A Galway-Nagahara együttműködés

Fuvolások és fuvolaépítők mindig is szorosan együttműködtek, ha arra lehetőség adódott. 2014ben már beszámoltam egy ilyen kapcsoltról, a tavalyi évben ez volt  az egyik legnagyobb fordítási munkám. Arra gondoltam induljon jól a 2015ös év is, és bemutatok egy másik nagyon jelentős együttműködést, amelynek anyaga már egy ideje fordításra várt.

Sir James Galway mindig is élénk párbeszédet folytatott azokkal a világcégekkel, akiknek a hangszerét használta, és a gyártók is nagy figyelemmel hallgatták a világhírű művész elgondolásait. Galway-ról nyugodtan elmondhatjuk, hogy ezáltal jelentősen hozzájárult a 20.század második felében folytatott fuvolaépítés mikéntjéhez.

Az alábbi bejegyzés tulajdonképen két cikket tartalmaz; mindkettő Sir James Galway és Kanichi Nagahara együttműködését meséli el – az első írás Sir James Galway-től származik, a másodiknak Mr. Nagahara a szerzője. A forrás megjelöléseket az egyes cikkek végén találjuk.

Nagahara – 501

2005 márciusában a részt vettem a Vancouveri Fuvolafesztiválon, és ez egyik szabad napomon – ami amúgy elég ritka – elindultam meghallgatni barátomat, David Nicholson-t aki a Prokofjev szonátát tanította. De nem jutottam el hozzá, mert útközben megpillantottam egy jelet, a Nagahara jelét, és eldöntöttem, utána nézek mi ez egyáltalán. Emlékeztem rá, hogy egy nappal korábban tanítottam egy fiatal diáklányt, aki Nagahara fuvolán játszott. Ez volt az első alkalom, hogy ezzel a névvel találkoztam, de a hangszereiket soha sem próbáltam ki. Ekkor még nem tudtam róla semmit, és nagy meglepetés volt számomra. Mr. Kanichi Nagahara személyesen ott volt és megmutatta nekem az eladó fuvolákat. Kipróbáltam egyet és úgy találtam, hogy minden tekintetben kiváló. Ez volt az egyetlen aranyfuvola, ami ott és akkor elérhető volt.

Sajnos a fuvola, amit kinéztem magamnak már el volt adva, és a tulajdonos csak ott hagyta, hogy a fesztivál ideje alatt más is kipróbálhassa. Miután játszottam a rajta, megkérdeztem vajon megkaphatom-e a hangszert egy időre, hogy eljátszam Mozart D-dúr fuvolaversenyét, azon a koncerten amit a fesztiválon adok. Nagyon elégedett voltam ezzel a fuvolával, de sokan azt mondták nem hallják a különbséget. De én hallottam. Ezen a fuvolán olyan könnyű volt játszani, és éreztem ez a hangszer megadná nekem azt a könnyed érzést, amit mindig is kerestem.

Kanichi személyes hozta el nekem New York-ba azt a Nagahara fuvolát, aminek 501es volt a száma, és amelyen attól a pillanattól kezdve játszom. Ez a fuvola gyorsan megszólaltatható, színekben gazdag hangja van, és első látásra beleszerettem. Ahogy megkaptam az első dolog, ami megfogott a párnázása volt. Ennek a fuvolának soha sem volt szüksége beállításra, és mindig úgy takart, ahogyan az első napon, még hosszú hónapokkal később is.

Az 501es számú fuvolal volt az a hangszer, amin a múlt évig játszottam, amikor is Kanichi megalkotta a Sir James Galway modellt. Ezt a fuvolát közös megbeszéléseink eredményezték. Javaslatokat tettem és ő beépítette őket abba a fuvolába, amelyen most játszok. Kipróbáltam rengeteg különféle fuvolafejet is, és ennek eredménye lett a Sir James Galway fuvolafej. Ez egy különleges fej, amitől minden fuvola jobban szól, amivel eddig kipróbáltam. Arra biztatlak, Te is próbálj ki egy ilyen fejet a magad hangszerén, hogy lásd a különbséget. Ez a fuvolafej jobb staccato-t eredményez, több hangszínlehetőséget és áthatóbb hangot ad, valamint lehetőséget nyújt, hogy jobban játsz bármely fuvolán, amivel használod. Természetesen legjobb Nagahara fuvolával használni. Ezzel azt mondom, ha van egy ilyen különleges fuvolafejed ez lehet az első lépés, hogy Nagahara fuvolád is legyen. Egy ilyen hangszerrel a nehézségek legtöbbje eltűnik.

Nem kétséges, hogy az én fejemben ezek a fejek és fuvolák a legjobbak, amin valaha játszottam. Szívesen látnálak Téged is a Nagahara fuvolák világában, ahol a szolgáltatás és a fuvolák is különleges minőséget képviselnek. Ezeken a fuvolákon játszanak a világ profi fuvolásai.

Sir James Galway.
August 28th 2013.

forrás: http://jamesgalway.com/index.php?page=blog

Sir James Galway és Kanichi Nagahara

A Galway Model fuvolafej – a hangszerkészítő gondolatai.

Már nagyon rég óta hallgatom Sir James Galway muzsikáját. Hét évvel ezelőtt hirtelen kapcsoltban kerültünk egymással és azóta az én hangszeremet, a Nagahara fuvolát használja. Azóta hangszerkészítői inspirációimat nagyban Sir James Galway elgondolásaiból, szemléletéből és játékmódjából merítem. Sir James hangja nagyon különleges és  egyedi, mindemellett ő soha sem kért konkrét dolgokat a hangszerkészítőktől. Nagyon közelről figyelhettem meg  játékát, hogy pontosabb képet kapjak arról mit szeretne, és azután modellről modellre kísérleteztem ki azt a fuvolát, ami leginkább illik a játékához. A fuvolával kapcsoltos gondolatainkat is megosztottuk egymással, és végig gondolva ezeket a beszélgetéseket megértettem zenei elképzeléseit is, amely sokat segített a kísérletezés folyamatában.

Kér éve fejlesztettük ki a Nagahara-Galway fuvolát az ő elképzelései alapján. Megtartottuk az eredeti standard fejet, mert Sir James valóba nagyon kedvelte, de képsőbb úgy döntöttünk tovább lépünk előre a fuvolafej kialakítását illetően. Nagyon boldog voltam amikor első alkalommal mutathattam be a világnak a Galway- fuvolafejet a 2011es japán Sir James Galway turnén. A fuvolások rendkívül pozitívan fogadták az új modellt és a kereslet azóta is nő.

Fuvolakészítőként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy Sir James Galway-al dolgozhatok. Harmincöt éves fuvolafej készítői tapasztalattal a hátam mögött biztosan állíthatom, hogy a Galway model fuvolafej valóban a legnagyobb teljesítmény és mérföldkő a munkásságom során.

Kanichi Nagahara – Nagahara Flutes

forrás: http://www.nagaharaflutes.com/index.html

forrás: http://www.nagaharaflutes.com/Galway%20Headjoint%20%20Ad.pdf

This entry was posted in Napról-napra, fordítás, link and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply