‘mp3’ kategória archívum

Jean-Pierre Rampal és Lily Laskine

2017 08 19

Sakura ~ Japanese Melodies for Flute and Harp (1978)

Jean-Pierre Rampal és Lily Laskine fuvola-hárfa duó felvétele igazi különlegesség. Rampal egyébként piccolon is játszik a lemezen, amelynek felvételei Japánban készültek. Az ismert japán dallamokat itt éppen Akio Yashiro feldolgozásában hallhatjuk. Több melódiára is ráismerhetünk, így az első, harmadik és az utolsó három darabra, amelyek akár zeneiskolai előadási darabként is forgalomban vannak, hiszen Rampal ki is adta az anyagot kotta alakjában.

01. Haru No Umi
02. Chugoku Chiho No Komori Uta
03. Aka Tombo
04. Chin-Chin Chidori
05. Nambu Ushi Oi Uta
06. Defune
07. Kono Michi
08. Hanayome Ningyo
09. Kojo No Tsuki
10. Jogashima No Ame
11. Hana
12. Sakura Sakura

Úgy tudom az első ilyen jellegű felvételsorozatot Severino Gazzelloni készítette (RCA JRZ-2541). de nem sikerült kiderítenem mikor volt ez. A kottája ma is kapható és tartalmilag szinte ugyan ezek a darabok vannak benne, a hangszerelő Teruyuki Noda, aki elsősorban fuvola-zongora verziókat készített, de alkalmaz koto-t és hárfát is kísérő hangszerként a kötetben.

Jean-Pierre Rampal ~ 1968

2017 07 29

Budapest - Zeneakadémia

Akár a 2012es, “Ritka felvételek” című sorozatomhoz is kapcsolódhatna ez a felvételtöredék, amely Jean-Pierre Rampal első magyarországi koncertjéről való. Nem volt könnyű kideríteni mikor volt a koncert, többeket is megkérdeztem, végül Kovács Lóránt adta meg a választ, sőt azt is, hogy Szűcs Lóránt volt a művész zongorista partnere. Ez nyilvánvalóan nem lehet a teljes anyag, egyrészt túl rövid - mindössze 24 perc - ,más részt úgy tudom többek között a Poulenc szonátát is játszotta akkor. A felvétel viszont annál is becsesebb, mert néhány nagyon fontos művet fogunk hallani, egész pontosan a következőket:

00:00 Beethoven - Serenade, op.25
17:09 Debussy - Syrinx
19:44 Honegger - Le Danse de la Chèvre
23:23 Ibert - Entr’acte (befejezetlen)

Jean-Pierre Rampal - fuvola
Szűcs Lóránt - zongora

Rendkívül kidolgozott fuvolázást hallhatunk a 46 éves Rampal-tól, aki nyilvánvalóan csúcs formában volt akkor. A fuvolahang rendkívül projektív, szinte világít még a megkopott felvételen is, és hihetetlenül könnyed, fluid a technika. Gyakorlatilag minden darab repertoár mű, és két fontos szólódarabot is hallhatunk! Külön felhívnám a figyelmet a Syrinx-re, annak rendkívül szenvedélyes, sőt drámai előadására, ami azért lehet érdekes, mert mostanában egy hűvösebb interpretációs megoldás hódít ezzel a kulcsművel kapcsoltban. Az ezt követő Honegger mű is rendkívül meggyőző, szuggesztív minden tekintetben, Rampal egy-két kezdőhanggal képes hangulatot teremteni, megragadni egyes karaktereket. Az Ibert darab sajnos már töredékes, de itt is abból a könnyedségből kapunk ízelítőt, amelyet a kezdődarabban, a Beethoven szerenádban hallhatunk.

Peter-Lucas Graf életműkiadás ~ II.rész

2017 07 01

Közel 3 órányi zene

Peter-Lukas Graf-ot nem kell bemutatnom, igaz hivatalosan soha nem járt nálunk, szakmai vonalon viszont annál többször. A korábban bemutatott életműkiadásának most megérkezett a második része, hiszen a svájci fuvolaművész rendkívül jelentékeny és terjedelmes diszkográfiát mondhat magáénak.

A sorozat legizgalmasabb része talán a Beethoven triótól induló befejező szakasz (Trio G-Dur WoO 37), de lássuk a teljes anyagot, itt vannak a kezdőpontok:

Carl Stamitz (1745-1801)
Konzert für Flöte & Orchester G-dur

Allegro 00:00
Andante non troppo moderato 09:06
Rondo allegro 14:56

Musik für Flöte & Harfe
Gabriel Fauré (1845-1924)
Fantaisie Op. 79

Adantino - Allegro 21:00
Impromptu für Harfe solo 26:21

Flute Concertos
W-A. Mozart (1756-1791)
Concerto in D Major K. 314

Allegro aperto 34:08
Andante ma non troppo 41:37
Allegro 48:44

Joueurs de flûte
Albert Roussel (1869-1937)
Joueurs de flûte

Pan 54:44
Tityrus 57:45
Krishna 58:56

The Four Flute Quartets
W-A. Mozart (1756-1791)
Flute Quartet in A Major, K. 298

Tema con variazioni 01:02:33
Minuetto 01:08:26
Rondeau. Allegretto grazioso 01:10:46

Mozart - Spohr
Louis Spohr (1784-1859)
Concertante No. 1 in G Major

Allegro 01:13:44
Adagio 01:23:49
Rondo, Allegretto 01:27:57

Flöten Trios
L-v. Beethoven (1770-1827)
Trio G-Dur WoO 37

Allegro 01:36:52
Adagio 01:48:02
Tema andante con variazioni 01:53:06

Classics for the Flute Vol. II
Frank Martin (1890-1974)
Ballade (1939)

Allegro ben moderato - Vivace - Lento - Con moto - Molto vivace 02:02:55

Francis Poulenc (1899-1963)
Sonata for Flute & Piano
Allegro malinconico 02:10:34
Cantilena: Assez lent 02:15:27
Presto giocoso 02:20:42

Friedrich Kuhlau (1786-1832)
Grande Sonate in E-Flat Major, Op. 64
Allegro con energia 02:24:24
Andante, Introduzione & Variations 02:32:45
Allegro 02:39:27

Jazz-Flute ~ Bobbi Humphrey

2017 06 26

Talán a jazz-fuvolás a nő a legritkább jelenség. A texasi születésű Bobbi Humphrey lemezét linkeltem be, amelyet az alig 20 éves művész a hetvenes évek legelején rögzített - ez egyben debütáló albuma is Flute In címmel. A művésznő olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint Dizzy Gillespie, Duke Ellington, George Benson és Stevie Wonder, akivel az Another Star című sikerszámot készítette, fuvolaszólóját a szám vége felé hallhatjuk.

És itt a Flute In album:

A1 Ain’t No Sunshine 0:00
A2 It’s Too Late 2:33
A3 Sidewinder 5:39
A4 Sad Bag 11:54
A5 Spanish Harlem 17:01
B1 Don’t Knock My Funk 20:43
B2 Journey To Morocco 25:29
B3 Set Us Free 33:49

Arranged By — Wade Marcus
Bass — George Duvivier
Congas — Ray Armando
Coordinator — Gene Bianco
Drums — Idris Muhammad, Jimmy Johnson )
Electric Bass — Gordon Edwards
Engineer — Rudy Van Gelder
Flute — Bobbi Humphrey
Guitar — Gene Bertoncini
Other [Musical Consultant] — Jimmy Briggs
Piano, Electric Piano — Hank Jones
Producer — George Butler
Tenor Saxophone — Billy Harper
Trumpet — Lee Morgan
Vibraphone, Marimba, Percussion — George Devens

Budapest Flute Academy ~ 2018

2017 06 21

Még messze van, de szervezési szempontból egyáltalán nincs messze… - mert mostanra kikristályosodni látszik a 2018as BFA programja, amelyet a papageno.hu folytatásokban közöl mostantól kezdve - én is ezt fogom tenni, és végül lesz majd egy összefoglaló poszt is. Az már biztos, hogy olyan fuvolás hírességek látogatnak hozzánk, akik legalább akkor feltűnést fognak kelteni, mint a 2016os vendégek. Itt van elsőként Marina Piccinini, akinek azért is örülök, mert korábban már “szinte látnoki módon” írtam róla (ebben a korábbi posztban található egy link, amelyen egy részletesebb önéletrajzi anyagot is olvashatunk róla), őszintén szólva nem is értem miért nem járt nálunk eddig, itt lakik a szomszédban, Bécsben… A tavalyi évben a Galway Flute Festival vendége volt, koncertjét előben is láthattuk. Még annyit tennék hozzá, úgy tudom a művésznő a Julliard School -ig szinte teljesen autodidakta volt, csupán a kezdeteknél volt rövid ideig tanára.

Íme egy kis ízelítő az említett cikkből:

“Második alkalommal kerül megrendezésre 2018. május 26-28. között a Budapesti Fuvola Akadémia programsorozata. A BMC mellett ezúttal a Festetics-palota lesz a rendezvény másik helyszíne, vendégprofesszorként pedig napjaink egyik legfoglalkoztatottabb fuvolaművésze, Marina Piccinini érkezik hazánkba.
Piccinini gyermekéveit Brazíliában, Svájcban és Kanadában töltötte, itt kezdett el fuvolázni. Jeanne Baxtrasser tanácsára felvételizett a Juilliard School of Musicba, ahol a legendás Julius Baker osztályában diplomázott. Európai utazásai során tanulmányokat folytatott Auréle Nicolet mesterkurzusain is.”

(…)

Folytatás itt.

A papageno.hu is ezt a zenét választotta, amit én választottam volna, tehát én is ezt teszem ide: Marinia Piccinini egyik legérdekesebb és legeredetibb felvétele, a Bach-szonáta lemez, amelyen két gitárral,- Brasil Guitar Duo - játszik együtt! A g-moll szonáta, (BWV.1020) az első tételét halljuk:

Marina Piccinini albumjai a Spotify-on:
https://open.spotify.com/search/albums/marina%20piccinini

Bill Evans & Herbie Mann ~ Nirvana

2017 06 19

Ismét a jazz-fuvola a témám, közelebbről Herbie Mann, aki pályája során sokszor alakította át stílusát, ezért stilárisan talán a legsokkszínűbb fuvolás e műfajban. Ezúttal Bill Evans-el közös projektjét vesszük közelebbről szemügyre, illetve a zongorista személye az, aki a közös pont lesz majd egy másik jazz-fuvolással kapcsoltban is, egy közelgőposztban. Evans maga tanulóéveiben fuvolázott is, egész életműve végső soron inkább saját trió-formációjához köthető, amibe csak kivételes alkalmakkor ritkán lépett be egy-egy hangszeres szólista, még is előfordult, hogy szívesen, bár ritkán alkotott formációt fuvolásokkal.

Az 1964-ben megjelent Nirvana című lemezt 1961 végén és 1962 májusában rögzítették (2. és 6. szám), a két másik muzsikus Evans triójának tagjai, Chuck Israels, bőgő és Paul Motian, dobok. Az első - címadó - és utolsó kompozíció szerzője Mann.
Itt látjuk a kezdőpontokat és a számok időtartamát:

0′00 Nirvana (Herbie Mann) - 5:48
5′34 Gymnopedie (Erik Satie) - 3:16
8′44 I love you (Cole Porter) - 7:03
15′30 Willow weep for me (Ann Ronell) - 5:31
20′48 Lover man (Jimmy Davis, Ram Ramirez, James Sherman) - 4:49
26′28 Cashmere (Herbie Mann) - 6:45

Hihetetlenül visszafogott, már-már szublimált fuvolázást hallhatunk, szinte végig a meditatív, befelé forduló hangvétel uralkodik. A fuvola előszeretettel időzik a mély regiszterben, ott is felhangszegény, “lehelős” megszólaltatással. Mann csak a gyors számokban - a 3. számban és az utolsó felvételben - használja virtuóz képességeit, de ott hihetetlen kreativitásról és motívumalkotó készségről tesz tanúságot. De, ahogy utaltam rá az egész lemez alaphangvétele - különösen az első számoké - meglehetősen visszafogott, már-már filozofikus hangvételű, amelyből csak óvatosan és alkalmanként távolodik el egy-egy kompozíció erejéig.

A lemezen második számaként egy klasszikus feldolgozás is helyett kapott, Satie Gymnopedie-jét halljuk, a no.2-est. A jazz zenészek szivesen nyúlnak ezekhez a Satie darabokhoz régen is és mostanában is. Érdekes, hogy az első és második szám, bár különböző időbe rögzítették szinte egymásból következik.

A harmadik kompozíció Cole Porter szerzeménye, amelyben Herbie Mann már szakít az első két track visszafogottságával. Itt külön ki kell emelnem Chuck Israel beszédszerűen változatos bőgő játékát, úgy általában, illetve azt, hogy különösen hosszú és izgalmas szólót játszik ebben a számban. Ezt követi Ann Ronell zeneszerzőnő 1932es szerzeménye, a Willow weep for me , egy dal, amely hamar kedvelt jazz-standard-é vált. Jazz zenészek egész sora dolgozta fel, énekesek és hangszeresek is. Nem véletlen, hogy ebben a kompozícióban Mann visszatér a belsőségesebb megszólaláshoz, mélyben bolyongó, búgó fuvolázása valószínűleg szándékoltan kelt erősen jazz-ének benyomást. Számomra nem véletlenül ez a lemez csúcspontja fuvola szempontból.

Az utolsó előtti, Lover man-ban Herbie Mann már merészebben alkot dallamot, magasabb regiszterekbe is felmerészkedik, de egészében véve a lemez alaphangvételét fűzi tovább. Jól figyeljük meg ezt a kompozíciót, és annak megközelítési módját, különös tekintettel a fuvolázásra, mert később még szó lesz róla (itt) - terveim szerint júliusban.
A befejező szám a fuvolás saját szerzeménye és a lemez lendületesebb vonalát képviseli magasban mozgó fuvolaszólóval.

Kiváltó lemez a Nirvana, nem feltétlenül jazz szempontból, hanem főleg fuvola, fuvolakezelés szempontjából. Herbie Mann fuvolázásának megítélése alkalmanként vitat tárgyát képezi jazz-szakírok körében, nekem azonban, éppen merész sokoldalúsága miatt visszatérően kedvencem.

Jazz

2017 06 05

Több, mint egy óra jazz-fuvola

Korábbi jazz-szóló elemzésünkhöz kapcsolódóan itt egy válogatás, most okoskodás nélkül, csak zene. Viszontláthatunk már ismert művészeket és újakat is hallhatunk, mint Bobbi Humphrey, akivel később kicsit részletesebben is foglalkozom majd:

1. 0:00 It’s a Grand Night for Swinging - Roland Kirk Quartet
2. 3:10 Slippin’ & Slidin’ - Yusuf Lateef
3. 6:37 Enchantment - Dave Valentin
4. 10:26 Yesterdays - James Moody
5. 14:28 Baia - Herbie Mann
6. 17:19 Harlem River Drive - Bobbi Humphrey
7. 25:08 You Did It, You Did It - Roland Kirk Quartet
8. 27:34 Equinox - Dave Valentin
9. 34:19 Uno Esta - Bobbi Humphry, Jason Mizell, Fonce Mizell & Sigidi
10. 41:01 With Malice Towards None - James Moody
11. 44:20 The Greatest Story Ever Told - Yusuf Lateef
12. 47:37 St. Louis Blues - Herbie Mann
13. 51:36 South Street Exit (Live) - Eric Dolphy
14. 59:06 Django - Roland Kirk Quartet
15. 1:03:56 Evolution of Mann - Herbie Mann

Pahud után

2017 06 03

Mint korábban írtam Emmanuel Pahud fuvolaestje új szintre emelte a művész hazai jelentétét, hiszen végre fuvola-zongora formációban kaptunk közelebbi képet játékáról.

Az est önmagáért beszélt, fogadtatása szakmai szempontból teljesen egyöntetű volt, egyébként sem szeretnék részletes elemzést írni, csupán néhány momentumot emelnék ki. Tulajdonképpen két rendkívül magabiztos művész, elmélyült és makulátlan produkcióját élvezhettük.

Számomra mindössze egy zavaró körülmény volt - jobban mondva kettő. Ez egyik az igen rokonszenves lapozó hölgyemény - hangzó vadászmezők fegyverhordozója - , aki nem mindig volt annyira magabiztos, mint a két előadó, és vélhetően több stresszt élt át az est folyamán, mint a két előadóművész egész eddigi és ez utáni életében. A másik a zongorára irányított mikrofon állvány volt, Emmanuel Pahud háta mögött, amelytől a fuvolaművészt néha csak centiméterek választották el. De őt láthatóan nem zavarta, hogy a kottaállvány és a mikrofon közötti zsebkendőnyi területen kell előadni a műsorát.

De komolyra fordítom a szót. A műsor tematikája a német romantika volt - illetve a klasszika és a romantika határvidéke - ,de nagy bajban van az a fuvolás, aki ilyen programra vállalkozik hiszen átiratok műsorba emelése nélkül elképzelhetetlen csupán eredeti fuvolaművekből felépíteni az estet, mivel szinte alig van kvalitátos kompozíció a 19.század első feléből. Ebben az időben a fuvolatechnika virtuóz értelemben már kiforrta magát, de kompozíciós szempontból még váratott magára a kitörés. Schubert ezt a művét - egyes vélekedések szerint - a kor virtuózának, Louis Drouet-nek (1792-1873) ajánlotta, noha direkt ajánlás nincs feltüntetve a kottán. Személyes kapcsolatukat - amely vélhetően 1822 nyarára tehető Bécsben - máig nem sikerült egyértelműen tisztázni, de az biztosra vehető, hogy Schubert hallhatta a játékát Bécsben, és ilyen módon legalább annyira esélyes a mű ajánlottjának lennie, mint Ferdinand Bogner, akit e darabbal általában kapcsolatba hoznak. Schubert ebben a műben szakít a 19.század első feléből ismert téma és variációk szokásos virtuóz kliséivel, ez jól látható az 5. variáció első fogalmazványán, amelyet a szerző végül elvetett. A kissé monoton, de a korabeli fuvolatechnikát jól ismerő anyag helyett egy változatosabb, sok tekintetben összetettebb variációt írt, amelyet ma is ismerünk. (Az elvetett változat benne van az Universal által kiadott kotta fuvolaszólamának függelékében). És ide kívánkozik, hogy a remekmű koncerttermi bemutatója, ősbemutatója Doppler Ferenc nevéhez fűződik, amelyre 1862ben került sok a Musikverein-ben. Rendkívül fontos, hogy egy ilyen jelentőségű kompozíciónak magyar vonatkozása is van.

Emmanuel Pahud játékára visszatérve érdekes módon nem csak a klasszikus értelemben - kifejezetten sebességet jelentő - virtuozitást emelném ki, hanem a lassú részek ihletett és míves megformálását, különösen a Bevezetést a fentebb említett műből. Az est bővelkedett szinte a semmiből induló és a semmibe tűnő hajlékony hangok megformálásában, valamint Pahud jól tudta azt is mikor kell a zongorának alárendelni magát, - és köszönet Eric La Sage-nak, hogy tudott úgy zongorázni egy nyitott Steinway hangszeren, hogy nem nyomta végig a bal pedált. Különösen érvényes volt mindez a nyitó szonátára, a Mozart műre, elsősorban annak lassú tételére. Ugyan csak ez a hajlékonyság volt jellemző a Schumann műre, amelynek fuvolarepertoárbeli hazatalálása még várat magára. Ugyan csak érvényes ez a Mendessohn szonátára is, amely remélhetőleg felkelti a hazai fuvolások érdeklődését. Pahud nem véletlenül tette ezt a művet a hangverseny fináléjára. Rendkívül gyors, és kellemetlenül mély fekvésű utolsó tételét sikerre vinni csak az tudja, aki rendelkezik az ehhez szükséges kvalitásokkal, és Pahud rendelkezett, rendkívül meggyőzően oldotta meg átiratának utolsó tételtét.

És persze milyen jó lenne ha legközelebb, a koncert másnapján adna egy kurzus egy-két emelttel feljebb, ahogy erre már volt példa korábban is…

00:00:00 Mozart - Sonata in C major, KV.296
00:18:05 Schubert - Trockne Blumen, D.802
00:35:25 Schumann - Fantasiestücke, op.73
00:46:42 Mendelssohn - Sonata in F major
01:09:00 encore ~ Fauré - Morceau de concours
01:11:50 encore ~ Fauré - Sicilienne

Kobe - International Flute Competiton 2017

2017 06 01

Érdekes, hogy amíg a hazai sportolókat rendkívüli figyelem kíséri egy-egy világversenyen, addig a zenészekről ez nem mondható el. Eddig összesen két alkalommal tudott magyar fuvolás dobogós helyezést elérni ezen az igen nehéz, négy élőfordulós versenyen, 1989ben Móré Irén és tizenkét évvel később Seres Dóra.

Ebben az évben, a sorrendben 9. Kobei Nemzetközi Fuvolaversenyen Szabados Éva próbált fogást találni, játékával az utolsó előtti fordulóig jutott el, sajnos a döntőbe már nem került be. Teljesítményéhez így is GRATULÁLUNK!

Szabados Éva a 3. - utolsó előtti - fordulóba.
Videó 33″30′ -tól: https://youtu.be/pQ_cDXIiJcA

Itt a középdöntőben láthatjuk 7′40″-től:
https://youtu.be/XzUkKfl_0IM

És az elődöntőben 22′50″-től:
https://youtu.be/TamwMiQM4eM

A verseny Facebook-oldala itt található az aktuális hírekkel.

Youtube csatorna - Kobe International Flute Competition 神戸国際フルートコンクール

Pahud előtt

2017 05 28

Emmanuel Pahud magyarországi fogadtatásán elmélkedve kicsit utána néztem a korábbi beszámolóknak. Noha szakmai részről egyértelmű és teljes a lelkesedés nem mondható el ugyan ez a recenziók szintjén, sőt némelyik olyan távol esik a (szakmai értelemben vett) valóságtól, hogy muszáj néhány sort biggyesztenem a koncertje elé.
Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal kellett megküzdenem – itt alább egy 2016os vélemény:

„Hozzá képest egykor Rampal és főként Nicolet nagyon mértéktartó pódiumjelenségek voltak - Pahud sokkal inkább Galway sikerorientált művészalkatának örököse és továbbfejlesztője, de koncertje válogatja, mikor mennyire kerül előtérbe játékában a hatásközpontú „marketingfuvolázás” szemlélete.” (forrás)

Több dolog is elgondolkodtató. Ami számunkra/számomra – mint szakmabelinek – nagyon szembeszökő, hogy összemos négy teljesen különböző művészegyéniséget, akiket csak bajosan lehet egymással kontextusba helyezni, vagy netán egymásból származtatni. Természetesen szellemi rokonság van, de a mondat ennél jóval többet sugall, és nagy hibát követ el az, aki elnagyolva elmélkedik erről a kérdésről. Nyilvánvaló - legalábbis nekünk fuvolásoknak - hogy teljesen más egy Nicolé jelentősége, mint egy Rampál-é, és ugyan az áll a hozzánk időben közelebb álló Sir James Galway-ra és Pahud-ra is.
A másik finomság a „sikerorientált művészalkat” kifejezés; én nem tudtam, hogy ilyen is van – mert ha van akkor kell lennie kudarcorientáltnak is, de arra meg ki vágyna, ki törekedne..? Tettenérhető egyes recenzensek elmaradása attól a ténytől, hogy már jó ideje a világ koncertpódiumain egy fuvolás is lehet olyan sikeres, mint egy hegedűs vagy egy zongorista. Visszatérve a fentebb említett szellemi rokonságra, talán a négy művészegyéniséget az fűzi egybe, hogy tevékenységükkel a fuvolát, a fuvolázást világviszonylatban is egyenrangúvá tudták emelni a fenti két másik hangszerhez képest.
És itt van a „marketingfuvolázás” mibenléte. Oh, bárcsak tudnám milyen az! Amivel Emmanuel Pahud magyarországi recenzensei gyakran nem tudnak mit kezdeni, az pont Pahud, mint színpadi jelenség. Sokan összetévesztik a mozgást a zenével, de azt hiszem nem kell bizonygatnom, hogy nem létezik a világon olyan fuvolaművész, aki otthon, tükör előtt előre kitalálná mit és hogyan mozogjon egyes darabokhoz. Pahud-t ezzel kapcsoltban nálunk sok – érdemtelen – vád érte, pedig ő sem ezt teszi, hanem egyszerűen reagál a zenére. A hangszeres mozgás a fuvolán egyáltalán nem kézenfekvő, sokkal mélyebbről jön, mint egy hegedűnél, vagy zongoránál, ahol a hangszer fizikai megszólaltatásának velejárója a látható mozgás. Nálunk két forrásból eredeztethető a mozgás, egyrészt habituális kérdés, másfelől abból adódik, amit a játékos a fuvola hangkeltésével kapcsoltban tud, átél. (Természetesen egy bizonyos ponton ez egy forrás). Van olyan fuvolás, aki nagyon keveset, sőt semmit sem mozog – a játéka még is élvezetes. És van, aki keveset mozog és a játéka unalmas. Van, aki sokat mozog és a játéka szuggesztív és van, aki sokat mozog és nem lehet kibírni, amit játszik, mert semmi sem történik zeneileg („nem tudok ránézni, mert elszédülök” – című kategória…). Akár hogy is, de több érvényes út is lehetséges, mindre akár példát is lehetne mondani egy-egy előadó személyében.
Pahud nagyon jó és inspiráló példa arra, hogy hat egymásra illetve következik egymásból a hangképzés, a mozgás és a zenei megformálás – ez utóbbi a hanggal való bánáson keresztül. Zenei hajlékonysága egyértelműen – és látható módon – a rugalmas és ökonómikus testhasználatából fakad. Mindez persze nekünk, fuvolásoknak nem kell magyarázni, de úgy tűnik a koncertkritika szintjén nagyon szükséges erre is kitérni.

És itt van a műsor – erről is beszélni kell. Pahud és Eric La Sage estje egy új szintre emeli a fuvolaművész hazai megjelenését, mivel a korábbiakkal ellentétben szonáta est. A Schubert Variációk kivételével valamennyi mű átirat. És nem szeretném néhány nap múlva valahol azt olvasni, hogy Pahud már annyira nem bír magával, hogy mindent átír fuvolára, amit ér. Nem erről van szó. A Mozart és a Mendelssohn szonáta is már fuvolárepertoár része ként funkcionál jó ideje, (ez utóbbit talán Felix Renggli szólaltatta meg először több, mint két évtizeddel ezelőtt). A Mozart szonátákkal kapcsoltban az a helyzet, hogy létezik egy kiadvány, amelyet Franz Vester adott közre 1981ben az Universal-nál, amelyben 6 hegedű-zongora szonátát ültet át fuvolára és zongorára. A kiadvány valamiért még sem volt sikeres – a darabok igen, az átirat-verziók kevésbé - és a fuvolások a mai napig úgy játszák ezeket a műveket, hogy saját, sokszor nagyon eltérő változatot készítenek belőle – vélhetően Pahud is így járt el. A Schumann Fantázia darabokkal ugyan ez a helyzet, - de itt még korabeli letétek is léteznek különféle szólóhangszer-verziókra, például hegedűre is – a lényeg, hogy a fuvolás maga készít átiratot saját előadása számára. Személy szerint kíváncsian várom Pahud átírói megoldásait erre a műre.
Bizonyos tekintetben szerencsésebb lett volna egy másfajta műsor struktúra, amely több eredeti művet tartalmaz, és lehetett volna benne modern mű, hiszen Pahud-nek kifejezett erőssége a modern zene. Két nappal később Bécsben játszik, ahol Bach Partitája mellett megszólal a Prokofjev Szonáta és a Boulez Szonatina is! De nincs miért keseregni, biztos, hogy jön még és ad újabb szonáta eseteket a jövőben!