Idén már második alkalommal jár nálunk fuvolazenekar, ezúttal a Metropolitan Flute Orchestra érkezik hozzánk. Koncertjükön Bach, Mozart, Beethoven, Liszt, Chabrier, Long és Cohen műveinek fuvolazenekari változatait játszák majd.
Dátum: 2014. július 23, szerda 19:30, helyszín: Szent István Bazilika
A fuvola kedves dallam nem a hangszerből, vagy a játékos ujjaiból ered. Azt mondhatnánk, hogy
a zeneszerző szívéből jön, de ha kinyitod nem találsz ott dallamot.
Akkor mi a forrása?
Mindezeket túl – a legfelsőbb kozmikus energia ez, amelyet az egó soha sem ismerhet meg.
Csak ha a szívedből cselekedsz, akkor ismerheted meg az létezés isteni hatalmát.”
“The Source
The lovely melody of a flute
is found neither in the instrument nor in the player’s fingers. You might say it comes from the composer’s heart, but if you opened his heart you would find no melody.
Where, then, is the source?
It is beyond – in the supreme cosmic Energy which the ego will never know.
Only if you act from your heart will you know life’s divine power.”
Sri Amritanandamayi Devi
“Amma”
reblog – Portrébeszélgetés Horgas Eszterrel
Horgas Eszter fuvolaművész a budapesti zeneakadémián fejezte be sikeresen tanulmányait. Már a főiskolai évek alatt neves művészektől tanult, és lépett a szakmában elismert előadókkal a színpadra. A művésznő megjelenésével, egyedien szép kisugárzásával akarva, akaratlanul magára vonja az emberek figyelmét. Egy olyan jelenség, akinek családja mellett a színpad a mindene. A zeneszeretete meghatározza művészetét, életét, létét. Nagy munkabírását misem bizonyítja jobban, minthogy lemezei folyamatosan jelennek meg, nemcsak hazai, hanem jó nevű külföldi kiadóknál is. Művészi adottságát édesapjától Horgas Béla költőtől, és édesanyjától Levendel Júlia írótól örökölte. Nekik köszönhetően Eszter már egészen kislány korában közelkerült a művészvilághoz, mely napjainkra már életének meghatározó részévé vált. Életéről, pályájáról Tamás István a Kanadai Magyar Hírlap szerzője beszélgetett a fuvola virtuózzal, aki szinte már bejárta a világot.
- Visszaemlékszel még az óvodai, iskolai szerepléseidre, és megkérdezhetem, mennyire voltál jó kislány?
- A hagyományos értelemben, nem voltam jó kislány. Jó lelkű, tehetséges, de kérdésekkel, kételyekkel teli gyerek voltam. Már gyerekként is szerettem a saját utamat járni és ez, egy kicsit sem hasonlított az átlagosra, a közösségekben teljesen normálisan elvárt viselkedésre. Abban a pillanatban, amikor nem szerepelni, versenyezni kellett, nehezen találtam a „szürke” életben a helyem. Igyekeztem tudat alatt olyan helyzeteket teremteni, mikor feltudtam hívni magamra a figyelmet.
- Mikor volt az első olyan fellépésed, amire szívesen emlékszel vissza?
- Már általános iskolás koromban a fuvolával, és a versmondással versenyeket nyertem. Az egyik legszebb élményem, amikor 13 évesen Gluck Melódiáját játszottam. Olyan csend lett a teremben, mintha angyal szállt volna el. Csodás, és meghatározó élmény volt számomra az a pillanat. Azóta is ezt keresem, akkor vagyok boldog, ha a koncertek igazi katarzist tudnak adni.
- Beszélgetésünkben már említettem szüleidet. Te is úgy érzed, hogy tőlük örökölted a művészi vénát, vagy még volt a családban más is, aki valamilyen művészeti irányzatban jeleskedett?
- Óriási szerencsének tartom, hogy ebbe a családba születtem. Három testvéremmel, tulajdonképpen, az anyatejjel szívtuk magunkba a kultúrát. A szabadság, a gondolkozás, a szeretet működésének alapjait.
- Szerettél tanulni, és milyen iskolákba jártál?
- Őszinte leszek veled. Ami érdekelt, azt szerettem. Négyes-ötös tanuló voltam. Nálunk nem volt követelmény, hogy mindenből kitűnők legyünk. Viszont amit választottunk magunknak, abban a legjobbnak kellett lenni. Mikor először játszottam szólót a Zeneakadémia nagytermében, a barátaim szülei jobban elámultak, mint az enyémek. Szüleimnek természetes volt, hogy amiben hiszek, azt megpróbálom a legeredményesebben csinálni. Tehát, ki más állhatna ott,- mondták, mint Te…
- Mondanál egy pár nevet, akikre felnézel, akiktől úgy érzed, sokat tanultál?
- Nagyon fontos mesterem volt Kurtág György, Rados Ferenc kamarazenére tanítottak. Kocsis Zoltán zongoraművész, aki sok estjére elcipelt, és sokat foglalkozott velem. Rolla János a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője, aki sok alkalommal hívott már zeneakadémista koromban az együttessel játszani. András Adorján fuvolaművész, akihez ösztöndíjjal kerültem Svájcba. Jean –Pierre Rampal fuvolaművész, akitől nemcsak tanulhattam, de együtt is muzsikálhattam vele.
- Számos színházban, operában volt már előadásod, milyen élményekkel lettél gazdagabb?
- A különböző helyszínek, különféle kihívásokat adnak. Egy Arénában egyrészt más élmény játszani, mint egy színház teremben, vagy akár a zeneakadémia nagytermében. Az utóbbiak személyessebbek, sokkal jobban érzem a közönséget, és szinte olyan érzésem van, mintha együtt tartanánk közönség, és előadó a koncertet. Az Arénáknak pedig, van egy félelmetes bizsergető hatása. Olyan hatalmas, hogy sokszor úgy érzem, mintha egy hatalmas fekete luk előtt állnék, és az a tét, beleesek – e? Egy fuvolával, még ha erősítve is van, akkor is nehéz eljutni a tömeghez, az emberek lelkébe.
- Volt olyan turnéd itthon, vagy a határon túl, ami valamiért emlékezetes maradt számodra?
- Jó kérdés, de szomorú lennék, ha az elmúlt 20 évben nem lett volna sok ilyen. Persze vannak nagyon is kiemelkedők. Például Horvátországban, a Pulai Arénában egy nagyon csodás Carmen előadásunk volt. Carmenként bevonulni a háromezer éves kövek közé felejthetetlen élményt jelent. Képzeld el: Teli hold volt, és úgy telt el a koncert, hogy csak áradt belőlünk a ZENE. De nagyon fincsi koncertek voltak Mauritiuson, vagy Spanyolországban, a kanári szigeteken és még megemlíteném neked Amsterdamot, és Londont.
- Mikor jelent meg az első önálló lemezed, most jelenleg mind dolgozol?
- Huszonéves koromban jelent meg az első lemezem Vígh Andrea hárfaművésznővel a Capriccio német kiadónál, azóta sok minden történt velem. Fantasztikus művészekkel dolgozhatok. Al Di Meola, Natalie Cole, és a hazai legjobbak. Most készítem a 24 – ik szóló lemezem. Két lemezem már platina lett. A Négy évszak fuvolán és az Ő és Carmen Al Di Meolával.
- A közeljövőben Mexikóba egy hosszabb turnéra indulsz. Mit tudhatunk a helyszínekről, illetve kikkel és hány alkalommal lépsz majd fel?
- Novemberben hosszú turnéra megyek. 15 koncertem lesz Mexikó egész területén. Színházakban, templomokban, fesztiválokon lépünk majd fel, a saját csapatommal, és két táncművésszel. A Carmen előadásunkkal koncertezünk.
- A sikert, esetleg a kudarcot, hogyan éled meg, illetve mennyire fontos számodra a karrier?
- Nagy szerencse számomra, hogy zenész lehetek. Olyan magasságokba, olyan világokba visz a zene, amit álmodni sem mertem. Nekem a karrier nem valami meg kell csinálni állapot, hanem abból az útból adódik, amit kaptam, és amin őrületes boldogsággal megyek. A zenével együtt létezni, szerelmetes állapot.
A csalódások, a kudarcok, pedig természetes részei az életnek. Rosszul viselem, de a kín, nagy lehetőség, hogy tanuljak, megpróbáljak még jobb lenni. Addig érdemes színpadon állni, amíg van fejlődés. Megtanulni tökéletesen, fuvolázni illúzió, de törekedni rá óriási vágy.
- Van olyan álmod, vágyad, ami még nem valósult meg és szeretnéd véghez vinni, bemutatni, megmutatni, illetve valóra váltani?
- Az elmúlt 20 évben, mindig újabb és újabb álmok lepnek meg, amit belülről kikényszerít valami, hogy csináljam meg. Most új lemezt készítek, koncertezem a régi repertoárral, és nagy vágyam egy összművészeti iskola létrehozása. Jelenleg a Weiner Konzervatóriumban tanítok. 10 növendékem van. A nyáron első alkalommal tartottunk néhány művésszel, egy művészeti kurzust. Hát, csodásan működött. Hiszem, hogy Magyarországon is jól tudna működni egy ilyen iskola.
Tamás István
Szerző: „Eszter szépségével, lelkének kisugárzásával, szívéből áradó jóságával, csodálatos és varázslatos fuvolajátékával, a művészet őszinte szeretetével, magához öleli az egész világot”!
2011 október 10
Forrás: http://kanadaihirlap.com/
Boldog születésnapt kívànunk!
“Az év első Magyar Lelátó Portré műsorának főszereplője 11 éves volt, amikor a Zala megyei Lenti város zenei általános iskolájának folyosóján, meghallott egy, a számára varázslatosnak tetsző hangot – a fuvola hangját. Akkor és ott eldöntötte, ezen a csodálatos hangszeren nem csupán játszani tanul meg, egyenesen a mestere lesz. Pécsett végzett a művészeti gimnáziumban és innen már egyenes út vezetett Budapestre, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Kovács Lóránt növendékeként diplomázott. Ezután további két esztendő tanulás következett – már munka mellett – Münchenben, itt Adorján András útmutatásai alapján tökéletesítette technikai tudását. Ezt követően négy éven át a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekarának első fuvolistája, 2006-tól pedig a koppenhágai székhelyű Dán Királyi Kamarazenekar szólistájaként tevékenykedett. Megszámlálhatatlan nemzetközi zenei verseny győztese, illetve helyezettje, többek között első helyezést szerzett 2001-ben a Prágai Tavasz Nemzetközi fuvola versenyen. Elmondása szerint az eddigi csúcsra 2005-ben ért fel, amikor megnyerte a Young Concert Artist Management New York-i próbajátékát. Rendszeresen koncertezik a földkerekség legjelentősebb hangversenytermeiben, így a New York-i Carnegie Hallban és a washingtoni Kennedy Centerben, de mindig szívesen látott fellépője a Japánban található Chanel Nexus Hallnak is, ahol az igényes közönség egy teljes héten át minden nap vastapssal ünnepelte művészetét. Szakmai elismertségére, elfogadottságára mi sem jellemzőbb, mint hogy másfél éve a dániai zenekar egy 24 karátos színaranyból készült fuvolát vásárolt, melyet kifejezetten az ő számára tervezett és készített el a világ egyik legjelentősebb japán hangszergyártó cége. A Magyar Lelátó Portré vendége az angyalok hangszerének virtuóz mestere, Seres Dóra fuvolaművész, akit 2008-ban Junior Príma Díjjal tüntettek ki. Az interjút a művésznő legszebb felvételeivel festettük alá, így felcsendülnek Paganini, Reinecke és Vivaldi művei is.”
Magyar Lelátó Sportmagazin
2012. január – Magyar Lelátó Portré
A műsor az alábbi rádiókban hangzott el:
Vár FM 93.4
Radio Ice 94.2
Agnus Rádió 88.3
Alfa Rádió 88.0
Sport Rádió 98.9
Szent Korona Rádió
Beszélgetőtárs: Horváth Gergely
Szerkesztő: Jaberits Zsolt
Woodwind quintet CARION in concert in Leverkusen, Germany. 28.04.2013
CARION
Dóra Seres (Dora Seres), flute
Egils Upatnieks, oboe
Egīls Šēfers (Egils Sefers), clarinet
David M.A.P. Palmquist, horn
Niels Anders Vedsten Larsen, bassoon
Ligeti – Six Bagatelles (Sechs Bagatellen) – CARION LIVE
CARION
Dóra Seres (Dora Seres), flute
Egils Upatnieks, oboe
Egīls Šēfers (Egils Sefers), clarinet
David M.A.P. Palmquist, horn
Niels Anders Vedsten Larsen, bassoon
…soha nem pihent a babérjain
Tavaly jelent meg a huszonhetedik lemeze, az Elrohant idő. A Mini együttest 1968-ban alapította, és még ma is játszanak; a cikk folytatását a cikk végén található eredeti linken találjuk:
2014.05.27. | Huszti Zoltán
― Mi volt az első hangszer, amit a kezedbe vettél, és hány évesen?
― Kis srác koromban volt egy pici xilofonom, amit ütögettem, de nem nagyon érdekelt. Fiatalkoromban, még a magyar foci aranykorában, a hatvanas években, futballista akartam lenni, és nagyon magas szinten műveltem. Ifjúsági játékosként budapesti csapatban játszottam mint gimnazista. Nem voltam jó tanuló, mondhatom, hogy nagy csibész voltam. 1965-ben kirúgtak a Toldy Ferenc Gimnáziumból. Így kerültem át a Petőfibe, egy új osztályba és egy iskolai zenekarba. Az első olyan zenei élményeim, amelyben már alkotóként vettem részt, innen datálódnak. Addig csak zenehallgató voltam. Hallgattam a Luxemburgot, a Szabad Európa Rádiót, és jártam az akkori beatklubokba, a várba, a Metróba, a Scampolóra.
― Volt zenész a családban?
― Senki. Édesapám jogász doktor volt, édesanyám fotókat retusált az MTI-ben.
― Milyen hangszeren játszottál?
― 68 januárjában az iskolai csapatból kerültem a Dogs együttesbe, de akkor még csak „ordibáltam”. Aztán nyáron megcsináltuk a Minit. Eleinte ott is csak énekeltem. 69-ben kezdtem furulyázni. Hallottam a Jethro Tullt, a Trafficet, majd később Raduly Mihályt a Syriusban. Hallás után úgy gondoltam, hogy a felvételeken furulyáznak. Az NDK-turnénkon vettem egy blockflötét, és azon próbálkoztam.
― Mikor váltottál fuvolára?
― Egy év múlva, és elkezdtem autodidakta módon tanulni.
― Ebben az időben mindenki a gitárt nyúzta, te miért nem?
― Nem fogott meg. Kimentem a Kisstadionba a Traffic együttes koncertjére, és ott láttam Chris Woodot fuvolázni és szaxofonozni. Ez tetszett. Aztán hallgattam Ian Andersont a Jethro Tull vezetőjét magnószalagról, és akkor minden eldőlt.
― Miket játszottatok?
― Az első időben Cream és Jimi Hendrix volt a repertoár. Ezzel mentünk az NDK-ba, és óriási sikerünk volt. Egy haverom bátyja tanult kint a Magdeburgi Egyetemen, és ő intézte. Olyan őrület volt körülöttünk, mint a legnagyobb sztárok körül. Ez volt a hippikorszak, a Woodstock ideje.
― Mikor születtek az első saját dalok?
― 69 nyarán lekerültünk Badacsonyba, a Tátikába, egy gyönyörű presszóba, és ott. Czipó Tiborral az első számunk volt az Asztalhoz leültem, megittam sok-sok üveg bort, amit a szőlőhegy ihletett. Itt jöttek a Gőzhajó, a Keresztes lovag a kezdeményei Tibor basszusgitáralapjaira. A szövegeket akkor is, mint most is, én írtam. 70-ben tettem át ezeket fuvolára, de igazán 71-ben váltak ismertté, amikor Papp Gyula billentyűsünk újrahangszerelte őket. Az nagyon jó felállás volt Németh Tamás Nemecsekkel, a dobossal és Nagy István basszusgitárossal. Ez az együttes 40 év szünet után 2011-ben feléledt, és tavaly a Tabánban 20 ezer ember előtt léptünk fel.
― Ebben a zenekarban mindenki jól képzett zenész volt. Hogyan fogadtak el autodidaktaként?
― Mázlim volt a megjelenésemmel. Jól néztem ki a színpadon, és jó ötletekkel jöttem. Ezek fontos dolgok voltak. Aztán megtanultam énekelni és fuvolázni. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy Amerikában fuvolistaként is ismernek.
― Mi volt a sikeretek titka?
― Az egyik, nem elhanyagolható tényező, a Ratkó-korszakban született sok gyerek, akik ekkora váltak koncertjáróvá. Óriási tömegek voltak. Volt a Tabán, a Bem rockpart és az Ifjúsági park, ahova jártak a gyerekek, és mi mindhárom helyen játszottunk. A másik, hogy ez egy zenei robbanás ideje volt itthon és külföldön is. Ez a magyar rock csúcspontja: a Generál, az LGT, az Omega, a Syrius, a Mini, a Bergendy stb. Akkor voltunk legközelebb a nyugati színvonalhoz. Semmivel sem voltunk rosszabbak, csak kevesebb stúdióidőnk volt, és a nyelv is nagy akadályt jelentett.
― Ma sokkal nagyobb a szakadék. Mi ennek az oka?
― Vannak most is jó együttesek, még ha a médiából ez egyértelműen nem derül is ki, de egy ilyen pici országból azt a pénzt, ami a zeneiparban a nyugati befutáshoz kéne, nem lehet előteremteni. Ott egy egész gépezet működik ehhez. Ez ugyanolyan, mint a másik kedvencem, a foci.
― Sok tagcsere volt a zenekarban. Nem bántott, ha valaki elment?
― Voltak olyanok, akik olyankor mentek el, amikor nagyon csúcson voltunk, de megértettem őket, és később sokan visszajöttek. Nem vagyok haragtartó, örülök, ha jó zenészekkel játszhatom. Megbecsülöm őket. Volt, aki nagyon nagy karriert futott be. Németh Lojzi öt évig volt velem, most a Bikini vezetője, és meghatározó személyiség a hazai zenei életben. Závodi Janóval kezdtem a Minit, aki aztán a Piramissal befutott. Tátrai Tibor csak rövid ideig volt velem, őt minden idők egyik legjobb gitárosának tartom. Papp Gyula a Skorpióval csinált nagy karriert, és most a zenés színházi élet egyik meghatározó személyisége.
― Merre jártál a világban, ahol nagyon megbecsültek?
― A 70-es években a 80-as évek elejéig, a szükségállapotig Lengyelországban közel 300 koncertünk volt, és nagyobb sztár voltam, mint idehaza. 1990-től napjainkig turnézom Svájcban ottani zenészekkel vagy a saját csapatommal. Ezenkívül gyakran hívnak az USA-ba magyar lakta területekre. A legnagyobb bulim is ott volt, amikor 1990-ben felléptem a Freedom fesztiválon, július 4-én a függetlenség napján, négyszázezer ember előtt a svájci zenekarommal. Sokat játszottam Ausztriában és Olaszországban is.
― A külföldön elismert zenészekhez képest te mégsem laksz luxusvillában és nem jársz luxusautóval. Ez nem bosszant?
― 91-től 96-ig volt egy svájci menedzserem, aki azt mondta, ha a Gőzhajót Amerikában írom meg, akkor helikopterem lenne, és 93-ban, amikor látta a telt házas Mini jubileumi koncertet a Budapest Sportcsarnokban, megjegyezte, hogy ugyanilyen sikerrel Svájcban a montreux-i luxusnegyedben lenne villám. Mi ide születtünk, ezt értük el, én ezt elfogadom. A hazai orvosok sincsenek jobb helyzetben a kint dolgozókhoz képest, mint én.
― Nem akartál kiköltözni?
― Egy 2007-es adatot ismerek. Az Egyesült Államokban 96 egyetemen oktatnak dzsesszt. Ontják a zenészeket. Én imádok itt élni, ahol sikereim voltak, és szeretnek az emberek. Erre kint kellett volna születni. Nem lehet azokkal versenyezni, akik születésüktől ott szívják magukba azt a zenei kultúrát.
― Nem akartál tanítani?
Author: Bill Connington
Original was posted on: 30/06/2014
Az itt következő cikk Bill Connington, színész és Alexander Technique tanár tollából való, aki a Yale Egyetem dráma szakán tanít. Valamint az sem elhanyagolható, hogy Gary Schocker fuvolakurzusain ő tartja az Alexander Technique foglalkozásokat. Az alábbi gyakorlat most megjelent könyvéből való:
Néhány előadóművész úgy véli a fizikai és a hanggal való bemelegítés csak a dráma szakos hallgatóknak való. Ha egyszer már bejutottak szakmájuk professzionális szintjére onnantól kezdve túl elfoglaltak a bemelegítéshez. Ez érthető, hiszen az előadóművészek élete eléggé összetett, és gyakran töredezett is: meghallgatások, előadások, “túlélni való” napi munka, családi kötelezettségek – hogyan lehetne mindebbe bele illeszteni? A válaszom: legyen a bemelegítésed egy perces.
Mindenkinek van egy perce. Amikor a liftre várunk, vagy várjuk, hogy váltson a lámpa, nem is beszélve arról, amikor rögtön felébredünk, még a kávé előtt. Ezek mind lehetőségek a bemelegítésre.
Ha azt gondolod, hogy a test és tudat felkészítése elkülönül az életed többi részétől, és speciális öltözékre, jógamatracra és negyven perc gyakorlásra van szükség, akkor talán soha sem fogsz eljutni odáig, hogy megtedd. De ha úgy gondolsz a bemelegítésre, hogy azt bárhol és bármikor megteheted, akármit viselsz, és akármit csinálsz, akkor sokkal nagyobb rá az esély, hogy meg is teszed.
Erre a bejegyzésre is volt időd, hogy elolvasd. Ez azt jelenti tudsz rászánni egy percet, hogy felszabadítsd testedet és a tudatodat, és elmélyítsd és könnyűvé tedd a légzésedet, ami segít önmagad középpontjába kerülni.
Próbáld ki a következő gyakorlatsort, amit a könyvemből (Physical Expression on Stage and Screen) vettem:
1. Állj kényelmesen.
2. Gondolj arra, hogy magas vagy, de minden erőfeszítés nélkül.
3. Ásíts kétszer.
4. Lélegezz ki hosszan, lassan, felszabadultan: mintha lassan fújnád el egy gyertya lángját.
5. Nyújtsd ki a karjaidat a mennyezet felé.
6. Állj lábujjhegyre.
7. Ereszkedj vissza.
8. Mozgasd át a vállaidat többször, könnyedén.
9. Forgasd a fejedet jobbra-balra felszabadítva ezzel a nyakadat.
10. Csendesítsd el az elmédet, mond azt magadnak: “Készen állok (a munkára, a koncertre, a próbára, a meghallgatásra).”
Mindez kevesebb, mint 1 percet vesz igénybe. Próbáld ki egy héten át minden nap, és figyeld meg, hogy érzed magad. Az a 14 videó-gyakorlatot is megnézheted amit feltöltötte ide:
www.vimeo.com/channels/connington.
Végigvezetlek benne 14 olyan gyakorlaton, amelyek mindegyike 1 percet vesz igénybe. Ezek az egyperces szünetek segítenek Neked megtörni a feszültség, aggódás, és rohanás ördögi körét. Ezek segítenek arra fókuszálni, hogy elsősorban előadóművész vagy, és segítenek Neked, hogy a legjobbat hozhasd ki magadból. Adj időt a meghallgatásokra, próbákra, magánéletre; a tested és a tudatod meg fogja hálálni.
Source: https://www.actorsandperformers.com/2014/06/preparing-your-mind-body-to-audition-or-perform1
Akik folyamatosan olvassák ezt a blogot észrevehették, hogy mostanában egyre több a különféle lazító, oldó technikákra irányuló cikk. A magyarázat egyszerű: nyár van, pihenünk és ilyenkor érdemes “betárazni” , gyakorolni ezeket a technikákat, hogy évközben könnyebben elő tudjuk majd hívni. A pihentető, oldó gyakorlatokat tehát legjobb nem éles helyzetben gyakorolni hanem teljesen nyugodt körülmények között, egy zavartalan időszakban. Megint a Konstruktív Pihenésről, mint az Alexander Technique egyik eleméről lesz szó, amely minden további nélkül elsajátíthatunk, és hangszeres, valamint privát életünk részévé tehetünk. Ezt a lazítási formát néha hangszeres tanárok is ajánlják, de ritkán adnak hozza részletes tanácsokat. A most következő cikk Imogen Ragone blogjáról való, akitől nem csak tanácsokat kapunk, de hangfelvétel formájában angol nyelven instrukciókat is ad a gyakorlat végzése közben – a médialejátszót a cikk végén találjuk. Tehát célszerű egyszer-kétszer a gyakorlatot úgy elvégezni,hogy a felvételt is hallgatjuk:
Itt következik néhány tipp és információ arról, hogyan és miért gyakoroljuk az Aktív Pihenést
Mi az Aktív Pihenés?
Az Aktív Pihenése a fekvés egy bizonyos módja félig fekvő pozícióban (háton fekve, behajlított térdekkel, és talpakkal a földön), amely elősegíti a gerinc kiegyenesítését, és a felesleges feszültség elengedését. Aktív Pihenésnek, “Semi-Supine”-nak is nevezik vagy egyszerűen “Alexander Lie Down”-nek hívják.
Miért csináljuk?
A konstruktív Pihenés az egyik leggyorsabb és legegyszerűbb módja annak, hogy visszanyerjük természetes formánkat, és felbecsülhetetlen azoknak, akik nyak- vagy hátfájástól szenvednek. Amikor naponta egyszer vagy kétszer lefekszünk:
- megengedjük az izomzatnak és az ízületnek, hogy elengedjék a feszültséget.
- mentesítjük a gerincet a nyomás alól, megkönnyítve ezzel a gerincfolyadék áramlását, ezáltal visszanyerjük teljes testmagasságunkat.
- nyugodtabbak leszünk, mert időt adva magunknak, hogy eltávolodjunk a napi stressztől.
- megengedjük a légzésünknek, hogy még egyenletesebb legyen.
- időt adunk az emésztőszerveknek a lazításra.
- visszanyerve az energiánkat könnyebbnek érezzük az életet függőleges helyzetben is.
Hányszor feküdjek a földre?
Legalább egyszer egy nap. Habár minden időpont megfelelő, ami belefér az idődbe, a legtöbb embernek a legjobb időszak a kora délután, mert ezáltal a tested időt kap, hogy helyreállítsa magát mielőtt a nap második fele elkezdődne. Szintén értékes lehet egy megerőltető, vagy stresszel járó tevékenység (mint a kertészkedés vagy egy előadás megtartása) megkezdése előtt és/vagy befejezése után.
Milyen hosszan feküdjek?
A legjótékonyabb hatású ha naponta legalább egyszer 10-20percet fekszünk a földön. De ha csak 5 perc időnk van, akkor is a hatások akkor is előnyösek. Hogyan feküdjünk a Konstruktív Pihenés folyamán:
- Először is találjunk egy nyugodt, csendes, meleg helye, ahol zavartalanul feküdhetünk a földön.
- Támaszd alá a fejedet néhány könyv segítségével – legyen annyira magas, hogy ne dőljön hátra a fej, de ne legyen annyira magas, hogy az állat a mellkas felé nyomja összeszorítva ezzel a torkot.
- Hajlítsd be a térdeidet, hogy a térdeid a mennyezet felé mutassanak, a talpaid laposan feküdjenek a padlón váll szélességben.
- Pihentessük a kezeket a hason, laza ujjakkal, és a könyökök legyenek a oldalunktól kissé távol, hogy a felsőtest széles lehessen.
- A cél, hogy szinte teljesen passzívak legyünk fizikailag.
- A fekvés ideje alatt tudatosítsuk ahogy a föld alátámasztja a testünket, engedjük pihenni a vállalat, csak úgy, mint a hátat, és az egész test meghosszabbodik és kiszélesedik.
- Ahogy visszatérünk napi aktivitásunkhoz, azt vesszük észre, hogy a testünk visszanyerte könnyedségét és kiterjedtségét.
Tippek
- Ha a könyveket kényelmetlenek érezzük a fejünk alatt tegyük a felszín puhábbá valamilyen kndővel, vagy összehajtogatott anyaggal.
- Hagyjuk nyitva a szemeinket, legalább néhány alkalommal, így ez idő alatt nagyobb testi és környezeti tudatosságot építhetünk.
- Ha elálmosodnál (a cél, hogy legalább néhány percet eltölt nyitott szemmel, tudatosan), fordítsd befelé a lábfejeket és enged egymásnak dőlni a téredet.
- Akinek fáj a háta alsó része annak jól jöhet egy alacsony párna a lábai alá, így a lábak teljesen pihenni tudnak, és a hát alsó része jobban el tud lazulni.
- Ha kényelmetlennek találod a kezeket a hasra helyezve tartani, vagy hagyd őket a padlón feküdni tenyérrel felfelé, kissé behajtott könyökkel, vagy nyújtsd ki a karokat csaknem váll magasságban oldalra tenyérrel felfelé.
- Segítségként hallgasd meg a következő hangfelvételt, miközben a gyakorlatot végzed.
forrás: http://www.imogenragone.com/self-help/constructive-rest/
by Jennifer Roig-Francoli
Original: Posted on February 5, 2014
Ismét az amerikai hegedűművésznő, Jennifer Roig-Francoli blog-járól válogattam be egy írást, amely a lámpalázzal foglalkozik. A művésznőnek van egy terjedelmesebb, gyakorlatokkal tűzdelt anyaga is a témában, erre utalok a cikk szövegében egy link formájában, tehát aki a hosszabb, angol nyelvű verzióban szeretne elmélyedni bátran megteheti – olvastam, kitűnő írás az is. Azonban senki se várj, hogy a cikk elolvasása után csoda történik, ebben is kell némi gyakorlatot szerezni. Következzek tehát a cikk:
A lámpaláz nagyszabású téma, és egyik a azoknak, ami minden előadót foglalkoztat. Az évek során számos alkalommal megtapasztalhattam magam is, és sokszor segítek másoknak ebben a témában, így elég sok ötletem van, hogy mi az ami működik és mi az ami nem. Először is egy cikkhez irányítalak, amit én írtam ebben a témában, címe Performance Anxiety: A Way to Deal with it that Works. Szívesen veszem ha észrevételeket írsz nekem ezzel kapcsoltban. A tanári irányítással gyakorolt Alexander Technique rendkívül hasznos lehet a probléma kezelésében. Íme a kedvenc “QUICK TIP”-jeim, amelyek minden alkalommal segítenek nekem:
Ha sikerül bejutnod valahogy a koncertterembe, ahol a hangversenyedet adod és el tudsz tölteni ott EGYEDÜL valamennyi időt, az jelentős előnyt jelent.
- Adj magadnak csendes, nyugodt időt azzal a különleges szándékkal, hogy teret teremts önmagadnak. Járd körbe a termet, a színpadot és a nézőteret is.
- Ülj le a nézőtéren.
- Játsz a hangszereden, vagy énekelj a terem legkülönbözőbb pontjain.
- Énekelj, kiabálj, beszélj hangosan egy elképzelt közönségnek, és élvezd a saját hangodat.
- Ülj le a színpadon. Csinálj vicces, furcsa dolgokat, amelyeket soha sem tennél ha mások is látnak.
- Sétálj mezítláb.
- Meditálj.
- Érints meg dolgokat.
- Mosolyogj. Sírj.
- Feküdj le a színpadra. Eltudod képzelni az előadás helyszínét a lakószobádban is? Bármi lehetséges! Érezd magad otthon a színpadon.
A lényeg: adj magad elég időt, hogy otthon érezhesd magad ebben a térben. Ne fukarkodj az idővel – tényleg érezd jól magad! Ne becsüld alá a jelentőségét annak, hogy otthonosan mozog egy idegen helyen. Valószínűleg meg fogsz lepődni azon a különbségen, amit tapasztalni fogsz a színpadon, és úgy fogod érezni, hogy közönséged a saját teredben fogadod, mintha a barátaid jönnének látogatóba az otthonodba. Elvégre EZ az otthonod! Nem könnyebb a barátaidnak játszani a saját házadban? A különbség óriási lehet!
Azt gondolhatod “ehhez idegek kellenek”, hogy ilyet csináljunk egy idegen helyen – főleg ha az a helység egy nagy bálterem-szerű tér, de azt hiszem pont ez a lényeg. Ha úgy kerül elő az idegességed, hogy szabad vagy a térben, megérint az izgulásod, szembe nézel vele, és nagyon produktív lehet ahogy úrrá leszel rajta. Én kipróbáltam mindezt a Carnegie Hall-ban novemberben és nagyszerűen működött. (Mellesleg elmondhatom. hogy énekeltem is a Carnegie Hall-ban 
). Szóval próbáld ki! Lássuk mi történik!
Jennifer rehearsing at Carnegie Hall
Idén június végén 18.alkalommal rendezték meg a bólyi Fuvolás Tábort. A bólyi televízió összefoglalójában olyan fuvolás-tanár személyiségek szólalnak meg, akiket – sajnos – szinte soha sem láthatunk a médiában: Herczegh Mária, Greksa László, Barth István, Czepf József.
Vigyázat! Tizenhat percen át csak fuvolásokat látunk! – de megéri…
A Here and Now tavaly június 4én készítette ezt a műsort Jim Walker közreműködésével. Valójában John Philip Sousa “Csillagok és sávok mindörökké” című szerzeményének rettegett piccoló szólójáról beszélgetnek a műsor vendégével.
kép forrása:
Tavaly sajnos lekéstem a fordítással és eltettem az anyagot jövőre – azaz idénre. Nem fordítottam le mindent a szövegből, igyekeztem a lényegre koncentrálni, aki szeretné az adás angol nyelvű leiratát elolvasni, itt találja. Viszont feltétlen hallgassuk meg a műsort, mert Jim Walker nem csak beszél, hanem piccolózik is a stúdióban, élőben. Szerencsére a Here and Now megengedi a hanganyag “beágyzását”, tehát a műsort akár itt, a cikk végén is meghallgathatjuk. De lássuk a cikket:
[HANGFELVÉTEL RÉSZLET]
ROBIN YOUNG: Ez a piccolo brilliáns pillanata John Philip Sousa “Csillagok és sávok mindörökké” című szerzeményében. Sokat hallhatjuk július 4én. De képzeljük csak el, hogy minden évben el kell játszani, és ha valaki katonazenekarban játszik, akkor még többször, ahogy következő vendégünk is. Jim Walker Los Angeles Filharmonikusk szólófuvolása volt, jelenleg a University of Southern California’s Thornton School of Music és a Colburn Conservatory of Music tanára. Jim, üdvözöllek!
JIM WALKER: Köszönöm! Örülök, hogy itt lehetek!
YOUNG: Nos, mit gondolsz hányszor játszottad a piccolo szólót a “Stars and Stripes”-ból?
WALKER: Fiam, utánagondoltam. Biztosan többszázszor. Amikor először játszottam hetedik osztályos lehettem, tehát sok-sok évvel ezelőtt volt. Így, legalább többszázszor, talán az ezret megközlítve.
YOUNG: Tudjuk, hogy ezt a szólót felállva játszák a piccolósok. Arra gondolok, hogy ez egy “már megint a piccolok” pillanat. Vagy egyfajta izgalmas momentum, amikor reflektorfénybe kerülnek.
WALKER: Ez nekem mindig rendkívül szórakoztató. Tudom sokan úgy vannak vele, hogy “Istenem, már megint..!” De számomra ez mindig élvezetes. Valójában elég nehéz. Nem olyasmi, amit csak úgy kiráz az ember a kisujjából. Tehát minid várakozással tekintek eléje. És az sem mellékes, hogy elég ritka, hogy az ember egy szimfonikus zenekar tagjaként állva szólőzhasson.
YOUNG: Igen, igen. Nos, elhoztad a piccolódat is. Tudnál belőle bemutatni valamit – arra gondolok, hogy hihetetlenül nehéznek tűnik. Olyan sok trilla van benne, és most nem lesz senki körülötted, tehát minden apró hiba hallatszani tud.
WALKER: Így van. Ha több emberrel játszunk együtt egyfajta védelmet kapunk azáltal, hogy a másik két ember esetleg jobban játsza a szólót és elfedődnek a hibák. [A szólót általában négyen játszák unisono-ban, állva - a ford.]. Egy kicsit hátrébb húzódok, nem akarom teljesen tönkretenni a füledet.
YOUNG: OK.
[WALKER: RÉSZLET A "STARS AND STRIPES FOREVER"-ből]
WALKER: És így tovább… A vége felé mág több trilla van egy más hegyén hátán, egy kicsit játszom ebből is.
YOUNG: OK. Mm-hmm.
[WALKER: RÉSZLET A "STARS AND STRIPES FOREVER"-ből]
Jim Walker adásban
YOUNG: Bravó! Tudod, úgy tűnik a nehézség egyik része a hangszer. Az egész, amit fújsz olyan aprónak tűnik. Minden olyan kicsinek tűnik. Mennyire teszi ez még nehezebbé?
WALKER: Azt hiszem, aki nem játszik hangszeren és csak látja ezt – különösen olyan valakitől, mint én, akinek nagy keze van – azt gondolja, hogyan történhet mindez? Azt hiszem ez teljesen magától értetődő. Az ujjaim csak lezárják a billentyűket a megfelelő időben. De ez egy nehéz hangszer, és ezért van az, hogy sok fuvolás nem igazán élvezi, ha játszania kell rajta.
YOUNG: De ez elég ritka, hogy úgy csatlakozhass egy zenekarhoz, hogy csak fuvolázni kelleje. Legtöbbször megkérnek, hogy válts.
WALKER: Nos, van egyfajta hierarchia. Szólófuvolásként nem kell piccolón játszani.
YOUNG: Miért is? Megzavarja a technikát?
WALKER: Valójában elég extrém ansatz-ot igényel. Feszesebbnek, a szájnyílásnak pedig kisebbnek kell lennie. És ha nem gyakorolsz rajta, ugyan azokat az izmokat extrém módon kell használnod.
YOUNG: Hmm. Tudjuk, hogy játszol fuvolán jazzt is. Létezik jazz piccoló?
WALKER: Nagyon is! Nekem ez improvizációt jelent. Például, a “Stars and Stripes Forever” esetében valami ilyesmit csinálnék.
[ZENE]
WALKER: Ez egyfajta reggeli dalocska, amely a “Stars and Stripes Forever” harmónájira épül.
YOUNG: Ember, nagyon hamar kikerülnél a zenekarból!
[NEVETNEK]
WALKER: Gyermek koromban nagy élmény volt, amikor apám fúvószenekarában játszottam, aki Western Kentucky-ban, egy Central City nevű kisvárosban karmester volt. Kis iskolánk volt, de volt zenekarunk. Apám megengedte, hogy a felvonulások alkalmával improvizáljak piccolón. (…) Néhány évvel ezelőtt John Williams-el dolgoztam A Hazafi hangfelvételein. A filmes karrierem fénypontja volt – ha lehet ilyet mondani – , amikor John az utolsó napon úgy döntött a záró képsorok alatt 15 piccolós játszon egy csodálatos, ő általa írt dalalmot. És íme, a főszereplő, Mel Gibson is jelen volt a stúdióban, ami aznapra éppen elég lett volna. A tizenöt piccolós mellett zenekar is játszott ebben a hihetetlen darabban.
YOUNG: Hallgassuk meg.
[RÉSZLET, JOHN WILLIAMS "THE PATRIOT (REPRISE)"]
YOUNG: Nos, a piccoló komor is tud lenni. Azt már mondtuk, hogy ünnepelni is tud. És biztosan vicces is. Ismersz piccolós vicceket?
WALKER: Nos, nem vagyok valami nagy viccmesélő. Szívesebben hallagatok másokat. De egyet még is tudok: hallottam két piccolóst tisztán játszani. Egyiküket megölted?
[NEVETNEK]
WALKER: Soha sem vettem részt ilyesmiben, de már volt, hogy vágytam rá.
[NEVETNEK]
YOUNG: Köszönöm Jim, hogy eljöttél!
WALKER: Igazán élveztem, és alig várom, hogy újra játszam a szólót. Bye-bye.
Forrás:
http://www.jimwalkerflute.com/
