Magyar szerzők, keleti inspirációk.

Olyan időszakban élünk, hogy van is koncert, meg nincs is… Klimászné Varga Zsófia koncertjének története mostanában eléggé ismerős lehet másoknak is, hiszen szinte lehetetlen akár csak néhány hónapra is előre tervezni bármit. Interjúalanyommal annak jártam utána hogyan lett egy tevezett koncertsorozatból streamelt esemény.

Klimászné Varga Zsófia: Ez eredetileg egy 4 koncertből álló mini turné lett volna a győri és a debreceni egyetem koncerttermében, illetve a gödöllői és a péceli zeneiskolában, valamint a váci konziban. A vírus miatt november óta halasztódott. Végül éltem az online lehetőséggel és elkészítettem a felvétel a Hopp Ferenc Múzeumban. A koncert kicsit ismeretterjesztő is, a kortárs magyar szóló fuvola-zenét szeretném a diákokhoz, hallgatókhoz közelebb vinni, címe:

Magyar szerzők, keleti inspirációk.

Ittzés Gergely – Kettős rága, Gallai Attila – Meditációk I., Baráth Bálint -  Itako no arioso, Nagy Ákos -  Ame no nori fue és Matuz István – Sakura, Sakura című művei alkotják a műsort. A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumot a koncert tematikája miatt kerestem meg. (Utólag tudtam meg a 2017-es Japán Napok okán van némi átfedés, hasonlóság)

Hogyan jött/fogalmazódott meg a tematika ötlete?
Klimászné Varga Zsófia: Már általános iskolás koromban érdekelt a keleti kultúra, elsősorban a japán és az indiai. Előbbi talán onnan ered, hogy nagybátyám felesége japán, utóbbi pedig onnan, hogy családunk egy jóbarátja járt Indiában, sokat mesélt róla, illetve akkori párja tabla játékos volt, többször is játszott nekünk. A témában sokáig nem mélyedtem el jobban, míg végül a tanári és a művész MA diploma hangversenyeimen el nem játszottam egyet-egyet ebből a műsorból. Ekkor kezdtem „gyűjteni” a keleti zene inspirálta – elsősorban magyar – műveket. Még 2019-ben pályáztam az NKA-nál a kortárs-zenei pályázaton. Eredetileg oktatási intézményekbe vittem volna el a műsort, mert úgy éreztem, ezeken a műveken, tematikán keresztül közelebb tudom vinni a kortárs fuvolazenét a diákokhoz, hallgatókhoz.

Miután ezt meghiúsította a járvány, jött az ötlet az online koncertre – így jóval több fuvolát tanuló és fuvolazenét szerető emberhez tud eljutni a program – ez öröm az ürömben. Műsorszerkesztési és technikai okokból döntöttem úgy, hogy előre felvesszük a koncertet és később kerül adásba YouTube-csatornámon. A zeneművek előtt mindig lesz egy rövid ismertető az adott műről, de nem hosszú, mert tapasztalatból tudom, hogy érdemes rövidebbre fogni az online jelenlétnél. Ezt ellensúlyozandó a koncert Facebook eseményénél fogok részletesebb ismertetőket, elemzéseket megosztani a koncert előtt a könnyebb ráhangolódás és megértés érdekében.

A szerzőkkel személyes kapcsolatod is van? Netán tanácsokkal is elláttak?
Klimászné Varga Zsófia:Olyan szerencsés vagyok, hogy minden szerzővel van személes kapcsolatom, kettejüket (Ittzés Gergely, Matuz István) tanáromnak, mesteremnek is tudhatom, sőt, tőlük tanulhattam meg diploma hangversenyeimre ezeket a műveket. Jó érzés volt feleleveníteni az akkor együtt töltött órákat az újratanulás során. Gallai Attilát az Alkotó Muzsikusok Társaságának egy koncertje kapcsán ismertem meg, ahol először 4 fuvolára írt Meditációját játszottuk a Flautone Quartett-el. Születésnapi koncertjére kért fel a szólómű megtanulására három évvel ezelőtt. Baráth Bálinttal egy évig együtt jártunk Győrbe az egyetemre, Nagy Ákost egy fuvolás műveit felvonultató koncertje után ismertem meg a MetronómTető nevű kortárszenei sorozat egy alkalmán. Kettejükkel volt online konzultációm a felvétel előtt.

Végig fuvolán játszol, vagy lesz alt-fuvola is?
Klimászné Varga Zsófia:Ezen a koncerten csak fuvolával játszom, de tervben van ennek a projektnek a folytatása, ahol már kamaraműveket is játszanék. Én egyébként inkább basszusfuvolázok vagy piccolózok mostanában a kvartett miatt, de egy időben altfuvolán is játszottam.

“Ez a Studium – amely a Sakura, sakura című ismert japán népdal témájára épül – a Japán Fuvolás Szövetség 1989. évi kongresszusának tiszteletére készült, s a szerző előadásában e kongresszuson hangzott el először, Niigata City-ben. A felvétel 2020 márciusában készült”.

A koncert közvetítése május 22-én 19:30-kor lesz Klimaszné Varga Zsófia Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/user/zsoifzsuzsi/featured.

Valamint a Facebook eseménylink: https://www.facebook.com/events/1908530969313115/

This entry was posted in Napról-napra and tagged . Bookmark the permalink.

Leave a Reply