Január 11én lett volna 65 éves, és már lassan 15 éve nincs közöttünk. Ő Elek Tihamér, minden idők magyar fuvolázásának legzseniálisabbja. Ha köztünk lenne a születésnapi koncertjén legalább olyan kitűnően játszana, mint 35 vagy 45 évesen. Hihetetlen, hogy már több fuvolásgeneráció is felnőtt úgy, hogy őt nem ismerhette személyesen, – és óriási szerencséje volt az én generációmnak, hogy ismerhette.
Az én esetemben ez dupla szerencse is, mert tanítványa voltam. Már régóta készülök egy hosszabb cikkel, írással tanáromról, Elek Tihamérről. A publikáció apropóját halálának 10. évfordulója adta volna, de nem tudhattam, hogy addigra megszűnik, illetve bizonytalanság övezi a Fuvolászó megjelenését. Ez a hajó tehát elment. De végül azt gondoltam, nem kell sem a kerek évforduló, sem az újság ahhoz, hogy Tihiről megemlékezzek, – miért ne tehetném meg ezt bármikor, akár a saját bolgomon?
Elek Tihamér Debussy játékát felidéző videofelvétele (1987. VII 4.)
Életemben kevés szakmai szerencséje közül az egyik biztosan az volt, hogy Tihinél tanulhattam. Igazi őstehetség volt, aki elképesztően érezte a fúvós hangszerek és a zene legbelső lényegét. Noha Orosházán született ízig-vérig francia fuvolás volt, nem csak hangszeres megszólalásában, de emberi jelenségében is – legalábbis az én szememben. Imádta is tanítani a 20.századi francia fuvolazenét. De meg kell jegyeznem azt is, hogy rendkívül szívesen, kreatívan és igen hatékonyan tanította a modern zenét. Ma már kevesen tudják, de tőle származik néhány Paganini Caprice kettősfogásos átirata, többek között a Vadászat-ot dolgozta fel ilyen módon; soha sem írta le (mondván, hogy ez tulajdonképpen semmiség…), csak megmutatta tanítványainak.
Tihi soha, semmilyen körülmények között sem mondott negatív véleményt senkiről. De fuvolázásról (és a fuvolásokról) meglehetősen sarkos véleménye volt, (ez utóbbit csak ritkán hangoztatta, gyakorlatilag úgy kellett belőle szinte kiprovolálni), de játéka egyáltalán nem volt merev, bármikor, bárkihez képes volt alkalmazkodni. Egyéni, de alkalmazkodó is tudott lenni egyszerre. Egészen egyedi látásmódot, és megközelítést köszönhetek neki, nem különben a fuvolaépítés iránt kialakult, máig tartó érdeklődésemet. Olyan titkokat adott át a fuvolával és hangszerész tudásával a tanítványainak, ami – állíthatom – világviszonylatban is egyedül álló. Nála tanultam meg nagyra becsülni a francia fuvolajátékot és fuvolaépítést, tőle hallottam először a Louis Lot nevet – amit ő is csak hangját kissé lehalkítva, szinte mágikus tisztelettel ejtett ki…
Tihi életének egy szerencsés időszakában kerültem hozzá tanulni, jó formában volt, tele ötletekkel. Hangszerjavítói és fuvolakészítői munkássága összefonódott az akkor fejlődésnek indult ROSÉ Hangszerüzlettel, amely ma is az Opera mellett, a Hajós utcában található. Az Opera és a Főiskola mellett ez volt igen kedvelt, fő tartózkodási helye. Tihi fuvolázása nem egy megtanult készség volt, hanem egy olyan tudás, ami bármikor előhívható. Egyszer történt, hogy Ibert koncertjét tanultam, éppen zongorás próbán játszotta az első tételt. Tél volt, Tihi próbáról jött, kicsit késett. Amint belépett előkapta a fuvoláját és előjátszotta az első oldat, úgy kihűlt kézzel, kabátban, kotta nélkül. Nem hiszem, hogy sokan vannak azok, akik erre így képesek.
Nem csak a hangszeres tudása volt egyedülálló, hanem a zenekari tapasztalata is kivételes volt. A zenekari játékot ő tudta igazán tanítani, szívesen is tette. Nem csak az intonációs hallása volt kitűnő, hanem a hangszínhallása is. Annak ellenére, hogy mérhetetlenül sok értékes dolgot tanultam tőle, tudásának csak a töredékét tudtam magamévá tenni. Sok mindent, amiről beszélt csak később értettem meg.
Igazi vizionáló feltaláló volt, az általam ismert egyetlen polihisztor. Órákat lehetett a fuvola lehetséges fejlesztési irányairól beszélgetni vele. A második évben megkörnyékeztem, hogy készítene-e nekem egy fuvolafejet. A dolog eleve kínos volt, mert tudtam nem fog elfogadni pénzt a munkájáért. Soha senkitől sem fogadott el pénzt a munkájáért. Nagyon lelkesítette a dolog, és azt mondta: „Neked normál fejet kell csinálni”. Máig nem tudom ez mit jelentett, de volt szerencsém a fej elkészítésének majdnem minden fázisánál jelen lennem. Tihi úgy dolgozott az ezüst lemezzel, mint aki papírt hajtogat. Úgy láttam a világ legegyszerűbb dolga fuvolafejet készíteni – persze csak neki volt az. Máig ezt a fejet használom, nem egyszerűen tiszteletből, hanem mert nagyon jól működik.
A főiskola vége felé tartottunk egy közös koncertet a Liszt Múzeumban, ahol egyik kedvencét Wagner Wesendonk dalait játszotta fuvolán. Ennek a koncertnek meg van valahol a felvétele, be fogom digitalizálni.
Egyébként Tihamérnek sok felvétele van – azt hiszem főleg a Rádióban –, de tematikus fuvola-zongora lemezt soha sem készített – kár. Jó lenne egyszer összegyűjteni a felvett anyagot és egyben kiadni. Rendkívüli érték lehetne. Úgy érzem Tihi emléke kezd egy kicsit elhalványulni a fuvolások emlékezetében. Jó lenne, ha a 70. és a 75. évfordulóról a hazai fuvolástársadalom méltó módon megemlékezne, összefogással, egyetértésben, hogy Elek Tihamér emlékét semmi sem homályosíthassa el az idő múlásával. Emberi karakterével messze mindenki előtt járt, lenyűgöző fuvolázása szerénységgel, személyisége ma már ritka, tiszta erkölcsi tartással párosult. Ha már tehetséget nem is, de szerénységet tanulhatott volna tőle a szakma.
A Liszt-, Bartók-Pásztory és Doppler-díjas művész 2001-ben, 51 éves korában hunyt el.
A 13. sz szoprán ária Bach: János Passiójából
Kertesi Ingrid és Elek Tihamér előadásában:
4 melléklet:
Pap János: Elek Tihamér interjú
Elek Tihamér Jeney Soliloquium-át játsza.
Tősér Dániel 2001es emlékezését a Parlando hasábjain itt olvashatjuk.
A emlékek a ROSÉ hangszerüzlet emlékoldalán.
Valamint egy emlékkoncert összefoglaló:
Megemlékezés – 2010. március 31.
Matuz István, Bálint János és Gyöngyössy Zoltán fuvolaesttel tisztelegtek Elek Tihamér emléke előtt:
Dehir – Elek Tihamérra emlékeztek
