150

150 éve született F.M. Alexander (1869 -1955)

Egy kicsit megkavarodtak a bejegyzések, mert a múltkori kottaletöltős történetet előre kellett hoznom, mert az anyag 22-én már el fog tűnni. Így a 150 éve született Frederick Matthias Alexander-ről – az Alexander Technique megalkotója - készült poszt egy kissé hátrébb került – természetesen az Ausztrálok kiválósága január 20-én született, tehát a mai naphoz képest két nappal korábban, és ennek idén már 150 éve.

Kevesen tudják, hogy egész pontosan az Ausztrália déli partjainál található Tasmánián látta meg a napvilágot, mint ahogy azt is, hogy anyja bába volt, és az ifjú Alexander mellette segédkedett. Az Alexander Technique világában csak FM-nek nevezett Alexander-nak volt egy fiú testvére is, A.R. – vagyis Albert Redden Alexander – aki első tanítványa és asszisztense lett. Később végig az Államokban tartózkodott, aminek fontos jelentősége volt a AT elterjedése szempontjából. Maga Alexander is a Második Világháború éveiben az Egyesült Államokban élt.

Itt és most nem taglalom a technika főbb alapelveit, ezt több korábbi posztomban is megtettem, inkább következzék néhány érdekes tény Alexander-el és a ő munkásságával kapcsolatban:

- Alexander soha nem hívta a művét Alexander Technique-nak, mindig úgy hivatkozik rá, mint  “work”.

- F.M. soha nem végezte el az általa Londonban alapított iskolát.

- Az un. első generációs AT tanárok, magától Alexander-től tanulták a technikát és ők sem végezték el az Alexander által alapított iskolát.

- Bár Alexander több könyvet is írt munkálkodásairól az AT-nek írott metodikája soha sem volt, még a tanárképzés vonatkozásában sincs ilyen mű – a technika és a vele kapcsolatos alapelvek generációról-generációra adódnak tovább.

Néhány név az első generációs tanárok közül:

~ Albert Redden Alexander, (1874–1947). F.M. testévre és első tanítványa
~ Max Alexander, (1916–1997), 1933. A.R. fia.
~ Marjory Barlow , (1915–2006), 1933. F.M. nővérének a lánya,  Bill Barlow felesége.
~ Dr. Wilfred “Bill” Barlow, (1915–1991), 1936. Ő alapítja 1958-ban a STAT-ot (The Society of Teachers of the Alexander Technique).
~ Marjorie Barstow, (1899–1995), 1931. (Gyakran keverik Marjory Barlow-val)
~ Walter H. M. Carrington, (1915–2005), 1936. (Itt olvashatunk róla).

10 mítosz (tévhit) az Alexander Technique-el kapcsoltban, Bruce Fertman-tól (itt a teljes videó is, ahol bővebben kifejti az alábbi, általam kivonatolt gondolatokat):

1.) “Az AT a testtartásról szól” – az AT a külső-belső rugalmasságról szól

2.) “Az AT az egyenes tartásról szól” – a testben nincsenek egyenes vonalak, és az AT-ben nem kell semmit valahogy csinálnunk. Sokkal inkább a test hatékony és élvezetes használatáról van szó.

3.) “Az AT segítségével másképp tartjuk a nyakunkat” – inkább arról van szó, hogyan hagyjuk abban a tartást magát.

4.) “Az AT a testről szól” – az AT Rólad szól, arról, hogy lépsz kapcsolatban magaddal és a világgal, milyen minőségű a cselekvésed.

5.) “Az AT a test szimmetriájáról szól” – nincs szimmetria a természetben és az emberi testben sem. A szimmetria nem a harmónia és anem a test alakja.

6.) “Az AT-ben lényege az egyensúly” – az ember számára nem létezik egyensúly, mindig (miko)mozgásokat végzünk, hogy fenntartsuk az egyensúlyunkat, és ez jó dolog.

7.) “Az AT lényege a helyes légzés” – a légzés nem aktivitás, hanem megtörténik.

8.) “Az AT-ben nem mindegy hogyan állunk a lábunkon -valójában a földön állunk.

9.) “Az AT a lazításról szól” – az AT sokkal inkább egyfajta könnyed készenlétet tanulunk meg, amelyben semmi rendkívülire nem készülünk, csupán készen állunk bármire, ami megtörténhet. És hogy hogyan tudunk erőltetés nélkül visszatérni ebbe a nyugodt készenléti állapotba.

10) “Az AT arról szól, hogyan álluk fel és ülünk le, sétálunk, stb… megfelelően” – a testünk nem mechanikus, az AT segítségével  megtanulhatjuk mennyire jól tervezett az emberi test.

Számtalan idézet kering az interneten tőle, ezt az alábbit azért választottam, mert pontosan illeszkedik a hangszeres gyakorlás buktatóihoz:

Azaz: “A Technikám a külső ingerekre adott akaratlan és nem szándékos reakciók felfüggesztésén alapszik, így elsősorban egy olyan technika, amely az emberi reakciók kontrollját fejleszti”.

- F.M. Alexander -

Alexander munkásságát azóta a neurológia és más tudományok számtalan esetben támasztották alá, sőt úgy tűnik az általa megfogalmazott alapelvek nem csak a művészi munkában, de a modern életforma mindennapjaiban is elengedhetetlenek. Magyarországon az Alexander Technique csak a 90-es évek közepétől Magyari Back Anna tevékenysége nyomán kezdett kibontakozni, előtte nálunk F.M.műve nem volt ismert. Nemzetközi szinten rengeteg művész találta hasznosnak és foglalkozik AT-el, csak néhány név a sok közül: Victoria Beckham, Josh Brolin, John Cleese, Ben Kingsley, William Hurt, James Earl Jones, Paul McCartney, Paul Newman, Sting, Jeremy Irons, Quentin Tarantino, Yehudi Menuhin, Keanu Reeves, Hilary Swan…

A legismertebb AT fuvolások többek között Sir James Galway, Gary Schocker, Lorna McGhee (és persze sokan mások…), de még is, az évforduló alkalmából egy általam mostanában felfedezett fuvolást, Alexander Murry-t mutatom meg (még a keresztnév is stimmel…), aki többek között a nemzetközileg is ismert modern-fuvolás, Camilla Hoitenga tanára is volt (a művésznő nem rég járt Budapesten – úgy hírlik idén ősszel is erre jár majd…). Őt látjuk az alábbi képen, ahol 83 éves, a kép önmagáért beszél… Tőle Gaubert Nocturne et Allegro scherzando-t halljuk, meglepően nyugodt megformálással.

Alexander Murray – fuvola, Martha Goldstein – zongora

This entry was posted in Napról-napra, mp3 and tagged , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply