the FluteBlog

Személy szerint erősen kétlem, hogy a hangszeres oktatásban az applikációké a jövő, de tagadhatatlan, hogy ezeknek az eszközöknek vannak előnyei. Ismerkedjünk meg néhánnyal – azaz fuvolából a fellelhető összessel, ami két app-ot jelent legjobb tudomásom szerint. Többről ugyanis nem tudok. Nevezetesen az ABRSM és a TomPlay alkalmazásairól van szó. Vizsgáljuk meg őket külön-külön, ám az mindkettőben közös, hogy az app-ok lénygében virtuális kíséretet adnak a hangszernek, esetünkben a fuvolának. Mindkettőt a GooglePlay áruházból tölthetjük le.

TomPlay

Az egyik legismertebb rendszer, több ezer zenét illetve kottát tartalmaz, tehát nem csak fuvola van benne. Az alkalmazást és a hangszert beállítva, elindítva 2-3 ingyenes darabot kapunk, de ezek csak arra jók, hogy megismerjük a szerzeményünket. Kétféle elérés van: az egyik az éves előfizetés (ezt nem ismerem, de itt nagy szabadságot kapunk, azthiszem a megvásárolt darabot meg is oszthatjuk tanítványukkal), a másik, amikor darabonkét vesszük meg a műveket. Én ezt az utóbbit használom. Ha megveszünk egy művet a Tomplay nemcsak virtuális kíséretet ad, és nemcsak virtuális kottát kínál és szkrolloz, hanem a kottát ki is nyomtathatjuk. Olykor a zongorakíséretet is kínálja, ilyenkor a darabot akár zongorakísérővel is játszhatjuk, azaz komplett anyagot kapunk. Ennek megfelelően az árak eléggé borsosak, de talán nem annyira mintha fizikai kottát vennénk. Például egy egyszerű Wilhelm Popp-tól származó, zeneiskolásnak való előadási darab 1799 Ft. De – ami lényeges – találunk itt professzionális darabokat is, mint például Gaubert Madrigálját , ez 2790Ft. A Poulenc szonáta esetében egy tétel kerül ennyibe. Ha már az áraknál tartunk legolcsóbb, ami kapható egy egyszerű Verdi feldolgozás, ez 790Ft. Mint mondtam azoknál a műveknél, ahol zongorakíséretet is kapunk az ár magasabb, és ez így van azoknál a műveknél is, ahol zenekari kíséretet kapunk (ez utóbbi ritkább, a zongorakíséret a jellemző). A vásárlás rém-egyszerű, a Shop-ban (sárga nyíl) – ahol szerzőkre, műfajokra és nehézség szerint is kereshetünk – rákattintunk a műre (előzőleg meg is tudjuk hallgatni) és Google Play-en keresztül fizetünk. Ehhez persze az kell, hogy legyen Google profilunk, de ha van gmail-es levelezőnk, akkor az is van. A vásárlás azonnali és a mű azonnal a miénk. Műveinket a könyvtárakban rendszerezhetjük, ez annál is praktikusabb, mert vannak duók (pl. Kuhlau komolyabb felkészültséget kívánó művei) és triók is a rendszerben.

Nézzük meg mit látunk, ha megnyitjuk az áhított darabunkat:

A sárga nyíl, amely az Audio-ra mutat annyit jelent, hogy itt tudjuk beállítani a lejátszás előtt, hogy mindkét hangszert akarjuk hallani, vagy csak az egyiket. A citromsárga nyíl a tempó beállítása, míg a zöld nyíl segítségével felvételt is készíthetünk. A hangolás (kék nyíl) több hangra is lehetséges, egy oktáv áll a rendelkezésünkre. A lila nyíl mutatja az annotációt, azaz írhatunk is a kottába és menthetjük is. A lefelé mutató rózsaszín nyíl a nyomtatás ikonra mutat. És – mint utaltam rá – lejátszás közben a rendszer mutatja a kottát hol tartunk, illetve lapoz is. Ez táblagépen igen könnyen követhető. Az alkalmazás persze telóról is fut és bluetooth-al kiküldhetjük a hangot egy jobb hangszóróra.

ABRSM – The Associated Board of the Royal Schools of Music

Az ABRSM története 1889-ig nyúlik vissza és akit érdekel ennek a – ma már nemzetközi – vizsgarendszernek a története az itt elolvashatja. Itt és most nem térek ki arra mi az ABRSM, sokáig abban a (tév)hitben éltem csakis én csinálok ABRSM felkészítést nálunk, de kiderült, hogy egyre többen foglalkoznak ezzel a területtel itthon. Nos, az ABRSM a lezárásokat követően nyitott az applikációk felé.

Az ABRSM alkalmazása kicsit más jellegű, mert ez a rendszer a vizsgadarabokat kínálja gyakorlásra. Két jelentős különbség van a TomPlay-hez képest: az egyik az ár, a másik a kínálat. ABRSM alkalmazását is a Google áruházból töltjük le – mint bármi mást – de itt minden hangszerre külön app van, nekünk nyilván a fuvola kell. Az app-nak nincs ingyenes része, mindössze egy rövid részletet kínál az alkalmazás megismerésére. A darabok az ABRSM vizsgadarabjai, amelyek egységesen 699Ft-ba kerülnek. A fizetés ugyan úgy történik mint a másik rendszernél.

A megvásárolt darab a YOUR PIECES-be kerül (sárga nyíl, ill. alatta láthatjuk miket játszottunk legutóbb) és azonnal birtokba vehető – ám itt nem kapunk kottát. Ugyanis a applikáció az ABRSM vizsgakottáinak melléklete, tehát meg kell lennie a kottának (néhány mű fuvolaszólamát a neten megtalálhatjuk…). A kottáknak elég borsos ára van, főleg így hogy Nagy-Británia többé nem uniós állam. A darabok un. Grade-ekbe vannak sorolva, minden kottában 9 mű van, szóló is és kíséretes is. Az annyit tesz – hogy a hazai gondolkodástól merőben eltérően – egy Grade akkor teljesül, amikor a hozzá szükséges készségek (un. Syllabus) birtokában van a vizsgázó. (Ez jelentősenmás szemlélet, mint ami nálunk a zeneiskolába megy az évenkénti vizsgázásokkal…) Egy Grade 1 kotta ára £11,95, ami minden Grade-el egy fonttal emelkedik. A kottát simán megrendelhetjük az ABRSM oldaláról. A kottában természetesen zongorakíséretet is kapunk, nagyon szép igényes kiadványok ezek, és ami fő, metodikailag nagyon jól át vannak gondolva, íme…

Tehát – elvileg – kell legyen kottánk az applikációhoz és talán legjobb ha az anyagot a munkahelyünkkel vetetjük meg… Hogy kicsit képet kapjunk vizsgarendszerről annyit elárulok, hogy a Grade 1-2(3) kb zeneiskolának felel meg, de a Grade 4-ben már Bach és Händel szonáta is előfordul. Grade 7-ben Taffanal, Vivaldi és Telemann művek vannak, de nincsenek műfaji határok, mert minden esetben jazz-es, swing-es játszanivaló is előfordulhat.

Mint utaltam rá a darabok csoportokban vannak, azaz 3×3 darabot találunk minden egyes Grade-ben. A vizsga során minden csoportból (A,B,C) egy-egy művet kell választani és teljesítenünk kell a syllabus szerinti követelményeket, ám ez most nem fontos. Az app-on keresztül bármelyik művet megvásárolhatjuk és már játszhatjuk is. A művek az app-ben két csoportban vannak, ugyanis a kiadványok 3 évente változnak, így a 2018-2021-es régi anyagok és a 2022-től elérhető új vizsgaanyagok érhetőek most el az alkalmazásban. Az ABRSM alkalmazásának – bár kottát nem ad – több előnye, illetve hátránya is van a TomPlay-hez képest. Például (nagy előny) a darab tempóját lejátszás közben is állíthatjuk… (lefelé mutató sárga nyíl)

…valamint a fuvolát és a zongorát ki-be kapcsolhatjuk. Ez utóbbit a két jópofa bácsi (az alkalmazás jellegzetessége) nyomkodásával tehetjük meg – a gyerekek imádják… Viszont nincs hangolásra lehetőség, ezt játék közben kell kitapasztalnunk. A legfurcsább, hogy a tempót egy tárcsa-szerűséggel állítjuk be, de numerikus információt nem kapunk arra nézve mi is a tempónk. Ez megnehezíti a darab tempójának számontartását. A tapasztalat azt mutatja, hogy a zeneiskolások sokkal jobban maguknak érzik a kíséretes darabot és magabiztosabban jelennek meg a zongorakíséretes órákon, az sem elhanyagolható, hogy az applikáció mindig ugyan azt a tempót adja, amit beállítottunk. Aki pedig ABRSM vizsgára készül annak nincs is más választása.

Tehát a nagy kérdés melyikkel járunk jobban… Erre azt tudom mondani, hogy mindkettőt használom rendszeresen. A TomPlay inkább populáris, ám bőven találunk benne profi repetoár darabokat is, de (kevesebb) könnyű, klasszikus darabot is. Az ABRSM is szuper, főleg a didaktikus felépítettsége miatt. Egyetlen kérdésre nem találtam eddig megoldást, nevezetesen a költségekre. Ugye, a kottát megveheti az intézmény, (némi spórolással mi magunk is…) de ki fizesse a virtuális darabok/kíséretek árát? Erre a kérdésre nem találtam megoldást eddig, főleg azért nem, mert a Google-fizetés miatt hozzám futnak be a költségek és ezzel az intézmény nem tud mit kezdeni. Mindenesetre ironikus, hogy az sok ikt-eszköz és kompetencia közepette egy ilyen elemi kérdéssel nem tud mit kezdeni a rendszer. Viszont a költségek magasak, én idén már 20.000Ft körül járok (kb. nem számoltam még össze) a két rendszerrel együtt, bár egy darabot nyilvánvalóan több tanuló is megtanulhat. Visszaháríthatnám a szülőkre a költséget, de ezt nem szeretném már csak azért sem mert egy művet többen is használhatnak. És végül ez nem az én magánügyem, hanem egy intézményen belüli oktatói tevékenységről van szó, amit a rendszernek tudnia kell kezeli. A gyerekek egyébként imádják ezeket az app-okat, főleg mert van ráhatásuk pl. a tempóra, simizhetik a képernyőt (nem kell túlzásba vinni…). De törekvő szándékú fuvolások, sőt mi magunk is megtalálhatjuk bennük a magunk örömét.

Rendezgettem a zongorakottáimat és legnagyobb meglepetésemre a Bartók Mikrokozmosz III. kötetének utolsó oldalán ceruzás jegyzeteket találtam. Nyilván a főiskolán készítettem valamelyik fuvolatörténeti órán (a tárgy neve nem ugrik be…), amelyet Dr. Szabó Antal tartott. Ezt abból gondolom, hogy évszámok és nevek mellett még volt ott néhány bejegyzés a Böhm-rendszerrel kapcsolatban is. Nyilván nem volt nálam a füzetem és gyorsan a zongora kotta végére jegyzeteltem, és itt talál meg Zdenek Bruderhans nevét.

Nem volt teljesen ismeretlen számomra ez a név, de nem tudtam mihez kötni, így utána néztem. Az első találat Bach a-moll Partitájának első tétele, a híres-neves Allemande, amelyről már írtam régebben egy hosszabb összevetős posztot itt.

Zdenek Bruderhans 1934-ben született és csak 15 évesen kezdett fuvolázni, de 20 évesen már a Prágai Nemzeti Színház fuvolása lett. 1959-ben megnyerte a Prágai Nemzetközi Verseny nagydíját öt kategória felett. 1968-ban Svédországba emigrált, majd a későbbiekben az ausztráliai University of Adelaide-n tanított. A művészt elsősorban a fuvola szóló-és zongorakíséretes repertoárja kötötte le, jelentős szólókarrierje mellett írt három könyvet is (kettő angolul is olvasható) a fuvolázásról.

A felvételről annyit el kell mondjak – arra az esetre ha valaki nem lenne maradéktalanul elégedett – hogy ez koncertfelvétel, éspedig a fuvolaművész utolsó szólóelőadása 73 éves korában! Nagyon boldog lennék, ha ebben a korban majd én is így tudnék játszani. A felvétel 2007-es Nemzetközi Fuvolafesztiválon készült a csehországi Hlucin-ban, a hangszer egy Jacques Levefre fuvola.

Ami az Allemande megoldását illeti a felvételt többször is meghallgattam, fejhallgatóval is. Zdenek Bruderhans meditatív módon nyúl a tételhez, bár tempóválasztása nem is gyors, de nem is lassú. Ahogy írja a tétel tagolás egyszerre jelent intellektuális és technikai kihívást. Még most teljesen egyértelmű számomra, hogy használ e benne cirkulációs légzést, mindenesetre Bruderhans elég korán megismerte és alkalmazta is ezt a technikát, egy 1992-ben készült felvételen így játsza Paganini Moto Perpetuo-ját. Végül arra a feltételezésre jutottam az Allemande-al kapcsolatban, hogy a fuvolaművész – bár cirkulál is – de nem mond le a természetes levegővétel adta tagolási lehetőségről sem! Ha valóban így van akkor Bruderhans egyrészt tökélesen birtokolja ezt a technikát, másrészt az általa kialakított végeredmény rendkívül meggyőző.

Érdekes írást közölt november 23-án a ZENEkar című internetes portál, amelyben a Bach 2 Future konferenciáról számolt be. A cikk itt olvashat .

Az idén élőben tartott konferencián négy fővárosi zenekar vezetője vett részt: az Óbudai Danubia Zenekart Hámori Máté, a Budafoki Dohnányi Zenekart Hollerung Gábor, a MÁV Szimfonikus Zenekar Lendvai György, és a Concerto Budapest-et Keller András képviselte – a beszélgetést Zsoldos Dávid, a Magyar Zenei Tanács elnökeként vezette.

Kiragadnék néhány mondatot, amin nem csak megakadt a szemem, de kevés hijján majdnem lefordultam a székről – lássuk:

Az alapfokú zeneoktatás rendbetétele és az ehhez való forrásbiztosítás mindenképpen prioritás (…) A jelenlévő szimfonikus zenekarok vezetői megkongatták a vészharangot: az utóbbi időszak próbajátékai tragikusan rossz színvonalat mutatnak, a frissen végzett zeneakadémisták egyértelműen nem tudják az elvárt szintet megugrani.

Nos, a dolog érdekessége nem maga a sarkos kijelentések sora, hanem az, hogy – úgy tűnik – elérte az ingerküszöböt az, amit mi, zeneiskolai tanárok már körülbelül 15 éve mondunk folyosói magán beszélgetések, vizsgák és felvételik alkalmával.  Roppant érdekes módon senki sem hallgatta meg észrevételeinket, pedig már másfél évtizede látjuk, hogy óriási a baj. Tudniillik senki nem akar már zenésznek menni, a tanulók – ha jönnek – azért jelentkeznek zeneiskolába, hogy a napköziben töltött délutánjuk színesebb legyen. És nem azért jelentkeznek, mert számukra a művésszé válás bármilyen perspetivát jelentene. Jelentős múltra visszatekintő vidéki és fővárosi zeneiskolák lasszóval fogják a gyerekeket, a tanárok évről-évre élet-halál harcot vívnak azért, hogy meglegyen az óraszámuk. A zenetanulás privilégizált szerepének már jó ideje vége van, és egyet kell értenem a konferencia résztvevőinek megállapításával: ez egy egyre gyorsuló lejtő.

A zeneiskola, mint önálló képzési forma ma már nem vonzó sem a szülőknek, sem a gyerekeknek. Miért? Ennek számos oka van, például… A heti két hangszeres és két szolfézs óra olyan logisztikai feladatot jelent a családoknak, amely a legtöbb esetben nehezen kivitelezhető. És amikor az iskolai elvárások besűrűsödnek elsőként dobják be a zeneiskolát, hiszen ez viszi el a legtöbb időt. Arról nem beszélve, hogy a félévente kötelező megmérettetéseken még akár rosszabb jegyet is kaphat a gyermek, ha úgy jön ki a lépés… A zeneiskolának illetve zenei képzésnek olyan presztízs-ágazatokkal kéne konkurálnia – sikeresen – mint a nyelvtanulás, a számítástechnika és a sport. A magyar zeneoktatásnak ezekre a kihívásokra idáig még csak nyomokban sem sikerült választ adnia.

Ezek után a tanár két dolgot tehet: vagy alkalmazkodik és megpróbálja szolgáltatás-szerűre kalibrálni ezt a különórafajtát – a zeneiskolát. Vagy ott a másik út – ehhez több kolléga már-már irracionális módon ragaszkodik – amely szerint a színvonalat bármi áron meg kell őrizni és bizony ki kell tenni azt, aki nem ide való. Mondják ezt úgy, hogy nincs kiből válogatni és ezek a tanszakok az idő múlásával önmaguk alatt vágják a fát (amíg van fa…).

Ahhoz, hogy strukturálisan értsük miről van szó – a nem szakmabeli olvasókhoz szólva – meg kell érteni, hogy a magyar zenei képzés olyan felépítésű, hogyha az alsó-fok (zeneiskola) erodálódik akkor az összes feljebbvaló képzési forma szépen, lassan összeomlik – ezt látjuk most. Hozzáteszem ez nem minden országban van így, ez a hazai felépítés sajátja, amely egy egészen szűk folyosót alakított ki a zenei képzésben való előrejutáshoz. Mindez persze remekül működött egészen addig, amíg volt presztízse a zenei képzésnek és szakmának. Ma már ez teljesen megszűnt, elsősorban azért – és ez a végső ok – mert a zenész szakmából egyszerűen nem lehet megélni. Ez a művész-tanár életforma, amely egykor sokak számára vonzó és vágyott létforma volt, mára teljesen kimerült, mind anyagi, mind társadalmi megbecsülés szempontjából. Ma egy hangszeres tanár, vagy bármilyen fokú elméleti zenetanár, illetve zenekari zenész ádáz küzdelmet folytat azért minden hónapban, hogy valahogy fenntartsa magát. Tíz éve volt egy enyhe fellendülés ezen a területen, ám mára nyoma sincs ennek a tendenciának, amely úgy általában a pedagógusok és a zenész-pedagógusok terültének erkölcsi és anyagi felzárkóztatását lett volna hivatva érinti.

Nincs  tehát semmi meglepő abban, amit a konferencia résztvevői megfogalmaztak – mindössze az a furcsa, hogy mindez éppen most kezdett “kiborulni”. Idézek néhány “kedvcsináló” mondatot a fenti cikkből, amelyet feltétel el kell olvasni teljes terjedelmében:

(…) a Zeneakadémián frissen végzett hangszeresek ugyanis hosszú évek óta egyre inkább képtelenek megugrani a próbajátékok követelményeit. Nemcsak a zenekari munkára nem készítik fel őket, de a hangszerjáték technikai elvárásait is jelentősen alulmúlják.
(…) [Ha] béremelés nem kerül be az alapfokú zeneoktatásba, a világszínvonalú magyar zenei élet rövid ideig maradhat talpon.

Nos, a tekintélyes zenekari vezetők summás megállapításával botorság lenne vitatkozni, mindössze annyit tehetek hozzá kollégáim nevében is, amit fentebb is írta: mi már ezt megmondtuk…

Persze kérdés, hogy mindezen információk fényében a vitathatatlan szakmabeli tekintélyek által megfogalmazott problémák elérik e az ingerküszöböt egy olyan iránytói rendszerben, ahol minden és mindenki központosítva van, ahol semmilyen intézménynek nincs már autonómiája. Ilyen körülmények  között a “központi” megoldás egy olyan vízióban csúcsosodhat majd ki, amely csupán egy újabb adminisztratív “bukfenc” lesz a felsőbb irányítok részéről, amelynek végén kijelenthető, hogy minden a legnagyobb rendben van.

És itt jön elénk egy másik probléma. Ugyan is nem csak az a baj, hogy már józan ésszel senki sem akarja zenésznek képezni magát, mert egyszerűen ez nem megélhetési perspektíva (mert valójában ez a probléma gyökere), hanem a másik oldalon ott vannak a végtelenségig ismételgetett siker-mantrák. Mire gondolok? A tehetségprogramok, tehetségközpontok rendszerére, a továbbképzésekre, a különféle tehetségkutató show-ra, amelyek pusztán arra hivatottak, hogy kijelenthető legyen – minden jól van úgy, ahogy van. Ehhez társulnak még a felsőoktatási intézményekből konzekvensen áradó  “valóságtagadó” megnyilatkozások, amelyek szintén a siker-mantrák önigazoló és – a fenti cikk ismeretében már mondhatjuk – hazug illúziójába ringatnak, akit tudnak.

És végül itt van még az a rendkívül romboló jelenség, amely mára olyan mértéket öltött, hogy önmagában elég lenne a művészeti terület hanyatlásához. Ezt belsős-szakmai körökben úgy szoktuk megfogalmazni, hogy “nem a megfelelő ember van a megfelelő helyen” – vagyis más szavakkal: alapértelmezett lett az alkalmatlanság.

Mindezek után nincs más hátra, mint elgondolkodni azon milyen gondolattal érdemes egy ilyen posztot lezárni. Némi iróniával annyit tudok hozzátenni érdemes kivárni,  hogy a magyar zenekultúra és oktatás olyan mélységeket érjen el, ahova a hazai labdarúgás süllyedt, mert onnantól kezdve biztosan tudható, hogy jön majd egyszer egy megszállott, aki milliárdokat pumpál bele, hogy ismét régi fényében tündökölhessen – bár megjavítani most egyszerűbb lenne.