Elkészült tehát a teljes interjú, most az egész közlésre kerül, végén a befejező szakasszal. A Flute Specialist kettős interjújában – amelyet Jenny Cline készített – Gary Schocker fuvolaművész és David Williams beszélnek az általuk fejlesztett fuvolafejről. A szövegbe most nem linkeltem videókat, viszont néhány hivatkozást beszúrtam a bejegyzés aljára.
Lássuk a teljes anyagot (ezzel párhuzamosan az első két rész posztjai törlésre kerülnek):
kép forrása: http://www.flutespecialists.com/
Ez a történet egy évtizeden át tartó párbeszédet foglal össze, amely egy jelentős fejlesztést eredményezett, egy olyan fuvolafejét, amely egyesíti a modern fuvolák könnyed megszólaltathatóságát, valamint a gazdag és szép hangot, amit inkább a régi hangszerekhez társítunk. A David Williams által készített és Gary Schocker-ről elnevezett fejek – akinek ezek az igényes különlegességek készültek – egy izgalmas új fejlődési irányt reprezentálnak.
A történek akkor kezdődött, amikor Gary Schocker – az Államok egyik legismertebb fuvolása – besétált a Williams Flutes üzletében, a massachusetts-i Medford-ban. Itt találkozott az üzlet tulajdonosával, a fuvolakészítő David Williams-el, és ezzel egy szokatlan, új kapcsolat vette kezdetét. Schocker éppen kutat körúton járt, abból a célból, hogy egy olyan fuvolát találjon, amely legalább annyira jó, mint a szüleitől kapott, és gyermekkorától használt 1950es Haynes fuvola. A hangszert nem tudta használni már a 80as évek vége óta, amikor is egy lelkiismeretlen hangszerész átalakításokat végzett a fejen és ezzel teljesen tönkretette azt. „Ez az esemény vitt engem a modern fuvolákhoz” – mondja Schocker. „A hangszerjavítóm azt tanácsolta ki kellene próbálnom egy arany Haynes fuvolát. Kezembe vettem és rögtön éreztem, hogy megkönnyebbül a hátam, annyira könnyű volt rajta játszani. Akkor ez jól jött nekem, mert elég sok fizikai feszültség volt a hátamban.”
Williams, – aki egyébként profi fuvolás – a vezető boston-i fuvolaépítő cégeknek dolgozott, mielőtt saját üzletét megnyitotta 1990ben szintén kutatott valami után; olyan fuvolát szeretett volna alkotni, ami jobb játszhatóságot ad játékosának, mint amik a piacon elérhetőek. Ő szintén Haynes hangszeren játszott tanuló éveiben és professzionális karrierjének kezdetén, (az ő esetében egy 1960as évek elejéről származó modellről van szó), amely szintén a ”modern” időszak előtt épült. Ahogy Williams mondja „eső alkalommal akkor játszottam új stílusú fuvolafejen, amikor egy fuvolacéghez mentem dolgozni 1982ban. Éppen akkor játszottam a Prokofjev Szonátát két héttel korábban, és felvettem az egyik hangszerüket, hogy néhány futamot játszak rajta. ‘Istenem, mi ez!’ – kiáltotta fel, mivel korábban ilyet még nem tapasztaltam. De visszatekintve valami hiányzott a hangjából.”
Egy kis fuvolaépítés-történet hasznos lehet, hogy megértsük mit is jelent a ”modern” szó, ha fuvolákról beszélünk. Az 1970es évekig az amerikai fuvolások összesen két kézzel készült típusból választhattak: Haynes és Powell. Mindkét cég mintáit azokról a nagyra értékelt hangszerekről vette, amelyek az 1880as években érkeztek az Államokban, főleg a francia Louis Lot fuvoláiról van szó. Mint olyan, a hanglyukak által megadott skálájuk A=435 volt, vagy akörül. Az ilyen fuvolák skálája a mély regiszterben alacsony volt, míg a magas regiszter egyre magasabb volt. A fuvolások, akik ezeken a hangszereken tanultak tudták hogyan egyenlítsék ki ezeket a sajátosságokat, hogy tisztán játszanak. 1974ben a Powell cég elkezdett egy új modellt gyártani, amely a brit fuvolaépítő, Albert Cooper által meghatározott skálára épül, és röviddel ezután a Haynes is áttért egy skálára, amelyet az ő fuvolakészítő mesterül, Lewis Devenau fejlesztett ki.
Ugyan ebben az időben a fuvolakészítők elkezdtek kísérletezni a fejek formájával is, értve ez alatt a befúvónyílás méretét, alakját, a szájrész élét, illetve a kémény magasságát és formáját. Mindezeknek a változtatásoknak megfelelően a ”modern” fuvolának más a karakterisztikája, mint a „régieknek”, amelyek a Cooper-skála előtt készültek. Az elért nyereséggel szemben veszteség is keletkezett.
Gary Schocker ezt mondja a modern fuvolákról: „Akinek modern hangszere van nagy befúvónyílással és nagyon éles befúvó éllel, bármilyen módon tud játszani ezen a fuvolán, – mert olyan könnyű – és ez a célja a modern építőknek, hogy a játékos érezze bármelyik hang bármelyik pillanatban megszólaltatható, és hangos. De, ironikusan éppen ezek a fuvolák egy nagy teremben nem rendelkeznek azzal a hangi projekcióval, mint egy Louis Lot fuvola 1869ből, vagy egy Haynes fuvola 1956ból. Tényleg hangos, de nem ugyan az a vivőerő – megáll a hangjuk.
2. rész:
David Williams így folytatja: „Megtanultam játszani a fuvolán, úgy, hogy megértettem nincs tökéletesre hangolva, de annak van néhány nagy előnye. A 3. oktáv tradicionálisan magasabbra intonáltak, mint a fuvola többi hangjai, de éppen ezért több lehetőség van beavatkozni a hangba, és olyan pianissimokat játszani, amelyek tiszták anélkül, hogy erőlködnünk kellene. Mostanság a 3. oktáv kifinomult és rezonáns, és ez a komlpex és fényes üvöltözés nélkülözi azt az érzelmi töltetet, ami a régi fuvolák skálájából adódó sajátosság volt.”
Amikor Schocker besétált a Williams Flutes-hoz 2004ben nem akart másik fuvolát, az arany Haynes-en játszott és elégedett volt vele. „De valóban elkápráztatott azzal, amit David csinált” – mondja.
Williams így emlékszik ismeretségük kezdetére: „Gary kipróbálta azt amin éppen akkoriban dolgoztam, minden a modern fuvolaépítésnek megfelelően készítettem akkor, és kedvelte a fejeimet. Vett is egyet, és később egy ezüst fuvolát is vásárolt. Ezután egy 14karátos aranyfuvolámon is játszott és egy fa Willimas hangszeren is.”
De végül Schocker eladott mindent (a fafuvola kivételével, ami ma is a birtokában van). „Olyan vagyok, mint egy postagalamb ha régi fuvolákról van szó” – mondja. “Van valami a felhangjaiban, ami állandóan vissza visz hozzájuk.”
Schocker elkezdte komolyan végighallgatni azokat a fuvolásokat, akiket nagyra tart. Julius Baker felvételein nőtt fel, és nála is tanult 15 éves korától, de hallgatta Rampal-t és Elaine Shaffer-t, akik a 70es években koncerteztek és felvételeket készítettek. De még régebbi anyagokat is megvizsgált az 1920as-30as évekből, és még régebbről Philippe Gaubert-t, Adolphe Hennebains-t és Fernand Dufrène-t, és másokat. „Szeretem ezeket a fickókat, és ők azokon a régi fuvolákon játszanak – mondja Schocker. Nálam a fuvolahang szeretete tényleg ezeken a régi fuvolásokon alapul. Nekem a fuvolahang olyan, mint egy láng. Vagy a víz. De mindig kell legyen egy finom minősége, minthogy a fuvola hangképzése is varázslatos. Ezt nagyon nehéz elérni egy modern fuvolán, mert amikor az éles befúvó élhez ér a levegő a hang már megformálodott, mielőtt a játékos bármit tehetett volna. Így, számomra sok flusztrációt okoztak azok a modern fuvolák.” Schocker elkezdett kísérletezni régebbi hangszerekkel: Haynes és Powell régebbi modelljeivel (ekkor a tulajdonában volt a 2. és 105ös számú Powell fuvola), valamint Louis Lot, Bonneville, Rive és mások hangszereivel.
„Elmentem Gary egyik koncertjére,” – emlékezik Williams. ”Egy régi Haynes fuvolán játszott, és a hangja úgy megérintett, mintha valaki megvakarna ott, ahol nagyon viszket – valami olyan volt, amit már nagyon rég óta hiányoltam. Elkezdtem kérdezgetni mit is csinál tulajdonképpen, és ő játszott nekem a régi fuvoláin, amelyeket rendkívülinek tekintett. Én meg a fuvolák fejét vizsgálgattam, hogy vajon mi teszi őket olyan különlegessé.”
A két ember dialógusba kezdett, amely nem csak együttműködéssé, hanem barátsággá fejlődött. „Ha támad egy ötletem csak felhívom őt, és ő kipróbálja, amit javasolok – mondja Schocker. Azután ő visszahív és azt mondja ’Ember, ez hihetetlen, imádom ezt az ötletet!’ Éveken át játszottam a hangszerén, és tényleg meg voltam elégedve, de a magas regiszterrel nem tudtam kibékülni. És mondtam neki meg tudná-e csinálni ezt, meg azt. És mivel az ő egója olyan figyelemre méltóan kicsi, és alázatos és kedves ember ő meg tett mindent, hogy megtaláljam azt a hangot, amit keresek. Rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy van egy olyan barátom, mint ő, aki szereti a játékomat, meghallgatja a javaslataimat, és valamit visszakapok tőle, amit kipróbálhatok. Kicsit olyan ez, mintha király lennék.”
Williams így folytatja: „Nos, Gary igen csak a legjobb élő fuvolások egyike, és minden bizonnyal a legjobb fuvolás, aki valaha a lakásomon járt. Ugyan akkor hihetetlenül szerény is. És ő a leginkább befelé figyelő ember, akivel valaha találkoztam, ami azt jelenti, hogy rengeteg időt tölt saját fuvolajáték-mechanizmusának elemzésével. Analizálja az alapokat napi szinten, órákon át, minden percben. És Gary szereti a zenét és a fuvolát, és ezek azok a dolgoz amik összekötnek minket. És ezen kívül extrém módon kíváncsiak vagyunk mindketten. A dolgokra Gary megfigyelései és apró kísérletei által bukkanok rá. Kezdetben mindig szkeptikus vagyok a megfigyeléseivel kapcsoltban, hogy azok okoznak-e egyáltalán különbséget, azután küldözgetjük egymásnak a videókat oda-vissza, és megértem miről beszél – néhány dolog ami csinál annyira meglepő nekem, és ez vezet újabb fejlesztéshez a munkám során.”
„Végül rájött,” – mondja Schocker Williams-ről – „hogy minden időt, amit a modern fuvolákkal töltött nem más ,mint egy kiindulási pont, és ami szükséges volt a Louis Lot és Haynes modellek megértéséhez, hogy azután előre tekinthessen.”
3. rész:
„Elkezdtem újra tanulni a mesterségemet, ” – mondja Williams. „azzal, hogy megvizsgáltam mit csináltak a mesterek évekkel ezelőtt. Őszintén megvallva és abból az alapállásból indultam ki, hogy ’ami volt elmúlt, és minden amit most csinálunk tökéletesítés.’ Minden tökéletesítés, abban az érelemben ahogyan ezt a szót használjuk. És természetesen ez nem tökéletestés, hanem változás. És ha a fuvolahang valamelyik aspektusát előtérbe helyezzük, mindig más szempontok háttérbe fognak szorulni. Alapvetően az egész fuvolaépítési törekvés a késő hatvanas évektől kezdődően nem annyira a hangszínt és a hangminőségét helyezi középpontba, hanem a hangosság tekinti minőségnek.”
Williams a dugók mibenlétét is megvizsgálta a régi fuvolákon, és több megoldást kipróbált addíg, amíg meg nem találta minden fejkialakításhoz a legmegfelelőbbet. „Ő olyas valaki, aki nagyon kísérletező alkat.” – mondja Schocker – „izgalomba jön a dolgoktól, és nem makacs. Nem ragaszkodik a termékeihez olyan értelemben, hogy élete végéig egyfajta terméket akar gyártani a saját nevével.”
„Amit alkotott, az sokkal kényelmesebb, mint az új fuvolafejek, ” – magyarázza Schocker. „A hang sokkal könnyedebb, és még egy kicsit gyengédebb. És a magas regiszterben meg van az a bizonyos éneklő minősége. A befújónyílás kisebb, a fal vékonyabb és a szájrész nincs sem kevéssé, sem túl vágva.”
Williams állt elő az ötlettel, hogy legyen „Gary Schocker Fuvolafej”. „Amikor elmondta az ötletét, én azt kérdeztem ’Nos, miért is csinálnánk ezt?’ Ő azt felelte ’Azért, mert minden azokra az ötleteke épül, amiről veled beszélgettünk, és mit tanítottál.’”
Jelenleg a régi hangszerek nem játszanak fontos szerepet a fuvolázás világában, ezt az alacsony árak is demonstrálják. Williams szerint „Az ezekkel a hangszerekkel kapcsolatos vélemény azon alapul, hogy a fuvolások modern skálájú fuvolákon tanulnak meg játszani. Így, aki megtanul jól játszani egy modern fuvolán és kezébe vesz egy régi hangszert azt fogja tapasztalni, hogy hamis. Mert ha valaki az általa megszokott módon fújja meg az nem az a mód, ahogyan egy régi fuvola működik.”
Schocker így folytatja: „Csodálatos hangszerek vannak a piacon, és ideje megvenni őket. Ha valaki olvassa ezt a cikket és csodálkozik miért hangzik úgy a játékom ahogy, annak javaslom próbáljon ki néha egy régi Haynes vagy Powell hangszert és figyeljék meg mit tudnak, mit szeretnek. Vagy próbálja ki a David által készített Gary Schocker fuvolafejeket – ezek jutottak legközelebb a régiskálájú fuvolák hangjához. De nagyon jó fújástechnikával kell rendelkezni. Nem lehet csak úgy felkapni és úgy fújni, mint egy modern fuvolát. Nem hiszem, hogy mindenkinek ez való. Azt hiszem azoknak való, akik hallanak valamit régi fuvolák hangjában, amit szeretnek.”
Az együttműködés egyik boldogító eredmény az lett, hogy Williams helyre tuta állítani Schocker szeretett, első Haynes fuvolájának fejét, ráhelyzve egy újonnan tervezett Shocker szájrészt. „Most úgy szól, mit egy szuper-Haynes fuvola, egyszerűen imádom!” – mondja Schocker. „Egyszerűen ezért, mert ez a fuvola egész életmbn az enyém volt, kétszer lopták el tőlem, de minden alkalommal visszakerült hozzám.”
Az elmúlt években Williams jópár tucat Gary Schocker fuvolafejet készített. A finomítások Gary visszajelzései alapján ma is tartanak. „Egy bizonyos dizájnt keresünk, de nem olyat amelyik pontosan reprodukálható.” – mondja Williams. „Mindig egy kicsit változtatok a fejeken, így mindegyik különleges, ezért mindegyiknek saját tulajdonosát kell megtalálnia. Nagyon szívesen csinálom ezt egész életmben, mert nem vagyok egy sorozatgyártó típus. Minden fuvolásnak van egy olyan feje, ami teljesen az ’egyetlen igazi’ az ő számára, de ugyan ez másvalakinek nem jelenti ezt.” Ahogy Schocker, Williams is a fuvolahangot varázslatosnak tartja, és egyfajta varázspálcának tartja. Ezért minden egyedi fuvola és fej egy bizonyos egyedi vásárlónak készült.
Amikor megkérdeztük, mi lesz a fejlesztés következő szintje Schocker ezt vizionálta, lehet, hogy építenek egy olyan fuvolát, ami zárt és nyitott billentyűkkel is rendelkezik. „A zárt billentyűk egyfajta megbízthatóságot adnak, míg a nyitottak szabadságot nyújtanak. Azt hiszem talán kombinálhatóak.”
Ők mindig új dolgokat fognak kipróbálni és a finomítások folytatódnak. Ameddig ez a két, különleges fuvolás-elme folytatja a munkát a fuvolások világa csak profitálni tud abból, amit felfedeznek.
- VÉGE -
Gary Schocker, és David williams oldalai.
Néhány kapcsolódó link itt, a blogon:
- Gary játékába itt hallgathatunk bele.
- és itt hallgathatunk bele David cd-jébe.
forrás: http://www.flutespecialists.com/november-newsletter-
