Robert Aitken – Icicle (1977)

“Jégcsap” – szólófuvolára

Rober Aitken (1939) – a kanadai fuvolások nagyöregje – nem ismeretlen a hazai fuvolások között. Járt Magyarországon, és koncertet is adott műveiből. És járt már itt, a blogon is, amikor Elliott Carter szólódarabjáról volt szó. Tanulmányait többek között Marcel Moyse, Jean-Pierre Rampal, Andre Jaunet és Severino Gazzelloni irányításával végezte, és 19 évesen lett a Vancouver Symphony Orchestra szólófuvolása – a legfiatalabb a zenekar történetében. Robert Aitken amellett, hogy jelentős szólistai és tanári karriert épített fel az évek során (1988 és 2004 között itt Európában, a Freiburgi Főiskola tanára ként tevékenykedett), aktív zeneszerző is, de ez nem jelenti azt, hogy fuvolára komponál.
Most még is egy szólófuvola darabot mutatok tőle, amelyhez mérhetetlen önfegyelmet tanúsítva kivártam, hogy a hőmérséklet 0 Celsius fok alá süllyedjen, ugyan is a címe: Jégcsap. A darab eléggé fontos pedagógia mű, a tengerentúlon gyakran játszák diákok és szólisták is. A mű a fuvola mikrohangjait használja ki, de maga a darab nem mikrotonalitsú, még is úgy a hangzás és a kottakép is kifejezően jeleníti meg a címben felvetett természeti jelenséget. (A második, holografikus előadás is ezt használja ki).
Tehát két előadást is mellékeltem az alig 4 perces műből, az elsőben a darabot Megan Lanz játsza 2015.04.01-én, a helyszín: University of Texas at Arlington – Whole Musician:

www.meganlanzflute.com
www.wholemusician.net

Fluterscooter – azaz Andre Fisher – az “Icicle”-t játsza Tokyo-ban a “Flute N Float” esemény keretében, holografikus videó koncertjén, amelyet ő, StudioTED, és a RongTai Factory készített. 2014.09.25.:

Rober Aitken honlapja:
http://www.robertaitkenflutist.com/composer/

Néhány műve:
https://en.wikipedia.org/wiki/Robert_Aitken_%28composer%29#Selected_compositions

This entry was posted in Napról-napra, repertoár, videó and tagged , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply