A Papageno FuvolaMűvészet blogján jelent meg az interjúm Madarász Iván zeneszerzővel.

Néhány kiragadott részlet kedvcsinálónak:
“A FuvolaMűvészet blog célja, hogy bemutassa e tevékenység kapcsolódásait, körbejárja a művész személyiségét, hogy szélesebb összefüggésben értelmezhessük, ki ő maga. Ezért fontos pillanat, amikor korunk zeneszerzőjét szólítjuk meg, aki segíthet a kép teljesebbé tételében”.
“Dolgozom egy másik operán is, amelyben a cselekmény szélsőséges helyzete szintén indokolja, hogy az énekeseknek szövegtelen hangzóanyagot adjak. A rendkívül drámai cselekmény valós eseményt örökít meg, az opera Maximilian Kolbe halálának történetét dolgozza fel. A fasiszta rezsim a ferences szerzetest az auschwitzi koncentrációs táborba deportálta, ahol Maximilian Kolbe – akit később szentté avattak – vállalta a halált egy rabtársa helyett; rabtársaival együtt halálra éheztették őket egy veremben. Ezért a mű munkacíme A verem.”
“Óvatos lennék a jóslatokkal, már csak azért is, mert az AI valami olyat fog elhozni, amit ebben a pillanatban el sem tudunk képzelni. Annyi bizonyos, hogy a szerzőség fogalmát át fogja alakítani; gondolok itt arra, hogy mi az alkotás, mi ebben az ember szerepe, és ez milyen viszonyban lesz a „géppel” – hogy patetikusan fogalmazzak. A bűvészinas problematikája mindig is létezett, vagyis az örök kérdés az, hogy a kreatúra felemelkedhet-e a kreátor fölé”.
“Szerintem a népdalra jellemző ötfokúság, a pentatónia nem kezdőlépcsője, nem előszobája a hétfokú zenének, és ugyanígy, a hétfokú zene nem előkészítése a tizenkétfokú zenének. A hétfokú nem az ötfokú rendszer kiegészülése, hanem zárt, önmagában teljes világ. A pentaton zene nem vezet el minket a bécsi klasszikus zene tonális világába, tehát a népzene nem bevezetés a zeneirodalomba. Több alkalommal is beszéltem arról, hogy a magyar zenei nevelésnek nem feltétlenül az ötfokú rendszerből kell kiindulnia, egyszerűen azért, mert a zenei világ, ami a születésünk pillanatától körülvesz minket, az a dúr-moll tonális zene; ezt tekinthetjük zenei anyanyelvünknek, mert ebbe születünk bele, ez szól a fülünkbe csecsemőkorunktól kezdve.”
Zenei illusztrációként Madarász Iván Piccoloversenyének harmadik tétlét halljuk Kanyó Dávid előadásában.
Dunakanyar Kortárs Zenei Fórum / Fesztivál, harmadik évad.
Zenekari vezénylés mesterkurzus zárókoncertje
Időpont: 2024 szeptember 8, vasárnap, 19:00.
Helyszín: Zeneakadémia, Solti terem
Budapest, Liszt Ferenc tér 8, 1061
Közreműködnek: Kanyó Dávid pikolón és a Danubia Zenekar tagjaiból alakult kamarazenekar
Vezényel: Hámori Máté
Művészeti vezető: Kutrik Bence
