Kodály “135″ | “50″

2017 03 06

Kodály (1882-1967) - a magyar és az egyetemes zenetörténet megkerülhetetlen alakjának - évfordulói kapcsán a Hét zongoradarab egyikének átdolgozása:

A darab eredetije Vazsonyi Bálint (1936-2003)előadásában:

Sakuhacsi kurzus

2017 03 01

Talán még nem késő jelentkezni:

“A Tan Kapuja Buddhista Egyház a tavaszi félévben ismét 15 alkalomból álló sakuhacsi (japán bambuszfuvola) kurzusokat indít, kezdők (újrakezdők) számára is. A foglalkozásokra hétfői és szerdai napokon kerül sor, mindkét napon 16.15 órai kezdettel. Az érdeklődők szükség esetén, kaució ellenében tanulóhangszert igényelhetnek.
Helyszín: A Tan Kapuja Buddhista Egyház (1098 Budapest, Börzsöny u. 11.), a Kollégium épülete
Az első foglalkozás időpontja: 2017. február 6, illetve 8.
Jelentkezési határidő: nincs
Jelentkezés: kenez.laszlo(kuk)gmail(pont)com
A teljes tanfolyam díja: 7.500,- Ft”

Forrás: http://kenezlaszlo.hu/index.php/kurzus

A kurzust Kenéz László tartja, aki így vall magáról:

(…) “Japán zenével 2011 óta foglalkozom intenzíven. Elsődleges érdeklődési területem a zen buddhizmus sakuhacsira íródott zenéje (honkjoku), illetve a hangszeres meditáció gyakorlata (szuizen). Tradicionális japán zenei tanulmányaimat 2013 óta Justin Senryu irányításával végzem. Emellett előszeretettel játszom modern előadási darabokat és saját kompozíciókat is, miként a hangszer a hagyományoktól eltérő improvizatív megszólaltatásának, színházi alkalmazásának lehetőségei is foglalkoztatnak. Repertoáromat a japán klasszikus kamarazene (szankjoku) irányában is bővítem, több alkalommal is felléptem Csordás Gyulával (koto) és Keidzsiro Takakuval (samiszen, ének)“.(…)

Egy felvétel következik, rövid improvizáció Kenéz Lászlótól és a hozzá tartozó bevezetésből egy részlet: (…)”A tél végén vagyunk, már olvad a hó, csordogál a patak s a kert egyre inkább megtelik tavaszi természeti zajokkal és zörejekkel, madárhangokkal, mígnem egyszer csak kinyílik a cseresznyefa virága és megszólal a Sakura tradicionális dallama. A darab vége az elcsendesedő esti kert nyugalmát, a talajt átitató víz neszezését idézi. Az illusztráció Hokusai Katsushika egy tavaszi témájú képe, a Goten hegy (1832 körül)”.

A felvétel itt található (sajnos a beágyazás nem engedélyezett).

Néhány gondolat a kurzus elé (szintén a honlapról, innen):

(…) “A kurzus zenei anyagát a Csósi (調子), Hangolás vagy Ráhangolódás című eredeti zen buddhista darab adta. Rövid, 18 lélegzetet számláló darabról van szó, amely hagyományos kezdő darab, nemcsak a tanulásban, hanem a nyilvános előadásokon, az otthoni vagy közös meditációkon is. Egy japán mester szerint, aki e darabot megtanulja, mindent tudni fog, ami a zen buddhista darabok, a honkjokukel játszásához szükséges. A sakuhacsi repertoár hosszú és hallhatóan igen nehéz darabjaihoz képest e darab egyszerűsége ezért csalóka, hiszen a legegyszerűbb megvalósítása a legnehezebb minden művészetben (ahogy a zenben is), így kitartó, elmélyült munkát követel. Virtuóz módon, gyors futamokat játszani a sakuhacsin, akármilyen furcsán hangzik is ez, könnyebb, mint egyenletesen, simán és hosszan megfújni egyetlen hangot. A kurzus során a résztvevők a Csósi minden fontos technikai elemével megismerkedtek, a többi pedig csak a gyakorláson múlik”.
(…)

Befejezésül egy másik felvétel, a korábbi improvizációval és a jelenlegi évszakkal ellentétben ez az őszről szól és megkomponált mű: Fukuda Rando - Miyama Higurashi (Tücsök a völgyben).

“A mű a kora ősz hangulatát ragadja meg; a hegyek között, a távoli völgyben, egy eldugott zugban még énekel a tücsök, de hangja már nem a nyarat, hanem az elmúlást juttatja eszünkbe; a tónus melankolikus, a lassan hűlő levegőben már ott lebegnek a búcsúszavak.
A darab 1928-ban íródott úgynevezett modern honkyoku. A honkyuko szó “eredeti, régről áthagyományozódott zeneművet” jelent, amelynek szerzője ismeretlen, s amelyet zen szerzetesek örökítettek nemzedékről-nemzedékre századok óta. A modern honkyoku elnevezés arra utal, hogy a darab szerzője e tradícióra tekintettel komponálta művét. A hangvétel a népdalok világát idézi, de az előadásmód már a korabeli „új japán zene” mozgalom eszményeihez igazodik”.

Itt hallgathatjuk meg.

Kenéz László honlapján még elméleti értekezéseket is találhatunk a sakuhacsi játékról magyar nyelven. Íme egy részlet:

Hiszamacu Fujo: Monológ (Hitori Kotoba, 1830)

Aki a sakuhacsit kívánja tanulmányozni, annak távol kell tartania magát a világi gondolatoktól, el kell határolódnia vágyaitól és sutba kell hajítania a „jobb” és a „rosszabb” fogalmait. Elméjét a hasára, a köldöke alatti területre kell összpontosítania, mert itt hallhatja meg a bambusz hangját. Ez a legfontosabb dolog. Emiatt kell csukott szemmel is játszania. Különösképp a kezdők figyeljenek erre, mert a nyitott szem világi gondolatokat ébreszthet“. (…)

További értekezéseket olvashatunk itt.

Gaubert - Dopper

2017 02 27

“Gaubert ösztönös zenész volt. Olyan természetesen játszott, ahogy valaki sétál egyik lábát a másik után előretéve, elkerülve minden akadályt. Gaubert zenei ösztöne test-zene ösztön volt, anélkül, hogy gondolt volna rá”.

Marcel Moyse

Forrás: Ann McCutchan - Voice of The Flute

Hogyan gyakoroljunk…?

2017 02 20

Kovács János - Hogyan gyakoroljunk? (Hangszeres módszertan)
Megjelent - Budapest, Rózsavölgyi és Tsa, 1916

Kovács János művét még Barnabás Zoltán adta a kezembe. A mű mai szemmel is korszerű, pedig keletkezésének idején még sehol sem voltak azok a tudományágak (pl. a neurológia), amelyek később igazolták ezeket a törvényszerűségeket. A könyvecske nyilvánvalóan zongoristákról, zongoristáknak szól, ám a benne foglaltak minden hangszeres gyakorlásra megállják a helyüket - az első olyan kiadvány amely tudományos igénnyel közelít a gyakorlás mikéntjéhez, annak pszichés és idegrendszeri sajátosságaihoz - és teszi mindezt 100 évvel ezelőtt!
A mű részben elérhető volt eddig is az interneten (ezen a linken találhatunk egy jól olvasható rövidített verziót), de most az egész művet elérhetővé tettem. Ha túl kicsi a betű kattintsunk a beágyazás jobb alsó sarkán lévő egész képernyős nézetre.

Kovacs - Hogyan Gyakoroljunk by Czeloth-Csetényi Gyula on Scribd

AyaTunes

2017 01 28

by Andrea Fisher

Az AyaTunes Andrea Fisher fuvolaművész, producer cd-je. Az album elsősorban meditatív kompozíciókat tartalmaz, tradicionális Észak-amerikai valamint Távol-keleti hangvételben, és bevételének 25%-a jótékony célra, az ACLU (American Civil Liberties Union) szervezethez kerül. Ezen kívül a 3.track ( a kompozíció címe Standing Rock remélem nem kell elmagyaráznom mi az…) teljes bevétele a Waterkeeper Alliance-hez kerül.

Vásárlás (akár track-enként):
https://ayatunes.bandcamp.com/releases


A felvételsorozat meglehetősen hosszú felvételekből áll, - a teljes játékidőt nem adtam össze, de 140 perc körül van - csak az utolsó felvétel, amely önálló anyagnak is tekinthető 54 perces. Andrea Fischer tíz fuvolafajtát szólaltat meg a cd-n, és valamennyi saját kompozíció. Kivételt képez Arvo Pärt Spiegel Im Spiegel című műve, ami természetesen feldolgozás és korábban már írtam róla,mint lehetséges fuvoladarabról.

1. Renewal 12:24
2. Whales and Violins 07:02
3. Standing Rock 09:46
4. Shaman 10:50
5. Interlude 08:43
6. For Krishna 14:07
7. Sitar 10:20
8. Jungle 08:04
9. Spiegel Im Spiegel 08:16
10.Binaural Beats: Healing Frequencies with Flutes 54:08

dolgozatok - Ittzés Gergely: A többszólamú gondolkodás szerepe…

2017 01 24

…a fuvolajátékban.

Ittzés Gergely érthető módon a modern fuvolázással kapcsolatos témát választott, de a dolgozat és szerzője ennél messzebbre, jobban mondva mélyebbre lát. A téma nagyon izgalmas, mert a hangszerünkkel kapcsolatos többszólamú gondolkodás módot állítja vizsgálódásainak középpontjába. Álljon itt néhány gondolat felütésként:
Szerencsére találkoztam olyan fuvolás mesterekkel (pl. Matuz István és Auréle Nicolet), akik a fuvolairodalom interpretációs problémáit összhangzattani szempontok figyelembevételével kezelték; sokat köszönhetek továbbá Madarász Iván akadémiai elméletóráinak, továbbá kamaratanáraimnak, Kurtág Györgynek és Rados Ferencnek, akik nem támogatták a harmóniákkal mit sem törődő konvencionális fuvolás magatartást. Ők indítottak el azon a hosszú úton, amely végül e doktori értekezés megírásához vezetett…

Majd így folytatja:

Abban a reményben választottam doktori témául a többszólamú gondolkodás szerepét a fuvolajátékban, hogy a tárgyban való elmélyedés segít bizonyos összefüggések tisztázásában, és hogy a koncepció részletes ismertetése révén gazdagítani tudom az interpretációs gyakorlatot“.

Íme a dolgozat:

http://www.ittzesgergely.hu/sites/ittzesgergely.hu/files/docs/Ittzes_TobbszolamuGondolkodas.pdf

A bejegyzésnek nem csak az ad aktualitást, hogy megpróbálom felújítani az ősszel elakadt dolgozatok sorozatomat, hanem az is, hogy Ittzés Gergely január 20-21én adott koncertet és mesterkurzust az Egyesült Államokban - lásd fent a képe, és ezt a linket.

Bálványimádás

2017 01 17

Bálványimádás a fuvolametodikában

Az, hogy a fuvola metodika változik az évtizedek alatt teljesen természetes jelenség. Az itt következő cikkben néhány olyan momentumra szeretnék rámutatni, amelyek nem állták ki az idők próbáját, illetve a félreértésből adódnak.

Tanulmányaim során élénken emlékszem arra a gyakorlatra, amely a fuvola helyes tartását volt hivatva elősegíteni. Ennek során a hangszert csak jobb kézzel kellet tartanom egyensúlyban úgy, hogy ne billenjen el semmilyen irányban. Nekem valamilyen NDK fuvolám volt a zeneiskolámban, aminek jókora súlya volt és már csak ezért sem sikerült kiviteleznem ezt a gyakorlatot, pedig - emlékszem - még házi feladatnak is megkaptam. Ez akkor egy széltében-hosszában ismert, sőt elvárt gyakorlat volt, de úgy tudom ma már ez a metódus eléggé ki ment a divatból, én magam száműztem tanári eszköztáramból eléggé hamar. Már tanulóként és tanár ként is azt vettem észre, hogy irreális munkát ad a jobb kéz kisujjának, amit egyébként pont, hogy fel kellene szabadítani. A későbbiekben ebből rengeteg probléma adódik, főleg, mert a kisujj eleve folyamatosan nyomja a disz-billentyűt. Arról nem beszélve, hogy a fuvolát nem így tartjuk - legalábbis felnőttként nem így érzékelem. Azt tapasztalom, hogy elsősorban a bal kar tartja a hangszert, a jobb karnak inkább csak kiegyensúlyozó szerepe van, ami elég kritikus ha csak a kisujj nyomja a maga billentyűjét.  Ezzel egy bálvány le is dőlt - mindannyiunk szerencséjére. Lépjünk tovább.

A másik metodikai fogás, ami hosszú idő át a fuvolázás alfája és omegája is volt egyben, nos ez a “huhogás”. Kevés dolog van ami ennyire ellenszenves nekem, mint ez, tanuló és tanár koromból egyaránt. Igazából tanuló koromban utáltam és csak tanári pályám elején alkalmaztam. Szerintem semmi köze a fuvola megszólaltatásához, egyszerűen nem csinálunk így. Bizonyos helyzetekben, pl. modern zenében van jogosultsága, de hogy ez egy metodikai pillér lenne azt erősen kétlem. Az kétségtelen, hogy igen gyorsan lehet vele látványos eredményt elérni egy zeneiskolásnál, és ez verseny- vagy felvételi szituációban jól jöhet, de egyébként nem vagyok meggyőződve a hasznosságáról, és amennyire érzékelem ma már ez a gyakorlat a helyére került. Van róla egy anekdota is, sőt kicsit több mint anekdota. Nicolé-vel  kapcsolatos, aki valamikor a 60as, 70es évek fordulóján kurzust tartott a Zeneakadémián. Természetesen az egész ország ott ült az alsó foktól a felsőig, akkor egy ilyen kurzus ritkaság számba ment. Adott tanulónak sehogyan sem volt elég nagy hangja egy bizonyos darabhoz, ezért Nicolé a következőt tette: levette a nadrágszíját és az illető dereka köré tekerte, hogy érezze a helyes levegővételt, és ezt követően kérte a nálunk “huhogás” ként elhíresült technikát. Ez eredmény nagyon gyors és látványos volt - kis hangból nagy hang lett. Ezt követően mindenki mintegy rákattant erre a gyakorlatra és alkalmazta mindenkinél. Nem voltam ott - nem is lehettem - de tény, hogy egy tanulság mindenképpen van: így válik mechnikussá egy olyan probléma megoldás, amit egy adott személy (Nicolé), egy adott szituációban, egy adott problémára adott.

De lépjünk tovább, és fordítsuk vitorlánkat mélyebb vizek felé.

Itt van például Marcel Moyse megkerülhetetlen műve, a De la sonorité. Az egyik érdekességre tanárom, Jochen Gärtner hívta fel a figyelmemet. A Hangindítás című fejezet egy eléggé különös mondattal kezdődik, franciául az látjuk: Langue sortie.

Ez bizony annyit jelent, hogy kidugott nyelvvel. A kötetben az eredeti francia szöveg mellett ott az angol és a német fordítás is, ezeket is érdemes szemügyre venni mielőtt tovább lépnénk. Az angol verzió sem hagy kétséget: With the toungue out. Egyedül a német tér el az eredeti és az angol megfelelőjétől: Mit vorgehaltener Zunge - innen vehette Barnabás Zoltán, - aki anno a művet magyarra fordította - az “előretett nyelvet” a magyar fordításban, amely valljuk be kicsit mást jelent a korábbiakhoz képest. A kérdés tehát így hangzik: ki kell dugni a nyelvet hangindításkor? Erre mindenki joggal vághatja rá, hogy “NEM!” - de mi van akkor ha ezt maga Marcel Moyse írja? Mert ezt írja. Ráadásul pizzicato-szerű hangzásról is beszél, és ezt nem lehet máshogy létrehozni csak úgy, hogy a nyelvet a hangindítás pillanata előtt valóban kissé az ajkak közé dugjuk és indításkor visszahúzzuk - ki lehet próbálni tükör előtt. Moyse nyilván azt szeretné, hogy a fuvolahang a lehető leggyorsabban stabilizálódjon, de ezt a nyelv pontos helyzetével éri el, és nem rekesszel, vagy bármi egyébbel, ezért tesz kis szüneteket a hangok közé, hogy legyen idő a gyakorlat folyamán újra és újra pozicionálni a nyelvet. És persze egy darabban nem kell minden egyes hangot így indítani - főleg nem egy sorozat staccato-t - , de egy frázis kezdésnél, vagy egy levegővétel után nagyon is van létjogosultsága. Én személy szerint nem hallom, hogy nálunk használná bárki ezt a technikát, így ahogy Moyse írja - de az is lehet, hogy rosszul hallom. Külföldieknél és főleg jazz-fuvolásoknál viszont hallható.

Még fontos lehet megjegyezni, hogy Barnabás Zoltán azért használhatta a német szöveget a fordítás forrásaként, mert az ő generációja ebben a nyelvben mozgott otthonosan. Másrészről nyilván óvatos is volt, lévén ő maga is tanított egész életében, tehát nem akart félreértésre okot adni, és drasztikusan eltérni a bevett metodikai gyakorlattól.

Egyébként Gärner fel is írta valamelyik kottámra, hogy Lounge sortie - alighanem a Kecsketánc (nyilván a gyors rész) és/vagy a Chant de Linos volt az.

A másik gyanús pont szintén e kötetből való, az első fejezetben, amely a hang kiegyenlítettségéről szól. Mindenki ismeri a lefelé ereszkedő gyakorlatot, ezzel indul a fejezet, de amikor Moyse a harmadik regisztert kezdi tárgyalni így szól:

Azaz - Barnabás Zoltán fordításában:

Barnabás Zoltán fordításában: “A harmadik, magas regiszterben - mivel minden hang az ujjkombinációk és az ajaknyomás eredménye - a légoszlop hosszúságának alig van szerepe, különösen piano játékban”. Ettől a mondattól minden becsületes tanár ereiben meg kell hűljön a vér. Érdemes elolvasni a két másik nyelven is, nincs kétség. Ami engem illet mást sem hallottam tanulmányaim során, mint azt, hogy a 3. oktávon aztán végképp támasztani kell, piano-ban meg főleg. Moyse ennek totál ellent mond - és ha valaki tudta, ő tudta. Lényegében azt mondja, hogy a fogáson túl az ajkak feszültségének van döntő szerepe, a légoszlop másodlagos - és még hozzá teszi, hogy “különösen piano-ban”. Tisztázásra vár mit jelent az “ajaknyomás” - vélhetően összehúzott szájnyílást? (”…pression des lévres…”) Vagy valami mást? És mint jelent a légoszlop hossza? (…”la longueur de la colonne d’air ne joue pas toujours un role prépondérant…“) Ez egyenlő lenne a rekesz nyomásával, vagy annak hiányával? Esetleg azt jelenti nem kell olyan mélyre venni és mélyről fújni a levegőt, mint egyébként? (Én erre az utóbbira tippelnék…) Egy biztos; a magam részéről arra jutottam, hogy Moyse-nak igaza lesz és nem a támasz számít hanem az ajkak (ill. az ujjkombinációk, amibe esetlegesen segédfogás is beleférhet), és minél halkabban akarunk ott fent játszani annál inkább igaz mind ez. Moyse egyébként az egész De la sonorite-ban hihetetlen erőfeszítést tesz arra nézve, hogy megértesse az ajkak munkáját. Állandóan visszatérő gondolat, és az egész kötetet átható üzenet az, hogy az ajkak dolgoznak is meg lazák is, egyfajta rugalmas munkát kíván meg tőlük. Valahogy Moyse azt akarja üzeni, hogy nem feszesek, de nem is teljesen passzívak. Egyébként talán ez  - már mint az ajkak - a legnehezebb pontja az egész fuvolametodikának.

A Moyse kötet Barnabás Zoltán magyar szövegével (csak a szöveges oldalakat tettem bele, tehát nem a teljes kötet) itt található. És az eredeti kötet, pedig itt.

De álljunk csak meg egy pillanatra! Ugye nem én lettem az ügyeletes “megmondóember”  a De la sonorité-vel kapcsoltban?!

Valójában amire rá szerettem volna mutatni a fentiekkel egy jelenség. Mindenki, aki tanított már akármilyen fokon találkozhatott már a következő helyzettel. Adott egy metodikai helyzet, valamit meg szeretnénk tanítani, egy technikát, valamilyen speciális testhasználatot a hangszerrel kacsoltban. Ilyenkor óvatosnak kell lenni, hiszen könnyen adódhat félreértés, vagyis a tanuló valami teljesen más fog csinálni ahelyett, amit kérünk. Ráadásul sok esetben fuvolán igen nehéz visszaellenőrizni, hogy a kért mechanizmus megszületett-e és ha igen jól születette-e meg. (Ugyan ezzel a problémával foglalkozik Jeney Zoltán is egy 1964es Parlando-ba írt írásában, itt posztoltam nem is régen).
Adott tehát egy valós veszély, hiszen nem szeretnénk, hogy a tanuló valami mást, esetleg egy káros mechanizmust tenne magáévá. Ezért trükközünk mi tanárok, és gyakran egy metaforát tanítunk, vagy abba burkoljuk a kért technikát. A metafora kevesebb veszéllyel jár - legalább is látszólag. A klasszikus idevágó példa a vibrátó. A fentebb említett Jochen Gärtner erről is sokat tudna mesélni - mesélt is a Das Vibrato című könyvében, illetve az ehhez kapcsolódó kutatásával. Mindenki a rekeszt kezdi emlegetni ha vibrátót tanulunk, mert egy tanár sem szeretné ha a tanítvány a torkát szorongatná. Ugyan akkor már három évtizede tisztázódott, hogy nincs ember a földön, aki a légoszlopot rekeszizommal tudná vibrátóra fogni. Ez tehát egy metafora. És visszakanyarodva az kidugott nyelvhez, természetesen ez is egy olyan dolog, amit nem szívesen vállal fel senki, főleg zeneiskolásakkal szemben nem, hiszen a hangindítást mindjárt az elején tanítjuk.

Mi a baj ezzel? Az, hogy nem a valóságot tanítjuk. Egy bizonyos pontig van jelentősége a metaforáknak, hiszen a félreértés veszélye adott, de az is biztos, hogy kell - kellene - lennie egy pontnak a tanulás folyamán, amikor tiszta víznek kell kerülnie a pohárba. Ellenkező esetben a tanuló sok év, vagy évtized elmúltával jön rá arra, hogy egy adott technika testi szinten hogyan valósul meg valójában - és ennél kevés dolog van ami sokkolóbb.

És adódik egy másik probléma is főként a Moyse kötet kapcsán. Nem ugyan az tanulni/tanítani egy metodikát könyvből, és nem ugyan az tanulni/tanítani egy metodikát úgy könyvből, hogy közben élő kapcsolatom van azzal a fuvolakultúrával - esetünkben a franciával - ami ezt létre hozta. A kötetet mindenki megveheti és el is olvashatja a szöveget, de ha nem kap első kézből - azaz az adott fuvolakultúrából és annak értékrendjéből - származó instrukciókat könnyen eltévedhet. A fuvolázás végeredményben egy szájhagyomány, amelynek szerencsés esetben részletes, írott vezérkönyvei is vannak, de a könyv - és annak szövegei, gyakorlatai -  nem maga a hangzó valóság. A szájhagyomány részévé kell válni.

És erről eszembe jut egy film - bár nem a témához tartozik: Lost in Translation - látta valaki ezt a filmet? Azaz: Fordításban elvész. És ez nem csak a szöveg fordítására igaz, hanem egy metodika által leírt teljes fuvolázási értékrendre. A fuvolázás - szájhagyomány; ezt jó észben tartani.

Végül álljon itt egy Marcel Moyse felvétel - ha már ennyit emlegettük a mestert - George Hüe, Fantázia; nem a teljes mű, csak részletek:

A Marcel Moyse Társsaság honlapja:
http://moysesociety.org/

Robert Bigio:
http://robertbigio.com/moyse.htm

Időgazdálkodás

2017 01 14

Manhertz József gondolatai

Régóta hallgatom Manhertz József-et, - egyrészt, mert nagyon vicces, másrészt, mert olyan gondolatai vannak, amelyek bármely területen hasznosíthatóak, - pl. a fuvolázás területén is - és ezen kívül még a megközelítése is elég egyedi. Gondolatainak nagy része nekünk fuvolásoknak is nagyon jól jönnek, és most összeszedtem tőle néhány rövid videót, amelyek tartalma egy az egyben átemelhetőek a saját életünkbe, hangszeres gyakorlatunkba.
Mi, fuvolások, hajlamosak vagyunk a végtelenségig várni az ideális - vagyis a szinte soha el nem érkező - körülményekre, ha gyakorlásról van szó. És általában olyan feladatokkal kerülünk szembe, amelyeket időigényes megoldani, ezért ha van is szabad 5 percünk bele se kezdünk, mert úgy is tudjuk, hogy ez az idő édes-kevés a feladatukhoz, célunkhoz képest, de…

5 perc arannyá válik
Ez a videó azoknak a fuvolásoknak jön jól, akik időhiánnyal küzdenek - tehát mindenkinek, főleg a tanulóknak, akik állandóan mindenféle, többnyire elméleti órán ülnek és kevés idejük van gyakorolni, de hasznos a pályán lévőknek is:

Veszély a célkitűzésben
Az alábbi két videó ugyan azt a témát járja körül: a célkitűzés/siker/gőg gondolatköre alighanem az előadóművészeknek sem ismeretlen, beleértve a fuvolásokat is:

Na és persze az…
Eredményesség veszélye

A többi videóját is ajánlom, újszerű látásmódja, gondolatmenetei sok inspirációt adhatnak.

Haydn - Szonáta

2017 01 10

Juliette Hurel - fuvola
Hélène Couvert - zongora

Vannak szerzők, akik nem kényeztették el a fuvolát. Itt van például Joseph Haydn, akinek igazából alig van fuvolát kifejezetten előtérbe helyező műve. Ezt a hiányt pótlandó a fuvolások néha elővesznek egy darabot tőle, amely eredendően vonósnégyes volt. Igazából a kvártett hegedű-zongora letétjét játszák és azt nevezik G-dúr szonátának, amely lényegében Haydn op.77es sorozatának egyik darabja. A sorozat Lobkowitz hercegnek készült, de a tervezett hat vonósnégyesből csak kettő készült el.

De ejtsünk szót Juliette Hurel-ről is. Tanárai voltak Pierre-Yves Artaud, Maurice Bourgue, Adorján András és Auréle Nicolet is. Számos elismerése mellett - többek között a Conservatoire díjazottja is volt - 1997ben a Kobei Nemzetközi Versenyen a legjobb Takemitsu előadásért kapott külön díjat.

Még néhány további felvételt hallhatunk az alábbi linken Juliette Hurel-től - Beethoven D-dúr szerenád, Schubert Variációk, és a kétes származású Beethoven fuvolaszonáta (sajnos csak részletek):
http://www.opusklassiek.nl/cd-recensies/cd-aw/hurel01.htm

Itt pedig a Haydn mű követezik, csak 3 tétel, szemben az eredeti vonósnégyes verzióval, amelyben Menüett is van. A fuvolás előadás alatt megtalálható a vonósnégyes előadás is, ha valaki ebbe is szeretne belehallgatni.

A három tétel: I. Allegro moderato

II. Adagio

III. Finale: Presto

Quatuor Mosaïques

1. Allegro moderato (0:00)
2. Adagio (7:17)
3. Menuetto: Presto (14:39)
4. Finale: Presto (18:32)

Published in 1801.

https://open.spotify.com/embed/album/4zdhcUUaSMuAilU2XUIe89

3 új Mozart mű fuvolára

2017 01 07

köztük két fuvolaverseny

A hónap végén esedékes a zeneszerző születésének nem túl kerek, 261 évfordulója - de ezt az időpontot e sorok írja nem bírta kivárni ezzel a cikkel. Aligha vitatható, hogy Mozart fuvolaművei rendkívül fontos szerepet játszanak hangszerünk irodalmában. A most megtalált három új fuvolamű kicsit talán ellentmondani látszik annak a hitnek, hogy a zeneszerzőóriás nem kedvelte ezt a hangszert.

James Strauss 2016ban három, eddig ismeretlen művet fedezett fel, amelyeket most cd-n is rögzített. A felvételek a Strasbourgi Szimfonikus Zenekarral, Manuel Mendoza vezényletével, valamint Andrea Mogavero olasz fuvolaművész közreműködésével készültek. A cd költségeit a cikk végén mellékelt forráslinken támogatni is lehet adományokkal.

Az első mű egy fuvolaverseny Mozart barátjától, Johann Baptist Wendling-től, aki a mannheim-i udvari zenekar fuvolása volt. Mozart említi apjához írt, 1777 november 22én kelt levelében, hogy együttműködik vele, egy fuvolaversenyen dolgoznak, amelyben a fúvós részeket ő írja. A mű Emily Gunson Wendling katalógusában GUN 20-as számot viseli (link a cikk végén is megtalálható, érdemes tanulmányozni Wendling műveit).

A második darab a nemrégiben Lengyelországban előkerült rejtélyes kézirattal, egy oboaversennyel kapcsolatos. Tudjuk, hogy 1777 július 25én egy Johann Thomas Cassel nevű fuvolás egy Mozart által írt fuvolaversenyt próbált Salzburg-ban. Ebben az időben Mozart általunk is ismert fuvolaversenyei még nem léteztek, tehát nagy valószínüséggel ez a hiányzó harmadik lesz a legkorábbi. A Lengyelországban talált anyag valószínűleg egy átirat lesz A rekonstrukciót Anders Muskens készítette.

A harmadik darab egy hangszerelés, amely Mozart halála után készült, a K. 448as jegyzékszámú kétzongorás szonáta szimfónia concertante változata. A dán kiadó, C.G. Menzel hangszerelte meg két szólófuvolára, 2 oboára, 2 kürtre, 2 trombitára, timpánira és vonósokra. A szólófuvolák technikai elvárásait már nem Mozart korabeli fuvolára, hanem későbbi modellre utalnak.

Az alábbi, mintegy 11 perces videóban James Strauss beszél a projektről és hosszabb részleteket hallhatunk a művekből, valamint kéziratrészleteket is láthatunk - de mindenek előtt hallgassuk, egyik szebb, mint a másik:

Forrás:
https://www.gofundme.com/mozart-3-new-flute-discoveries-cd

James Strauss
http://jamesstrauss.org/

Orchestre Symphonique de Strasbourg
http://www.symphonique-strasbourg.eu/

Emily Gunson’s Wendling Catalogue
http://www.emilygunson.com/wendling