Robert Aitken-ről már írtam többször is, legutóbb az Icicle című darabját mutattam az évszaknak megfelelően. A mostani szólódarab is ugyan abban az évben, 1977-ben keletkezett és a fuvola modern lehetőséginek széles tárházát alkalmazza, többek között multifóniákat, whistle-sound-ot, glissando-t, éneklést és billentyű ütést is. A darab további érdekessége, hogy szerzője Toru Takemitsu-nak ajánlotta – to Toru olvashatjuk az első lapon. Robert Aitken egyébként nem csak Takemitsu műveit rögzítette lemezre hanem Kazuo Fukushima össze művét is – és persze sok más modern felvételt is készített. A Plainsong-ot illetően talán elmondható, hogy nyilvánvalóan íródtak ennél nehezebb szólófuvola darabok is azóta, de keletkezésének idejében sok tekintetben előremutatónk számított.
A poszt végén megadtam egy linket, a The Canadian Encyclopedia Robert Aitken-ről szóló cikkét; ebben részletesen tájékozódhatunk a művész összes tevékenységéről, életútjáról. Aitken járt Magyarországon is, talán kétszer, sőt saját művet/műveket is előadott (ha jól tudom fuvolaversenyét is játszotta – Concerto for Flute and String Orchestra -Shadows V ), de amennyire tudom sajnos nem igazán sikerült hatást gyakorolnia a hazai szakmai életre. Nagy kár, mert világviszonylatban is jelentős, és izgalmas személyiség. Én személy szerint sajnálom, hogy nem ismerem jobban, és nincs vele személyes élményem. Egyébként a 77 éves fuvolás még ma is fellépeget, szólóesteket ad fesztiválokon is.
A Plainsong egyébiránt a Pierre Boulez által írányított IRCAM 1977es megnyitására íródott – az alábbi videóban a szerző a darab keletkezésének körülményeit is elmesélni, – és némi shakuhachi-viccelődést követően 2:25 körül felhangzik a mű:
Sajnos a darabból csak egyetlen kottaoldalt találtam:
A Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Emmanuel Pahud a Zeneakadémia nagytermében március 7én, azaz kicsit több, mint egy hónap múlva. A világhírű fuvolás nem először jár nálunk, mondhatni rendszeres vendége a zenekarnak. Ezúttal két művet szólaltat meg, mindkettő igen ismert és népszerű darab. A koncert első felében C.P.E. Bach d-moll fuvolaversenyét játsza, míg a második félidő zárásaként a h-moll szvit csendül fel.
A műsor:
J. S. Bach: A fúga művészete (BWV 1080) – három fúga
J. S. Bach: III. (G-dúr) brandenburgi verseny (BWV 1048)
C. Ph. E. Bach: d-moll fuvolaverseny (Wq 22)
W. F. Bach: F-dúr vonósszimfónia (F. 67)
C. Ph. E. Bach: B-dúr vonósszimfónia (Wq 182/2)
J. S. Bach: h-moll zenekari szvit (BWV 1067)
Mellékeltem egy zenei illusztráció is a szólistától, ez is igen népszerű darab fuvolás körökbe, de ide magyar vonatkozása miatt választottam. Lenszki áriája Csajkovszkij Anyegin című operájából való, a nálunk is igen népszerű műről sokan úgy vélik Pahud írta át először. Fuvolára valóban ő alkalmazta elsőként, de nem a neves fuvolaművész volt az első, aki szemet vetett erre a műre.
Auer Lipót, [Leopold von Auer] (1845–1930) világhírű magyar hegedűművész, Csajkovszkij neki ajánlotta hegedűversenyét, de az előadóművész maga is komponált annyiban, hogy rengeteg kadenciát írt. Rengeteg átiratot is készített, így az Anyegin 2. felvonásából kiemelt Lenszki áriát is ő dolgozta át elsőként szólóhangszerre – természetesen hegedűre – a mű az Universal kiadónál jelent meg 1921ben.
Lényegében Pahud átirata is az Auer-féle verziót követi:
Kós Károly Művelődési ház
2011 Budakalász, Szentendrei út 9. és MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a
Tulajdonképpen két hangversenyről van szó azonos műsorral. Az első Budakalászon lesz február 4én, a másik Budapesten a Marczibányi téren a Művelődési Központban. Igazából elsőként az utóbbinak a plakátját pillantottam meg az utcán, utána néztem és akkor derült ki, hogy két koncertről van szó. További érdekesség, hogy Vámosi-Nagy Zsuzsa dél-afrikai születésű, de Londonban élő Anne Marshall lesz, akivel olyan fuvolások kísérőjeként találkozhatunk, mint Sir James Galway, Niall O’Riordan, Karl-Heinz Schütz, Marina Piccinini, valamint Lorna McGhee (a Pittsburgh Symphony Orchestra szólófuvolása), Stefan Hoskuldsson (a Metropolitan Opera szólófuvolása), és még hosszan sorolhatnám.
A műsor is izgalmasnak ígérkezik; elhangzik a fuvolások által igen kedvelt 3. Gaubert szonáta, valamint a nálunk talán ismeretlen Melanie Bonis zeneszerzőnő szonátája, amely külföldön már a 90es évek óta a repertoár része.
A két előadótól sajnos közös felvételt nem találtam, így egy másik, nálunk szintén ismeretlen darab-különlegességet, Carl Frühling Fantáziáját mellékeltem a bejegyzés végére – úgy is jön a tavasz…
Auréle Nicolet-ra emlékezve megpróbálok néhány jellemző mozzanatot kiragadni pályájáról, és ezeket néhány felvétellel is illusztrálni – többel, mint általában szoktam.
Nicolet életműve nagyon gazdag, és nem elhanyagolható, hogy életének második felében gyakran látogatott hazánkba, így több generációnyi fuvolás is szerezhetett vele kapcsolatban közvetlen élményeket. E sorok írója nem részesült abban a szerencsében, hogy kurzusán aktívan is részt vegyen, de passzív hallgatóként többször is találkozhatott vele, csakúgy mint sokan mások. Magyarországi tevékenységének egyik fontos állomása, hogy az 1992-es Szegedi Szólófuvolaverseny szűrijének ő volt az elnöke, és koncertet is adott. Azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy Nicolet művészete egyenes utat talált a magyar fuvolásokhoz, filozofikus művészetfelfogása és a modern zene iránti elkötelezettsége komfortos közös halmazt eredményezett. Remélem, hogy a következő hónapokban több olyan megemlékezés is megjelenik, amelyet olyanok írnak majd, akik jobban ismerték, mint én.
Mint mondtam, Nicolet életműve igen gazdag, ha csak tanári tevékenységét néztem meghatározó nyomott hagyott Európában. Az egyik Tanárom Prof. Jochen Gärtner is a tanítványa volt, és sokat mesélt róla. Gärtner nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy Nicolet-nál a fuvolaórán soha sem volt üresjárat, mindig ugyan olyan intenzitással tanított, nem volt un. “rossz napja” és így az órák igen fárasztóak voltak. 1952től 1965-ig a berlini zeneakadémia a professzora volt, majd 1965-től 1981-ig Freiburg-ban a mester-szakot vezette. Tanítványait nehéz lenne felsorolni, de többek között nála tanultak Emmanuel Pahud, Michael Faust, Irena Grafenauer, Robert Langevin, Marina Piccinini és Adorján Andás is.
Első felvétel ként részletet hallhatunk egy nagy fuvolaművész pályájának elejéről, 1948-ból, amikor első díjat szerzett a Genfi Nemzetközi Versenyen .
A Claves kiadó megjelentette a verseny 75 éves történetének döntős produkcióit. Olyan művészek sztárráválásának pillanatait hallhatjuk, mint Arturo Benedetti Michelangeli, Emmanuel Pahud, Martha Argerich, Maurizio Pollini, Friedrich Gulda, Maurice André, Christian Zacharias, Heinz Holliger, vagy José van Dam.
Az alábbi részletben Nicolet döntős produkciójából hallhatunk részletet, amelyben egy, a versenyre íratott művet ad elő.
Robert Oboussier – Pavane & Gaillarde
Aurèle Nicolet – fuvola
Auréle Nicolet szólistai tevékenységével is külön kellene foglalkozni. Azzal azt hiszem mindent elmondok, hogy a Berlini Filharmonikusok szólófuvolása volt 1950-1959-ig, tehát 22 évesen nyerte meg a Genfi Nemzetközi Versenyt és 24 évesen már a berlinieknél játszott.
Ha korszakot nézek Nicolet épp úgy kötődött a barokkhoz, mint a kortárs zenéhez, ha lemezeit nézem gyakorlatilag mindent felvett, amit fuvolából rögzíteni lehet. Bach műveivel kapcsolatban meghatározó volt Karl Richter-hez fűződő kapcsolata, vele rögzítette lemezre az összes Bach fuvolaszonátát.
Nicolet-nek rengeteg művet komponáltak modern szerzők, szegényebb lenne a 20. századi fuvolairodalom ha ő nem inspirál szerzőket új fuvolaművek írására. Ennek, és Heinz Holliger oboaművésszel való kapcsolatának illusztrálására álljon itt egy másik mű; Ligeti György Kettősversenye, amelyet a szerző Nicolé-nak, valamint a fuvolaművész barátjának és alkotótársának Heinz Holliger-nek írt.
Ligeti – Concerto per flauto, oboe e orchestra (1972)
Számomra a meghatározó találkozás Nicolet-val a Reinecke Fuvolaverseny volt, amelyet már mutatta a születésnapjára készült posztban. Még is talán úgy helyes ha egy olyan felvétellel búcsúzunk Auréle Nicolet-től, amelyben ő is búcsúzik, és modern művet játszik. Ezen a videófelvételen Nicolet emlékszik meg Toru Takemitsu-ról, az 1996-ban elhunyt japán zeneszerzőről be nem fejezett fuvolaversenyének fuvolaszólamával, amely szólómű lett Air név alatt. A fuvolaművész pályája több ponton is érintkezik e szerzővel is, neki, valamint Ursula és Heinz Holliger-nek ajánlott darabja az Eucalyptus I & II. Szintén Auréle Nicolet-nek szól a Voice ajánlása – ezt a meghatározó jelentőségű szólódarabot nálunk is jól ismerik.
Zene-Világ-Zene – “Élet-Érték-Élmény”
Szentes – 2016. január 28. (csütörtök) 19 óra
Bálint János fuvolaművész és Csáki András gitárművész ad hangversenyt csütörtökön az “Élet-Érték-Élmény” sorozat keretében Szentesen. Sajnos a pontos műsort nem sikerült megtalálnom és nem találtam közös felvételt sem, amit a hírhez mellékelhetnék. Viszont találtam egy korábbi Bálint János hanganyagot, ami legalább ennyire izgalmas; Liszt 2. Magyar Rapszódiájának feldolgozását, amelyet a koncert műsorlapja alá mellékeltem, egy pazar, virtuóz átiratról van szó.
Liszt – 2. magyar rapszódia
Bálint János – fuvola, Eri Ishibashi – zongora
Akik rendszeresen látogatják ezt a blogot három zeneszerző fuvolással (vagy fuvolázó zeneszerzővel – nézőpont kérdése) is találkozhattak: Katherine Hoover már bemutatkozott ezeken az oldalakon a Három zeneszerzőnő sorozatban, és ma is róla lesz szó; Gary Schocker-hez időről-időre visszatérek; és nemrégiben Robert Aitken-t érintettük – róla még lesz szó a közeljövőben.
Katherine Hoover ezúttal egy, az évszaknak megfelelő darabbal képviselteti magát – mint, ahogy Robert Aitken múltkor, az ő darabja is a télhez kapcsolódik, de most még a hó is esik… A zeneszerzőnő szívesen merített inspirációt más művészetekből, és gyakran foglalkozott zenéiben az észak-amerikai őshonos zenével - a Winter Spirits is ezen az úton jár; inspirációja Maria Buchfink festőnő egyik alkotása. A mű tonális úton jár, de némi modern technikát sem mellőz. A darab a szerzőnő talán legkifejezőbb fuvolaszólóra írt műve, amelynek első oldal itt látható:
Két előadást is mellékeltem, érdekes, hogy az előadások ideje meglehetősen eltérő.
Az első koncertfelvétel Emma Resmini-től, rá hivatkoztam már a Katherine Hoover-el foglalkozó első posztban:
A második felvétel egyfajta videóclip, Violeta Gil-től:
Matuz István (69) – John Wion (80) – Auréle Nicolet (90)
Nyilván az én hibám, de csak ma tudatosult bennem, hogy Matuz István és Auréle Nicolé egy és ugyan azon a napon született. Ráadásul – ahogy a Facebook-ról megtudtam – kettőjükhöz John Wion is társult, hiszen a New York-i Opera szólófuvolása szintén január 22én született.
Nem hiszem, hogy John Wion, az ausztrál születésű fuvolaművészt sokan ismernék nálunk, én is véletlenül találtam rá, de nem bántam meg, életem egyik váratlan és igen kellemes meglepetése volt, amikor rátaláltam a lemezére. Igen izgalmas honlapja is van, ahol cikkei is elérhetőek (tervezem, hogy fordítok belőle, de az elmúlt 8 hónapban nem volt számítógépem és jelenleg próbálom behozni a lemaradást…), valamint életrajzi könyve is megrendelhető, amely izgalmas olvasmánynak ígérkezik, most fogom megrendelni. A művész talán ma már nem aktív fuvolás, de rendszeresen jógáik és – derék ausztrál ként – Alexander Technique-zik. Tőle egy Dutilleux Szonatinát mutatok egy 1969-es melbourne-i rádióadásból, partnere Margaret Schofield:
A másik két művészt nem hinném, hogy alaposabban be kellene mutatnom, mivel az élet úgy hozta, hogy mindkét fuvolás nyomott hagyott fuvolázásunk arculatán, ez különösen Nicolé esetében érdekes, hiszen talán ő az a nemzetközi szintű művész, aki mondhatni rendszeresen megfordult nálunk. Mindkettőjük pályáján meghatározó szerepet játszott a modern zene, illetve modern fuvolázás és fuvolairodalom. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Matuz István nélkül nem tartana ott a hazai modern fuvolatechnika, ahol most. Egy nem miden közegellenállás nélküli közegben képviselte ezt az ügyet, és mára modern fuvolások generációi nőttek fel az ő munkássága nyomán. Gazdag életpályájából talán egyik legfontosabb, kiemelendő időszak az amikor a Pierre Boulez által irányított IRCAM (Institut de Recherche et de Coordination Acoustique-Musique) ösztöndíjasa volt. Nicolé pályájának egyik kiemelkedő időszaka pedig az 1950-59 közötti évek, amikor a Berlini Filharmonikusok szólófuvolása volt. Rengeteg zeneszerző írt neki műveket, többet között olyan mesterek, mint Toru Takemitsu (Eucalypts II), György Ligeti, és Edison Denisov (Négy darab), emellett tanítványok generációit nevelte fel.
Rober Aitken (1939) – a kanadai fuvolások nagyöregje – nem ismeretlen a hazai fuvolások között. Járt Magyarországon, és koncertet is adott műveiből. És járt már itt, a blogon is, amikor Elliott Carter szólódarabjáról volt szó. Tanulmányait többek között Marcel Moyse, Jean-Pierre Rampal, Andre Jaunet és Severino Gazzelloni irányításával végezte, és 19 évesen lett a Vancouver Symphony Orchestra szólófuvolása – a legfiatalabb a zenekar történetében. Robert Aitken amellett, hogy jelentős szólistai és tanári karriert épített fel az évek során (1988 és 2004 között itt Európában, a Freiburgi Főiskola tanára ként tevékenykedett), aktív zeneszerző is, de ez nem jelenti azt, hogy fuvolára komponál.
Most még is egy szólófuvola darabot mutatok tőle, amelyhez mérhetetlen önfegyelmet tanúsítva kivártam, hogy a hőmérséklet 0 Celsius fok alá süllyedjen, ugyan is a címe: Jégcsap. A darab eléggé fontos pedagógia mű, a tengerentúlon gyakran játszák diákok és szólisták is. A mű a fuvola mikrohangjait használja ki, de maga a darab nem mikrotonalitsú, még is úgy a hangzás és a kottakép is kifejezően jeleníti meg a címben felvetett természeti jelenséget. (A második, holografikus előadás is ezt használja ki).
Tehát két előadást is mellékeltem az alig 4 perces műből, az elsőben a darabot Megan Lanz játsza 2015.04.01-én, a helyszín: University of Texas at Arlington – Whole Musician:
Fluterscooter – azaz Andre Fisher – az “Icicle”-t játsza Tokyo-ban a “Flute N Float” esemény keretében, holografikus videó koncertjén, amelyet ő, StudioTED, és a RongTai Factory készített. 2014.09.25.:
