holnap – „PIKULÁS MIKULÁS”

A Pikulás Mikulás újra eljön a Bartókba és kiosztja mindenkinek ami jár, virgácsot és cukorkát is. Helyszín: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, dec. 5, 14:30.


Gondolom mostanra már mindneki ismeri a Pikulás Mikulást, aki idén is eljön a Fon-Trade Kft. szervezésében. 2015. december 5-én, szombaton délután kerül sor erre a rendezvényra a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában (Budapest, Nagymező u. 1.). Ezúttal a Mikulás a pikuláját is hozza, – bár ez nem saját fejlesztése -, és futurisztikus, szakmai felhangokat is megszólaltat, hiszen a program sztárvendége, a spanyol Julian Elvira is ott lesz, aki a PRONOMOS fuvola megalkotója. Ahogy arról beszámoltam, ezen a héten Győrben már bemutatkozott az új fuvola, és ahogy ígértem most a budapesti fuvolások is megismerhetik ezt a hangszert, amit Matuz István és Ittzés Gergely is megszólaltatnak majd.

Némi hezitálás után úgy döntöttem, hogy a hangzó melléklet legyen egy ismert – nagyon is ismert, sőt talán a legismertebb – fuvoladarab: Debussy – Syrinx – de PRONOMOS verzióban, a konstruktőr előadásában:

14.30 GÁLAHANGVERSENY
Fellépnek az idei kaposvári Jeney Zoltán Zeneiskolai Fuvolaverseny díjazottjai

16.00 „HOLNAPRA KÉSZEN”
JULIAN ELVIRA (Spanyolország), MATUZ ISTVÁN és ITTZÉS GERGELY hangversenye.
Julian Elvira a Matuz István elvei és saját tervei alapján készült különleges hangszeren, a PRONOMOS fuvolán játszik, amely ma a legforradalmibb újításnak számít a fuvolakészítésben. Az új mechanika új utakat nyit meg a legmodernebb játéktechnikák terén. A koncerten három kísérletező művész fog össze, hogy bemutassa, hol tart ma a fuvolajáték. Vagy még inkább: hol fog tartani holnap.

17.30 (a kisebbekhez) ÉRKEZIK A MIKULÁS! – és ajándékot is oszt. Azoknak a gyerekeknek mindenképpen, akik fuvolajátékukkal megörvendeztetik. (Maximum 1-2 perces darabokkal lehet készülni.)

17.30 (a nagyobbnak) JULIAN ELVIRA bemutatja a PRONOMOS fuvolát. Mindeközben hangszerkiállítás és -vásár várja az érdeklődőket újdonságokkal és ünnepi kedvezményekkel!

M I N D E N K I T N A G Y S Z E R E T E T T E L V Á R U N K !!!

http://www.fontrademusic.hu/

http://pronomosflute.com/

Julián Elvira a Youtube-on

A bejegyzés kategóriája: Napról-napra
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!