Heindl… de melyik?

2020. június 25-én a Budapest – Boston című posztomban foglalkoztam a Boston Symphonie Orchestra szólófuvolásával, Edward Martin Heindl-el és a vele kapcsolatos magyarországi adatokkal is, de akkor nem jutottam a téma végére, mert sehogyan sem stimmeltek az adatok. Akkor elveszítettem a téma fonalát és így volt ez egészen mostanáig, mert megtaláltam Tom Moore idevágó tanulmányát, amely végre tisztázza a Heindl-kérdést – így a magyar vonatkozásokat is, már amennyire lehetséges. A továbbiakban az ő munkáját ismertetem. (Talán az Olvasók emlékeznek Tom Moore készítette a Nagy Jakab életrajzot is, amelyet a Cikkek, írások menüpontban találhatunk meg).

De miért fontos a kérdés? Bizonyára észrevette már az Olvasó, hogy a Böhm-fuvolázás korai adatait próbálom megtalálni, vagy legalább tisztázni fuvolázásunk történetében, és jó eséllyel ebben a pillanatban négy személy jöhet szóba ezzel kapcsoltban – kettő magyar, kettő külföldi: Amtmann Prosper és Kohlert Gyula a század első és második feléből, míg a század közepe táján Giulio Briccialdi és Heindl úr jöhet szóba. Az első kettő művésszel és a felvetéssel már foglalkoztam egy-egy cikk keretében, Briccialdi-val a jövőben készülök foglalkozni, Magyarországon és Erdélyben is fellépett több alkalommal. (A vele kapcsolatos cikk hamarosan elkészül és mivel hosszabb anyag pdf-ben lesz letölthető). Heindl úr pedig most kerül sorra – no, de melyik is?

Nem szeretném, hogy a Kedves Olvasó mind a tíz körmét lerágja az izgalomtól, tehát előrebocsájtom a megfejtést: több Heindl is volt. A testvérek (legalább) öten voltak, a lányok, Babette, és Sophia énekesnők lettek, a három fiú pedig fuvolázott. Alexander volt a legidősebb, ő egyértelműen Böhm tanítványa volt, a sorban őt követte Edward Martin, aki a BSO szólófuvolása lett az Államokban, és  Johann Eduard volt az, aki nálunk is fellépett Anton Rubinstein kamarapartnereként, de szólóban is. De, hogy ne legyen túl egyszerű a dolog az apa (Joseph) is fuvolás volt, illetve lehet, hogy volt egy Joseph Johann nevű testvér is.

Alexander 1819?
Johann Eduard 1826.11.12
Edward Martin 1837.03.25

Alexander

Az első híradás Alexander-ről szól 1834-ből, amikor testvéreivel lépett fel (a cikkben csak ő van megnevezve), fuvolázott és Theobald Böhm tanítványaként említették meg. Gyakorlatilag kiemelkedő tehetségként írják le, de később nem hallani róla.

Edward Martin

Edward Martin volt az, aki a három fiú közül Észak-Amerikába ment és a Boston Symphonie Orchestra szólófuvolása lett, és gyakorlatilag minden európai említés nem rá, hanem öccsére Eduard-ra vonatkozik. Edward Martin életútja szinte csak észak-amerikai tartózkodásától kezdve dokumentálható, és miután 1881-től ő lett a BSO szólófuvolása 1888-ban felkeresett két rhode island-i ezüstművest,  William és George Haynes-t, hogy építsen neki egy Böhm-rendszerű fa fuvolát. Ilyen módon Edward Martin döntő szerepet játszott abban, hogy kialakuljon Haynes cég. Mivel ő  lett a leghíresebb az utókor számára minden információ nála fut össze, tekintet nélkül arra, hogy tényleg róla szólt az adott hír, vagy sem.  Tehát nemzetközi szinten is óriási ebben a kérdésben a zavar. Érdekes, hogy Edward Martin neve még a W.M. Haynes honlapon is hibásan szerepel…  Ahogy azt már korábban kimutattam ő volt Kohlert Gyula – Doppler Ferenc tanítványnak – kollégája egy évadon keresztül.

Johann Eduard

Johann Eduard volt az, akiről a  legtöbb európai sajtóanyag szól, így magyar sajtóemlítéseket is találhatunk. Ő volt az, aki nálunk koncertezett Anton Rubinsten-el duóban, de több szólókoncertje is volt, és egyébként is fényles karriert futott be váratlan halála ellenére. Böhm alkotótársa és barátja, Schafhäutl szerint Johann Eduard játéka olyan nagy hatással volt Anton Bernhard Fürstenau-ra, hogy emiatt küldte fiát Moritz-ot Böhm-höz tanulni.

Johann Eduard-ról nálunk mindig fokozott lelkesedéssel számolt be  a sajtó és játékát Briccialdi-éhoz hasonlították, aki azokban az években többször is járt nálunk. Egy 1844-es pozsonyi beszámoló is foglalkozik vele, Karácsony körül, decemebr 25-én tartott hangversenyre Bécsből hívtak jeles művészeket, így Johann Eduard Heindl-t is. A Hírnök beszámolója egyenlőségjelet tesz Heindl és Briccaldi közé, és kiemeli, hogy a német művész kotta nélkül játszott. (A rengeteg 19. századi, magyar koncertbeszámoló között, amit átnézem ez az egyetlen, ahol erre is kitérnek és jó lenne tudni, mennyire számított ez szokatlan, vagy éppen bevett gyakorlatnak a fuvolások körében…)

… Ábrány és változatok fuvolára Fürstenautól játszva Heindl Eduard úrtól, ki érzésteli, rendkívül tiszta, művészetdús kezelésével ezen hangszernek bizonyitá, mikép ez az első rendű hangszerek között áll, melly egymagában ép úgy, mint más hangszerek kíséretében nagy hatást képes szülni. Ezek az első felvonásban adatának.— A másodikban ismét egy nyitány Prochtól, regényesdallam Nottes urlól hegedűre; „Fido al sua regina“ dal Donizetti Roberto Devreux czimü daljátékából énekelve Kaiderspeck kisasszonytól, — és végre Ábrány Böhmtől, előadva Heindl Eduard úrtól, ki ismét a legnagyobb tetszést vívta ki magának. Meglepő volt, hogy hangjegyek nélkül játszott hibátlanul, melly utóbbit úgy látszik, leginkább biztosítja a zeneművészetben az előbbi. Mondják, hogy a bravourban jelesebb, tisztaság és gyorsaságban ollyan mint az európai hirü Briccialdi, kit ikervárosunkból óhajtva várunk, és reméljük, mikép hazánkbani hoszasb tartózkodásának itt is szentelend időt, mellyel reánk nézve óhajtott hangversenyeivel élvezetdússá fog tenni. Hirnök, 1844. január-december (8. évfolyam, 1-104. szám) 1844-12-31 / 103-104. szám

Egy másik, 1846-os beszámoló is egészen részletesen foglalkozik a két művész összehasonlításával és párhuzamot von közte és Briccialdi előadói jelensége között, aki 1842-1845 között fordult meg nálunk többször is. Meglepő és érdekes, hogy a beszámoló Heindl-t tartja a nagyobb virtuóznak, míg az olasz művészt inkább lírikusnak írja le.

Honderü, 1846-11-24 / 21. szám

Feltehetően ő rendelte azt Böhm-fuvolát, amely fémből készült és 1848 (egyes adatok szerint 1849) március 16-án kézbesítették Bécsbe. De a hangszert sokáig nem élvezhette, mert 1849 szeptemberében a sajtó már a tragikus balesetérő számol be, amely során egy eltévedt golyó eltalálta és meghalt. Haláláról számos verzió van forgalomban, csak az eltéved golyó stimmel, a hely és a mód változik. Az egyik változat szerint egy lőtéren sétált át, egy másik forrás szerint a Dunán hajózott, vagy egy tavon kelt át.

Annyi talán bizonyosan megállapítható, hogy Johann Eduard nem tudta elhozni Magyarországra a Böhm-fuvolát – ebben váratlan halála és az 1848-49-es forradalmi események is megakadályozhatták.

Tehát arra a kérdésre, hogy találkozhatott e a hazai fuvolás szakma és közönség a Böhm konstruálta modern fuvolával a 19. század folyamán a válasz ebben a pillanatban:  nem. Sőt hozzá tehetnénk: “hajszál híján” nem. (És gyorsan még kiegészítem annyival, hogy a Briccialdi-val kapcsolatos adatokat még nem teljesen ellenőriztem el). Ha ez igaz, akkor Louis Fleury volt az első, aki három egymást követő éveben – 1912, 1913, 1914 – a modern fuvolát megszólaltatta hazánkban, és valószínűleg ez az élmény lehetett a fordulópont, amikor a fuvolások nagyobb figyelemmel fordultak a modern hangszer felé. És persze aligha lehetett volna ennél autentikusabb és meggyőzőbb “nagykövet”, mint Fleury.

A bejegyzés kategóriája: Napról-napra
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!