Elek Tihamér művészete

Király László (1954) ma is élő és alkotó zalaegerszegi születésű zeneszerző. Az 1977-es keltezésű sorozata, a Tizenkét miniatűr egy időben nagyon népszerű volt a fuvolások körében, az egyik kecskeméti fuvolás találkozón Matuz Gergő az összeset eljátszotta. A miniatűrök hármas csoportokban jelentek meg az EMB-nél (1983), mert míg a fuvola végig szólóhangszer a sorozat minden darabjában, addig háromtételenként más-más társhangszer alkot vele duót. Lényegében négy, háromtételes csoportot kapunk, így került kiadásra is. A társhangszerek: zongora, csembaló, orgona, és ütők – ez esetben egy játékosra. Az egyes kompozíciók másfél perc körül vannak, de úgy emlékszem egyik sem haladj meg a két percet. A miniatűrök felkerültek a Hungaroton Király László – Vocal and instrumental works (1986) című lemezére, de magát a felvételt a Magyar Rádió készítette.


Kép forrása és további anyagok: http://www.rose.hu/html/elekt.html

Az alábbi sorozatban minden művet Elek Tihamér szólaltat meg, aki ma lenne 74 éves. Ma már több olyan fuvolásgeneráció is aktív, akik közvetlenül nem ismerhették múlhatatlan személyiségét, ezért minden alkalmat megragadok, hogy felvételeit bemutassam, már csak azért is mert nincs belőlük túl sok. Tihi nem csak saját generációjának, de az egész magyar fuvolázás történetének kimagasló zsenije volt, előadói, tanári és hangszerkonstruktőri minőségeiben. Meg merem kockáztatni, hogy világviszonylatban egyedülálló, amit tudott és képviselt. Tihamér sok kortárs zenét játszott – operaházi munkája mellett – fuvolázása ezekben a művekben is végtelenül kidolgozott és könnyed. Az itt következő sorozatban magabiztosan mozog a modern zene szövetében, mind technikai, mind zenei-megformálás tekintetében, az egyes tételek karakterét meglehetősen egyértelműen ragadja meg. Dinamikai skálája, kontrasztja egészen különleges, és ugyan ez mondható el salakmentes, minden regiszterben magabiztos hangjáról. Egyébként a szerző ajánlása neki – és Kontra Zoltánnak – szól a fuvola-zongora miniatűrök esetében, valamint Tihamérnak és Petz Ferencnak az ütős miniatűrök esetében. Természetesen neki ajánlottuk “A magyar fuvolázás kétszáz éve” című könyvünket is – akik már megvásárolták a kötetet az első oldalon láthatják viszont, az utolsó oldalak egyikén pedig az ő pályaívét méltatjuk.

A videók nem teljesek, két tételt – X. és XI. – sajnos nem találtam meg. A felvételek nem sorrendben vannak, de a Youtube-on így lett számozva, rögzítve, ám kiadásban nem így jelentek meg.

Elek Tihamér – fuvola, (a többi előadónak sajnos nem tudtam utána nézni).

Király László ~ Tizenkét miniatűr – fuvolára és zongorára / fuvolára és csembalóra / fuvolára és orgonára / fuvolára és ütőhangszerekre (1977)

Tizenkét miniatűr: I. Moderato – ütő

Tizenkét miniatűr: II. Allegretto


Forrás: EMB

Tizenkét miniatűr: III. tempo jelzés nélkül – csembaló

Tizenkét miniatűr: IV. Andantino orgona

Tizenkét miniatűr: V. Moderato zongora

Tizenkét miniatűr: VI. Allegro vivace ütő

Tizenkét miniatűr: VII. Allegretto, espressivo csembaló

Tizenkét miniatűr: VIII. Allegretto orgona

Tizenkét miniatűr: IX. Allegretto – zongora

Tizenkét miniatűr: XII. Andantino ütő

This entry was posted in Napról-napra and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply