Solos for Jazz Flute
Nagyon régen volt már szó jazz-fuvolázásról, ami teljességgel elfogadhatatlan, tehát ideje volt már egy olyan cikknek, mint ez a mai, amely a korábbi posztokkal ellentétben egy kissé mélyebbre tekint. Éppen ezért azt javaslom, hogy a bejegyzés tanulmányozását érdemes 2, vagy akár 3 alkalommal megejteni, és nem egyszerre. Előrebocsájtom azt is, hogy nem vagyok profi jazz-elemző, szakíró, csupán saját benyomásaimra és az olvasott háttéranyagra hagyatkoztam.
A Solo for Jazz Flute című – amúgy igen kitűnően összeállított – kiadványban követhetjük a lejegyzett szólót (csak a szólót, a témabemutatás nincs leírva), és a mellékelt videóbeágyazások indításával hallhatjuk a teljes számot. Kettő kivételével valamennyi szólót bemutatom. Ott, ahol az adott szám csak albumba elérhető feltüntettem hány perc/másodpercnél találjuk az adott felvétel – természetesen nem hiba a teljes album megismerése sem. A videóknál azt is feltüntettem, hogy a kottakiadvány melyik oldalán kezdődik a lejegyzés.
Solos for Jazz Flute by lkurylo on Scribd
Kezdjük máris egy nehezebb falattal. Eric Dolphy az avantgarde-jazz képviselője 1928ban született, és kulcsszerepet játszott abban, hogy a fuvola – és a klarinét is, mert ez is hangszere volt – beléphetett a modern jazz világában. Eric Dolphy igen széles skálán használta a fuvolát, alkalmazott multifóniát, whistle-sound-ot és más kiterjesztett technikákat is, túlzás nélkül állíthatjuk meghaladta saját korát, ami a fuvola megszólaltatási lehetőségeit illeti. Ebben a szólóba is szélsőségesen alkalmazza a hangszert. Igen magasan mozog a dallam, határhangokat erőltet és előszeretettem lép nagy intervallumokat gyors tempóban – ez utóbbit igen nagy biztonsággal teszi. A szóló így lejegyezve, klasszikus-fuvolás szemmel is igen nehéz játszani valónak tűnik.
Eric Dolphy megkerülhetetlen azok számára, akik kicsit jobban el akarnak mélyedni a jazz-fuvolázás megismerésében. A felvétel a művész egyik utolsó elvétele, amely halála előtt 27 nappal készült.
8. oldal – Eric Dolphy South Street Exit
Album: Last Date (1964)
***
Joe Farrell 1937ben született és, mint sokan az ő generációjából először Benny Goodman hatására klarinétozni kezdett. Alkotói pályájának izgalmas korszaka amikor a Chick Corea vezette Return To Forever formációban játszott. Ebben az időszakban rögzítette Corea egyik legismertebb jazz kompozíciójának, a Spain-nek a szólóját. Farrell kifinomult, ugyan akkor ritmikailag bravúros és virtuóz játéka szívesen alkalmaz szekvenciákat, nem törekszik extravaganciára, még is igen meglepő fordulatokban gazdag. Könnyen érthető, de nem kommersz, vagy slágeres a fogalmazásmódja. A kompozíció a méltán híres Light As a Feather című a album utolsó száma.
12. oldal – Joe Farrell Spain
Album: Light As a Feather (1973)
1 — You’re Everything (0:00) 2 — Light as a Feather (5:04) 3 — Captain Marvel (15:48) 4 — 500 Miles High (20:52) 5 — Children’s Song (29:44) 6 — Spain (32:33)
Hubert Laws 1909ben született és nem csak új szintre emelte a jazz-fuvolázást, hanem egyike volt azoknak, akik sikeresen alkamazták a piccolo-t, mint jazz hangszert. Köszönhető mind ez Law kiemelkedő technikai képességének, amely a cirkulációs légzést is magában foglalta. Az alábbi téma Sonny Rollins kompozíciója, amelynek címe a Nigeria szó megfordítása; a szóló jól demonstrálja Law képességeit. Már a hangszerelés is érdekes, a fuvola mellett csak dob szól, amelyet Steve Gadd szólaltat meg. A dob szólam folyamatosan telítődik, de még sem veszi el a vezető szerepet a fuvolától. A felvétel érdekessége, hogy piccolo-val kezdődik, majd a szólista fuvolára vált és elsősorban skála elemekből építkezik az szokatlanul hosszú, jelentős állóképességet igénylő szóló alatt. Amit hallunk igazi jazz-bravúr darab, sok klasszikus fuvolásnak beletörne a bicskája.
18. oldal – Hubert Laws Airegin
Album: In The Begining (1974)
***
Herbie Mann 1930ban született és egyike a kereskedelmileg is legsikeresebb jazz-fuvoásoknak. A téma és a szóló is itt altfuvolán szólal meg, a lejegyzés azonban C fuvolára készült – ez egy kicsit zavaró lehet ha egyszerre halljuk és látjuk a zenét. Herbie Mann egyike a legsokoldalúbb jazz muzsikusoknak, a jazz majd’ minden ágában jeleskedett készített könnyedebb és bonyolultabb anyagokat is. Ebben a improvizációban játéka nem különösebben nehezen megközelíthető, skála elemeket és egymásból következő motívumokból építkezik.
28. oldal – Herbie Mann Beautiful Love
***
James Moody 1925ben született és egyike azon amerikai jazz-fuvolásoknak, aki hosszabb ideig Európában is tevékenykedett. Volt zenekarvezető és közreműködő is, számos együttműködést tudhatott magáénak a jazz nagyjaival. Technikája – mint ebben a szólóban is hallható – kiemelkedő, csakúgy, mint hangzása, amely teljesen egyéni színezetű. Az előzőhöz hasonlóan ez a szám is lassú, Moody játéka viszont sok apró, igen gyors értékkel szólal meg, állandó a 32-ek jelenléte, viszont virtuozitása soha sem válik öncélúvá, a kifejezést szolgálja. Érdemes megfigyelni a kottában rögzíthetetlen, finoman lebegő metrumot is.
30. oldal – James Moody Feelin’ Low
Album: The Blues And Other Colors (1969)
***
Az szintén 1930as születésű Sam Most egyike volt azoknak, akik a fuvolát bevezették a jazz-be, valamint egyik első alkalmazója volt annak a később igen elterjedt megfúvási módnak, amely során a fuvolás egyidejűleg beleénekel és átfújja a hangot. Eleinte több fúvós hangszerrel is foglalkozott, végül a 50es években a fuvolánál kötött ki, amely a legjobb kifejezőeszköznek tűnt számára. Az alábbi szólóban átfújást és beleéneklést most nem hallhatunk, de kifinomult, apró finomságokkal tarkított szólót igen. Most játéka eleven, friss, nam csak technikai, de hangi értelemben is.
34. oldal – Sam Most The Eyes Have It
Album: But Beautiful (1976)
***
James Newton-t eddig nem ismertem, pedig időben hozzánk közelebb áll, 1953ban született. Többek között a Los Angeles-i Filharmonikusok szólófuvolásának, Jim Walker-nek is a tanítványa volt. Példaképei között szerepel Eric Dolphy, John Coltrane, és klasszikus oldalról Ravel és Alban Berg. Ezen a felvételen leginkább Dolphy és Berg hatása tükröződik, de James Newton egyéb sem idegenkedik a modern hangzástól és szívesen alkalmaz disszonanciákat is. Híres gazdagon megszólaló magas regiszteréről is, és magabiztosan alkalmazza a jazz-ben szokásos, már említett technikákat is. Ezen a felvételen sem idegenkedik az absztarkt dallamvezetéstől és disszonanciáktól, de hangjai klasszikus minőségűen szólalnak meg mindhárom regiszterben. Ha még emlékszünk Dolphy játékára olyan érzésünk lehet, mintha az ő stílusának a továbbgondolását hallanánk, csak átgondoltabban, szélsőségektől mentesen. Nehezebben érhető stílusa ellenére James Newton nem csak a kritikusok, de a közönség tetszését is elnyerte. Egyébként Newton egyszer már megközelítette a Richmond Acropois-t egy korábbi lemezen, a Flute Talk-on (1988) – itt volt tanárával, Buddy Collette-el játszanak közös, “free” szólót; érdemes ezt is meghallgatni (itt), ebben is jellemezően sok a szokatlan hangközlépés, surlódás, szabadon kezelt disszonancia és szokatlan motívumkészlet.
Az alábbi felvétel két számot tartalmaz együtt a már említett If Love anyagból, a Richmond Acropois 3:20-nál kezdődik.
36. oldal – James Newton Richmond in Acropolis
Album: If Love (1990)
***
Jeremy Steig (1942) mindössze 21 évesen készítette el első, bemutatkozó lemezét, ezen találjuk az Oleo című kompozíciót. A számot – csak úgy, mint a korábban tárgyalt Airegin-ben – a fuvola “viszi el”; a közel 5 és fél perces számban témabemutatást követően, hosszas, nagy állóképességet kívánó szóló következik, majd rövid, de markáns zongoraszóló után, – amelyet Danny Zeitlin szólaltat meg – téma visszatérés. Steig mestere a beleéneklő-átfúvós technikának, a szóló első részében normál hangon játszik, majd vált és egészen extatikus magasságokat ér el, hihetetlen energiát visz bele a szólóba – pedig nem koncertfelvételt hallunk, hanem stúdió felvételt.
39. oldal – Jeremy Steig Oleo
Album: Flute Fever (1963)
***
Dave Valentin 1952ben született és eleinte ütőhangszereket tanult, csak igen későn, 18 évesen váltott fuvolára, amelyen igen gyorsan fejlődött – tanárai voltak Hubert Laws és Herbie Mann is. Dave Valentin a latin-jazz képviselője , stílusának erőssége a ritmizált, gyors ismétléseken alapuló játék, de – ahogy ebben a szólóban – elektronikát is használ. A művész két alkalommal is rögzítette a számot, kottában az első verzióhoz itt van videó mellékelve, de itt a második változat linkje is – ez az utóbbi anyag a Live in The Blute Note című felvételsorozatban hallható, a kezdéspont: 20:40. Érdemes meghallgatni hogyan dolgozza fel a számot élőben, és a szóló vége felé lévő rendkívül gyors duplanyelv miatt is.
48. oldal – Dave Valentin – Footprints
Album: Flute Juice (1983)