the FluteBlog

F. Matthias Alexander-ről életemben először Sir James Galway iskolájában halottam valamikor 1993 nyarán. Egy ausztrál fickó,  (ha jól emlékszem a nevére) Brian Warren a – perth-i konzervatórium fuvolatanára – adott Alexander Technique foglalkozásokat. Nem is sejtettem mennyire szerencsés helyzetben vagyok, hogy pont egy ausztrál embertől ismerhetem meg ezt a technikát. Az AT ugyan is ebből a kontinensnyi országból származik, lévén kidolgozója itt született. Alexander amatőr színész volt, egy különös kedvtelésének hódolva Shakespeare monológokat adott elő. Egészen addig amíg megmagyarázhatatlan okból kezdett elmenni a hangja, egészen addig amíg már egy hangot sem tudott kiadni a színpadon. A szokásos orvosi módon nem talált megoldást a bajára ezért maga kezdett utána járni a problémának. A megoldást olyan, eddig nem leírt, de létező törvényszerűségek feltárása jelentette, amelyet ma Alexander Technique néven ismerünk. Ma már nincs olyan ország – kivéve minket – ahol nem játszana kiemelt szerepet a művészetoktatásban, különösen a színészeknél.  A már korábban is említett Gary Schocker látogatása mutatott rá mennyire fontos és hasznos lehet az AT a fuvolásoknak is.

- kivonat Stephanie Kalka írásából -

Meglehetősen kevés olyan írást lehet találni a neten, amelyben kifejezetten a fuvolázás és az Alexander Technique összefüggéseit tárgyalják. Ezért arra gondoltam azt a keveset amit találtam lefordítom, még akkor is ha ez a Technika egyáltalán nem szokásos nálunk a művészetoktatásban (noha máshol már régóta az).  Az első írás szerzője Stephanie Kalka , aki fuvolatanárnő és Alexander Technique tréner (az “American Society for the Alexander Technique” tagja). Az alábbiakban az ő szakdolgozatának a kivonata következik, mint kedvcsináló és útbaigazító anyag, arról, hogy mi is az Alexander Technique egyáltalán.

Az Alexander Technique egy eszköz arra, hogy azonosítsuk a test izmainak túlterhelését. Az roppant hasznos lehet a tanároknak, és tanítványaiknak is. Függetlenül attól, hogy valaki igazolt Alexander tanár vagy sem, egy fuvolatanár is elsajátíthatja a leckék során az alexanderi alapelvek alkalmazását. Ez késztetett szakdolgozatom megírására. Remélem átadhatok néhány alapelvet, amelyek alapjaiban változtatták meg az életem, és fuvolatanárként arra ösztönöznek, hogy alkalmazzam magamon a diákjaimon.
Ha tanárként olvasod azt az anyagot, azt jelenti, hogy fejleszteni akarod az ismereteidet, függetlenül attól, hogy magadon vagy a tanítványaidon alkalmazod. Már elég nyitott a tudatod és meg van az akaratod, hogy kipróbálj valami újat. Ez egy kiváló lehetőség, egy olyan javaslatra, amely a tanárnak ösztönzést ad a céljai megerősítésére. Azzal kezdem, hogy tisztázom azokat az alapfogalmakat, – Tudatosság, STOP (Inhibition), Irányadás – amelyek a munka során előfordulnak.
Tegyük fel azt az ideális esetet, hogy a tanuló és a tanár is szép hangot és jó technikát szeretne elérni. Kétféle képen juthatunk e célokhoz: a) az egyik, hogy felesleges feszültségek szokásként épülnek be, vagy b) könnyed használat útján.
Minden fuvolás feszültséget használ a játék során. A felesleges feszültség (lásd az első kategóriát), úgy írnám le, mint azt a fuvolást aki a szükségesnél több izommunkát használ, – általában tudattalanul. Érthető miért van szükség extra feszültségre, hiszen sokszor zaklatott helyzetekben kell teljesíteni, ahol a fáradságot csak újabb, extra ráfordítással lehet leküzdeni az előadás során. Mások kényelmes szokásként használják a túl sok izomfeszültséget, amely egyfajta komfortérzetet ad nekik a színpadon. Néhány fuvolás úgy érzi, a túlfeszítéssel kitolhatja képességeinek maximumát, vagy éppen segít neki blokkolni a lámpalázat, vagy akár kizárni magát a közönséget is. Tehát a túl sok izommunkának számos oka lehet, de valóban segít ez? A legtöbb zenésznek ez az izomtúlterhelés nem okoz gondot. De másoknál ugyan ez ismétlődő stressz sérüléseket okozhat.
Ezért, azoknál akik már az extra feszültség alkalmazása szokássá vált, az Alexander Technique nagyon fontos szerepet tölthet be  az ismétlődő stressz okozta sérülés elkerülésében. Emellett ez a technika informatív, értékes és karrier-megmentő lehet, akkor, ha már a megerőltetés okozta sérülés felszínre került.
Azokat az előadókat, akik a második kategóriába tartoznak – akik könnyedén játszanak – gyakran hívjuk „természetes” stílusúaknak. Őket kivételesen tehetségesnek tartjuk, noha arra vágyunk, hogy mi is birtokolhassuk a tulajdonságaikat. Az a fajta „istenadta” könnyedség, amelyet James Galway and Fred Astaire esetében látunk elérhető. Az Alexander Techinque olyan eszközöket adhat a kezünkbe, amelyekkel nem csak könnyebbé tehetjük a játékunkat, de az életünk minden területén alkalmazható. Ez a technika támogatja az eredményesebb tanítást és segíti a tanulót.

I.    Kezdet
Amikor tanítunk az „egész” tanulót megfigyeljük – testét és a tudatát is. Ez magában foglalja, (de nem korlátozódik csupán) a könnyed ízületekre, a szükséges izomfezsültség használatára, a légzésére, a tudatos jelenlétére, és a szemére, amely a környezetével kapcsoltban van. Ezért, az egész tanítás azzal kezdődik, hogy hagyjuk a tanuló testét szabadon, ez minden más dologhoz képest elsőbbséget élvez, még a megszólaló hang minőségéhez képest is, sőt mielőtt még bármilyen hangot előállítanánk. Jó ha a  tanárban és a tanulóban meg van a készség arra, hogy adott pillanatban letegye a fuvolát és valami más aktivitás felé forduljon akár közösen is. Ez az egyetlen módja, hogy megzavarjuk a nemkívánatos beidegződéseket, szokásokat, és megengedjük, hogy egészséges társítások jöhessenek létre. Amikor az egész testben a könnyedség válik az elsődlegessé, egy új, gazdag hang kezdhet kifejlődni. Ehhez az Alexander három alapelvét lehet alkalmazni.
“ Tudatosság” – amely magában foglalja azt az észlelést amellyel a test mozgásait érzékeljük, és egyfajta (ön)tudatosságot, ami a testben és a test körüli dolgokra vonatkozik, más szavakkal egy tiszta testséma észlelés. Ezzel a tudatossággal alkalmunk lehet szokásokra felfigyelni. Ekkor lehetőséged nyílik eldönteni, hogy követed vagy nem követed tovább ezt a szokást, így a következő alexanderi lépés a „Stop” alkalmazása. A „Stop” azért szükséges, hogy a szokást felül lehessen írni. Ha észlelsz egy szokást és úgy döntesz, hogy felhagysz vele – „Stop” nélkül -  nagyon hamar úgy találod, hogy máris visszaestél a régi megszokásba.

Ez a szünet lehetőséget ad arra, hogy újraszervezd magad. Ha egy ingerre adott reakció a  szünet lehetőségünk van ellenőrizni saját rendszerünket. Például, ha megszólal a telefon (ez az inger) , ahelyett, hogy rohannánk felvenni (reakció) meggátoljuk magunkat az azonnali cselekvésben. Más szavakkal: a szünetben megfigyelheted, hogyan lélegzel, (vagy éppen visszatartod a levegődet ha meghallod a telefont), és szabaddá teheted a nyakadat, hogy szabadon lélegezhess. Ez után a „STOP” után, lehetőség van arra, hogy a telefont nyugodtan, sietség nélkül vedd fel. Az egész újraszervezés nem igényel sok időt, de óriási különbség abban, ahogy érzed magad.Az újraszervezést, magát az Alexander Technique-ban „Irányadásnak” hívják. Nem arról van szó, hogy egy sor utasítást kell végrehajtani. Ez azt jelenti ,hogy az „Irányadás” néhány kívánság önmagad számára, amelyek szabaddá teszik a testet és az elmét. Miután ezek az „Irányadások” elhangzottak szóban vagy gondolatban, létre jön egy új, nem-habituális szokás.

F.M. Alexander legfontosabb irányadása a nyak szabaddá tétele, – ezt hívják Elsődleges kontrollnak (Primary Control). Sok embernek fáj a nyaka élete során. Hogy megérezhessük mit jelent ez, tegyük a kezünket a nyak hátsó részére, üljünk le, majd álljunk fel. Valószínüleg érezni fogunk valamilyen nyomást. Most adjunk magunknak STOP-t ,és gondoltban nyilvánítsuk ki azt, hogy: „a nyakam legyen ellazulva”. Amikor ez megtörténik, érezni fogjuk a különbséget akkor, amikor leülünk és újra felállunk.

Alexander másik fontos alapelve az Irányadás, amely szerint „legyen a fej iránya az előre és a felfelé”. Ez nem azt jelenti, hogy térben előre irányuljon, hanem azt, hogy tengelye mentén billenjen előre. Amikor a nyak szabad, ellazított a fej természetes módon billen előre. Ennek oka, hogy a koponyát a gerinc nem a közepén támasztja alá [hanem a középtől kissé hátrébb; a ford.], így a koponya tömege – természetes módon – előre és lefelé billen. Amikor finoman megnyílik a gerinc és a koponya közötti illeszkedés könnyedséget és átjárhatóságot érezhetünk. Ekkor adhatjuk a fejnek az „felfelé és előre” irányokat – ebben a sorrendben.

Alexander harmadik tanácsa az, hogy „a hát legyen széles”. A széles hát szándékában a légzés szabaddá válása és a gerinc felszabadítása is benne van. Amikor a nyak már szabad, és a fej a kívánt irányokat valósítja meg, akkor lehet megvalósítani ezt a tanácsot.

II.    Megtalálni az egyensúlyt
Amikor elkezdjük fejleszteni a testet napi használat szintjén, meg kell érteni, hogyan dolgozik a test a gravitációval szemben. Amikor az egész test könnyed és egyensúlyban van természetes módon fog viszonyulni a gravitációhoz. Az rendszer akkor könnyű és szabad amikor a nyak ellazított, a fej felfelé és előre irányul, és a hát széles és szabad. Ez pont az ellenkezője annak, hogy a fej, a nyak és a törzs összeessen, mintha a gravitáció legyőzte volna.
Íme három példa a fej/nyak/hát kapcsolatára álló helyzetben (balról jobbra haladva):

1. Ez első képen a fel hátrahajlik és összenyomja a gerincet, ezért a légzés nehézkessé válik. Azok akiknél ez a tartás látható fáradtnak érzik magukat, és nekik ez az összeesett tartás pihentetőnek tűnik. Extra erőfeszítés szükséges a levegővételhez és a mozgáshoz, tehát a fuvolázás nehézkessé válik.

2. A második képen a fej „túl van húzva.” Az emberek néha ebbe a helyzetbe állítják be a gerincüket, hogy, úgymond  „szépen” álljanak. Ezáltal a gerinc elveszíti természetes, nyaki hajlatát, ezen kívül extra feszültséggel jár ennek a beállításnak a fenntartása. Ugyan úgy mint az első esetben itt is nehézkes a légzés és a mozgás. Az extra feszültség végigfut a vállakon, a karokon és a ujjakon is, ezáltal rémálommá válnak a technikai állások.

3. A harmadik képen látható az egyensúlyban lévő fej. Ne felejtsük el, hogy ez nem egy olyan pozíció amit állandóan fenn kell tartani, hanem a szabaddá tett nyakon a koponya folyamatosan, újra és újra egyensúlyba kerül mialatt mozgunk. Ez ugyan úgy történik ahogy egy magas épület esetében, amit eleve úgy terveztek, hogy tudjon mozogni. Tehát ha csendesen, mozdulatlanul állunk, akkor is van egy finom ,belső mozgás. A fej/nyak/hát kapcsolat része ennek a finom mozgásnak. Amikor a koponya egyensúlyban van a gerincen a légzés és a mozgás felszabadul. Ezt a kapcsolat-rendszert hívta Alexander Elsődleges Kontrol-nak (Primary Control). Az Elsődleges Kontroll a test alapvető és veleszületett képessége, hogy szabaddá és könnyűvé tegye magát. A szabad nyak, az egyensúlyban lévő koponya és a meghosszabodott gerinc biztosítja a végtagok szabad és minimális erőfeszítéssel történő mozgását mozgását.

~Stephanie F. Kalka~