Sakura ~ Japanese Melodies for Flute and Harp (1978)
Jean-Pierre Rampal és Lily Laskine fuvola-hárfa duó felvétele igazi különlegesség. Rampal egyébként piccolon is játszik a lemezen, amelynek felvételei Japánban készültek. Az ismert japán dallamokat itt éppen Akio Yashiro feldolgozásában hallhatjuk. Több melódiára is ráismerhetünk, így az első, harmadik és az utolsó három darabra, amelyek akár zeneiskolai előadási darabként is forgalomban vannak, hiszen Rampal ki is adta az anyagot kotta alakjában.
01. Haru No Umi
02. Chugoku Chiho No Komori Uta
03. Aka Tombo
04. Chin-Chin Chidori
05. Nambu Ushi Oi Uta
06. Defune
07. Kono Michi
08. Hanayome Ningyo
09. Kojo No Tsuki
10. Jogashima No Ame
11. Hana
12. Sakura Sakura
Úgy tudom az első ilyen jellegű felvételsorozatot Severino Gazzelloni készítette (RCA JRZ-2541). de nem sikerült kiderítenem mikor volt ez. A kottája ma is kapható és tartalmilag szinte ugyan ezek a darabok vannak benne, a hangszerelő Teruyuki Noda, aki elsősorban fuvola-zongora verziókat készített, de alkalmaz koto-t és hárfát is kísérő hangszerként a kötetben.
Nem szeretem, sőt ki nem állhatom az olyan típusú bejegyzéseket, hogy “egy darab többféle felfogásban” nem is szoktam ilyet készíteni, és ez a poszt sem ennek indult. Eredetileg Bach a-moll partitájának első tételének nem-fuvolás feldolgozásaiból gyűjtöttem össze néhányat, azért, hogy bemutassam miként hatott ez a zseniális tétel más hangszeresekre is, és főleg hogyan nyúltak hozzá az előadást, vagy a feldolgozást illetően. De valahogy éreztem legalább egy fuvolás felvételt is mellékelni kellene, és persze egy fuvolás felvételt nem éreztem elégnek, így fuvola szempontból is körül jártam egy kicsit ezt a témát.
Aligha akad olyan fuvolás, akinek ne okozott volna fejtörést ez a tétel, akár tanulóként, de legalább tanárként. Nem szeretnék konkrét elemzésekkel fárasztani az Olvasót, inkább kiemelnék néhány lehetséges szempontot a megfigyelésre. Érdekes lehet a tempó választás, amely meglepően tág határok között mozog, sőt általában véve lassabb, mint amit modern fuvolásként játszani szoktuk. Érdekes lehet még az, ahogy egyes előadók a hanghosszúságokkal és a kötésekkel játszanak, sőt néha díszítenek is, és fontos lehet a tagolás és a megállások “mikor?/mennyit?” kérdése.
Nézzük a felvételeket felülről lefelé:
Emilio Galante felvétele az első, az olasz fuvolás-zeneszerző az Allemende tételt modern formában fogalmazta újra. Egyébként az előadó a teljes Partitát feldolgozta ilyen módon. A második a Stéphane Delplace változata csembalóra, majd ezt követi David Tayler lanton. Érdekes, hogy a felvételnek van egy feltartóztathatatlan jellege a mérsékelt tempója ellenére. Kate Clark, a hágai zeneakadémia barokk fuvola tanára a következő, ő is inkább a nyugodt tempó mellett tette le a voksát. Ezután jönnek a modernfuvolás felvételek, érdekes módon úgy állt össze a sorrend - ami quasi időrendi - , hogy a felvételek tempóválasztása egyre nyugodtabbnak tűnik. Érdekes lehet még megfigyelni, hogy egy fuvolás az adott tempóhoz milyen hanghosszúságokat és hangindításfajtát választ, és ezt milyen perfekciós szinten tudja megvalósítani - és ezáltal hogyan alakul a tétel arculata, hangulata. Jean-Pierre Rampal az első természetesen, virtuóz , francia megközelítéssel, ezt követi Auréle Nicolé felvétele, amely világosan tagolt, és magán hordozza azokat a jegyeket, amelyek az ő Bach-játékára oly jellemzőek. Sir James Galway felvétele alighanem a legeredetibb ebben a műben is, folyamatossága ellenére nyugodt és szabad, még sem esik szét a tétel. Emanuel Pahud-vel zárul a fuvolások sora, talán az ő megközelítésére hatott leginkább az, amit historikus felfogásnak nevezünk. Javaslom még azt a hallgatási módot, - ha már külön-külön megismertük a felvételeket - hogy gyors egymásutánban hallgassuk meg az első 5-6 másodpercet mindegyik felvételből.
Hát ennyit arról, hogy nem szeretem az “egy darab-többféle előadás” című bejegyzéseket…
A befejező felvétel egy viccesebb feldolgozás - oldandó a fuvolás komolyságot - a Choro Bastardoegyüttestől, nevéhez méltóan némi Piazzola beütéssel és klezmer fűszerezéssel…
Emilio Galante fuvolás zeneszerző:
Jean Rondeau - Csembaló;
Arr: Stéphane Delplace (b.1953)
David Tayler
Kate Clark
J.P. Rampal
(a teljes mű Allemande: 00:00 Courante: 03:05 Sarabande: 05:18 Bourrée Anglaise: 09:17)
Auréle Nicolé
Sir James Galway
Emmanuel Pahud
New England Conservatory Honors Ensemble Choro Bastardo (Ilya Portnov, harmonica, Ben Andrews, violin, Henrique Eisenmann, piano, Cristian Budu, pandero, coached by Amir Milstein,) perform Bach’s Partita for Flute. Recorded live in Jordan Hall April 1, 2014.
Az eredeti felvétel, vagyis J.P. Rampal és a komponista az 1965ös rögzítésű lemez B oldalán. A kiadvány mindössze két művet tartalmaz, a rendkívül népszerű Triót és a fuvola-zongora szonátát. De itt a teljes track-lista és a közreműködők is:
Trio Pour Piano, Hautbois Et Basson
A1 Presto : Lent-presto
A2 Andante : Andante Con Moto
A3 Rondo : Très Vif Sonate Pour Flûte Et Piano
B1 Allegro Malinconico
B2 Cantilena : Assez Lent
B3 Presto Giocoso
Bassoon – Maurice Allard (tracks: B) Flute – Jean-Pierre Rampal (tracks: A)
Liner Notes – Johannes Schwermer
Oboe – Pierre Pierlot (tracks: A) Piano – Francis Poulenc
Ezen az utóbbi felvételen erősen gondolkodtam, hogy feltegyem-e egyáltalán, mert valójában a koncert internetes közvetítésének otthon rögzített változata - emiatt a a hang- (és videó- ) minőség nem a legjobb. De, azt gondolom a műsor miatt mindenképp érdemes megnézni. Elhangzik benne több érdekesség is, így például a ritkán hallható Gaubert szonatina mellett Jean Rivier (1896–1987) Kegyes madarak című szólódarabja, amelyet mindeddig összesen egyszer hallottam, mégpedig Kovács Lóránt előadásában a 1992es Budapest Fuvolagálán. (Úgy emlékszem Rivier írt vonószenekari kíséretű fuvolaversenyt is - egyszer találkoztam a partiturával valamelyik kottatárban Budapesten - , de magát a művet még nem hallottam soha).
Friedrich der Grosse (1712-1786)
Johann Gottlieb Graun (1703-1771)
Johann Joachim Quantz (1698-1773)
Az itt következő két videó voltaképpen három fuvolaversenyt tartalmaz, valamennyi Porosz Frigyes udvarához köthető.
Az első videóban a 42 éves Jean-Pierre Rampal-t (1922-2000) hallhatjuk az 1964es felvételen, csúcsformában, mint hangi, mint technikai értelemben. Különösen áll ez Graun fuvolaversenyének első tételére, amely komolyan próbára teszi a szólistát. Csak az a tétel elegendő lenne ahhoz, hogy megértsük miért volt Rampal egy korábbi generáció számára “a fuvolás”. Rampal rengeteget tett azért, hogy meg- és elismertesse ennek a korszaknak a fuvolaműveit, rengeteg elfeledett művet vett újra elő, adott ki és vett lemezre - ez a felvétel is a maga idejében ilyen kuriózumnak számított.
Ezt követően Frigyes C-dúr fuvolaversenyét hallhatjuk tőle. Az uralkodó nem csak művelte a fuvolázást, de kegyes módon maga is gazdagította a fuvolairodalmat nem csak szonátákkal, de koncertekkel is; szám szerint négy fuvolaversenyt komponált. Az első két mű - no. 1 és 2 - G-dúr hangnemű, a no.3-as (az itt hallható) a C-dúr, és a no.4-es D-dúr-ban íródott. Az uralkodó kompozíciója nem marad el az udvarában tevékenykedő zeneszerzők munkájától, sőt jól tükrözi a Frigyes gondolkodását, mely szerint kifejezetten viszolygott az üres virtuozitástól, és a mélyebb, kifejezőbb tartalmat kereste versenyműveiben is. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs technikai feladat a darabban, különösen a gyors tételekben, de a technikai kihívás nem kerekedik felül a kifejező zenén.
00:00 - Johann Gottlieb Graun F-dúr koncert
13:33 - Friedrich der Grosse C-dúr koncert
Jean-Pierre Rampal - fuvola, Antiqua Music Orchester, vezényel Jaques Roussel (1964).
A második videóban egy versenymű található, nevezetesen Quantz e-moll koncertje, amelyet néha nálunk is játszanak. A mű minden tekintetben messze meghaladja a mindenki által ismert G-dúr koncertét, amely évtizedekig egyeduralkodó volt, mint kötelező darab a Zeneakadémia fuvolafelvételijén. Az e-moll koncert nem csak kifejezetten virtuóz darab - a Graun versenymű méltó társa - de ihletett, lírai kompozíció is.
A versenymű előadója Christoph Huntgeburth, a Universität der Künste Berlin barokkfuvola professzora, aki könnyedén hozza működésbe a technikai feladatokat, és kifejezően szólaltatja meg a muzikális pillanatokat is, hiszen nem régiben Frigyes összes fuvolaversenyét lemezre is rögzítette:
Johann Joachim Quantz e-moll koncert
Christoph Huntgeburth - barokk fuvola
Ensemble Sans-Souci Berlin
I. Allegro ma non tanto (0:00)
II. Affetuoso (5:17)
III. Vivace (9:03)
A fenti felvétel-összeállítás lényegében egy válogatás a Rampal-összkiadásból, amely a művész 1954 és 1963 közötti, az Erato kiadónál megjelent felvételeit tartalmazza. Ez az anyag, - amely mintegy 10 cd-ből álló - csak az első kiadvány, a második sorozat már 20 cd-t foglal magában, és az 1963-69ig terjedő időszakot öleli fel. A majdnem egy órás összeállításban, az olasz nyelvű felkonferálást követően (5perc 50sec után) felhangzik többek között a nagyon ritkán előadott, de annál különlegesebb Blavet koncert, valamint olyan pillérművek, mint a Prokofjev szonáta (1. tétel), Martinu szonáta (3. tétel), Hindemith szonáta (1. tétel), Mozart fuvola-hárfaverseny (1. tétel), ugyan csak Mozart korai szonátáiból az F-dúr (1. tétel), valamint (C.P.E.?)Bach g-moll szonáta 3. tétele. A maga nemében egyedülálló, különleges anyagot hallhatunk.
J.P. Rampal - fuvola
Mindig fájdalmas megtudnom, hogy ezt sem én találtam ki, bizony már Rampal is rájött, hogy az F-dúr románc jól fekszik fuvolán - és milyen nagyszerűen játsza! Egy felvétel, amit eddig nem ismertem:
