the FluteBlog

…soha nem pihent a babérjain

Tavaly jelent meg a huszonhetedik lemeze, az Elrohant idő. A Mini együttest 1968-ban alapította, és még ma is játszanak; a cikk folytatását a cikk végén található eredeti linken találjuk:

2014.05.27. | Huszti Zoltán

― Mi volt az első hangszer, amit a kezedbe vettél, és hány évesen?

― Kis srác koromban volt egy pici xilofonom, amit ütögettem, de nem nagyon érdekelt. Fiatalkoromban, még a magyar foci aranykorában, a hatvanas években, futballista akartam lenni, és nagyon magas szinten műveltem. Ifjúsági játékosként budapesti csapatban játszottam mint gimnazista. Nem voltam jó tanuló, mondhatom, hogy nagy csibész voltam. 1965-ben kirúgtak a Toldy Ferenc Gimnáziumból. Így kerültem át a Petőfibe, egy új osztályba és egy iskolai zenekarba. Az első olyan zenei élményeim, amelyben már alkotóként vettem részt, innen datálódnak. Addig csak zenehallgató voltam. Hallgattam a Luxemburgot, a Szabad Európa Rádiót, és jártam az akkori beatklubokba, a várba, a Metróba, a Scampolóra.

― Volt zenész a családban?

― Senki. Édesapám jogász doktor volt, édesanyám fotókat retusált az MTI-ben.

― Milyen hangszeren játszottál?

― 68 januárjában az iskolai csapatból kerültem a Dogs együttesbe, de akkor még csak „ordibáltam”. Aztán nyáron megcsináltuk a Minit. Eleinte ott is csak énekeltem. 69-ben kezdtem furulyázni. Hallottam a Jethro Tullt, a Trafficet, majd később Raduly Mihályt a Syriusban. Hallás után úgy gondoltam, hogy a felvételeken furulyáznak. Az NDK-turnénkon vettem egy blockflötét, és azon próbálkoztam.

― Mikor váltottál fuvolára?

― Egy év múlva, és elkezdtem autodidakta módon tanulni.

― Ebben az időben mindenki a gitárt nyúzta, te miért nem?

― Nem fogott meg. Kimentem a Kisstadionba a Traffic együttes koncertjére, és ott láttam Chris Woodot fuvolázni és szaxofonozni. Ez tetszett. Aztán hallgattam Ian Andersont a Jethro Tull vezetőjét magnószalagról, és akkor minden eldőlt.

― Miket játszottatok?

― Az első időben Cream és Jimi Hendrix volt a repertoár. Ezzel mentünk az NDK-ba, és óriási sikerünk volt. Egy haverom bátyja tanult kint a Magdeburgi Egyetemen, és ő intézte. Olyan őrület volt körülöttünk, mint a legnagyobb sztárok körül. Ez volt a hippikorszak, a Woodstock ideje.

― Mikor születtek az első saját dalok?

― 69 nyarán lekerültünk Badacsonyba, a Tátikába, egy gyönyörű presszóba, és ott. Czipó Tiborral az első számunk volt az Asztalhoz leültem, megittam sok-sok üveg bort, amit a szőlőhegy ihletett. Itt jöttek a Gőzhajó, a Keresztes lovag a kezdeményei Tibor basszusgitáralapjaira. A szövegeket akkor is, mint most is, én írtam. 70-ben tettem át ezeket fuvolára, de igazán 71-ben váltak ismertté, amikor Papp Gyula billentyűsünk újrahangszerelte őket. Az nagyon jó felállás volt Németh Tamás Nemecsekkel, a dobossal és Nagy István basszusgitárossal. Ez az együttes 40 év szünet után 2011-ben feléledt, és tavaly a Tabánban 20 ezer ember előtt léptünk fel.

― Ebben a zenekarban mindenki jól képzett zenész volt. Hogyan fogadtak el autodidaktaként?

― Mázlim volt a megjelenésemmel. Jól néztem ki a színpadon, és jó ötletekkel jöttem. Ezek fontos dolgok voltak. Aztán megtanultam énekelni és fuvolázni. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy Amerikában fuvolistaként is ismernek.

― Mi volt a sikeretek titka?

― Az egyik, nem elhanyagolható tényező, a Ratkó-korszakban született sok gyerek, akik ekkora váltak koncertjáróvá. Óriási tömegek voltak. Volt a Tabán, a Bem rockpart és az Ifjúsági park, ahova jártak a gyerekek, és mi mindhárom helyen játszottunk. A másik, hogy ez egy zenei robbanás ideje volt itthon és külföldön is. Ez a magyar rock csúcspontja: a Generál, az LGT, az Omega, a Syrius, a Mini, a Bergendy stb. Akkor voltunk legközelebb a nyugati színvonalhoz. Semmivel sem voltunk rosszabbak, csak kevesebb stúdióidőnk volt, és a nyelv is nagy akadályt jelentett.

― Ma sokkal nagyobb a szakadék. Mi ennek az oka?

― Vannak most is jó együttesek, még ha a médiából ez egyértelműen nem derül is ki, de egy ilyen pici országból azt a pénzt, ami a zeneiparban a nyugati befutáshoz kéne, nem lehet előteremteni. Ott egy egész gépezet működik ehhez. Ez ugyanolyan, mint a másik kedvencem, a foci.

― Sok tagcsere volt a zenekarban. Nem bántott, ha valaki elment?

― Voltak olyanok, akik olyankor mentek el, amikor nagyon csúcson voltunk, de megértettem őket, és később sokan visszajöttek. Nem vagyok haragtartó, örülök, ha jó zenészekkel játszhatom. Megbecsülöm őket. Volt, aki nagyon nagy karriert futott be. Németh Lojzi öt évig volt velem, most a Bikini vezetője, és meghatározó személyiség a hazai zenei életben. Závodi Janóval kezdtem a Minit, aki aztán a Piramissal befutott. Tátrai Tibor csak rövid ideig volt velem, őt minden idők egyik legjobb gitárosának tartom. Papp Gyula a Skorpióval csinált nagy karriert, és most a zenés színházi élet egyik meghatározó személyisége.

― Merre jártál a világban, ahol nagyon megbecsültek?

― A 70-es években a 80-as évek elejéig, a szükségállapotig Lengyelországban közel 300 koncertünk volt, és nagyobb sztár voltam, mint idehaza. 1990-től napjainkig turnézom Svájcban ottani zenészekkel vagy a saját csapatommal. Ezenkívül gyakran hívnak az USA-ba magyar lakta területekre. A legnagyobb bulim is ott volt, amikor 1990-ben felléptem a Freedom fesztiválon, július 4-én a függetlenség napján, négyszázezer ember előtt a svájci zenekarommal. Sokat játszottam Ausztriában és Olaszországban is.

― A külföldön elismert zenészekhez képest te mégsem laksz luxusvillában és nem jársz luxusautóval. Ez nem bosszant?

― 91-től 96-ig volt egy svájci menedzserem, aki azt mondta, ha a Gőzhajót Amerikában írom meg, akkor helikopterem lenne, és 93-ban, amikor látta a telt házas Mini jubileumi koncertet a Budapest Sportcsarnokban, megjegyezte, hogy ugyanilyen sikerrel Svájcban a montreux-i luxusnegyedben lenne villám. Mi ide születtünk, ezt értük el, én ezt elfogadom. A hazai orvosok sincsenek jobb helyzetben a kint dolgozókhoz képest, mint én.

― Nem akartál kiköltözni?

― Egy 2007-es adatot ismerek. Az Egyesült Államokban 96 egyetemen oktatnak dzsesszt. Ontják a zenészeket. Én imádok itt élni, ahol sikereim voltak, és szeretnek az emberek. Erre kint kellett volna születni. Nem lehet azokkal versenyezni, akik születésüktől ott szívják magukba azt a zenei kultúrát.

― Nem akartál tanítani?

…folytatás itt