dolgozatok - Ittzés Gergely: A többszólamú gondolkodás szerepe…

2017 01 24

…a fuvolajátékban.

Ittzés Gergely érthető módon a modern fuvolázással kapcsolatos témát választott, de a dolgozat és szerzője ennél messzebbre, jobban mondva mélyebbre lát. A téma nagyon izgalmas, mert a hangszerünkkel kapcsolatos többszólamú gondolkodás módot állítja vizsgálódásainak középpontjába. Álljon itt néhány gondolat felütésként:
Szerencsére találkoztam olyan fuvolás mesterekkel (pl. Matuz István és Auréle Nicolet), akik a fuvolairodalom interpretációs problémáit összhangzattani szempontok figyelembevételével kezelték; sokat köszönhetek továbbá Madarász Iván akadémiai elméletóráinak, továbbá kamaratanáraimnak, Kurtág Györgynek és Rados Ferencnek, akik nem támogatták a harmóniákkal mit sem törődő konvencionális fuvolás magatartást. Ők indítottak el azon a hosszú úton, amely végül e doktori értekezés megírásához vezetett…

Majd így folytatja:

Abban a reményben választottam doktori témául a többszólamú gondolkodás szerepét a fuvolajátékban, hogy a tárgyban való elmélyedés segít bizonyos összefüggések tisztázásában, és hogy a koncepció részletes ismertetése révén gazdagítani tudom az interpretációs gyakorlatot“.

Íme a dolgozat:

http://www.ittzesgergely.hu/sites/ittzesgergely.hu/files/docs/Ittzes_TobbszolamuGondolkodas.pdf

A bejegyzésnek nem csak az ad aktualitást, hogy megpróbálom felújítani az ősszel elakadt dolgozatok sorozatomat, hanem az is, hogy Ittzés Gergely január 20-21én adott koncertet és mesterkurzust az Egyesült Államokban - lásd fent a képe, és ezt a linket.

Bálványimádás

2017 01 17

Bálványimádás a fuvolametodikában

Az, hogy a fuvola metodika változik az évtizedek alatt teljesen természetes jelenség. Az itt következő cikkben néhány olyan momentumra szeretnék rámutatni, amelyek nem állták ki az idők próbáját, illetve a félreértésből adódnak.

Tanulmányaim során élénken emlékszem arra a gyakorlatra, amely a fuvola helyes tartását volt hivatva elősegíteni. Ennek során a hangszert csak jobb kézzel kellet tartanom egyensúlyban úgy, hogy ne billenjen el semmilyen irányban. Nekem valamilyen NDK fuvolám volt a zeneiskolámban, aminek jókora súlya volt és már csak ezért sem sikerült kiviteleznem ezt a gyakorlatot, pedig - emlékszem - még házi feladatnak is megkaptam. Ez akkor egy széltében-hosszában ismert, sőt elvárt gyakorlat volt, de úgy tudom ma már ez a metódus eléggé ki ment a divatból, én magam száműztem tanári eszköztáramból eléggé hamar. Már tanulóként és tanár ként is azt vettem észre, hogy irreális munkát ad a jobb kéz kisujjának, amit egyébként pont, hogy fel kellene szabadítani. A későbbiekben ebből rengeteg probléma adódik, főleg, mert a kisujj eleve folyamatosan nyomja a disz-billentyűt. Arról nem beszélve, hogy a fuvolát nem így tartjuk - legalábbis felnőttként nem így érzékelem. Azt tapasztalom, hogy elsősorban a bal kar tartja a hangszert, a jobb karnak inkább csak kiegyensúlyozó szerepe van, ami elég kritikus ha csak a kisujj nyomja a maga billentyűjét.  Ezzel egy bálvány le is dőlt - mindannyiunk szerencséjére. Lépjünk tovább.

A másik metodikai fogás, ami hosszú idő át a fuvolázás alfája és omegája is volt egyben, nos ez a “huhogás”. Kevés dolog van ami ennyire ellenszenves nekem, mint ez, tanuló és tanár koromból egyaránt. Igazából tanuló koromban utáltam és csak tanári pályám elején alkalmaztam. Szerintem semmi köze a fuvola megszólaltatásához, egyszerűen nem csinálunk így. Bizonyos helyzetekben, pl. modern zenében van jogosultsága, de hogy ez egy metodikai pillér lenne azt erősen kétlem. Az kétségtelen, hogy igen gyorsan lehet vele látványos eredményt elérni egy zeneiskolásnál, és ez verseny- vagy felvételi szituációban jól jöhet, de egyébként nem vagyok meggyőződve a hasznosságáról, és amennyire érzékelem ma már ez a gyakorlat a helyére került. Van róla egy anekdota is, sőt kicsit több mint anekdota. Nicolé-vel  kapcsolatos, aki valamikor a 60as, 70es évek fordulóján kurzust tartott a Zeneakadémián. Természetesen az egész ország ott ült az alsó foktól a felsőig, akkor egy ilyen kurzus ritkaság számba ment. Adott tanulónak sehogyan sem volt elég nagy hangja egy bizonyos darabhoz, ezért Nicolé a következőt tette: levette a nadrágszíját és az illető dereka köré tekerte, hogy érezze a helyes levegővételt, és ezt követően kérte a nálunk “huhogás” ként elhíresült technikát. Ez eredmény nagyon gyors és látványos volt - kis hangból nagy hang lett. Ezt követően mindenki mintegy rákattant erre a gyakorlatra és alkalmazta mindenkinél. Nem voltam ott - nem is lehettem - de tény, hogy egy tanulság mindenképpen van: így válik mechnikussá egy olyan probléma megoldás, amit egy adott személy (Nicolé), egy adott szituációban, egy adott problémára adott.

De lépjünk tovább, és fordítsuk vitorlánkat mélyebb vizek felé.

Itt van például Marcel Moyse megkerülhetetlen műve, a De la sonorité. Az egyik érdekességre tanárom, Jochen Gärtner hívta fel a figyelmemet. A Hangindítás című fejezet egy eléggé különös mondattal kezdődik, franciául az látjuk: Langue sortie.

Ez bizony annyit jelent, hogy kidugott nyelvvel. A kötetben az eredeti francia szöveg mellett ott az angol és a német fordítás is, ezeket is érdemes szemügyre venni mielőtt tovább lépnénk. Az angol verzió sem hagy kétséget: With the toungue out. Egyedül a német tér el az eredeti és az angol megfelelőjétől: Mit vorgehaltener Zunge - innen vehette Barnabás Zoltán, - aki anno a művet magyarra fordította - az “előretett nyelvet” a magyar fordításban, amely valljuk be kicsit mást jelent a korábbiakhoz képest. A kérdés tehát így hangzik: ki kell dugni a nyelvet hangindításkor? Erre mindenki joggal vághatja rá, hogy “NEM!” - de mi van akkor ha ezt maga Marcel Moyse írja? Mert ezt írja. Ráadásul pizzicato-szerű hangzásról is beszél, és ezt nem lehet máshogy létrehozni csak úgy, hogy a nyelvet a hangindítás pillanata előtt valóban kissé az ajkak közé dugjuk és indításkor visszahúzzuk - ki lehet próbálni tükör előtt. Moyse nyilván azt szeretné, hogy a fuvolahang a lehető leggyorsabban stabilizálódjon, de ezt a nyelv pontos helyzetével éri el, és nem rekesszel, vagy bármi egyébbel, ezért tesz kis szüneteket a hangok közé, hogy legyen idő a gyakorlat folyamán újra és újra pozicionálni a nyelvet. És persze egy darabban nem kell minden egyes hangot így indítani - főleg nem egy sorozat staccato-t - , de egy frázis kezdésnél, vagy egy levegővétel után nagyon is van létjogosultsága. Én személy szerint nem hallom, hogy nálunk használná bárki ezt a technikát, így ahogy Moyse írja - de az is lehet, hogy rosszul hallom. Külföldieknél és főleg jazz-fuvolásoknál viszont hallható.

Még fontos lehet megjegyezni, hogy Barnabás Zoltán azért használhatta a német szöveget a fordítás forrásaként, mert az ő generációja ebben a nyelvben mozgott otthonosan. Másrészről nyilván óvatos is volt, lévén ő maga is tanított egész életében, tehát nem akart félreértésre okot adni, és drasztikusan eltérni a bevett metodikai gyakorlattól.

Egyébként Gärner fel is írta valamelyik kottámra, hogy Lounge sortie - alighanem a Kecsketánc (nyilván a gyors rész) és/vagy a Chant de Linos volt az.

A másik gyanús pont szintén e kötetből való, az első fejezetben, amely a hang kiegyenlítettségéről szól. Mindenki ismeri a lefelé ereszkedő gyakorlatot, ezzel indul a fejezet, de amikor Moyse a harmadik regisztert kezdi tárgyalni így szól:

Azaz - Barnabás Zoltán fordításában:

Barnabás Zoltán fordításában: “A harmadik, magas regiszterben - mivel minden hang az ujjkombinációk és az ajaknyomás eredménye - a légoszlop hosszúságának alig van szerepe, különösen piano játékban”. Ettől a mondattól minden becsületes tanár ereiben meg kell hűljön a vér. Érdemes elolvasni a két másik nyelven is, nincs kétség. Ami engem illet mást sem hallottam tanulmányaim során, mint azt, hogy a 3. oktávon aztán végképp támasztani kell, piano-ban meg főleg. Moyse ennek totál ellent mond - és ha valaki tudta, ő tudta. Lényegében azt mondja, hogy a fogáson túl az ajkak feszültségének van döntő szerepe, a légoszlop másodlagos - és még hozzá teszi, hogy “különösen piano-ban”. Tisztázásra vár mit jelent az “ajaknyomás” - vélhetően összehúzott szájnyílást? (”…pression des lévres…”) Vagy valami mást? És mint jelent a légoszlop hossza? (…”la longueur de la colonne d’air ne joue pas toujours un role prépondérant…“) Ez egyenlő lenne a rekesz nyomásával, vagy annak hiányával? Esetleg azt jelenti nem kell olyan mélyre venni és mélyről fújni a levegőt, mint egyébként? (Én erre az utóbbira tippelnék…) Egy biztos; a magam részéről arra jutottam, hogy Moyse-nak igaza lesz és nem a támasz számít hanem az ajkak (ill. az ujjkombinációk, amibe esetlegesen segédfogás is beleférhet), és minél halkabban akarunk ott fent játszani annál inkább igaz mind ez. Moyse egyébként az egész De la sonorite-ban hihetetlen erőfeszítést tesz arra nézve, hogy megértesse az ajkak munkáját. Állandóan visszatérő gondolat, és az egész kötetet átható üzenet az, hogy az ajkak dolgoznak is meg lazák is, egyfajta rugalmas munkát kíván meg tőlük. Valahogy Moyse azt akarja üzeni, hogy nem feszesek, de nem is teljesen passzívak. Egyébként talán ez  - már mint az ajkak - a legnehezebb pontja az egész fuvolametodikának.

A Moyse kötet Barnabás Zoltán magyar szövegével (csak a szöveges oldalakat tettem bele, tehát nem a teljes kötet) itt található. És az eredeti kötet, pedig itt.

De álljunk csak meg egy pillanatra! Ugye nem én lettem az ügyeletes “megmondóember”  a De la sonorité-vel kapcsoltban?!

Valójában amire rá szerettem volna mutatni a fentiekkel egy jelenség. Mindenki, aki tanított már akármilyen fokon találkozhatott már a következő helyzettel. Adott egy metodikai helyzet, valamit meg szeretnénk tanítani, egy technikát, valamilyen speciális testhasználatot a hangszerrel kacsoltban. Ilyenkor óvatosnak kell lenni, hiszen könnyen adódhat félreértés, vagyis a tanuló valami teljesen más fog csinálni ahelyett, amit kérünk. Ráadásul sok esetben fuvolán igen nehéz visszaellenőrizni, hogy a kért mechanizmus megszületett-e és ha igen jól születette-e meg. (Ugyan ezzel a problémával foglalkozik Jeney Zoltán is egy 1964es Parlando-ba írt írásában, itt posztoltam nem is régen).
Adott tehát egy valós veszély, hiszen nem szeretnénk, hogy a tanuló valami mást, esetleg egy káros mechanizmust tenne magáévá. Ezért trükközünk mi tanárok, és gyakran egy metaforát tanítunk, vagy abba burkoljuk a kért technikát. A metafora kevesebb veszéllyel jár - legalább is látszólag. A klasszikus idevágó példa a vibrátó. A fentebb említett Jochen Gärtner erről is sokat tudna mesélni - mesélt is a Das Vibrato című könyvében, illetve az ehhez kapcsolódó kutatásával. Mindenki a rekeszt kezdi emlegetni ha vibrátót tanulunk, mert egy tanár sem szeretné ha a tanítvány a torkát szorongatná. Ugyan akkor már három évtizede tisztázódott, hogy nincs ember a földön, aki a légoszlopot rekeszizommal tudná vibrátóra fogni. Ez tehát egy metafora. És visszakanyarodva az kidugott nyelvhez, természetesen ez is egy olyan dolog, amit nem szívesen vállal fel senki, főleg zeneiskolásakkal szemben nem, hiszen a hangindítást mindjárt az elején tanítjuk.

Mi a baj ezzel? Az, hogy nem a valóságot tanítjuk. Egy bizonyos pontig van jelentősége a metaforáknak, hiszen a félreértés veszélye adott, de az is biztos, hogy kell - kellene - lennie egy pontnak a tanulás folyamán, amikor tiszta víznek kell kerülnie a pohárba. Ellenkező esetben a tanuló sok év, vagy évtized elmúltával jön rá arra, hogy egy adott technika testi szinten hogyan valósul meg valójában - és ennél kevés dolog van ami sokkolóbb.

És adódik egy másik probléma is főként a Moyse kötet kapcsán. Nem ugyan az tanulni/tanítani egy metodikát könyvből, és nem ugyan az tanulni/tanítani egy metodikát úgy könyvből, hogy közben élő kapcsolatom van azzal a fuvolakultúrával - esetünkben a franciával - ami ezt létre hozta. A kötetet mindenki megveheti és el is olvashatja a szöveget, de ha nem kap első kézből - azaz az adott fuvolakultúrából és annak értékrendjéből - származó instrukciókat könnyen eltévedhet. A fuvolázás végeredményben egy szájhagyomány, amelynek szerencsés esetben részletes, írott vezérkönyvei is vannak, de a könyv - és annak szövegei, gyakorlatai -  nem maga a hangzó valóság. A szájhagyomány részévé kell válni.

És erről eszembe jut egy film - bár nem a témához tartozik: Lost in Translation - látta valaki ezt a filmet? Azaz: Fordításban elvész. És ez nem csak a szöveg fordítására igaz, hanem egy metodika által leírt teljes fuvolázási értékrendre. A fuvolázás - szájhagyomány; ezt jó észben tartani.

Végül álljon itt egy Marcel Moyse felvétel - ha már ennyit emlegettük a mestert - George Hüe, Fantázia; nem a teljes mű, csak részletek:

A Marcel Moyse Társsaság honlapja:
http://moysesociety.org/

Robert Bigio:
http://robertbigio.com/moyse.htm

Időgazdálkodás

2017 01 14

Manhertz József gondolatai

Régóta hallgatom Manhertz József-et, - egyrészt, mert nagyon vicces, másrészt, mert olyan gondolatai vannak, amelyek bármely területen hasznosíthatóak, - pl. a fuvolázás területén is - és ezen kívül még a megközelítése is elég egyedi. Gondolatainak nagy része nekünk fuvolásoknak is nagyon jól jönnek, és most összeszedtem tőle néhány rövid videót, amelyek tartalma egy az egyben átemelhetőek a saját életünkbe, hangszeres gyakorlatunkba.
Mi, fuvolások, hajlamosak vagyunk a végtelenségig várni az ideális - vagyis a szinte soha el nem érkező - körülményekre, ha gyakorlásról van szó. És általában olyan feladatokkal kerülünk szembe, amelyeket időigényes megoldani, ezért ha van is szabad 5 percünk bele se kezdünk, mert úgy is tudjuk, hogy ez az idő édes-kevés a feladatukhoz, célunkhoz képest, de…

5 perc arannyá válik
Ez a videó azoknak a fuvolásoknak jön jól, akik időhiánnyal küzdenek - tehát mindenkinek, főleg a tanulóknak, akik állandóan mindenféle, többnyire elméleti órán ülnek és kevés idejük van gyakorolni, de hasznos a pályán lévőknek is:

Veszély a célkitűzésben
Az alábbi két videó ugyan azt a témát járja körül: a célkitűzés/siker/gőg gondolatköre alighanem az előadóművészeknek sem ismeretlen, beleértve a fuvolásokat is:

Na és persze az…
Eredményesség veszélye

A többi videóját is ajánlom, újszerű látásmódja, gondolatmenetei sok inspirációt adhatnak.

Haydn - Szonáta

2017 01 10

Juliette Hurel - fuvola
Hélène Couvert - zongora

Vannak szerzők, akik nem kényeztették el a fuvolát. Itt van például Joseph Haydn, akinek igazából alig van fuvolát kifejezetten előtérbe helyező műve. Ezt a hiányt pótlandó a fuvolások néha elővesznek egy darabot tőle, amely eredendően vonósnégyes volt. Igazából a kvártett hegedű-zongora letétjét játszák és azt nevezik G-dúr szonátának, amely lényegében Haydn op.77es sorozatának egyik darabja. A sorozat Lobkowitz hercegnek készült, de a tervezett hat vonósnégyesből csak kettő készült el.

De ejtsünk szót Juliette Hurel-ről is. Tanárai voltak Pierre-Yves Artaud, Maurice Bourgue, Adorján András és Auréle Nicolet is. Számos elismerése mellett - többek között a Conservatoire díjazottja is volt - 1997ben a Kobei Nemzetközi Versenyen a legjobb Takemitsu előadásért kapott külön díjat.

Még néhány további felvételt hallhatunk az alábbi linken Juliette Hurel-től - Beethoven D-dúr szerenád, Schubert Variációk, és a kétes származású Beethoven fuvolaszonáta (sajnos csak részletek):
http://www.opusklassiek.nl/cd-recensies/cd-aw/hurel01.htm

Itt pedig a Haydn mű követezik, csak 3 tétel, szemben az eredeti vonósnégyes verzióval, amelyben Menüett is van. A fuvolás előadás alatt megtalálható a vonósnégyes előadás is, ha valaki ebbe is szeretne belehallgatni.

A három tétel: I. Allegro moderato

II. Adagio

III. Finale: Presto

Quatuor Mosaïques

1. Allegro moderato (0:00)
2. Adagio (7:17)
3. Menuetto: Presto (14:39)
4. Finale: Presto (18:32)

Published in 1801.

https://open.spotify.com/embed/album/4zdhcUUaSMuAilU2XUIe89

3 új Mozart mű fuvolára

2017 01 07

köztük két fuvolaverseny

A hónap végén esedékes a zeneszerző születésének nem túl kerek, 261 évfordulója - de ezt az időpontot e sorok írja nem bírta kivárni ezzel a cikkel. Aligha vitatható, hogy Mozart fuvolaművei rendkívül fontos szerepet játszanak hangszerünk irodalmában. A most megtalált három új fuvolamű kicsit talán ellentmondani látszik annak a hitnek, hogy a zeneszerzőóriás nem kedvelte ezt a hangszert.

James Strauss 2016ban három, eddig ismeretlen művet fedezett fel, amelyeket most cd-n is rögzített. A felvételek a Strasbourgi Szimfonikus Zenekarral, Manuel Mendoza vezényletével, valamint Andrea Mogavero olasz fuvolaművész közreműködésével készültek. A cd költségeit a cikk végén mellékelt forráslinken támogatni is lehet adományokkal.

Az első mű egy fuvolaverseny Mozart barátjától, Johann Baptist Wendling-től, aki a mannheim-i udvari zenekar fuvolása volt. Mozart említi apjához írt, 1777 november 22én kelt levelében, hogy együttműködik vele, egy fuvolaversenyen dolgoznak, amelyben a fúvós részeket ő írja. A mű Emily Gunson Wendling katalógusában GUN 20-as számot viseli (link a cikk végén is megtalálható, érdemes tanulmányozni Wendling műveit).

A második darab a nemrégiben Lengyelországban előkerült rejtélyes kézirattal, egy oboaversennyel kapcsolatos. Tudjuk, hogy 1777 július 25én egy Johann Thomas Cassel nevű fuvolás egy Mozart által írt fuvolaversenyt próbált Salzburg-ban. Ebben az időben Mozart általunk is ismert fuvolaversenyei még nem léteztek, tehát nagy valószínüséggel ez a hiányzó harmadik lesz a legkorábbi. A Lengyelországban talált anyag valószínűleg egy átirat lesz A rekonstrukciót Anders Muskens készítette.

A harmadik darab egy hangszerelés, amely Mozart halála után készült, a K. 448as jegyzékszámú kétzongorás szonáta szimfónia concertante változata. A dán kiadó, C.G. Menzel hangszerelte meg két szólófuvolára, 2 oboára, 2 kürtre, 2 trombitára, timpánira és vonósokra. A szólófuvolák technikai elvárásait már nem Mozart korabeli fuvolára, hanem későbbi modellre utalnak.

Az alábbi, mintegy 11 perces videóban James Strauss beszél a projektről és hosszabb részleteket hallhatunk a művekből, valamint kéziratrészleteket is láthatunk - de mindenek előtt hallgassuk, egyik szebb, mint a másik:

Forrás:
https://www.gofundme.com/mozart-3-new-flute-discoveries-cd

James Strauss
http://jamesstrauss.org/

Orchestre Symphonique de Strasbourg
http://www.symphonique-strasbourg.eu/

Emily Gunson’s Wendling Catalogue
http://www.emilygunson.com/wendling

“Matuz 70″

2017 01 05

2017. január

Matuz István idén ünnepli 70. születésnapját. Ebből az alkalomből több eseményre is sor kerül, ezeket próbáltam összegyűjteni - nem csak a koncerteket, hanem néhány interjút is.
Boldog születésnapot kívánunk!

A Vigadó-beli koncert január 7.én, szombat, 19:30kor lesz, közreműködik Kaczender Orsolya és a Concerto Budapest:

Kodály: Nyári este
Bozay Attila: Pezzo concertato (1990),No.3., op.37
Kocsár Miklós: Concertino per due fluti, cembalo e archi
Dubrovay László: Concerto fuvolára és negyven vonósra,
Petrovics Emil: Fuvolaverseny

Matuz István, Kaczander Orsolya - fuvola
Vezényel: Rácz Zoltán

Matuz Gergely közreműködésével is készült egy koncert: 2017 január 17én.:

Kőszeghy Péter fuvolaversenyét már bemutattam akkor, amikor keletkezett, a szerzővel itt olvashatjuk a beszélgetést. És itt a darab is:



További interjúkat itt alább találunk
:

Dal+Szerző magazin 2016/04 - megjelent 2016.12.21:
https://issuu.com/artisjus/docs/dsz_20

Fidelio interjú:
http://fidelio.hu/klasszikus/2016/12/29/biztos_vagyok_benne_hogy_kivalo_egyuttmukodes_fog_kialakulni_koztunk/

Valamint sorkerül egy fuvolás találkozóra is. Természetesen Debrecenben:

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara, valamint A Jövő Művészetéért Alapítvány Országos Fuvolás Találkozót rendez 2017. január 28-án a 70. életévét betöltő Matuz István köszöntésére.

A találkozó tervezett programja:

11h Kamarazene fuvolákra (Zeneiskolák, Zeneművészeti Szakközépiskolák, Zeneművészeti Egyetemek diákjainak kamarazenei koncertje)
13h Matuz István előadása (A fuvolajáték művészete)
14hMatuz István: Studiumok
15.30h Találkozások… (pályatársai, alkotótársai, növendékei, barátai köszöntik a 70. születésnapját ünneplő Matuz Istvánt)

19h Matuz István fuvolaestje:

J. S. Bach: g-moll szonáta
W. A. Mozart: C-dúr Andante
F. Schubert: Három dal
E. Bloch: Modális szvit
* * *
Virágh András G.: Tryptique
Dragony Tímea: Capriccio
Szőllősy András: Tre pezzi
Bartók-Arma: Magyar népdal szvit(km. Mogyorósi Éva – zongora)

A találkozón való részvétel regisztrációhoz kötött!Jelentkezési határidő: 2016. december 5.

Jelentkezés módja:

1. Online jelentkezési lap kitöltésével: https://docs.google.com/forms

http://music.unideb.hu/?p=5826

Liebermann - Piccolo Concerto

2017 01 04

először Magyarországon!

Jó indul a 2017es év! - erről idén Kanyó Dávid gondoskodik, aki vasárnap a MÜPA-ban mutatja be Lowell Liebermann Piccolóversenyét! Az eseményről egy Facebook hírből értesültem, de a hangverseny teljes műsorát sehol sem találtam meg - nyilván meglepetés. Sajnos sem a MÜPA, sem a Budafoki Dohnányi Zenekar oldalán nem szerepel a Piccolóverseny, pedig ez bizony bemutató.

Kanyó Dávid többször is eljátsza a művet a MÜPA-beli eseményt megelőzően:
Január 6-àn Budafokon, a Klauzál Gàbor Művelődési Központban
Január 7-èn ZÀRTKÖRŰ koncert
Január 8-án MÜPA nagyterem - 19:30
Kanyò Dàvid - piccoló, karmester: Hollerung Gàbor

Az alábbi felvételen a mű első tételét Sir James Galway játsza, elég ritkán hallhatjuk őt piccolózni, és ezt is meglehetősen jól csinálja - ezért választottam ezt a felvételt:

Lowell Liebermann - Concerto for piccolo, op50, első tétel,
Sir James Galway - piccolo

FUVOLASZÓ

2017 01 01

Egyszer volt, hol nem volt…

Volt egyszer egy fuvolás újság, úgy hívták, hogy Fuvolaszó. A kiadvány kb. négyszer jelent meg évente, és - némi kihagyással - csak nem két évtizeden keresztül volt sokak kedvenc olvasmánya. Most összegyűjtöttem az összes online elérhető anyagot (legalábbis remélem, hogy az összest), az itt következő állomány - valamennyi teljes szám - Illés Eszter oldaláról való, aki a folyóirat utolsó szerkesztője volt. Alighanem érdekes lesz újra olvasni az alábbi anyagokat.

Gary Schocker interjú(Fuvolaszó 2009/2)

David Chu interjú (Fuvolaszó 2010/1) – a BSF Magazinja és a Japán Fuvolás Újság is leközölte.

Köszeghy Péter interjú (Fuvolaszó 2010/2)

Eloy Flutes interjú (Fuvolaszó 2010/2) – a BSF Magazinja is leközölte, együttműködésben készült Elisabeth Hobbs-al;

Interjú Szilágyi Szabolccsal (Fuvolaszó 2010/3)

Johan Brögger – az újítások mestere (Fuvolaszó 2010/3)

Louis Lot – a Böhm-fuvola Stradivari-ja (Fuvolaszó, 2010/2)

Az alábbi anyagok nem teljes újságok, csak az általam írt cikkek a Fuvolaszó kezdeti éveiből:

További cikkek - 1993,1994,1995:
http://www.czeloth.com/hun_cikkek.html

Boldog Új Évet Kívánok Minden Kedves Olvasónak!

Bicsák Mátyas a Kossuth Rádióban

2016 12 28

Arcvonások

2016 szeptember végén Bicsák Mátyással készített beszélgetést az Arcvonások című rádióműsor. Mátyás azon kevés fuvolások egyike, aki zenei tanulmányaival párhuzamosan komolyabb szintű egyetemi végzettségeket is szerzett, nem csak itthon, de külföldön is. Fuvolásként tanult a 2007 és 2009 között a Berlini Filharmonikusok Zenekari Akadémiájának tagja volt, Andreas Blau növendéke ként. Jelenleg a Wiesbadeni Állami Operaház első szólófuvolása. Mátyást anno én is tanítottam konzis korában és már akkor sem tudtam neki sok újat mondani, meglehetősen jól ismerem a hangszeres képességeit. Remélem, hogy az esetleges időhiánnyal küzdő, fiatalabb fuvolások számára érdekes lesz ez a beszélgetés. Nem tudom a mai fuvolásgenerációk mennyire ismerik őt, és már csak ezért is feltétlenül ajánlom ezt a tanulságos beszélgetést.

A beszélgetést a műsoroldalon érhetjük el, vagy közvetlenül a hangszóró ikonra kattintva. Bicsák Mátyás saját oldalának linkjét a poszt végén találjuk.
Ezzel búcsúzunk a 2016os évtől. Jó szórakozást!

Ez a műsoroldal:
http://www.mediaklikk.hu/2016/09/27/arcvonasok-bicsak-matyas-fuvolamuvesz/

Web: http://bicsak.de/?lang=hu

René Le Roy

2016 12 26

René Le Roy 1918ban diplomázott a Conservatoire-ban, tanárai Adolphe Hennebains, Léopold Lafleurance és Philippe Gaubert voltak. 1922ben alapította a fuvolán kívül hárfát és vonós triót magában foglaló Quintette Instrumental de Paris-t. 1952 és 1968 között a New York City Opera Orchestra szólófuvolása volt, majd 1971-től a Conservatoire kamarazene professzoraként tevékenykedett. Kifejezetten fuvolás tanítványa kevés volt, még is közöttük az egyik Geoffrey Gilbert különös jelentőséggel bír, mert ő volt William Bennett, Sir James Galway, Susan Milan, Stephen Preston és Trevor Wye tanára is. René Le Roy még egy jelentékeny metodikai munkát is írt A fuvola címmel, amelyet 2000ben fordítottam le: Le Roy - A fuvola.

Le Roy-nak számos fontos fuvolaművet írtak az évek során:
Arthur Honegger - Kecsketánc, 1922,
Jean Rivier - Oiseaux tendres, 1935,
Joseph Guy-Ropartz - Sonatine pour flûte et piano, 1931,
André Jolivet - 4. Incantation, 1936,
Bohuslav Martinu - Trió fuvolára, csellóra és zongorára, 1943.

Az alábbi archív felvételen Honegger Kecsketánc-át játsza:

Képek:
http://www.mediathequemahler.org/actualite/portrait/portrait-rene-le-roy.html