Nyilván az évtizedek folyamán a szakma kialakít egy képet az egyes szereplőkről, őket valahova elhelyezi, és minél több idő telik el ez a kép egyre erősebben rögzített. És minden újdonság, új lépés ehhez képest nehezen értelmezhető a környezet, a szakma számára. Meglehet, hogy a saját szakmai környezetem még a könyv megalkotását sem tudta igazán velem kapcsolatban értelmezni – és ezt meg is értem – de közben megyek tovább a saját elképzelésem által kijelölt irányomban. Ennek egyik új állomását láthatjuk itt, amely már hosszabb ideje az előkészítés állapotában volt, de most eljött az idő, hogy nyilvánosság elé kerüljön.
Míg az elmúlt évtizedekben számos olyan terület jelent meg külföldön zenészek számára, amely az önfejlesztés, személyiségfejlesztés témakörét célozza meg, addig az a terület nálunk még gyerekcipőben jár, vagy éppen még abban sem. Olyan új lehetőséget kínálok, amelynek célcsoportja a fiatal pályakezdők művészek mellett felölei a hangszeres tanárokat, zenekari játékosokat, akár egyénileg, de csoportosan is. A lóasszisztálta önismereti folyamat az állat asszisztálta tanulás/önismeret területét (AAL – Animal Assisted Learning) kapcsolja össze a coaching-al, amely ebben a formában talán az első itthon, amelyet zenész kínál saját szakmájának. Az alábbi videó némi segítséget nyújt abban a tekintetben hogyan képzeljünk el ezt a folyamatot: