születénap – Kovács Lórant

Haruo Asakawa – Flute-Sonaro

Valószínűleg kevesen ismerik Kovács Lóránt ezen felvételét, nem különben a darabot is. Ezzel a felvétellel köszöntjük öt születésnapja alkalmából!

Kovács Lóránt-ot aligha kell bemutatni a fuvolásoknak, 1965ben megnyerte az első Budapesti Nemzetközi Fuvolaversenyt, majd 1966tól a Zeneakadémia fuvolatanára volt. Meghatározó tanári tevékenysége, és zenekari pályafutása mellett jelentős szólókarriert is magáénak mondhat, amelynek keretében számos hanglemezt jelentetett meg, így például a repertoár gerincét alkotó Bach és Händel szonáták mellett Mozart és Vivaldi fuvolaversenyeit is rögzítette – hogy csak a legfontosabbakat említsem. Számos kotta megjelentetése és kiadása az ő nevéhez fűződik, ezáltal kulcsfontosságú darabok váltak elérhetővé magyar kiadásban. Ezen kívül fénymásolt formájában is tőle indultak ki darabok, például – azt hiszem – ő hozta be az országba és tőle terjedt el Alfredo Casella Sicilienne et Burlesque című műve.

Mindezen kívül jó kapcsoltban volt a nem rég elhunyt Auréle Nicolé-val, tanítványa ként számos alkalommal hívta meg a Zeneakadémiára kurzust tartani, ezek a kurzusok is meghatározónak bizonyultak a hazai fuvolázás alakulása szempontjából. A közelmúltban Illés Eszter készített vele egy interjút Nicolé-ről, amelyet itt olvashatunk.

És arról hogyan vall ő maga saját életútjáról az alábbi linken olvashatunk:
http://www.napkut.hu/naput_2010/2010_10/105.htm

Haruo Asakawa – Flute-Sonaro
Kovács Lórant – fuvola
Nerima Cultural Center – Tokyo 1988.02.05.

A kéttételes szólómű szerzője Haruo Asakawa, aki 1973ban komponálta a darabot, amikor a Zeneakadémián tanult Budapesten. A művet Jeney Zoltán mutatta be a Magyar Rádióban. A fenti felvételt viszont Kovács Lóránt rögzítette Tokyo-ban 1988ban. A mű egy Capriccio jellegű első, illetve egy kadenciális hangvételű második tételből áll.

This entry was posted in Napról-napra, mp3 and tagged , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply