Fuvola és fókák a MÜPÁban

Úgy látszik az év eleje idén is bővelkedik “erős” fuvolahangversenyekben. Majdnem egy éve volt szerencsénk első ízben hallani Sir James Galway-t Budapesten “hivatalosan”, - most pedig Michael-Martin Kofler játszott nálunk, ha jól tudom, ő is első alkalommal. És mindjárt Hacsaturján Koncertjével lépett fel, a Pannon Filharmónkusok kíséretével. Ezt a darabot sem játszák túl gyakran, - mondhatnám szökőévente egyszer - és ennek meg vannak az okai. Ahogy a zenekar helyet foglalt a színpadom az volt a benyomásom ,hogy aggasztóan sokan vannak egy fuvolaversenyhez képest. És ez már magában mutatja a darab alapproblémáját. Tudott dolog, hogy a darab a Hegedűverseny átirata. Úgy keletkezett, hogy mikor végre J.P.Rampal személyesen találkozott Hacsaturjánnal azonnal rendelt volna tőle egy fuvolaversenyt. Nagy meglepetésére a szerző azzal állt elő, hogy írja csak át nyugodtan a hegedűversenyét. Egyébként a darabot mindenki megtanulja tanulmányi alatt, de azért azt tudni kell, hogy ez a mű az egyik legnagyobb falat. Utoljára nem is tudom, ki és mikor játszotta nálunk. Olyan bő 35 perc masszív fuvolázásról van tehát szó, ráadásul a 60-70 fős szimfonikus zenekar “túlerejével” is el kell bírni, a technikai nehézségek mellett, plusz mindenek előtt ott van még az állandóan jelen lévő, felfokozott érzelmi intenzitás. A fuvola első megszólalása máris problematikus, legalábbis a Rampal-féle verzióban, mert ő pontosan követi a hegedű anyagát. Itt a hegedű az első oktávon játszik, gyakori az egyvonalas D hang, de ezt úgy teszi még energikusabbá a szerző, hogy a G húr mellé a D üres húrt is kéri. Az elmúlt évtizedekben kiderült, ezt fuvolán visszaadni lehetetlen, soha nem fog úgy szólni, ahogy az eredeti, bárki játszotta csak a pantomim volt a szólóbelépés helyett. Ezen a pontos tehát mindenki áttér Rampal átiratáról a sajátjára, és legalább egy oktávval följebb játsza ezt az egy részt.

A fenti fejtegetés csak azért volt szükséges, hogy végre kimondhassam a lényeget: Herr Kofler mindezeket az akadályokat sikerrel vette. Egyébként az osztrák művész vidám fickó, igazi ereje teljében lévő fuvolás; ahogy sietős, öles léptekkel kijött a színpadra látszott rajta, hogy semmilyen szinten nem tart a ami estétől. Fizikailag, érzelmileg, és szellemileg is birtokolta az anyagot, ezen kívül humora is van. A kifáradásnak semmilyen jelét nem mutatta, volt hang, érzelmi intenzitás az utolsó pillanatig, sőt még azután is, a ráadásokban. Még meg kell jegyeznem, hogy ennyire jó légzésű fuvolázást időtlen-idők óta nem hallottam. Hosszú szakaszokat játszik egy levegőre, de ha gyakran vesz azt nem lehet észrevenni.

Szociológus barátommal néhány évvel ezelőtt már megállapítottuk, hogy nem csak akusztika, hanem a közönség is más a MÜPA-ban, mint régen Zeneakadémián. A Bartók-terem idióta, sznob közönsége még jó napján sem közelíti meg a Zeneakadémia 20 vagy akár 15 évvel ezelőtti publikumát. A magyarázat - többet között - a jegyárakban keresendő… A mögöttünk helyet foglaló idősebb urak és hölgyek nyilván csak azért jöttek, hogy “lejárják” a bérletüket, és fogalmuk sem volt, hogy éppen milyen rendezvényen is vannak, de ez szerencsére kiderült számukra a műsorfüzet tanulmányozása nyomán. Külön kutatási téma lehetne, hogy miért mindenkinek akkor kell köhögnie, amikor a leghalkabb részek szólnak a színpadon. És fel nem foghatom, hogy az idősebb néni miért a Syrinx legfinomabb pianissimója közben kotorászik könyékig a táskájában. És a tételszünetekben elszabadul a pokol, mert olyan kaffogás, köhögés, horákolás hallható, ami messze felülmúlja egy fókákkal borított partszakasz minden hanghatását. Ezeknek az embereknek pénzkidobás volt Nemzeti Hangversenytermet építeni, - de ilyen fuvolásnak megérte.

Syrinx
Found at abmp3 search engine

Címkék: ,

Hagyj üzenetet

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.