Öszintén szólva fogalmam sincs mi késztet egy lengyel jazz-fuvolást arra, hogy flamenco stílusú etüdöket írjon, de Krzysztof Zgraja (1950- ) esetében pontosan ez történt, sőt a lengyel jazz-művész több mint 150 másik fuvolaművet is írt e hangszerre. A 3 Flamenco tanulmány-ból az elsőt halljuk Gary Schocker előadásában. Az etűd a fuvola virtuoz tulajdonságainak alapos ismeretéről árulkodik. Kottát is találtam, itt alul követhetjük az etűdöt…
Matuz István idén töltötte be hetvenedik életévét. Ebből az alkalomból számos koncertet ad, ahol a pályája során fontos művekből és szerzőkből válogat, természetesen saját kompozíciói mellet is. De erre az alkalomra - a kerek évfordulóra - művek is születtek, ebből villantunk most fel egyet Nagy Ákos zeneszerző segítségével. De még a beszélgetés megelőzően egy pillanatra el is gondolkodtam mennyire másképp volt ez még néhány évtizeddel ezelőtt. Matuz István valóban utat tört a modern zenének, ezen belül is a modern fuvolázásnak, tevékenységével generációknak adott példát. Emlékszem még az én tanulmányaim idején csak egy-egy fuvolás volt, aki a modern fuvolatechnikával komolyabban foglalkozott, és akkor még nem is volt az természetes, sőt inkább valamiféle lázadónak számított az, aki ezzel foglalkozott. Azután generációról generációra egyre több fuvolás mélyült el a fuvola modernebb technikájában és mára, mondhatni megfordult a helyzet. Mára a hazai fuvolások nagyobb része szívesen fordul a modern zene felé és tanulmányai részeként kapja meg az ehhez szükséges útravalót.
Nagy Ákossal most elkészült művéről beszélgettünk, de egy kicsit messzebbről közelítettünk a témánkhoz.
-Számodra (mint fiatalabb zeneszerző generáció tagjának) miben látod Matuz István munkásságának a jelentőségét?
Nagy Ákos: Az élénk érdeklődése, kíváncsisága, folyton fókuszált figyelme, a zene és a szerzõk irányába tanúsított nagyfokú alázata számos újítást eredményezett. Ezek számomra legalább ugyanannyira fontos és hangsúlyos dolgok, mint a permutációs ujjrend, a különféle multifóniák, a modifikációk, a körlégzés, a clustertrilla, a folytonos glissando.
-Te hogyan látod a hazai modern fuvolázás helyzetét? Van nemzetközi összehasonlításod ezzel kapcsoltban?
Nagy Ákos: Több külföldön élő magyar és nem magyar fuvolással állok szoros kapcsolatba, némelyikkel még barátinak is nevezhető viszonyt is ápolok, pl. Angeliki Sousoura-val, aki Pista növendéke volt Debrecenben, így emiatt van nemzetközi összehasonlításom is.
A sanyarú művészet finanszírozás, a KLIK zsarnokságai, a kortárs zene kevésbé megbecsült helyzete, az ország nagyon rossz közállapotai és az emberek között tátongó hatalmas, bár szerintem igenis betömhető(!), szakadékok ellenére mind a budapesti, mind a vidéki fuvolások nagyon jó eredményekkel büszkélkedhetnek, s nem a versenyen elért érdemekre gondolok.
Páratlan szerencsésnek mondhatja magát az a fuvolás, aki Magyarországon tanul/tanult, mert olyanokat mondhat/mondhatott mestereinek, mint Gyöngyössy Zoltán, Ittzés Gergely, Matuz Gergely és a beszélgetésünk megkerülhetetlen szereplőjét Matuz Istvánt. Feltétlen kiemelném még Romos Zsoltot és a fiatal oktatók közül Bán Máté barátomat.
-Térjünk rá a műre - mik voltak az első impulzusok, amik a komponálás felé vittek? Talán nem felesleges az első kérdésem - mit jelent a cím?
Nagy Ákos: Ősi és primitív. Elsőként nem véletlenül ez jut eszembe a modern fuvoláról. Csont, de nem hideg, hanem meleg. Ezt mi sem támasztja jobban alá, mint egy 1996-os felfedezés, régészeti szenzáció. Szlovéniában, a Divje Babe barlangban egy barlangi medve combcsontjából készült kb. 43,000 éves négylyukú töredékre bukkantak. Ez az eddig ismert legősibb dallamhangszer. Hátborzongató, hogy Krsna ugyanúgy ezen az egyszerű fúvóshangszeren játszott, mint II. Frigyes, vagy a neandervölgyi előember.
Ami erős ihletést adott, az az volt, amikor először hallottam a medve combcsontjából készült furulya rekonstrukcióját. Feltétlen szerettem volna egy a jelenlegi nyugati hangolástól teljesen eltérő új művet írni fuvolára, annyira megérintett a hangzás. Régóta használok már különféle mikrotonális [el]hangolásokat, így ez nem volt újdonság, az viszont feltétlen, hogy Pista preparációit bevethetem magam is. Gondolok itt a Fejetlenül című darabban hallható szaxofonfúvókás megoldásra.
Nagy természetjáró vagyok és barangolásaim, túráim során sokszor voltam barlangban. Mindig megejtő volt az, hogy a hang egészen máshogy viselkedik, az akusztikai környezet egészen más jellegű, mint másutt.
(Lásd még: https://en.wikipedia.org/wiki/Divje_Babe_Flute)
-A kompozíció megalkotását meglepetésnek szántad, vagy felkérést kaptál?
Nagy Ákos: Bár többször is jeleztem, több fuvolásnak is, hogy nem írok fuvolára jó ideig új darabot, de Gergő felkérésének, hogy tudniillik írjak édesapja számára egy ensemble darabot egy a Magyar Rádióban tartandó koncertre kapóra jött. Egyből elkezdett bennem mocorogni a korábbi igény, hogy megcsináljam ennek a medvecombcsontból faragott furulyának az általam konstruált verzióját. Meglepetés is volt, mert a debreceni ünnepségen adtam át végül az ünnepeltnek. A darab pontosan 70 ütemből áll, jelezve az előadó életkorát.
A teljes kotta:
-Miért döntöttél egy akusztikus összeállítás mellett (pont Pistával kapcsoltban)? (pontosan milyen ütõhangszer van az együttesben? - ezt én magam sem tudom a partitúra alapján…)
Nagy Ákos: Érdeklődésem újra inkább az akusztikus hangszerek felé fordult, illetve a korábbiakhoz képest még mélyebben érdekelnek az épített hangszerek, egyfajta DIY-irány, a hangszerek modifikációi, pl. preparációk, világa. Ha már úgy alakult, hogy akusztikus hangszerparkunk fejlődése áll, akkor valahogy mi magunk készítsünk a fentiek segítségével újabb fajta hangzásokat.
A Divje Babe egyetlen egy függesztett cintányért tartalmaz, az viszont számos megszólaltatási módozatban szerepel: kézzel kell rácsapni a cintányér szélére, gumifejű-, különféle timpani-, fa- és trinagulumverő mellett, nagybőgő vonóval, fém lánccal, műanyag és fém seprűvel kell megszólaltatni a cintányér különféle részeinél, bejárva a hangszer teljes terjedelmét.
Nagy Ákos: A fuvola és preparált fuvola mellé vonósnégyes és a már említett ütőhangszer társul. Olyan posztszerialista, spektralista eredményekkel íródott experminetális zenéről van szó, ahol az irizáló hangszínek, a széles dinamikai tartományok és a 12 egyenlő részre osztott, lebegésmentes temperálást elhagyva folyamatos fluktáció lép fel. Mondhatnám úgyis, hogy egymásből kinövő és egymással ‘veszekedő’ bepiszkolódó színfoltok határozták meg a gondolkodásomat. Több darabomban kísérleteztem már ezzel, így ez nem újdonság. Inkább a kombinációk száma és egymásutánsiága és az egymással szembeállításuk itt az újszerűség.
Sok darabom valamiféle ősiséget próbál feleleveníteni. Mindig is érdekelt az ősi és a mai világ közötti viszonyrendszer. A kettő kibékítése és az össze nem egyeztethetőségük. A gyermek Nārāyan(a) indiai kereteposzt, a Chiaroscuro balinéz, mon-khmer tánc és árnybábjáték jeleneteket, az Ame no nori fue és a Veiled wince japán udvari zenét, gagaku-t idéz. Zongoradarabjaim némelyike halványan Kárpát-medencei és Balkán népzenei allúziókból építkezik, Lever du Soleil dans le Brouillard apparant című elektronikus és kettőskórust foglalkoztató művem szintén mon-khmer, thai és balinéz zenékből merít és egy transzállapotban elkövetett rituális gyilkosságot fest le. A sor hosszasan folytatható. Helyes tehát a sejtésed, a Divje Babe is atavisztikus zene. Egy elképzelt ősi világot tár elénk. Ha úgy tetszik könnyen kihallhatjuk belőle, akár azt is, hogy egy törzsközösség tagjai egy nagy barlangban összegyűlve misztikus szeánszon vesznek részt, ahol egy látó, egy táltos hangszerével révületbe muzsikálja a közösséget és önmagát is.
-Végül adódik a kérdés, hogy mikor és hol hallhatjuk a művet?
Nagy Ákos: Bízom benne, hogy hamarosan színre kerül Budapest koncerttermeibe. Pontos dátumot sajnos nem tudok mondani neked. A május 31. időpontra kitűzött premier, ami az ArTRIUM - a Bartók Rádió kortárszenei seregszemléje a Márvány teremben lett volna elmarad. Helyette Soli[e]tude című sakuhacsi/fuvola, zongora művem szólal meg egy új verzióban. Színező elemként ütőhangszereket társítottam hozzá.
-Köszönöm a beszélgetést!
Nagyon régen volt már szó jazz-fuvolázásról, ami teljességgel elfogadhatatlan, tehát ideje volt már egy olyan cikknek, mint ez a mai, amely a korábbi posztokkal ellentétben egy kissé mélyebbre tekint. Éppen ezért azt javaslom, hogy a bejegyzés tanulmányozását érdemes 2, vagy akár 3 alkalommal megejteni, és nem egyszerre. Előrebocsájtom azt is, hogy nem vagyok profi jazz-elemző, szakíró, csupán saját benyomásaimra és az olvasott háttéranyagra hagyatkoztam.
A Solo for Jazz Flute című - amúgy igen kitűnően összeállított - kiadványban követhetjük a lejegyzett szólót (csak a szólót, a témabemutatás nincs leírva), és a mellékelt videóbeágyazások indításával hallhatjuk a teljes számot. Kettő kivételével valamennyi szólót bemutatom. Ott, ahol az adott szám csak albumba elérhető feltüntettem hány perc/másodpercnél találjuk az adott felvétel - természetesen nem hiba a teljes album megismerése sem. A videóknál azt is feltüntettem, hogy a kottakiadvány melyik oldalán kezdődik a lejegyzés.
Kezdjük máris egy nehezebb falattal. Eric Dolphy az avantgarde-jazz képviselője 1928ban született, és kulcsszerepet játszott abban, hogy a fuvola - és a klarinét is, mert ez is hangszere volt - beléphetett a modern jazz világában. Eric Dolphy igen széles skálán használta a fuvolát, alkalmazott multifóniát, whistle-sound-ot és más kiterjesztett technikákat is, túlzás nélkül állíthatjuk meghaladta saját korát, ami a fuvola megszólaltatási lehetőségeit illeti. Ebben a szólóba is szélsőségesen alkalmazza a hangszert. Igen magasan mozog a dallam, határhangokat erőltet és előszeretettem lép nagy intervallumokat gyors tempóban - ez utóbbit igen nagy biztonsággal teszi. A szóló így lejegyezve, klasszikus-fuvolás szemmel is igen nehéz játszani valónak tűnik.
Eric Dolphy megkerülhetetlen azok számára, akik kicsit jobban el akarnak mélyedni a jazz-fuvolázás megismerésében. A számot albumban hallhatjuk, itt alább feltüntettem mikor kezdődik.
8. oldal - Eric Dolphy South Street Exit
Album: Last Date (1964)
00:00 Epistrophy 11:14 South Street Exit 18:28 The Madrid Speaks, The Panther Walks
23:15 Hypochristmutreefuzz
28:43 You Don’t Know What Love Is
40:04 Miss Ann
*** Joe Farrell 1937ben született és, mint sokan az ő generációjából először Benny Goodman hatására klarinétozni kezdett. Alkotói pályájának izgalmas korszaka amikor a Chick Corea vezette Return To Forever formációban játszott. Ebben az időszakban rögzítette Corea egyik legismertebb jazz kompozíciójának, a Spain-nek a szólóját. Farrell kifinomult, ugyan akkor ritmikailag bravúros és virtuóz játéka szívesen alkalmaz szekvenciákat, nem törekszik extravaganciára, még is igen meglepő fordulatokban gazdag. Könnyen érthető, de nem kommersz, vagy slágeres a fogalmazásmódja. A kompozíció a méltán híres Light As a Feather című a album utolsó száma.
12. oldal - Joe Farrell Spain
Album: Light As a Feather (1973)
1 — You’re Everything (0:00) 2 — Light as a Feather (5:04) 3 — Captain Marvel (15:48) 4 — 500 Miles High (20:52) 5 — Children’s Song (29:44) 6 — Spain (32:33)
Hubert Laws 1909ben született és nem csak új szintre emelte a jazz-fuvolázást, hanem egyike volt azoknak, akik sikeresen alkamazták a piccolo-t, mint jazz hangszert. Köszönhető mind ez Law kiemelkedő technikai képességének, amely a cirkulációs légzést is magában foglalta. Az alábbi téma Sonny Rollins kompozíciója, amelynek címe a Nigeria szó megfordítása; a szóló jól demonstrálja Law képességeit. Már a hangszerelés is érdekes, a fuvola mellett csak dob szól, amelyet Steve Gadd szólaltat meg. A dob szólam folyamatosan telítődik, de még sem veszi el a vezető szerepet a fuvolától. A felvétel érdekessége, hogy piccolo-val kezdődik, majd a szólista fuvolára vált és elsősorban skála elemekből építkezik az szokatlanul hosszú, jelentős állóképességet igénylő szóló alatt. Amit hallunk igazi jazz-bravúr darab, sok klasszikus fuvolásnak beletörne a bicskája.
18. oldal - Hubert Laws Airegin
Album: In The Begining (1974)
*** Herbie Mann 1930ban született és egyike a kereskedelmileg is legsikeresebb jazz-fuvoásoknak. A téma és a szóló is itt altfuvolán szólal meg, a lejegyzés azonban C fuvolára készült - ez egy kicsit zavaró lehet ha egyszerre halljuk és látjuk a zenét. Herbie Mann egyike a legsokoldalúbb jazz muzsikusoknak, a jazz majd’ minden ágában jeleskedett készített könnyedebb és bonyolultabb anyagokat is. Ebben a improvizációban játéka nem különösebben nehezen megközelíthető, skála elemeket és egymásból következő motívumokból építkezik.
28. oldal - Herbie Mann Beautiful Love
*** James Moody 1925ben született és egyike azon amerikai jazz-fuvolásoknak, aki hosszabb ideig Európában is tevékenykedett. Volt zenekarvezető és közreműködő is, számos együttműködést tudhatott magáénak a jazz nagyjaival. Technikája - mint ebben a szólóban is hallható - kiemelkedő, csakúgy, mint hangzása, amely teljesen egyéni színezetű. Az előzőhöz hasonlóan ez a szám is lassú, Moody játéka viszont sok apró, igen gyors értékkel szólal meg, állandó a 32-ek jelenléte, viszont virtuozitása soha sem válik öncélúvá, a kifejezést szolgálja. Érdemes megfigyelni a kottában rögzíthetetlen, finoman lebegő metrumot is.
30. oldal - James Moody Feelin’ Low
Album: The Blues And Other Colors (1969)
***
Az szintén 1930as születésű Sam Most egyike volt azoknak, akik a fuvolát bevezették a jazz-be, valamint egyik első alkalmazója volt annak a később igen elterjedt megfúvási módnak, amely során a fuvolás egyidejűleg beleénekel és átfújja a hangot. Eleinte több fúvós hangszerrel is foglalkozott, végül a 50es években a fuvolánál kötött ki, amely a legjobb kifejezőeszköznek tűnt számára. Az alábbi szólóban átfújást és beleéneklést most nem hallhatunk, de kifinomult, apró finomságokkal tarkított szólót igen. Most játéka eleven, friss, nam csak technikai, de hangi értelemben is.
34. oldal - Sam Most The Eyes Have It
Album: But Beautiful (1976)
***
James Newton-t eddig nem ismertem, pedig időben hozzánk közelebb áll, 1953ban született. Többek között a Los Angeles-i Filharmonikusok szólófuvolásának, Jim Walker-nek is a tanítványa volt. Példaképei között szerepel Eric Dolphy, John Coltrane, és klasszikus oldalról Ravel és Alban Berg. Ezen a felvételen leginkább Dolphy és Berg hatása tükröződik, de James Newton egyéb sem idegenkedik a modern hangzástól és szívesen alkalmaz disszonanciákat is. Híres gazdagon megszólaló magas regiszteréről is, és magabiztosan alkalmazza a jazz-ben szokásos, már említett technikákat is. Ezen a felvételen sem idegenkedik az absztarkt dallamvezetéstől és disszonanciáktól, de hangjai klasszikus minőségűen szólalnak meg mindhárom regiszterben. Ha még emlékszünk Dolphy játékára olyan érzésünk lehet, mintha az ő stílusának a továbbgondolását hallanánk, csak átgondoltabban, szélsőségektől mentesen. Nehezebben érhető stílusa ellenére James Newton nem csak a kritikusok, de a közönség tetszését is elnyerte. Egyébként Newton egyszer már megközelítette a Richmond Acropois-t egy korábbi lemezen, a Flute Talk-on (1988) - itt volt tanárával, Buddy Collette-el játszanak közös, “free” szólót; érdemes ezt is meghallgatni (itt), ebben is jellemezően sok a szokatlan hangközlépés, surlódás, szabadon kezelt disszonancia és szokatlan motívumkészlet.
Az alábbi felvétel két számot tartalmaz együtt a már említett If Love anyagból, a Richmond Acropois 3:20-nál kezdődik.
36. oldal - James Newton Richmond in Acropolis
Album: If Love (1990)
*** Jeremy Steig (1942) mindössze 21 évesen készítette el első, bemutatkozó lemezét, ezen találjuk az Oleo című kompozíciót. A számot - csak úgy, mint a korábban tárgyalt Airegin-ben - a fuvola “viszi el”; a közel 5 és fél perces számban témabemutatást követően, hosszas, nagy állóképességet kívánó szóló következik, majd rövid, de markáns zongoraszóló után, - amelyet Danny Zeitlin szólaltat meg - téma visszatérés. Steig mestere a beleéneklő-átfúvós technikának, a szóló első részében normál hangon játszik, majd vált és egészen extatikus magasságokat ér el, hihetetlen energiát visz bele a szólóba - pedig nem koncertfelvételt hallunk, hanem stúdió felvételt.
39. oldal - Jeremy Steig Oleo
Album: Flute Fever (1963)
***
Dave Valentin 1952ben született és eleinte ütőhangszereket tanult, csak igen későn, 18 évesen váltott fuvolára, amelyen igen gyorsan fejlődött - tanárai voltak Hubert Laws és Herbie Mann is. Dave Valentin a latin-jazz képviselője , stílusának erőssége a ritmizált, gyors ismétléseken alapuló játék, de - ahogy ebben a szólóban - elektronikát is használ. A művész két alkalommal is rögzítette a számot, kottában az első verzióhoz itt van videó mellékelve, de itt a második változat linkje is - ez az utóbbi anyag a Live in The Blute Note című felvételsorozatban hallható, a kezdéspont: 20:40. Érdemes meghallgatni hogyan dolgozza fel a számot élőben, és a szóló vége felé lévő rendkívül gyors duplanyelv miatt is.
48. oldal - Dave Valentin - Footprints
Album: Flute Juice (1983)
Mario Castelnuovo-Tedesco (1895-1968) olasz, elsősorban gitár műveiről ismert zeneszerző. Már kilenc évesen komponált, tehetségére Alfredo Casella is felfigyelt. 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol hamarosan a filmiparba is bekerült, szerződésben állt az MGM-el, és több mint 200 filmhez írt zenét. 1964-ben - azaz egy évvel a szonatina előtt - készítette el a 24 prelúdium és fúgát két gitárra, amelyet Bach műve inspirált, - akár csak Sosztakovics esetében, aki szintén írt ilyen sorozatot zongorára 1950-ben, Bach halálának 200. évfordulójára. Castelnuovo-Tedesco tanítványai voltak többek között a ma ismert filmzeneszerzők is, így Henry Mancini, Jerry Goldsmith és John Williams is.
A fuvola-gitár szonatinát nem sokkal halála előtt írta, az ajánlás két osztrák művésznek Werner Tripp-nek és Konrad Ragossing-nak szól. Werner Tripp 1962-től volt a Bécsi Filharmoikusok első fuvolása, fontosabb tanítványai közül nálunk is sokan ismerik Michael Martin Kofler-t. Werner Tripp többszörösen is díjnyertes Mozart előadó, Mozart fuvolaverseny felvételén Karl Böhm dirigál.
A művet Bruno Grossi élő-előadásába hallhatjuk, ha emlékezetem nem csak ő nyerte a Szegedi Szólófuvola versenyt 1992-ben. A művet a mellékelt kottából követhetjük.
Bruno Grossi - fuvola, Andrea Dieci - gitár. Élő felvétel, Milanó, 2003.09.24.
Tételek:
I. Allegretto grazioso
II. Tempo di Siciliana (Andantino grazioso e malinconico)
III. Scherzo-Rondo
Ferroud három szólódarabjáról már többször is volt szó ezeken az oldalakon. A nálunk talán kevésbé ismert darabot most kottából követhető előadásban láthatjuk és hallhatjuk Robert Aitken szólójával.
I. Bergère captive [0:00]
II. Jade [2:25]
III. Toan-Yan: La fête du double cinq [4:05]
A quasi kínai stílusú darab 3. tételéről így vall a szerző:
“The Toan-Yan holiday (or the day of Double Five) is celebrated in China on the fifth day of the fifth month - whence its name - and it is dedicated to the commemoration of a certain hero who flung himself into a body of water and drowned rather than submit to military dishonour. The solemnity of the holiday gives way in turn to mystical and fervid dances which symbolize the contrast between peace and war.”
Later in the movement, the theme marked “très libre dans la mesure” [] is described by the following annotation:
“This theme is an authentic Chinese melody that is played on the large recorder - each Chinese instrument has a monopoly on certain musical themes, on account of its form, fingering and extent. One must play it in a chanting manner [psalmodier] with extreme simplicity, and without rhythmic precision.”
Amikor ezt a bejegyzést írtam teljesen képtelen dolog történt; megcsörrent a telefonom és egy ismeretlen számról hívtak - mint kiderült - Észtországból. Mindössze egyszer csörgött a mobil, de bármilyen különös eközben Arvo Pärt-el foglalkoztam, az Észt zeneszerzővel, mert megpróbáltam felderíteni azt a közös halmazt, ami életműve és a fuvolairodalom közötti átfedés lehet. A dolog még úgy is elég bizarr ha e szerző egy ideje már nyugaton él. Jó hír, hogy nem kell sokat keresgélni ha valaki Arvo Pärt-et szeretne fuvolahangversenyének műsorára tűzni, itt és most, a 2015ös év utolsó bejegyzésében két lehetséges darabot fogok ajánlani..
Arvo Pärt (1935.09.11) 1980ban hagyta el hazáját, Észtországot, és előbb Bécsben, majd Nyugat-Berinben telepedett le. A szerző ahogy látni fogjuk - igen egyszerű eszközökkel dolgozik, olyanokkal, mint a hármashangzat felbontása és egy-egy hang, ezt a minimalizmust ő maga tintinnabuli stílusnak nevezi (a szó harangocskákra utal). Aki többet szeretne tudni a tintinnabuli vagy tintinnabular rendszerről annak itt található Zombola Péter doktori dolgozata (témavezető Dukay Barnabás) 2009ből, amely kimerítően foglalkozik a szerzővel és életművével is.
Arvo Pärt rendkívüli népszerűségéhez az is hozzájárult - amellett, hogy műveit neves előadók veszik ma is lemezre - hogy zenéit rengeteg filmben is felhasználták, csak a Spiegel in Spiegel-t 21 filmbe került bele, olyan rendezőktől, mint Gus Van Sant, Jean-Luc Godard, Tom Tykwer, Guy Ritchie, és Alfonso Cuarón Gravitáció-ja - hogy csak az egyik legutóbbit említsem - , valamint hallható a Touching the Void című dokumentumfilmben - illetve én ott hallottam először.
Tehát az első mű a Spiegel in Spiegel hegedű/cselló és zongora változatban is létezik, de van altfuvola-zongora változat is - szerintem normál fuvolán is megoldható némi változtatással. Most még sem az altfuvolás verziót mutatok be, hanem egy cselló-hárfa összeállításút. Aki a fuvolás megoldásokra kíváncsi itt találja. Arra talán ügyeljünk, hogy ne egy Carmen-fantázi és egy Prokofjev-szonáta közé szúrajuk be a műsorunkba.
Előadják:
Petr Nouzovsky - cselló,
Katerina Englichova - hárfa.
Arvo Pärt Estländler című művével kicsit más a helyzet, hangvétele is más, mint az elsőként bemutatott darabé, és ez szóló darab, valamint eredetileg hegedűre készült. Minimális változtatással azonban fuvolán is jól mutat. Ellentétben az előző művel ez a darab alig másfél perces. A művet Emma Resmini szólaltatja meg:
Az Estländler-t Emily Beynon 2008-ban be is emelte modern előadási darabokat tartalmazó kötetébe, amely az Universal kiadónál pedagógiai céllal jelentetett meg, Matthieu Dufour-al, Emanuel Pahud-el és Kazushi Saito-val közösen. Pärt műve mellett V. Borisova-Ollas, D. Cutler, R. Panufnik és J. Schwartz darabjaiból találhatunk ebben a kiadványban darabokat, azt hiszem valamennyi fuvolaszóló mű. A kötet 2010ben elnyerte a NFA (Észak-Amerikai Fuvolás Társaság) díját.
A kötet tartalma:
Borisova-Ollas, Victoria: Four Pieces
Cutler, David: Postcards
Panufnik, Roxanna: The Conversation of Prayer
Pärt, Arvo: Estländler
Schwartz, Jay: Music for Flute
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-2237993-1447596256-1090.jpeg.jpg)
