Hangok a Könyvtárban – Matuz Gergely hangversenye
A koncert helyszíne felé utazva azon gondolkodtam vajon miért is indultam útnak, olyan időben amikor vízszintesen esik a hó. Két nappal korábban tudtam meg, hogy Matuz Gergelynek hangversenye lesz, és rájöttem: őt még teljes estén egyedül játszani még soha sem hallottam. Persze láttam már darabok előadni, vezényelni is láttam (sőt engem is vezényelt), de szólóestjén még nem voltam. A fuvolaszóló est egyébként is rendkívül ritka, mert ez a műfaj – a kíséret nélküli fuvolázás – rendkívül kényes, nem igazán vonzó műfaj. Olyan közeg ez, ahol egy adott előadó fuvolázását a végletekig meg lehet ismerni, – erényeivel és hibáival együtt – sokkal jobban mint bármilyen más, mondjuk, kamarazenei közegben. Matuz Gergely rendkívül jól, összefogat az estét, nem csak fuvolázása lebilincselő mivoltára gondolok, hanem a darab elötti/utáni kommentárokra, megszólalásokra is, amelyek nem csaptak át amolyan stand-up comedy-be, hanem pont annyi és olyan információt nyújtott, ami az adott darabhoz kellett, illett tudni. (Engem személy szerint néha végtelenül irritálnak azok a klasszikus zenei estek ahol a hangszeres előadó átvált egyfajta “one-man show” üzemmódba és már többet beszél mint játszik, – és legtöbbször még is jobb ha inkább beszélne…).
A darabokat hallgatva azon tűnődtem, vajon hányan vannak még a teremben akik értékelni tudják mi történik itt a hangszerkezelés tekintetében. A szakmán kívülálló hallgatóknak aligha lehet fogalma arról, milyen nehézségű darabok szólaltak, mert az a könnyedség, ahogy Gergely előadta őket joggal kelthették azt a benyomást a vendékben, hogy ezek a darabok nem is olyan nehezek. Pedig azok, éspedig nagyon nehezek. Ezzel arra próbálok utalni, hogy Gergely nem egyszerűen modern zenéket játszik a hozzájuk szükséges fuvolázással, hanem mindezt virtuóz módon teszi. Egy szokásos modernzenei fuvolaesthez képest több különlegesség is volt, például szerepelt két, hegedűre és csellóra írt szólódarab átirat is a műsorban. A darabok eredetijét nem ismerem, de sejteni lehetett, hogy az előadó alkotó módon adaptálta műveket fuvolára – eredményként tökéletes szólófuvola darabokat kaptunk. A másik érdekesség Láng István Drama breve című basszusfuvolára írt műve volt, amit ez alkalommal normál fuvolán szólalt meg – szerintem ez is kiváló ötlet. Jellemző volt a műsorra és az egyes darabokra is a felépítettség. Gergely minden alkalommal megtalálta a darabok kulcspontját, ahol az energia a tetőpontjára ér. A műsor középpontja táján, kilépve a modern szólófuvola hangzásából elektroakusztikus darab szólal meg, majd a műsor fináléjában, a körülbelül két hónapja elhunyt Gyöngyössy Zoltánnak ajánlott “für ZOTY” című darab, amelyet az előadó egyben megemlékezésnek is szánt. Kétségtelen, hogy Madarász Iván ezzel a művével igazi, modern-bravúr darabot alkotott, amelynek legjobb előadója – mint arról már több alkalommal meggyőződhettem – Gergely. Még valamit meg kell említenem a koncerttel, pontosabban a közönség egyes tagjaival kapcsoltban: két vendég is műsorszám érkezett és minden gondolkodás nélkül vaddisznó módjára csörtetett be a terembe helyet foglalni. Nem értem, hogy ezek az emberek minek és miért jönnek a műsor közepén ,és miért jönnek egyáltalán.
Respect Gergő!
According to the editros’s decision the Eloy story will be front cover for the British Flute Magazine in March! This is the main article of the next edition. So Harry and me are very happy on it! 
A kiadó döntése szerint az Eloy Flutes-ról készített interjúm lesz a vezércikk a márciusi kiadványban (Brit Fuvolás Magazin), valamint ez kerül a borítóra is. Harry és én mindketten nagyon örülünk!