Itt ér véget…

Számomra itt ér véget a blogolás.

A magyarázat nagyon prózai – egyszerűen időhiánnyal küzdök és ebből adódóan már az utóbbi, körülbelül egy évben nem tudom azt a szintet, de még a mennyiséget sem hozni, ami az általam elfogadható lenne.

Kilenc éve, amikor útjára indult a blog még közel sem volt ennyi adminisztratív feladatom a zeneiskolai munkahelyemen és nem jelentett problémát egy-egy posztot vagy akár fordításokat is elkészíteni. Viszont mára a helyzet tarthatatlanná vált, és gyakorlatilag 90 körüli vázlat várakozik kidolgozásra – ezek egy része már aktualitását is vesztette és valószínűleg soha sem készül el.

Sok mindent mondhatnék, az a minimum, hogy még rengeteg ötletem lenne milyen témákat lehetne feldolgozni. Szerettem volna például  sokkal több videóinterjút készíteni, viszont ezeknek a projekteknek az előkészítése (megbeszélés, interjú időpont és hely egyeztetése, utómunka) és kivitelezése a jelenlegi technikai és időbeli lehetőségeim miatt elmaradt – pedig az eredmény igen látványos szokott lenni. De a hangszeres oktatást fojtogató, tudományos alapú pedagógia papirszapirító bürokráciája engem is utolért.

Az elmúlt években igyekeztem a lehető legnagyobb nemzetközi kitekintést adni, miközben a hazai fuvolásokat is megpróbáltam egyenlően és méltányosan megjeleníteni – még akkor is ha egy-egy szereplő művészete vagy éppen emberi karaktere nem áll/állt közel hozzám. Ebből adódóan lassan kialakult, hogy rang lett megjelenni ezeken az oldalakon, ami nekem roppan hízelgő volt, bár paradox módon a rangot éppen az általam megjelenített művészek generálták a blognak.

Ezzel kapcsolatban aztán egyre több konkrét megkeresést kaptam, hogy jó lenne ha ez-az megjelenne nálam, és ezeket igyekeztem teljesíteni is. De egy idő után rendkívül nyomasztóvá vált, hogy másokat promótáljak – nem maga a promóció kényes feladata vált terhessé (bár ez sem egyszerű), hanem, hogy mindezt időre tegyem.

Kezdetben – 2010 táján – saját szórakoztatásomra csináltam az egészet, és fokozatosan nőtte ki magát a blog abba az irányba, amiben ma látható, sőt egy idő után vállaltan is megpróbáltam egy kicsit a szakma közös nevezője lenni.

Az évek során sok minden történt a helyreigazítást kérő, sarkos levéltől kezdve a letiltott interjúig, viszont nem egyszer köszöntek vissza mások tevékenységében az általam felvillantott, vélhetően először magyar nyelven előforduló anyagok.  Volt tehát minden, amit el lehet képzelni, de úgy gondolom ez ennek a műfajnak a velejárója, és ami az emberi természetet illeti új, drámai felismerések nem értek.

Végül még is csak az időhiány a fő ok. Még ha a jövőben vissza is térnék a blogoláshoz egészen biztos, hogy az teljesen más jellegű, személyesebb lesz, mint amit korábban csináltam, számomra a közösségi küldetés – ha volt ilyen – itt és most véget ért.

A bejegyzés kategóriája: Napról-napra
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!