2016 Budapest Flute Academy - Emily Beynon

Már nem sokat kell aludni és március 11-12-13án bekövetkezik az utóbbi 10 év talán legfontosabb fuvolás eseménye, az első  Budapest Flute Academy. Az iménti linken már tanulmányozhatjuk a vendégeket, és a nyitás igen erős, és mindegyikőjükkel külön is foglalkozni fogok. Ma Emily Beynon-al nyitom a sort, akivel nem árt megkezdeni az ismerkedést, mert nem csak kurzust ad, de koncertet is. Vele - egész pontosan egyik lemezével, az L’Album des Six-el - már foglalkoztam itt, de most a Spotify rendszerében elérhető lemezeihez szeretnék kedvet csinálni. Ide nagyon könnyen regisztrálhatunk, majd ezt követően máris hallgathatjuk a lemezeket, szám szerint 4 szóló cd érhető el a rendszerben:

Arnold Bax (1883-1995) - szerzői lemez, fuvola-hárfa összeállításban

Flute & Friends - a vegyes összeállítású cd-n az itt is bemutatott Amy Beach egyik darabja is megtalálható,

Fantaisie - ez már egy repertoár cd: Fauré, Enesco, Ravel, Saint-Saëns ismert darabjai mellett megtalálható még , Koechlin szonátája és 14 darabja, valamint Lili Boulanger Tavaszi délután című műve.

Pastorale - ez egy igen izgalmas cd, mert Beethoven Tavaszi szonátájával nyit, mégpedig rendkívül kifinomult előadással - ha kevés az idő ezt mindenképpen hallgassuk meg. Ezután Debussy Faun délutánja következik, majd Toru Takemitsu Air szólódarab. A lemezt a pasztorális témának megfelelően Taffanel Andante Pastorale & Scherzo-ja és Doppler Magyar fantáziája zárja.

A rendszerben még 7 olyan lemezt hallhatunk amin Emily Beynon közreműködik. Van egy Mozart versenyműveket tartalmazó cd, itt a G-dúr koncertet játsza. Van két Fred Jonny Berg cd az, a Flute Mistery (2008) - ez egy Grammy-díjra jelölt mű volt 2010ben - és a Remote Galaxy - ezeken hallhatjuk a művésznőnek írt fuvolaversenyt is. Természetesen Emily Beynon-nek nem ez az összes cd-je, saját oldalán megtaláljuk az összeset:

http://www.emilybeynon.com/recordings/

De ne maradjunk videó nélkül sem! A művésznő tanári tevékenységébe pillanthatunk bele, amikor az általa életre hívott Holland Fuvola Akadémia (NEFLAC) videóiból válogatunk (Itt a NEFLAC Youtube csatornája, ahol még rengeteg videót találhatunk). Az első felvételen részleteket hallunk Vivaldi Négy évszakából a Nyár-ból (Emily Beynon hangszerelése):

Doppler Andante és Rondó - sajnos csak hangfelvétel Emily Beynon Emanuel Pahud-vel játszik együtt a FLAUTISSIMO 2005-ön:

A harmadik felvétel egy rádióinterjú, amelynek elején Gluck Boldog lelkek tánca hangzik el, a beszélgetés végén pedig Poulnec szonátájának 3. tétele:

Címkék: , , ,

Hagyj üzenetet

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.