Ivan Fedele ~ Donax (1992)

per flauto solo

Nem ért véget a szólófuvoladarabok sora a Berio Sequenza-val Itáliában! Ma egy kevésbé ismert művet mutatok be egy ma is élő szerzőtől, Ivan Fedele-től. A Donax “bevállalósabb” természetű mű, igazi fuvolavirtuóz zene. A klasszikus értelemben vett fuvolahang mellett szinte minden kortárs fuvolatechnikát felvonultat, és így feltétlenül modernnek hat ma is, noha több mint 20 éve íródott. Fedele-nek két fuvolaversenye is van, az egyiket itt találjuk.

A Donax-ról még annyit, hogy emlékezetem szerint az első Riva del Garda-ban rendezett nemzetközi fuvolaversenyen választható darab volt; ez olyan 1994 körül lehetett. Nem ezt a művet választottam, hanem Cristina Landuzzi Fantasiestück no.2-jét, persze választani cím alapján kellett látatlanban, a szerencsésebbek, mind a három művet megrendelték (mert volt egy harmadik szóló mű is, de nem emlékszem már, hogy mi volt a címe, vagy a szerzője). Nos, ami a Landuzzi darabot illeti nagy meglepetésemre három sorban volt notálva, – ma sem tudom miért… – és főleg emiatt elég nehéz volt megtanulni – a Donax jobb választás lett volna…

Egyébként a Donax – alighanem a verseny nyomán eléggé felkapott darab volt a 90es években – számomra sokkal fuvolaszerűbb, mint a közismert Sequenza. Hallgassuk végre meg:

Koncertfelvétel – Darmstadt Internationale Ferienkurse
Paolo Vignaroli – fuvola

Mellékelek egy másik videót is, amiben a kottából is követhetjük a darabot – sajnos nem kideríthető ki az előadó. Igazi modern értelemben vett viruóz darabról van szó:

This entry was posted in Napról-napra, repertoár and tagged , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply