‘mp3’ kategória archívum

Budapest Flute Academy ~ 2018

2017 06 21

Még messze van, de szervezési szempontból egyáltalán nincs messze… - mert mostanra kikristályosodni látszik a 2018as BFA programja, amelyet a papageno.hu folytatásokban közöl mostantól kezdve - én is ezt fogom tenni, és végül lesz majd egy összefoglaló poszt is. Az már biztos, hogy olyan fuvolás hírességek látogatnak hozzánk, akik legalább akkor feltűnést fognak kelteni, mint a 2016os vendégek. Itt van elsőként Marina Piccinini, akinek azért is örülök, mert korábban már “szinte látnoki módon” írtam róla (ebben a korábbi posztban található egy link, amelyen egy részletesebb önéletrajzi anyagot is olvashatunk róla), őszintén szólva nem is értem miért nem járt nálunk eddig, itt lakik a szomszédban, Bécsben… A tavalyi évben a Galway Flute Festival vendége volt, koncertjét előben is láthattuk. Még annyit tennék hozzá, úgy tudom a művésznő a Julliard School -ig szinte teljesen autodidakta volt, csupán a kezdeteknél volt rövid ideig tanárja.

Íme egy kis ízelítő az említett cikkből:

“Második alkalommal kerül megrendezésre 2018. május 26-28. között a Budapesti Fuvola Akadémia programsorozata. A BMC mellett ezúttal a Festetics-palota lesz a rendezvény másik helyszíne, vendégprofesszorként pedig napjaink egyik legfoglalkoztatottabb fuvolaművésze, Marina Piccinini érkezik hazánkba.
Piccinini gyermekéveit Brazíliában, Svájcban és Kanadában töltötte, itt kezdett el fuvolázni. Jeanne Baxtrasser tanácsára felvételizett a Juilliard School of Musicba, ahol a legendás Julius Baker osztályában diplomázott. Európai utazásai során tanulmányokat folytatott Auréle Nicolet mesterkurzusain is.”

(…)

Folytatás itt.

A papageno.hu is ezt a zenét választotta, amit én választottam volna, tehát én is ezt teszem ide: Marinia Piccinini egyik legérdekesebb és legeredetibb felvétele, a Bach-szonáta lemez, amelyen két gitárral,- Brasil Guitar Duo - játszik együtt! A g-moll szonáta, (BWV.1020) az első tételét halljuk:

Marina Piccinini albumjai a Spotify-on:
https://open.spotify.com/search/albums/marina%20piccinini

Bill Evans & Herbie Mann ~ Nirvana

2017 06 19

Ismét a jazz-fuvola a témám, közelebbről Herbie Mann, akinek pályája során sokszor alakította át a stílusát, stilárisan talán a legsokkszínűbb fuvolás e műfajban. Ezúttal Bill Evans-el közös projektjét vesszük közelebbről szemügyre, illetve a zongorista személye az, aki a közös pont lesz majd egy másik jazz-fuvolással kapcsoltban is, egy közelgőposztban. Evans maga tanulóéveiben fuvolázott is, egész életműve végső soron inkább saját trió-formációjához köthető, amibe csak kivételes alkalmakkor ritkán lépett be egy-egy hangszeres szólista, még is előfordult, hogy szívesen, bár ritkán alkotott formációt fuvolásokkal.

Az 1964-ben megjelent Nirvana című lemezt 1961 végén és 1962 májusában rögzítették (2. és 6. szám), a két másik muzsikus Evans triójának tagjai, Chuck Israels, bőgő és Paul Motian, dobok. Az első - címadó - és utolsó kompozíció szerzője Mann.
Itt látjuk a kezdőpontokat és a számok időtartamát:

0′00 Nirvana (Herbie Mann) - 5:48
5′34 Gymnopedie (Erik Satie) - 3:16
8′44 I love you (Cole Porter) - 7:03
15′30 Willow weep for me (Ann Ronell) - 5:31
20′48 Lover man (Jimmy Davis, Ram Ramirez, James Sherman) - 4:49
26′28 Cashmere (Herbie Mann) - 6:45

Hihetetlenül visszafogott, már-már szublimált fuvolázást hallhatunk, szinte végig a meditatív, befelé forduló hangvétel uralkodik. A fuvola előszeretettel időzik a mély regiszterben, ott is felhangszegény, “lehelős” megszólaltatással. Mann csak a gyors számokban - a 3. számban és az utolsó felvételben - használja virtuóz képességeit, de ott hihetetlen kreativitásról és motívumalkotó készségről tesz tanúságot. Az egész lemez alaphangvétele - különösen az első számoké - meglehetősen visszafogott, már-már filozofikus hangvételű, amelyből csak óvatosan és alkalmanként távolodik el egy-egy kompozíció erejéig.
A lemezen második számaként egy klasszikus feldolgozás is helyett kapott Satie Gymnopedie-jét halljuk, a no.2-est. Érdekes, hogy az első és második szám, bár különböző időbe rögzítették szinte egymásból következik.
A harmadik kompozíció Cole Porter szerzeménye, amelyben Herbie Mann már szakít az első két szám visszafogottságával. Itt külön ki kell emelnem Chuck Israel beszédszerűen változatos bőgő játékát, különösen hosszú és izgalmas szólót játszik ebben a számban. Ezt követi Ann Ronell zeneszerzőnő 1932es szerzeménye, a Willow weep for me , egy dal, amely hamar kedvelt jazz-sztenderdé vált. Jazz zenészek egész sora dolgozta fel, énekesek és hangszeresek is. Nem véletlen, hogy ebben a kompozícióban Mann visszatér a belsőségesebb megszólaláshoz, mélyben bolyongó, búgó fuvolázása valószínűleg szándékoltan kelt erősen jazz-ének benyomást.
Az utolsó előtti, Lover man-ban Herbie Mann már merészebben alkot dallamot, magasabb regiszterekbe is felmerészkedik, de egészében véve a lemez alaphangvételét fűzi tovább. Jól figyeljük meg ezt a kompozíciót, és annak feldolgozás módját, különös tekintettel a fuvolázásra, mert később még szó lesz róla.
A befejező szám a fuvolás saját szerzeménye és a lemez lendületesebb vonalát képviseli magasban mozgó fuvolaszólóval.

Jazz

2017 06 05

Több, mint egy óra jazz-fuvola

Korábbi jazz-szóló elemzésünkhöz kapcsolódóan itt egy válogatás, most okoskodás nélkül, csak zene. Viszontláthatunk már ismert művészeket és újakat is hallhatunk, mint Bobbi Humphrey, akivel később kicsit részletesebben is foglalkozom majd:

1. 0:00 It’s a Grand Night for Swinging - Roland Kirk Quartet
2. 3:10 Slippin’ & Slidin’ - Yusuf Lateef
3. 6:37 Enchantment - Dave Valentin
4. 10:26 Yesterdays - James Moody
5. 14:28 Baia - Herbie Mann
6. 17:19 Harlem River Drive - Bobbi Humphrey
7. 25:08 You Did It, You Did It - Roland Kirk Quartet
8. 27:34 Equinox - Dave Valentin
9. 34:19 Uno Esta - Bobbi Humphry, Jason Mizell, Fonce Mizell & Sigidi
10. 41:01 With Malice Towards None - James Moody
11. 44:20 The Greatest Story Ever Told - Yusuf Lateef
12. 47:37 St. Louis Blues - Herbie Mann
13. 51:36 South Street Exit (Live) - Eric Dolphy
14. 59:06 Django - Roland Kirk Quartet
15. 1:03:56 Evolution of Mann - Herbie Mann

Pahud után

2017 06 03

Mint korábban írtam Emmanuel Pahud fuvolaestje új szintre emelte a művész hazai jelentétét, hiszen végre fuvola-zongora formációban kaptunk közelebbi képet játékáról.

Az est önmagáért beszélt, fogadtatása szakmai szempontból teljesen egyöntetű volt, egyébként sem szeretnék részletes elemzést írni, csupán néhány momentumot emelnék ki. Tulajdonképpen két rendkívül magabiztos művész, elmélyült és makulátlan produkcióját élvezhettük.

Számomra mindössze egy zavaró körülmény volt - jobban mondva kettő. Ez egyik az igen rokonszenves lapozó hölgyemény - hangzó vadászmezők fegyverhordozója - , aki nem mindig volt annyira magabiztos, mint a két előadó, és vélhetően több stresszt élt át az est folyamán, mint a két előadóművész egész eddigi és ez utáni életében. A másik a zongorára irányított mikrofon állvány volt, Emmanuel Pahud háta mögött, amelytől a fuvolaművészt néha csak centiméterek választották el. De őt láthatóan nem zavarta, hogy a kottaállvány és a mikrofon közötti zsebkendőnyi területen kell előadni a műsorát.

De komolyra fordítom a szót. A műsor tematikája a német romantika volt - illetve a klasszika és a romantika határvidéke - ,de nagy bajban van az a fuvolás, aki ilyen programra vállalkozik hiszen átiratok műsorba emelése nélkül elképzelhetetlen csupán eredeti fuvolaművekből felépíteni az estet, mivel szinte alig van kvalitátos kompozíció a 19.század első feléből. Ebben az időben a fuvolatechnika virtuóz értelemben már kiforrta magát, de kompozíciós szempontból még váratott magára a kitörés. Schubert ezt a művét - egyes vélekedések szerint - a kor virtuózának, Louis Drouet-nek (1792-1873) ajánlotta, noha direkt ajánlás nincs feltüntetve a kottán. Személyes kapcsolatukat - amely vélhetően 1822 nyarára tehető Bécsben - máig nem sikerült egyértelműen tisztázni, de az biztosra vehető, hogy Schubert hallhatta a játékát Bécsben, és ilyen módon legalább annyira esélyes a mű ajánlottjának lennie, mint Ferdinand Bogner, akit e darabbal általában kapcsolatba hoznak. Schubert ebben a műben szakít a 19.század első feléből ismert téma és variációk szokásos virtuóz kliséivel, ez jól látható az 5. variáció első fogalmazványán, amelyet a szerző végül elvetett. A kissé monoton, de a korabeli fuvolatechnikát jól ismerő anyag helyett egy változatosabb, sok tekintetben összetettebb variációt írt, amelyet ma is ismerünk. (Az elvetett változat benne van az Universal által kiadott kotta fuvolaszólamának függelékében). És ide kívánkozik, hogy a remekmű koncerttermi bemutatója, ősbemutatója Doppler Ferenc nevéhez fűződik, amelyre 1862ben került sok a Musikverein-ben. Rendkívül fontos, hogy egy ilyen jelentőségű kompozíciónak magyar vonatkozása is van.

Emmanuel Pahud játékára visszatérve érdekes módon nem csak a klasszikus értelemben - kifejezetten sebességet jelentő - virtuozitást emelném ki, hanem a lassú részek ihletett és míves megformálását, különösen a Bevezetést a fentebb említett műből. Az est bővelkedett szinte a semmiből induló és a semmibe tűnő hajlékony hangok megformálásában, valamint Pahud jól tudta azt is mikor kell a zongorának alárendelni magát, - és köszönet Eric La Sage-nak, hogy tudott úgy zongorázni egy nyitott Steinway hangszeren, hogy nem nyomta végig a bal pedált. Különösen érvényes volt mindez a nyitó szonátára, a Mozart műre, elsősorban annak lassú tételére. Ugyan csak ez a hajlékonyság volt jellemző a Schumann műre, amelynek fuvolarepertoárbeli hazatalálása még várat magára. Ugyan csak érvényes ez a Mendessohn szonátára is, amely remélhetőleg felkelti a hazai fuvolások érdeklődését. Pahud nem véletlenül tette ezt a művet a hangverseny fináléjára. Rendkívül gyors, és kellemetlenül mély fekvésű utolsó tételét sikerre vinni csak az tudja, aki rendelkezik az ehhez szükséges kvalitásokkal, és Pahud rendelkezett, rendkívül meggyőzően oldotta meg átiratának utolsó tételtét.

És persze milyen jó lenne ha legközelebb, a koncert másnapján adna egy kurzus egy-két emelttel feljebb, ahogy erre már volt példa korábban is…

00:00:00 Mozart - Sonata in C major, KV.296
00:18:05 Schubert - Trockne Blumen, D.802
00:35:25 Schumann - Fantasiestücke, op.73
00:46:42 Mendelssohn - Sonata in F major
01:09:00 encore ~ Fauré - Morceau de concours
01:11:50 encore ~ Fauré - Sicilienne

Kobe - International Flute Competiton 2017

2017 06 01

Érdekes, hogy amíg a hazai sportolókat rendkívüli figyelem kíséri egy-egy világversenyen, addig a zenészekről ez nem mondható el. Eddig összesen két alkalommal tudott magyar fuvolás dobogós helyezést elérni ezen az igen nehéz, négy élőfordulós versenyen, 1989ben Móré Irén és tizenkét évvel később Seres Dóra.

Ebben az évben, a sorrendben 9. Kobei Nemzetközi Fuvolaversenyen Szabados Éva próbált fogást találni, játékával az utolsó előtti fordulóig jutott el, sajnos a döntőbe már nem került be. Teljesítményéhez így is GRATULÁLUNK!

Szabados Éva a 3. - utolsó előtti - fordulóba.
Videó 33″30′ -tól: https://youtu.be/pQ_cDXIiJcA

Itt a középdöntőben láthatjuk 7′40″-től:
https://youtu.be/XzUkKfl_0IM

És az elődöntőben 22′50″-től:
https://youtu.be/TamwMiQM4eM

A verseny Facebook-oldala itt található az aktuális hírekkel.

Youtube csatorna - Kobe International Flute Competition 神戸国際フルートコンクール

Pahud előtt

2017 05 28

Emmanuel Pahud magyarországi fogadtatásán elmélkedve kicsit utána néztem a korábbi beszámolóknak. Noha szakmai részről egyértelmű és teljes a lelkesedés nem mondható el ugyan ez a recenziók szintjén, sőt némelyik olyan távol esik a (szakmai értelemben vett) valóságtól, hogy muszáj néhány sort biggyesztenem a koncertje elé.
Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal kellett megküzdenem – itt alább egy 2016os vélemény:

„Hozzá képest egykor Rampal és főként Nicolet nagyon mértéktartó pódiumjelenségek voltak - Pahud sokkal inkább Galway sikerorientált művészalkatának örököse és továbbfejlesztője, de koncertje válogatja, mikor mennyire kerül előtérbe játékában a hatásközpontú „marketingfuvolázás” szemlélete.” (forrás)

Több dolog is elgondolkodtató. Ami számunkra/számomra – mint szakmabelinek – nagyon szembeszökő, hogy összemos négy teljesen különböző művészegyéniséget, akiket csak bajosan lehet egymással kontextusba helyezni, vagy netán egymásból származtatni. Természetesen szellemi rokonság van, de a mondat ennél jóval többet sugall, és nagy hibát követ el az, aki elnagyolva elmélkedik erről a kérdésről. Nyilvánvaló - legalábbis nekünk fuvolásoknak - hogy teljesen más egy Nicolé jelentősége, mint egy Rampál-é, és ugyan az áll a hozzánk időben közelebb álló Sir James Galway-ra és Pahud-ra is.
A másik finomság a „sikerorientált művészalkat” kifejezés; én nem tudtam, hogy ilyen is van – mert ha van akkor kell lennie kudarcorientáltnak is, de arra meg ki vágyna, ki törekedne..? Tettenérhető egyes recenzensek elmaradása attól a ténytől, hogy már jó ideje a világ koncertpódiumain egy fuvolás is lehet olyan sikeres, mint egy hegedűs vagy egy zongorista. Visszatérve a fentebb említett szellemi rokonságra, talán a négy művészegyéniséget az fűzi egybe, hogy tevékenységükkel a fuvolát, a fuvolázást világviszonylatban is egyenrangúvá tudták emelni a fenti két másik hangszerhez képest.
És itt van a „marketingfuvolázás” mibenléte. Oh, bárcsak tudnám milyen az! Amivel Emmanuel Pahud magyarországi recenzensei gyakran nem tudnak mit kezdeni, az pont Pahud, mint színpadi jelenség. Sokan összetévesztik a mozgást a zenével, de azt hiszem nem kell bizonygatnom, hogy nem létezik a világon olyan fuvolaművész, aki otthon, tükör előtt előre kitalálná mit és hogyan mozogjon egyes darabokhoz. Pahud-t ezzel kapcsoltban nálunk sok – érdemtelen – vád érte, pedig ő sem ezt teszi, hanem egyszerűen reagál a zenére. A hangszeres mozgás a fuvolán egyáltalán nem kézenfekvő, sokkal mélyebbről jön, mint egy hegedűnél, vagy zongoránál, ahol a hangszer fizikai megszólaltatásának velejárója a látható mozgás. Nálunk két forrásból eredeztethető a mozgás, egyrészt habituális kérdés, másfelől abból adódik, amit a játékos a fuvola hangkeltésével kapcsoltban tud, átél. (Természetesen egy bizonyos ponton ez egy forrás). Van olyan fuvolás, aki nagyon keveset, sőt semmit sem mozog – a játéka még is élvezetes. És van, aki keveset mozog és a játéka unalmas. Van, aki sokat mozog és a játéka szuggesztív és van, aki sokat mozog és nem lehet kibírni, amit játszik, mert semmi sem történik zeneileg („nem tudok ránézni, mert elszédülök” – című kategória…). Akár hogy is, de több érvényes út is lehetséges, mindre akár példát is lehetne mondani egy-egy előadó személyében.
Pahud nagyon jó és inspiráló példa arra, hogy hat egymásra illetve következik egymásból a hangképzés, a mozgás és a zenei megformálás – ez utóbbi a hanggal való bánáson keresztül. Zenei hajlékonysága egyértelműen – és látható módon – a rugalmas és ökonómikus testhasználatából fakad. Mindez persze nekünk, fuvolásoknak nem kell magyarázni, de úgy tűnik a koncertkritika szintjén nagyon szükséges erre is kitérni.

És itt van a műsor – erről is beszélni kell. Pahud és Eric La Sage estje egy új szintre emeli a fuvolaművész hazai megjelenését, mivel a korábbiakkal ellentétben szonáta est. A Schubert Variációk kivételével valamennyi mű átirat. És nem szeretném néhány nap múlva valahol azt olvasni, hogy Pahud már annyira nem bír magával, hogy mindent átír fuvolára, amit ér. Nem erről van szó. A Mozart és a Mendelssohn szonáta is már fuvolárepertoár része ként funkcionál jó ideje, (ez utóbbit talán Felix Renggli szólaltatta meg először több, mint két évtizeddel ezelőtt). A Mozart szonátákkal kapcsoltban az a helyzet, hogy létezik egy kiadvány, amelyet Franz Vester adott közre 1981ben az Universal-nál, amelyben 6 hegedű-zongora szonátát ültet át fuvolára és zongorára. A kiadvány valamiért még sem volt sikeres – a darabok igen, az átirat-verziók kevésbé - és a fuvolások a mai napig úgy játszák ezeket a műveket, hogy saját, sokszor nagyon eltérő változatot készítenek belőle – vélhetően Pahud is így járt el. A Schumann Fantázia darabokkal ugyan ez a helyzet, - de itt még korabeli letétek is léteznek különféle szólóhangszer-verziókra, például hegedűre is – a lényeg, hogy a fuvolás maga készít átiratot saját előadása számára. Személy szerint kíváncsian várom Pahud átírói megoldásait erre a műre.
Bizonyos tekintetben szerencsésebb lett volna egy másfajta műsor struktúra, amely több eredeti művet tartalmaz, és lehetett volna benne modern mű, hiszen Pahud-nek kifejezett erőssége a modern zene. Két nappal később Bécsben játszik, ahol Bach Partitája mellett megszólal a Prokofjev Szonáta és a Boulez Szonatina is! De nincs miért keseregni, biztos, hogy jön még és ad újabb szonáta eseteket a jövőben!

Dömötör Johanna mesterkurzusa

2017 05 20

DÖMÖTÖR JOHANNA

MESTERKURZUSA és KONCERTJE

2017. május 28. Budapest Music Center – Könyvtár, 1093 Budapest, Mátyás utca 8.

PROGRAM

9-12 ~ kurzus

12-13 ~ ebédszünet

13-16 ~ kurzus

17-19 ~ hangverseny

KÖZREMŰKÖDNEK:

Illés Eszter, Simon Dávid, Drahos Rebeka, Hegyesi Gabriella, Szimicsevics Judit, Szikora Márton, Jakab Ágnes, Bihary Virág, Újfalusi Ivett, valamint zongorán MOCSÁRI EMMA és ÖTVÖS GÁBOR.

MŰSOR

J.S.Bach: C-dúr szonáta Dömötör Johanna

Nagy Frigyes: B-dúr szonáta Illés Eszter

Mozart: C-dúr andante Drahos Rebeka

Dutilleux: Szonatine Dömötör Johanna

Balassa Sándor: Csepeli quartett ~ ősbemutató Bihary Virág, Jakab Ágnes, Szikora Márton, Újfalusi Ivett

Dohnányi: Ária Hegyesi Gabriella

Ötvös Gábor: Feeorin tánca Szimicsevics Judit ~ Ötvös Gábor

Doppler: Andante és Rondo Dömötör Johanna, Simon Dávid


http://www.johannadomotor.com/de

http://info.bmc.hu/hirek/1888

További képek itt: http://illeseszter.com/domotor-johanna-kurzus-zarokoncert/

Tavaszi

2017 03 26

Beethoven - Tavaszi szonáta, op.24

A zeneköltő halálának 190. évfordulója alkalmából az általam ismert legkorábbi felvétel a közismert hegedű-zongora szonátából.

J.P. Rampal és Alain Marion

A fenti képen Marion J.P.Rampal vezénylete alatt: Ibert-Concerto, 1974

Alain Marion - fuvola, Denis Pascal - zongora.

A tételek:
- Allegro
- Adagio molto
- Scherzo
- Rondo

Az 1999es dupla lemez egy évvel Alain Marion halála után jelent meg, teljes tartalma ez:
Opus 12, nos. 1 to 3;
Opus 23;
Opus 24, “Spring”;
Opus 30, nos. 1 to 3.

Kodály “135″ | “50″

2017 03 06

Kodály (1882-1967) - a magyar és az egyetemes zenetörténet megkerülhetetlen alakjának - évfordulói kapcsán a Hét zongoradarab egyikének átdolgozása:

A darab eredetije Vazsonyi Bálint (1936-2003)előadásában:

Sakuhacsi kurzus

2017 03 01

Talán még nem késő jelentkezni:

“A Tan Kapuja Buddhista Egyház a tavaszi félévben ismét 15 alkalomból álló sakuhacsi (japán bambuszfuvola) kurzusokat indít, kezdők (újrakezdők) számára is. A foglalkozásokra hétfői és szerdai napokon kerül sor, mindkét napon 16.15 órai kezdettel. Az érdeklődők szükség esetén, kaució ellenében tanulóhangszert igényelhetnek.
Helyszín: A Tan Kapuja Buddhista Egyház (1098 Budapest, Börzsöny u. 11.), a Kollégium épülete
Az első foglalkozás időpontja: 2017. február 6, illetve 8.
Jelentkezési határidő: nincs
Jelentkezés: kenez.laszlo(kuk)gmail(pont)com
A teljes tanfolyam díja: 7.500,- Ft”

Forrás: http://kenezlaszlo.hu/index.php/kurzus

A kurzust Kenéz László tartja, aki így vall magáról:

(…) “Japán zenével 2011 óta foglalkozom intenzíven. Elsődleges érdeklődési területem a zen buddhizmus sakuhacsira íródott zenéje (honkjoku), illetve a hangszeres meditáció gyakorlata (szuizen). Tradicionális japán zenei tanulmányaimat 2013 óta Justin Senryu irányításával végzem. Emellett előszeretettel játszom modern előadási darabokat és saját kompozíciókat is, miként a hangszer a hagyományoktól eltérő improvizatív megszólaltatásának, színházi alkalmazásának lehetőségei is foglalkoztatnak. Repertoáromat a japán klasszikus kamarazene (szankjoku) irányában is bővítem, több alkalommal is felléptem Csordás Gyulával (koto) és Keidzsiro Takakuval (samiszen, ének)“.(…)

Egy felvétel következik, rövid improvizáció Kenéz Lászlótól és a hozzá tartozó bevezetésből egy részlet: (…)”A tél végén vagyunk, már olvad a hó, csordogál a patak s a kert egyre inkább megtelik tavaszi természeti zajokkal és zörejekkel, madárhangokkal, mígnem egyszer csak kinyílik a cseresznyefa virága és megszólal a Sakura tradicionális dallama. A darab vége az elcsendesedő esti kert nyugalmát, a talajt átitató víz neszezését idézi. Az illusztráció Hokusai Katsushika egy tavaszi témájú képe, a Goten hegy (1832 körül)”.

A felvétel itt található (sajnos a beágyazás nem engedélyezett).

Néhány gondolat a kurzus elé (szintén a honlapról, innen):

(…) “A kurzus zenei anyagát a Csósi (調子), Hangolás vagy Ráhangolódás című eredeti zen buddhista darab adta. Rövid, 18 lélegzetet számláló darabról van szó, amely hagyományos kezdő darab, nemcsak a tanulásban, hanem a nyilvános előadásokon, az otthoni vagy közös meditációkon is. Egy japán mester szerint, aki e darabot megtanulja, mindent tudni fog, ami a zen buddhista darabok, a honkjokukel játszásához szükséges. A sakuhacsi repertoár hosszú és hallhatóan igen nehéz darabjaihoz képest e darab egyszerűsége ezért csalóka, hiszen a legegyszerűbb megvalósítása a legnehezebb minden művészetben (ahogy a zenben is), így kitartó, elmélyült munkát követel. Virtuóz módon, gyors futamokat játszani a sakuhacsin, akármilyen furcsán hangzik is ez, könnyebb, mint egyenletesen, simán és hosszan megfújni egyetlen hangot. A kurzus során a résztvevők a Csósi minden fontos technikai elemével megismerkedtek, a többi pedig csak a gyakorláson múlik”.
(…)

Befejezésül egy másik felvétel, a korábbi improvizációval és a jelenlegi évszakkal ellentétben ez az őszről szól és megkomponált mű: Fukuda Rando - Miyama Higurashi (Tücsök a völgyben).

“A mű a kora ősz hangulatát ragadja meg; a hegyek között, a távoli völgyben, egy eldugott zugban még énekel a tücsök, de hangja már nem a nyarat, hanem az elmúlást juttatja eszünkbe; a tónus melankolikus, a lassan hűlő levegőben már ott lebegnek a búcsúszavak.
A darab 1928-ban íródott úgynevezett modern honkyoku. A honkyuko szó “eredeti, régről áthagyományozódott zeneművet” jelent, amelynek szerzője ismeretlen, s amelyet zen szerzetesek örökítettek nemzedékről-nemzedékre századok óta. A modern honkyoku elnevezés arra utal, hogy a darab szerzője e tradícióra tekintettel komponálta művét. A hangvétel a népdalok világát idézi, de az előadásmód már a korabeli „új japán zene” mozgalom eszményeihez igazodik”.

Itt hallgathatjuk meg.

Kenéz László honlapján még elméleti értekezéseket is találhatunk a sakuhacsi játékról magyar nyelven. Íme egy részlet:

Hiszamacu Fujo: Monológ (Hitori Kotoba, 1830)

Aki a sakuhacsit kívánja tanulmányozni, annak távol kell tartania magát a világi gondolatoktól, el kell határolódnia vágyaitól és sutba kell hajítania a „jobb” és a „rosszabb” fogalmait. Elméjét a hasára, a köldöke alatti területre kell összpontosítania, mert itt hallhatja meg a bambusz hangját. Ez a legfontosabb dolog. Emiatt kell csukott szemmel is játszania. Különösképp a kezdők figyeljenek erre, mert a nyitott szem világi gondolatokat ébreszthet“. (…)

További értekezéseket olvashatunk itt.