Carl Reinecke (1824 – 1910) Concerto Op. 238 (1908)
1. Allegro molto moderato
2. Lento e mesto (8:33)
3. Moderato – In tempo animato – Tempo I – Più mosso – Più lento maestoso (14:39)
Valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt ezek a hetek a német nyelvről szólnak. Hihetetlen mennyire rá lehet kattanni – nekem egész jól visszajött a németem…
Susanne Farwick dolgozata (Studien zur zeitgenössischen Musik für Flöte solo in der zweiten Hälfte des 20. Jahrhunderts ~ 1950-2006) nem kevesebbre vállalkozik mint, hogy sorra vegye a 20.század második felének szólófuvola darabjait – na nem az összeset, de az összes fontosat – és az ezzel kapcsolatos irányzatokat és technikákat. Ennek megfelelően legyünk kellően türelmesek amikor megnyitjuk a linket hiszen az anyag 408 oldal. A dolgozat érdekessége továbbá, hogy zenetudományi szakon született a münster-i Westfälischen Wilhelms-Universität-en. Mindenképp érdemes bele pillantani…
Ezzel az anyaggal már megint a német nyelv szerelmeseinek kedvezek. Carolin Nastoll kétrészes írásműve hasznos és nem túl terjedelmes összefoglaló a fuvolaiskolák négy utolsó évszázadáról – szerintem nagyon hasznos áttekintés, főleg, hogy ebben a témában már több hasonló forrással is foglalkoztam. Ezt az anyagot a német Flöte Aktuell újság adta közre 2009ben.
for flute/alto flute/bass flute, piano and glockenspiel
Morton Feldman műveiből már felbukkant a fuvolára és zenekarra írt mű ezeken az oldalakon a múltban, de néhány, fuvolával kapcsolatos kamaradarabjával eddig még adós voltam. A szerző egy sor, nagyobb léptékű művet írt a 80 évek körül, ezek egyik darabja az 1983as, fuvolát foglalkoztató, Crippled Symmetry - magyarul Sérült Szimmetriának fordíthatnánk.
A darabból 2 videót is mellékeltem; az első teljes – mintegy másfélórás darabra készüljünk – , a másodikban élő előadást láthatunk, csak azért, hogy lássuk hogyan néz ki a mű színpadon, illetve ha nem tudja valaki vállalni a teljes kompozíció meghallgatását…
A két videó között találjuk a teljes kottát (az élő előadásban kb. a 10. oldaltól játszák a művet).
Eberhard Blum – fuvola, altfuvola, basszusfuvola
Nils Vigeland – zongora, cseleszta
Jan Williams – harangjáték, vibrafon
John Henry Hopkins az amerikai episzkopális egyház 8. püspöke volt – de ezt úgy is tudta mindenki… Itt látható az általa írt korál, 4 fuvolára hangszerelve. Karácsonyi koncertre még pont megtanulható… (Ha nincs H-lábas fuvola a 4.szólamra akkor a 3. szólamot kell azon a helyen bejátszani). Az ikonra kattintva nyithatjuk meg a kottát:
Reinecke darabja eredetileg egy négykezes-sorozat, amelynek átdolgozott első tételét nyithatjuk meg, ha a lenti ikonra kattintunk. A darabot kétféle verzióban készítettem el – az első volt a fuvola, cselló, zongora verzió még sok évvel ezelőtt készült – de később praktikusabbnak tűnt a két fuvola-zongora változat elkészítése is.
Sajnos az eredeti kotta már nincs meg, és nehéz ellenőriznem vajon minden hang rendben van-e… de az újra hangszerelt, tehát kétfuvolás változatban igyekeztem mindent ellenőrizni, és eszerint javítottam a többi kottaanyagot is.
Sen I (1984) Vertical Song (1995) Atem-Lied (1997)
Egy tájékozott, zeneértő barátom egyszer azt mondta két japán zeneszerző van, akiről érdemes tudni – Takemitsu, a “sztár”, és Hosokawa – a “zseni”. Azon túl, hogy a nevek mellé bigyeztett jelzők is igen találóak nagyon fontos az is, hogy mindkét szerző erős fuvolaérdekeltséggel rendelkezik. Sőt, ami Toshio Hosokawá-t illeti nem elhanyagolható az sem, hogy Isang Yun tanítvány, aki szintén sok értékes és fontos művel ajándékozta meg a fuvola repertoárját.
Toshio Hosokawa 1955-ben Hirosimában született. Korai zenei tanulmányait kiteljesítve Isang Yun-nál tanult Berlinben, majd később Klaus Huber és Brian Ferneyhough irányították. Bár zenéje a háború utáni avant-garde-ot követi, tartalmilag és esztétikailag a keleti kultúrában gyökerezik. Isang Yun-t és Toru Takemitsu-t jelölte meg, mint azokat, akik arra ösztönözték, hogy a japán tradíciót nyugati stílusban jelenítse meg.
Kép forrása: https://www.labiennale.org/it
A mai bejegyzésben tehát róla lesz szó annak okán, hogy körülbelül ma egy éve járt Budapesten, ahol egy kerekasztal beszélgetésen is részt vett a BMC-ben – ennek rögzített felvétele az egyik mellékelt videó. A zeneszerző beszélgetőtársai Becze Szilvia és Gryllus Samu, a társalgás német nyelven folyik és bár az állandó oda-vissza fordítások miatt kissé nehézkes, rendkívül fontos ismeretekhez juthatunk nem csak a szerző zenei világát illetően, de fuvolaműveivel kapcsolatosan is – és persze szinte közvetlen benyomásunk lehet Hosokawa rendkívül rokonszenves személyiségéről. Mindazonáltal tartalmilag ez a bejegyzés a “minimumbevitelt” sem fedezi Hosokawa-ból, tehát inkább kedvcsináló és ízeítő, mint áttekintés.
A beszélgetést követően illesztettem be Hosokawa három fontos szólóművét némi leírás kíséretében. A kerekasztalbeszélgetés folyamán zenék is elhangzanak, így hallani fogjuk az Atem-Lied-et (amelyet külön is mellékelem a másik két műhöz hasonlóan) a videó 23 percnél. Fontos megjegyezni azt is, hogy ez a mű nem tévesztendő össze Hosokawa egy másik darabjával, a fuvolára és zongorára írott Lied-el.
A szerző így vall magáról:
„A spirituális japán kultúra és zene új formáit keresem, amelyben személyiségemhez és származásomhoz is hűséges maradhatok.”
Azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy a tradíció és a modernizmus összeegyeztetése általában a japán zeneszerzők esetében sokkal sikeresebbnek mondható, mint bárhol máshol – például nálunk. És ide kívánkozik az is, hogy Toshio Hosokawa művészete nálunk még járatlan területnek számít fuvola szempontból is.
Hosokawa három szólóműve jól példázza azokat a legfontosabb vezérelveket és ideákat, amelyek egész művészetét jellemzik. Mindehárom mű érzékenyen bánik a lecsengés, idő és csend minőségeivel. Alkalmazza a modern fuvolatechnikai valamennyi elemét glissando-t, negyedhagokat, multifóniát, stb. és gyakran számít a játékos énektudására is – teszi mindezt azért, hogy gyakran egyetlen hangot járjon körbe. Tartalmilag Hosokawa érdeklődésének középpontjában az emberi lét és az univerzum kapcsolata áll.
Sen I
Toshio Hosokawa ~ Sen I (1984)
Manuel Zurria ~ basszusfuvola
Riyoko Aoki ~ noh tánc
A Sen I Pierre-Yves Artaud felkérésére készült 1984ben és egy sor – egész pontosan öt – hasonló mű első darabja volt. A cím vonalat jelent utalva Hosokawa kalligráfiából merített inspirációjára. A hang és a csend viszonyát a szerző e művészettel állította párhuzamba – erről egyébként a budapesti beszélgetés során is ejt néhány szót. Máshol így ír erről: “a darab minden egyes hangja egy ecsetvonása, ahogy az ecset érinti és vonalat húz a papíron.” Ennek megfelelően a darabban a csend szakaszai azok a részek, amikor az ecset nem érint papírt, nem húz vonalat. Továbbá azok a szakaszok ahol a csendből – a láthatatlan tartományból – még meg nem született a hang, (illetve vonal) gondosan meg vannak komponálva egy külön sorban, ahol a játékos hangmagasság nélküli hangokat ad ki, illetve a sűrűbb szakaszokban éles mássalhangzókat kiált, mint “ iyo! ” és “ iya! ” – hasonlóan a kabuki színházhoz és a népzenéhez.
A fenti szcenírozott előadás mellé egy kottát is beillesztetem…
A Vertical Song számomra Hosokawa szólófuvola number one-ja, abszolút zászlóshajó, hitem szerint az utóbbi 50 év legjobb szólófuvolaműve. Maga a darab spirituális tartalmú, amelyben Hosokawa kedvenc technikáját használja – egy bizonyos hangot fejt ki lassan, sokféle hangszínnel, megszólaltatásmóddal. A mű az olasz fuvolás, Roberto Fabbriciani megrendelésére készült 1995ben, és a szező így vall róla: “Megpróbáltam az zenémmel az emberi érzelmeknek nem a külső rétegét megjeleníteni, hanem azok mélységét megkeresni. Meggyőződésem szerint a zene nem egy felületes rétegből születik, hanem a mélységből, amely észrevehetetlen mindennapi életünk során. Olyan dalt akartam írni, ami ebben a mélyrétegben születik, és vertikálisan emelkedik fel oda, ahol dallá válik”.
Ilyen módon a darab szándékosan lassan bontakozik ki, amelyben a mozgás gyakori felfüggesztése felhívja a hallgató figyelmét az egyes hangokra. Ezeket a szakaszokat a szerző senza tempo-val jelöli, és ebből adódóan a darab nagyobb része alatt nincs hagyományos értelemben vett tempó-érzetünk.
Hosokawa szívesen használ szeriális technikát, de a technika soha sem uralkodik az egész darab felett. A szerialitást ugyan úgy kezeli a szerző, mint a darab minden más elemét, amely hol felhívja a figyelmünket a hangra, hol pedig nyugalomban hagy. Az első sorozat megnyilatkozása több, mint egy percet vesz igénybe és csak a nyomatékosabb részeknél válik felismerhetővé. Máshol, a gyors, tumultuózusabb pillanatokban sokkal inkább felismerhetőbb, bepillantást engedve így a mű látens szerkezetébe.
A műből kottával ellátott videót mellékeltem, amely vélhetően stúdiófelvétel.
A művet Eberhard Blum mutatta be az 1997es berlini Musik-Biennale-n. (A mű az első videóben, a kerekasztal beszélgetés alatt is elhangzik vélhetően lemezfelvételről a már említett fuvolástól).
Atem-Lied-ben (Légzés-dal-nak fordíthatnánk) Hosokawa még tovább megy azon az úton, amelyet a Vertical Song-ban nyitott meg. A mű a légzés-előadó-hangszer viszonyát vizsgálja, különös tekintettel a légzés és hang, valamint a légzés és idő viszonylatára, amely jó példázza Hosokawa mély kapcsolatát a természettel, az univerzummal.
A basszusfuvola hangja megerősíti a magányos, befelé forduló attitűdöt. Még a hosszabb szakaszok is egy-egy alig hallható hang köré szerveződnek, végül a textúra fokozatosan élénkül fel, majd egy kifejező multifónia függeszti fel az időfolyamatot. Hosokawa így nyilatkozott a műről: “A légzés nagyon alapvető a zenében. A légzés hangot produkál, és az időt légzés jellemezi. A légzésnek olyan a hangja, mint a szélnek. A emberi légzés és annak szélbe burkolódzó hangjának fúziójából egy pillanatban rezonáns vibráció születik, amelyben a “külső” és a “belső” világ találkozik. Így egy új zenei tér jön létre”.
A “külső” és a “belső” világ kapcsolatát az a pillanat demonstrálja, amikor a légzésből fuvolahang születik, és ezt tovább hangsúlyozza a fuvolahang és az éneklés kombinációjával is, amely különbséghangokat és zümmögő hangzást eredményez.
A hosszú, megkomponált belégzések folyamatosan figyelmeztetik a hallgatót az előadó, hangszer és hang hármas kapcsolatára. A hosszú belégzések alatt új időérzet keletkezik, és a légzés hangja a hallgatót nyugodt, kényelmes állapotba helyezik, amelyben tudatossá válhat saját természetes, testi ritmusait illetően.
Serly Tibor neve alighanem ismerősen cseng mindenkinek, de talán kevesen tudják, hogy létezik egy általa írt kéttételes szólófuvola darab Adagio and Scherzo cím alatt. Ami engem illett néhány nappal ezelőttig mit sem tudtam ennek a műnek a létezéséről. Igen, arról a zeneszerzőről van szó, aki szoros kapcsolatban volt Bartókkal miután a zeneszerző az Egyesült Államokba távozott, és, igen ő fejezte be Bartók 3. zongoraversenyét, ő az, aki a a Brácsaversenyét halála után meghangszerelte.
A kompozíció 1968as keltezésű és nem kisebb személyiség tiszteletére készült, mint William Kincaid, akivel a zeneszerző és karmester kapcsoltba is került. A két művész akkor találkozott, amikor Serly a Philadelphia Orchestra tagja volt az 1930as évek folyamán, ekkor Kincaid volt a zenekar szólófuvolása. Egy nap, amikor a zenekari tagok éppen bemelegítettek Serly arra lett figyelmes, hogy Kincaid egy háromoktávos, klarinét-szerű (tehát nem kromatikus skála!) glissando-t játszik a fuvolán, teljes hangterjedelemben, oda-vissza. Évtizedekkel később a történetet Julis Baker is megerősítette, aki Kincaid tanítványa volt, amikor a Curtis Institute-on tanított.
William Kincaid azon kívül, hogy az észak-amerikai fuvolázás meghatározó alakja volt, ő birtokolta a világ máig legértékesebb fuvoláját is. A platina anyagú, nyitott billentyűs Powell hangszert külön fegyveres őrség őrizte az 1939es New Yorki Világkiállításon. A hangszer lenyűgözte Kincaid-et és a kiállítás után hozzá került, haláláig ezen a fuvolán játszott. Nem sokkal halála előtt a fuvolát Elaine Shaffer-nek adta. Az ő halála után került a hangszer aukcióra 1986ban és rekord áron, 170.000 dollár körül talált gazdára. Ez mai áron – a platinafuvolák árnövekedését figyelembe véve – 356.000 dollárnak felelne meg, így ez a világ legdrágább fuvolája. Tapasztalt fuvolagyűjtők véleménye megegyezik abban, hogy ez a világ legjobb antikfuvolája is egyben. A Powell #365-ös ma a Metropolitan Museum of Art zenei részlegében látható.
Az eredeti cikk linkje itt található. További forrás: itt.
