Zenebutik…

Vannak okok amiért érdemes a blogolás felfüggesztését felfüggeszteni. Egy nagyon régen várt felvételt találtam meg néhány napja. Ez volt életem első televíziós megjelenése és már évek óta próbáltam megtalálni a nava archívumában, de úgy látszik valamikor az elmúlt pár évben kerülhetett fel.

A műsor maga nem más, mint a Zenebutik, amely sok éven át sikeresen futott a televízióban. Juhász Előd műsorában tíz perc alatt került egymás mellé a Depech Mode, a magyar néptánc, a Dolly Roll és a Bécsi Filharmonikusok, sokan bírálták is a műsort emiatt. Tény, hogy az adásidő alatt a lehető legnagyobb kitekintésre törekedett ez a televíziós program.

A felvétel a karapancsai vadászkastély ősparkjában készült és azért érdekes, mert akkor nem volt mód visszanézni, egy eljátszásból ment adásba nem sokkal a felvétel után 1989 július 9-én. Mindenesetre így 30 év után megnyugtató, hogy egészen jól sikerült. Az alig több, mint 2 perces anyag apukám, Csetényi Gyula (aki a felvételen annyi idős, mint most én) interjújával indul, amelyben – mai szóval – promotálja a hosszú éveken át sikeresen működő Bajai Nyári Zenei Tábor-t, – ma nyári zenei kurzusnak, továbbképzésnek, akadémiának nevezhetnénk – és még a nemzetközi jelzőt is nyugodtan hozzátehetnénk.

A játékosok sem akárkik, középen Fogel Frigyes csellózik (ő ma dokumentum filmeket készít és sokan a Kultúrális Kreatívok által ismerik, számomra elsősorban mindig is egy kiváló csellista volt és lesz), jobb oldalon pedig Bodoky Gergely fuvolázik (ő ma a Deutsche Symphonie-Orchester Berlin szólófuvolása). Hármunk közül Gergő volt a legfiatalabb, Frici a legidősebb, de egyikünk sem volt még 20 éves… Haydn Londoni Triójának első tételét játszuk.

A teljes adás (28:20 nál kezdődik):
https://nava.hu/id/2040582/?jwsource=cl

Az adásban 28:20-nál kezdődik (a kezdőpontot nem tudtam beállítani a beágyazáson).

This entry was posted in Napról-napra, videó and tagged , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply