2017 06 havi archívum

Jazz-Flute ~ Bobbi Humphrey

2017 06 26

Talán a jazz-fuvolás a nő a legritkább jelenség. A texasi születésű Bobbi Humphrey lemezét linkeltem be, amelyet az alig 20 éves művész a hetvenes évek legelején rögzített - ez egyben debütáló albuma is Flute In címmel. A művésznő olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint Dizzy Gillespie, Duke Ellington, George Benson és Stevie Wonder, akivel az Another Star című sikerszámot készítette, fuvolaszólóját a szám vége felé hallhatjuk.

És itt a Flute In album:

A1 Ain’t No Sunshine 0:00
A2 It’s Too Late 2:33
A3 Sidewinder 5:39
A4 Sad Bag 11:54
A5 Spanish Harlem 17:01
B1 Don’t Knock My Funk 20:43
B2 Journey To Morocco 25:29
B3 Set Us Free 33:49

Arranged By — Wade Marcus
Bass — George Duvivier
Congas — Ray Armando
Coordinator — Gene Bianco
Drums — Idris Muhammad, Jimmy Johnson )
Electric Bass — Gordon Edwards
Engineer — Rudy Van Gelder
Flute — Bobbi Humphrey
Guitar — Gene Bertoncini
Other [Musical Consultant] — Jimmy Briggs
Piano, Electric Piano — Hank Jones
Producer — George Butler
Tenor Saxophone — Billy Harper
Trumpet — Lee Morgan
Vibraphone, Marimba, Percussion — George Devens

Budapest Flute Academy ~ 2018

2017 06 21

Még messze van, de szervezési szempontból egyáltalán nincs messze… - mert mostanra kikristályosodni látszik a 2018as BFA programja, amelyet a papageno.hu folytatásokban közöl mostantól kezdve - én is ezt fogom tenni, és végül lesz majd egy összefoglaló poszt is. Az már biztos, hogy olyan fuvolás hírességek látogatnak hozzánk, akik legalább akkor feltűnést fognak kelteni, mint a 2016os vendégek. Itt van elsőként Marina Piccinini, akinek azért is örülök, mert korábban már “szinte látnoki módon” írtam róla (ebben a korábbi posztban található egy link, amelyen egy részletesebb önéletrajzi anyagot is olvashatunk róla), őszintén szólva nem is értem miért nem járt nálunk eddig, itt lakik a szomszédban, Bécsben… A tavalyi évben a Galway Flute Festival vendége volt, koncertjét előben is láthattuk. Még annyit tennék hozzá, úgy tudom a művésznő a Julliard School -ig szinte teljesen autodidakta volt, csupán a kezdeteknél volt rövid ideig tanára.

Íme egy kis ízelítő az említett cikkből:

“Második alkalommal kerül megrendezésre 2018. május 26-28. között a Budapesti Fuvola Akadémia programsorozata. A BMC mellett ezúttal a Festetics-palota lesz a rendezvény másik helyszíne, vendégprofesszorként pedig napjaink egyik legfoglalkoztatottabb fuvolaművésze, Marina Piccinini érkezik hazánkba.
Piccinini gyermekéveit Brazíliában, Svájcban és Kanadában töltötte, itt kezdett el fuvolázni. Jeanne Baxtrasser tanácsára felvételizett a Juilliard School of Musicba, ahol a legendás Julius Baker osztályában diplomázott. Európai utazásai során tanulmányokat folytatott Auréle Nicolet mesterkurzusain is.”

(…)

Folytatás itt.

A papageno.hu is ezt a zenét választotta, amit én választottam volna, tehát én is ezt teszem ide: Marinia Piccinini egyik legérdekesebb és legeredetibb felvétele, a Bach-szonáta lemez, amelyen két gitárral,- Brasil Guitar Duo - játszik együtt! A g-moll szonáta, (BWV.1020) az első tételét halljuk:

Marina Piccinini albumjai a Spotify-on:
https://open.spotify.com/search/albums/marina%20piccinini

Bill Evans & Herbie Mann ~ Nirvana

2017 06 19

Ismét a jazz-fuvola a témám, közelebbről Herbie Mann, aki pályája során sokszor alakította át stílusát, ezért stilárisan talán a legsokkszínűbb fuvolás e műfajban. Ezúttal Bill Evans-el közös projektjét vesszük közelebbről szemügyre, illetve a zongorista személye az, aki a közös pont lesz majd egy másik jazz-fuvolással kapcsoltban is, egy közelgőposztban. Evans maga tanulóéveiben fuvolázott is, egész életműve végső soron inkább saját trió-formációjához köthető, amibe csak kivételes alkalmakkor ritkán lépett be egy-egy hangszeres szólista, még is előfordult, hogy szívesen, bár ritkán alkotott formációt fuvolásokkal.

Az 1964-ben megjelent Nirvana című lemezt 1961 végén és 1962 májusában rögzítették (2. és 6. szám), a két másik muzsikus Evans triójának tagjai, Chuck Israels, bőgő és Paul Motian, dobok. Az első - címadó - és utolsó kompozíció szerzője Mann.
Itt látjuk a kezdőpontokat és a számok időtartamát:

0′00 Nirvana (Herbie Mann) - 5:48
5′34 Gymnopedie (Erik Satie) - 3:16
8′44 I love you (Cole Porter) - 7:03
15′30 Willow weep for me (Ann Ronell) - 5:31
20′48 Lover man (Jimmy Davis, Ram Ramirez, James Sherman) - 4:49
26′28 Cashmere (Herbie Mann) - 6:45

Hihetetlenül visszafogott, már-már szublimált fuvolázást hallhatunk, szinte végig a meditatív, befelé forduló hangvétel uralkodik. A fuvola előszeretettel időzik a mély regiszterben, ott is felhangszegény, “lehelős” megszólaltatással. Mann csak a gyors számokban - a 3. számban és az utolsó felvételben - használja virtuóz képességeit, de ott hihetetlen kreativitásról és motívumalkotó készségről tesz tanúságot. De, ahogy utaltam rá az egész lemez alaphangvétele - különösen az első számoké - meglehetősen visszafogott, már-már filozofikus hangvételű, amelyből csak óvatosan és alkalmanként távolodik el egy-egy kompozíció erejéig.

A lemezen második számaként egy klasszikus feldolgozás is helyett kapott, Satie Gymnopedie-jét halljuk, a no.2-est. A jazz zenészek szivesen nyúlnak ezekhez a Satie darabokhoz régen is és mostanában is. Érdekes, hogy az első és második szám, bár különböző időbe rögzítették szinte egymásból következik.

A harmadik kompozíció Cole Porter szerzeménye, amelyben Herbie Mann már szakít az első két track visszafogottságával. Itt külön ki kell emelnem Chuck Israel beszédszerűen változatos bőgő játékát, úgy általában, illetve azt, hogy különösen hosszú és izgalmas szólót játszik ebben a számban. Ezt követi Ann Ronell zeneszerzőnő 1932es szerzeménye, a Willow weep for me , egy dal, amely hamar kedvelt jazz-standard-é vált. Jazz zenészek egész sora dolgozta fel, énekesek és hangszeresek is. Nem véletlen, hogy ebben a kompozícióban Mann visszatér a belsőségesebb megszólaláshoz, mélyben bolyongó, búgó fuvolázása valószínűleg szándékoltan kelt erősen jazz-ének benyomást. Számomra nem véletlenül ez a lemez csúcspontja fuvola szempontból.

Az utolsó előtti, Lover man-ban Herbie Mann már merészebben alkot dallamot, magasabb regiszterekbe is felmerészkedik, de egészében véve a lemez alaphangvételét fűzi tovább. Jól figyeljük meg ezt a kompozíciót, és annak megközelítési módját, különös tekintettel a fuvolázásra, mert később még szó lesz róla - terveim szerint júliusban.
A befejező szám a fuvolás saját szerzeménye és a lemez lendületesebb vonalát képviseli magasban mozgó fuvolaszólóval.

Kiváltó lemez a Nirvana, nem feltétlenül jazz szempontból, hanem főleg fuvola, fuvolakezelés szempontjából. Herbie Mann fuvolázásának megítélése alkalmanként vitat tárgyát képezi jazz-szakírok körében, nekem azonban, éppen merész sokoldalúsága miatt visszatérően kedvencem.

2017ben is (V)irtózok

2017 06 17

A média azt szereti, ha ő szabja meg mi történik a társadalomban“.

Mike Oldfield ~ Amarok

Előfordulhat, hogy valakinek jót tesz a médiafelhajtás, de általában nem így van. Az ilyen jellegű műsorok elveszik a tárgyról a fókuszt, és áthelyezik a személyre. Pedig nem a személy a fontos, hanem hogy ő azt csinálhassa, ami iránt elkezdett érdeklődni. Ezért nem tartom üdvösnek, ha túl hamar felfedezik a tehetséget. Gyerekkorban ugyanis még csak tehetségfejlődésről beszélhetünk, és ez nagyon könnyen rossz irányba terelhető.” (…) “Csodagyerekként kezdik kezelni őket, de én ilyenkor mindig megkérdezem, hogy mi fontosabb: a gyerek vagy a csoda? Bőven elég lenne, ha egy ilyen személynél konstatálnák az érdeklődését, mert ő úgyis azon a területen kezd el dolgozni. Már réges-rég tudjuk, hogy a siker 99 százalék munkából, 1 százalék tehetségből tevődik össze.”

Forrás: hvg

Gyarmathy Éva, pszichológus gondolatainál nem is választhattam volna jobb felütést - a teljes cikk a fenti linken olvasható. Előrebocsájtom a legeslegfontosabb információt: összesen ha 5 percet láttam a műsorokból sokat mondok. Ennek egyik oka, hogy nem érdekel igazán, nem köt le, a másik, hogy csak nagyon nehezen tudom elviselni. Sokat gondolkodtam írjak-e, írhatok-e emiatt egyáltalán róla, de végül úgy döntöttem már csak azért is megérdemel a dolog egy bejegyzést, mert sok kollégám nézi az adásokat és foglalkoztatja őket a műsor - velem ellentétben sokuk igen lelkes… Ahogy a Kedves Olvasó már sejti, igen, nem szeretem ezt a Virtuózok-at, sőt rendkívül károsnak tartom.

Az Köztelevízió nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta ezt a műsort. Nyilván való, hogy a “Ki mit tud?” jellegű műsoroknak nálunk nagy hagyománya van, és már őrületes igény volt egy színvonalasabb, értelmesebb és tartalmasabb produkcióra a valóság show-k között. De hol vannak már azok az idők amikor a zsűri egy néptáncprodukciót követően 10 percet is eldiskurált… A Virtuózok bár tehetségkutató műsornak nevezi magát, de senki ne higgye, hogy tényleg az. Alapvetően kétféle tv-show van: a bentlakásos, egymás agyára menős, az alacsonyabb IQ-jú piacnak, és a casting-szituációs az értelmesebbjének (és van, ahol e kettő egybeolvad). Akárhogy forgatom ez egy valóság show, ahol szigorúan a tv szempontok adják a játékszabályokat. De most nem arról akarok íni, hogy például hogyan történik a szereplők megkeresése és megrostázása, - erről amúgy is hallani innen-onnan infókat, akár saját környezetünkből is.

Mindenek előtt le kell szögezni, hogy óriási tapasztalati tőkét jelenthet egy fiatalnak, hogy egy tv stúdióban, egy tv adásban szerepelhet, játszhat. De óriási kihívási is, aminek megvannak a veszélyei. Valahány interjút olvasok világhírű, nagy színésszel, előadóművésszel, zenésszel mind azt mondják: nincs rövidebb út, el kell végezni a melót, ki kell várni az érési időt - nem lehet rövidíteni. A műsor egyértelműen azt sugallja, hogy van rövidebb út, és különösen azt, hogy a tehetségek ehhez joga van. És ki más adhatná meg a tehetségnek ezt az alanyi jogot, mint a média..? Az egyszeri televízió néző joggal kérdezheti vajon mi a csudát csinál egy klasszikus zenét tanuló fiatal évekig egy konziban és egy főiskolán, amikor néhány hét alatt felragyoghat a csillaga?

A társadalom azt a hibás szemléletet tette magáévá, hogy az ismertség azonos a művésszé válással, - miközben valójában teljesen független attól. Nem véletlen, hogy művészeti tanulmányok úgy alakultak ki, hogy kb 23-25 éves korra fejeződik be az intézményes tanulás, és az igazi, egyéni művészi munka 35-40 táján teljesedik ki. A ma élő nagy művészek pályaíve is ezt támasztja alá, és egyszerűen nem lehet az időt, az érést megspórolni, nincs kerülőút. Állandóan a gyermek Mozart a hivatkozási alap, állandóan őt akarja média újrakreálni, klónozni, azt a zsenit, akinek összesen 35 év volt kiszabva, és így persze, hogy mindent előbb és gyorsabban “kellett” csinálnia.

Ez azonban csak a jelenség egyik oldala, nem csak itt van félregombolva a kabát. A produkció erősen összemossa a színpadi teljesítményt és a tehetség mibenlétét. Az, hogy a nyilvánosság lett a mércéje a zenei képességnek, illetve a zenei képesség és a színpadi jelenlét minősége teljesen összemosódott eléggé újkeletűnek mondható. Pedig volt idő amikor az számított tehetséges zenésznek aki egy cantus firmus-hoz jóféle ellenpontot társított, vagy éppen jól rögtönzött, esetleg gyorsan össze tudott dobni egy kantátát.  A 19.század óta természetesnek vesszük, hogy az számít zenei tehetség-nek, aki maga- és üzembiztosan tud teljesíteni nyilvános közegben. Vagyis: ha valaki mélyen és helyesen megért egy művet/szerzőt és azt saját egyéniségével átitatva szólaltatja meg tehetségnek tartjuk - ám semmit sem ér az egész ha nyilvánosan nem tudja azt hozni amit a “négy fal között”. Tulajdonképpen azt tartjuk tehetségnek, aki ugyan olyan oldottan, magabiztosan játszik egy elő adásban egy televízióstúdióban este 10kor, mintha otthon lenne - de ez egyáltalán nem zenei kérdés hanem idegrendszeri konstitúció kérdése.  A zenei tehetségnek erre a definíciójára a média csak ráérősített - és akkor ez még enyhe kifejezés. És az ugyan olyan abszurd, mintha ma rátermett ellenpontírokkal népesítenénk be egy valóságshow-t.

És végül még egy félregombolás, hamisság két médiás varázsmondat köré építve, az egyik: a produkció azt sugallja, hogy a tehetség egyéniség is. Aki volt már média válogatón biztos hallotta azt a kifejezést, hogy “egyéniségeket keresünk”. Ez, bár igaz, de a szereplők életkora miatt gyakorlatilag így vicc kategória. Igen, a média tudja úgy láttatni, megjeleníteni az előadói teljesítményt a fényekkel, a beállításokkal, a darabválasztással, hogy ez egy egyéniség produktuma - valójában a show produktuma. És az egyéniség kérdéséhez kapcsolódik a másik médiás varázsmondat, hogy “legyen az illetőnek története”. Hallottam olyan jelöltről, aki azért nem jutott be a műsorba, mert nem volt elég “érdekes” a családi, magánéleti háttere…

Végül itt egy korábbi cikk, azt hiszem a Virtuózok első évadának tapasztalatairól, a Parlando-ból:

http://www.parlando.hu/2015/2015-3/GulyasCsilla-beszamolo_Virtuozok.pdf

Azon gondolkodtam egy ilyen cikk végére még is milyen videót, zenét válasszak, hiszen jó lenne valami pozitív végkicsengést adni. Végül Wendler Enikő és Csabay Zsuzsanna közös produkciójára bukkantam amely a Viruózok újévi gálája volt a Zeneakadémián idén január elsején. De az örömöm itt sem volt felhőtlen. Bár ésszerű ötlet volt a két fuvolást egy műben szerepeltetni, meglepett, hogy a Doppler művet milyen erősen meghúzták - alighanem műsorterjedelmi okokból. Nem csak arról van szó, hogy a két művésznő nyilván szívesen és hasonló színvonalon szólaltatta volna meg a teljes kompozíciót, hanem rendkívül zavaró, hogy az általam talált műsorokban sehol sincs ez feltüntetve - simán lehetett volna jelezni, hogy “részleteket hallunk…”. Mert nem kevés hiányzik a darabból, lássuk csak! A kompozíció bevezető része változatlan formában van a téma bemutatásig, amelyet megdöbbentő módon nem a variáció követ, hanem a pastoral jellegű lassú rész. Utána elindul a gyors, Poco meno téma, de nem kerül kidolgozásra, mert mintegy 65 ütem kihúzásra került, az Esz-dúr szakasszak egyetemben. Innen az előadás rögtön a Finalé-ra ugrik az utolsó néhány ütemre… sajnos. Mondanom sem kell, hogy ezek a “megoldások” lórugás-szerűen hatnak arra, aki ismeri a darabot, de annak is furcsa, aki érti a zenét. Viszont, ami fő, hogy Dopper művét sikerült 10 perc alatt tartani… Ehhez nem, inkább a két fuvolaművésznő előadásához - Gratulálok!

Doppler - Magyar fantázia 12. perctől: Wendler Enikő, Csabay Zsuzsanna - fuvola

http://www.mediaklikk.hu/video/virtuozok-ujevi-koncertje/

Párhuzamos

2017 06 12

2017. június 24. szombat 17 órától 24 óráig
Hangversenyek, tárlatvezetések, egyéb események,

Táncsics Mihály utca 7, Budapest, 1014

Néhány  hónappal ezelőtt, hosszú szünet után újra hazai cikket közölt a British Flute Society PAN magazinja, ugyan is megjelent Szilágyi Szabolcs, fuvolaművész és Kusz Veronika zenetörténész közös műve, amely izgalmas  megközelítéssel, Bartók és Dohnányi pályaívét párhuzamba állítva keres választ sokakat foglalkoztató kérdésekre. A cikk magyar verziója most vált elérhetővé a Parlando (59.évfolyam, 2017/3 szám) hasábjain az alábbi linken:

http://www.parlando.hu/2017/2017-3/Szilagyi-Kusz.pdf

Egy idézet:

Szilágyi Szabolcs zongoraművész partnerével, Borbély Lászlóval már régebb óta dolgozik egy idevágó programon - ahogy erről itt beszámoltunk korábban - amelyet a múltban már többször megszólaltattak; most a Múzeumok Éjszakáján hallhatjuk a műsort, ezúttal a Zenetudományi Intézet Bartók Termében Kusz Veronika avatott kommentárjával.

Június 24, 19.30 Bartók terem: Dohnányi és Bartók ~ hangverseny és előadás

Szilágyi Szabolcs ~ fuvola,
Borbély László ~ zongora,
Kusz Veronika ~ zenetörténész.

Műsoron:

Dohnányi: Ária fuvolára és zongorára (op. 48/1)
Dohnányi: Valse impromptu - a Három zongoradarab c. sorozatból (op. 23/2)
Bartók: Három Csík megyei népdal (fuvola-zongora átd.)
Bartók: Allegro barbaro (BB 63)
Dohnányi: Zongora−hegedű  szonáta op. 21 (fuvolára átd. Ittzés Gergely)
Bartók: Román táncok (fuvolára átd. Ittzés Gergely)
Dohnányi: Cascades a Hat zongoradarab c. sorozatból  (op. 41/4)
Dohnányi: Passacaglia szóló fuvolára (op. 48/2)
Bartók: Improvizációk magyar parasztdalok fölött (BB 83)
Bartók – Paul Arma: Suite paysanne Hongroise

Két ember a vonaton - Dohnányi és Bartók

Visszhang

2017 06 10

Emmanual Pahud és Eric La Sage a Zeneakadémián


Végre napvilágot látott egy, a szakmai valóságot valamint Emmanuel Pahud hangszeres kvalitásait és színpadi jelenségét híven tükröző beszámoló Csengery Kristóf tollából. Ez az első általam ismert recenzió, amellyel teljesen egyet tudok érteni. Kiragadnék kedvcsinálóul néhány gondolatot, mielőtt az egész cikk linkjét megadnám - érdemes elolvasni. Elsőként egy érdekes hangversenytörténeti adalék:

Őszintén szólva nem is tudom felidézni, mikor volt legutóbb fuvola–zongora szonátaest a Zeneakadémia nagytermében. Egyetlen hasonlóra sem emlékszem, kivéve Aurèle Nicolet (Pahud későbbi tanára) és Kocsis Zoltán közös hangversenyét. Ennek pontos dátumát nem tudom, de aligha lehetett máskor, mint 1973. október 22-én – e koncert napján halt meg ugyanis Pablo Casals, akinek emlékére a két muzsikus eljátszotta Bach “Komm, süßer Tod” című geistliches Liedjét. Még egy hasonló alkalom rémlik: amikor Severino Gazzelloni lépett szonátaesten a Zeneakadémia nagytermének pódiumára – több hasonló esemény nem ugrik be negyvenöt év statisztikájából. Ez bizony nem sok… (Rampal is fellépett kamara-hangversenyen a Zeneakadémián, de az korábban volt, mint Nicolet vagy Gazzelloni koncertje – azt a hangversenyt még csak rádióközvetítésben hallhattam.)
(…)


Magam kritikusként az évek során csak lassan barátkoztam meg Pahud zsenialitásával. Eleinte nem tetszett a hangja, amelyet fent kissé levegősnek véltem, lent pedig, úgy éreztem, ez a tömör, sűrű tónus hátrányosan különbözik Rampal hajdani – hatalmas, öblös és ugyanakkor hihetetlenül laza – egyvonalas oktávjától. Az igazat megvallva Pahud hatásközpontú előadásmódjától is idegenkedtem olykor. De már három-négy éve nálam is megtört a jég: be kellett látnom, hogy ez a csodálatos művész nem véletlenül lett a Berlini Filharmonikusok szólófuvolása. Most még többet és többfélét nyújtott, mint az elmúlt évek versenymű-tolmácsolásaiban – nem véletlenül, hiszen egész este őt hallgathattuk.

(…)

És a teljes cikk itt olvasható.

Jazz

2017 06 05

Több, mint egy óra jazz-fuvola

Korábbi jazz-szóló elemzésünkhöz kapcsolódóan itt egy válogatás, most okoskodás nélkül, csak zene. Viszontláthatunk már ismert művészeket és újakat is hallhatunk, mint Bobbi Humphrey, akivel később kicsit részletesebben is foglalkozom majd:

1. 0:00 It’s a Grand Night for Swinging - Roland Kirk Quartet
2. 3:10 Slippin’ & Slidin’ - Yusuf Lateef
3. 6:37 Enchantment - Dave Valentin
4. 10:26 Yesterdays - James Moody
5. 14:28 Baia - Herbie Mann
6. 17:19 Harlem River Drive - Bobbi Humphrey
7. 25:08 You Did It, You Did It - Roland Kirk Quartet
8. 27:34 Equinox - Dave Valentin
9. 34:19 Uno Esta - Bobbi Humphry, Jason Mizell, Fonce Mizell & Sigidi
10. 41:01 With Malice Towards None - James Moody
11. 44:20 The Greatest Story Ever Told - Yusuf Lateef
12. 47:37 St. Louis Blues - Herbie Mann
13. 51:36 South Street Exit (Live) - Eric Dolphy
14. 59:06 Django - Roland Kirk Quartet
15. 1:03:56 Evolution of Mann - Herbie Mann

Pahud után

2017 06 03

Mint korábban írtam Emmanuel Pahud fuvolaestje új szintre emelte a művész hazai jelentétét, hiszen végre fuvola-zongora formációban kaptunk közelebbi képet játékáról.

Az est önmagáért beszélt, fogadtatása szakmai szempontból teljesen egyöntetű volt, egyébként sem szeretnék részletes elemzést írni, csupán néhány momentumot emelnék ki. Tulajdonképpen két rendkívül magabiztos művész, elmélyült és makulátlan produkcióját élvezhettük.

Számomra mindössze egy zavaró körülmény volt - jobban mondva kettő. Ez egyik az igen rokonszenves lapozó hölgyemény - hangzó vadászmezők fegyverhordozója - , aki nem mindig volt annyira magabiztos, mint a két előadó, és vélhetően több stresszt élt át az est folyamán, mint a két előadóművész egész eddigi és ez utáni életében. A másik a zongorára irányított mikrofon állvány volt, Emmanuel Pahud háta mögött, amelytől a fuvolaművészt néha csak centiméterek választották el. De őt láthatóan nem zavarta, hogy a kottaállvány és a mikrofon közötti zsebkendőnyi területen kell előadni a műsorát.

De komolyra fordítom a szót. A műsor tematikája a német romantika volt - illetve a klasszika és a romantika határvidéke - ,de nagy bajban van az a fuvolás, aki ilyen programra vállalkozik hiszen átiratok műsorba emelése nélkül elképzelhetetlen csupán eredeti fuvolaművekből felépíteni az estet, mivel szinte alig van kvalitátos kompozíció a 19.század első feléből. Ebben az időben a fuvolatechnika virtuóz értelemben már kiforrta magát, de kompozíciós szempontból még váratott magára a kitörés. Schubert ezt a művét - egyes vélekedések szerint - a kor virtuózának, Louis Drouet-nek (1792-1873) ajánlotta, noha direkt ajánlás nincs feltüntetve a kottán. Személyes kapcsolatukat - amely vélhetően 1822 nyarára tehető Bécsben - máig nem sikerült egyértelműen tisztázni, de az biztosra vehető, hogy Schubert hallhatta a játékát Bécsben, és ilyen módon legalább annyira esélyes a mű ajánlottjának lennie, mint Ferdinand Bogner, akit e darabbal általában kapcsolatba hoznak. Schubert ebben a műben szakít a 19.század első feléből ismert téma és variációk szokásos virtuóz kliséivel, ez jól látható az 5. variáció első fogalmazványán, amelyet a szerző végül elvetett. A kissé monoton, de a korabeli fuvolatechnikát jól ismerő anyag helyett egy változatosabb, sok tekintetben összetettebb variációt írt, amelyet ma is ismerünk. (Az elvetett változat benne van az Universal által kiadott kotta fuvolaszólamának függelékében). És ide kívánkozik, hogy a remekmű koncerttermi bemutatója, ősbemutatója Doppler Ferenc nevéhez fűződik, amelyre 1862ben került sok a Musikverein-ben. Rendkívül fontos, hogy egy ilyen jelentőségű kompozíciónak magyar vonatkozása is van.

Emmanuel Pahud játékára visszatérve érdekes módon nem csak a klasszikus értelemben - kifejezetten sebességet jelentő - virtuozitást emelném ki, hanem a lassú részek ihletett és míves megformálását, különösen a Bevezetést a fentebb említett műből. Az est bővelkedett szinte a semmiből induló és a semmibe tűnő hajlékony hangok megformálásában, valamint Pahud jól tudta azt is mikor kell a zongorának alárendelni magát, - és köszönet Eric La Sage-nak, hogy tudott úgy zongorázni egy nyitott Steinway hangszeren, hogy nem nyomta végig a bal pedált. Különösen érvényes volt mindez a nyitó szonátára, a Mozart műre, elsősorban annak lassú tételére. Ugyan csak ez a hajlékonyság volt jellemző a Schumann műre, amelynek fuvolarepertoárbeli hazatalálása még várat magára. Ugyan csak érvényes ez a Mendessohn szonátára is, amely remélhetőleg felkelti a hazai fuvolások érdeklődését. Pahud nem véletlenül tette ezt a művet a hangverseny fináléjára. Rendkívül gyors, és kellemetlenül mély fekvésű utolsó tételét sikerre vinni csak az tudja, aki rendelkezik az ehhez szükséges kvalitásokkal, és Pahud rendelkezett, rendkívül meggyőzően oldotta meg átiratának utolsó tételtét.

És persze milyen jó lenne ha legközelebb, a koncert másnapján adna egy kurzus egy-két emelttel feljebb, ahogy erre már volt példa korábban is…

00:00:00 Mozart - Sonata in C major, KV.296
00:18:05 Schubert - Trockne Blumen, D.802
00:35:25 Schumann - Fantasiestücke, op.73
00:46:42 Mendelssohn - Sonata in F major
01:09:00 encore ~ Fauré - Morceau de concours
01:11:50 encore ~ Fauré - Sicilienne

Kobe - International Flute Competiton 2017

2017 06 01

Érdekes, hogy amíg a hazai sportolókat rendkívüli figyelem kíséri egy-egy világversenyen, addig a zenészekről ez nem mondható el. Eddig összesen két alkalommal tudott magyar fuvolás dobogós helyezést elérni ezen az igen nehéz, négy élőfordulós versenyen, 1989ben Móré Irén és tizenkét évvel később Seres Dóra.

Ebben az évben, a sorrendben 9. Kobei Nemzetközi Fuvolaversenyen Szabados Éva próbált fogást találni, játékával az utolsó előtti fordulóig jutott el, sajnos a döntőbe már nem került be. Teljesítményéhez így is GRATULÁLUNK!

Szabados Éva a 3. - utolsó előtti - fordulóba.
Videó 33″30′ -tól: https://youtu.be/pQ_cDXIiJcA

Itt a középdöntőben láthatjuk 7′40″-től:
https://youtu.be/XzUkKfl_0IM

És az elődöntőben 22′50″-től:
https://youtu.be/TamwMiQM4eM

A verseny Facebook-oldala itt található az aktuális hírekkel.

Youtube csatorna - Kobe International Flute Competition 神戸国際フルートコンクール