Míg a 20. századi és jelenkori zeneszerző is előszeretettel komponálnak fuvolaversenyeket, addig meglehetősen ritka, hogy valaki fuvola kettősversenyt írjon, vagy ilyet rendeljen. Emil Tabakov műve 2000-ben született Patrick Gallois felkérésére. Az 1947es születésű bolgár karmester nem csak zeneszerző, de nagybőgős is, és művei – néhány kamaramű mellett – elsősorban nagyzenekari művek, illetve versenyművek; nyolc szimfóniát és több koncertet is írt. Kamaraműveiben inkább vonóskat – elsősorban nagybőgőt/nagybőgőket – foglalkoztat és nagyobb együttesekre írja műveit, de van egy Imagination című fuvolaszólóra írt műve is 2005ből – ebből sajnos nem találtam felvételt.
A kettősverseny tehát a szerző vezényletével szólal meg a Bilkent Symphony Orchestra előadásában, a szólisták Patrick Gallois és Philippe Bernold. A tételek:
I. Largo
II. Allegro giocoso
Csak a második tétel, de ugyan az a felvétel, mint a fenti – II. Allegro giocoso
Ferroud három szólódarabjáról már többször is volt szó ezeken az oldalakon. A nálunk talán kevésbé ismert darabot most kottából követhető előadásban láthatjuk és hallhatjuk Robert Aitken szólójával.
I. Bergère captive [0:00]
II. Jade [2:25]
III. Toan-Yan: La fête du double cinq [4:05]
A quasi kínai stílusú darab 3. tételéről így vall a szerző:
“The Toan-Yan holiday (or the day of Double Five) is celebrated in China on the fifth day of the fifth month – whence its name – and it is dedicated to the commemoration of a certain hero who flung himself into a body of water and drowned rather than submit to military dishonour. The solemnity of the holiday gives way in turn to mystical and fervid dances which symbolize the contrast between peace and war.”
Later in the movement, the theme marked “très libre dans la mesure” [] is described by the following annotation:
“This theme is an authentic Chinese melody that is played on the large recorder – each Chinese instrument has a monopoly on certain musical themes, on account of its form, fingering and extent. One must play it in a chanting manner [psalmodier] with extreme simplicity, and without rhythmic precision.”
március 19én – Pécs Kodály Központ 18:00
- március 21én – Budapest, Zeneakadémia 19.30
Tímár Juditot régóta ismerem, együtt tanultunk, együtt diplomáztunk. Judit a diploma után Pécsre került és megpályázta a Pécsi Szimfonikusoknál (a Pannon Filharmonikusok korábbi neve) az első fuvolás pozíciót – meg is kapta. Így sok éve nem találkoztunk személyesen, ezért örültem, hogy most vele készíthettem egy beszélgetést közelgő koncertjével kapcsoltban, amely valójában két, azonos műsorú hangverseny lesz Pécsett és Budapesten.
Czeloth-Csetényi Gyula: A hangversenyed márciusban a doktori munkádhoz kapcsolódik, amelynek témája Kurtág György A boldogult R. V. Truszova üzenetei című műve. Egy fuvolástól elég szokatlan ez a témaválasztás, és ahogy mondtad igyekeztél a hangversenyed műsorát is ehhez a témához kapcsolódóan felépíteni.
Tímár Judit: Igen, a hangverseny a disszertációmhoz kapcsolódik, de nem csupán a doktori tanulmányaimat lezáró mestermunka, hanem annak megünneplése is, hogy éppen 20 éve vagyok a Pannon Filharmonikusok első fuvolása. Ezért olyan darabokat választottam, amelyek nemcsak a fuvola különféle arcait villantják fel, hanem számomra is lehetőséget nyújtanak hangszeres tudásom bemutatására. A Schönberg darab kapocs és a kiindulópont. Elé, egyfajta nyitányként a Debussyt idéző Griffes Poem került, amely, mint köztudott egy a szólófuvolát középpontba állító, versenymű-tétel szerű darab, mindemellett az amerikai modernitás egyik figyelemreméltó alkotása. Szerintem még nem hangzott el Magyarországon zenekarral, ezzel is szerettem volna újdonságot adni a közönségnek, de hangulatában jól előkészíti a Pierrot Lunaier-t. Schönberg Kurtágra is nagy hatást gyakorolt, ebben a műben a kamarazenei fuvolát mutatom meg.
Czeloth-Csetényi Gyula: A hangversenyt nem csak fuvolamű nyitja, de az is zárja, a fináléban Ibert fuvolaversenye hangzik el.
Tímár Judit: A koncert második felében a kiinduló darab az Ibert-koncert volt, amit 10 évvel ezelőtt már játszottam a zenekarral. Sajnos akkor még nem volt hangversenytermünk, a POTE aulában játszottuk az összes koncertünket, siralmas akusztikában sok-sok évig. Így most biztosan egész más élmény lesz játszani a Kodály Központ fantasztikus termében, nem is beszélve a Zeneakadémia Nagyterméről, ami biztos, hogy életre szóló élmény marad. És persze hozzájön az azóta eltelt évek tapasztalata is. Szerintem a legjobb fuvolaverseny, amit eddig írtak, méltatlanul keveset játszák. A virtuóz könnyed futamokkal tarkított első tételt egy érzelmes, különlegesen szép hangvételű második tétel követ. A záró tétel jazz-es lüktetésű tánca recitatívó-szerű középrésszel méltó befejezése a koncertnek.
Czeloth-Csetényi Gyula: Mondtad, hogy az Ibert-koncertet már játszottad, és van némi tapasztalatod a művel kapcsoltban. Hogyan készülsz fel rá, milyen technikai aspektusokat gyakorolsz, vannak kiemelt részek, amelyekkel erősebben foglalkozol?
Tímár Judit: Az Ibert-ben a három tétel különböző arcait, karaktereit szeretném kiemelni.
Az első tétel virtuóz, véget nem érő staccato futamait, melyeket igen mélyen próbálok bevésni az izmaimba, hogy még véletlenül se billenjen ki a könnyed gyöngyöző futkározás lendületéből. A második tétel gyönyörű dallamai a széles ívű dallam és levegővezetés igényét kívánják és feltételezik, ahogy a sejtelmesen búgó alsó oktávban elkezdődik majd kibontakozik és egyre magasabbra nyújtózó dallamát kitárja a felső oktávokba. A harmadik tételben a jazz-es hangvétel mellett, a recitatívo-szerű középrész egyedisége és sajátos megformálása a feladat.
A fuvolaverseny elé Sztavinszkij A csalogány dala című műve került. Ez a mű, ahol a fuvola elég szólisztikus szerepben van ahhoz, hogy mint zenekari szólófuvolás bemutatkozzam. Sztravinszkij mélységesen lenyűgöz, zenéjének hangzása, dinamikája, ereje kivételes, szeretem ahogy a fúvóshangzás minden árnyalatát kiaknázza a műveiben. Tehát a hangversenyre négy különböző nemzet egymástól egészen eltérő stílusban alkotó, s így a korszak zenei tendenciáinak más és más arcait felmutató komponistájának egy-egy műve került kiválasztásra. Ilyen módon egy 20. századi, de a modernitás iránt érdeklődők figyelmére érdemes, könnyebben értelmezhető műsor állt össze “Holdbéli tánc” fantázia név alatt, amely során tényleg több szerepben fogok bemutatkozni, mint fuvolaművész.
Czeloth-Csetényi Gyula: Köszönöm és sok sikert kívánok!
A műsor:
Charles Tomlinson Griffes: Poem
Schönberg: Pierrot lunaire
- szünet-
Sztravinszkij: A csalogány éneke
Ibert: Fuvolaverseny
Közreműködik:
Tímár Judit – fuvola
Károlyi Katalin – mezzoszoprán
Codeluppi-Szabó Gabriella – piccolo
Szűcs Péter – klarinét
Tornyai Péter – hegedű
Pechan Dávid – gordonka
Mali Emese – zongora
Pannon Filharmonikus Zenekar, vezényel: Vajda Gergely
Pénteken, március 17én a magyar születésű Dömötör Johanna tartott egész napos mesterkurzust a Vienna Konservatorium-ban. Tanulmányait Jean-Claude Gérard-nál, Prof. Andrea Lieberknecht-nél és 2009 és 2011 között Prof. Davide Formisano-nál végezte, 2010-2012 között pedig a Basel Symphony Orchestra szólófuvolása volt. A művésznő – számos szólistai tevékenysége mellett – a linz-i (Ausztria) Anton Bruckner Zeneművészeti Főiskola fuvolaprofesszora, és az említett kurzus az első magyarországi fellépése, amelyet – remélhetőleg – még több hasonló esemény követ. Mindenesetre idén tavasszal még egyszer ellátogat hozzánk…
A 2016os Budapest Flute Academy negyedik szereplője Niall O’Riordan, akivel azzal a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem kell bemutatnom azoknak, akik ezt a blogot olvasgatják, mert már több alkalommal közöltem tőle fordításokat. Annyit most is fontos elmondanom, hogy Niall 2015ben Sir James Galway Rising Star Award-ját nyerte el egy 14karátos Nagahara fuvolafej képében. Nem csak játszani halljuk majd őt, de az általa képvisel, holisztikus szemléletű fuvolametodikából is ízelítőt kapunk három Feldenkreis worshop keretében, hiszen képzett Feldenkreis tréner – előadást egy magyar tréner fordítja majd. Niall speciális programja legújabban online is elérhető, honlapján mindjárt a főlapon találjunk az idevágó információt. Weboldalán további bőséges információt – cikkeket is – találunk, és budapesti személyes fellépését valószínüleg nagy érdeklődés kíséri majd. Íme néhány felvétel:
Végezetül: készítettem egy programbontás szereplők szerint, esetleg hasznos lehet, íme:
Emily Beynon
március 11 – Egy este Emily Beynonnal
Emily Beynon flute/fuvola Andrew West piano/zongora
Budapest Music Center Main Concert Hall.
márcuis 12- 10.30 – 13.30 Emily Beynon Masterclass. Orchestral Excerpts (Zenekari Állások), BMC Library
15.00 – 18.00 Emily Beynon Masterclass. Standard repertoire (Sztenderd Repertoár) for BA and MA students, BMC
március 13 – 10.30-13.30 Emily Beynon Masterclass. Standard repertoire for music secondary school students, Standard Repertoire / Sztenderd Repertoár szakiskolások számára – BMC Library
Eimear McGeown
március 12 – 19.30 – 21.00 „Back to the roots” – “Vissza a gyökerekhez”, Eimear McGeownnal és Niall O’Riordannel Andrew West – zongora, Concerto House of Music / Concerto Zeneház
március 13 – 10.30-13.30 Eimear McGeown Irish Flute / Ír Fuvola Masterclass
BMC Roof Room/Tetőtér
Alan Weiss
március 11 – 17.30 Alan Weiss bemutató előadása: a Wm. S. Haynes fuvolagyár története, a Haynes aranyfuvola hangja, rövid koncert is – Budapest Music Center Main Hall.
március – 13 13.30-16.30 Alan Weiss Masterclass. Standard Repertoire / Sztenderd Repertoár
BMC Library
Niall O’Riordan
március 11 – 16.00-17.00 Feldenkrais method workshop with Niall O’Riordan. BMC Main Hall
március 12 – 9.00 – 10.30 Feldenkrais method workshop with Niall O’Riordan BMC Library
19.30 – 21.00 „Back to the roots” – “Vissza a gyökerekhez”, Eimear McGeownnal és Niall O’Riordannel Andrew West – zongora, Concerto House of Music / Concerto Zeneház
március 13 – 9.00-10.30 Feldenkrais method workshop with Niall O’Riordan
BMC Library
A 2016-os Budapesti Fuvola Akadémia vendégei közül ma Alan Weiss kerül sorra. A művész három minőségben is megmutatkozik a fesztiválon: rövid koncertet ad, előadást tart, mint a az általa képviselt Haynes cég utazó nagykövete a fuvolagyártó cég történetéről, valamint természetesen fuvolákat is kiállít, ezáltal bemutatva a bostoni székhelyű, patinás cég termékskáláját. (Részletes program itt található). A Haynes az Egyesült Államok legrégibb, 1888 óta létező fuvolacége, weboldalukon már előre beleáshatjuk magunkat a cégtörténetbe, mert egy igen látványos időskálán, évekre lebontva megtaláljuk a főbb eseményeket. Mint köztudott 1935ben ők készítették az Államok első platinafuvoláját George Barrére részére – és erre a darabra írta Edgar Varése a szólódarabot, amelynek címe a platina anyagsűrűsége: 21.5. Nem csak Haynes hangszerek lapulnak Mr. Weiss csomagjában, hanem David Chu fa fuvolafejei is – ez ismerős lehet azoknak, akik általam már kapcsoltba kerültek a Sideblown termékekkel itt Magyarországon (a blogon pedig itt), és jó alkalom, hogy egy szélesebb kínálattal is találkozhassunk ezekből a fejekből. Mr. Weiss írta az ajánlást a FluteProShop oldalán David Chu fejeihez, és közös vállalkozásként üzemeltetik az antik fuvolákkal foglalkozó oldalt, a VintageFluteShop-ot, amelynek keretében régi Haynes, Louis Lot és Boneville fuvolákat értékesítenek és restaurálnak.
Alan Weiss-nek tehát elég alapos áttekintése van a fuvolák világáról, őt magát pedig az alábbi két videóban hallhatjuk. Az elsőben Johann Adolph Hasse G-dúr szonátáját játsza: Allegro, Andante Cantabile, Allegro.
Mivel Mr. Weiss többek között a Frank szonátát is játsza Budapesten mellékeltem egy romantikus hangvételű repertoárdarabot is; Fauré – Morceau de Concours.
Már egy hét sincs hátra az első Budapest Flute Academy kezdetéig, és még mindig a hölgyeké az elsőbbség: ma Eimear McGeown-t mutatom be egy kicsit. Az ír származású és klasszikus képzettségű fuvolaművésznő a tradicionális ír zenét hozza el nekünk, noha a fuvola standard repertoárja sem okoz gondot neki – olyan darab sem, mint a Liebermann Fuvolaverseny, amit itt lent mellékeltem is. Aki követi a hölgyet a Facebook-on láthatja, hogy gyakorlatilag folyamatosan mozgásban van koncertjei egymást követik a legkülönbözőbb földrészeken.
Eimear McGeown művészetének meghatározó momentumait az ír népzenéből merítette, tizenéves korára gyakorlatilag minden népzenei díjat megkapott, amit hazájában el lehet nyeri. A művésznő 2005ben végzett a Trinity College of Music-ban, királynő meghívására fellépett a Buckingham palotában, más alkalommal pedig játszott Károly hercegnek és Edvárd hercegnek, valamint Bill Clinton Amerikai elnöknek ír és klasszikus fuvolán is.
2012ben az Ulster Orchestra szólistája volt, koncertjét a a BBC élőben közvetítette. Mostanában a Camerata Ireland-al lép fel, repertoárjában megtalálható, C.P.E. Bach, Quantz, Mercadente, Mozart, Ibert, és Liebermann fuvolaversenyei is. Eimear McGeown kilenc éves kora óta játszik ír fuvolán, és már igen korán számos díjat nyert el ezen a hangszeren. A Budapest Flute Academy keretében hárfával ad koncertet március 12én este, a „Back to the roots” koncert keretében, ahol a műsor első felét Niall O’Riordan adja; a helyszín a Concerto Budapest Zeneháza.
Eimear McGeown az alábbi videóban volt tanárával, játszik együtt:
Már nem sokat kell aludni és március 11-12-13án bekövetkezik az utóbbi 10 év talán legfontosabb fuvolás eseménye, az első Budapest Flute Academy. Az iménti linken már tanulmányozhatjuk a vendégeket, és a nyitás igen erős, és mindegyikőjükkel külön is foglalkozni fogok. Ma Emily Beynon-al nyitom a sort, akivel nem árt megkezdeni az ismerkedést, mert nem csak kurzust ad, de koncertet is. Vele – egész pontosan egyik lemezével, az L’Album des Six-el - már foglalkoztam itt, de most a Spotify rendszerében elérhető lemezeihez szeretnék kedvet csinálni. Ide nagyon könnyen regisztrálhatunk, majd ezt követően máris hallgathatjuk a lemezeket, szám szerint 4 szóló cd érhető el a rendszerben:
Arnold Bax (1883-1995) – szerzői lemez, fuvola-hárfa összeállításban
Flute & Friends – a vegyes összeállítású cd-n az itt is bemutatott Amy Beach egyik darabja is megtalálható,
Fantaisie – ez már egy repertoár cd: Fauré, Enesco, Ravel, Saint-Saëns ismert darabjai mellett megtalálható még , Koechlin szonátája és 14 darabja, valamint Lili Boulanger Tavaszi délután című műve.
Pastorale – ez egy igen izgalmas cd, mert Beethoven Tavaszi szonátájával nyit, mégpedig rendkívül kifinomult előadással – ha kevés az idő ezt mindenképpen hallgassuk meg. Ezután Debussy Faun délutánja következik, majd Toru Takemitsu Air szólódarab. A lemezt a pasztorális témának megfelelően Taffanel Andante Pastorale & Scherzo-ja és Doppler Magyar fantáziája zárja.
A rendszerben még 7 olyan lemezt hallhatunk amin Emily Beynon közreműködik. Van egy Mozart versenyműveket tartalmazó cd, itt a G-dúr koncertet játsza. Van két Fred Jonny Berg cd az, a Flute Mistery (2008) – ez egy Grammy-díjra jelölt mű volt 2010ben – és a Remote Galaxy - ezeken hallhatjuk a művésznőnek írt fuvolaversenyt is. Természetesen Emily Beynon-nek nem ez az összes cd-je, saját oldalán megtaláljuk az összeset:
De ne maradjunk videó nélkül sem! A művésznő tanári tevékenységébe pillanthatunk bele, amikor az általa életre hívott Holland Fuvola Akadémia (NEFLAC) videóiból válogatunk (Itt a NEFLAC Youtube csatornája, ahol még rengeteg videót találhatunk). Az első felvételen részleteket hallunk Vivaldi Négy évszakából a Nyár-ból (Emily Beynon hangszerelése):
Doppler Andante és Rondó – sajnos csak hangfelvétel Emily Beynon Emanuel Pahud-vel játszik együtt a FLAUTISSIMO 2005-ön:
A harmadik felvétel egy rádióinterjú, amelynek elején Gluck Boldog lelkek tánca hangzik el, a beszélgetés végén pedig Poulnec szonátájának 3. tétele: