reblog – Kövi Szabolcs

Kövi Szabolcs Magyarország csodálatos éjszakai arcait zenéli

Kövi Szabolcs legújabb zenei anyaga igazi csemege a művész rajongóinak. Legközelebb Székesfehérváron, április 27-én mutatja be új albumát egy csodálatos filmmel egybekötve, különleges vizuális élményben részesítve ezzel a hallgatóságát. Vajon hogyan talált egymásra a spirituális zenét játszó művész és a hazai tájakat, éjszakai égboltot bemutató film? Erről beszélgettünk Szabolccsal.

Hogyan keletkezett a Csillagok Csillagok című album?

4 éve meghívott egy koncertre Ladányi Tamás asztrofotós a Nemzeti Múzeumba. Fura volt, hogy ő is veszprémi, de szinte nem is hallottunk egymásról. Annyit tudtam, hogy egy nemzetközi csillagászati témájú kiállításon kell játszanom, amelynek Ladányi Tamás volt a szervezője. Ott lejátszottunk egy filmet, amihez én külön zenével készültem. A filmet Bernd Pröschold főleg sarkvidéki helyeken fotózta, rengeteg csodálatos sarki fény felvétel volt benne. Beleszerettem a filmbe, és így jött az ötlet Tamástól, hogy Magyarországról kellene egy hasonló anyagot készíteni. Tamás elképesztő energiával 2012-re megalkotta ezt a filmet, úgynevezett „time lapse” technikával, ami tulajdonképpen gyorsított felvétel, de nem kamerával, hanem fényképezőgéppel készül. A gépet beállítják folyamatos expozícióba és rengeteg képet készítenek, ami filmmé áll össze, jobb felbontásúvá, mint egy mozifilm, arról nem is beszélve, hogy egy hagyományos kamera nem tudja felvenni a csillagok fényét, mert nem olyan érzékeny. Egy 20 másodperces snitt sokszor több napos munka eredménye, így összesen hat év munkája van Tamásnak és vágó kollégájának a filmben. Én gyakorlatilag az utolsó évben csatlakoztam. Az első időkben láttam néhány snittet, de szinte „vakon” kellett dolgozni, az utolsó hónapokban pedig egyáltalán nem láttam semmit a vágásból. Inkább Tamás ritmusérzékét dicséri azt, ahogyan a zenére illesztette a filmet.

A filmen láthatjuk többek között a budai várat, a veszprémi várat, romokat, híres magyar épületeket, tájakat, a hortobágyi Kilenclyukú hidat. Már a munka utolsó évében lehetett tudni, hogy Tamás magyaros zenét szeretne a filmhez. Először nem örültem, sokszor próbálkoztam már magyar népzene feldolgozással, de nem sikerült igazán semmi. Itt azonban a filmek megihlettek, így hamar megjött a kedvem a lemezhez. Kézenfekvő volt, hogy “csillagos” témájú és szövegű magyar népdalokra építem fel az anyagot, és ezután sorban jöttek az ifjúkori kedvenc népdalaim.

“Elmegyek, elmegyek, el is van vágyásom, Ebbe rongyos kistanyába’ nincsen maradásom. Ha elmégy, ha elmégy, csak hozzám igaz légy, igaz szereteted babám, ellenem ne fordítsd…”

Azt hiszem magyar lelkem van igazán, és ebben a népdalban el is csípem a nagy magyar életérzést, és ez a dal meghatározza az egész gondolatmenetemet a lemezzel kapcsolatban: az elvágyódást ebből a kis rongyos tanyából, ahol sokszor a kisszerűség az úr, valami megfoghatatlan célba, irányba, de közben a szeretetet, szerelmet is a haza iránt. Az “igaz szeretetet” nem egy nő, hanem a haza irányában érzem ebben a dalban, akit nem szabad megcsalni, akárhova vetődik az ember és akármit tesz is. Tamás filmje a legjobb „országimázs” film, amit valaha láttam: rendbe teszi bennem a hazám iránti érzéseimet. Egy ilyen gyönyörű országban élni kiváltság, és itt főleg a természeti értékeket, az épített örökséget értem.

Mi volt a zenei anyag készítése közben a legemlékezetesebb pillanat?
Korábban nem voltak sikeresek a népdal feldolgozásaim, mert másokhoz akartam hasonlítani, pl. népi vonósokat alkalmazni, pedig nem is tudtam bánni ezekkel a zenei eszközökkel. Mostanában nagyon sok népdalfeldolgozást hallani, én is felbátorodtam kissé. A már meglévő számaimra próbáltam rá a népdalokat, és az volt az érdekes, hogy nem tudatosan, de a népdalformákhoz tartottam magam a korábbi dallamaimban is. Több dal is van, ami egyfajta mutációja egy régebbi zenéimnek, sőt, úgy érzem, némelyik zene ezzel talált magára, mintha hiányzott volna belőle a népdal. Nekem ezek a dallamok középiskolás koromban tényleg nagyon a szívemhez nőttek, valahol bennem éltek, és megdolgozták a zenémet.



Mi a mondanivalója az új albumnak?

Mint minden albumomnak, ennek sem szeretném megmondani, meghatározni a mondanivalóját a hallgatóság számára. Minden zeném célja az, hogy a hallgatók gondolatai szabadon szárnyaljanak, testben és lélekben el tudják engedni gondjaikat egy időre. Mindenkinek más jut eszébe róla. Én nem akarom szekér elé fogni a hallgatóim gondolatparipáit, hanem el akarom őket engedni egy szép, világos réten szaladgálni!

És számodra mi a mondanivalója?
Nekem ez egy fontos epizód az életemben, de bevallom, igazából a filmmel együtt számít csak mérföldkőnek a munkáim között. Magában a CD lemez nem rossz, de egyelőre nem érzem olyan fontos albumnak, mint pl. a Titkos kertet (2003), amivel egyértelműen egy új zenei korszakom kezdődött. A Part című album – amiből szintén játszom a koncerten, és – ami szintén 2012-ben jelent meg, az ének használata miatt valóban új utat mutat nekem, amin vélhetőleg 2013-ban is járni fogok, új zenéim írásakor.

Gyerekkorom óta volt egy képem, amikor a csillagos eget bámultam a hetedik emeletről, órákig ücsörögve az erkélyen. Ez volt az egyik kedves szórakozásom, mert váltig reménykedtem, hogy látok majd egy UFO-t…  Azt ugyan sosem láttam, de eközben magamba szívhattam az ég látványának hangulatát, ami a végtelen szabadságot jelenti számomra, és félig észrevétlenül beszippanthattam egy hatalmas, mindent átható lélek jelenlétének az érzetét is. Ez a film jól adja át ezt az érzést és a koncert más részeiben is erre törekszem.

Szerkesztő: Szigeti Kata

Koncert időpont:
április 27. 17 óra

facebook >>

Helyszín: Felsővárosi Közösségi Ház, Székesfehérvár Havranek u. 27.

Műsoron a “Csillagok, csillagok” és a “A Part” című új albumok Ladányi Tamás egyedülálló filmjével Magyarország lenyűgöző éjszakai arcáról

forrás: http://www.harmonet.hu/

Saját interjúnk Kövi Szabolccsal:

.

This entry was posted in Napról-napra and tagged , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply