Hans Werner Henze – Sonatina (1947)

Hans Werner Henze (1926-2012)
Sonatina (1947)

A repertoár sorozatban már többször is érintettem Harald Genzmer-t, és fuvolaműveit, de még nem esett szó egy másik, 20. századi német komponistáról, Hans Werner Henze-ről (1926-2012). A szerző egyetlen általam ismert fuvolaműve a Szonatina 1947ben keletkezett (leszámítva az ugyan ebben az évben írodott neo-barokkk kamarakoncertet, amely fuvolát is foglalkoztat, és még 2 vegyes kamaraművet). Magyarországon első alkalommal Karlheinz Zöller, a Berlini Filharmonikusok szólófuvolása szólaltatta meg a Debreceni Fuvolás találkozó keretében, talán 1995 körül. Nem véletlen, hogy Herr Zöller azt a művet is műsorára tűzte hiszen a kompozíció tanárának, a kiváló fuvolásnak és tanárnak, Kurt Redel-nek (1918-2013) íródott.

Henze egyiket a 20. század legfontosabb német komponistáinak, főleg színpadi műveket írt, legfontosabb talán az Ondine című balett (1958). A zeneszerző gyermekkorát a fasiszta Németországban töltötte, apja a rendszer fanatikus híve volt, és ezt az elkötelezettséget családjától, hat gyermekétől is elvárta. Henze zenei érdeklődése korán megmutatkozott, de szülői nyomásra Hitler Jugend-hez kellett csatlakoznia. Ebben a közegben került napvilágra saját neméhez való vonzódása. Végül apját besorozták és a keleti frontra került, ahol halálát lelte. Henze a II. Világháború után elhagyta Németországot annak homofób közege miatt, és Olaszországba telepedett le. Itt élt haláláig életvitel szerűen, noha munkáit főleg német területen végezte. Róma mellett helyezték végső nyugalomra.

Ami a Szonatinát illeti három tételes műről van szó. Bár érezhetően Hindemith nyomdokait követi, még is egyéni hangvételű kompozíció. Energikus első és utolsó tétele közé lírai második tétel került, melynek érdekessége, hogy több alkalommal is melodikus igénnyel érinti a háromvonalas H hangot. A negyvenes években ez egyértelműen határhang volt a hangszeren, és Kurt Redel kitűnő hangszeres kvalitásairól árulkodik.

Ginevra Petrucci – fuvola
Bruno Canino – zongora

Accademica del Conservatorio Santa Cecilia, Roma
2014.03.27.

1) Moderato. Allegro molto vivace 0:23
2) Andantino 3:33
3) Presto 6:24

This entry was posted in Napról-napra, kép, link, mp3, repertoár and tagged , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply