Bár nem sikerült direkt bizonyítékot találni arra, hogy az elefántcsont fuvola, ami ma a Nemzeti Múzeum tulajdonában van Cörver Jánosnál (1715–1773), a piarista rendi tartományfőnöknél is megfordult, de arra gondoltam – korábbi posztomhoz csatlakozva – kicsit körüljárom e hangszer történetét, amelyet több 19. századi magyar forrás Frigyes király fuvolájának nevez. Hadtörténeti adatokon kívül még Balogh Vera és Csalog Benedek segítségére támaszkodtam.
A Frigyes-féle fuvola ma csakis digitális úton hozzáférhető a Nemzeti Múzeum gyűjteményében, itt tekinthető meg.
Emlékeztetőül: a forrás azt nem állítja, hogy ez a fuvola Cörveré lett volna – viszont azt állítja, hogy van egy Frigyes-féle fuvola Vácon és, hogy Cörver együtt játszott Frigyessel. Ezek külön közlések a szövegben, de mindkettő igaz is lehet. (A fuvola esetében látni fogjuk, hogy elég könnyű igazolni a múltszázadi sajtóközlést). Így szól a szöveg:
“…[Cörver János] Nagy műveltségű férfiú volt; a magyar, német, olasz, francia, latin és görög nyelvet teljesen bírta. Rómában és Nápolyban olasz nyelvű előadásokat tartott, francia könyvet írt s öt nyelven levelezett. Mikor Rómából távozott, így írtak róla Magyarországba: „Csillagot küldünk nektek”. Hosszabb ideig tartózkodván Párisban, többször megfordult XV. Lajos udvarában. Berlinben Frigyes király barátságát nyerte meg, s művészi módon tudván fuvolázni, Frigyes királlyal versenyt fuvolázott. (A váczi házban most is mutogatják Frigyes király fuvoláját.) Visszatérvén hazájába, egy ideig Bécsben tartózkodott, mint a rendnek prókurátora. (…)”
[Forrás: Tudósítvány a Kegyes-Tanítórendiek Budapesti főgimnázumáról, Budapest, 1894-95 tanévben ~ A budapesti piarista kollégium története].
A elefántcsont fuvola – amelynek történetét eddig csak néhányan ismerték – elméletileg akkor került Magyarországra amikor Hadik András (1710-1790) 1757 októberében, a Hétéves háborúban megsarcolta Berlint. Az egyetemes hadtörténet által is számon tartott, rendkívül merész akcióval részletesen foglalkoztak a kutató is, de sajnos eddig nem találtam utalást zsákmányolt fuvolára, viszont teljesen logikusnak tűnik, ha a rajtaütés pontos menetét ismerjük. Nézzük!
Hadik András
Tudjuk, hogy a fuvolázó uralkodó – II. (Nagy) Frigyes porosz király (1712-1786) – nem jött zavarba egy kis katonásditól, így a franciákkal hadakozó csapatait ő maga irányította – mialatt Berlint lényegében őrizetlenül hagyta. (Azért volt a városban egy 5000 fős helyőrség…) Lotharingiai Károlynak, a császári sereg fővezérének támadt az az ötlete, hogy esetleg Frigyest még is csak meg kéne tréfálni, és ekkor bízta meg Hadikot, hogy meglepetés szerűen támadja meg a mélyen az ellenséges területen belül lévő Berlint. A katonailag rendkívül felkészült Frigyes sem gondolta, hogy bárki is vállalkozik egy ilyen hosszú és veszélyes útra, ám Hadik András (1710-1790), aki katonacsalád sarja volt és egész aktív életét háborúba töltötte örömmel vállalta a megtisztelő feladatot.
A példátlanul merész, ma már huszárcsínynek tűnő vállalkozást Hadik rendkívül precízen, minden részletre ügyelve tervezte meg igen rövid idő alatt, a támadás végső szakaszának tervét csak ő ismerte, soha nem írta le. Október 10-én indult útnak huszárcsapatával és rendkívül szigorú fegyelmet követelt, mivel a vállalkozás maximális terhelést kívánt meg a katonáktól és lovaiktól is. A gyalogságot lovakon szállította – tehát két ember ült egy lovon - többnyire éjjel haladtak és naponta 70-80 km-t kellett megtenniük. A katonáknak tilos volt bármilyen erőszakos cselekvés az egyébként ellenséges lakossággal szemben, az élelemet pénzért kellett megvásárolni, nem ihattak alkoholt és folyamatosan harcra készen kellett lenniük éjjel és nappal. Utánpótlási vonalai nem voltak, minden ellátmányt útközben szerzett be.
Miután ellenállás nélkül kipakolt egy hadianyag raktárat, egy vasművet és egy porosz méntelepet Hadik október 15-én ért Berlin közelébe, egész pontosan a Königs-Wusterhausen-be, a királyi kastélyhoz, ahol Frigyes gyermekkorát töltötte. Mivel október 15-e Teréz névnap feltehetően innen származik az anekdota (?), hogy a kastélyból Hadik 12 pár (vagy 24 pár) női kesztyűt zsákmányolt Mária-Terézia részére. Más kutatók úgy vélik a kesztyűket tisztjei feleségeinek szánta figyelmességnek. Magával vitte még Frigyes kisgyermekkori csizmáját, ez sokáig (még a 20. század első felében is) a Hadik család tulajdonában volt. És ekkor vehette magához a fuvolát is. Joggal feltételezhető, hogy ennek a cselekedetének is logikus oka kellett legyen legalább annyiban, hogy valamelyik barátját meglepje vele. Egy fuvola nem feltétlenül érdekes tárgy, zsákmány egy huszárgenerálisnak, hacsak ő maga, vagy valamelyik barátja nem tud rajta játszani. (Hadik András a jezsuiták iskolájában kapott mindenre kiterjedő képzést). Természetesen az is elképzelhető, hogy a fuvola zsákmányolásával Frigyes maximális felbosszantása volt a cél.
Hadik András csapatai másnap délben értek Berlin falaihoz és horribilis sarcot követeltek a várostól. A városi tanács – felmentésben reménykedve – húzta az időd, Hadik azonban nem adott ilyesmire esély, belövette a Sziléziai-kaput és egy rohammal bevette a várost. Bár a védők túlerőben voltak – mert a huszárok az 5000 fős csapatuk jelentős részét útközben védelemként hátra hagyták - de rövid harc után feladták a küzdelmet. Hadik itt sem engedte meg az akkori időkben szokásos szabad fosztogatást katonáinak, csak a sarcra koncentrált. (Érdekes a fuvola szempontjából is, hogy a jogtalanul eltulajdonított tárgyakat később megkerestette és visszaküldte Berlinbe).
Hadikék 18-án elhagyták Berlint és 21-én már biztonságos területen találkoztak Újházy ezredessel, aki – elterelésként – hasonló elbánásban részesítette Potsdam-ot . Hadik a sarc nagy részét katonái között osztotta szét. A bravúros vállalkozás maximális megszégyenülést hozott az egyik félnek, míg maximális sikert a másiknak, és Hadik András megkapta a Mária Terézia-rend Nagykeresztjét. A történelem folyamán Berlint Hadik huszárjain kívül csak a Vörös Hadsereg tudta bevenni.
A Párizsban készült fuvola története elvileg a mai napig követhető – ebben Balogh Vera volt a segítségemre. Dr. Radnóti Klára, a Nemzeti Múzeum főmunkatársa, szakmuzeológus írta meg a fuvola Magyarországra kerülését és további útját: Hadik a fuvolát egy barátjának, Jósika József huszárezredesnek adta (aki a berlini kalandban nem vett részt). Ő aztán ezt testvérének, a Kegyesrendi Pater Jósikának adta – innentől a fuvola végig a piartistáknál volt -, és az ő halála után pedig Orosz Zsigmond tartományfőnök vette magához, aki - miután lehúzta róla a díszítő aranygyűrűket és vélhetően az aranybillentyűt is - Blahó Ignác atyának adta. Ő 1784-ben a már két repedéssel meghibásodott fuvolát Szenczy Elek atyára bízta, akinek egyébként volt egy másik fuvolája is.
Ezután a fuvola végig a piaristák múzeumaiban maradt, 1818-tól Vácon, majd a 20. század elejétől Budapesten volt elhelyezve. Itt a legutóbbi időkben Bali János fedezte fel a hangszert, majd ennek nyomán Csalog Benedek vizsgálhatta meg, később Barthold Kuijken is megnézhette. Ahogy Csalog Benedektől megtudtam a fuvolát egy Cornet nevű, nem túl jegyzett párizsi készítő építette, akit a Lot és Hotteterre családok családfájának oldalágán lehet megtalálni. Louis Lot-nak voltak már a 18. sz. első felében is fuvolakészítő felmenői. Ezt követően került a fuvola Nemzeti Múzeum állományában, de ma sincs kiállítva, csak digitálisan érhető el egy eléggé eldugott linken.
Az útvonal (Markó)
További források:
- https://ntf.hu/index.php/2017/08/11/a-csaszarno-kesztyui-es-a-hazacsabitott-szekelyek-hadik-andras-haboruban-es-bekeben/
- Hadtörténelmi Közlemények 1941. évfolyam (42. kötet. Budapest, 1941) Markó Árpád: Hadik András altábornagy berlini vállalkozása (Arcanum)
