Hangok a Könyvtárban

Hangok a Könyvtárban – Matuz Gergely hangversenye

A koncert helyszíne felé utazva azon gondolkodtam vajon miért is indultam útnak, olyan időben amikor vízszintesen esik a hó. Két nappal korábban tudtam meg, hogy Matuz Gergelynek hangversenye lesz, és rájöttem: őt még teljes estén egyedül játszani még soha sem hallottam. Persze láttam már darabok előadni, vezényelni is láttam (sőt engem is vezényelt), de szólóestjén még nem voltam.  A fuvolaszóló est egyébként is rendkívül ritka, mert ez a műfaj – a kíséret nélküli fuvolázás – rendkívül kényes,  nem igazán vonzó műfaj. Olyan közeg ez, ahol egy adott előadó fuvolázását a végletekig meg lehet ismerni, – erényeivel és hibáival együtt – sokkal jobban mint bármilyen más, mondjuk, kamarazenei közegben. Matuz Gergely rendkívül jól, összefogat az estét, nem csak fuvolázása lebilincselő mivoltára gondolok, hanem a darab elötti/utáni kommentárokra, megszólalásokra is, amelyek nem csaptak át amolyan stand-up comedy-be, hanem pont annyi és olyan információt nyújtott, ami az adott darabhoz kellett, illett tudni. (Engem személy szerint néha végtelenül irritálnak azok a klasszikus zenei estek ahol a hangszeres előadó átvált egyfajta “one-man show” üzemmódba és már többet beszél mint játszik, – és legtöbbször még is jobb ha inkább beszélne…).

A darabokat hallgatva azon tűnődtem, vajon hányan vannak még a teremben akik értékelni tudják mi történik itt a hangszerkezelés tekintetében. A szakmán kívülálló hallgatóknak aligha lehet fogalma arról, milyen nehézségű darabok szólaltak, mert az a könnyedség, ahogy Gergely előadta őket joggal kelthették azt a benyomást a vendékben, hogy ezek a darabok nem is olyan nehezek. Pedig azok, éspedig nagyon nehezek. Ezzel arra próbálok utalni, hogy Gergely nem egyszerűen modern zenéket játszik a hozzájuk szükséges fuvolázással, hanem mindezt virtuóz módon teszi. Egy szokásos modernzenei fuvolaesthez képest több különlegesség is volt, például szerepelt két, hegedűre és csellóra írt szólódarab átirat is a műsorban. A darabok eredetijét nem ismerem, de sejteni lehetett, hogy az előadó alkotó módon adaptálta  műveket fuvolára – eredményként tökéletes szólófuvola darabokat kaptunk. A másik érdekesség Láng István Drama breve című basszusfuvolára írt műve volt, amit ez alkalommal normál fuvolán szólalt meg – szerintem ez is kiváló ötlet. Jellemző volt a műsorra és az egyes darabokra is a felépítettség. Gergely minden alkalommal megtalálta a darabok kulcspontját, ahol az energia a tetőpontjára ér. A műsor középpontja táján, kilépve a modern szólófuvola hangzásából elektroakusztikus darab szólal meg, majd a műsor fináléjában, a körülbelül két hónapja elhunyt Gyöngyössy Zoltánnak ajánlott “für ZOTY” című darab, amelyet az előadó egyben megemlékezésnek is szánt. Kétségtelen, hogy Madarász Iván ezzel a művével igazi, modern-bravúr darabot alkotott, amelynek legjobb előadója – mint arról már több alkalommal meggyőződhettem – Gergely. Még valamit meg kell említenem a koncerttel, pontosabban a közönség egyes tagjaival kapcsoltban: két vendég is műsorszám érkezett és minden gondolkodás nélkül vaddisznó módjára csörtetett be a terembe helyet foglalni. Nem értem, hogy ezek az emberek minek és miért jönnek  a műsor közepén ,és miért jönnek egyáltalán.

Respect Gergő!


Kategória: Hangverseny, Nincs kategorizálva, cikk | A közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!