagy éppen emberi magatartás munkál Benned, hogy ennyire nyilvánvalóan elengeded a mű és az előadó kezét? Van előtted zenetörténeti példa?

N.Á.: Igen, hogyne. Európában jelenlegi ismereteink szerint döntően nem írták le évszázadokig a versenyművek kadenciáit a szerzők, hisz azt a versenymű előadóira bízták. A jazz és az úgynevezett szabad zene gyakorlata is ezt a fajta előadói megközelítést erősítik. Valamint ott van az Európán kívüli tradicionális zenék és népzenék birodalma, ahol eleve a rögzítés elindítója a zenének és nem kerékkötője.

Ha le is van jegyezve az adott zene, akkor az pusztán a kontúrja, a körvonala, vagy csak szavak, kifejezések segítségével próbálja meg vélhetőleg tudatosan pontatlanul rögzíteni, hisz a hagyomány tovább örökítése és a tan átadása nem a megszilárdításban, hanem az organikus fejlődésben, organikus változásban rejlik.

Bizonyosan e három magatartás befolyásolta az Ame no nori fue-hez hasonló több verzióban is létező műveim lejegyzését. Persze nem elhanyagolható az sem, amit a logisztikai szempontok hívnak életre. Chiaroscuro című ütőhangszeres ciklusom nem véletlenül létezik ütőhangszeres szeksztett, preparált zongorás és elektronikus verzióban is.

Bán Máté előállt egy a FSZEK Zenei Gyűjteményében tartott koncertünk során azzal az ötletével, hogy Ruptura című, Détári Annának altfuvolára írt, művem basszus hangszeren jobban szól(na). Azóta is így interpretálja ő is, és nővére Bán Annamari is.

De hogy mondjak egy másik példát is. Idén március közepén Hollandiába utazom előadásokat tartani és koncertezni. Amszterdamban Kis “Dodó” Dorottya furulyaművész fogja megszólaltatni fuvolára írt darabjaim némelyikét, illetve velem közösen fog, műveimet alapul véve, komprovizálni.

Hasonlóra törekszünk az idén januárban alakult Ensemble Aliquot-al is. Egyrészt előadjuk a műveket, másrészt az adott darabok alá, fölé, mellé improvizálunk. Tehát részint kompozíciós, részint improvizációs, tehát komprovizációs munkát valósítunk meg.

Ame no nori fue paraphase - a darab második verziója:

A darabból máig két notáció létezik. Mi ennek az oka, története?

N.Á.: Ami az Ame no nori fue-t illeti, ott kettőnél többről tudok, de az is lehet, hogy tévedek. Elvégre ennek fenntarthatom a jogát. (nevet). Vagy az is lehet, hogy bizonytalan, esetleg rendetlen, vagy netán újból és újból a már ismertet felülíró vagyok. Bosszantó és fárasztó jellemvonás lehet mindegyik.

Az előadói szabadságot tekintve ennél a konkrét darabodnál szerinted hol húzódik a határ? Mi az amikor már nem az és úgy szól, ahogy “megkomponáltad”?

N.Á.: A választ máshonnét kezdem és bízom benne, hogy mindenki megérti. Lehet még én is (nevet).
Történt nem oly rég, vagy tán már igazán régen, de az is lehet, hogy tegnap… de történetem szempontjából igazából mindez nem is fontos. Két ember elment Zhaozhou Congshen-hez.

Zhaozhou Congshen fogadta őket.

- Honnét jöttél? - kérdezte Zhaozhou Congshen az elsőt.
- Északról. - felelte az.
- Északról? - kérdezett vissza a mester.
- Igen, északról! - válaszolta az.
- Rendben. Menj igyál egy teát! - mondta Congshen.
- Honnét jöttél? - kérdezte Congshen a másodikhoz fordulva amazt.
- Délről. - válaszolta.
- Délről? - kérdezte ugyanazzal a hangsúllyal Congshen, mint az előbb a másikat.
- Igen délről. - felelte az.
- Rendben. Menj igyál egy teát! - mondta Congshen.

A szolgáló - mert a zen mestereknek mindig is volt szolgálójuk - látva és hallva a történteket Congshen elé sietett és a következőt kérdezte tőle:
- Mester! Hogy lehet az, hogy a két ember, két különféle helyről jött és te mind a kettőnek ugyanazt mondtad, hogy menjen és igyon egy teát?
- Szolgáló? - szólította meg Congshen, - Menj igyál egy teát!

Angeliki Sousoura videója - Ame no nori fue:

Nagy Ákos néhány műve Göllesz Zoltán kiadásában: http://hangverseny.hu/akos-nagy/

René Le Roy

2018 03 04

ezen a napon született

René Le Roy 1918ban diplomázott a Conservatoire-ban, tanárai Adolphe Hennebains, Léopold Lafleurance és Philippe Gaubert voltak. 1922ben alapította a fuvolán kívül hárfát és vonós triót magában foglaló Quintette Instrumental de Paris-t. 1952 és 1968 között a New York City Opera Orchestra szólófuvolása volt, majd 1971-től a Conservatoire kamarazene professzoraként tevékenykedett. Kifejezetten fuvolás tanítványa kevés volt, még is közöttük az egyik Geoffrey Gilbert különös jelentőséggel bír, mert ő volt William Bennett, Sir James Galway, Susan Milan, Stephen Preston és Trevor Wye tanára is. René Le Roy még egy jelentékeny metodikai munkát is írt A fuvola címmel, amelyet 2000ben fordítottam le: Le Roy - A fuvola.

Le Roy-nak számos fontos fuvolaművet írtak az évek során:
Arthur Honegger - Kecsketánc, 1922,
Jean Rivier - Oiseaux tendres, 1935,
Joseph Guy-Ropartz - Sonatine pour flûte et piano, 1931,
André Jolivet - 4. Incantation, 1936,
Bohuslav Martinu - Trió fuvolára, csellóra és zongorára, 1943.

Az alábbi archív felvételen Honegger Kecsketánc-át játsza:

Képek:
http://www.mediathequemahler.org/actualite/portrait/portrait-rene-le-roy.html

Gondolatok Moyse De la Sonorité-ja nyomán

2018 03 01

Buktatók és félreértések a fuvolametodikában - Gondolatok Marcel Moyse „De la sonorité” című kötetéről, Barnabás Zoltán fordításának felhasználásával.

Az, hogy a fuvola metodika változik az évtizedek alatt teljesen természetes jelenség. Az itt következő cikkben néhány olyan momentumra szeretnék rámutatni, amelyek nem állták ki az idők próbáját, illetve a félreértésből adódnak….

Így kezdődik a Parlando-ben megjelent írásom, amelyben Barnabás Zoltán fordítása alapján Marcel Moyse De la Sonorité című kötetével foglalkoztam. A teljes cikk - amely egy 2017es anyagom továbbfejlesztése - itt nyitható meg.

Hangzó mellékletként álljon itt egy Marcel Moyse felvétel - ha már ennyit emlegettük a mestert - George Hüe, Fantázia; nem a teljes mű, csak részletek:

A Marcel Moyse Társaság honlapja:
http://moysesociety.org/

Robert Bigio:
http://robertbigio.com/moyse.htm

Allemande

2018 02 03

J.S.Bach - a-moll partita

Nem szeretem, sőt ki nem állhatom az olyan típusú bejegyzéseket, hogy “egy darab többféle felfogásban” nem is szoktam ilyet készíteni, és ez a poszt sem ennek indult. Eredetileg Bach a-moll partitájának első tételének nem-fuvolás feldolgozásaiból gyűjtöttem össze néhányat, azért, hogy bemutassam miként hatott ez a zseniális tétel más hangszeresekre is, és főleg hogyan nyúltak hozzá az előadást (főként tempó- és hangulati koncepcióját tekintve) , vagy akár a feldolgozását illetően. A válogatásban tehát nem az előadás minőségét tekintettem fő szempontnak, de valahogy éreztem legalább egy fuvolás felvételt is mellékelni kellene - és utóbb persze egy fuvolás felvételt nem éreztem elégségesnek, így végül fuvolaszempontból is kicsit körüljártam ez a témát.

Aligha akad olyan fuvolás, akinek ne okozott volna fejtörést ez a tétel, akár tanulóként, de legalább tanárként. Nem szeretnék konkrét elemzésekkel fárasztani az Olvasót, inkább kiemelnék néhány lehetséges szempontot a megfigyelésre. Érdekes lehet a tempó választás, amely meglepően tág határok között mozog, sőt általában véve lassabb, mint amit modern fuvolásként játszani szoktuk. Érdekes lehet még az, ahogy egyes előadók a hanghosszúságokkal és a kötésekkel játszanak, sőt néha díszítenek is, és fontos lehet a tagolás és a megállások “mikor?/mennyit?” kérdése.

Nézzük a felvételeket felülről lefelé:

Emilio Galante felvétele az első, az olasz fuvolás-zeneszerző az Allemende tételt modern formában fogalmazta újra, tehát egyfajta feldolgozásról van szó. Ezt követi David Tayler lanton - érdekes, hogy a felvételének van egy feltartóztathatatlan jellege a mérsékelt tempó ellenére. Kate Clark, a hágai zeneakadémia barokk fuvola tanára a következő, ő is inkább a nyugodt tempó mellett tette le a voksát. Ezután jönnek a modernkori fuvolások felvételei, különös módon úgy állt össze a sorrend - ami quasi időrendi - , hogy a felvételek tempóválasztása egyre nyugodtabbnak tűnik. Érdekes lehet még megfigyelni, hogy egy fuvolás az adott tempóhoz milyen hanghosszúságokat és hangindításfajtát választ, és ezt milyen perfekciós szinten tudja/akarja megvalósítani, és ezáltal hogyan alakul a tétel arculata, hangulata, továbbá, hogy mennyire törekszik a többszólamúság megjelenítésére, vagyis mennyire tartja lényegesnek a struktúra megmutatását.

Természetesen Jean-Pierre Rampal az első virtuóz, francia megközelítéssel, ezt követi Auréle Nicolé felvétele, amely világosan tagolt, és magán hordozza azokat a jegyeket, amelyek az ő Bach-játékára oly jellemzőek. Sir James Galway felvétele alighanem a legeredetibb ebben a műben is, folyamatossága ellenére nyugodt és szabad, még sem esik szét a tétel. Emanuel Pahud-vel zárul a fuvolások sora, talán az ő megközelítésére hatott leginkább az, amit historikus felfogásnak nevezünk. Javaslom még azt a hallgatási módot, - ha már külön-külön megismertük a felvételeket - hogy gyors egymásutánban hallgassuk meg az első 5-6 másodpercet mindegyik felvételből. (Hát ennyit arról, hogy nem szeretem az “egy darab-többféle előadás” című bejegyzéseket…).

A poszt két érdekességgel zárul: az egyik - sokat vitatott - Gustav Scheck-féle kíséretes kiadás, amely Peters kiadásban látott napvilágot a No.3332 szám alatt. A fuvolaszólamot Maximilian Schwedler gondozta - a felvételen Schwedler-fuvolán halljuk a szonátát - a kíséretet Scheck írta.

A poszt feldolgozással indult, záruljon tehát azzal is, azért a befejező zene egy viccesebb feldolgozás - oldandó a fuvolás komolyságot - a Choro Bastardo együttestől, nevéhez méltóan némi Piazzola beütéssel és klezmer fűszerezéssel…

Emilio Galante fuvolás zeneszerző:

David Tayler

Kate Clark

J.P. Rampal
(a teljes mű Allemande: 00:00 Courante: 03:05 Sarabande: 05:18 Bourrée Anglaise: 09:17)

Auréle Nicolé

Sir James Galway

Emmanuel Pahud

A kíséretes Allemande, a teljes mű: 1mov. 0:00~, 2mov. 4:06~, 3mov. 6:28~, 4mov. 9:54~

New England Conservatory Honors Ensemble Choro Bastardo (Ilya Portnov, harmonica, Ben Andrews, violin, Henrique Eisenmann, piano, Cristian Budu, pandero, coached by Amir Milstein,) perform Bach’s Partita for Flute. Recorded live in Jordan Hall April 1, 2014.

II. Frigyes

2018 01 24

ma született

Őfelsége mindenütt (wikipedia)

II. Frigyes porosz király (1712-1786), - aki a fenti kiváló festményen földművesek munkája iránt mutat kitüntető és kegyes figyelmet (köszönet a képért Janus-nak) - nem kevéssé lendítette előre a fuvola ügyét, sőt még négy remek, tartalmas és viruóz fuvolaversenyt is írt: G-dúr, G-dúr, C-dúr, D-dúr. Talán a C-dúr a legismertebb, de a többi is figyelmet érdemel. Itt alább az összeset meghallgathatjuk (amíg nem törlik…).

Christoph Huntgeburth és az  Ensemble Sans Souci Berlin

Aurèle Nicolet születésnapján

2018 01 22

Aurèle Nicolet születésnapján

Aurèle Nicole ~ wikipedia

Carl Reinecke (1824 – 1910) Concerto Op. 238 (1908)
1. Allegro molto moderato
2. Lento e mesto (8:33)
3. Moderato – In tempo animato – Tempo I – Più mosso – Più lento maestoso (14:39)

Morton Feldman ~ Crippled Symmetry (1983)

2017 12 02

for flute/alto flute/bass flute, piano and glockenspiel

Morton Feldman műveiből már felbukkant a fuvolára és zenekarra írt mű ezeken az oldalakon a múltban, de néhány, fuvolával kapcsolatos kamaradarabjával eddig még adós voltam. A szerző egy sor, nagyobb léptékű művet írt a 80 évek körül, ezek egyik darabja az 1983as, fuvolát foglalkoztató, Crippled Symmetry - magyarul Sérült Szimmetriának fordíthatnánk.

A darabból 2 videót is mellékeltem; az első teljes - mintegy másfélórás darabra készüljünk - , a másodikban élő előadást láthatunk, csak azért, hogy lássuk hogyan néz ki a mű színpadon, illetve ha nem tudja valaki vállalni a teljes kompozíció meghallgatását…

A két videó között találjuk a teljes kottát (az élő előadásban kb. a 10. oldaltól játszák a művet).

Eberhard Blum - fuvola, altfuvola, basszusfuvola
Nils Vigeland - zongora, cseleszta
Jan Williams - harangjáték, vibrafon

Feldman, Crippled Symmetry.pdf by Greg Stuart on Scribd

Feldman összes műve: https://www.scribd.com/document/256573660/Feldman-Compositions

Ivan Bushuev - fuvola, altfuvola, basszusfuvola
Natalia Cherkasova - harangjáték, vibrafon
Dmitry Vlasik - harangjáték, vibrafon

oldal 10-

Odette Ernest Dias ~ Reichert

2017 10 21

A belga születésű Matheus André Reichert-re (1830-1880), a 19.század virtuóz fuvolására ma már nem elsősorban előadásidarabjai miatt emlékszünk, hanem az Op.5ös 7 Exercices journaliers-al című kötete miatt. Ez máig az egyik legnépszerűbb gyakorlófüzet, elsősorban azért, mert egyrészt belátható terjedelmű - a cím ígéretéhez híven 7 gyakorlatot tartalmaz - másrészt gyakorlatai mindig egy bizonyos harmóniai vázra vannak felfűzve. Mindez eléggé szokatlan a francia iskola más (Taffanel) vagy éppen későbbi (Moyse) gyűjteményeihez képest, és ezzel is magyarázható Reichert gyakorlatainak máig tartó népszerűsége.

Előadási darabjai már sokkal kevésbé ismertek, és az a tény sem túl közismert, hogy ő vitte el a modern fuvolázást Dél-Amerikába, életét Braziliában fejezte be, agyhártyagyulladásban halt meg. Reichert már gyermekkorában kávéházakban fuvolázott és 17 évesen elnyerte a Brüsszeli Konzervatórium első díját, tanára François-Joseph Fétis volt. Hamarosan ismert szólista lett, koncertezett Európán kívül az Egyesült Államokban is. Csakhamar udvari alkalmazásba került, de 1859ben más muzsikusokkal együtt meghívást kapott Braziliába és június 8án már Rio de Janeiro-ba érkezett és élete végéig ott is tevékenykedett.

Az itt következő lemezen Odette Ernest Dias egy sor kis darabot játszik Reichert-től (a “kis darab” nem jelent feltétlenül könnyűt is…). A fuvolaművésznő Gaston Crunelle tanítványa ként 1951-ben nyert díjat a párizsi Conservatoire versenyén, majd 1952ben a Genfi Nemzetközi Versenyen szerzett első helyezést. De tanult zeneelméletet Nadia Boulanger osztályában is, és olyan hírességekkel is találkozott, mint Pierre Boulez, André Jolivet, Henry Duttileux, Pierre Sancan és George Enesco. Ez utóbbi szerzővel adta elő a Cantabile and Presto című máig sokat játszott művet.

A brazil fuvolázás “leszármazása”

Ilyen előzmények után ment Braziliába, ahol 1969ig a Orquestra Sinfônica Brasileira fuvolása majd ezt követően a Orquestra Sinfônica Bacional da Rádio do MEC fuvolása volt. Tanított a Universidade Federal de Brasília-on, nem csoda tehát, hogy nagy hatással volt a brazil fuvolaiskola alakulására. Odette Ernest Dias könyvet is írt Reichert-ről Mateus-André Reichert: um flautista belga na corte do Rio de Janeiro címmel.

A brazil fuvolázás “leszármazása”

Odette Ernest Dias, - aki ugyan úgy lelkesedett a brazil zenéért, mint Reichert - egy négytételes szimfóniához hasonlította saját élete szakaszait:
“I. Paris
Gyermekkor, tanulás, tradíció ~ Prelude
II. Rio de Janeiro
Belépés a magán és szakmai életbe, sokféle tevékenység ~ Allegro
III. Brasília
Nyitott horizont, szemlélődés ~ Adagio
IV. Rio de Janeiro
Visszatérés, a lényeg keresése, a terhek és a múlt elhagyása, boldogság ~ Allegro Stretto Finale“.

Az 1929ben született művésznő ma is aktív, és Reichert személyén kívül ő maga is közvetlen kapcsolódást jelent a brazil fuvolaiskolának a francia fuvolaiskolához. Ez a lemez több szempontból is kuriózum, mert ahogy ezen a felvételen is (1985) Odette Ernest Dias egy 1875ös arany szájrészes Louis Lot (N.1052) fuvolán hallhatjuk, - a hangszeren minden eredeti, nincs változtatás rajta.

A lemezen Reichert rövid, alig ismert szalon darabjait, szalon-fantáziáit hallhatjuk, de bizonyos pillanatokban félreérthetetlen brazil zenei hatás vonja magára figyelmünket, amely talán a 4. és a 7. darabon a legszembetűnőbb. Ne várjunk e lemeztől a mai fuvolásokra olyan jellemző “kigyúrt”, makulátlan sterilitást, viszont cserébe kaphatunk rendkívül könnyed, szárnyaló fuvolázást, nagy íveket, kifinomult dinamikával, ideális vibrato-val és igen hajlékony legato-val - egészben véve Odette Ernest Dias klasszikus értékű fuvolázását.

Afinidades Brasileiras – 1985
Odette Ernest Dias - fuvola, Elza Kazuko Gushikem - zongora.

1. 00:00 Souvenir du Para – Andante elégiaque, Op.10 “Souvenir”. Saudade.
2. 04:30 Tarantelle – Étude de salon – Opus 3
3. 08:20 Rêverie – Opus 17
4. 13:10 La coquette (A faceira) – Polka de salon – Opus 4
5. 15:45 Martha – Petit morceau de salon – Opus 18
6. 20:53 Romance sans paroles – Opus 11
7. 24:10 La sensitive – Petite polka de salon – Opus 8
8. 28:00 Souvenir de Bahia – Andante pastorale – Opus 12

Emlékkoncert Bartók tiszteletére

2017 09 30

Fábián Tímea ~ Parlando 2017/4

Tavasszal nagyszabású hangverseny keretében emlékeztek meg Bartók Béláról a Péceli Parnasszus Alapítvány által szervezett eseten fellépő művészek - Bokor Jutta, Bokor Ildikó, Fábián Tímea, Fernandes Andrea, Foskolos Péter, Király Csaba és Szvorák Katalin. A műsor során a közönséget Zelinka Tamás kalauzolta ismertetőivel. A hangverseny hanganyaga és a hozzá tartozó cikk Fábián Tímea tollából viszont csak mostanában látott napvilágot. Ízelítőként mi mást is mellékelhetnék, mint a Bartók-Arma Szvit felvételét - a cikk végén találjuk.

Részlet a cikkből:

Az alapítvány és az esten fellépő művészek egy különleges műsor összeállítással adóztak 2017. május 21-én a XX. század kiemelkedő komponistájának, Bartók Bélának az emléke előtt. A koncerten elhangzó népdalok, eredeti zeneművek illetve két átirat (Székely Zoltán hegedűművész és egy egykori tanítvány, Paul Arma, azaz Weiszhausz Imre által készítettek) mellett prózai szöveggel valamint képi vetítéssel egészült ki a műsor. A művekről és a hozzájuk kapcsolódó, érdekes történetekről szóló szöveges ismertetőt Zelinka Tamás prezentálta nagy sikerrel. A koncert alatt bemutatott vetítésanyag további információkkal szolgált a hallgatóság számára a szerzőről, családjáról, valamint életének főbb állomásairól. A Bartóktól, kortársaitól és egykori tanítványától, Székely Júliától származó idézetek pedig jól kiegészítették a hallottakat.

A teljes cikk az alábbi ikonra kattintva olvasható, és megtaláljuk benne a hangverseny többi hangfelvételének linkjét is:

Zeneként Fábián Tímea és Bokor Ildikó előadását halljuk az esten készült koncertfelvételen.

Bartók Béla - Paul Arma ~ Suite Paysanne Hongroise
Előadják: Fábián Tímea (fuvola) és Bokor Ildikó (zongora) - 2017.05.21.