3 új Mozart mű fuvolára

köztük két fuvolaverseny

A hónap végén esedékes a zeneszerző születésének nem túl kerek, 261 évfordulója – de ezt az időpontot e sorok írja nem bírta kivárni ezzel a cikkel. Aligha vitatható, hogy Mozart fuvolaművei rendkívül fontos szerepet játszanak hangszerünk irodalmában. A most megtalált három új fuvolamű kicsit talán ellentmondani látszik annak a hitnek, hogy a zeneszerzőóriás nem kedvelte ezt a hangszert.

James Strauss 2016ban három, eddig ismeretlen művet fedezett fel, amelyeket most cd-n is rögzített. A felvételek a Strasbourgi Szimfonikus Zenekarral, Manuel Mendoza vezényletével, valamint Andrea Mogavero olasz fuvolaművész közreműködésével készültek. A cd költségeit a cikk végén mellékelt forráslinken támogatni is lehet adományokkal.

Az első mű egy fuvolaverseny Mozart barátjától, Johann Baptist Wendling-től, aki a mannheim-i udvari zenekar fuvolása volt. Mozart említi apjához írt, 1777 november 22én kelt levelében, hogy együttműködik vele, egy fuvolaversenyen dolgoznak, amelyben a fúvós részeket ő írja. A mű Emily Gunson Wendling katalógusában GUN 20-as számot viseli (link a cikk végén is megtalálható, érdemes tanulmányozni Wendling műveit).

A második darab a nemrégiben Lengyelországban előkerült rejtélyes kézirattal, egy oboaversennyel kapcsolatos. Tudjuk, hogy 1777 július 25én egy Johann Thomas Cassel nevű fuvolás egy Mozart által írt fuvolaversenyt próbált Salzburg-ban. Ebben az időben Mozart általunk is ismert fuvolaversenyei még nem léteztek, tehát nagy valószínüséggel ez a hiányzó harmadik lesz a legkorábbi. A Lengyelországban talált anyag valószínűleg egy átirat lesz A rekonstrukciót Anders Muskens készítette.

A harmadik darab egy hangszerelés, amely Mozart halála után készült, a K. 448as jegyzékszámú kétzongorás szonáta szimfónia concertante változata. A dán kiadó, C.G. Menzel hangszerelte meg két szólófuvolára, 2 oboára, 2 kürtre, 2 trombitára, timpánira és vonósokra. A szólófuvolák technikai elvárásait már nem Mozart korabeli fuvolára, hanem későbbi modellre utalnak.

Az alábbi, mintegy 11 perces videóban James Strauss beszél a projektről és hosszabb részleteket hallhatunk a művekből, valamint kéziratrészleteket is láthatunk – de mindenek előtt hallgassuk, egyik szebb, mint a másik:

Forrás:
https://www.gofundme.com/mozart-3-new-flute-discoveries-cd

James Strauss
http://jamesstrauss.org/

Orchestre Symphonique de Strasbourg
http://www.symphonique-strasbourg.eu/

Emily Gunson’s Wendling Catalogue
http://www.emilygunson.com/wendling

This entry was posted in link, videó and tagged . Bookmark the permalink.

Leave a Reply