‘2017’ címkével ellátott bejegyzések

Yulia Berry ~ Interjú Ludwig Böhm-el

2018 07 10

Az eredeti cikk itt található

Yulia Berry készített chat-interjút Theobald Böhm leszármazottjával, Ludwig Böhm-el, aki egész életében a nagy előd munkásságának ápolásával foglalkozik. A beszélgetés aktualitását a közelgő 4. Theobald Böhm Nemzetközi Fuvolaverseny adja, amely 2019 októberében kerül megrendezésre Münchenben. A felkészülésre még több, mint egy év áll rendelkezésre, tehát, aki most kap kedvet egyáltalán nincs elkésve, még akkor sem ha semmit sem ismer a versenyanyagból. A jelentkezés 2019 szeptember elsején zárul le. A részletes információkat itt találjuk.

A mellékelt zene (amely nem része az eredeti interjúnak) Böhm kompozíciója, a Grande Polonaise, amelyet zenekari kísérettel hallhatunk a 3. Theobald Böhm Nemzetközi Fuvolaverseny egyik zsűri tagjától, Jasmin Choi-tól - egyébként nem rég adott koncertet Budapesten. Érdekesség, hogy nem azt a verziót halljuk amit általában ismerünk (op.16a), hanem a Grande Polonaise egy másik, zenekari kíséretes verizóját (op.16b), amelyben a fuvolaszóló anyaga is kissé eltér a közismert változattól - érdemes figyelni. A videót a beszélgetés végén találjuk.

Néhány fontosabb cím (az első a versenyé):
www.theobald-boehm-archiv-und-wettbewerb.de
www.theobald-boehm-archiv-und-wettbewerb.de;
www.theobald-boehm-shop.de

Yulia Berry: Helló Ludwig! Theobald Böhm ük-ükunokája vagy, és valószínűleg az ő nevét minden fuvolás ismeri ezen a bolygón, hiszen fuvolás, zeneszerző és a modern fuvola megalkotója is ő volt - tökéletesítette a modern koncertfuvolát, fejlesztette a fogásrendszerét. Volt más professzionális fuvolás a családban?

Ludwig Böhm: Helló Yulia! Theobald Böhm-nek egy lánya (nem ment férjhez), hét fia (mind megházasodott) és 54 unokája volt. Ma már közel 400 leszármazottja van beleértve a feleségeket és férjeket is Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Nagy-Britániában, Spanyolországban, Portugáliában, Dél-Afrikában, Namíbiában, az USA-ban, Panamában, Chile-ben, és Ausztráliában. Mindössze egyetlen leszármazott, Katharina Böhm a hivatásos fuvolás, aki a Lipcsei Szimfonikus Zenekarban játszik.

Yulia Berry: Tudsz fuvolázni?

Ludwig Böhm: Vettem leckéket 1985 és 1988 között egy 1870 körül készült Böhm & Mendler fuvolán, de felhagytam vele, mert a nyelvekhez sokkal jobb érzékem volt és, hogy kutatással és sportokkal foglalkozhassak (sí és tenisz), így nem játszom semmilyen hangszeren.

Yulia Berry: Van a család birtokában valamilyen műtárgy, ami Teoblad Böhm-től származik? Ha igen, valamelyik különösen értékes Neked?

Ludwig Böhm: Birtokomban van egy ezüst és három fa fuvola Böhm & Mendler-től és négy másik leszármazottnak van birtokában további fuvolák. Van három olajfestményem Böhm-ről, és más leszármazottaknak szintén vannak festményei. Az általam kezet Theobald Böhm Archívumban mindent összegyűjtök, ami vele kapcsolatos: leveleket, fotókat, cikkeket, koncertműsorokat. Ezen kívül sokat utazom és két hetet töltöttem a Kongresszusi KÖnyvtárban, a Miller Gyűjteményben, ahol fényképeket készítettem az ott fellelhető fuvolákról a katalógusom számára arról a 250 fuvoláról, ami még ma is fellelhető. Természetesen az én mély, 435 Hz-es hangolású, ezüst Böhm & Mendler fuvolám (arany szájrésszel) a legértékesebb számomra. Dayton C. Miller Böhm könyvének angol fordításában (“The Flute and Flute Playing”) azt írja, hogy az ő fuvoláit kedveli a legjobban a gyűjteményében.

Yulia Berry: Lehet tudni milyen ember volt Böhm?

Ludwig Böhm: Barátja, Karl von Schafhäutl - akivel az akusztikát tanult és számításokat végeztek a hangnyílások pozícióját és átmérőjét illetően az 1832-es kónikus és az 1847-es cilindrikus modell esetében - részletes életrajzot adott ki 1881-ben. Lánya, Marie 1898-ban, dédunokája Dr. Karl Böhm pedig 1944-ben írt róla életrajzot. Valamennyien barátságos, nagy tiszteletnek örvendő, univerzális zseninek írták le, aki mindig nagyon elfoglalt volt. A olyan sportokat is kedvelte gyorsgyaloglás, a korcsolyázás és a sakk.

Yulia Berry: Megosztanál velünk valamilyen vele kapcsolatos történeted?

Ludwig Böhm: Nem csak az említett három életrajzot olvastam el, hanem elolvastam Böhm 160 levelét is, amelyeket összegyűjtöttem. Minden levelet, ami ő írt, vagy róla írtak publikáltam abban a 20 kötetes sorozat egyik kötetében, amelyet publikáltam (a honlapomon megtalálhatóak www.theobald-boehm-archiv-und-wettbewerb.de és www.theobald-boehm-shop.de) . Van egy aranyos anekdota 1826ból, amikor Böhm a híres olasz énekesnővel, Angelica Catalani-val készült fellépni két koncerten - de csak az első koncert lett megtartva, mert Böhm nagyobb tapsot kapott, mint az énekesnő, ezért a második koncerten már nem volt hajlandó fellépni vele.

Yulia Berry: Van olyan múzeum, ami Theobald Böhm-ről szól?

Ludwig Böhm: Theobald Böhm iránti érdeklődésem 1981ben kezdődött, amikor a müncheni Municipal Museum halálának 100. évfordulóján nagy kiállítást készített róla, és a múzeum igazgatója számtalan kérdést intézett hozzám, amire nem tudtam válaszolni. Csak annyit tudtam, hogy volt valaki a családunkban, aki csinált valamit a fuvolával. Ettől a pillanattó életfeladatomnak tekintettem, hogy ápoljam az emlékét. Ma 15 fuvolája látható müncheni Municipal Museum-ban és továbi 25 a híres müncheni Deutsches Museum-ban. Továbbá emléktábla került az Altheimer Eck 15 alatti házára, ahol él és dolgozott, de nincs Theobald Böhm múzeum.

Yulia Berry: Nagyon sokat tettél a Theobald Böhm-el kapcsolatos információk felkutatásáért. Ahogy tudjuk, sok zeneszerző írt számára zenét. Minden darabot sikerült összegyüjteni, vagy vannak még hiányzóak? Tervezed a kiadásukat?

Ludwig Böhm: Minden Böhm által írt darabot összegyűjtöttem és mindet újra gépeltem kottagrafikai programmal a muzikológus, Michael Nowotny - a Henle kiadónál dolgozik - segítségével, munkámat Dr. Raymond Meylan zenetörténész ellenőrizte és korrigálta. Az összkiadásom 88 kompozíciót tartalmaz - ezek között 24 mű altfuvolára készült - és 2012-ben került publikálásra, terjedelme 3500 oldal. Szintán összegyüjtöttem 19 olyan művet, amelyeket Böhm-nek dedikáltak, ezeket 2017-ben adtam ki, és kb. 200 oldal a terjedelme. Noha 1500 könyvtárnak írtam levelet két kompozíciót, amit neki dedikáltak még mindig nem találtam meg:

Franz Grandaur - Sérénade mauresque, fuvola és zongora, London cca. 1860
Antoin Sauvlet - Souvenir de la Volga,fuvola és zongora, cca. 1870

Yulia Berry: Melyik a kedvenc darabod Theobald Böhm-től?

Ludwig Böhm: Az egyik nagy kedvencem egy lassú darab a Souvenir des Alpes, no. 5-ös darabja, Andante pastorale, opus 31, 1852-ből.

Yulia Berry: Milyen gyakran játszák a fuvolások Böhm műveit? Értesítenek ha műsorra tűzik a műveit?

Ludwig Böhm: Koncertműsorokat is gyűjtök, amelyekben Böhm műveit játszák. Az op.16-os Grande Polonaise kivételével a művei nem igazán ismertek még a fuvolások körében sem, de az összkiadásom vélhetően változtat majd ezen. Nemzetközi fuvolaverseny is szerveztem 2006-ban, 2011-ben és 2016-ban, ahol a fuvolásoknak sok Böhm művet kellett játszaniuk.

Yulia Berry: Tudnál még mondani néhány szót erről a versenyről?

Ludwig Böhm: A versen célja, hogy még jobban megismerhessük Böhm műveit. Egy 18. századi és egy 20. századi szólódarab mellett a résztvevőknek egy Böhm etűdöt és számos más előadási darabot kell tőle játszani a három fordulóban. Az első díj 5000 euró, a második 300 euró, a harmadik díj 2000 euró. Az első fordulóban egy darabot altfuvolán is lehet játszani, amiért külön díj jár. Van egy másik külön díj is a 20 év alatti résztvevőknek (lásd még: www.theobald-boehm-archiv-und-wettbewerb.de; ). 2016-ban 48 induló volt 22 országból, és a következő verseny 2019-ben vagy 2022-ben tervezzük.

Yulia Berry: Egyébként milyen zenét szeretsz általában?

Ludwig Böhm: A Beatles és a Rolling Stones zenéjén nőttem fel, és főleg pop zenét hallgattam. Amikor 1981-ben a Kansas City-ben tartott amerikai fuvolás találkozóra mentem - amely Theobald Böhm emlékének volt ajánlva - akkor hallottam először a műveit és az első pillanattól megkedveltem. Ugyan ebben az évben szerveztem egy emlék hangversenyt Münchenben, a Cuvilliés Theatre-ben, ahol Böhm maga gyakran játszott. A koncerten William Bennett, Ursula Burkhard, Michel Debost, Irena Grafenauer és Aurèle Nicolet léptek fel, valamennyien Böhm műveivel. A modern avant-garde zenét nem szeretem.

Yulia Berry: Egyike vagyok azon keveseknek, akik ma nyitott gisz-es Böhm fuvolán játszanak fordított bé billentyűvel. Úgy tudom végeztél mostanában egy kutatást arról hány professzionális fuvolás használ ilyet.

Ludwig Böhm: A listám, amely ma élő professzionális fuvolásokat tartalmaz, akik ilyen modellen játszanak 246 főt tartalmaz 23 országból. Legtöbbjük Oroszországban, Ukrajnában és Litvániában él. A két legfontosabb név ma, akik nyitott gisz-es modellen játszanak William Bennett London-ból és Denis Bouriakov Los Angeles-ből. A legtöbb fuvolás, aki kipróbálta ezt az - eredetileg Böhm által létrehozott - megoldást felismerte, hogy ez sokkal logikusabb és jobb rendszer. De amióta Louis Dorus megalkotta a zárt gisz billentyűt Louis Lot segítségével ez a rendszer terjedt el a világon. Nagyon sok nyitott gisz-es fuvolásnak gondot okoz, hogy vevőt találjon ha el akarja adni a hangszerét.

Yulia Berry: Voltak Böhmnek más találmányai is a fuvolán kívül?

Ludwig Böhm: Van egy találmánya, egy új rendszerű zenedoboz (1816), és egy másik Prof. Schafhäutl-el közösen, egy kereszthúros zongora amelyhez egy rezonáns doboz kapcsolódik (1835). Továbbá van szabadalma a kerekek erőátvitelével kapcsolatban, acélgyártáshoz kapcsolódóan, valamint egy speciális, templomtoronyba telepíthető távcső, amelynek segítségével pontosan megállapítható a tűz helye a városban.

Yulia Berry: Számos fuvolafesztiválon tartottál előadást. Van valamilyen érdekes történeted?

Ludwig Böhm: Szeretek fesztiválokra menni és előadást tartani Theobald-ról, voltam Japánban, Ausztráliában, az USA-ban,Hollandiában, Spanyolországban, Olaszországban Horvátországban, Izlandon, Thaiföldön, Lengyelországban és Örményországban. Mindig egy kicsit csalódott vagyok, amikor az előadásommal párhuzamosan koncertet tartanak és emiatt sokan nem tudnak eljönni. Spanyolországban elromlott a projektor az előadásom közben, és ennek az élménynek a hatására most már mindig sajátot viszek. Így a képek minősége is sokkal jobb.

Yulia Berry: Hogyan reagál a hallgatóság, amikor elmondod Böhm ük-ükunokája vagy?

Ludwig Böhm: Az a benyomásom, hogy érdekesnek találják engem és az előadásomat is.

Yulia Berry: Mi volt az utolsó tevékenységed a fuvolázással kapcsolatban?

Ludwig Böhm: 2018-ban szerveztem meg a 3. Nemzetközi Theobald Böhm Fuvolaversenyt fuvolára és altfuvolára, amelynek helyszíne a mücheni Főiskola és a Theater München voltak - illetve a verseny nyitánya ként a zsűri tagjai adtak gálakoncertet Böhm kompozícióiból a Prinzregententheater-ben, amelyet egy közös vacsora követett több mint 100 leszármazottal. Nagyon szeretem ezeket az eseményeket, bár rendkívül kimerítő a szervezés, a rengeteg email megválaszolása, amit a szervezéssel kapcsoltban kapok.
A másik tevékenységem - amit már említettem - hogy 1500 könyvtárnak írtam email-t a két hiányzó műről, amelyet Böhm-nek ajánlottak. 1981-ben levelet küldtem, de 2016-ban email-eket akartam küldeni, és mivel csak a postai címeket ismertem óriási munka volt minden könyvtár email címét kideríteni a Google segítségével.
2017 tavaszán átnéztem a Schott kiadó állományát a Bajor Állami Könyvtárban az 1838 és 1863 közötti időszakot, és találtam 22 levelet Böhm-től 3000 olyan levlé között, ami nem volt helyes időrendbe állítva.

Yulia Berry: Ha lehetőséged lenne vele találkozni mit mondanál neki és mit kérdeznél tőle?

Ludwig Böhm: Ha beszélhetnék Theobald-al természetesen gratulálnék neki a találmányai okán, és feltennék neki pár kérdését, például miért van 1–37 és 45–47 opusz száma és miért nincs opus 38–44? ÉS, hogy ki írta az utolsó művét, az op 47-es Elégie-t?

Yulia Berry: Köszönöm, Ludwig az érdekes beszélgetést! Azt hiszem Theobald Böhm büszke lenne a munkádra, amelyet az ő örökségének szenteltél!

Ludwig Böhm: Köszönöm, Yulia! Nagyon jó kérdéseket tettél fel és jót beszélgettünk!

Jasmine Choi - fuvola
Hochschule der Musik und Theater Zenekara - München, vez.: Sebastian Schwab

Hogyan gyakoroljunk…?

2018 06 16

Kovács János - Hogyan gyakoroljunk? (Hangszeres módszertan)
Megjelent - Budapest, Rózsavölgyi és Tsa, 1916

Kovács János művét még Barnabás Zoltán adta a kezembe. A mű mai szemmel is korszerű, pedig keletkezésének idején még sehol sem voltak azok a tudományágak (pl. a neurológia), amelyek később igazolták ezeket a törvényszerűségeket. A könyvecske nyilvánvalóan zongoristákról, zongoristáknak szól, ám a benne foglaltak minden hangszeres gyakorlásra megállják a helyüket - az első olyan kiadvány amely tudományos igénnyel közelít a gyakorlás mikéntjéhez, annak pszichés és idegrendszeri sajátosságaihoz - és teszi mindezt 100 évvel ezelőtt!
A mű részben elérhető volt eddig is az interneten (ezen a linken találhatunk egy jól olvasható rövidített verziót), de most az egész művet elérhetővé tettem. Ha túl kicsi a betű kattintsunk a beágyazás jobb alsó sarkán lévő egész képernyős nézetre.

Kovacs - Hogyan Gyakoroljunk by Czeloth-Csetényi Gyula on Scribd

Tōru Takemitsu szólófuvolaművei

2018 05 29

Voice (1971)
Itinerant (1989)
Air (1995)

Ma egy régóta (túl régóta…) várakozó posztom kerül publikálásra, amelyben Toru Takemitsu szólófuvolaműveit veszzük sorra, összesen hármat - ahogy tettem ezt korábban Hosokawa esetében is. Hadd idézzek ebből a korábbi posztból: Egy tájékozott, zeneértő barátom egyszer azt mondta két japán zeneszerző van, akiről érdemes tudni - Takemitsu, a “sztár”, és Hosokawa - a “zseni”. Nos ma az előbbi szerző, “a sztár” kerül sorra, és már csak azért is érdemes e két mestert együtt emlegetni hiszen Hosokawa egyértelműen vállalta a Takemitsu felől érkező hatást. Egyben ezzel lezárul egy nagyobb, keleti irányba tett kör is, amely Toshio Hosokawa bemutatásával kezdődött ősszel, folytatódott Nagy Ákos keleti ízeket hordozó Ame No Nori Fue című darabjáról készült beszélgetéssel, és most, ezzel az anyaggal ér véget - de még e cikkben felbukkanó zeneszerzőkkel kapcsoltban tervezek egy-egy rövidebb posztot nyáron…

Hosokawa-val ellentétben Takemitsu életműve sajnos lezárt, ezért igyekszem a szólódarabokon kívül egy kicsit bővebb kitekintést adni a szerző fuvolás vonatkozásairól. Ahogy korábban írtam Hosokawa-val kapcsolatban is, ez a poszt a minimumbevitelt sem fedezi Takemitsu-ból…

Tōru Takemitsu (1930–1996) életrajzát sokfelé, sokféle nyelven elolvashatja az, aki kicsit utána néz, tehát ezzel nem is nagyon fárasztanám az Olvasót. Csak néhány főbb állomást vázolnék fel. A szerző 1930ben született és gyermekkorában családjával rövid ideig a japánok álltal megszállt kínai területen, Mandzsuriában élt. Édesapjának engedélye volt, hogy otthonában jazz-zenét hallgathasson, illetve ő maga szenvedélyes shakuhachi játékos volt - ezek a zenei hatások alapvetően hatással voltak Takemitsu-ra. Az iskolás évekre tért vissza a család a japán szigetre, ahol Takemitsu-nak hamarosan meg kellett szakítania tanulmányait, mert besorozták katonának 14 évesen. A keserű szolgálat ideje alatt érte az első hatás a nyugati zenéből, amelyet egyébként tilos volt hallgatni Japánban - azonban néhány társával titokban francia chanson-okat hallgattak gramafonon.

A háború után megbetegedett és sok időt töltött kórházban, ahol még további hatások érték a nyugati zenekultúrából. Ezek a benyomások mély hatással voltak zeneszerzői tevékenységének alakulására. Takemitsu később úgy írta le ezt, hogy a háborús élmények miatt távolodott el a japán tradicionális zenétől, amelynek hallatán keserű érzések fogták el. Tizenhat éves volt, amikor első darabjait írta, amelyek számára ez emberi létezés oka és definíciói voltak - ahogy ő utalt erre.

Maga a zene vonzott. (…) A háború után nem maradt már csak a zene. A zenét választva tudtam meghatározni identitásomat”.

Noha Takemitsu (a lenti képen jobbról az ötödik, mögötte vastagkeretes szemüvegben Kazuo Fukushima, mellette jobbra, az első sorban Joji Yuasa, mindhárman fuvolaérdekeltségű zeneszerzők) vett néhány magánórát lényegében autodidakta volt. Neki és egész generációjának meghatározó elindítója a Jikken Kōbō (”Kísérleti Műhely”) volt, amelynek különféle területekről verbuválódott művészek voltak a tagjai, akik szembe helyezkedtek a művészet japán tradíciójával, és célkitűzésük volt, hogy bemutassák a kortárs nyugati alkotásokat a japán közönségnek. A csoporthoz tartozott néhány, a fuvolairodalomban is szerepet játszó jelentős zeneszerző is, mint Kazuo Fukushima, és Joji Yuasa. Ezekben az időkben - az 50es évek elején - kezdett foglalkozni Takemitsu kompozícióiban az ütemvonal nélküli lejegyzéssel és magnó használatával is.

null

(photograph © Kitadai Shōzō, provided by Taro Okamoto Museum of Art, Kawasaki) Jikken Kōbō, 1954

Az áttörést - a nemzetközi figyelmet - az 1957ben komponált Requiem-el érte el, amelyet Sztravinszkij 1958as japán útja során koncerten hallott. Visszatérve az Államokba az ő közbenjárására rendelt tőle művet a Koussevitsky Foundation, ez volt a Dorian Horizon, (1966), amelyet a San Francisco Symphony Orchestra mutatott be. Innentől kezdve a nyugati ismertség tekintetében nem volt megállás Takemitsu számára. A következő évtizedekben egymás után kapta a különféle felkéréseket és zeneszerzői díjakat, ő lett a legismertebb 20.századi japán zeneszerző, és ezzel utat nyitott és mutatott hazájában az utána jövő generációknak is.

A Jikken Kobo négy zeneszerője 1953ban, balról: Hiroyochi Suzuki, Takemitsu, Keijiro Sato, Joji Yuasa.

Még a Jikken Kōbō évei alatt ismerkedett meg John Cage művészetével, amikor Toshi Ichiyanagi, amerikai tanulmányútjáról hazatérve bemutatta a Concert for Piano and Orchestra című Cage művet. Bár nem feltétlenül fontos, de nem is mellékes, hogy e japán zeneszerző volt Yoko Ono első férje, és utóbb ő írt emlékdarabot Takemitsu halálára - a mű érdekes módon egy szólófuvola darab, Still Time IV a címe.

A találkozás John Cage-el meghatározó volt Takemitsu számára, ekkor kezdett kísérletezni egy lazább, grafikus notációval, - példa erre e cikk végén ráadásként mellékelt trió, a Ring. Cage élénk érdeklődés mutatott a Zen iránt és Takemitsu-t is a japán tradíció felé fordította. Így vall erről a szerző:

“Mély hálával tartozom John Cage-nak. Ennek oka, hogy életemben és fejlődésem során igyekeztem megtagadni és elkerülni mindent ami “japán”-os. Jelentős mértékben a vele való találkozás fordított a tradíció értékelése felé”. (…) “Egy nap Bunraku bábszínházban voltam és megdöbbentett a japán zene ragyogása, mélyen meghatódtam és azon tűnődtem hogyan kerülhette el a figyelmemet a japán zene eddig”.

Takemitsu ezt követően kezdett műveiben - kamara- és nagyzenekari darabjaiban egyaránt - olyan tradicionális, japán hangszereket is használni, mint a biwa, sho és a sakuhacsi.

És így érkezünk el a 70es évekhez, innentől az életpályát a fuvolára írt szólódarabok tükrében követjük. Előre bocsájtom még, hogy mindhárom tárgyalt mű a fuvola kiemelkedően alapos ismeretét mutatja zeneszerzői oldalról, és ez az ismeret a Itinerant és a Voice esetében a modern fuvolatechnikára is kiterjed. Egészében véve Takemitsu életműve igen gazdag, és jellemző módon - úgymond - nincs benne gyenge láncszem; bármilyen összeállításhoz nyúl, mindig kvalitásos mű kerül ki a kezei közül, és - ami számunkra nem elhanyagolható - szereti a fuvolát kamaraműveiben is alkalmazni. Alkalmazott zenéjével is minőséget képviselt, hiszen körülbelül 130 kompozíciója mellett rengeteg, több, mint 100 filmzenét is írt. Innen, nyugatról nézve az egyik legfontosabb Kurosawa Ran (1985) című filmjéhez készült. Ennek egyik kulcsjelenetében a szereplő fuvolázik - egész pontosan Ryūteki-n ( 龍笛) játszik. A piccoló-/fuvolaszólót Tilmann Dehnhard lejegyzésében láthatjuk (Flöte aktuell, 2005/1):

Érdekességként még ide tartozhat, hogy Takemitsu zeneszerzői tevékenysége mellett írt detektív regényt is, és szerepelt a japán tv-ben , mint szakács-celeb. Most pedig jöjjenek a szólófuvola művek, amelyeket a szokásostól eltérően egyetlen előadótól, Robert Aitken-től halljuk.

Voice (1971)

A mű Takemitsu legkorábbi és vélhetően legnépszerűbb szólófuvolaműve a három közül. A darab Auréle Nicolé-nek készült azok után, hogy a fuvolaművész, Heinz Holliger valamint Ursula Holliger bemutatta az Eucalypts I cimű triót fuvolára, oboára és hárfára valamint vonós zenekarra (itt hallhatjuk a felvételt az előadókkal), amelyet Paul Sacher rendelt az Osakai Világkiállítást (1970) követően a Zürich Collegium Musicum-nek. Utóbb Takemitsu mindhárom szólistának egy közös művet is írt, ez lett az Eucalypts II , és végül mindhárom játékosnak egy-egy szólókompozíciót is ajánlott ; Ursula Holliger-nek a Stanza II hárfára és magnószallagra (csodaszép darab, itt hallható), Heinz Holliger-nek a Distance-ot oboára és sho-ra, és Nicolé-nek 1971ben a Voice-t.

Ami a Voice-t illeti Takemitsu szöveget is ad a fuvolásnak, amelyet a japán költő, Shūzō Takiguchi (1903-1979) - a fenti nagy, csoportképen ő balról a második, ő volt a Jikken Kobo vezetője és névadója is - Proverbes faits a la main című (1970) anyagából vett kölcsön, emelt ki. (A kötet címe valami olyasmit jelent, hogy Kézzel készült közmondások, vagy Barkácsolt közmondások). A szöveg kétszer hangzik el, (franciául és angolul is) ezáltal egyfajta egyszemélyes színházat hozva létre a fuvolás előadó által.

Anno a darabot életemben először Bodoky Gergelytől hallottam, (de már azt megelőzően Anne La Berge bemutatta nálunk az egyik Debreceni Fuvolás Találkozón, és ezt tekinthető hazai bemutatónak is. Ezt jóhiszeműen állítom… tehát simán lehet valótlan is), és már akkor felvetődött bennem miért idegen nyelveken mondjuk a szöveget, miért ne hangozhatna el legalább egyszer magyarul, ha itthon adjuk elő?

Az eredeti szöveg: “Qui va la? Qui que tu sois, parle, transparence! … Who goes there? Speak, transparence, whoever you are!”.

Javaslatom:

“Ki megy ott? (
vagy Ki van ott?)
Akárki vagy, beszélj, mutatkozz meg!”

Vagy a második sor így talán jobb:
Akárki vagy, beszélj, árnyalak!”

Tudom nem valami míves, - lehet még finomítani - de ami a lényeg a magyar hallgató is közvetlen kapcsolatba kerülhet a darab egészével. (Mindegy, úgy is csak viccelek, nem akarok senkit rábeszélni…. még véletlenül sem. Majd én megcsinálom…).

Robert Aitken - fuvola

Itinerant (1989)

Az 1989es Itinerant már egészen más inditatásból született. A darab alcíme In memorian Isamu Noguchi, amely utalás Takemitsu jóbarátjára, a szobrász-filozófusra, akit a zeneszerző gyakran az “világpolgárság intuitív előfutára” ként említ. Ír-japán szülők gyermekeként Los Angelesben született, de Japánban járt jezsuita iskolába, később az Államokban járt orvosi egyetemre, de végül szobrászatot tanult és New York-ban telepedett le. A Második Világháború után tért vissza Japánba, ahol a Jikken Kobo kereti között találkozott Takemitsu-val. Bár az általa tervezett Hirosima emlékművet nem fogadták el, Noguchi számára továbbra is fontos volt a japán-a,erikai kulturális csere, és élete folyamán újra és újra visszatért Japánba inspirációért. Isamu Noguch számos alkotást hagyott hátra az USA-ban és Japánban is, így például ő tervezet és valósította meg 1964ben az IBM udvarát, egyik utolsó monumentális munkája pedig Japánban a közel 200 hektáros Moereneum Park, ami lényegében egy épített táj.

Isamu Noguchi egyébként e művön kívül is jelentékeny hatást gyakorolt Takemitsu művészetének alakulására. Általában véve keleten a fuvola jelentésköre gyökeresen más, mint nyugaton - sokszor az elmúlással, az ősszel, kifejezetten a november hónappal, sokszor a halállal áll közelebbi kapcsoltban ez a hangszer. Nem véletlen tehát, hogy keleti zeneszerzők előszeretettel írnak emlékdarabot fuvolára.

A darabban meghatározó szerepet tölt be a szünet, a csend, amely nem teljesen egyenértékű az európai kultúrában gyökerező zene szünetével (a szerző háromféle fermáta-értéket használ). Takemitsu néha egész rövid, lírai szakaszokat tagol szünetekkel, amely jelentőségben és időtartamban is egyensúlyt képez a hangzó szakaszokkal. A hangzó szakaszokkal előkészített csendet, “űr”-t a japán esztétika MA-nak nevezi. A MA megtalálható a Voice-ben is, de ott a csend pillanatainak előkészítése teljesen már természetű - így a csend /MA minősége is más. A MA természetének megértése kulcsfontosságú nem csak Takemitsu szólófuvola műveihez, de más japán szólófuvolára írt darabok előadásához is.

A mű Noguchi halálára készült, és személyes hangvétele okán koránt sem biztos, hogy koncerttermi előadása helyénvaló-e egyáltalán - és valóban, ritkán is hallható. A cím vándor-t jelent, ami egyszerre utalás Noguchi kulturális hátterének sokszínűségére, kontinenseken és műfajokon átívelő életútjára, de ugyan akkor az emberi lélekre is. Egyes vélekedés szerint (ez nem Takemitsu véleménye!) a darab utolsó cressendalo magas Bé hangja, azt szimbolizálja, ahogy a lélek kiszakad a testből… Jellemző, hogy az Itinerant-al és az itt következő Air-el kapcsolatban is meglehetősen kevés az elérhető információ - a Voice-hez képest - , maga Takemitsu is szűkszavúan nyilatkozott e műről.
A mű ősbemutatója New Yorkban volt, 1989ben, a Isamu Noguchi Múzeum átadásakor Paula Robinson szólaltatta meg a darabot.

Robert Aitken - fuvola

Air (1995)

Ami az Air-t (1995) illeti bizonyos értelemben kakukktojás a három szóló fuvoladarab között, ugyan is eredetileg egy el nem készült versenymű-féleség fuvolaszólója. A kompozíció elkészültét Takemitsu halála hiúsította meg. A darab - egyes vélekedések szerint - a BBC által rendelt fuvola-hárfa és zenekar összeállítású darab fuvolaszólama. A szóló végül Auréle Nicolé-hez került hetvenedik születésnapja alkalmából, mint ahhoz a személyhez, aki egyike volt Takemitsu nyugati megismertetésének úttörői közül, hiszen a szerző szólófuvola kompozíciónak sora a Voice-vel kezdődik, amelynek ajánlása Nicolé-nek szól. Az Air címében egyszerre utal a fuvolás által a hangszer megszólaltatására szolgáló közegre, valamint a zenei tételre, amellyel főleg a barokk korszakban találkozhatunk - ezzel finoman utalva Takemitsu tonalitáshoz való vonzalmára, késői hangvételére, amelyet a tonalitás felé való elmozdulás, valamint korai éveinek példaképéhez, Debussy hangvételéhez való hasonulás jellemez. Az Air tehát, mint szólómű gyökeresedett meg a repertoárban és valóban képes így funkcionálni.

Robert Aitken - fuvola

RING (1961)

Ráadásként egy csinos és különleges triót mellékeltem még, jelezve, hogy Takemitsu életműve ad még bőven feladatot a fuvolának a szólódarabokon kívül is.

Dora Mocan - fuvola
Francesca Naibo - terc-gitár
Mathilde Chiappone - lant
Élő felvétel, 2015, Hochschule der Künste Bern

live stream ~ Juliette Hurel és Lorna McGhee

2018 05 19

Galway Flute Academy ~ 2017

Mindkét előadóval találkozhattunk már korábban - Lorna McGhee egy áprilisi posztban tanított és játszott, Juliette Hurel nem sokkal ezelőtt mutatkozott egy, a kilencvenes évek végéről származó tv anyagban. A mostani videó a tavalyi Galway Flute Academy-n készült, ahol minkét művésznő egy-egy koncertfélidőt ad.

Juliette Hurel műsora a 18. percél kezdődik:
Saint-Saëns - Románc
Saint-Saëns - Odelette

Lorna McGhee műsora a 47. percben kezdődik:
Kattenburg - Piece
Ravel - Sonata opus posthumus
Vitali - Chaconne

Elaine Shaffer

2018 05 08

Bach ~ Szonáták

Elaine Shaffer gyakorlatilag autodidakta volt, egyetlen tanárán, William Kincaid-en keresztül mindössze két generációra van Paul Taffanel-től, akihez a kapcsolódást az Államokba elszármazott George Barrére biztosítja. Eleinte a Kansas City Philharmonic második fuvolása volt mindössze egy évig, onnan kerül későbbi férje, a karmester Efrem Kurtz segítségével a Houston Symphony Orchestra-hez, ahol öt éven át volt szólófuvolás. De még ez sem volt az amire vágyott, ugyanis kifejezetten koncertező előadóművész szeretett volna lenni, olyan aki lemezfelvételeket is készít - pedig abban az időben már az is rendkívül ritkának és szokatlannak számított, ha nő töltött be szólófuvolás pozíciót egy zenekarban.

Efrem Kurtz (1900-1995) és Elaine Shaffer (1925-1973), 1965.06.04. (fotó: Erich Auerbach)

Férjével Európába - Svájcba - költözött ahol sikerül nem csak szólókarriert építenie, de olyan muzsikusokkal játszhatott együtt, mint Yehudi és Hephzibah Menuhin, valamint George Malcolm. Ernest Bloch neki dedikálta két művét, a Modális Szvit-et és - vélhetően - a Two Last Poems-t. Barátai között voltak Marc Chagall, valamint Herman Hesse is.

Kincaid nem sokkal halála előtt neki adta a Verne Q. Powell Company által készített platina fuvoláját, Elaine Shaffer ezt használta élete hátralévő részében. A hangszer a világ egyik legdrágább fuvolája, 1986ban 187.000$-ért kelt el egy aukción, és ma - kissé szerencsétlen módon - sajnos nincs használatban, kiállítási tárgy a Metropolitan Museum of Art in New York City-ben.

null

William Kincaid 1967es halála nagyon megviselte a művésznőt, mert tanár és tanítványa között különleges kötelék volt. John Solum, - egy úttörő barok fuvolás - a tanítványok csoportjával előmozdította, hogy Aaron Copland darabot írjon Kincaid emlékére; ez volt a Duo for Flute and Piano, ami valójában egy háromtételes szonáta, és az amerikai fuvolairodalom egyik legfontosabb műve. Solum Shaffer-t és Hephzibah Menuhin-t kérte fel a darab bemutatójára, amelyre 1971 októberében került sor.

Nem sokkal később tüdőrákot diagnosztizáltak nála, noha soha sem dohányzott és svájci hegyek között élt. A számára két legfontosabb tervét még be tudta fejezni: a Bach szonáták felvételét, és a Copland darab rögzítését. Elaine Shaffer nem sokkal a felvételek befejezése után hunyt el Londonban 1973 február 19én. A New York Times nekrológjából megtudhatjuk, hogy 1973 márciusában Budapesten készült fellépni - ami alighanem fontos állomása lehetett volna nem csak a hazai koncertéletnek, de akár fordulópontot is jelenthetett az itteni fuvolakultúra alkulása szempontjából is.

Elaine Shaffer felvételein keresztül élénk hatást fejtett ki a következő fuvolás generációra, az a fajta érzelemdús, mondanivalóban gazdag, dramatikus Bach-játék, amit az itt következő felvételeken képvisel ma már szinte teljesen kiveszőben van.

1) Bach ~ Szonáták BWV.1030, 1032 és 1034.

2) BWV 1033, 1035, 1031 és 1020.

Elaine Shaffer - fuvola, George Malcolm - csembaló, Ambrose Gauntlett - gamba ~ 1965-1966

Fülep Márk - NFA

2018 03 24

The National Flute Associate

(Fotó: Tibély Gergely)

Fülep Márk azon kevés fuvolaművészeink egyike, aki rendszeresen fellép külföldön, európai koncertjein túl rendszeresen ellátogat Amerikába, és azon egyetlen fuvolaművészünk, aki koncertútjaira a magyar népi hangszerpark furulya- és fuvola-féleségeit (rövid és hosszú pásztorfurulyák, flóták, tilinkók) is magával viszi, hogy műsorát színesítendőn meg is szólaltassa azokat. Az Amerikai Fuvolás Társaság folyóiratának “The Flutist Quarterly” 2018 januári számában Anne Welsbacher kétoldalas interjút készített vele, abból az alkalomból, hogy tavaly nyáron az Amerikai Fuvolafesztivál egyetlen ösztöndíjas (Myrna Brown International Scholarship) meghívott előadója volt - ezt kétévente ítélik meg, és ő volt az ötödik művész, aki ilyen nagy elismerő megtiszteltetésben részesült.

Interjú link itt.

Zenét -Moldvai öves
Fülep Márk, tilinkó - Barvich Iván, dob - A felvétel 2009-ben készült Fülep Márk Párizstól Moldváig című klasszikus és magyar népzenei lemezére, a Sebő Együttes tagjával, Barvich Ivánnal.

live - Dömötör Johanna ~ mesterkurzus gálakoncert

2018 02 26

2017 ~ BMC

2017 májusában Dömötör Johanna - a Bruckneruniversität, Linz fuvolaprofesszora - adott mesterkurzust a BMC-ban, majd ezt követően gálahangversenyre került sor az ő, és más vendégművészek közreműködésével. A felvétel nem rég került fel, de nem akartam megvárni az egy éves évfordulót. Ezzel a tartalmas és színvonalas műsorral búcsúzunk a februártól. A fellépő művészek és a műsor a következők:

Valamint megragadom az alkalmat, hogy továbbítsak egy frissen megjelent előmeghallagtás-felhívást:


FLÖTE - VORSPIELMÖGLICHKEIT

Dienstag, 6. März 2018 an der Anton Bruckner Privatuniversität

Die Vorspielmöglichkeit richtet sich an FlötistInnen, die an einem Flötenstudium in einer der beiden Flötenklassen der Bruckneruniversität Linz (Prof. Johanna Dömötör und Prof. Norbert Girlinger) interessiert sind.

Die Teilnahme ist gratis und unverbindlich
Keine Anmeldung erforderlich
Vorspiel für Prof. Johanna Dömötör:
- Dienstag, 6. März 09:30-13:00 Uhr, Großer Saal, Bruckneruniversität Linz

Vorspiel für Prof. Norbert Girlinger:
- Dienstag, 6. März 14:00-17:30 Uhr, Großer Saal, Bruckneruniversität Linz

Im Anschluss erfolgt auf Wunsch jeweils ein kurzes Feedback der beiden Professoren.

Forrás: itt

live stream - Irina Stachinskaya koncertje

2018 02 14

Verne Q. Powell Flutes

Irina Stachinskaya - aki 14 lett a Moscow State Symphony Orchestra szólófuvolása, majd 17 évesen a Moscow Philharmonic Orchestra szólófuvolása, és akit 2011ben Sir James Galway “Rising Star” díjal jutalmazott - élő koncertközvetítést adott a Powell Flutes new york-i központjából, 2017 nyarán. (A művésznő nevére kattintva még további videókat találunk).

Műsor
Telemann ~ D-dúr fantázia
Fauré ~ Fantázia
Taffanel ~ Bűvös vadász fantázia
George Hüe ~ Fantázia
Borne-Bizet ~ Carmen

Aurèle Nicolet születésnapján

2018 01 22

Aurèle Nicolet születésnapján

Aurèle Nicole ~ wikipedia

Carl Reinecke (1824 – 1910) Concerto Op. 238 (1908)
1. Allegro molto moderato
2. Lento e mesto (8:33)
3. Moderato – In tempo animato – Tempo I – Più mosso – Più lento maestoso (14:39)

Szólófuvoladarabok a 20.század második felében

2017 12 16

(1950-2006)

Valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt ezek a hetek a német nyelvről szólnak. Hihetetlen mennyire rá lehet kattanni - nekem egész jól visszajött a németem…

Susanne Farwick dolgozata (Studien zur zeitgenössischen Musik für Flöte solo in der zweiten Hälfte des 20. Jahrhunderts ~ 1950-2006) nem kevesebbre vállalkozik mint, hogy sorra vegye a 20.század második felének szólófuvola darabjait - na nem az összeset, de az összes fontosat - és az ezzel kapcsolatos irányzatokat és technikákat. Ennek megfelelően legyünk kellően türelmesek amikor megnyitjuk a linket hiszen az anyag 408 oldal. A dolgozat érdekessége továbbá, hogy zenetudományi szakon született a münster-i Westfälischen Wilhelms-Universität-en. Mindenképp érdemes bele pillantani…

https://core.ac.uk/download/pdf/56475036.pdf