The Work

Alexander Technique

Viszonylag ritkán írok saját Alexander Technique-os tapasztalataimról, pedig bőven lenne miről beszámolnom. Arra gondoltam – mivel a Maestro, Frederick Matthias Alexander idén 150 éve született -  változtatok ezen és több olyan bejegyzést is megejtek, amelyek az Alexander Technique gyakorlatával kapcsolatosak. Annyit előrebocsájtok, hogy nem a hangszeres tapasztalatokkal kezdem – ez talán némi csalódás lesz a szakmai Olvasóknak – hanem az általános, mindennapos élményeimmel. Ugyanis úgy gondolom nincs olyan, hogy “Alexander Technique fuvolásoknak” (mint ahogy nincs Alexander Technique lovasoknak sem), hanem általános, minőségi testhasználatról kell beszélnünk (illetve az ezzel összefüggő belső tudatosságról) – amelynek a fuvolázás ill. hangszerhasználat is része. Most is ahogy ezeket a sorokat gépelem (korábban kézzel vázoltam fel – igen kézírással…) ezt is tudatos testhasználattal teszem, tettem.

Az én Alexander Technique történetem  – ha jól számolom – kb.27 évvel korábban kezdődött, amikor Sir James Galway képzésén – akkor Flute Seminar-nak nevezték – találkoztam egy ausztrál fuvolatanárral, név szerint Brian Warren-el, akinek életem első, személyre szóló Alexander Technique foglalkozását köszönhetem. Akkor én és Szilágyi Szabolcs barátom csak az un. asztali munkáig jutottunk el, de mindketten nagyon meglepődtünk a foglalkozás áldásos hatásán.

Az ausztrál művész és konzervatóriumi tanár biztatott minket, hogy otthon is folytassuk azt amit elkezdünk. Egy dologgal egyikünk sem számolt – akkor Magyarországon az Alexander Technique még ismeretlen volt, illetve azokban az években kezdte megtenni első lépéseit a tanárképzést illetően, Magyari-Beck Anna irányításával. Zenei vonalon az Alexander Technique gyakorlatilag ismeretlen volt, elvétve akadt ugyan egy-két zenész aki külföldön járva hallott róla, így gyakorlati megközelítésről nem lehetett szó.

A következő “jelenetre” csaknem 20 évet kellett várni, amikor is Gary Schocker-t valahogy meghívtam és Pomázon, a TWMI-be adott koncertet illetve mesterkurzust. Nem tudtam, hogy Alexander Technique-os fuvolás és ez újra felkeltette az érdeklődésemet, mert tanításában is megjelentek a technique elemei. Nem sokkal később kerestem és találtam egy igen kiváló Alexander Technique tanárt, akivel több évet dolgoztam együtt, ma is kapcsoltban vagyunk. Így talán nem túlzás azt mondhatom, hogy az Alexander Technique-al kapcsolatos tapasztalataim sokkal szélesebbek, mint azoknak akik 6-10 leckét vettek összesen.

Száz szónak is egy a vége, a AT alaposan beépült az életembe, túlzás nélkül állíthatom, hogy magasabb életminőséget lehet vele elérni.

Mint mondtam, nem hiszek abban, hogy “Alexander Technique fuvolásoknak”, mint ahogy abban sem, hogy mindenkit (mármint fuvolásokat és más hangszereseket) mindenképp meg kell “alexanderozni” – és főleg Isten ments! kötelezővé tenni. (Mondjuk ilyen “veszély” jelenleg nincs…). Mert az is túlzás, és másik véglet ami most van, mert legjobb tudomásom szerint a színészek nálunk még mindig magánúton tanulják az Alexander Technique-t. Tehát ott tartunk, hogy a művészképzésben – nem csak zenészekre gondolok – az Alexander Technique nem jelenik meg hivatalosan.

Ennyit elöljáróban, most pedig jöhet végre a konkrét történet, ami lényegében egy jelentéktelen apróságnak tűnik, de jól mutatja az Alexander Technique mindennapi használatát – és ahogy ígértem direkt nem hangszeres példát hozok.

Az utóbbi néhány hónapban észrevettem, hogy gyakran állítgatom az autóm ülését vezetéskor. Nem a kormánytól való távolságot, hanem az ülés támláját döntöttem hol hátrébb, hol pedig előrébb. Nem értettem mi akar ez lenni, arra gondoltam azért történik ez, mert már régi az ülés, vagy  mert télen kabátban ülök és mást érzek kényelmesnek. A dolog mindenesetre volt annyira gyakori (szinte minden beszálláskor állítgattam) és kissé bosszantó is, hogy elkezdtem megfigyelni tulajdonképpen miről is van szó. Mindössze annyit tettem, hogy minden alkalommal amikor beültem a kocsiba vártam egy pár pillanatot és feltettem magamnak a kérdést: jó-e így az ülés? És beállítottam ha úgy éreztem. És közben figyeltem miről van itt szó egyáltalán testi szinten. Nem kellet sokáig kutakodnom.

Meglepve tapasztaltam ugyanis, hogy ez nem testtartás vagy ülésbeállítás kérdése, és nem is az öltözéké. Ez egy belső állapot, attitűd.  Ha nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok és nem kell sietnem a hátradöntöttebb üléstámlát érzem kényelmesebbnek, egy feszítettebb, sietős napon a függőlegeshez közelítő támlát részesítem előnyben. És nem elhanyagolható az sem, hogy a kétféle állapotban másképp is vezetek. A különbség persze minimális, de észrevehető.

Innen már egyenes úton juthatunk a megfigyelés hangszeres vetületéhet, már csak azért is, mert a vezetés és a hangszeres játék több pontos is kapcsolódik – fixált tekintet (ha kottából játszunk), ülünk (ha kamaraegyüttesben vagy zenekarban játszunk),  statikus tartás (még ha mozgunk is a tartásunk a tevékenységünkből adódóan lényegében nem változik).

Könnyű belátni és megfigyelni, hogy ezek a finom különbségek a napi gyakorlásban is megjelennek. Amikor kicsit másképp állítjuk be a hangszert – a fejet, vagy a lábrészt – vagy sokszor állítgatjuk a fuvola darabjait (a zongoristáknál a zongoraszék notórius állítgatása lehet hasonló) a gyakorlás folyamán egy bizonyos érzetet keresve szinte biztosra vehetjük a belső hozzáállásunkban van leheletfinom (vagy nem is annyira leheletfinom) eltérés. És ami a lényeg: ez az eltérés hatással van a munkavégzésünkre, hatékonyságunkra is – pozitív, de akár negatív előjellel is.

Ha legközelebb valami olyan keresgélést veszünk észre magunkon a hangszerrel kapcsoltban (vagy bármivel kapcsoltban), amit a fenti példákban leírtam érdemes utána menni. Első lépésként figyeljük meg mi történik, és  – ez nagyon fontos – ne változtassunk semmit. Tegyünk fel a kérdést hol érzünk diszkomfortot, mi az amit hiányolunk. Maradjunk egy kicsit még mindig ebben az állapotban, semmit sem változtatva és próbáljuk meg belső érzésünket is megfogalmazni. Ha sikerült megragadni valamit – akár milyen kicsi apróság is – az jó. Ha nem, az sem baj, a következő lépésként tegyük meg azt az átállítást, amit szükségesnek érzünk és figyeljük meg ugyan úgy  magunkat, ahogy az előbb. A testi és lelki komfort/diszkomfort területé valószínűleg érdekes felfedezéseket tehetünk.

Ezekkel a megfigyelésekkel és változtatásokkal a végső cél az lenne, hogy utána járjunk mi hat a gyakorlásunk minőségére. Azt mindenki ismeri, amikor 15 perc is elég, hogy jól haladjon valamivel, máskor meg egy óra is kevés a hatékony gyakorláshoz. A rejtett, finom különbségek mindenképp érdemes felderíteni.

A bejegyzés kategóriája: Napról-napra
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!