the FluteBlog

Már nem is tudom megmondani hanyadjára kerül elém ez a kép a Facebook-on és minden alkalommal felmerült bennem, hogy írok róla pár sort.

Először is nem tudom ki készítette, de elég jó munkát végzett. A második ami mindig érdekes az a kommentek. Itt típus-hozzászólásokról beszélhetünk, pl, hogy ki kinek a kedvence, és hogy ez vagy az a fuvolás miért nincs rajta, stb… Visszatérő hozzászólás-típus a “több igazság is van” jellegű megjegyzés - miszerint az ideális Ansatz mibenléte - némi képzavarral élve - valóban nem kőbevésett, több jó megoldás is lehetséges. Egy kommentelő azt is felvette miért csak férfiak vannak összegyűjtve.

Ennek egyébként több oka is lehet. Először is nem könnyű ilyen képeket találni főleg azért, mert a fuvolások az un. “official” képeiken ritkán emelik fel a hangszert és még ritkában fúják valósan a fénykép kedvéért a fuvolát. Vélhetően azért, mert nem anatómiai tanulmányt akarnak az arcizmaikról, hanem egy használható fényképet szeretnének. A hölgyek e tekintetben még óvatosabbak, mint a férfiak - jogos tehát a felvetés, valóban lehetne ilyen táblát készíteni fuvolaművésznőkről is, de kép is kellene hozzá. Mindenesetre jó ötlet.

De a lényeg nem ez lenne, mert számomra rendkívül meglepő módon, úgy tűnik mindenki átsiklott felette az általam ismert kommentekben. Pedig már első pillanatban is látható, és ez volna az egész tabló lényegi értelme. A megfejtés a kép alatt található…

A képek majdnem párba állíthatóak, sőt még az is lehet, hogy az általam ismeretlen alkotónak talán volt is ilyen szándéka (ennek csak az mond ellent, hogy pont 9-en vannak…): Rampal és Moyse egyértelműen hasonlóan pozicionálja a befúvónyílást, Taffanel és Galway között is találunk egyértelmű összefüggést - és nem az arcszőrzetre gondolok - hanem az ajkak vonalára, és Pahud-Nicolet párosnál pedig az előrenyúló felső ajak az, ami összekapcsolja a két művészt. A párba állítás talán még Julius Baker és Bennett is esetében is működne, de itt a fotó szöge annyira más, hogy inkább már belemagyarázás lenne.

Hogy mi ennek az egésznek az értelem? Nem más, mint az, hogy világosan kimutatható ki kivel van fuvolaiskola-irányzat tekintetében rokonságban, sőt akár közvetlen kapcsoltban. És ez minden más okoskodást és fejtegetést egyszerűen felülír.

Van még egy ráadásom is. Ide kívánkozik egy rövidke felvétel 1968-ból, amelyben Karlhenz Zöller (1928-2005) - évtizedekig a Berliniek szólófuvolása volt - a Badinerie-t játsza, természetesen Herbert von Karajan irányításával - aki ezúttal többnyire csembalózik. Az alig másfél perces videó első másodperceiben a fuvolaművész ajkait olyan közelről mutatják “munka közben”, amilyen közelről normális esetben soha sem látni. El nem tudom képzelni miért ez volt a felvétel rendezőjének koncepciója, miért érdekelhet egy átlagos, európai művészetkedvelő értelmiségit, hogy Zöller-nek milyen az Ansatz-a… “munka közben”… Ráadásul még az is feltételezhető, hogy a szólistát megkérték, hogy legyen olyan szíves mozogjon kevesebbet, hogy a kamera követni tudja. Végül bármennyire hihetetlen, de a fuvolás arcát nem láthatjuk a tétel folyamán teljes valójában - márpedig ha van közismert fuvola-sláger, ami a közönség számára széltében-hosszában ismert, akkor ez az. Amúgy a felvétel operatőri megoldása rettenetes, az már végképp érthetetlen, hogy miért kell Karajan tarkóját úgy mutatni, hogy Zöller fuvolájának a vége belelóg…? Szóval, szinte kibírhatatlan, de a muzsikusok játéka szerencsére kompenzálja az élményt, és nekünk feltétlenül érdekesek a közeli felvételek…