Mint már korábban utaltam rá a szeptember bővelkedik majd fuvolás eseményekben. A Pécelen megrendezésre kerülő , három napos Fuvolafesztivál után egy héttel a “Fuvolavarázs” rendezvényre kerül sok a Bazilika előtt. A rendezők bőséges tájékoztatást adnak honlapjukon az eseményről, amelyen bárki részt vehet korra való tekintet nélkül, lényeg, hogy fuvolázni tudjon. A közös zenéléshez szükséges kottákat is itt töltheti le, illetve fontos még, hogy a részvételhez a honlapon regisztrálni kell. “Mi is a Fuvolavarázs?” – olvashatjuk a nyitólapon – “A zenélés öröm. Sok ember zenélése még nagyobb öröm. Rendezvényünkkel azt szeretnék elérni, hogy minél több embernek adhassuk át ezt az örömöt, a közösségi zenélés élményét”. A Fuvolavarázs nem csak a klasszikus zene képviselőit kereste meg, hanem megmozgatja a könnyűzene és a jazz területén tevékenykedő ismert fuvolás személyiségeket is. Ezek után nagyon kíváncsi lettem mi lesz a pontos, ezért mg kerestem a rendezvény mögött álló Alapítvány vezetőjét , Péceli Editet mondjon néhány konkrétumot.
A közös produkciókon kívül a neves fellépők alighanem szólókat is játszanak (Török Ádám, Ittzés Gergely, Horgas Eszter, Drahos Béla… stb). Van már pontos programjuk?
A részletes program véglegesítése jelenleg folyamatban van, hiszen a rendezvényen résztvevő zenei központokban a nyári szünet után csak most kezdődik újra az “élet”. Természetesen vannak olyan fellépők, akiknél már csak a “finomhangolás” maradt hátra. Annyit azonban elárulhatok, hogy a közösen előadandó két zenedarab (Joplin: Reagtime, Tavaszi szél vizet áraszt….) mellett, többek között Rossini, Strauss, Bartók, Händel, Smetana dallamai is felcsendülnek majd. Az ingyenes jótékonysági koncert programjának kialakításakor fontosnak tartottuk, hogy lehetőséget adjunk a budapesti és vidéki zenei központok, valamint a különböző zenei stílusok olyan, Budapest szívében történő „találkozásának”, ami a lehető legteljesebben figyelembe veszi a hely szellemiségét és méltóságát, középpontba állítva a szívvel-lélekkel élő, cselekvő és hívő embert.
Hogyan látják az amatőr és közösségi zenélés jelenét és jövőjét nálunk?
A rendezvény megszervezésével egyik célunk az amatőr és közösségi zenélés újjáélesztése, felélesztése is volt, ugyanis hiszünk abban, hogy mindez segít új közösségek kialakításában, a már kialakult közösségek összetartozásának erősítésében, az értékek, hagyományok ápolásában, megőrzésében, illetve új értékek és találkozások létrejöttében.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy a kedvtelésből zenélők közvetlenül is találkozhassanak a “profikkal”, a művészekkel, és az ő segítségükkel, szakmai irányításukkal még nagyobb élményben lehessen részük, egy fuvolás közösség részeként. Megfogalmazott célkitűzésünk a közösségi zenélés további népszerűsítése, a hagyomány teremtés és az országimázs formálása, illetve a hangszeres oktatás támogatása a karitatív célok felkarolása mellett.
Az alapítóknak van valamilyen zenei vagy fuvolás kötődésük, múltjuk?
A rendezvény szervezője a Más Hang Más Kép Közhasznú Alapítvány, amelyet a kétezres évek elején egy zene és filmrajongó házaspár hozott létre, akiknek ugyan fuvolás kötődésük nincsen, de a zenéhez, a művészetekhez természetesen vonzódnak. A kuratórium és a felügyelőbizottság tagjai szintén művészetrajongó emberek, akik önként, és társadalmi munkában dolgoznak az Alapítványban. Közvetlen “fuvolás kötődésem” csak nekem van, közel 20 éven keresztül fuvoláztam és még ma is fellépek egy-egy kiállítás megnyitóján, céges rendezvényen, de már csak lelkes “fuvola-rajongó” zenészként. Amikor kitaláltuk a Fuvolavarázs nevű rendezvényt, akkor sokban járult ehhez hozzá, hogy még emlékszem a Magyar Fuvolás Társaság hőskorára, rendezvényeire, a debreceni, kecskeméti, békéscsabai fuvolás találkozók hangulatára, a közös zenei élményekre, és szeretném, ha a most fuvolázni tanuló fiatalok, gyerekek is részesülnének ezekben az élményekben, ami örök útravalóul szolgált sokunk számára.
Milyen távolabbi tervei vannak az Alapítványnak a fuvolázás népszerűsítésével kapcsolatban? Esetleg a rendezvény évente megrendezésre kerülhet?
Terveink szerint a jótékonysági koncertet hagyományosan évente megrendeznénk, természetesen sokban függ ez szeptemberi koncertünk sikerétől, illetve a támogatók, adományozók nagylelkű felajánlásaitól is. Itt is szeretnénk újra megismételni, hogy a befolyó adományokból idén a szívbeteg gyerekek gyógyítását, gyógyulását kívánjuk támogatni és ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóink nagylelkű segítségét, egyben tisztelettel várjuk további támogatók jelentkezését, ugyanis nagyon sok tervünk és ötletünk van még a zene, a fuvolázás népszerűsítésére, illetve karitatív tevékenységekkel történő összekötésére.
Nem szabad elfelejteni ,hogy a részvételhez regisztrálni kell a Fuvolavarázs honlapján. Miért fontos ez, illetve ha valaki ezt még ezt elfelejtené megtenni bekapcsolódhat a közös produkcióba?
A regisztráció több okból szükséges: egyrészt, mert minden résztvevő kap egy logóval ellátott pólót annak érdekében, hogy a tv felvételeken, fotókon egységes képet mutassanak. Ezért nem mindegy, hogy ki mikor regisztrál, ugyanis a pólók gyártását időben el kell kezdeni. A másik ok pedig, hogy a közösségi számok tekintetében fontos tudnunk, hogy hányan fognak a színpadon állni, ugyanis úgy könnyebb lesz egy olyan színpadképet kialakítani, ami minden szempontból megfelel, illetve így a gyerekeknek is előre be tudjuk rajzolni, hogy hová is kell állniuk.
Schon seit Jahren ist es bekannt, dass die Kopfschraube und Korkspindel einen Einfluss auf Klang und Ansprache der Querflöte haben. In langen Versuchsreihen ist es uns gelungen, diese beiden Komponenten bei der Querflöte zu optimieren. Durch das optimale Zusammenspiel von Metall-legierung, Form und Gewicht können Sie nun, das wahre Potential Ihrer Querflöte neu entdecken und nutzen. Um insbesondere die Korkspindel vor Ablagerungen und Oxidation im Kopfstück zu schützen werden beide Teile rhodiniert. Somit haben wir der „Magic Crown“ neben Ihrem schönen Klang noch ein edles Aussehen verliehen. Optisch passend zu jeder Flöte.
Die „Magic Crown“ begeistert durch Ihre direkte Projektion und eine schnelle Ansprache. Sie lässt Ihre Flöte in einer neuen farbigen Lebendigkeit glänzen und wird Sie begeistern. Sie haben die Möglichkeit Korkspindel und Kopfschraube einzeln aus-zuprobieren, unsere Spindeln und Kronen passen zu allen gängigen Flötenmarken.
Nagy Ákos – kortárs zeneszerzőként – a késő gótikus és a kora reneszánsz zenei világot elemzi, amelynek nyomait éppen úgy tetten érhetjük műveiben, ahogy az erdélyi népzenét, az indiai, a khmer, a balinéz vagy a japán kultúráét. Újabb formák és újabb struktúrák érdeklik, s ezeket sajátos dallamrajzolatokkal tölti ki, melyek gyakran a nem temperált rendszerből valók. Kedveli a különféle matematikai sorozatokat, a variáció elve alapján szerveződő textúrákat, melyeket poliritmikus, politempós anyagokkal dúsít.
A kettőezres évek elejétől sorra találkozhatunk cikkeivel, recenzióival, zenei tárgyú írásaival a kulturális lapok hasábjain. 2009 januárjában négy társával SZIMNIA (Szimmetrikus Zenei és Írásos Műveket Népszerűsítő és Ismertető Alapítvány) néven kortárs zenét propagáló alapítványt hív életre (amely azóta alkotóműhelyként létezik), ennek művészeti vezetője és programszervezője. 2009 májusától Karnevál címmel kortárs zenei műsort vezet a budapesti Fúzió Rádión (ami azóta megszűnt, ill. átkerült a Civil Rádióba).
Több bemutatója hangzott el már Magyarországon, Budapesten és a vidéki városokban egyaránt.
PRAE.HU: Ha kortárs zenei koncerten járok, többnyire azt látom, hogy szinte kizárólag szakmai közönség van ott, miközben ez szerintem lehetne másként is. Néha ugyanis vannak olyan előadások, amelyekre egyáltalán nem szakmai közönség gyűlik össze.
Nagy Ákos: Régóta boncolgatom azt a kérdéskört, hogy miért is járnak ennyire kevesen egy ilyesféle hangversenyre. Ha elfogadom azt a közhelyet, amit a szakma egy része – a közönséggel egybehangzóan – szokott mondani, akkor a válasz az az, hogy egyrészt azért, mert a zene túlságosan bonyolult, túlságosan matematikaivá, túlságosan intellektuálissá vált. Másrészt, mert csúnya, megemészthetetlen, kakofon, disszonáns.
Az idén, szeptember 24-én Dunaújvárosban volt azonban egy kifejezetten nem ilyen jellegű koncertünk, ahol nem szakmai közönségnek énekelt egy helyi kórus, a Viadana kamarakórus, amit Kurucz Gergely karnagy dirigált, azon apropóból, hogy 60 éves lett a város.
Egy rendezvénysorozatot indítottak el Dunaújvárosban, és ennek keretén belül hangzott el egy 8 szólamú kettős kórust, illetve előre rögzített elektronikát foglalkoztató darabom, a Lever du Soleil dans le Brouillard apparant című.
Teljesen megdöbbenve tapasztaltam, hogy pár szék híján gyakorlatilag telve volt a Bartók Kamaraszínház aulája – ez számszerűsítve olyan 100-110 szék volt. Akadt egy-két olyan ember is, aki szavakká formálta pozitív véleményét és azt, mondta, elgondolkodott a darabon, illetve a darabok után. Azt hiszem, hogy ennél nagyobb élményt nem is nyújthat a zene a hallgatóságnak.
Ez nagyon pozitív koncertélmény volt, és nem mellesleg előző évben is kétszer adtunk koncertet szintén Dunaújvárosban, mint Szimnia Alkotó Műhely, és hasonló számú volt ott is a közönség. Meg kell jegyezzem, hogy volt elég sok fiatal is.
Ha a főváros 100 km-es vonzáskörzetét veszem alapul, akkor azt látom, hogy igenis van közönség, amely nem feltétlen szakmai. Ahol szűkebb a kulturális paletta, ott az emberek nem működnek olyan zárt elektronhéjakkal rendelkező nemesgázok módjára, mint Budapesten. Ott vegyülnek, és szerves vegyületet alkotnak.
PRAE.HU: Azt mondod, hogy kakofón meg csúnya, viszont tömegek járnak noise koncertekre.
Nagy Ákos: Na látod, ez tényleg fura. Azt hiszem kicsit más ennek az egésznek a megközelítési módja: mindkét társaság, mindkét szubkulturális közeg többnyire sznob.
Mindkét színtéren előfordul egyfajta sznobizmus. Az, aki mondjuk a Drótanyára jár, vagy akik Nagy Fülre illetve Havizajra járnak vagy jártak, azok lenézőek az úgymond akadémikus elektronikus zenékkel szemben. A másik tábor meg ugyanúgy lenéző az úgymond maverickekkel szemben, akik autodidakta módon jutottak el hasonló eredményekre, mint mondjuk Stockhausen, vagy itthon az Ear Együttes, vagy Eötvös, vagy bárki más. Ezért sem látok semmiféle közeledést, közlekedést az egyik táborból a másik felé.
Visszatérve a fő kérdésedre: rohamvást nyitnia kéne a szakmának. Azt gondolom, ismét lehetne egy plein air jellegű mozgalmat elindítani, megint érdemes lenne azon, a már kézhez kapott gondolatiságból kiindulva indukálni egy oktatási szkémát, amit már felvetett jóval ezelőtt Kodály, vagy Japánban Suzuki.
Az átlagos képességű gyerekek zenei képzését célozza a Suzuki-módszer, amelynek a lényege, hogy a gyereket egészen kicsi korától kezdve zenei környezet veszi körül: hallás után tanítják a gyerekeket. Kazettán folyton hallgatják, amit játszaniuk kell (Winner–Martino 1993). Ez a lényeg: játszva tanítani a gyerekeket a zenélésre. Kiemelkedő és példaértékű módszer, amit Franciaországban sikerre vitt Kurtág György a Játékok zongorafüzeteivel.
Hogyha homo faberként, dolgozó, eszközhasználó emberként állok hozzá a zenéhez és a szakmaiságot hangsúlyozom, akkor a gyerekek ettől menekülni fognak. Hogyha homo ludensként állok hozzá a zenéhez, a zenéléshez nem csak mint alkotó, hanem mint ember, mint pedagógus, akkor a gyerekek ugyanúgy játszva fogják elsajátítani ezeket a kortárs zenei manírokat, akkor ez az ő esztétikai és ideológiai bázisukba úgy fog beépülni, mint ami szép és számukra kedves.
Azt a közönséget azonban, amely a ’40-es, ’50-es évek magyar rákosi-diverdimento stílusú zenéire jár, sokkal nehezebb lesz felrázni az álomból, amit már több évtizede álmodnak.
PRAE.HU. Majdnem egyszerre volt az Ultrahang Fesztivál meg a Making New Waves. Úgy éreztem, hogy az Ultrahang Fesztivál spontán – a te kifejezéseddel élve – homo ludens. A Making New Waves közönsége teljesen más, inkább homo faber, miközben a zene teljesen ugyanaz.
Nagy Ákos: Igen, bár én a Making New Wavesben mégis láttam egyféle játszó emberszerű hozzáállást, pláne, amikor meghívták Alvin Luciert és más hasonló kaliberű mestereket…
Eszembe jutott még valami. Van egy harmadik aspektusa is a “miért nem a jár a közönség ezekre a koncertekre” kérdésnek, bár ez összefügg az előző válaszokkal. Kimondhatjuk azt hiszem, hogy amit az avantgarde műhelymunkaként a közönség elé tálalt, arra jogosan az a közönség reakciója, ami jelenleg is zajlik, vagyis hogy nem jár el ezekre a hangversenyekre. Noha ez nálunk nagyon fura, mert a Rottenbillerben, amikor az Új Zenei Stúdió elindult, még a csilláron is emberek lógtak.
Mindenképpen bekapcsolódnék államigazgatási szinten a kortárs kultúra támogatásába, mint ahogy például az a görögöknél volt. Mint az athénieknél, állami szinten előírnám – persze nem spártai vasszigorral, inkább egyfajta hasznos javaslatként -, hogy menj, és igenis kulturálódj! S bizony ezt támogatnám is. Nem feltétlenül adótrükkökkel (a Szerencsejáték Zrt. és az NKA közötti lebonyolításra gondolok) vagy a kafetéria rendszerbe beleépítve, hanem meghatározott jegy vagy zseton kiosztásával. De persze bármi mást ki lehetne találni. A közösen átélt művészeti élményeknek közösségteremtő és nevelő hatása van.
PRAE.HU: Az Új Zenei Stúdió is foglalkozott minimál vagy repetitív zenével. És a kérdésem megfogalmazásakor arra gondoltam, hogy a John Adams meg Steve Reich koncertek dugig tömve vannak, és az is kortárs zene. Azt érzem, hogy ez a hozzáállás távol áll a mai magyar akadémikus kortárs zenétől.
Nagy Ákos: Részint igen, részint nem. Azért rengeteg olyan magyar szerző van, aki átesett életében nem egyszer egyfajta repetitív vagy minimál-repetitív korszakon.
Én eleve különbséget tennék a minimalizmus és a repetitív zene között – ezt általában nem szokták megtenni. Lényegileg saját stílusomra is azt mondanám, hogy minimalizmus. Az építőkockáit illetően, illetve ahogyan az apró formákból haladunk a nagyobb forma felé, de repetitívnek semmiképpen sem mondanám.
PRAE.HU. A minimalizmust én is érzem a kortárs előadásokban.
Nagy Ákos: Van is. Csak engem kifejezetten bosszant, hogy valami úgy minimalista vagy repetitív, hogy lemond azokról az eredményekről, amiket a ’60-as, ’70-es években már elértek mások. Gondolok itt az aleatóriára, a csoportstruktúrák determinalizáltságára, vagy akár Ligeti polifóniájára. És nem beszélve arról, hogy van egy Kurtág-i minimalizmus is, ami teljesen más, mint a Steve Reich-i minimalizmus. Nekem egyébként Ligeti zenéje is minimalista.
Az a fajta minimalizmus, amit Kurtág vagy Ligeti csinál, sokkal közelebb áll hozzám, mint az a repetitív zene, amit a nyugati, new york-i iskola csinált. Ha már minimalizmus, vagy ha már egyfajta repetitív iskola, akkor inkább a kaliforniai, és akkor inkább John Cage-et mondanám, illetve Harry Partch-ot. Nekem nagyon-nagyon nagy szívügyem Partch zenéje és az új építésű hangszerei, a hangolási rendszere.
PRAE.HU: Ha már Partch felmerült, engem nagyon érdekel a mikrohangolás és más hangolási rendszerek.
Nagy Ákos: Jövőre fogják bemutatni egy darabomat, Cauda Pavonis a címe. Régóta érdeklődöm az alkímia – a németalföldi alkímia – iránt. Gyakorlatilag a címe és a hangszerelési ötletek is innét adódtak. Ott a fuvola és az oboa nem negyedhangos hangolásban, hanem piszkos hangokban, dirty tonesokban játszik. Persze van egyfajta rendszer, amibe ez beleillik, de mégis ki-kilóg a nagy struktúrából, és például a klarinét ehhez úgy illeszkedik, hogy fej nélkül kell játszania. (Úgy, hogy leveszi a klarinét fúvókáját.) Teljesen másfajta hangolási rendszer áll így elő.
PRAE.HU. Harry Partch az ókori görögökhöz próbált visszanyúlni a különleges hangszereivel.
Nagy Ákos: Nem tudom, hogy itthon mennyire köztudott róla, de édesapja Kelet-Ázsiában élt, és vitte nyilván a kis Harry-t is. Ott magába szívhatta bőségesen a balinéz zenét, a gamelánt és egyéb keleti kultúrák hangolási rendszerét. Ez a magatartás, mert szintetikus, számomra is vonzó.
PRAE.HU: Partch-nál a színház, a vizualitás fontos szerepet játszott, mint egyfajta összművészet.
Nagy Ákos: Wagner után szabadon…
PRAE.HU: Igen, Wagner is arról írt, hogy milyen csodálatos a görög színház, amelyben a kényelmetlen sziklapadokon órákig némán ül és hallgat a hatalmas tömeg.
Nagy Ákos: Igen, Wagnernek sikerült. Ő a “jövő zenéjével” meg tudta azt csinálni, amire azt hiszem mindannyian vágyunk, bár az is igaz, hogy akkoriban az emberek a kupolás szerkezetekre sokkal fogékonyabbak voltak, mint egy ennyire felgyorsult világban. Szóval a minimalizmus jó, mint forma.
PRAE.HU: Én úgy értelmezem Grabócz Márta könyvét (Zene és narrativitás), hogy nagyjából a romantikától kezdve váltás következett be a kupolás szerkezetekről a narratív formák preferálása felé.
Nagy Ákos: Ezt én is így látom. Igen, én is arra jöttem rá, hogy ahogy a gépek megjelennek, ahogy a gépek egyre jobban előtérbe kerülnek, és ahogy egyre jobban átlépünk az indusztriális társadalomból a posztindusztriális társadalomba, úgy egyre inkább a motorikus mozgás, a motorikus mozgást elősegítő apróbb formák és rövidebb időegységek és a rövidebb “kupolás” szerkezetek válnak vonzóvá a hallgatók számára.
De ezen szerkezetek ne mondjanak le azon harmóniai, hangszerelési, ritmikai, metrikai, egyéb zenét avagy a zene paramétereit illető újításokról, amikhez előzőleg már nagyon sok szerző eljutott. Lehet hogy ókonzervatív, de én haladáspárti vagyok.
E tekintetben kevesen fogják a kezemet, azt látom. Pontosan amiatt, mert megijednek, hogy nem megy be x számú hallgató a koncertjükre. De el lehet vinni a koncertjeiket vidékre, ahol kulturális szomjúság van. Tehát ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor emelje meg Mohamed a fenekét, és menjen el ő a hegyhez.
Szóval, ha nem vált nyilvánvalóvá, akkor gyakorlatilag azáltal, hogy lemondanak az előbb tárgyalt eredményekről, mármint John Adams, Steve Reich, La Monte Young vagy akár Philip Glass, ezáltal ők – vállaltan, vagy nem vállaltan is, de – bekerülnek egy populáris bugyorba, ami nyilvánvalóan az emberek többségének sokkal tetszetősebb, mint egy Ligeti vagy egy Kurtág, vagy akár Eötvös Péter.
Az ezekről az eredményekről lemondó repetitív vagy minimalista zene nyilvánvalóan sokkal több embert tud megnyerni a maga ügyének, hiszen ha megnézünk egy John Adamset, egy mai John Adamset vagy Steve Reichet, ők gyakorlatilag a már bejárt stílusokat írják újra és újra.
Ez egyvalamire kiválóan alkalmas: pedagógiai szándékkal el lehet vezetni az embereket a “mélyebb” zenék felé. Ezt is fel lehetne használni oktatói célzattal, ahogy azt Orff tette az ütőhangszeres darabjaival, még anno a náci Németországban, mint anti-dodekafonista szerző.
Például az Amadindának nagyon üdvös a pedagógiai munkássága, hogy vállaltan, nem gügyögve odaáll a gyerekekhez, és Edgar Vares Ionisation darabját játsszák már évek óta, vagy például Kagelnek az utcai muzsikushoz címzett darabját.
Az Őszi Fesztiválon is mentek ezek a darabok, egy-egy UMZE hangversenyen is előfordultak; illetve volt egy Bach és a XX. Század című, nagyon jó kezdeményezés, az akkori, még MATÁV zenekaré. (Ekkor vagy ekörül nevezték át T-Mobilra.) Ami nagyon tetszetős volt, hogy egy zenetörténész, Földes Imre kiállt és magyarázott a darabokról: Bachról, s egy picit a kortárs zenéről is…
Azt hiszem, elérkeztünk az ötödik aspektushoz, és ez is nagyon fontos. A romantika óta, hogy a zenét szimfonikus költeménynek hívják, hogy a zenét program alapján írják, egyfajta költői program segítségével, innentől a verbalitás nagyon fontos. Innentől az írott szó a zenét elősegítő eszköz lehet. Sajnos azt látom, hogy a legtöbb szerző bartóki köpönyegbe bújva nem hajlandó a darabjáról beszélni. Nem feltétlenül kell kiállni a színpadra: meg lehet kérni zenetörténészeket, vagy le lehet ezt írni.
PRAE.HU: Én nem szeretem, ha megmondják mit halljak, szerintem a zenének szavak nélkül, önállóan is működnie kell.
Nagy Ákos: Ez így igaz, pláne egy non-verbális nyelvezetnek. De én nem is az Arany János-féle “gondolta a fene” című mondatra akartam kilyukadni, inkább arra, hogy a – remélem ez nem bántó, mert nem annak szánom – nyolcadik kerületi romától egészen az öt diplomás doktorig egyfajta közös nyelven elmagyarázni, hogy mik azok, amik a 20. századnak, és különösen a század második felének az eredményei. Akár azt a schoenberg-i mondatot is idekapcsolva, hogy “hölgyem, manapság már nem az a fontos, hogy mi a szép, hanem hogy mi az igaz”. Mert a szépnek már Musszorgszkij óta – és már őelőtte is – merőben más a jelentéstartalma.
Az emberekkel birokra kell kelni, mert a hangnemi zenéknek a több száz éves nyomása ott csücsül a vállukon. Ha már említetted a romantika elszakadását – mondhatjuk ezt akár elidegenedésnek is -, akkor azt kell mondanom, hogy van egyfajta olyan elvárása, hozzáállása az embereknek, hogy legyen mindegyik darabnak új formája, új színvilága, új mondanivalója, egy kicsit új harmóniavilága, egy kicsit új még ez is, meg amaz is.
A közönség két dolgot vár el tőlünk: egyrészt legyen új, másrészt bár legyen új, de mégis a régihez szervesen kapcsolódva befogadható és klasszikus a darab. Ennek pedig képtelenség megfelelni.
PRAE.HU: Minden ember azt képzeli, hogy ért a zenéhez.
Nagy Ákos: Mint ahogy a focihoz is. Csak én azt látom, hogy ezek az emberek úgy értenek a focihoz, mint a politikához: négy évente elmennek választani; négy évente bekapcsolják a tévét és nézik a VB-t. De a foci nem ez, és a politika sem ez. Mint ahogy a zene sem ez. Persze lehet olyan frázisokat puffogtatni, hogy nincs jó meg rossz zene, meg nincsen könnyű meg komoly, meg nincsenek műfaji határok, csak jó zene van. De ezt mindig azok az emberek szokták mondani – ha megfigyeled -, akik a legfasisztoidabb módon állnak hozzá a különféle stílusokhoz és műfajokhoz: ők a legkirekesztőbbek.
És még valami nagyon fontos a közönség című történethez: az ének-zene tanárok képzése katasztrofálisan rossz. Az, amikor egy ének-zene órán fegyelmezéssel megy el az idő, vagy azzal, hogy az ének-zene tanár képtelen megérteni, hogy ezek a gyerekek nem fognak modális hangsorokat fejből megtanulva magyar népdalokat elemezni.
Mindkét gödör igazi gödeli gödör. Mély, sötét, nyirkos és baromira rossz. El fogunk jutni oda, pontosan az által, amit Gödel mondott, hogy szükségszerűen kell lennie a halmazban olyan elemeknek, melyekkel a halmaz bizonyos elemei már nem bizonyíthatók be, illetve már nem relálódnak és nem korrelálódnak.
Na de könyörgöm, ha ezt az ember tudja, mert meg van erre tanítva, mert olyan ember tanítja, aki nem elszakadott, és nem nemesgázként lebeg az éterben, hanem reakcióra éhesen éli az életét, akkor ezek a pedagógusok megint pedagógusok lesznek, és képesek lesznek arra, hogy játszva tanítsák az embereket a zenére.
Tehát a Kodály rendszer kétség kívül rossz, a “Kodály apácák” miatt. Számtalan hibája van, de mindezek ellenére egy előnye mégis volt a rendszernek, ami mára halott: hogy még a legrosszabb szakmunkásképző intézetnek is volt minimum egy kórusa. Akkortájt a zenetanárok képesek voltak arra, hogy az embereket megtanítsák szolmizálni, hogy az embereket rávegyék olyan “magasabb zenei műveletek” elvégzésére, amit egy “laikusnak” nem is kell tudnia.
Ez az egyik aspektus, ami mégis jó a Kodály rendszerben, a másik pedig az a mondat, illetve két mondat, amit Kodály mondott. Az egyik, hogy csak jót a fülnek. A másik pedig az, hogy hagyni kell a gyerekeket. Mert mindegyik gyermek improvizál, ha hagyják.
Azért nem jó a Kodály módszer, mert pontosan ezt az utóbbi mondatot nem fogadta be, hogy improvizálni kell. Viszont ezt dolgozta ki Suzuki: a gyereket nem szabad megnyomorítani semmiféle kottával sem semmiféle szakfogalmakkal. Előbb fedezze fel a hangszert, kezdjen el rajta úgy csúszni-mászni, mint kisdedként a földön.
Igenis nyissuk ki a zongorát, pendíttessük meg velük a húrokat, hadd kaparásszon a húrokon. Ha van bent egy üstdobverő, hadd üsse azokat a húrokat, mert neki ez cimbalom, hadd huzigálja rajta a fésűt, hadd doboljon rajta.
Mert elfelejtettük azt, hogy ez játék. S a felnőttek világa egy homo faber világ, ami a gyerekeket nem hagyja játszani.
Danczi Csaba László
Nagy Ákos – Veiled wince (Fátyolos rezdülés)
solo flute: Gergely Matuz, flute: Gergely Matuz, Orsolya Kaczander; alto flute: Orsolya Kaczander, Márk Fülep; bass flute: Istvan Matuz Akos Nagy – Veiled wince (Fátyolos rezdülés) by Akos Nagy
Ahogyan korábban ígértem beszélgetést kezdeményeztem a 2012es Péceli Fuvolafesztivál szervezőjével, Fábián Tímeával. Mindezt azért, hogy első kézből tájékozódhassunk milyen programokra is számíthatunk hamarosan. Azt hiszem nagyon jó, színvonalas eseménynek tekinthetünk elébe.
Második alkalommal szervez Fuvolafesztivált a Parnasszus Alapítvány – milyen célkitűzésekkel hoztátok létre azt a szervezetet?
A Parnasszus Alapítvány egy közhasznú, non profit szervezet, amely 2000 óta végzi cél szerinti tevékenységét:
Pécel város kulturális örökségének megóvása, műemlékeinek védelme, gyarapítása, művészeti értékeinek ápolása. Tudományos konferenciák, előadások, találkozók szervezése, lebonyolítása. Koncertek, kiállítások, irodalmi rendezvények bonyolítása.
Kezelő szerve a 9 fős Kuratórium, amelynek tagjai művészekből és művészetpártoló lokálpatriótákból áll, társadalmi munkában, térítés nélkül végzik feladatukat. Az alapítvány helyi, régiós és országos hatókörű rendezvényeket bonyolít, melyen keresztül az érdeklődő látogatók megismerkedhetnek Pécel város gazdag kulturális és építészeti hagyatékával is (Szemere, Ráday, Fáy …családok és a velük kapcsolatban álló művészek munkássága).A Ráday és Fáy családok tagjainak fontos szerepe volt az alakuló Nemzeti Színház életében is. IV. Ráday Gedeon 1848 előtt és után is vállalt megbízatást a színháznál, s itt került kapcsolatba az ott zenekari fuvolásként dolgozó Doppler Ferenccel és Károllyal.
Innen jött az ötlet, hogy a 2010-ben indított (és a jövőben két évente megrendezésre kerülő) FUVOLA FESZTIVÁL mottója a 110 éve elhunyt Doppler Károly legyen.
Mi az idei fesztivál koncepciója?
Az idei év legfőképpen a kamarazenélésre illetve a “szonáta” műfajra épül, konkrét zeneszerzőt most nem választottunk. Nagyon színesre sikerült a műsor, minden korszakból hallhatunk darabokat nívós előadók – dr. Drahos Béla, Bodoky Gergely, Ittzés Zsuzsa és a FlautanDuo (Illés Eszter és Fábián Tímea), valamint Szilvásy Júlia hárfaművész, Balog József és Vasvári Tamás zongoraművészek – előadásában.
Kialakult már a fellépők koncertműsora?
Úgy gondolom, mind a szakmai mind pedig a zeneszerető közönség számára tetszetős lehet a fesztivál programja:
Szeptember 21-én,a péceli Ráday-kastélyban 18 órakor kezdődő nyitó koncerten fellép Ittzés Zsuzsa és Szilvásy Júlia, akik klasszikus és közismert fuvola-hárfa duókkal készülnek. Az est második felében pedig a FlautanDuo (Illés Eszter és Fábián Tímea) műsorát hallhatják, amely a következő:
W. Fr. Bach: f-moll duett
J.Romberg: Duo Concertante
F. Kuhlau: G-dúr Duett
G. Petrassi: Angyalok párbeszéde
Király László: 10 magyar népdal
Szeptember 22-én délelőtt 10 órától a péceli Református templomban a helyi Zeneiskola tanárai illetve volt növendékei kamarakoncertjét hallgathatjuk meg, délután pedig 13 órától dr. Drahos Béla mesterkurzusa lesz ” A klasszikus fuvolahang” címmel, amelyen végzős fuvolások is játszanak majd. Az alapítvány a kurzus megrendezésével kíván nagy hangsúlyt fektetni a fiatal generáció zenei képzésére. Fontos célja a fesztiválnak továbbá a hazai illetve külföldi fuvolás műhelyek megismertetése.
A kurzus előtt illetve után hangszerkiállítást látogathatnak a Zeneiskolában.
18 órakor Bodoky Gergely (Berlin) fuvolaművész és Balog József zongoraművész hangversenye hallható a Ráday-kastélyban.
Íme a program:
B. Martinu: Első szonáta
C. P. E. Bach: Szólószonáta
H. Dutilleux: Szonatina
-Szünet-
J. S. Bach: Partita
S. Prokofiev: Sonata
Szeptember 23-án, szintén a Ráday-kastélyban 18 órakor kezdődő záró koncerten fellépő dr. Drahos Béla fuvolaművész és Vasvári Tamás zongoraművészek koncertjének műsora:
Matuz Gergely 1996-ban megalapította a Marcato Együttest, amely alapvetően a kortárs zenére specializálódott zenekar. Háromszor kapott Artisjus-díjat a magyar kortárszene terjesztéséért. Számos rádió- és TV felvételt készített, s a Hungarotonnál több lemeze jelent meg. Itthon és külföldön egyaránt foglalkoztatott koncertező művész. (Az interjúsorozat első része itt olvasható.)
PRAE.HU: Egy akadémikus zenész hogy áll egy nem akadémikus, iskolán kívüli zeneszerzőhöz?
Nagy Ákos: Iskolán és törvényen kívüli zeneszerzőhöz.
Matuz Gergely: Tetszik a szó, hogy törvényen kívüli. Őszintén mondom, hogy barátibb a viszony egy törvényen kívülivel.
PRAE.HU: De felmerül, hogy miért?
Matuz Gergely: Felmerül hogy miért, és az is, hogy mennyi idő alatt alakult ez így. Bő másfél év, a kezdetekkor nem kevés gyanakvással …
PRAE.HU: Sok vagy kevés ez az idő?
Matuz Gergely: Sok minden történt másfél év alatt. Ha visszaemlékszem a mi történetünkre, bátran mondhatom, hogy rengeteg közös élmény fűz minket össze, tehát másfél év alatt egy törvény kívülivel sokkal több kapcsolatom volt, mint a szakmabeliekkel.
Nagy Ákos: Azt hiszem úgy kezdődött, hogy mi látásból ismertük már egymást koncertekről. A zenész barátaim, ismerőseim neki is közös barátai, ismerősei voltak – ahogy az már lenni szokott. A konkrétan szakmai kapcsolatunk onnantól ered, hogy megismertem édesapját (Matuz István Kossuth díjas, kiváló fuvolaművész – a szerk.).
Az édesapjával hamar jó viszonyt alakítottam ki és elkezdtem látogatni az óráit, előadásait, ahol akusztikát, hangszerismeretet oktatott végzett muzsikusoknak.
Akkortájt írtam egy művet fuvolára, zongorára és ütőhangszerekre, amit szerettem volna bemutatni. Egy szerzői esten játszották volna elsőként, amit a Fészek Művészklubba szerveztem, 2009. április 14-re. Megkerestem édesapádat, és letettem elé a kottát. Azonban Gergely édesapja lepasszolta a darabot Gergőnek, így kerültünk mi szakmai kapcsolatba.
Előadóművészeknél nem ritkaság az ilyesféle kézről-kézre adogatás. Később Pécsett mutatta be Gergely a darabot elsőként, Szakács István zongorista barátjával. Az ütőhangszeres verzió azonban – az átlagos magyarországi ütős hangszerpark hiányosságai miatt – a mai napig nem valósult meg.
Matuz Gergely: Mikor volt ez a koncert?
Nagy Ákos: Május 29-én, Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házának Fülep Lajos termében.
Matuz Gergely: Vagyis fúvószenekari karnagy diplomakoncertem után – amely május 7-én volt – bő három héttel már elhangzott Ákos műve, A gyermek Narayan. Ahogy édesapám odaadta a kottát, még aznap este át is néztem.
Nagy Ákos: Igen. Emlékszem, ahogy hazaértem már jött is az első reakció: “megyek futni, de utána elkezdem gyakorolni”. Mindez olyan hajnali fél egy táján, vagy valahogy így, tehát teljesen őrült időpontban.
Matuz Gergely: Akkoriban jellemző volt, hogy ilyen őrült időpontokban mentek a chat-elések, de A gyermek Narayan valóban egy olyan darab volt, ami megihlette az embert. Ránézésre is kihívásnak tűnt. Először csak azt láttam benne, hogy valószínűleg jó zene, később már azt is, hogy melós zene, hogy olyan dolgokat lehet megmutatni benne, amik – bocsánat hogy így fogalmazok – másnak talán nem sikerülnének olyan jól, mint a mi kettősünknek (Szakács István – Matuz Gergely – a szerk.).
PRAE.HU: Ebben előny vagy hátrány volt az, hogy Ákos törvényen kívüli?
Matuz Gergely: Előny. Szimpatikus volt, hogy a semmiből tűnt elő. Egyszerűen nem tudtam hova tenni. Egyszer csak odajön apu, hogy “te Gergő, ismersz valami Nagy Ákost? Na, itt egy kotta, nézd meg ezt a borzalmat!” Ez előny volt, igen. Az, hogy neki nincs zenei végzettsége, tehát nem járt semmiféle iskolába.
Ákos életútja szerintem regénybe illő. Amit eddig hallottam tőle, az egy meseszerű élet. Mint ahogy az is, hogy hogyan jutott el odáig, ahol most van, tehát addig az ismertségi fokig, amivel ő most rendelkezik. Ez tényleg rendhagyó. Visszatérve az első kérdésedre, a törvényenkívüliség nekem nagyon szimpatikus.
PRAE.HU: Úgy képzelem, ha most végeznék zeneszerzés szakon, akkor nehézségeim lennének abban, hogy előadassam a műveimet. Lehet, hogy idegesítene az, hogy egy szakmán kívüli jön, és az ő műveit csak úgy játszák.
Nagy Ákos: Ezt jól látod. Ezt számtalan fórumon megkapja az outsider. Erre két dolgot tudok mondani: tessék koncerteket szervezni, valamint gondolkozzunk el azon, hogy díjakért írjuk a zenét (mert akkor kétségkívül fontosak a pecsétek, a cv-t bővítő papírok), vagy azért, hogy játsszák a darabjainkat?
Szinte mindig azt érzem amikor valaki díjat kap, hogy be akarják fogni a száját, szeretnék lekötelezni. Irányomban is volt egy ilyen megkeresés. Nem büszkeségből, de visszautasítottam a jelölést.
Matuz Gergely: Zárójelben megjegyezem: nem kell ezt visszautasítani.
Nagy Ákos: Jó, te így gondolod. Akkor azonban úgy gondoltam, hogy nem érdemlem meg. Egyrészt fiatal vagyok még ehhez, másrészt nem tartottam volna fair-nek – félreértés ne essék, nem másokkal szemben, hanem – önmagammal szemben.
PRAE.HU: A regényes életbe is belefér az, hogy egy zeneszerzői díjat nem vesznek át.
Nagy Ákos: Szerintem ez előfordul, nem kirívó eset. Persze olyan is van, hogy valaki Sztálin-díjakkal és “veterán pecsétekkel” rohangál.
Matuz Gergely: Vagy kezet fog olyan emberrel, aki a történelem szemétdombjára kerül egy idő után.
Nagy Ákos: Igen. De ezzel nincs baj, ha számára ez az önazonosság. Akkor úgy éreztem, hogy nem lennék ön-azonos, ha ezt a díjat átvenném. Nem lennék azonos azzal a képpel, amit magam számára kialakítottam magamról.
Matuz Gergely: Szerintem – egyszer így fogalmaztam meg magamnak – Ákos az utolsó idealisták egyike.
Nem mondom, hogy nem voltak kisebb-nagyobb összeütközéseink, hisz minden barátságban vannak ilyenek. Azonban összezördüléseink ellenére is azt tudom mondani, hogy még mindig idealista. És életművész is egyben.
Nem tudom, hogy mi az alkotói mechanizmusa, ami az egyik művet a másik után megszületteti vele. Nem tudom, milyen elvek alapján dolgozik: én csak egy “munkásember” vagyok, aki nem az agyát akarja megfejteni.
Habár ez sem igaz. Sokat szoktam kérdezni, de néha a magyarázatok olyan bonyolultakká válnak, hogy inkább foglalkozom azzal, hogy a leírt hangjait lejátsszam, és amikor megkapom érte a kritikát, akkor vagy megfogadom azt, vagy nem.
Nagy Ákos: Félreértés ne essék, kemény kritikákat, hisz a barátság nem azt jelenti, hogy nekem elfogultnak kell lennem az ő játékmódja irányában. Persze biztosan fáj, de ha már adott a lehetőség, hogy egy komponista hallja az előadásmódját, akkor bizony ezt kíméletlenül el kell mondanom.
Nagyon nehéz az előadóval végigvinni ezt a játszmát, s azt hiszem a mai napig csak tanulom. Gondolok itt a véleményközlés módjára, hogy az ne legyen bántó vagy sértő, de ugyanakkor őszintétlen se.
Matuz Gergely: Nagyon jó szó az őszinteség, mert az a nap jut eszembe, amikor a Thália Színházban lépett fel a Szimnia és a Marcato, közösen. Valaki talán számolta is, hogy hány fő ült bent a közönség soraiban, cirka 85-95 ember. (Jellemző, hogy ha kortárs zene kap viszonylag nagy fórumot, ott megszámolják a közönséget.)
Úgy vettük észre, hogy hiába minden igyekezetünk, valamiért közönybe és meg nem értettségbe fordul a száz perces peformansz – ugye ebben egyetértünk? Én magam a színpadról úgy jöttem le, hogy ezt a napot, a Thália Színházbelit, szakmailag bármennyire jónak is lehetett értékelni, nem ebből a szempontból értékeltem. Sokkal inkább a közönség valós reakciójaként fogtam fel akkor, és ma is így tekintek rá.
Ákos – őszinte ember lévén – nagyon nagy energiákat fektetett abba, hogy meggyőzzön arról, hogy nem ebből a szempontból kell értékelni, hanem abból, hogy … és sorolta a múltbeli példákat, hogy kiket értékeltek húsz évvel később másként, mint az adott időpontban. Visszamentünk egészen a Máté passióig.
PRAE.HU: Miben más, miben jó vagy rossz a törvényen kívüli?
Matuz Gergely: Előnye a nyitott érzékenység a felhalmozott tárgyi tudással szemben. Azt hiszem Ákost ez jellemzi leginkább, bár nem mondhatom ezt sem teljesen egyértelműen, hiszen a tárgyi tudás is ott van benne, bőségesen.
Látszik a kottaképein, hogy azok a “kissé bosszantó jelenségek”, amik a kottagrafikáiban rendre megjelennek, nem azért bosszantóak, mert polgárpukkasztást akart végrehajtani. A nyitott érzékenységéből származnak, a törvényen kívülisége itt is tetten érhető.
Az, hogy kompromisszumkész lesz-e valamikor is ezzel az attitűddel, maradjon az ő titka, én nem akarom befolyásolni őt.
PRAE.HU: Mi lenne itt a kompromisszum?
Matuz Gergely: Az, hogy módosít-e mondjuk azon a fajta zeneszerzői eszköztáron, amibe beleérthető az is, hogyan ír le egy kottát. De ez legyen a jövő zenéje és az ő titka, mert másfél év alatt annyi impulzus és élmény ért az ő révén, hogy megkockáztatom: a jövő őt igazolja. Bár már most vannak rá jelek, hogy a jövő, hogy a jelen őt igazolja.
PRAE.HU: A Kollár Zsuzsával való beszélgetés során felmerült bennem, hogy Ákosnak esetleg pont az az előnye, hogy őt nem nyomorította meg az iskola.
Matuz Gergely: Mert neki nem olyan iskolái voltak, mint amilyen szakmában jelenleg mozog. Egy látszólag hátrányos helyzetből kovácsolt erényt. Bámulatos, ahogy véghez vitte mindezt. Az aluliskolázottságból csinálni egy olyan erőt, ami ilyen zeneművek megalkotására ösztönöz… ez a zenetörténetben mondjuk Berlioz lehetne.
Szokták Berliozra mondani, hogy még ma is modernnek hat. A Fantasztikus szimfóniára mondják, hogy egyes impulzusai még ma is sokkolóan hatnak. Ákos zenéiben is megtalálható ez, bőségesen. Biztos, hogy van benne egy jó értelemben vett öncélú magamutogatás, ami abban fejeződik ki, hogy minden áron új hangeffektusokat akar találni. Olyanokat, amelyeket még nem hallhatott emberi fül.
Van egy zongoránk például az Astórián, ami el van hangolódva. Azért nem hangoltatom a zongorát vissza, a rendes állapotába, mert annyira oda van azért a zongorahangolásért, hogy nem volna szívem megfosztani tőle. Ez egy rettenetesen hamis zongora. Oyan újszerű effektusokat vél meghallani benne, amire az emberi fül – már a klasszikus, zenei fül – azt mondaná: borzalmas. Ő viszont így szól: “jé, de érdekes”.
PRAE.HU: John Cage direkt elhangolta, preparálta a zongoráját. Szóval ebben is vannak nagy elődjei.
Matuz Gergely: Ákosnak Cage-el való párhuzamba állítása szintén szimpatikus lehet – jól gondolom?
Nagy Ákos: Igen, de leginkább az esztétikai hozzáállása miatt. Nem a zenetörténetre gyakorolt befolyása, hanem a felszabadító erő miatt, amivel Cage az európai zeneszerzőket megváltotta a szerializmus alól.
PRAE.HU: De mi alól kell felszabadítani?
Nagy Ákos: Az iskolázottság alól. Ami akadémizmusba vezet mindig, mindenkor.
Matuz Gergely: Ez egy lázadás akar lenni, a lázadás öröméért?
Nagy Ákos: Nem, ez félelemből fakad. Az attól való félelemből, hogy igavonó barommá válok én magam is, aki deres hajú professzorainak sorban szállítja a díjakat. Engem nem az hajt, hogy öncélú legyek.
Matuz Gergely: Azt nem tudod elképzelni, hogy húsz év múlva ugyanúgy beszélgetünk mint most, és akkor pontosan ugyanolyan zenét fogsz írni, mint amilyet most megvetsz, mert közben átalakultál?
Nagy Ákos: Bocsánat Gergő, de ha ez így zajlana le, akkor ugyanott tartanék, mint sokan azon professzorok közül, akik a magyar zenei élet intézményeiben oktatnak.
Hogy húsz év múlva olyan zenét írjak, mint amit jelenleg megvetek? Akkor ugyanolyan történelmi hamisítást hajtanék végre, mint azok, akik a nyolcvanas éveket elérve azt mondták: “az avantgarde halott, forduljunk vissza”, illetve: “nem, ebbe fulladjunk bele!” Ez a két véglet van, és nagyon kevés olyan, aki középen áll.
PRAE.HU: Ha ma az akadémián azt tanítanák, amit te most az elveidnek tartasz, akkor nem lehet, hogy te pont azt csinálnád, amit most tanítanak, csak azért, hogy más legyél?
Nagy Ákos: Nem, nincs bennem ilyen csípőből ellentmondás. Azt hittem azt kérdezed, hogy ha az én zenémet oktatnák a Zeneakadémián, akkor mást írnék-e? Inkább azon gondolkodnék el, hogy valamit nem csinálok jól.
PRAE.HU: Inkább az intézménnyel, az intézményesüléssel van bajod, vagy a jelenlegi leosztással?
Nagy Ákos: Nem a leosztás zavar, hanem a tökösség hiánya. Hol a tökötök, fiúk?
Matuz Gergely: Azért vannak ott nagyon jó zeneszerzők, ezt ne vitassuk.
Nagy Ákos: Kétség kívül. Csak sokan közülök megrogytak.
Matuz Gergely: Ezt nyilván vitatják azok, akik futnak. Illetve az a generáció, ami mi vagyunk, és a fiatalabbak is hozzák a díjakat, mert hajtanak rá.
Nagy Ákos: Hisz a felsőbb utasítás szerint ez a dolguk.
PRAE.HU: Mármint a díjak elérése?
Nagy Ákos: A díjakra hajtás, igen. Egyfajta őszi betakarítás, amit majd a professzor neve alá fognak elkönyvelni. Egyébként teljesen mindegy, hogy melyik szakmáról van szó, félreértés ne essék.
PRAE.HU: Tapasztalataim szerint az akadémia, az intézmények konzerváló szereppel bírnak.
Nagy Ákos: Igen, de voltak erre jó megoldások. Például azokat az embereket, akik tanítanak, keringessük öt évente. Akkor talán nem ragad az agyuk bele.
Matuz Gergely: De Ákos, azért lásd be, hogy van abban logika, hogy egy intézmény, egy iskola – akárhogy is vesszük – muszáj, hogy azt tanítsa meg, amit később el kell utasítani, vagy leszerválni.
PRAE.HU: A hagyományt tovább kell adniuk, hogy meg lehessen azt újítani.
Nagy Ákos: Igen, de mindig azzal érvelnek, hogy ezt kell csinálni. Nem a klasszikus képzést utasítom el, mert szükség van összhangzattanra, szükség van ellenpontra, szükség van formatanra. Ezekre nekem is szükségem volt.
A tekintélyrombolást kellene elindítani, és nem kívülről, hanem belülről, saját maguknak. Ezek az emberek régen nem voltak ilyen tekintélyelvűek.
Matuz Gergely: Mit tehetünk mi, előadók, és – mondjuk így – törvényen kívüliek?
Nagy Ákos: Az előadóknak ez ügyben semmi dolguk. Úgy gondolom, az előadóknak az a dolguk, hogy játsszanak mindent, és játsszanak mindenkitől.
A zeneszerző, a kritikus, az esztéta azonban formáljon véleményt, merje megmondani, hogy mi tetszik neki, s mi nem. Ha pedig ezért hideget-meleget kap, azt vállalja.
“Attention is very different from what is usually called concentration. Concentration is often associated with a state of over-tension manifested by a furrowed brow and interference with breathing, almost as though one were trying to hold everything in place so as to be able to focus totally on a certain aspect of one’s surroundings. Attention in the Alexandrian sense involves a balanced awareness of oneself and one’s surroundings with an easy emphasis on whatever is particularly relevant at the moment.”
A BodyLearning: BevezetésazAlexander-technikacímű könyvében MichaelGelbbeszéla különbségről akoncentrációés a figyelmet között:
“Figyelemmeglehetősen különbözik attól, amit általábankoncentrációnak nevezünk.A koncentrációgyakran túlzottfeszültséggelnyilvánul meg, ami ahomlok ráncolását, és a légzésbe való beavatkozást jelenti,majdnem olyan, minthamindent a helyén akarnánk tartani, annak érdekében, hogy képesek legyünk totálisan fókuszálni egy bizonyos szempont szerint. A figyelemazAlexander Technique értelmében egy kiegyensúlyozotttudatosságot jelent magunkkal és a környezetünkkel kapcsolatban, könnyed hangsúlyt fektetve éppen arra, ami abban a pillanatban fontos”.
Wonderful, new video from Kuri! He played Gary Schocker’s Regrets and Resolutions. Congratulations!
Regrets and Resolutions by Gary Schocker
Flute: Masahide Kurita
Piano: Sonoka Miyake
Dedicated to my mother Kazue Kurita (1946-2006)
Producer: Jamie Hey
Director of Photography: Colin Chee
Camera Assistant: Guy Hott
Editor: Colin Chee
Recorded at Wyselaskie Auditorium / August 2012
Melbourne, Australia
Masahide Kurita
Két kedves barátom egy videón! Kuri két alkalommal is járt Magyarországon az én szervezésemben, nagyszerűen fuvolázott és egyre jobban játszik! A darab szerzőjét Gary Schocker-t is sikerült 2010ben Magyarországra meghívnom – akik ott voltak ezeken a hangversenyeken meggyőződhettek mindkettőjük tehetségéről.
A közös produkciókon kívül a neves fellépők alighanem szólókat is játszanak (Török Ádám, Ittzés Gergely, Horgas Eszter, Drahos Béla… stb). Van már pontos programjuk?
“The „Magic Crown“
“Attention is very different from what is usually called concentration. Concentration is often associated with a state of over-tension manifested by a furrowed brow and interference with breathing, almost as though one were trying to hold everything in place so as to be able to focus totally on a certain aspect of one’s surroundings. Attention in the Alexandrian sense involves a balanced awareness of oneself and one’s surroundings with an easy emphasis on whatever is particularly relevant at the moment.”
