TERMES RITA – Gondolataim Gyöngyössy Zoltánról

A felületesség a végletekig felháborítja, kétségbeesésig gyötri a növendéket, akár egy tisztán intonált hangról, akár egy nagy volumenű darab előadásáról legyen szó. Boldog egy minőségi próbától, egy komoly beszélgetéstől, örül a visszajelzésnek. Partnernek tekint tanítványt, zongorakísérőt. Pontos instrukciókat ad, alátámaszt, érvel; hitet ad, biztosító kötelet, támaszt, figyelmet. Mindent meg akar fejteni, művet, növendéket, emberi hozzáállást. Ettől hiteles. Hiteles fuvolajátéka, tanítása, emberformáló ereje. Nem szétszórt. Összeszedett. Emberi és művészi esszencia.

„Szépen fuvolázz”- olvasom elárvult kottatartójára ragasztott kis fehér papíron.

„Szépen fuvolázz” – mondja kicsinek, nagynak. Amíg energiát és lelkesedést lát, ad, ad és ad, fáradhatatlanul. Spontaneitása lehengerlő, tudatossága hátborzongató. Nem engedi ki kezéből a gyeplőt.

A tanítás a szív munkája. Ezt éreztem mindvégig a közel 20 év alatt, melyet zongorakísérőként tölthettem mellette.

Friss diplomásként 1990 őszén kezdtem korrepetitori pályafutásomat a Bartók Konzervatóriumban. Gyöngyössy Zoltán óráin dolgozva pillanatok alatt kiderült, itt egészen más tanítás folyik, mint amit eddigi életemben láttam. Olyan intenzitással, szenvedélyességgel nyúlt minden darabhoz, minden hanghoz, minden növendékhez, amit azóta is csak keveseknél tapasztalok.

null
Gyöngyössy Zoltán tanítás közben.
Tanítvány: Kiss Kamilla. Garas Kálmán felvételei.

Akkoriban a Konzervatóriumban egész állásban, Debrecenben heti egy napot tanított. Később Debrecent kiváltotta a Budapesti Tanárképző, majd Pécs, végül a Zeneakadémia. Nekem budapesti munkahelyein volt szerencsém korrepetitorként dolgozni mellette; felkért bizonyos koncerteken partnerének is, ami mindig nagy megtiszteltetés volt számomra. Nagy becsben tartotta munkatársait, rengeteget tanulhattunk tőle. Soha nem hagyta magára zongorakísérőjét, nem várta el az instant kész zongorázást, ugyanúgy tanított, mint fuvolás növendékeit. Igazi Mester volt az utolsó percig; a legnagyobb, akitől tanulhattam.

A Konzervatóriumi tananyag gerincét Händel fuvolaszonátái képezik. Itt megismerhettem azt a fajta barokk játékmódot, ami nem szűkít le, nem korlátoz, inkább a fantáziát engedi érvényesülni. Természetesen tőle is hallottuk a teraszdinamika, praller, mordent, felső váltóhangról indított trilla kifejezéseket, de soha, semmit nem vésett kőbe. Mindig megmutatta a díszítési, dinamikai lehetőségeket, majd engedett választani. Díszítései mindig helyben kitaláltnak tűntek, olyan hajlékonysággal és rugalmasan kezelte azokat, mintha a világ legegyszerűbb dolgát játszaná.

A fantáziátlan, egyhangú, kimódolt barokk zene játéktól irtózott. „ Affettuoso” – hangsúlyozta mindig. Egy késő esti koncerten a Bartók Rádióban Kemenes Andrással eljátszotta Händel összes fuvolaszonátáját. Allegrói, prestói olykor túlzónak tűnnek; egyszerű magyarázat erre a szűkös műsoridő, ám e felvételt hallgatva semmi kapkodást, rohanást nem érzek, csak nagyvonalúságot és briliáns hangszerkezelést. Lassú tételei érzelem gazdagok, ám nem ömlengőek.

Ugyancsak e korosztálynál tanította Vivaldi fuvolaversenyeit és Bach h-moll szvitjét. Szerencsére e művekből is maradt ránk több felvétel, sőt a Bach szvit tánctételeiről rádióadás is készült az „Együtt a Mesterrel” sorozatban (műsorvezető Becze Szilvia), ahol beavat minket, mit is gondol erről a műről, és annak előadásáról.

Barokk játékát megcsodálhattuk számos Bach koncerten is, melyeken zenekari zenészként vett részt. Rendszerint a Deák téri Evangélikus templomban a Kamp Salamon vezényelte, Karácsonykor és Húsvétkor játszott művekben, illetve a Bach héten. Többször szerepelt szólistaként is ezeken a hangversenyeken. Két ilyen kiemelkedő eseményre is emlékszem. Az egyik Bach h-moll szvitje volt. Köztudott, hogy e koncerteken a lelkész megkéri a hallgatóságot, ne tapsoljon a művek elhangzásakor. A Badinerie kicsengése után a közönség belső lelkesedése olyan sűrű feszültséggé alakult, hogy a lelkész egyszerűen ennyit mondott: ”Ilyen előadás után nem lehet nem tapsolni.” Percekig tartó ováció robbant ki.

A másik hatalmas teljesítmény és ritka zenei csemege: három szólókoncertet – saját átiratait-, (a-moll BWV1056; a-moll BWV 1041; e-moll BWV 1059;) a d-moll kettős-versenyt BWV 1060 és az a-moll hármas-versenyt BWV 1044 játszotta egy koncerten, hol partnerei Juniki Spartacus és Dobozy Borbála és a Weiner–Szász kamaraszimfonikusok voltak.

A Magyar Rádió felvételét visszahallgatva, emberfelettinek tűnik az a koncentráló és állóképesség, amivel rendelkezett. Játékának hajlékonysága, nagy ívű formálási képessége lenyűgöző.

Halála után egy zenésztársa ezt írja: „Sosem lesz már olyan a János passió” Ich folge dir” áriájának fuvolaszólója, mint Vele. Csak az égi zenekarban.”

Bach orgona triószonátáit rendszeresen tűzte műsorára, Kemenes Andrással gyönyörű koncertfelvételek maradtak ránk, majd igazi unikumként kiadásra került a BMC gondozásában 5 triószonáta Hadady László, Lakatos György és Dobozy Borbála közreműködésével.

null

Gyöngyössy Zoltán tanítás közben.
Tanítvány: Lőrinczné Csizmadia Katalin.

Bachot játszani számára egyenlő volt az imádsággal. „Nem kívánok zenész társaimnak se, és magamnak se olyan napot, amelyik Bach zenéje nélkül telik el.” – mondta az Egy csepp emberség című rádióműsorban. Ha korán reggel lehetősége volt Bachhal indítani a napot, boldog volt.

Fontosnak tartotta a hangszer nyugodt kézbevételét reggel, de a szokványos „befújás” idegen volt tőle. Fiatal korában mérhetetlen energiával olyan tökéletes hangszerkezelésre tett szert, hogy szinte érthetetlennek tűnt számára a növendékek „ma reggel valahogy nem szól jól” panaszkodása. „Tegyél érte, hogy úgy szóljon, ahogy szeretnéd! Hallgasd magad!”

A legfontosabb hangképző gyakorlatok megmutatása után feltette a kérdést, amit azonnal meg is válaszolt: „Meddig kell ezt gyakorolni? Orrvérzésig!” Jellemző volt tanítására a szemléletes, végtelenül humoros megközelítés,sok növendék és zenei partner őriz kottájában egy-egy fergeteges megjegyzést,ami az adott pillanatot örökíti meg. „Halálosan komolyan vette a hülyéskedést”- mondta nemrégiben egy tanítványa.

A darabok tanítása során egy-egy fordulatot akár tízszer is eljátszott egymás után; mindig másképp, érezhetően a tökéletes eljátszásra törekedve, és a jó fülű, tehetséges tanuló rögtön hallhatta, hogyan kell analizálva, kilassítva, irányt adva, mozdulatokra és érzetekre bontva gyakorolni azt a két hangot, két ütemet, periódust, virtuóz fordulatot. A kevésbé jó képességűek ilyenkor egy darabig értetlenül álltak, bezárultak, de Zoli nem hagyta őket. Minden áron kipiszkálta belőlük legalább a megértés szikráját, s ez a szikra később már tudott munkálni bennük. Mindezt mindig és mindenkivel a zene érdekében tette, aminél fontosabb nem létezett világában.

Bachhal, Mozarttal, Schumannal mindig hosszabban, intenzívebben foglalkozott, mint a virtuozitást igénylő csinos repertoárdarabokkal. Ha egy növendék fejlődéséhez virtuozitásának erősítésére volt szükség, nem ragadt le egy darabnál, ”kilószám”, heti rendszerességgel újabbat kellett megtanulnia. Egy ilyen darabbal nem időzött hosszan; értékének megfelelő időt töltött vele. Ugyanakkor felkérést kapva Amtmann Prosper bravúros fuvoladarabjainak lemezen való rögzítésére, hatalmas elszántsággal és alázattal látott neki a munkának, felkutatva és megismerve a szerző életét, zenei világát, s ebből az odaadó felkészülésből született az az elegánsan virtuóz lemez, melyet hallgatva nem marad kétség technikai képességeit illetően.

Állandó zenei idézetekkel élt, minden fordulatról eszébe jutott egy másik zenemű azonos vagy hasonló témája. Fiatal korában karmesternek készült – amiről fájó szívvel letett ugyan, de egész életében karmesterként létezett. Tanítás közben gyönyörű, értő és érthető gesztusokkal támasztotta alá mondanivalóját – amit Garas Kálmán Bartók Szemináriumon készített fotósorozata csodálatosan ábrázol-, betéve tudta a zeneirodalom számos zenekari művének nemcsak fuvola, de más hangszeres szólóit, témákat idézett. Mozartnál mindig az operákra hivatkozott: ránk maradt Mozart felvételeinek általa írt kadenciáiban bravúros módon utal a Varázsfuvolára, a Figaro házasságára, hol kikacsintva, hol olyan mély fájdalommal, azonosulva a szereppel, hogy beleborzong a hallgató. Aki valóban teljes odaadással figyelt az óráin, az rohant a kotta-és hanglemeztárba, megkeresni az általa emlegetett és idézett műveket.

Nemcsak zenei utalásokat hallottunk tőle. Schumann tanítása közben mindig Kosztolányit idézte; szerinte úgy bánik Kosztolányi a szavakkal, mint Schumann a hangokkal. Schumann zenéje különösen kedves volt számára: átiratokat készített, gyakran játszotta az Op.73. Fantasiestückét, az Adagio és Allegro-t Op.70., az Öt darab népi dallamokra Op.102-t, de legkiemelkedőbb, legcsodálatosabb emlékem a Kemenes Andrással 2011-ben játszott Frauenliebe und Leben és a Dichterliebe. Olyan intenzitással készült e koncertre, olyan mélységeket és magasságokat élt meg közben, az élet csodálatos és fájdalmas érzéseit! A pokol legmélyebb bugyrába szállt le azért, hogy onnan kirepülve fuvolán adja elő ” tökéletes szövegmondással” és értelmezéssel e két dalciklust. Hátborzongató, hogy e lelket megrázó feladat után fél évvel újra a Pokol és Paradicsom kapuit döngeti, Dante Isteni színjátékának előadásához és hangoskönyvben való megjelenéséhez adja műveit, átdolgozza és játssza azokat.

„Kemenes Andrással mindig egy szellemi kaland együtt lenni,” -mondogatta, és a próbák után lelkesen folytatta a gyakorlást, tanítás közben is. Ez persze nem azt jelenti, hogy elküldte a növendéket, hanem beleszőtte az órán elhangzottakba azt, ami akkor éppen foglalkoztatta.

Amtmann Prosper operaparafrázisainak lemezfelvételére készülve éjjel-nappal a Norma Maria Callas -féle felvételét hallgatta, és hallgattatta környezetével is. A kedvező kritikák mellett legnagyobb elismerésnek azt tartotta, hogy Kincses Veronika, akivel pécsi egyetemi tanársága idején sokat és intenzíven beszélgetett, a mű egyik témájának Zoli általi eljátszását Callas énekléséhez hasonlította. Zoli mindig is az énekhangot tekintette mintának, a legtökéletesebb hangszernek. A fuvola csak protézis, mondta, a hang benned van. Az ő fuvolahangja nem függött hangszertől. Benne volt az a tanuló Pearl fuvolában, benne volt a fuvolafejben, amit kedves barátja, Elek Tihamér készített számára, és benne volt az arany Myazawában. „Mi a különbség?”- kérdeztem, mikor az arany hangszert próbálta „betörni”. Mert be kellett törnie, nehezen adta magát. A korábbi hangszer kezesebb, mondta, ezzel dolgozni kell, viszont a mechanika szinte tökéletes, olyan gyorsasággal lehet rajta könnyedén játszani, amilyennel az előzővel nehéz. Fuvoláit nagy becsben tartotta, érezhető lelki kapcsolata volt minddel. Testtartása- mely rugalmas, laza, soha nem hivalkodó, magamutogató-mindig a zenei kifejezés szolgálatában állt. Tanítványai testtartását és hozzáállását javító egyik legfontosabb instrukciója:”Ne told el magadtól a fuvolát! Szeresd! Simogasd!”

Elek Tihamért nagyra tartotta: a Konziból át-átrohant hozzá a műhelybe, nemcsak hangszert javíttatni, de beszélgetni is. Sikerült neki az, ami keveseknek: személyes beszélgetésre bírta Tihamért egy hangfelvevő társaságában. E felvétel ma magántulajdonban van, de hozzáférhető. Mint ahogy rengeteg saját koncertfelvétele, amit Sony felvevőjével rögzített, illetve a rádióból vett fel magnókazettára, szisztematikusan, precízen, újrahallgatva, mintha saját magától akarna tanulni. E felvételek ma oly beszédesek és fontosak számunkra. Egy élet, egy művész életének lenyomatai. Ehhez tartoznak még azok a felvételek, melyeket művészi létéhez fontosnak tartott. Sok száz kazetta, videokazetta, melyekre maga rögzítette az általa fontosnak tartott előadásokat, koncerteket. Nemcsak zenei felvételeket. A híres beszédpedagógus Montágh Imre előadásait doktori kurzuson vetítette. Tanítása nemcsak zenei dolgokra terjedt ki. A színpadi megjelenés, a metakommunikáció, a beszélés képessége, és a tanításban betöltött szerepe mind-mind rendkívül fontosak voltak számára. Nyári kurzusokon, ahol már végzett, régóta tanító fuvolatanárok jöttek szakmai tudásukat felfrissíteni, elmélyíteni, életre szóló élményanyagot, tapasztalatot adott át, s eközben a tőle tanulni vágyót egyenrangú pedagógusként kezelte.

Kicsik és nagyok tanításánál épp olyan fontosnak tartotta a kortárs zene játszását, mint előadóművészi pályáján. Elhivatottsága a hangszeres játék kitágításán alapult, minél sokrétűbben használni a hangszert. ”Miattam darab ne maradjon a fiókban”- hangoztatta. Ismert és elismert zeneszerzők, zeneakadémiai zeneszerzés hallgatók egymásnak adták a kilincset, kérdéseket tettek fel megírandó darabjaikat illetően, hallgatták tanítását, mely gyakran kurzusszerűen folyt. Együtt az egész tanszak, új technikákkal ismerkedtek, fülüket és lelküket nyitogatta. Időnként praktikus oka is volt az együttlétnek. Időpocsékolásnak tartotta óráról órára ugyanazt újra elismételni; ha több tanítvány ugyanazt a darabot tanulta, egymás óráját is hallgatták, hisz a másik játéka lehet, új lendületet ad a gyakorláshoz. Ritkán erőszakolt rá szájtartás-átállítást tanítványra. Inkább elmondta a lehetőségeket, saját játékának hallgatására biztatta a növendéket, és annak keresésére, hogyan szól jobban. Természetesen nem hagyta magára a problémával, javaslatokat tett, időnként felemelt hangon is a minőség érdekében, de „Ansatz-szerelésre” nem vállalkozott. „A zenei kifejezéshez hangszeres érzetnek kell tapadni!”- ez a gondolat gyönyörűen fejezi ki, hogyan vélekedett a technikai tudást a zeneiségről leválasztó oktatásról. Az etűd-gyakorlást magánügynek tekintette, „én nem vagyok egy kigyúrt etűdös” mondta, majd fejből játszotta az adott gyakorlatot. Azt a motivált elszántságot tekintette a gyakorlás alapjának, amilyen elszántsággal ő gyakorolt konzis és zeneakadémista korában. Erről kollégiumi társai, barátai sokat anekdotáznak. Ez az elkötelezettség ugyanakkor nem tette befelé fordulóvá, nyitott volt a külvilágra, más művészetekre, értő füllel és szemmel járt a világban. Kollégáival, zenésztársaival együttműködésre törekedett, ezt igyekezett megvalósítani összes munkahelyén, s ha netán ellenállásba ütközött, ha célja nem volt világosan érthető, kereste a megoldást. Kudarc esetén sokáig gyötrődött, kétségeit a tanítványokkal rendre megosztotta, meghallgatva az ő véleményüket is. „A konfliktust nem kikerülni kell, hanem megoldani”- biztatott mindenkit, s maga is próbált eszerint élni. Növendékei problémáin hosszan rágódott, majd előállt javaslatával, akár a pályát, akár az életet illetően.

„A rosszal nem foglalkozunk, a jóban megyünk tovább.”- biztatott oly gyakran.

Sokan kamarazenészként tartják számon, mivel hosszasan egyik ismert, nagy zenekarnál sem játszott, ugyanakkor rengeteg zenekari emléke és élménye volt, kezdve a Zeneakadémián töltött évekkel. Simon Albert zenekari próbáira és látásmódjára rendszeresen hivatkozott, a drezdai ösztöndíj, a berlini próbajáték, az Európa Kamarazenekar, a Budapesti Vonósokkal és a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal töltött évek, az ezt megjelenítő felvételek mind azt támasztják alá, hogy zenekari játéka ugyanolyan magas színvonalú, mint akár szólistaként, akár kamarazenészként történő megjelenése. Rajongott, ha egy jó próbán vett részt, és ugyanolyan alázattal fújt néhány hangot egy Haydn szimfóniában, mint ahogy Mozart fuvolaversenyt játszott. S az a néhány hang bizony „kiragyogott a karból”, ahogy Molnár Ferenc Ibolyája szeretne kiragyogni.

Igen sokra tartotta barátságát azoknak a nagy formátumú szerzőknek, muzsikusoknak, akik Pearls című sorozatának megszólítottjai. És azokét is, akikről nem maradt ideje zeneszerzőként nyomot hagyni.

Derűs ember, derűs és szomorú. Szenvedélyes és alázatos.

Kirobbanó, felcsattanó, figyelő, átgondoló.

Mértéket és értéket adó.

Szerény.

…egy csepp emberség…

Gyöngyössy Zoltán.
null
Schiller Kata felvétele

Budapest, 2012.12.29

forrás:
http://www.parlando.hu/2013/2013-2/2013-2-26-Termes.htm


* Termes Rita korrepetitor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanára és a Színház és Filmművészeti Egyetem tanársegédje.

A “Gyöngyössy Zoltán emlékkoncert”-ről Romos Zsolt beszél:

Bartók Konzi – Új Zene 2013 / Február 7.

Riport Gyöngyössy Zoltánnal 1992

Kurtág: Doloroso-előadja Gyöngyössy Zoltán

Gyöngyössy Zoltán: Pearls – Hommage á M. & Gy. Kurtág – Előadja Kanyó Dávid

A bejegyzés kategóriája: Napról-napra
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!