A Gary Schocker fuvolafej evolúciója – 1. rész

Interjú a Gary Schocker-el és David Willimas-el

A most következő interjú különösen izgalmas. A Flute Specialist kettős beszélgetést készített Gary Schocker, amerikai fuvolaművésszel és David williams fuvolakészítővel, – akik már egy ideje szoros munkakapcsoltban állnak egymással. A cikk azért érdekes, mert nem csak a fuvolaművész nevével ellátott fejek kialakulását meséli el, hanem alapos áttekintést nyújt az elmúlt 150 év fuvolaépítéséről, és eközben egy olyan, új fuvolaideál iránya is felsejlik, amely alapjaiban különbözik az elmúlt 40 év elképzeléseitől. Miközben a két alkotóművésszel készült beszélgetés fordításán dolgoztam/dolgozom végre jobban megértettem a saját 1960as évek elején készült hangszerem természetét is…

Lássuk tehát az interjú első részét:

kép forrása: http://www.flutespecialists.com/

Ez a történet egy évtizeden át tartó párbeszédet foglal össze, amely egy jelentős fejlesztést eredményezett, egy olyan fuvolafejét, amely egyesíti a modern fuvolák könnyed megszólaltathatóságát, valamint a gazdag és szép hangot, amit inkább a régi hangszerekhez társítunk. A David Williams által készített és Gary Schocker-ről elnevezett fejek – akinek ezek az igényes különlegességek készültek – egy izgalmas új fejlődési irányt reprezentálnak.

A történek akkor kezdődött, amikor Gary Schocker – az Államok egyik legismertebb fuvolása – besétált a Williams Flutes üzletében, a massachusetts-i Medford-ban. Itt találkozott az üzlet tulajdonosával, a fuvolakészítő David Williams-el, és ezzel egy szokatlan, új kapcsolat vette kezdetét. Schocker éppen kutat körúton járt, abból a célból, hogy egy olyan fuvolát találjon, amely legalább annyira jó, mint a szüleitől kapott, és gyermekkorától használt 1950es Haynes fuvola. A hangszert nem tudta használni már a 80as évek vége óta, amikor is egy lelkiismeretlen hangszerész átalakításokat végzett a fejen és ezzel teljesen tönkretette azt. „Ez az esemény vitt engem a modern fuvolákhoz” – mondja Schocker. „A hangszerjavítóm azt tanácsolta ki kellene próbálnom egy arany Haynes fuvolát. Kezembe vettem és rögtön éreztem, hogy megkönnyebbül a hátam, annyira könnyű volt rajta játszani. Akkor ez jól jött nekem, mert elég sok fizikai feszültség volt a hátamban.”

Williams, – aki egyébként profi fuvolás – a vezető boston-i fuvolaépítő cégeknek dolgozott, mielőtt saját üzletét megnyitotta 1990ben szintén kutatott valami után; olyan fuvolát szeretett volna alkotni, ami jobb játszhatóságot ad játékosának, mint amik a piacon elérhetőek. Ő szintén Haynes hangszeren játszott tanuló éveiben és professzionális karrierjének kezdetén, (az ő esetében egy 1960as évek elejéről származó modellről van szó), amely szintén a ”modern” időszak előtt épült. Ahogy Williams mondja „eső alkalommal akkor játszottam új stílusú fuvolafejen, amikor egy fuvolacéghez mentem dolgozni 1982ban. Éppen akkor játszottam a Prokofjev Szonátát két héttel korábban, és felvettem az egyik hangszerüket, hogy néhány futamot játszak rajta. ‘Istenem, mi ez!’ – kiáltotta fel, mivel korábban ilyet még nem tapasztaltam. De visszatekintve valami hiányzott a hangjából.”

Egy kis fuvolaépítés-történet hasznos lehet, hogy megértsük mit is jelent a ”modern” szó, ha fuvolákról beszélünk. Az 1970es évekig az amerikai fuvolások összesen két kézzel készült típusból választhattak: Haynes és Powell. Mindkét cég mintáit azokról a nagyra értékelt hangszerekről vette, amelyek az 1880as években érkeztek az Államokban, főleg a francia Louis Lot fuvoláiról van szó. Mint olyan, a hanglyukak által megadott skálájuk A=435 volt, vagy akörül. Az ilyen fuvolák skálája a mély regiszterben alacsony volt, míg a magas regiszter egyre magasabb volt. A fuvolások, akik ezeken a hangszereken tanultak tudták hogyan egyenlítsék ki ezeket a sajátosságokat, hogy tisztán játszanak. 1974ben a Powell cég elkezdett egy új modellt gyártani, amely a brit fuvolaépítő, Albert Cooper által meghatározott skálára épül, és röviddel ezután a Haynes is áttért egy skálára, amelyet az ő fuvolakészítő mesterül, Lewis Devenau fejlesztett ki.

Ugyan ebben az időben a fuvolakészítők elkezdtek kísérletezni a fejek formájával is, értve ez alatt a befúvónyílás méretét, alakját, a szájrész élét, illetve a kémény magasságát és formáját. Mindezeknek a változtatásoknak megfelelően a ”modern” fuvolának más a karakterisztikája, mint a „régieknek”, amelyek a Cooper-skála előtt készültek. Az elért nyereséggel szemben veszteség is keletkezett.

Gary Schocker ezt mondja a modern fuvolákról: „Akinek modern hangszere van nagy befúvónyílással és nagyon éles befúvó éllel, bármilyen módon tud játszani ezen a fuvolán, – mert olyan könnyű – és ez a célja a modern építőknek, hogy a játékos érezze bármelyik hang bármelyik pillanatban megszólaltatható, és hangos. De, ironikusan éppen ezek a fuvolák egy nagy teremben nem rendelkeznek azzal a hangi projekcióval, mint egy Louis Lot fuvola 1869ből, vagy egy Haynes fuvola 1956ból. Tényleg hangos, de nem ugyan az a vivőerő – megáll a hangjuk.

Vége az 1. résznek, folytatás hamarosan…

Néhány kapcsolódó link itt, a blogon:

- Gary játékába itt hallgathatunk bele.

- és itt hallgathatunk bele David cd-jébe.

forrás: http://www.flutespecialists.com/november-newsletter-

This entry was posted in Napról-napra, interjú, link and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply